SG.hu·

Nagy összegért kelt el egy régi Voodoo-kártya

Nagy összegért kelt el egy régi Voodoo-kártya
Az aukció érdekes eredménnyel zárult, a gyűjtők számára még mindig fontos a típus.

A 3dfx a terület iránt érdeklődő, főként idősebb olvasók számára lehet ismerős, bár nem is olyan rég arról számolhattunk be, hogy egyesek már a márka visszatérését jósolják. Most egy érdekes aukció végeredményéről írhatunk, bár ez leginkább a nosztalgiával (és a gyűjtők prioritásaival) kapcsolatos.

A napokban az eBay oldalán cserélt gazdát egy igencsak koros 3dfx Voodoo 5 6000 grafikus kártya, amely az aukció végén egészen jelentős, 15 ezer dolláros áron kelt el. Az eladó ezt a kártyát eredetileg egy ismerőstől szerezte be, az akkori érzelmi kötődés azonban mára elhalványult, így az értékesítés mellett döntöttek. A jelek szerint a gyűjtők a mára szinte használhatatlanná váló hardver ellenére még mindig komoly érdeklődést tanúsítanak ezen vonal képviselői iránt, így érték el a rendkívül magas árszintet.

Az ezredforduló táján még jól szereplő cég 2002-ben csődvédelmet kért, addigra már elvesztették eredeti lendületüket. A fenti kártya a 2000-ben elrajtolt sorozat része, ez az annak idején népszerű AGP 4X-interfészre épült, vagyis modern konfigurációinkban ki sem próbálható, a teszteléshez egy hasonlóan régi Pentium III-, vagy egy ehhez fogható gépre van szükség. A 128 MB memóriával érkező kártya összesen 4 VSA-100 chipet tartalmaz, ezek még 250 nanométeren készültek, darabonként 2 pixel shaderrel (a vertex shader akkor még nem állt rendelkezésre). Az órajel 166 MHz, a fogyasztás pedig 60 watt körül alakul, ami mai szemmel szintén érdekes.

Hasonló árverésekre a jövőben is sor kerülhet majd, ezek a kártyák még egy darabig velünk lesznek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© wraithLord2023. 02. 17.. 19:06||#3
Volt anno egy ilyen április 1-ei poén is. :D Vagy ez az? :D Nagyobbra emlékeztem.
© Zsoltee_a_bator2023. 02. 17.. 15:30||#2
A voodoo5 9000 -et ajanlom inkabb, akkor sli-zned sem kell:
https://www.youtube.com/watch?v=_3iHV0NvLPI
© wraithLord2023. 02. 16.. 14:19||#1
Én is keresek, mert van egy pár korabeli játék, aminek a grafikai beállításait csak Voodoo-val lehet kimaxolni. A Pentium II-es retro gépembe pont jó lenne. :D
Utoljára szerkesztette: wraithLord, 2023.02.16. 13:27:05