Mire mentünk kereszténységgel?
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Nem kizárt egyáltalán.
"azt ne mondja nekem valaki, hogy az ilyen dolgok kitalálásához akkora nagy képzelõ erõ kell"
Nem hát. Ilyet én is kitalálok. ... 500 év múlva meg próféta leszek. 😉
\"Damnant quod non intelligunt.\"
Na, ha ilyenekbõl áll, mint te, akor nem lesz nagy jövõje. És jobb sem lesz az elõzõeknél. Sõt!
"amúgy van református ismerõsöm több aki megkapta a nyelvekenszólást és a Szentlélek keresztséget, így a református egyháznak is van jövõje)))"
SZLÖÖRCS. 😄D
Amúgy mi az a "nyelvekenszólás"? Nyelvtanfolyam sikeres elvégzése?
\"Damnant quod non intelligunt.\"
Voltaképpen igen. Sõt, eredetileg kiírtani sem akart senkit. Simán csak életteret akart. A zsidókat pl. a 30-as években megpróbálták kiköltöztetni Palesztínába. Persze egyrészt azok az istenért nem akartak menni, aki meg akart, azokat az angolok nem szívlelték (egy zsidókkal teli hajót el is süllyesztett egy angol hadihajó valahol a 30-as évek végén, 40-es évek elején - persze errõl nem szól a fáma, holott majd' 3ezren haltak meg).
Az elv inkább simán csak erõs nacionalista volt. Hogy ez lett belõle ... Montanosz értelmezése szerint az úgyis csak az emebrek bûne, nem a nácizmusé.
\"Damnant quod non intelligunt.\"
\"Damnant quod non intelligunt.\"
megtérés-vízkeresztség-Szent Szellem keresztség"
Ezt megtennéd, hogy lefordítod magyarra? 😊)
\"Damnant quod non intelligunt.\"
Igazából nekem nem okoz gondod az õ negatív reakciója. Voltaképpen szórakoztat. Már régen itthagytam volna ezt a fórumot, ha nincs itt pár ilyen. 😉)
\"Damnant quod non intelligunt.\"
\"Damnant quod non intelligunt.\"
😄DD Mikor??? Mi az az a bizonyos "elragadtatás", és hogyan fog kinézni? 😊)
(Lehet, kár volt bezárni azt a dilizázat ott Lipótmezõn. Most szabadon flangálsz, és írod a hülyeségeidet. 😄 )
(Mellesleg az ufókra még mindig nagyobb esély van - már csak a nagy számok alapján is - mint egy istenre. Végülis a Tejúthoz hasonló galaxisokból is van vagy pármillió. Elég nagy pazarlás lenne, ha csak ezen a kis borsónyi bolygón lenne élet. ... Persze a középkorban még megfelelt az a felfogás, hogy csak itt van élet, mert a "jóistenke ide teremtette az embert". ... Lassan ideje lenne kihúznod a fejed a homokból, levenned a rózsaszín napszemüveget, és kinézni a fejedbõl.)
\"Damnant quod non intelligunt.\"
Most ezt írod:
" én is azt írtam hogy nem 6000 éves, szálka ment a szemedbe, nem láttad elolvasni))"
Azelõtt meg ezt:
"mithras vallásnak sem néztél utána))
az nem 6000 éves mint a messiásban való hit, hanem csak talán pár száz évvel elõzi meg az újszövetséget"
Tehát szerinted nem néztem utána a Mithras vallásnak, és kijavítottál, hogy az nem 6ezer éves. Erre én írtam, hogy még csak nem is utaltam korábbi írásomban arra, hogy annyi lenne.
Most meg terelsz. Hülyébb vagy, mint a sokéves átlag. Saját önmagadnak mondasz ellent.
Lehet, rádférne már egy kiadós alvás, mert ez a fórumon való egésznapos lógás kikészít téged. 😊
Egyébként ki beszélt Zoroaszterrõl? Nemtán a sok nyugtatód ártott meg neked? ... Hitler is így kezdte... 😊
\"Damnant quod non intelligunt.\"
"Jézus meghalt a bûneinkért, hát ne okozunk neki csalodást. "
"...Az Ördög elképedve állt , érezte milyen ocsmány a jóság.."
"EZ a világ talán egy másik bolygó pokla."
"Végül is ez a sorsa minden igazságnak. A tegnapi ember abszurdnak tartja, a holnapi banálisnak. Az igazságok nem maradandók. De maradandók azok az írók, akik rátalálnak."
"A kereszténység biztosan túlél még egy évezredet a földön - múzeumban, kitömve."
"Van Isten, de nincsenek lelkiismereti aggályai."
"Haver, ne félj az Ördögtõl. Tõle tudod, mire számíts. Na de mi van azzal, kinek útjai kifürkészhetetlenek, he? "
"A te urad békét és megbocsátást tanít, az enyém véres bosszút és a hatalom igazát."
"Világunk egy másik galaxisban élõ fiatal élõlény elrontott házifeladata lehet."
"Én szeretem Istent, csak a fanklubjával vannak gondjaim..."
"I am the man who surpasses God!" "Kill me and become a hero, or die by my hand and become one of my victims."" "See you space cowboy..." "Roger, roger."
TEJÓÉG, szakadok :ADAD😄:FDSÁD":+
tudod az az érdekes hogy bárhogy rugdozódól, Isten ígéje rajtad szóról szóra,betúrõl betûre beteljesült.
szerintem te sem tagadhatod, és kvüllállók számára is világos hogy engedetlen vagy és meglehetõsen lázítasz Isten Igéje ellen.
valamint te írtad:
"...Én MAGUS-t játszok, meg Vampire-t. Olykor mást is. (Kult, Cyberpunk, Shadowrun, stb...."
Tehát varázslással, mágiával,és okkult dolgokkal teli játékokkal jázszol.
Biblia:
1 sámuel:
Olyan az engedetlenség, mint a varázslás vétke, és az ellenszegülés, mint a bálványimádás.
Tehát engedetlen vagy, beszédeden is látszik. És varázslással is érint a játékok kapcsán((((
Ellenszegülõ is vagy, és a játékokban kitalált istenek és mágikus tágyak vannak...
szóval te sem bujhatsz el....)))
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
Lényeg, ha hajlandó vagy ésszerûen gondolkodni, ami tudom hívõként nehezen megy, meghát a vallás is tiltja. Akkor észreveheted, hogy annyira sok az ellentmondás és a megalapozatlansága Bibliában, hogy célszerû nem szóról szóra értelmezni. És a valós keretek közt értelmezni, elemezni.
A természetfelettidrõl meg, mirõl beszélsz? Azért mert szeretnéd, h legyen ilyened (de azért beismerheted nyugodtan, h még semmi erre utalót nem tapasztaltál, mert az igazság az, hogy a normális emberek nem szoktak ilyet, csak anyagok hatása alatt), attól még nem lesz.
Ha ennyi ellentmondásból sem tudsz semmi értelmeset leszûrni, akkor pedig ez van. Én megpróbáltam segíteni. Csak aztán kellemetlen lesz, ha az életed végén rájössz, h csak az idõdet fecsérelted, mert az ilyen megszállott értelmezés nélkül is élhettél volna jó és boldog életet. Szükségtelen volt a sok herce-hurca és mennyi más érdemleges dolgot tehettél volna helyette.
Persze, minden rosszban van vmi jó, ha a korábban említett passzív, jólelkû hívõk közé tartozol, akkor legalább nem ártasz az embertársaidnak, hacsak nem azoknak, akiket eltérítesz fiatalon és befolyásolod õket kiskorukban, hogy majd mit válasszanak, amikor felnõnek. Még az is jobb, mintha korrupt tróger lennél és még több embernek ártanál.
További "hosszú és eredményes életet".
Akkor lehetõséget kínál Isten az elragadtatás elkerülésére: Minden zsidót elszállítunk Izraelbõl.
Igen, elég pontosan leírja (emléxem is micsoda fotók és videófelvételek voltak a Bibliában<#hehe>#hehe>), mint a vízáramlásos metaforát a Szent Lélekre. A Biblia mindigis a pontosságáról és precizitásáról volt híres<#vigyor2>#vigyor2>. Nah, akkor lássál neki soroljad a pontos helyeket, dátumokat és neveket, kíváncsi vagyok. Még jó hogy Nostradamus is "megmondta pontosan mi fog történni" - egyesek szerint. Észrevehetnéd, hogy minden relatív, ki mit tekint minek, milyennek.
A természetben bezzeg még nem kellett csalódni. Legfeljebb késõbb rájöttek, hogy nem egészen úgy volt, ahogyan eredetileg elképzelték. Ezzel kapcsolatban jut eszembe: Isten megmondta, hogy víz volt a föld fölött, amikor teremtette, ez akkoriba biztos nagyon jól hangzott, ma meg már aki kicsit jártas a természettudományokban az furcsán néz, h "mivan!?". Persze gondolom, nem jó dolog a természettudományokkal ismerkedni a hívõknek, mert az nehéz dolog. És minek is, ha van egy könyv, amit igaz, h több ezer éve írtak, de megmondja a frankót. Nem kell ide ész, elég ha elolvassuk, igaz? Még a jövõn se kell gondolkodni, mert az is "pontosan le van írva".
Felnõhetnél már, az ilyen dumák arra voltak valók, rémisztgessék a gyerekeket, hogy viselkedjenek. Mert nem értek rá, hogy foglalkozzanak velük.
A rózsaszín párduc is csodákat tett, amiket a rózsaszín elefánt is megjósolt. Sõt volt ott a környéken két piás koldus, õk még le is írták ezt i. e. 6497-ben Unga és Bunga volt az. Akkor most szerintem ebben kéne hinni, elvégre le van írva és azt írták le, hogy a szent Bagoly Benõ súgta nekik. A szent Bagoly Benõ, meg nem hazudik, hiszen õ megmondá, hogy csak az igazán hívõknek folyik a testükben, mint a víz.
Sõt, most hogy ennyit olvastalak, lehet nekem is meg fog jelenni és folytathatom a könyvet és hírdethetem az igét. Mert egyszerûen megmondja nekem már a magyarázatot a világ mûködésérõl: "És biz' mondom néktek hát a világ az mûködik, mégpedig ahogy én akarom, mert hát én vagyok a mindenható. Ti meg higgyetek és éljetek tanításaim szerint, különben a pokol vár rátok, ahol a csokiból, a mennyei étekbõl nem részesültök."
Nah, a fentivel szemléltettem milyen könnyen tud bárki Bibliát írni. Ahogy költeményekbõl van számtalan, úgy bibliai szöveget is az gyárthatott, aki csak akart. De persze ez téged úgyse fog izgatni, mert te továbbra is csak irracionálisan ragaszkodsz eme megalapozatlan állításokhoz, ahelyett, hogy a Biblia mûvészi értékét és lényegi tanításait igyekeznél követni. Mert mi a lényeg számodra? Hinni benne. Az, hogy fölösleges és haszontalan, mivel elég volna csak a hasznos dolgokat felfogni belõle, az úgyse zavar téged. Ennyi erõvel Andersen meséiben is hihetnél. Manókban, tündékben, meg az orkokban is hiszel? Legalább annyira megalapozottak, minthogy angyalok is léteznek, meg Isten is.
Ha egy szemernyi logika van benned, akkor beláthatod, hogy a 2 külön-külön nem megy, vagy hiszel a mondabeli és mesebeli szörnyekben és Istenben, vagy egyikben sem.
A másik, h mirõl beszélsz, milyen Szent Lélek folyik kiben? Hidd el, nem azért nem érzik/látják az emberek többsége amirõl írsz, mert nem hisznek eléggé és látnak/éreznek ilyen dolgokat, mert õk meg hisznek és már skillesebbek. Hanem azért mert nagyon nem stimmel náluk valami, tudod ott fejük környékén.
Eleinte még nagy sláger lehetett, h higgyél, mert akkor király dolgokat haluzol, de ma már ennyi évszázad után megszülettek a tapasztalatok és tudják, hogy hiába próbálsz hinni, akkor sem lesz semmi. Csak a gyépések rávágják, hogy Isten szerint õk nem érdemelték meg. Ilyen emberekkel nem lehet érvelni és nem azért, mert igazuk lenne. Ennyi erõvel én is érvelhetnék a rózsaszín elefántos sztorival, biztos már több ezer éve kitalálták.
Egyébként én a te tapasztalásodra voltam kíváncsi, és nem arra, hogy mit ír a Biblia.
Egyiknek sincsen jövõje, csak a birkák közt. Nem véletlen vallja magát Jézus a pásztornak és a híveit a birkanyájnak.
A hit egyébként érdekes dolog, mert ha hiszel valakinek, akkor azzal kiszolgáltatod magad az illetõ állításainak. Érdekes, h sok ember nem ismeri fel ennek a veszélyeit. Csak annyit vesznek észre, h eddig nem ártott nekik az illetõ, akkor megnyugodnak és feltételezik, h nem is fog a késõbbiekben. Tulajdonképpen az ember szociális kötõdésének a képességét használják fel arra, h miután elnyerik a bizalmukat ráveszik az embereket a hit, vélemény terjesztésében. Ez hasznos dolog azoknak, akik ki tudják használni, persze azoknak is akik csak jót akarnak.
Az egyetlen védekezési lehetõség ez ellen szerintem, az ún. civilizációs evolúció, ami oktatás révén érhetõ el. De hát hiába, a legjobb alomban is vannak selejtek és aki nem akar tanulni, azt tanítani se lehet.
Újabb zseniális tanács Istentõl: "Szaporodjatok és sokasodjatok!"
Nagyon okos ötlet, tekintve hogy a Föld véges méretû, így a készletei is, tehát egy idõ után még a megújuló források végére is elérhetünk. Egy bizonyos életszínvonal fenntartásához pedig állandó népességre lesz szükség, ha pedig hallgatunk az öregre, akkor ott végezzük, ahol az etiópok is. Épphogy csak a betevõért élnek.
írjatok le 10 ly-os és j-os "jé"-s szót, és leírom helyesen.
erre ti: Áhh biztos kiszótárazod, googlézed...
erre én: na ja lehet... gondolom mindenkinek az elõb leírt jut legelõször eszébe... és ez a gond az emberek többségével 😛.
na ez csak így eszembe jutott...
További jó forumozgatást.
alszok😄
http://www.tenke.hu
Errõl jut eszembe egy újabb keresztény ellentmondás, igazságtalanság: Akkor foghatom magam, leírtok mindenkit a bolygón, majd rájövök, h hú de nagyot tévedtem, megtérek és már megyek is a mennybe. Pont az ilyen felfogás miatt szenvedtek annyian. Mert ugye elég, ha hiszel benne.
Újabb: A kiskorúak mind a pokolra jutnak? Hiszen nem is értik igazán, nem is tudnak mérlegelni, az ilyen Isten témákban. Milyen Isten az olyan, aki kisgyermekeket küld pokolra?
"A pokolra vezetõ út jó szándékkal van kikövezve." Ez pont a gonosz, vakhitû, katolikus papokra utal, mivel õk is úgy tudták, hogy jót cselekednek, amikor máglyára küldtek valakit, aki a koponyalékelés után se lett normálisabb.
A keresztények azért hirdetik a megtérés szükségességét, mert azt hiszik igazuk van. Csak van 1 probléma: és ha tévednek? - õk erre nem gondolnak. Én ha valamirõl nem tudom, h igaz-e, akkor nem vállalom a felelõsséget, h másokat belerángassak bármibe is.
Tettem már próbát a Vidám Vasárnappal, de nem találtam másokat, csak akik annyira boldogtalanok hitük nélkül, h végsõ elkeseredésükben találtak vmit, amibe kapaszkodnak és megjátsszák magukat. Sõt, mivel képtelenek a világot önmagában látni és értelmezni még nagyszerû mesékkel és példabeszédekkel is találkozhatnak, amik egy csapásra a pofájukba nyomják az értelmezésüket és le is nyomják a torkukon. És mellette befogják a fülüket, h ne is tekintsenek félre más értelmezésekhez, mert úgymondják "ez az igazság, az Ige", nem ti vagytok túl hülyék, hanem a többiek. Kis koromban még engem is rá tudtak szedni...
1. pontosan körül írta történelmoi eseményekkel hogy mikor lesz - ha a zsidóm állaam újjászületik és visszatérnek a zsidók izraelbe - tehát a második világháború ideje ki esik)))
és még sok más jelrõl tudhatjuk, a volt római birodalom területén egy eygséges állam keletkezik , Európai Unió
tehát épp ezért tévedés kizárva, pontos sorrensdet állított öszze nehogy tévedésbe essünk.
meg legalább 80 millió emberrõl beszélünk (tavalyi adat), ez csak feltünik ha egy perc alatt hopsz,nincsennek sehol)))
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
mivel valóra váltak,tudjuk hogy õ az - ha nem hívõ szemmel nézzük,hanem cak kivüállóként -
amúgy a katolikus egyház a reformációkor sok reformatát elmegyógyintézetbe záratot,fõleg nems rangúakat, akiket nem "illet" kivégeztetni.
Remélem tudod hogy a katolikus egyház a tridenti zsinat alkalnával a protestáns egyházakra kimondott átkokat (több mint száz) még nem vonta vissza, így ha református egyház tagjának vallod magad mégis, akkor rád is vonatkoznak.
szóval ha imádkozol,ez ellen is imádkozz.
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
Egy könyv, egy írás eléggé bizonytalan.
Fogadjunk jónéhányan, majd amikor hamarosan (most ezt nem részletezem miért) sok emberrel kevesebben leszünk a Földön ráfogják az elragadtatásra.
Sõt egy csomó háborúra, betegségre is a múltban ráfoghatnánk, hogy az volt az elragadtatás.
Az ilyen jóslatokkal az a baj, h nem elég specifikusak, ilyeneket rengeteget lehet gyártani, mint ahogyan teszik is sokan.
-Az elsõ, amikor Jézus ezt mondja az asszonynak:”hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz õbenne.” Jézus itt a szent szellem üdvözítõ munkájáról beszél.
-A második megtapasztalás az „élõ víznek folyamai ömlenek annak belsejébõl”- vagyis a Szent szellemmel betöltekezésrõl beszél itt Jézus.
Az „élõ víznek folyamai” jelentése a nyelveken szólás, ami világossá válik a következõ igeversben:
És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok.
Apostolok cselekedetei 2:4
Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élo Istennek temploma vagytok, a mint az Isten mondotta: Lakozom bennök és közöttük járok; és leszek nékik Istenök, és ok én népem lesznek.
II. Korinthus 6:16
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
Egyébként egy másik érdekesség, h a diliházban is vannak olyanok, akiknek látomásaik vannak. Lehet törekedniük kellene a hívõtársaknak, h engedjék ki õket!?
amúgy meg mindenütt megtalálható a zsidóság régészeti nyoma ahol a biblia írja õket.
már mint mit nem cáfoltam?
Ábrahám is onnan indult ki, ott élt noé (ábrahám még valószínûleg akkor élt) meg még egy rakat ember aki az Úr nevû Istent imádta nimród és szolgái ellenében (nimród biztos mondta hogy ni milyen vaskalapos az apjuk, egy láthatalan istennel erõsködik, hagyjuk komám, meghibbant..)
valamint a vörö-tenferen keresztül egyiptom is általuk népesedett be, így totál kasul e népség lakott, hasonló istenekkel, mondákkal és emlékekkel.
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
Egyébként érdekes, de azt ne mondja nekem valaki, hogy az ilyen dolgok kitalálásához akkora nagy képzelõ erõ kell. Ennél meredekebb dolgokat is elbírok képzelni nap, mint nap. Még Jézust is "láttam" életemben meg, a mennyei aranyutcákat. A különbség csak az, hogy a képzelõerõmet megtudom különböztetni a valóságtól, nem úgy, mint sokan mások.
Csak nem valami olyasmi, h "Ah! Azt hiszem megértettem valamit."?
"Bizonyságot tesz bennem...", vagyis úgy véled, h úgy van és érted, csak más szavakba öntve.
Egyébként még jó, hogy a sumeroktól az i.e. 3300-as évektõl maradtak ránk iratok, az Ószövetséget, meg i. e. 12. század környékétõl kezdték megírni. Tehát ezt a részét a dolgoknak még mindig nem cáfoltad.
azért indit az Úr mindig újabb és újabb ébredést, hogy friss és sármentes egyházak jöjjenek létre.
ha azok is "behalnak" megy tovább a szentlélek))
õskeresztényegyház->katolikus egyház->reformátusegyház->anabaptisták->baptisták->pünkösdiek->karizmatikusok->neoprotestánsok (na én itt vagyok))
amúgy van református ismerõsöm több aki megkapta a nyelvekenszólást és a Szentlélek keresztséget, így a református egyháznak is van jövõje)))
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
És akkor térjünk ki a többi egyházra. Ha elkezdenek nagyméretû szervezetet alakítani, pénzek folynak be stb. Az emberi gyarlóság miatt a végére ugyanoda fog jutni, mint a katolikus egyház. Hiszen az is ugyanazokból a jó alapokból indult ki, mint a többi. De közben a sokféle ember mind bekerült oda és úgy diktálták a dolgokat, ahogyan szerették. Egyik ilyen felekezet sem tudja megállítani, h haszonlesõk, manipuláló emberek önös érdekeikre használják fel a hívõket.
Ha közel akarsz állni a kereszténységhez, akkor:
1. ne legyél egyház tag
2. élj rendes emberként, esetleg imádkozz is, ha neked az kell
3. olvass, elmélkedj sokat és légy mindig bizonytalan, de erkölcsi alapokban stabil
Ilyen emberekre senki sem mondhatja, h nem jó ember szerintem. Ha pedig ezzel baja volna Istennek, amikor (szted) odakerülsz elé, akkor õ nem jó Isten. És máris elvarrtál minden szálat, ami ahhoz vezetne, hogy árthass.
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
megtérés-vízkeresztség-Szent Szellem keresztség
egy valamilyen egyházhoz valló tartozás nem jelenti hogy az illetõ keresztény is egyúttal, hisz ha nem él krisztusiként, mit jelent is,akkor nem az.
elsõdlegesen hinnie kell Krisztusban, ez az alap.
Sajnos akkor fel kell háborodnod, az elõbb említett módozatok kihagyásával senki nem kerül a mennybe. Gyermekkori vízkeresztség nem számít, hisz egy felnõtt tud dönteni sorsáról és családját befolyásoló dolofról. Az hogy nem ártasz senkinek vagy mértékletes jószándékú ember vagy, nem számít. asszem van efféle mondás is hogy jószándékkal van kikövezve a pokolba vezetõ út.
írtam régebben egy példát is: telibuszon észreveszel egy terroristát, kiugrasz vele az ajtón, mindenki megmenekül te és a terroristaa nem. mennybe kerülsz? nem ha nem voltál megtérve.
épp ezért hirdetik a keresztények, a megtérés szükségességét, mert nem akarjuk hogy bárki is seolba kerüljön.
Jézus mondja: szívben kell döntést hozni mellette, száddal megvallanod emberek elõtt Megváltódnak az Üdvösségedre. A Szent Szellem keresztség nem számít feltételnek, az már "bónusz".Természetesen ehez hinned kell benne.
errõl beszéltem különben hogy sajnos néhány egyházban nem érzik a hívek hogy megváltozott volna az életük azzal hogy oda járnak. oda kell menni ahol meg is TAPASZTALOD Jézust. mondjuk baptisták vagy pünkösdiekkel próbálkoz. vagy én mindig a vidám vasárnapot nézem, kinek mi.
De tegyél egy próbát legalább.
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
Viszont, az hogy verbálisan jelzed a vélt ún. felsõbbrendûségedet negatív reakciókat válthat ki belõle. Kicsit fenyegetetten érezheti magát és megnehezíted, hogy az agyának a fejlettebb (nem ösztönösen reagáló) részeit megdolgoztassa.<#kuss>#kuss>
Aztán persze én is hagynám neki, h ugorjon, nem teszek akarata ellenére, max. megpróbálom meggyõzni. így is szelektálódnak majd az ilyen emberek, akik nem hajlandók együtt élni.
Érdekes, hogy elenyészõ az olyan emberek száma, akik vmiféle, általuk természetfelettinek vélt dolgot tapasztaltak rendkívül alacsony. És azokról sem bizonyosodott be, h rendelkeznének bármiféle átlagon felüli képességgel (erõsebb, okosabb, gyorsabb). Vagyis szerencsétleneknek marad annyi, h azt állítják, h látnak dolgokat, amiket rajtuk kívül senki és semmi. Ez elég gyenge lábakon álló állítás.
A másik része a a mondandódnak: statisztikára hivatkozol, most feltételezzük, hogy az egy rendesen elvégzett statisztika eredménye (amit persze te is csak onnan veszed, h megbízol azokban, akiktõl hallottad). Akkor nem tudom, te hány embert ismertél meg ilyen téren különbözõ társadalmi rétegekbõl, de én eddig azt tapasztaltam, h:
1. Az embereket a szórakozás jobban leköti, mint az hogy utána gondoljanak egyáltalán a dolgoknak.
2. Rengetegen az általános iskolát is nehezen végzik el, nemhogy középiskolát. Ez jelzi az értelmi képességük és háttérinformációk mennyiségét. Tehát esélyünk nincsen, hogy felülvizsgálják a szokásnak köszönhetõen a szüleiktõl örökölt hiedelmeket és vallásukat.
3. Mivel nem létkérdés a téma szarnak rá.
Pl. Én református vagyok, le is konfirmáltam, családi szokásból. Emiatt egyes statisztikákban én máris hívõ vagyok. Pedig nem tartom annak magam, de ennek ellenére felháborítana, ha Isten nem engedne a mennybe, miután az alap erkölcsi tanításait betartom és nem ártok senkinek, sõt segítek másokon is. így máris többet teszek, mint sok hívõ ember.
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
nem írtad hogy mithras kultusz 6000 éves lenne, én is azt írtam hogy nem 6000 éves, szálka ment a szemedbe, nem láttad elolvasni))
azt írtam hogy nem mithras kultuszból ered jézus tanítása, mivel jézusban való hit már 6000 ezer éves, mivel õérte teremtettett minden. é ott volt a teremtéskor is. valamint messiásként kijelentette magát jóval mithrasféle tanítása elõtt.
másrészt zoroaszter teljesen mást tanít, elolvashatod a neten tanítását,semmi köze jézushoz..bukta részedrõl,csak hogy szavaddal éljek)))
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
Hitler lelke nem ment így oda hozzád, mikor még náci voltál? 😄DD
ki lesz a következõ, aki beszélni fog így veled? Manitu? 😊)) LOL
\"Damnant quod non intelligunt.\"
\"Damnant quod non intelligunt.\"
Persze hiheted, hogy nem úgy volt, de a tények makacs dolgok. 😄
2. nem írtam, hogy a Mithras kultusz 6ezer éves lett volna. megint elõjött a szövegértelmezési gyengeséged. 😊)
Viszont te is elismered, hogy jóval Krisztus elõtt már megvolt a Mithras kultusz. Ergo Jézus tanai onnan lettel elcsórva.
Jézus tehát:
- nem támadt fel (mert Mithras támadt fel)
- nem tett csodát (mert M. tett csodákat)
- nem volt 12 tanítványa (mert M.-nak volt 12 tanítványa)
- és végül szerintem csak egy egyszerû közember volt, nem isten fia.
\"Damnant quod non intelligunt.\"
Nem azért mert valki ezt vagy azt mond, hanem mert Jézus Szelleme kijelentette magát bennem, és ami a fõ tulakdonsága: bizonyságot tesz bennem Krisztusról és arról amit Õ hirdet, hogy az az Igazság.
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
Ez csak egy röpke gondolati megjegyzés, mivel nem ismerlek nem is tudhatom, hogy gondoltál-e már erre, úgyhogy ezt csak afféle kizárásként, tanácsként írtam.
Ezek alapján a nácizmus sem elítélendõ, hiszen (eszerint) nem maga az eszme volt bûnös, hanem az emberek, akik a nevében elkövették a mészárlásokat.
\"Damnant quod non intelligunt.\"