SG.hu·

Costume Quest a Brütal Legend 2 helyett

Tim Schafer neve egykoron olyan játékok miatt vált legendássá, mint a Full Throttle vagy a Grim Fandango. Ám miután a "kalandjátékok mestere" otthagyta a LucasArts csapatát, egyszerűen semmi nem jön neki össze - legalábbis anyagilag.

Az egyébként remek Psychonauts nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a tavaly megjelent Brütal Legend pedig egy oltári nagy bukta lett. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a sikertelenség miatt az EA nem rendelte meg a "gitáros akció" második részét és ezért Schafer új projektek után nézett.



Korábbi bejelentése szerint egyszerre négy kisebb projekt van készülőben a Double Fine csapatánál és ebből az egyik a most tárgyalt Costume Quest. Az akció-RPG története rém egyszerű. Adott egy kisfiú, aki kishúgával társaságában Halloween éjszakáján elindul a megszokott "csokit vagy csalunk" körútjára, mikor is a kislány eltűnik.

Feladatunk megtalálni testvérünket és még napfelkelte előtt hazaérkezni. Ez azonban nem lesz egyszerű, hiszen valamilyen "csoda" folytán mindenki azzá változik, amilyen jelmezbe bújt aznap este. A Costume Quest izometrikus megjelenítést használ (leginkább a klasszikus SNES RPG-kre hasonlít), de a csatajeleneteknél átvált TPS nézetbe.



Érdekel a Costume Quest?

Igen28% (23)
Nem45% (37)
Inkább a Full Throttle 213% (11)

Összesen 82 szavazat

És itt térjünk ki egy kicsit a harcokra is. A Costume Questben egyáltalán nem mindegy, hogy kivel vagy mivel indulunk csatába és szerencsére a magunkra ölthető jelmezek tárháza hatalmas. Egy kis robotjelmezt magunkra húzva például óriás mechekké válhatunk, míg egy középkori jelmezben valódi lovagok leszünk. De nem Schafer-játék lenne, ha nem tartalmazna a játékmenet számos poént, így találkozhatunk majd vicces de haszontalan jelmezekkel is.

Ahhoz, hogy megtaláljuk testvérünket, különböző mellékküldetéseket kell teljesítenünk. Egy-egy ilyen misszió végrehajtásával édességet vagy jobb esetben információ morzsákat kaphatunk, melyek segíthetnek a fő feladatban. Minden sikeres csata és küldetés után XP-t kapunk, melyet a különböző képességeink között oszthatunk el.

A Costume Quest elég ígéretesnek tűnik, de azért kíváncsian várjuk a többi három projekt bejelentését is. A játék első körben konzolokra jelenik meg, de a kiadó THQ szerint siker esetén PC-n is letölthetővé válik a program.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Merces2010. 08. 21.. 13:07||#6
.............tudod én rég jártam iskolába , és sokat iszom.......balfaszkám
© Loverman2010. 08. 21.. 02:37||#5
a szó amit keresel az "újabb"
© shenmuedc2010. 08. 15.. 15:30||#4
A közönséget az american idol/Megasztár/gyõzike show/barátok közt is megnyeri. A tömegízlés mindig is szar volt. Azért kíváncsi vagyok meg e közelíti a Last guardian sikere akár csak egy közepes FPS sikerét.
© Victor11032010. 08. 15.. 14:38||#3
Ez azért kicsit merész kijelentés:/ Szerintem egy rétegjáték sikerét az határozza meg mennyire tudja megnyerni a közönséget és szerintem az se jó ha elvont nagyon. A Brütal Legend pont ilyen volt. Aki utalja a rockot az már nem akkora érdeklõdést tanúsít iránta meg hát ilyenek mint látványvilág stb azok is nagyban befolyásolják a sikert. A Last Guardian is erõsen rétegjáték de annál már borítékolni lehet a sikert.
© shenmuedc2010. 08. 15.. 10:47||#2
Egyedi játékokra sem x360-on sem ps3-on nincs igénye senkinek.GTA20 meg gears 20 az jöhet ezer. Egy fabatkát sem érnek de ezek kellenek a népnek.
© Merces2010. 08. 14.. 16:34||#1
.....aha , aha ,,aha .......ujjab bukta