Jézus
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Aki gyilkolt a multban, persze hogy bunos, nem is errol van szo...
Jézus segits rajtam! Ezt sokan mondják, csak az a baj hogy ennyivel el is intézik... segits magadon és Isten is meg segit 😊 Mindent magadnak kell meg tenned, snki nem fog helyetted jobbá válni, neked kell lépned... Ne várd hogy majd mondogatsz vmi imát és egyszercsak jobb lesz. Nem, nem lesz jobb.
Isten pedig nem egy szakállas bácsi aki majd megbuntet ha sok a fekete pontod, nem lenne értelme, a bun a szenvedés az csak az anyagi világ sajátja...
amit Jézus tanitott teljesen egybevág a keleti tanitásokkal, pontosan ezért volt az embereknek nehéz elfogadni a korában Jézust, mert annyira más volt mint az addigi gondolatok tanitások...Nincs ellentmondás, éppen ezért szeretik Indiában Jézust, talán õk azok akik igazán értik, és talán neked kéne más megvilágitásba helyezni a gondolatait, és nem mindig csak a megszokott környezetében olvasgatni. India már régen virágzott akkor amikor Jézus élt, talán ott járt, és hozta az uj gondolatokat, amiket biztos kicsit alakitgatott, és miután lejegyezték, biztos sok hibát is vétettek közben... nem jol értelmezték stb...
Neked nem fura hogy 27 évérol semmit nem tudni? Hol volt? Mit csinált?
Indiában sirja is van...
nem is csodálkozom rajta hogy lelépett Izraelbol...
''Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta''
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
Ok, ha így gondolod, elfogadom. Az élet lehet hogy van és kész, ebben van igazság, de te is és én is az életünkkel nem csak vagyunk és kész. Mert lehet, hogy az élet végtelen, és ahogy írod: van és kész, de mi ebbe a végtelenbe egy intervallumon belül létezünk "csak". Saját szemszögünkbõl nézve a saját életünk, nem csak van és kész, aztán kifingunk.--->szerintem.
Amúgy Isten azt mondja magáról: Õ a lét (élet) Azaz van és kész! 😊
A fekete pirosdi egy gyenge dedós példa, bocs, de a lényeg benne volt, lehet hogy nehéz kihámozni belõle 😊. A jó és a rosszat nem mi definiáljuk (ezt írtam benne), és nem is mi döntünk errõl. Így a jó és a rosz, ami definiálva van (nem általunk) korhoz és idõhöz nem köthetõ , mert az álandó és örökérvényû.(mert van és kész 😊! Én pl hiszem, hogy az emberiség annyira le fog sûllyedni erkölcsileg, hogy 10 év múlva az álattal való közösülés, házasodás, és kis gyerekek megrontása is elfogadott lesz....De attól hogy az elfogadott lesz, nem biztos hogy jó is! Minden civilizációt az erkölcsi fertõ vitte a bukásba....
Hogy mit fogok akkor gondolni: ugyanezt. Miért, mert ezek a gondolatok, nem tõlem vannak. benne van a bibliában (az erkölcsi norma, ami alapján meg vagyunk mérettetve) A bibliát, közvetve, vagy közvetlenül Isten adta az embernek saját maga kezelési útmutatójaként. És én ezt elfogadom, mert mint mondtam ráébredtem arra én nem tudom megváltani magam a halálból, szükségem van Isten kegyelmére!
Isten igazsága örökérvényû, akárcsak Isten, õ nem változik, akárcsak az amit kimond, az se(van és kész 😊)!
HOgy te másképpen gondolod, ám legyen.
Amúgy optimista a hozzáállásod az élethez :Nézz elõre , ne hátra. Ezzel egyet értek! Nem is a pontok számolgatásán van a lényeg. De kérdem én ha egy gyilkos gyilkolt, mondjuk azt: mint számít a múlt, éljünk a mostnak. Vajon a bûneid amit elkövettél (a fekete pontjaid) lemoshatod magadról, vagy cipelni fogod magaddal a halálod napjáig (beleégnek e bõrödbe, és bûzlenek messzirõl 😊)? Igen szerintem igen, esetleg nem veszel tudomást róla, de ott lesznek. Apropó: aki bûnt követett el a múltban, a jelenben és a mostban is el fog követni, vagy elkövet, azaz folyamatos bûnben élünk.Ha akarod mondhatom úgy is összeérnek a fekete pontok és vonalat alkotnak!
Nekem nincs listám a pontjaimról, nem számolgatom. Kinek van: annak aki az élet és halál ura, aki elõtt felelni kell majd a tetteiddel, gondolataiddal. Mit tettél, hogyan éltél.
"Én ezt a megváltást nem igy látom. Elképesztõen buta dolognak tartom hogy az én hibáimért más szenvedjen, helyettem ne szenvedjen emiatt senki, ezt a megváltást nem igy kéne értelmezni,"
A megváltás a szeretetrõl szól. Úgy szerette Isten a világot, hogy az egyszülött fiát küldte el értünk, hogy aki hisz benne el nem vesszen, hanem örök élete legyen. Ez Isten álláspontja, szeretete. Hogy te úgy tartod nem érdemled meg. Jól gondolod! (Én sem, ez nem kiérdemlés kérdése)Szerintem nem egyszerübb az egonak a megváltás. Dacoskodni, nem bevallani, hogy gyengék vagyunk, kiállni a saját igazunk mellet, még ha hamis is. Ez az egyszerübb! Nem azt mondani. Jézus segíts rajtam!
"TE vagy az aki magadat jobbá teheted," ez az ÖNMEGVÁLTÁS, még ha nem is úgy gondolod, hogy "vallási kategóriába" tartozol.
"És kinek az érzékenységére vagy tompaságára alapozzunk? a Mindenkori pápa a mérvado? Vagy te vagy én?"
- fenntebb írtam: Isten (a tökéletesség) a mérce, a mérvadó, de hogy könyebb legyen elfogadnod valami emberibbet, JÉzus az. Olvasd el az életét. és élj úgy! Akkor nincs szükséged megváltásra!
"Szerinted létezik olyan ember aki abszolut jo vagy rossz? "
- nem, azaz egy abszolut jó volt/van Jézus Krisztus
Bocs! Hol olvastad azt hogy Jézus indiában járt? Egyszer írtam, és most is írom! Amit Jézus tanított teljesen ellentmond a keleti vallásoknak! Azok szeretik keverni, akik nem értenek hozzá, teneked biztos innen vannak a forrásaid!
Ja és 27 amirõl nem tudunk semmit, nem 17, azt hiszem...
"A feltámadás után hova ment? A mennybe? " Igen! Oda ment vissza ahonnan jött! Ennek tanúi is voltak!
"Tehát Jézus nem alapitott egyházat, fizikailag, mint irod, akkor mégis mi ez a nagy szervezõdés? Az egész vallás dolog ami köré szervezodott emberek munkája, és amint ok belepiszkáltak elrontották az egészet..."
- ez a nagy szervezõdés amire gondolsz, és amit látsz nem jézus szerint való. Mint írtam ha a szervezõdés család jellegû, és bibliai alapokon nyugszik, akkor az helyes! de amit látsz. Gondolom a példa az Rk egyház. Az helytelen. Istennek ellentmondó!.....Igaz: Igen az ember belepiszkál, és elrontja! mert nem vagyunk tökéletesek! Az Igazi tökéletes "egyház"=azaz közösség Istennel a mennyben lesz! Nem itt. Aki azt vallja, hogy itt van: hazudik!
"ha nem õ"-t nem értem....
Dzsizszmájlóód tú
én is abban bízok hogy valamit félre értettünk és jobb lesz mint várunk..
de sajnos elég megnéznem a híradót hogy rájöjjek az emberi nemre a pusztulás vár(((
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
Amikor Istenmegteremtette a világot, rájött, hogy az ember magában csak punnyadni fog. Semmit nem fog csinálni. Ezért kell kihívás és kisértõ erõ. És kell egy ellenpont is. Ekkor tette fel a szomorú kérdést az anygaloknak, ki akar elbukni. Mindközük, a lagnagyobb és legfényesebb Lucifer vállalata. Csak annyit kért: Amikor egy embert sikerül megnyernie magának, had jöhessen fel és legaláb a mennyek kapujából, halgathassa az anygalok karát.
Asszem Müller Péter írta ezt a kis történetet. Érdekes nézõpont azt meg kel hagyni.
meg gondolj arra hogy a "galaktikus birodalom" egyharmadában van lázadás, így valószínüleg önkéntes csatlakozással az Úr nevû Istenhetz talán õket is megmentjük!
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
amúgy nem kell izgulni jézus már legyõzte a kereszten, nem tud többet öllni csak elhitetni.
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
''Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta''
- te nem magyarázod meg magadnak? Akkor csak élsz, dolgozol, megöregszel, meghalsz. És kész! Ha számodra ennyi, akkor ne is meszélgesünk róla, mivel akkor felesleges, élõ halottak vagyunk, a te szemszögedbõl nézve!
Nem, az élet van és kész 😊 Mindegy, ez egy kicsit mély gondolat, nem vagy rá fogékony, hagyjuk ezt a részét. Enyhén szolva félreértettél.
Ez a fekete és piros pontosdi nálam azért bukik meg már rögtön mert mint mondtam nincs olyan hogy jo és rossz, a dolgok csak vannak, te töltöd meg azokat tartalommal, te mondod valamire hogy jo és rossz. A jo és a rossz mindig változik a korral, a társadalmi berendezkedéssel. A buziskodás ma pl rossz, de a görögöknél ez egyáltalán nem volt ciki, sõt... Most akkor ez jo vagy rossz, azt mondhatjuk hogy szerintunk nem helyes vagy káros, de hogy ez most bûn e vagy sem, errol én nem mernék véleményt alkotni, még az egyháznak is fejtorést okoz ez, mondjuk jelen pillanatban ugy tudom ez rossz szerintuk, de lehet husz év mulva annyira megváltozik az élet hogy majd azt mondják jo. Te mit fogsz akkor gondolni? Meg tudod most mondani?
Ezért mondtam hogy az életet nem lehet megmagyarázni, az élet nem egy szabályrendszer, nem valami amit meg kell oldani!
Fogalmam sincs arrol mennyi piros és mennyi feket pontom van, nem is érdekel, nem a MÚLT számit hanem a JELEN!!! NE a multbol eredeztesd magad, hanem a MOSTbol!
Neked van valami listád a pontjaidrol? Vagy kinek van?
Én ezt a megváltást nem igy látom. Elképesztõen buta dolognak tartom hogy az én hibáimért más szenvedjen, helyettem ne szenvedjen emiatt senki, ezt a megváltást nem igy kéne értelmezni, mert ez a legegyszerubb az egonak, másra kenni mindent, hadd szenvedjen más helyettem. SENKI nem fog helyetted jobbá válni, csak TE vagy az aki magadat jobbá teheted, nem más, és csak most, nem holnap vagy máskor.
"Mi nem létrehozzuk a jót vagy a rosszat, hanem cselekedjük(akár tudatosan), a jó és a rossz az van alapból!"
És kinek az érzékenységére vagy tompaságára alapozzunk? a Mindenkori pápa a mérvado? Vagy te vagy én?
Valaki szerint biztos rossz ember vagyok, de sokak szerint jo 😊 Vegyem a ketto átlagát? Szerinted létezik olyan ember aki abszolut jo vagy rossz? Ha tudod az igazságot akkor ezek számodra már nem léteznek, és mindenre ugyanolyan mosollyal tekintesz, nem teszel különbséget....
Indiában ismereik Jézust, mivel maga is ott járt... hol is volt Jézus a keresztrefeszitéséig? Életének 17 évérol nem tudunk semmit. A feltámadás után hova ment? A mennybe?
Tehát Jézus nem alapitott egyházat, fizikailag, mint irod, akkor mégis mi ez a nagy szervezõdés? Az egész vallás dolog ami köré szervezodott emberek munkája, és amint ok belepiszkáltak elrontották az egészet...
Ez nem filozofia, ez csak a véleményem, de csinálhatsz belõle filozofiát ha akarsz, talán száz év mulva majd vallás lesz belõle, persze annak nem örülnék 😊
''Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta''
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
It don't matter how we make it
'Cause it always ends the same
You can push it for more mileage
But your flaps r' wearin' thin
And I could sleep on it 'til mornin'
But this nightmare never ends
Don't forget to call my lawyers
With ridiculous demands
An you can take the pity so far
But it's more than I can stand
'Cause this couchtrip's gettin' older
Tell me how long has it been
'Cause 5 years is forever
An you haven't grown up yet
"I'll be back."
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
csak írtad hogy régen ez alatt a néven futsz, erre gondoltam hogy oldod meg)))
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
te hogy oldod meg ezt?
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
/off neked hogyhogy két VIP csillagod van? Elõször azthittem hogy attól függ a csillagok száma, hogy hányszor fizetsz be rá, de úgytünik nem így van (mivel már másodszor fizettem be). Szóval neked hogy van 2?
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
na ebben vannak jézus kortársai,feltámasztottak tanúvallomása, satöbbi. (apokrifek természetesen kiszûrendõk)
de tévedterm mert nem tizen, hanem 30 darabos talán....
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
Egyébként úgy gondolom, ha valaki visszaolvassa az írásaimat, mielõtt kérdést tenne fel, sok mindenre választ kap 😊 Szóval mielõtt kérdezne olvasson vissza. Ha bírja<#eplus2>#eplus2><#hehe>#hehe>
Dzsizszmájlóód tú
Dzsizszmájlóód tú
"Egyébként ha már magyarázni kell a Bibliát akkor már régen rossz, ugyanis a magyarázatok megolik a lényeget, ezért nincs értelme a filozofiáknak, teologiának, az ÉLETet nem lehet megmagyarázni."
- Bibliát nem kell magyarázni, csak tudni kell, hogyan kell olvasni! Gondolom másképp állsz neki egy Harry Potter könyvnek, mint egy József Attila verseskötethez. Nem? Ja és ha J.A-t olvasol, lehet hogy többet tudsz meg az aktuálisan olvasott versérõl, ha tudod kinek írta, miért...stb. Ha nem tudod ezeket, akkor lehet, hogy meg se érted mit írt. Szóval a te állításod szerint behelyettesítve ebbe a példába: Tök felesleges J.A verseket olvasni...
"Nem soztod meg velunk az igazságot? Miért te tudod? :"
- Igen tudom! MIért? Nem azért mert okos vagyok, nem vagyok az! Átlagos vagyok!
Jézus mondja: Én vagyok az út az IGAZSÁG, az élet.... Jézus az igazság. Õ az, õ tudja, és õ elmodta! Amit õ elmondott, benne van a bibliában, világosan és tisztán érthetõen. 8 általános is elég a megértéséhez! Szóval ha elolvasod, akkor te is tudni fogod! És nem magyarázom meg, mert benne van a bibliában és ezt nem kell magyarázni, nam meg ellentmondanék magamnak 😊! Ajánlom kezdésnek a János evangeliumát!
"ÉLETet nem lehet megmagyarázni"
- te nem magyarázod meg magadnak? Akkor csak élsz, dolgozol, megöregszel, meghalsz. És kész! Ha számodra ennyi, akkor ne is meszélgesünk róla, mivel akkor felesleges, élõ halottak vagyunk, a te szemszögedbõl nézve!
"Mint irod két vallási alap van: a megváltás és az önmegváltásra épulö, te az egyiket kizárod amivel rögtön tagadod a többi vallást, noha szerintem nem tapasztaltad még meg egyiket sem, akkor milyen alapon mondod ezt?"
- A többi vallást igen, nem tapasztaltam meg. (de leszögezem a kereszténységet nem tartom vallásnak)
Az alap ami alapján kizárom, azt lentebb írom, ugyanis ebbõl jön:
"mi az a megváltás? és miért nincs önmegváltás? Nem önmagam jutok el oda?"
- kezdeném egy általános dologgal: Gondolom, elfogadod azt, nem vagyunk tökéletesek. Ha igen, bólints egyet, hogy tudjam 😊 Ha nem vagy tökéletes akkor gondolom hibázol is, még a saját erkörcsi mércéd alapján is. Ha hibáztál, a hibáidnak vannak következményei, más életére vonatkozóan, vagy csak a sajátodéra. Ha meg is bocsátasz magadnak, vagy más teszi azt. Nem tudod nem megtörténté tenni. Mindenek van következménye. Ha hiszel a túlvilág valamilyen formájában, akkor ezeket a hibákat magaddal viszed... Ha nem hiszel a túlvilágban, csak ebben az életben ami kb átlagosan 70-80 év, akkor ne olvasd tovább.
Tegyük fel, van egy listád. Bal oldalra a fekete pontokat írod (rossz gondolatok, cselekedetek), a jobbra a pirosakat(jó gondolatok, cselekedetek), és azokat gyüjtögeted az életed végéig. Itt válik ketté a kereszténység és a többi vallás: A többi vallás azt mondja: ha több a pirospontod, mint a fekete akkor felsõbb szintre jutsz, azaz tökéletesítetted magad,késõbb megvilágosodsz, ahhoz viszont az kell, hogy ne legyen a túloldalt fekete pontod. Õk azt gondolják, ezt el lehet érni. Így a pontgyüjtegetéseddel beváltod magad a "felsõbb" régiókba. Azaz Önmagad teszed, helyezed fel oda magad: ÖNMEGVÁLTÁS ja és elfelejtettem mondani, nem te osztályozod magad, hanem mondjuk magasabb síkon lévõ lények, akik még a gondolataidba is látnak, és ha már ott rosszat gondolsz, kapdod a fekete pöttyöt, és nem a te mércéd alapján osztályoznak, és Büntetnek. Ha több a feketéd, akkor visszaesel....Kérdésem feléd: neked több pirosad van mint fekete? meg tudod tenni azt hogy ne legyenek fekete pöttyeid? Õk azt gondolják, szerintem becsapva magukat: igen persze ez lehetséges. Te hogyan gondolod magad részérõl?
Ha hasonlóképpen gondolkodsz mint, amit õk akkor ne olvasd tovább, felesleges, inkább szállj magadba.
Én így gondolkodtam magamról, és e szerint cselekedtem:
A másik "oldal" azt mondja: igen, pontokat gyüjtünk, pirosat(jó gondolat, cselekedet) is és feketét(rosz gondolat cselekedet) is. És mivel nem magam állítom fel a mércét, és nem én osztályozok, ezért sajna a feketébõl egy nap néha több gyûlik össze mint pirosból. nem vagyunk tökéletesek. Mikor összegzõdik a halálunkkor a fekete és a piros oldal, akkor bizony szomorúan nézünk rá a papírosra. Több a fekete! Hogya lehet ez? Mert nem vagyunk tökéletesek? Igen! Akkor halálra vagyunk ítélve? Igen! Ajaj! Mihez kezdünk akkor, mi nem vagyunk képesek átbillenteni a mérleg oldalát a jó irányba. Ha magadba szállsz szerintem ezt te is elmondhatod magadnak! Na és akkor mi van! nem tudjuk magunkat megváltani, jön a következmény?! Itt lép be az a felsõbbrendû lény, aki osztályoz....Na jó idefigyeljetek! Állapodjunk meg abban amit én mondok. Mást fogok megbüntetni miattatok nem titeket, mert annak ellenére , hogy több a feketétek szeretlek benneteket! Csak szeretném, ha ezt elfogadnátok: Más vált meg nem ti magatokat, mert ahogy látom, egyikõtöknek se sikerül , mert ismerlek titeket, és látom. Mást büntetek miattatatok, és akit büntetek az nem érdemli meg! Csak fogadjátok el ezt könyörgöm. Ha nem teszitek akkor, magatokat diszkvalifikáljátok az örök életbõl, a jóból....És kapod a jutalmad--->Halál.(vagy bogárként újjászületsz 😊 ) Ha nem találtad volna eddig ki: Jézus az aki a bûntetést szenvedte miattunk. Azaz õt küldte a "felsõbbrendû" nevezzük Istennek. Szóval ez a MEGVÁLTÁS
Próbáltam valamilyen példázatban leírni! De a bibliában ez százszor részletesebben, jobban, szebben, le van írva, nem így dedósan!
"Biztos vagy benne hogy a "keleti" ut nem járhato? Probáltad? Ha igen, biztos hogy jol csináltad? Ha én egy önállo lény vagyok, miért kell Jézusra hagyatkoznom hogy megváltson?"
- fentebb leírtam az ok okozatot, ha így sem érthetõ, mondd melyik része.
"Egyébként érdekesség képpen Indiában jol ismerik Jézust, de már 2000éve, és nem az utobbi évekbõl amikor is megérkeztek a Téritõk...."
- ez igaz, ugyanis Jézus egyik tanítványa Tamás apostol indiába ment "téríteni" én úgy mondanám inkább: elvitte az örömhírt.
"Jézus mikor alapitott egyházat"
- fizikai értelemben semmikor! Az egyház nem más, mint közösség egymással és Istennel, Jézus Krisztuson keresztül. A fej egy jelképes dolog: nem hallottad a fejes szót = vezetõ, fõnök. Jézus feje az egyháznak, azaz fejese=vezetõje. Azt hittem pedig világos...Bocs
idézet a bibliából:
Ef 1,21 (Jézusról beszél)
Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erõn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendõben is:
És mindeneket vetett az Õ lábai alá, és Õt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé.
vagy:
Kol 1,18
És Õ a feje a testnek, az egyháznak: a ki a kezdet, elsõszülött a halottak közül; hogy mindenekben Õ legyen az elsõ;
Szóval Jézus örül neki 😊))
"nem azért van "szellemed" hogy megkülönböztesd a jot a rossztol, mert nincs jo és rossz, azt csak te hozod létre. "
- a "szellemet" félretéve: akkor mi van ha nincs jó és rossz, alapvetõ igazságok, alapvetõ erkölcsök? Nihil? Akkor a pedofil "jó" ember? És Hitler vagy Sztálin, és te akkor jó ember vagy vagy rossz? vagy semilyen? Érdekes gondolat. Még nem hallottam.
-Mi nem létrehozzuk a jót vagy a rosszat, hanem cselekedjük(akár tudatosan), a jó és a rossz az van alapból! Az hogy mit ítélünk annak, az a lelki érzékenységünktõl, vagy tompaságunktól függ. (a mai világban egyre tompább, mindannyiunkban)
"mert nincs jo és rossz, azt csak te hozod létre."
- nem azt mondtad, nem szeretsz filozofálni? Ez mi ha nem az? 😊)
Dzsizszmájlóód tú
Ezt hogy értsem?? <#conf>#conf><#vigyor5>#vigyor5><#lookaround>#lookaround><#wave>#wave>
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
''Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta''
Mint irod két vallási alap van: a megváltás és az önmegváltásra épulö, te az egyiket kizárod amivel rögtön tagadod a többi vallást, noha szerintem nem tapasztaltad még meg egyiket sem, akkor milyen alapon mondod ezt?
Biztos vagy benne hogy a "keleti" ut nem járhato? Probáltad? Ha igen, biztos hogy jol csináltad? Ha én egy önállo lény vagyok, miért kell Jézusra hagyatkoznom hogy megváltson? Õ elmondta hogyan tehetem ezt meg, nem kell rá várni.
Egyébként érdekesség képpen Indiában jol ismerik Jézust, de már 2000éve, és nem az utobbi évekbõl amikor is megérkeztek a Téritõk....
Jézus mikor alapitott egyházat? "A biblia szerint az egyház nem hatalmi alapon szervezõdõ társulat, párt stb....
Hanem az egyház feje Krisztus (nem a pápa) és mi vagyunk a teste."
errol én még nem hallottam....szerintem Jézus nem örülne ennek
''Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta''
Egyébként ha már magyarázni kell a Bibliát akkor már régen rossz, ugyanis a magyarázatok megolik a lényeget, ezért nincs értelme a filozofiáknak, teologiának, az ÉLETet nem lehet megmagyarázni.
''Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta''
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
Ilyen démoni befolyás pl. Zsolo írásai: Múltkor olvastam, és megszédültem, elaludtam rajta. Pedig nem is volt "hosszú", csak az az átlagos Zsolo ("elkapott a hév") méretû. Ezt le akartam írni még múltkor, hogy ez itt nem az írótábor. 8)
Én is gondolok majd rád, de azért legyen eszedben, hogy ami késik nem múlik. :-)
Most, hogy bevetetted a nehéztüzérséget, a démonokat szerintem felejtsük el az eddigi vitát, mert nem vagyok hajlandó más szabályrendszerében vitatkozni.
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
(én például cukorbetegség ellen kértem imát, az egész le és felmenõ rokonságban csak nekem nincs ilyen problémám, ezért gondolom ez is lehet a családunkban öröklött.)
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
Fordítsuk meg: "Ha te nem nyúlsz többé nõhöz, nem öleled, csókolod õket, nem szeretkezel velük, attól még heteró maradsz, ugye?" - EDM szavait idéztem.
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
"Jézust úgy tudom elképzelni, mint egy olyan embert aki úgy született erre a Földre hogy a "megvilágosodás elõtti utolsó stádiumban valt" (tehát itt a földön világosodott meg)."
Szerintem a megvilágosodás is csak egy stádium. Mert ha valaminek van vége, akkor akkor eleje is van, tehát a reinkarnációk is befejezõdnek, és akkor utánna már csak elvan az ember a nirvánában?
(pedofilt még nem mert nyilván ezzel nem dobálóznak a volt pedofílok sem hogy bizonyságot tegyenek,nem mernék felvállalni nem értenék az emberek.)
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
Kérdésre a válasz: Ne erõszakoljon kislányokat, mert egy kislány/kisfiú nem tud tudatosan dönteni tehát mindenképp az akarata hiányában lesz áldozat.
Olyan viszont még nem láttam, hogy elhatározásszerûen a buziból hetero lesz.
Pedofilnak is mondhatod ahogy akarod, hogy rossz, amit tesz, nem fog megváltozni. Kétlem, hogy maga a hajlam elhatározásszerû. Ezzel egy kérdés nyitva maradt, de az igazság csak fikció.
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
ezért van az hogy az állatoknak csak lelkük van míg az emberi faj szellemet is kapot hogy megkülönböztesse a jót a rosztól.
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
\"Bármit megtehetsz, mindent megnyerhetsz, mindent eljáthatsz, játszva meghalhatsz!\"
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
Akkor elavultak az informacioim. sorry :>
Itthagytam a forumot! Ne irj privatot!