SG.hu·

Napenergiás mobilok három gyártótól

A Mobil Világkongresszuson három gyártó is bemutatta napenergiával működő termékeit.

Az idei barcelonai rendezvényen a megjelenő vállalatok a technika mellett a környezetvédelemre helyezik a legnagyobb hangsúlyt. A Samsung Blue Earth nevű készüléke az újrahasznosított műanyagok alapanyagából létrehozott úgynevezett PCM-ből készül és napenergiával működik. A működéshez, illetve az akkumulátor feltöltéséhez szükséges energiát a telefon hátoldalán elhelyezett napcellák biztosítják.

A Blue Earth által használt szoftverek is energiatakarékosak. A felhasználói felületet szintén különleges módon alakították ki, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a környezet védelmének fontosságára. A beállítási lehetőségek között van a kijelző fényerejének változtatása, a Bluetooth-funkció energiatakarékos üzemmódba, valamint a teljes készülék ökomódba kapcsolása. A Blue Earthbe beépítettek egy lépésszámlálót, így bárki ellenőrizheti, hogy a gyalog megtett útjainak köszönhetően mennyi széndioxidtól óvta meg a környezetet és ezáltal mennyi fát mentett meg.


A dél-koreai cég ezenkívül kifejlesztett egy összesen 0,03 Wattot fogyasztó töltőt is arra az esetre, hogy ha a napcellák nem tudnák ellátni a feladatukat, például, ha felhős az ég. Emellett a Samsung a mobil és a töltő gyártása során kiemelt figyelmet fordít arra, hogy véletlenül se használjanak káros berilliumot vagy brómot. A telefon dobozát újrahasznosított papírból állítják elő.


A Samsung mellett az LG Electronics is hasonló termékkel rukkolt elő. A hátoldalán szintén napcellák találhatók és tíz perc feltöltés egy 3 perces beszélgetéshez elegendő. A készülék kezelési útmutatóját újrahasznosított papírra szójatintával nyomtatták. A harmadik ökomodell a kínai ZTE elektronikai gyártó és a jamaicai Digicel csoport közös fejlesztése, amelynek neve Coral-200-Solar.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Nonix2009. 02. 21.. 18:52||#22
Nem éred az egészet. Ez nem csak a fak megmentésérõl szól. Kiteszed napra és nem kell tolteni a telefont, érted?
© Alvarez9992009. 02. 21.. 18:22||#21
Annál már csak a te hozzászólásod volt kiszámíthatóbb, ahogyan reagáltál a teljesen haszontalan "újítást" bíráló megszólalásokra.

Ugyanis egy mobiltelefonnál a cikkben leírt fényelemek életük során (mert hát vedd figyelembe, átlagosan meddig használnak egy ilyen telefont) nem termelnek annyi energiát, amennyit az elõállításuk igényel, és akkor még nem szóltam a fényelem gyártásának környezeti terhelésérõl.
© Nonix2009. 02. 21.. 17:33||#20
Annyira tipikus vagy. Direkt aranyorat mondtam hogy bele lehessen kotni. Elertem celomat és igen kiszamithato vagy te is mint a trasaid.
© duke2009. 02. 21.. 11:46||#19
"Nektek az se lenne jó ha ingyen osztogatnák az aranyorakat. "

Ja akkor azon nyavajognának,hogy miért nem gyémánt orát osztogatnak.
Nem az a fontos,hogy ezek a gyakorlatban mennyire használhatok,hanem az elv,hogy foglalkoznak a környezet védelmével,hogy felhívják rá a figyelmet,meg ha csak ilyen jelképes formában is.Mert tény a nagyrészt zsebben hordott mobiloknál kevésé hatékonyak a napcellák. :)
© duvy2009. 02. 21.. 11:24||#18
Nekem az a vicces mondat jutott eszembe, ami minden júzer leírásban megtalálható, nevezetesen:
"A készüléket ne tegye ki erõs napsütésnek" :) Gondolom ezen nem lesz rajta
© Alvarez9992009. 02. 21.. 11:12||#17
Hát az ingyen aranyórák biztos nem lennének jók. Az arany árának zuhanását okoznák, az meg olyan pénzügyi válságot idézne elõ, ami mellett a mostani eltörpülne.

Ha már óra, akkor inkább titán, az erõs és könnyû, míg az arany elég nehéz. Bár nem is emlékszem, mikor hordtam utoljára karórát.
© WeBDeeMo2009. 02. 21.. 11:01||#16
Nem hiszem el ezt a sok negatív, akadékoskodó embert! Nonix-nak teljesen igaza van. Ez a baj ezzel az országgal, nagyon sok az ilyen ember....
© Nonix2009. 02. 21.. 05:29||#15
Egy pár ember abbahagyhatná ezt a divat-nyavajgást. Nektek az se lenne jó ha ingyen osztogatnák az aranyorakat.
© valamit2009. 02. 20.. 23:59||#14
Hát, ha 10 perc alatt 3 perc beszélgetési idõt tölt a napeleme, az baromi jó. Munkába elég letenni az asztalra, aztán feltölti magát.
© Cefet2009. 02. 20.. 19:34||#13
Bírom az ilyen sírós, fikázós tagokat...
Nem minden hülyeség, amit írtatok és a cikkben is van néhány blõdség, de:
ha csak a készenléti energia felvételt tudná biztosítani ez a kis napelem, már akkor megérte rárakni. Engem speciel nem bosszantana, ha néhány nappal kitolódna a készenléti idõ. Ami pedig a töltõt illeti: 30mW idle állapotban a falból, az szenzációs!