SG.hu·

A töltő hiánya miatt perlik az Apple-t

A töltõ hiánya miatt perlik az Apple-t
Kínai diákok fordultak bírósághoz az ügyben, szerintük a lépés nem elfogadható.

Az Apple által nemrég bevezetett új filozófia, amely a telefonos töltők elhagyásához, azok dobozból való mellőzéséhez vezetett, alaposan megosztja a felhasználókat. Egyesek kevésbé törődnek a lépéssel, mások viszont felháborodással fogadták azt, amire jó példa, hogy Kínában most egyetemi diákok perelték be a céget.

Korábban Brazília kapcsán olvashattunk arról, hogy komoly büntetéssel igyekeznek rávenni a céget a döntés újragondolására, most azonban kínai forrás számolt be arról, hogy odaát is elindult egy bírósági per, amelyben diákok egy csoportja kifogásolja a lépést, jogi úton igyekezvén rávenni az amerikai cégvezetést a töltők jövőbeni mellékelésére. Szerintük a Lightning- és az USB-C csatlakozó közötti átmenetet biztosító konverter nem megfelelő, ez nem minden esetben biztosítja az egyéb töltők megfelelő támogatását, a saját egység elhagyása pedig a környezetet sem kíméli, mivel a MagSafe-töltők eleve nagyobb veszteséggel (pazarlással) dolgoznak, vagyis a nap végén még csak zöldebbnek sem mondható a vezetéknélküli alternatíva. Az Apple a maga részéről azt hangsúlyozta ki a bíróságnak eljuttatott reagálásban, hogy a töltő elhagyása ma már gyakori lépésnek számít, ezt az illetékes hatóságok is jóváhagyták, viszont a másik oldal a kínai gyártók példáját hozza fel, hiszen a Xiaomi Mi 11 esetében mi magunk választhatunk a töltő elhagyása és annak mellékelése között.

Miközben a telefongyártók rekordokat döntenek, közöttük pedig az Apple kifejezetten jól szerepel, a cégnek további jó hír, hogy az amúgy gyengélkedő táblapiacon továbbra is az első helyen állnak. A Canalys friss felmérése szerint a harmadik negyedévben a szegmens 40 százalékát uralták, vagyis sikerült még nagyobb előnyre szert tenniük, a második helyezett Samsung részesedése eközben 19 százalékra mérséklődött, a harmadik helyen tanyázó Lenovo pedig 11 százalékra jött fel – az egy évvel korábban még harmadik Huawei az ötödik helyre esett vissza, az Amazon maradt a negyedik helyen, ám náluk szintén komoly csökkenés látható. A jövő évben esedékes iPhone-család kapcsán mások a mostani, 5 nanométeres gyártástechnológia megőrzését jósolják, ezzel kapcsolatban tehát nem lesz nagy előrelépés.

A kínai per kimenetele még kérdéses, nem túl valószínű azonban, hogy a cég meggondolja majd magát. A diákok a töltők kiszállítását, fejenként 16 dolláros kárpótlás megfizetését, valamint a jogi költségek állását várják a gyártótól.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© cateran2021. 11. 08.. 04:06||#6
Te, aruld mar el, hogy mi a faszt csinalnak a regi telefonokkal? Siman kidobjak? Akkor dobjak utana a toltot is! Eladjak vagy elajandekozzak? Akkor a toltot is adjak hozza! Ugye tudod, hogy meg az Applenel sem tokegyformak a kulonbozo toltok?
https://support.apple.com/en-us/HT210133
© yesname2021. 11. 05.. 09:31||#5
Szerintem mindenkinek el kéne hagynia a töltőt és kábeleket, mert felesleges pazarlás a cserék stb. miatt.
© wraithLord2021. 11. 04.. 17:55||#4
De mit perelnek rajta? Nem írták rá a dobozra, hogy nincs mellékelve töltő? Mondjuk iPhone van benne, nem töltő, szóval ennek is elégnek kéne lennie... 😄
© Sequoyah2021. 11. 04.. 15:05||#3
Nem azert hagytak el a toltot, mert 1db hagyomanyos tolto kornyezetszennyezobb lenne 1db magsafe toltonel.

Hanem azert mert egy tipikus vasarlo 1-2 evente vesz valami Apple termeket, es mostanra hegyekben allnak a toltok a fiokjaban.
Mi csak 3 evente csereljuk a telefont vagy meg ritkabban, az iPadomat pedig 5 ev utan cserelem le, de mar igy is tobb folosleges Apple toltonk is van, fulhallgato pedig meg annal is tobb.
© asgh2021. 11. 04.. 14:57||#2
"Szerintük a Lightning- és az USB-C csatlakozó közötti átmenetet biztosító konverter nem megfelelő, ez nem minden esetben biztosítja az egyéb töltők megfelelő támogatását"

Azért mert ...
© felemelõ2021. 11. 04.. 11:29||#1
Nekem semmi bajom az "árúkapcsolások" akár tiltásával is. Vagyis a telefon az telefon, ne adjanak mellé semmit.
De minden boltban kelljen együtt tartani (egy polcon, egymás melletti listasorokon stb) csomagokat.

- Telefon X Ft
- Telefon + töltőalap Y Ft
- Telefon + töltőspéci Z Ft
- Telefon + stb.

Ez megfelelő kompromisszum, amivel felhívja a figyelmét, hogy nehogy hazavigyen egy "pucér" telefont töltő nélkül, ha kell neki töltő.

A csomagképzés meg a "valós bekerülési költség" megmutatása miatt kell, hogy egyértelműsítse a dolgot.
(Fogyasztóvédelmi intézkedés, mint pl. egy élelmiszernél, ha nem csak az egységárat, hanem a kilós árat is fel kell tüntetni... nagyon hasznos!)