Hardware Probléma, Kérdés
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Légyszíves ne. 15 éve rendszeresen olvasom ezt a butaságot, ami ilyen formában ugyanaz, mintha azt mondanám, hogy a jack dugós fejhallgatók USB portról is működnek:
- Tény, hogy vannak USB-s hangkártyák
- Tény, hogy bele lehet dugni a 3,5-es jack dugókat simán egy USB portba
- Mellette viszont az is tény, hogy egyszer nem figyeltem oda és véletlenül bele is dugtam egyet. Mondanom sem kell, hogy hang helyett fény és szag lett a vége.
Az van valójában, hogy 24hz környékén az emberi agy már képes elhinni, hogy mozgóképet lát, AMENNYIBEN az egyes képkockákon pontosan egy képkockaidőnyi (pl. 41,6ms) történés látható végtelen mennyiségű időpillanatból egyenletesen összemosva. Ennek tökéletes módja pl 1/24s expozícióval készíteni hagyományos filmre egy felvételt (vagy korszerűbb példával élve egy digitális képszenzorral ennyi ideig mintavételezni egy képkockára), viszont az teljesen alkalmatlan erre, hogy a számítógép szimplán lerenderel másodpercenként 24 alkalommal 1-1 tű éles képkockát.
A motion blur effektről gondolhatnánk elsőre, hogy segíthet, de az eredmény alacsony (<75) képkockaszámnál, főleg G/FreeSync nélkül általában még mindig bőven kevés, mert egyrészt az algoritmus csak odainterpolál valamit két képkocka alapján (csak annyit tud, hogy a mozgó objektum a kép bal szélén volt, aztán meg a következő képkockán hirtelen már a kép közepén lett, de hogy közben mit csinálhatott még, arról nincs képi adat), illetve általában a képkockaidők sem egyenletesek eléggé, főleg amikor a teljesítmény hiánya miatt nincs meg a magasabb framerate.
Nem véletlenül írtam amúgy <75-öt alacsony képkockaszámra, mert az én agyam/szemem pl. úgy érzésre 70hz/fps körül kezd megbékélni a látottakkal éles képkockák esetén, az én esetemben tehát ez az a bizonyos minimum, amit már tökéletesen természetesnek ható optikai trükkök nélkül is képes vagyok folyamatosnak látni, a felső határ pedig ha jól tudom olyan 250-300 környéke általában.
Utoljára szerkesztette: Dodo55, 2022.02.01. 22:14:17
[merlinw.org]
"aláírás max. 200 betű, nem tartalmazhat HTML, vagy UBB kódot, és 2 soremelés megengedett" Akkor inkább hagyjuk. : ]
Szerk: Csak példának, kb fix 40fps meglenne, Cyberbug 2077 ultrán RTX-el meg mindennel. De inkább offolom az RTX-et, hogy meglegyen a fix 60.
Itt sajnos már kevés a proci, ha lenne egy kicsit combosabb cpu, szerintem meg lenne a fix 60RTX-el is, 1080pben. Az más kérdés, hogyha kicsit optimalizálnának a játékok, akkor jó lenne a mostani is...
Utoljára szerkesztette: Madi92, 2022.01.01. 14:32:55
Úgy vagyok vele, ha az ember rákölt nem kevés pénzt, hogy számára élvezhető legyen a hobbija, ami nálam a fix 60fpsnél kezdődik, akkor már igenis úgy menjen a masina, ahogy kell. Még ha az a gyakorlatban csak +3fps. (3.9GHz vs 4.3 GHz). Az ilyen microlaggokat meg már nem is említem. Gondolom ott is segít.
"nem ezek azok a droidok amiket keresnek"
Ezért írtam, hogy ez csak pszichológia, mert kizárólag attól függ, mihez van hozzáidomulva az agyad. Neked a 60-hoz, ezért zavarni kezdett az 55. De ha folyamatosan 55-tel játszanál, akkor ahhoz szoknál hozzá, és idővel megszoknád, ergo nem jelentene diszkomfort érzetet. Azt csak a 25 alatti jelentene, mert az konstans szaggatás a szó fizikai értelmében, tehát egy objektíven rossz játékélményt adna.
De 55 fps nehogy már egy rossz élményt jelentsen. Ilyen értékeknél ez már tisztán csak arról szól, hogy te személy szerint mihez szoktál hozzá, és mik az igényeid.
Olyan, mint amikor bejössz a mínusz 20 fokról, és a csapból folyó hideg vizet langyosnak érzed. De nem arról van szó, hogy tényleg langyos, mert ez csak placebó, amit a hirtelen különbségek váltanak ki.
"nem ezek azok a droidok amiket keresnek"
Úgy érzem le vagy maradva ~10 évvel. Hajtd kérlek bottleneck-re bármelyik RTX 20/30-as VGA-t. Cryptobányászatra is azért használunk VGA-kat, mert a processzorok olyan gyorsak.
"Ez a probléma inkább csak pszichológiai jellegű"
Ne menjünk ebbe bele megint, 20 éve ez a téma. Nem az. És persze pszichológiai okokból hajtják magukat a szakik évtizedek óta, hogy a konzolokon is meglegyen a 60fps :)
[merlinw.org]
Ne haragudj, de ha valaki fix 60 fpshez van szokva, akkor ha akárcsak 55-re is leesik azt észrevenni. Én elhiszem, hogy aki pl consolal játszik 30fpsn vagy nincs fix 60 minden játékban, lehet nem zavarja, de hidd el, én afterburner nélkül is megmondom mikor nincs fix 60.
Jó pár éve volt, mikor mindenki ezt szajkózta, hogy 24fps, film, meg stb, de azt hittem, azok az idők elmúltak.
Én speciel 60Hz monitoron játszom, Vsncy-el, mert a srcreentearingtől is hülyét tudok kapni. Nem mondom, lehet monitortól is függ, meg ilyesmi, de ilyet mondani, hogy mindegy hogy 50 vagy 60 fps.. hát na. : )
Utoljára szerkesztette: Madi92, 2021.12.30. 00:03:41
Gigabyte Z170-HD3P, I5 6600K@4Ghz@1,17V, 2x8 DDR4 Corsair Vengeance 2666Mhz, NZTX Kraken X61, EVGA Supernova G2 750W, Samsung 850 evo 128Gb, WD Blue 1TB, Phantes Enthoo Pro M Acrylic
Továbbá az sem mindegy, hogy milyen játékoknál tesztelték a processzort, mivel nagyban számít, hogy mennyire van optimalizálva az adott játék, mennyi mag kezeléséhez írták, stb.
Az 55 és 65 fps közötti különbséget a szemed nem nagyon veszi észre, mivel 25 képkocka/másodperc felett az emberi szem már folyamatos képet lát. A sok fps meg a magas képfrissítési frekvencia csak az e-sport versenyeken számít igazán, de egy jó otthoni játszás élményét szvsz nem teszi tönkre, hogy 65 helyett 55 az fps. (Sőt, 60 Hz-es monitornál felesleges is a 60 fps-nél nagyobb érték).
Ez a probléma inkább csak pszichológiai jellegű, mintsem a játékélmény tényleges komfortját érintő. Magyarán a gond csak a "fejedben létezik", mert van egy elvárásod hogy 65 fps, és ha látod, hogy nem éred el ezt az értéket, az frusztrációt okoz. De ha nem lenne módod az fps-t mérni, és valaki azt mondaná neked az 55 fps-re, hogy ő megmérte, és az 65 fps, akkor ugyanolyan nyugodtan játszanál tovább, mintha tényleg 65 lenne az érték.
"nem ezek azok a droidok amiket keresnek"
Teljesen nem értek veled ebben egyet.
Pl én magam nem hiszem, hogy bármikor is foglalkoznék órajel bütyköléssel. De én olyan ember vagyok, akinek gamingben minimum a 60 fps. Ha ez nincs meg, akkor minden bajom van sajnos.
Na mármost, tesztek szerint, az én jelenlegi cpu-m, akár stabilan 5.0Ghzen is elketyeg, megfelelő beállításokkal és hűtővel egyetemben.
Ez játéktesztekben kb +10fpst jelent, ami nem tűnik soknak, de adott esetben, 55fps helyett 65 az sokat számít.
De én nem foglalkoztam sosem tunningal, meg nem is nagyon érdekel a dolog, csak úgy voltam vele, hogy ha a gyári 4.3, akkor azért legyen már 4.3, mert ha nem annyin megy, akkor valami nem okés a PC-vel véleményem szerint. Ez esetben BIOS volt a ludas, amit frissíteni amúgy is ajánlott és eléggé el voltam maradva vele. Még ha teljesítményben nem is jelent mást, mint max 1-2 fps-t
Jelenleg azon gondolkozom, hogy cserélek egy i9 9900K-ra, mivel ez a legbivalyabb proci amit még bevesz a lapom. Csak nem vagyok benne biztos, hogy nem-e járnék jobban, ha inkább az 1700-as lapok felé nézelődnék, amivel az a baj, hogy ezek még nagyon drága lapok, hiába kerül pl az i5 12600K kb annyiba mint az i9 9900K.
Sajnos pár helyen már láttam, hogy bizony, pár helyen a jelenlegi cpu elfogy, a vga meg csak nézelődik közben.
"nem ezek azok a droidok amiket keresnek"
Alapból nem gyári értékeken ment a proci. 4.3 GHz helyett csak 3.9 GHz.
Amúgy anno egy bika hűtő lett véve a procihozMacho, úgyhogy szerintem tunningnak sem lenne akadálya, mivel ez direktben K-s proci, ami úgy tudom erre lett kitalálva. De az alaplap viszont nem tunnig képes, szóval mindegy.
A poszt lényege az volt, hogy se a RAM se CPU nem a gyári számokon mentek.
Jobb megoldás a teljesítménynövelésre időnként újratelepíteni a Windowst, és letiltani a felesleges, háttérben futó alkalmazásokat, vagy folyamatokat, amik csak zabálják a ramot és a processzoridőt. Szerintem menj végig ezeken az egyszerű lépéseken, és máris gyorsabb lesz a géped, és tuningolni sem kell hozzá.
"nem ezek azok a droidok amiket keresnek"
A legtöbbet az egy magot használó alkalmazásokkal nyersz, lévén turbo-val egy magra 4,6Ghz jut, míg összkerekes módban csak 4,3.
[merlinw.org]
Illetve kiderült, hogy a ramok is csak 21xx körül ketyegnek, 2666 helyett, szintén BIOS frissítés megoldotta.
Mennyit számít teljesítményben, hogy cpu 3,9 Mhz helyett 4.3 Mhzen ketyeg, illetve hogy ramok már 2666-on mennek? Észrevehető különbséget jelent?
Gondolom a Intel Turbo Boost Technology-t bekapcsoltad BIOS-ban.
[merlinw.org]
Biosban elvileg engedélyezve van? Lehet frissiteni kell a biost?
3 darab 6 videokártyás riget kéne összeraknom. 6600XT kerülne bele, 1db az alaplapon, a többi riserrel. 2db 750W Cooler Master táp hajtaná a cuccot.
A többi cucc: Gigabyte Z390D - Intel Core i3-9100F - 4GB DDR4 Kingston
Hiba 1.
Az egyik rigbe tettem 3 kártyát, beindult, de persze a háromból maximum kettőt ismert fel, de a másodikra Error 43-as kódot adott. Ha a második kártyát is a lapba tettem, akkor tökéletesen felismerte.
Cserélgettem a risereket, cserélgettem a kártyákat, ugyanaz az eredmény.
Néztem a neten, hogy miket kell a Bios-ban állítani, megtettem, ugyanaz az eredmény.
Mit kéne még megtennem?!
Hiba 2.
Most már egyik rig sem indítja el a második tápegységet. Minden kábelezés jó, cserélgettem a tápokat is, de bekapcsoláskor 1 pillanatra felpörög a második tápegység, aztán leáll, és egyértelműen nem ad áramot.
Úgy kötöttem be őket, hogy:
PSU 1: Alaplap+Proci+Alaplapi VGA+ADD2PSU
PSU 2: Riser+VGA+ADD2PSU
Mit nem veszek észre, mit kéne még megtennem?
Az alkatrészek mind újak, külön-külön mindegyik teszi a dolgát.
Előre is köszönöm!
Mindegy, ahogy említettem, úgyis megy eladásra a gép, majd akkor kap egy friss rendszert, és remélhetőleg nem lesz többet ilyen.
Mindenkinek köszönöm az ötleteket, javaslatokat!
Akkor kezdtem átszokni arra, hogy inkább leállítottam, mert úgyis elszállt benne minden. Nah akkor figyeltem fel rá, hogy mikor leállítottam este, kimentem egy cigire, kétbetűs, stb, s visszatérve meg bekapcsolva van a gép! <#wow1>#wow1> Pedig nem mókoltam el rajta semmit. (mármint win-en belül). Végigjártam én is Merlin féle beállításokat, hibernálás, fast startup, regedit. Mégse javult meg...
DE egy totál format, win reinstall, majd fast startup, hibernálás, alvás "nyalánkságok" totális letiltása után többet nem jött elő.
Azután sose raktam alvóba a gépet. Csak a teljes shut down. És nem is indult újra.
Új gépemen már kezdettől fogva tiltottam az alvást. Soha nem teszem, s nem is mehet alvóba. Csak a teljes leállítás.
De nem is találkoztam még ezzel a hibával. (és nem is szeretnék)
Ha van egy tartalék vinyód, tegyél rá egy másik oprendszert, akár linuxot, vagy win7-et, és nézd meg, hogy azokkal is ezt csinálja-e.
Ha igen, akkor valószínű, hogy alaplap. Ha nem, akkor lehet hogy a win10-ed hülyült meg, és stop helyett restart kódot ad.
A BIOS-t os megnéztem, beállítottam, semmi eredménye.
Valaki azt mondta, hogy biztos az alaplap, de lassan eladásra kerül a gép, és rossz lapot nem szeretnék eladni.
Tehát: Sima, hagyományos SHUT DOWN, gép leáll, lekapcsol...3-4 másodperc múlva bekapcsol, bebootol.
Ezekre talán van win beállítás is, így érdemes ott is megnézni, hogy egyezzenek a beállítások.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Itt a Microsoft support tanácsa:
"I’m Rey, your Windows 10 Advisor.
I understand you are having trouble with the shutdown which restarts your pc instead. Let me help you with that.
Check and follow these steps:
1. Press the Windows key and the R key to open the Run search box.
2. Type in control, click on OK.
3. Select Power options. in the upper left portion select Choose what the power buttons do. Then click on Change settings that are currently unavailable.
4. Under Shutdown settings remove the check for the box to Fast turn on fast startup (Recommended).
5. Click on Save changes.
IF this will not solve it, next will be below:
1. Press Win+R, type in regedit and hit Enter to open the Registry Editor.
2. Go to HKEY_LOCAL_MACHINE > SYSTEM > CurrentControlSet > Control > SessionManager > Power.
3. Set the value of HiberbootEnabled to 0.
Lastly, do this:
1. Go into my computer right click properties
then get into device manager.
2. Under network, adapters find your driver right click and make sure that under power management tab you unclick let device start-up computer."
Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2021.08.24. 21:08:29
[merlinw.org]
Ha a gépem olyat csinál, hogy Shut Down-ra leáll, majd 2-3 másodperc múlva újraindul, akkor az inkább alaplap, vagy inkább táp probléma?
köszi!
A telóra le tudsz szedni wifi analizáló programokat.
Nézd meg egy olyannal a jelerősséget.
Én a WifiAnalyzer (zöld alapon fehér wifi jel) nevű app-ot használom. -35 és -45 dBm között változik a jelerősségem.
A router úgy 1-2 méterre lehet most tőlem.
Ha átmegyek a fal túloldalára, a másik szobába, akkor úgy -50 és -60 között mozog.
Az app-pal látod, hogy a környezetedben még milyen jelforrások vannak és melyik csatornát használják.
Általában a router szoftvere képes megvizsgálni a környezet jeltelítettségét és olyan csatornára beállni, ami a legkevésbé használatos. Ha mégsem, akkor ezt talán te is megteheted. He nem, akkor a szolgáltató egy nagyon gagyi routert adott neked.
Ettől függetlenül előfordulhat, hogy a készülék már eleve rossz állapotban került hozzád.
Először derítsd ki, hogy mi a rossz. Mind a kettőre van garancia. Viszont a szolgáltatót csak akkor érdemes zaklatni, ha tényleg a router a ludas. Viszont akkor kitartónak és erélyesnek kell lenni, mert általában szeretik lerázni az embert.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Radioaktív kiscicák áron alul eladók vagy Playstation-re cserélném. Érdeklődni: Balatonalmádi, Nagymező u. 27.
Vagy a telefonod wifije halódik vagy a router wifije. Utóbbival találkoztam már.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
[merlinw.org]
Otthoni wifivel kapcsolatos problémám van. A modem router amivel csatlakozok a netre kiválóan működik, de csak abban a helyiségben ahol van. Ha átmegyek egy másik szobába, amit fal választ el, akkor már nem tudok csatlakozni a telefonról. Van erre valamilyen trükk, hogy más helyiségekben is legyen wifi elérés? Esetleg egy másik modemet is kell venni?
Radioaktív kiscicák áron alul eladók vagy Playstation-re cserélném. Érdeklődni: Balatonalmádi, Nagymező u. 27.
Videokártya helyére betehetek más bővítőkártyát? (Aminek működnie is kell majd.)
Warning! Cargo bay open, shields are down!
A ramok ki voltak véve, mert másképp nem tudtam betenni az újakat sem. Illetve a procihűtést is ki kellett szerelnem emiatt. Utána mondjuk már gond nélkül belement volna a két új modul is a másik kettő kivétele nélkül.
A procin mindig ez a vízpumpa volt, a csövek már jól be is álltak a borda felé.
Viszont olyan jól kitalálták a dolgokat, hogy a G.Skill memória a hűtőbordájával már nem fért el a pumpa kivezetése mellett.
Ha utólag raktam a procira a pumpát, akkor meg elkezdte feszíteni mind a négy modult, annyira megtolta az elsőt.
Így mégsem akartam hagyni, úgyhogy kicsit megreszeltem a pumpa felfogatásán a lyukakat és pár milliméterrel odébb tudtam csavarozni. A felület az alján bőven elég nagy, hogy lefedje a procit és a modulokat sem nyomja.
A gép tegnap óta megy gond nélkül az emelt fordulatszámú ventikkel.
Én inkább arra gondoltam, hogy a proci foglalatban lévő kis érintkezők közül lehet valamelyiknek gondja és a folyamatos rezgésváltozástól egyszer eljön egy pillanat, mikor nem lesz megfelelő a kontakt. Nem feszül eléggé a proci kivezetésének.
Természetesen ez csak elmélet. Ezt még gyári körülmények között is baromi nehéz lenne kiszűrni. Itthon meg kb. lehetetlen megállapítani, hogy ténylegesen minek van baja. Csak a vak szerencse és némi megérzés vezethet a jó irányba.
Egy megoldás van, új gépet kell venni. Pedig ennek a konfignak is 7 évet szántam, de az már nem lesz meg.
Mondjuk nem fogok mindent cserélni első körben. Proci, lap és hűtés új lesz, a többi marad.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Ez olyan, mintha vennél egy 500 lóerős kocsit, de azt mondanák, hogy ne nyomd tövig a gázpedált, mert kiesik a motor.
Ez így van, de egy számítógép teljesen más tészta. Itt kicsit érzékenyebbek az alkatrészek a külső behatásokra, és minél több van belőle a gépben, annál több az esetleges hibaforrás, hibalehetőség is sajna... Ez van.
Egyébként simán lehet kontakt hiba is. Van több sztorim is ilyen esetekről:
Nálam egyik régebbi gépnél a memóriafoglalatoknál volt valami gubanc mert az előző tulaja egy akkora rohadt nagy hűtést tett a procira hogy konkrétan meghajlott tőle az alaplap (ez utólag derült ki mikor már végleg ki lett szerelve, látszódott hogy volt benne ív, pont a memóriafoglalatoknál), elkezdett egyszer csak random kékhalálozni a gép. Kivettem a RAM-okat, visszaraktam, semmi baja nem volt hónapokig, majd a gépet egyszer le kellett vennem az asztalról, annyi elég is volt neki hogy előjöjjön újra a kontakt hülyeség, megint újraindulgatott a gép amíg meg nem igazítottam a memóriákat benne. Célszerű minden csatlakozót meg alkatrészt egyszer kivenni majd visszarakni. Öcsém gépének nem volt semmi baja (8. gen i3), szétszedte mert átszerelte egy jobb házba az egészet aztán egyszer neki is random újraindult a gépe még aznap, nem sokkal az átszerelés utáni bekapcsolás után. Kivette a RAM-okat meg a videókártyát is, visszarakta őket, azóta semmi baja sincs a gépének.
Egyik ismerősömnek konkrétan attól indult újra a gépe, hogy egyszer pont együtt CS-ztünk és idegességében rácsapott az asztalra :D Bumm, pillanatra felvillant a kék kép majd resetelt a gépe (neki is valami régebbi 4-es szériás i5 gépe van). Na azóta nem csapkodja az asztalt... :D Nála is tuti valami kontakt probléma volt.
Utoljára szerkesztette: ntex, 2021.05.22. 02:44:27
Ez olyan, mintha vennél egy 500 lóerős kocsit, de azt mondanák, hogy ne nyomd tövig a gázpedált, mert kiesik a motor.
Amúgy van benne egy 4 TB-os SSD, erről fut a rendszer, meg a játékok.
Egyéb munkálatok miatt most belekerült 2x2 TB nvme is.
És már nagyon régóta van benne egy 1 TB-os HDD.
A fejlemények, talán már nem túl korai róluk írni.
Tegnap betettem a 2 nvme SSD-t és kivettem az új HDD-ket.
Nagyjából 2 óra múlva megint beállt a kékhalál.
Ma valahogy beugrott, hogy a különböző tesztek alatt sosem volt gond a géppel, viszont azok nem is produkálnak életszerű körülményeket. Gondolok itt arra, hogy folyamatos terhelés alatt a processzor beáll egy fix hőfokra, így a hűtés is beáll egy fix fordulatra. Normál használat mellett változik a terhelés, a proci hőképzése és mivel én a csendes gépet szeretem, ezért gyakran a ventilátorok fordulata is.
A lényeg, hogy ma megadtam egy elég magas fordulatot nekik, de még nem a max-ot. Így mondjuk elég hangos lett.
Viszont nem változtatják a hőfokot, mert annak csak CPU 65 fok felett kell bekövetkeznie. Ezt pedig elvileg nem fogja elérni sosem.
5 óra lájtosabb használat alatt nem volt gond vele. Most elkezdtem rendesen dolgoztatni, meglátom.
Hogy miért ötlött ez fel bennem?
A HDD-k, bár gumigyűrűs alátámasztásuk van rezgéscsillapítás szempontjából, mégiscsak rezegnek.
A ventilátorok folyamatosan ingadozó fordulatszáma is mindig másképp rezeg.
A proci azóta a foglalatban van, mióta összeraktam a gépet. Ez úgy 4 és fél éve volt. Nem tudom, mennyire valószínű, de esetleg ott van valami gond, jön egy kis kontakt hiba és kész a kék képernyő.
De az is lehet, hogy más alkatrész forrasztásával van valami. Nagy frekvencián egy pici repedés is okozhat nagy galibát.
A gép párszor meg lett utaztatva. A magyar utak meg...
Vízhűtés van a procin, nem tudom, hogy mennyire szokott eltűnni belőlük a folyadék, de, ha forgatom a radiátort, akkor csorog rendesen. Ez is lehet probléma. Bár sosem láttam megugrani a hőfokot. Így ennek elég kicsi esélyt adok.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
"aláírás max. 200 betű, nem tartalmazhat HTML, vagy UBB kódot, és 2 soremelés megengedett" Akkor inkább hagyjuk. : ]
A hibakódokat már nézegettem. Meg az event nézegetőt is. De semmi érdemlegeset nem találtam.
Amiket írtak, azok nem játszottak. M$ support sem tudott semmi használhatót írni, egyéb kékhalálos témákat is néztem, de nem javult semmire, ami játszhatott volna.
Win alaphelyzetbe állítás is volt már, teljesen feleslegesen. Sőt, újra is lett telepítve miután átváltottam egy másik SSD-re.
Kipróbáltam egy csupasz rendszerrel, amin éppen csak a szükséges driverek és a játék volt fenn, amivel teszteltem. Ha jól emlékszem, akkor a NFS Heat volt az. 1 monitorral, nem hárommal. 1 óra után elhasalt. Ez még a tápkábel körüli rendezés előtt volt.
Holnap megjönnek a plusz SSD-k. Bepakolom őket, közben lehúzom a HDD-ket és meglátom. Hátha nem tetszik neki, hogy 4 különböző fajta kábellel vannak rádugva és ebből az egyik igencsak régi és vékonyka.
Ha gond lesz, akkor először kiveszem a VGA-t. A prociban van "GPU". Ha akkor sem lesz jó, akkor veszek egy új lapot és procit.
Ha jó lesz, akkor szomorú leszek, mert VGA-t mostanában nem fogok venni.
Az a baj, hogy nagyon alap dolgokkal sokat nem tudok kezdeni. És a különböző tesztek alatt sosem jött elő semmi. Csak a gép normál használata közben. És az is régebben. Most a HDD-k berakását követően durvult el a helyzet.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Ha Windows restore után is gond van, a szokásos debug mód jöhet csak szóba, csupaszítsd le a gépet.
Alaplap, proci,1 RAM modul, 1 ssd (rendszer), GPU (ha van prociban akkor azt is vedd ki), offline. Ha nincs gond, egyesével pakold vissza az elemeket. Ha kopaszon is gond van, memóra csere, ha úgy is, akkor leszűkítetted a lehetséges hibás eszközöket 3-ra (lap, proci, táp).
[merlinw.org]
Ezekben az ínséges időkben nagy az én gondom.
A gépem valami oknál fogva random kékhalálozik.
Korábban játékok alatt fordult csak elő.
Először bezáródott a játék, többnyire hibaüzenet nélkül. Ha újraindítottam a játékot, akkor már a kékhalál jött.
Nem csak egy játéknál.
Ha kikapcsoltam a gépet pár (10) másodpercre, akkor utána sokáig bírta.
Írtam m$ supportnak is, de nem tudtak segíteni. A kék képernyőn mindig más üzenet jelent meg. A naplók nekem nem mondtak semmit.
Stressz teszteltem a VGA-t, CPU-t, memóriákat is félig.
Nemrég olvastam pár érdekes dolgot az UTP kábelekről.
Így az összes "vékonyabb" kábel elkerüli most a számítógép tápkábelét.
Úgy nézett ki eddig a dolog, hogy ez megoldotta a gondot.
A mai napig.
Pár napja bekerült 2 új memóriamodul a gépbe. Ezek nem voltak tesztelve, viszont nem volt gond a géppel. Játék alatt sem.
Ma bekerült 4 HDD, így most 1 SSD és 5 HDD van a Sata csatlakozókra kötve.
És itt jöttek az újabb kék képernyők.
Nem is csinált igazan semmit a gép, épp csak az aida osd-jét állítgattam. Aztán puff.
Itt már áramtalanítottam a gépet is.
Majd újra próbálkoztam. Fel órát sem ment és ismét kék lett.
Minden alkalommal más hibaüzenettel.
Gondoltam megnézem egy live linux-szal (mint cinnamon 18.2), ami épp kéznél volt és másik gépen pár napja el is indult. Most viszont nem. Semmi hibajelzés csak a kikapcsolt monitorok.
Korábban ez a rendszer telepítve is volt erre a konfigra.
Megpróbáltam a wint indítani, de kékhalál lett a vége.
Tanácstalan vagyok, mert fogalmam nincs, hogy mi lehet a gép gondja, vagy, hogy tudnám kideríteni.
A héten jön 2 m.2 SSD, aminek még bele kell mennie.
A tápot nemrég cseréltem, el kell bírnia. Seasonic 800W
A konfig:
6700K, nincs egyénileg húzva. Vízhűtés, 64 fok fölött még nem láttam.
MSI 980 Ti SeaHawk, szintén nincs húzva.
Mind a kettő hosszabb ideig volt teljesen terhelve aida-val, de nem volt gond.
3 monitor van rádugva. De egy monitorral is voltak gondok.
G.Skill 2x8 GB 3200, 25 órás memtest alatt nem volt gond.
G.Skill 2x16 GB 3200, most kerültek bele.
Asrock Z170 OC Formula. Ezt nem tudom, hogy lehetne tesztelni. Én erre gondolok.
És lehet, hogy a háttértároló vezérlő részében lehet valami.
Bár korábban is volt benne 4-5 háttértároló, m.2 SSD is, de nem volt ilyen durva a helyzet. Illetve talán helyzet sem volt.
Procit, alaplapot nem tudok cserélni. Ha cserélni kellene bármelyiket, akkor az új gépet jelentene. Legalábbis a kettőt egyben cserélnem, a többi pedig menne az új gépbe.
VGA? Azt esetleg meg tudom próbálni, hogy kiveszem.
Csak nem tudom, lenne e értelme.
Terhelés alatt nem volt gond vele, nem melegszik túl a hibrid hűtésnek köszönhetően.
És most újat venni...
Ettől függetlenül lehet, hogy megpróbálom és kiveszem.
Esetleg valakinek valami ötlete?
Hogy tudnám kideríteni?
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Nyilván gondoltam a cserére, de nemrég vettem, és igazából amire én használom, arra tökéletes. Egy 2.1-es szettről van szó, és nem szól rosszul, főleg, hogy még a fél hangerőre is csak ritkán van tekerve. A kábelekre is gondoltam, de akkor ha már más is ezt tanácsolja, akkor egy próbát meg fog érni, igaz, nem lesz egyszerű a dolog, mert a konnektor bal lent van, a gép meg jobb fent az asztalon és a vezérlője a szettnek is, a gép mellett, persze nem közvetlenül, és hát így a kábelei a számítógép kábelekkel "együtt fut fel" az asztal mögött. Gondolkoztam hogy másik konnektorból kéne ennek adni a delejt, de ezt most nem nagyon tudom megoldani, főleg úgy, hogy a másik sem "terheletlen". Próbálkozok első körben akkor egy kábelmenedzsmenttel.
Köszi a tippeket!
Próbaképpen hallgasd meg úgy a hangfalaidat, hogy áramtalanítsd a PC-t, és a monitort is. Azért kell áramtalanítani, mert a standby áramkörök működnek akkor is, ha csak simán kikapcsolod.
Majd mondjuk a telefonodról, vagy egy analóg műsorforrásról hajtsd meg, és figyeld, hogy a zaj előjön-e. Ha nem, akkor próbáld meg a hangfal kábeleit úgy átvariálni, hogy minél távolabb fussanak a PC tápvezetékétől, a monitor kábeltől, ezzel az RF csatolást tudod csökkenteni. Bár a zavar mindenképpen jelen lesz, csak mondjuk a hallásküszöb alatt.
Ha a zaj akkor is előjön, amikor áramtalanítva vannak a környező berendezések, akkor a hangfal erősítője produkálhatja. Gerjed, vagy egyéb zajforrást vesz. Akkor egy jobb minőségűre érdemes cserélni. Ha USB táplálású hangfalad van, akkor azt egy telefon töltőről tápláld a teszt alatt.
Egy olyan kérdéssel fordulnék hozzátok, hogy van itt köztetek olyan, akinek már kellett PC-s hangfalhoz zaj / zavarszűrőt használni, mert bizonyos időközönként előjött ez az idegesítő statikus zaj? Eléggé zavaró. Van valami tuti szűrő, amit érdemes lenne megpróbálni?
Köszi!
