SG.hu·

Bye-bye, floppy meghajtó!

A jó öreg floppy meghajtó végnapjait éli, melynek ékes bizonyítéka, hogy a számítógépgyártó cégek mostanság már egyre kisebb jelentőséget tulajdonítanak ennek az egykor nagy népszerűségnek örvendő, mára azonban mind kapacitása, mind sebessége miatt elavulttá vált eszköznek.

Konkrét példa lehet erre a vezető számítógépgyártók között nyilvántartott Dell Computer, mely bejelentette, hogy egyes Dimension típusjelzésű asztali számítógépeit a hónap végétől kezdődően már nem látja el floppy meghajtóval.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Dell Computer tavaly nyáron döntött úgy, hogy az Inspiron 4150, valamint Inspiron 8250 típusjelű hordozható számítógépeit többé már nem látja el hajlékonylemezes meghajtóval, most pedig arról szólnak a híradások, hogy a felhasználóknak hamarosan a Dimension 8250-es asztali számítógép esetében is el kell felejteniük a nem éppen mai technológiát megtestesítő eszközt.

A Dell Computer vezetői azért hozták meg ezen döntésüket, mert úgy vélekednek, hogy ha egy mód van rá, akkor mihamarabb túl kell lépni a floppy lemezeken, illetve az ezen lemezeket kezelő meghajtókon, hiszen a vásárlók manapság már úgyis sokkal inkább a különböző memóriakártyákkal, illetve USB interfészes adattároló eszközökkel, hordozható CD-írókkal szimpatizálnak. A jelenleg még minden egyes Dimension típusjelzésű asztali számítógépet floppy meghajtóval felvértező Dell Computer február végétől kezdve flashmemóriát tartalmazó, USB csatolófelületű kulcstartóval kívánja leváltani az 1,44 MB-os floppy-kat. A 16 MB kapacitású flash memóriákat a Round Rock-i székhelyű gyártó 20 dolláros áron kívánja forgalmazni.

Amennyiben a floppy lemezek és meghajtók száműzése a Dimension 8250-es asztali számítógépek esetében sikeresnek bizonyul, a Dell Computer várhatóan hasonló kezdeményezést indít majd a Dimension 4550, Dimension 2350, valamint számos más PC esetében is. A cég következő generációs Inspiron hordozható számítógépei egyébként a jövőben már egytől egyig floppy meghajtó nélkül kerülnek majd forgalomba. A konkurens Hewlett-Packard a közelmúltban többek közt az ePC-k, illetve a Presario 900-as notebookok esetében döntött a floppy meghajtók likvidálása mellett.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Munch2003. 02. 08.. 23:41||#60
Baromság ez az egész... még egy jópár évig lesz floppy meghajtó. Volt valami felmérés is, hogy ki milyen gyakran cseréli le a gépét... NAGYON RITKÁN. Szal én még maradok a floppynál, fõleg bootolás szempontjábol.
© RelakSfromhome2003. 02. 08.. 23:22||#59
Nos, pár éve már nem használtam bootfloppyt (kivéve melóhelyen, P1-es gépekkel), mert mindig WinCD után nyúlok (98, me), viszont ha akarok bootcd-t csinálni, nekem a Nero csak floppyról hajlandó.. (ha valaki tud mást, hajrá, írja ide)

MEllesleg a falusi iskolák nincsenek annyira eleresztve, hogy minden új cuccost bevásároljanak.

A bootolható USB-vel egyetértek, viszont az is jó lenne, ha a MiniDisk-eket lehetne floppynak használni. 640 MB-al :)
© iXBT2003. 02. 08.. 21:09||#56
Ha a geped bedoglik, akkor telepited ra a dos-t kislemezrol? Nem mondod hogy meg dos-t hasznalsz? Az oprendszer telepito cd-k, meg boot-olnak... Te ettol meg alhatsz nyugodtan a kedvenc floppy lemezeiddel:D
© iXBT2003. 02. 08.. 18:44||#53
Lassan ket eve vindows alol frissithetsz bios-t markasabb cuccokhoz...
© Munch2003. 02. 08.. 17:49||#49
Nem mindenkinek van nete. Suliba meg még az about:blank is egy év mulva jön be. Semmi köze a nethez, de nem baj. :-DDD
© iXBT2003. 02. 08.. 16:54||#46
Amugy nem arrol van szo, hogy betiltjak a floppyt wazze, hanem hogy vege, az uj gepekbol lassan kimarad.....
© iXBT2003. 02. 08.. 16:53||#45
Oszt mailrol mar hallotal?
© TSL16b2003. 02. 08.. 16:41||#44
Otthagyod a kulcstartódat, ahova valami adatot el akarsz juttatni? Meg nem minden CD-olvasó szereti az RW lemezt. Ja, és nem tudja valaki, hol lehet még DD lemezt kapni? Szükségem lenne kb. 50 darabra.
© KeFe2003. 02. 08.. 15:08||#43
Jaj mennyi okos van itt :)
© Munch2003. 02. 08.. 14:31||#42
Csudri, azért a cd rw húzósabb, mint pölö floppyra másolni a dógot, ha valahova el kell vinni egy kis valamit. Teccik érteni?