SG.hu·

Nem bizonyított az agyfejlesztő játékok hatékonysága

Nem bizonyított az agyfejlesztõ játékok hatékonysága
Tudományosan nem igazoltak az ilyen alkalmazások eredményei, semmivel sem fejlesztenek jobban, mint mondjuk az Angry Birds.

2013-as megjelenése óta a Lumosity a legnépszerűbb kognitív képességeket fejlesztő játék, világszerte 60 millióan használják. A programot azzal a céllal hozták létre, hogy minél hatékonyabban edzze az agyat: fejlessze a memóriát, a problémamegoldó képességet, a koncentrációt, a logikát. „A Lumosity az agyad edzőterme” - ahogy Kunal Sarkas vezérigazgató nevezi. Csak sajnos úgy tűnik, hogy az ő véleménye a kisebbséget képviseli.

A Stanford Center kutatói szerint tudományosan nem igazolt, hogy a Lumosity olyan hatékony lenne, mint ahogy azt állítják. Ez igaz a többi hasonló alkalmazásra, például a Cogmedre is – ezek semmivel sem hatékonyabbak az Angry Birds kaliberű játékoknál. A szakemberek szerint a kognitív tréning-szoftverek reklámjaiban az előnyök eltúlzottak: azt állítják, hogy hatásuk tudományos bizonyítékokon alapulnak, mivel azokat „neves idegtudományi egyetemek és kutatóközpontok” tervezték. Azonban nem árt körültekintően kezelni az idézett kutatásokat, mert gyakran csak érintőlegesen állnak kapcsolatban a cég állításaival és az általuk forgalmazott játékokkal. Jelen esetben a kutatók arra a tanulmányra utaltak, amit a Lumosity használ a kognitív képességek fejlesztésének alapjául.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A kritikusok véleménye szerint az agytornáztató játék puszta marketingfogás. Azt ígéri, hogyha a felhasználó betartja az előírt sémát, akkor a gyakorlat csökkenti a kognitív folyamatok lassulását és a feledékenységet, tehát alapvetően javítja az elmét. Fogyasztók véleményei is alátámasztják a feltételezéseket, elmondásuk szerint a játékok használata okosabbá, éberebbé tette őket, gyorsabban és könnyebben tanultak.

Természetesen létezik a másik véglet is, akik támogatják az agy-játékokat, és azt vallják, hogy a probléma nem annyira tudományos jellegű, mint inkább túlhájpolt. Ugyanis minden mentális erőfeszítést igénylő új élmény - legyen az a nyelvtanulás, a motorikus képesség elsajátítása, tájékozódás egy új környezetben, vagy akár egy számítógépes játék - változást fog eredményezni azokban az idegi rendszerekben, amelyek a képesség megszerzését segítik. Tehát nincs egyetértés a kognitív tréningek alkalmazásának hatékonyságában, de az egyértelmű, hogy az ilyen típusú applikációk állításai túlzóak és félrevezetők. Nem valós az az elképzelés, hogy a rendszeres agytréning okozta változások jelentősen meghaladhatják a tanult képességeket, és hogy általánosságban elősegítik az agy egészségét.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© SirBubu2014. 10. 31.. 21:10||#7
a szem megóvása érdekében a könyvolvasás is ellenjavallott, plusz ha valaki túl sok könyvet olvas, még a végén úgy meghülyül, mint Don Quijote, aztán szélmalomharcba talál kezdeni :DD
+1
© Ender Wiggin2014. 10. 31.. 11:30||#6
azért szerintem jobb egy kisgyereknek, ha tradicionális játékokkal fejlesztik az elméjüket és nem számítógépes játékokkal. és akkor még a szemük sem megy tropára 10 éves korukra.
© Serutekin2014. 10. 31.. 08:25||#5
Na gratulálok ekkora faszságot már rég olvastam :D Rengeteg cikk jelent már meg arról, hogy igen is fejlesztik a gyerekeket ezek a játékok.

BCs design: A politika összetett és bonyolult hatalmi eszköz, de valamit elárulok. Ha hülyéket ültetsz a trónra akkor annyi lesz a különbség, hogy velük fognak bábozni és nem a mostaniakkal. A vezető pozícióban csak karakteres emberek érvényesülnek, mint pl Gyurcsány és Orbán. A sörprolik meg maximum a kocsmákban.

ui: Félreértés ne legyen, a példákban szereplők nem pozitív politikai szereplők.
© SirBubu2014. 10. 30.. 22:03||#4
"Nem bizonyított az agyfejlesztő játékok hatékonysága"

juhééééé, akkor én csak szimplán zseni vagyok, semmi köze a töméntelen, játékkal eltöltött időnek ahhoz, hogy milyen kiba' okos vagyok! :DD (szerk.) meg ügyes meg szép is :DD

milyen okos, milyen ügyes a legkiseb(bugris)füles :DD
Utoljára szerkesztette: SirBubu, 2014.10.30. 21:07:09
© BCs design2014. 10. 30.. 11:12||#3
mondok egy dolgot amit ha megtanítanak az embereknek akkor sokkal okosabbak lesznek és sokkal jobb világban fogunk élni: Az embereknek a politikában az igaz senkit kell támogatnia. A magas pozíciójú gazdag tolvajt pedig támogatás helyet letartóztatni és elítélni.

ez máris sokkal hatékonyabb lenne mint ezek a gagyi játékok
© SupraMKIII2014. 10. 29.. 11:03||#2
+1
Arról nem is beszélve, hogy ezek a játékok megmaradnak a szórakoztató szinten. Ami igazán igénybe veszi az agyat, az pl. a programozás, egy rendszerintegrációs folyamat kidolgozása, vagy pl. bármely quantum elmélet megértése :-)
© Sir Quno Jedi2014. 10. 29.. 10:11||#1
Nos nyilván a gyártók szeretnek túlozni a reklámjaikban, de ha kijelentjük, hogy hát a memória stb. játékok nem fejlesztik/tartják szinten az agyunkat (nem bizonyítható, elég az konteónak), akkor ennyi erővel azt is kijelenthetjük, hogy tanulással és gondolkodással nem lehetsz okosabb, nem fejlődnek az elmebéli képességeid. CSAK Angry Birds-özzél nyugodtan, ez elég?! Há ez kérem gáz... Zárjuk be az iskolákat, gyújtsuk fel a könyvtárakat, tiltsuk be a sakkot és minden "ész"játékot! :DDD