A Siemens fénytechnikai vállalata, az Osram által kifejlesztett, Ostar Lighting fantázianevű LED 200 lumen fényáramot bocsát ki.
Ez a fényerősség már szó szerint elhalványítja a villlanykörtéket és a neoncsöveket. Az eddigi legfényesebb Osram LED fényárama 120 lumen volt. Az új fényforrás átlagos élettartama a gyártó közleménye szerint 50 ezer óra, azaz napi 8 órás használatot feltételezve közel 18 év.
A mérnökök közlése szerint a dióda rendkívüli fényességét annak köszönheti, hogy a félvezető chip által 700 mA-en generált fényt sikerült majdnem teljes mértékben kifelé terelni. Az Osram Opto Semiconductors kutatói ezt több technikai megoldással érték el. A chipen fényvisszaverő fémréteget és különlegesen strukturált, mikroprizma-felületet alakítottak ki, amely a fénysugarakat egy irányba tereli. A chip kék fényt sugároz, amelyet egy második, sárga bevonat változtat fehérre.
Mivel a LED technológia ma még drága, ezt a rendkívül fényes LED fényforrást kezdetben különleges alkalmazásokra (spot-, olvasó- és biztonsági lámpákban) fogják használni. Mivel mérete mindössze 1x3 cm, beépítési mélysége pedig csak 6 mm, az Ostar Lighting új design-lehetőségeket nyit meg a bútorokban vagy épületekben való felhasználás előtt.
"Ostar Lighting fantázianevû LED 200 lumen fényáramot bocsát ki."
Egyebbkent a ledek hatasfokatol egyenlore ,meg nem lehet elajulni.A fenyhasznositas a legjobb,legujabb ledeknel is csak a normal fenycsovek szintjen all.Viszont amilyen rohamleptekkel fejlodik jelenleg a led technika igen valoszinu hogy 5-8 ev mulva szinte mar mindenhol led alapu vilagitast fogunk hasznalni.
érdekes, h õseink tudtak olyan égõt készíteni, ami 100 évig is elvolt. Egy mai "hagyományos" égõ lehet 3 évig sem bírja.
Én úgy tudtam, h az enyhén sárga fény egészségesenbb/pihentetõbb mint a tiszta fehér. Ezt a saját tapasztalataim is alátámasztják.
A legrosszabb talán a gazdaságos égõk enyhe kékes izzása, sokkal rosszabb, mint egy neoncsõ.
Igen, tudom, mi az a lumineszcencia, csak nem tudtam, hogy a foszfor is képes erre.
"Az utcán este sárgás fénnyel világító nátriumlámpák fénye szintén elég szûk spektrumú, mégis jobban lehet látni a fényében, mint a fehérebb és ugyanakkora teljesítményû higanygõz lámpa fényénél."
Hát, lehet, hogy éjszaka jobb egy nátrium-lámpa, de a színvisszaadása talán ennek a legrosszabb. Elsõsorban a nagyon alacsony üzemeltetési költsége miatt használják. Azt nem mondanám, hogy annyira szûk spektrumú (bár léteznek monokromatikus típusok is, de az egy másik téma), fõleg egy LED-hez képest, inkább csak kiegyenlítettlen.
"Azt meg nem is tudtam, hogy az UV is gerjeszti a foszfort (mint az elektron-sugár a CRT-kben)"
Akkor az összes fénycsõ, kompakt fénycsõ, és a higanygõz lámpák nagy része szerinted hogy mûködik ?
Az utcán este sárgás fénnyel világító nátriumlámpák fénye szintén elég szûk spektrumú, mégis jobban lehet látni a fényében, mint a fehérebb és ugyanakkora teljesítményû higanygõz lámpa fényénél.
"Csakhogy az egészséget a mai világban már nem igazán lehet megfizetni, a munkáltatóknak meg egyszerûen nem áll érdekükben."
Ez egy hatalmas tévedés! Gondolom, nem szoktál gazdasági lapokat olvasni, mert rendszeresen vannak olyan kiemelt cikkek, amik a különféle egészségi problémák és a termelékenység kapcsolataival foglalkoznak (cég szinten is). Bár az lehet, hogy itthon (a rövidtávon gondolkodó cégvezetõk) még kevésbé figyelnek erre oda.
"Vajon kit érdekel, hogy az üzem területén található neoncsövek vagy egyébb világítótestek hosszútávon rontják a látást? Egy-két kivételtõl eltekintve senkit."
Itt nem csak a látásról van szó, hanem fáradékonyságról, fejfájásról, stb.
"Csak érdekességképpen megemlíteném hogy van olyan 'fehér' led is, ami UV led. Csak van rajta egy foszforréteg, ami látható fénnyé alakítja az UV sugárzást."
Nem ismerek ilyet. Azt meg nem is tudtam, hogy az UV is gerjeszti a foszfort (mint az elektron-sugár a CRT-kben).
"A széles spektrumhoz meg csak annyit tennék hozzá, hogy minnél szélesebb spektrumban sugároz egy adott pilács -ugyanazon teljesítmény leadás mellett- a szûkebb spektrumon sugárzó lámpánál kisebb az effektív fényereje. Lsd.: Wolfram izzószálas villanykörte vs. kompaktfénycsõ. Ez elõbbinél olyan széles a spektrum, hogy a felvett energia java hõ formájában távozik..."
1. Az infravörös nem látható fény, így nem tartozik bele a "minnél szélesebb spektrumú látható fény" kategóriába.
2. A szemünkben lévõ érzékelõk sem csak szûk spektrumokra érzékenyek, így egy tágabb spektrumú fénybõl kevesebb is elég olyan intenzitású ingerhez, mint amit egy erõsebb, de nagyon szûk spektrumú fény okoz.
Csakhogy az egészséget a mai világban már nem igazán lehet megfizetni, a munkáltatóknak meg egyszerûen nem áll érdekükben. Vajon kit érdekel, hogy az üzem területén található neoncsövek vagy egyébb világítótestek hosszútávon rontják a látást? Egy-két kivételtõl eltekintve senkit.
"ugyanis itt 3 monokróm színbõl (piros, zöld, kék) jön össze "
Hasonlóképpen a monitor és a TV képéhez. Csak érdekességképpen megemlíteném hogy van olyan 'fehér' led is, ami UV led. Csak van rajta egy foszforréteg, ami látható fénnyé alakítja az UV sugárzást.
A széles spektrumhoz meg csak annyit tennék hozzá, hogy minnél szélesebb spektrumban sugároz egy adott pilács -ugyanazon teljesítmény leadás mellett- a szûkebb spektrumon sugárzó lámpánál kisebb az effektív fényereje. Lsd.: Wolfram izzószálas villanykörte vs. kompaktfénycsõ. Ez elõbbinél olyan széles a spektrum, hogy a felvett energia java hõ formájában távozik...