Haditechnikai Topic
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
A chipek terén is folyik a harc, a küzdelem az erőforrásokért. Az USA magának tartja fenn a jogot arra, hogy meghatározza, mely országok kaphatnak chipeket, melyek nem. Most éppen Tajvannak tiltotta meg a kínai igények kielégítését, vagyis Oroszország után újabb ország került fel az USA chipes tiltólistájára. Válaszul Kína bejelentette, hogy jog szerint – az egy Kína-elv alapján - bizony őt illeti meg a legnagyobb tajvani chipgyártó, a TSMC. És e jogánál fogva megakadályozza, hogy a TSMC az Apple-nek szállítson (ez egyedül 17 milliárd USD értékű üzletet érint). A TSMC erre pánikszerűen menekülésbe kezdett és 6 új gyár létesítését jelentette be az USA -ban.
Egyébként a Tajvanra kihelyezett orosz chipgyártás is elhagyni készül Tajvant, mivel a szankciók miatt az oroszországi szállítás nem lehetséges. Tajvanon az orosz MCST (nem tévesztendő össze a fentebb említett TSMC-vel – a technológiát a TSMC biztosítja az MCST számára is) gyártja az Elbrus mikrochipeket (ez 28 nanometer chipszélességű). Június elején az MCST olyan döntést hozott, hogy a gyártási folyamatot Zelenogradba, a Micron üzembe helyezi át. A Micron egyaránt gyárt microchipeket katonai és polgári felhasználásra is. Zelenogradban van egy másik csipgyártó cég is, az Angstrem, azonban ez a cég még csak 600 nanometer chipszélességű microchipeket tud készíteni. Egyes orosz szakértői vélemények szerint a Micron legjobb esetben is 90 nanometer chipszélességű mikrochipeket tud gyártani és csak a katonai igényeket tudja kielégíteni.
A szankciók vélhetően fel fogják gyorsítani az oroszországi chipgyártás meghonosítását. Beruházási igényként 800 milliárd – 1,3 billiárd rubelt jelöltek meg."
Más szemszögből nézve a dolgot: a chipet és a gyártásához, alkalmazásához szükséges infrastruktúrát valakinek meg kell terveznie és létre kell hoznia. Még ha használható is lenne ehhez egy-az-egyben bármelyik mérnök, azt más ágazatokból kell átirányítani. Egy Oroszország méretű állam önmagában nem tud versenyre kelni ezen a téren a nyugati világgal.
A kockák amúgy is az erősen nyugatbarát oroszok köze tartoznak tehát annyira nem csoda ha elhuznak.
Áruld el mi abban az orosz propaganda, hogy a ruszkik es kínaiak boltolni fognak?
Kínaiaknak van technológia az oroszoknak alapanyag.
A nyugat pedig egyiknek se barátja hanem vagy az ellensége v. (még csak) a riválisa.
Kissinger pontosan erről beszélt, hogy nem szabad Oroszországot Kína tartós szövetségesévé tenni.
Nem különösebben kedvelem sem az oroszokat sem a kínaiak mint ahogy nem szakadok bele a nyugat csodálatába se.
Nagyhatalmak, mi pedig egy kis ország vagyunk egyik se a barátunk.
Kissinger
Te itt tátott szájjal rohantál be a közmodásosba...
Írhatod te Kissinger vagy bárki más nevét is, láthatóan fogalmad nincs sem a világ közgazdasági, sem geopolitikai folyamatairól, idejössz ideböfögni a "nagy oroszország az egyetlen önellató" alapműveltség felett vad röhögést kiváltó alusapkás konteódat, és csodálkozol a válaszok stílusán.
Zárszóként megismételném : addig álljál féllábon...
És van némi fogalmam az orosz kinai történelemről, mint ahogy Kissinger nevű volt amerikai külügyminiszternek is.
Biztos véletlen, hogy Davosban arra hívta fel a figyelmet nem kellene az oroszokat a kínaiak karjaiba kergetni.
Gondolom ez kimaradt, mert a tévémaci után volt a tévében.
A dolog nem túl bonyolult.
A szövetségeket nem szerelemből, hanem érdekből kötik, jellemzően egy közös ellenség ellen. Tehát ha szövetség jó az oroszoknak és kínaiaknak akkor fognak szovetkezni a múlttól függetlenül.
Totalis elpusztitassal fenyegetni meg en is tudok... Kepessegem pedig se nekem, se nekik nincs ra.
A két ország elmúlt száz eves közös történelméről meg szokás szerint fingod sincs, mint az összes ilyen konteósnak...XD
Komolyan, az "oroszhirek.hu-n,is olvassál mást is, mert csak bohóccá teszed itt magad, a "francia közgazdászoddal" együtt...XD
Ok mar evtizedek ota csinaljak, es nezd milyen jol felzarkoztak a chipgyartasban meg mindenben.
Egy haromeves kínai twlorol írok ami mai napig tökéletesen lefagyas nélkül fut.
Nagyságrenddel veri az előző Samut megbízhatóságban. Pedig eddig három tokot és két kijelzo fóliát cseréltem rajta, mert annyit kap.
A családban mindenkinek kínai teloja van, imádják.
De röhögni fogsz a teaskancsó és fogkefe is kínai és okoseszköz, poénból kaptam őket, de meglepően jó cuccok.
Aki pedig tud hozni híradástechnikaban világszinvonalat az bármibe tud.
Pontosan ugyanazt csinálják mint japcsik csinaltak.
Én még emlékszem a hétzenélős casio órákra ami japán gagyi jelképe volt. Most hol jár Japán? Kína ugyanezt az utat járja csak tízszeres erővel.
Kár lenezni őket, főleg úgy hogy Európa ezen a területen labdába se rúg.
Kerlek jelezd, ha esetleg mast mond, mint a #94761, aminek megerositesere hoztad!
Stikkes majom. A BC2 tonkretetelenek elinditoja. A Rövid Szöveges Üzenet küldők klub
Amit leirt még mindig nem mondtad meg miben vitatod.
Megprobalkoztal a "tekintelyre hivatkozassal" es ehhez csak a fickorol allitottal teljesen valotlant. A "francia kozgazdasz" egy (amugy eleg elit)vendeglato foiskolat vegzett.(Fun fact: Ugyanabba az iskolaba jart, mint Orban Rahel.)
A "new yorki magazin" legalabb nem teljesen valotlan, mert tenyleg new yorki, de a sejtetessel szemben egy teljesen jelentektelen tematikus zsido magazin.
Utoljára szerkesztette: Nagydög, 2022.06.14. 16:51:54
Stikkes majom. A BC2 tonkretetelenek elinditoja. A Rövid Szöveges Üzenet küldők klub
Nézz körbe, hogy hány kínai terméked van. Nem szutyok, hanem a minőség. És nem, Tajvan az nem Kína.
Amúgy a "kínai" termékek komoly része oda telepített nyugati gyártósor terméke.
De mesélj, hol van a nyugatot letaroló airliner?
Vadászgép?
Harckocsi?
Kocsi?
Vagy bárm?
Nekem a telefonomon kívül semmi sem kínai, ami minőséget igényel.
Ha kínaiak utol tudtak érni a Nyugatot műszaki termékekbem akkor az oroszoknak is van esélye.
Ha pedig tényleg összefognak szarban leszünk.
Főleg hogy nem a nulláról kell megtervezni.
Javasolt jatek: A banyaik kepein nem nyugati gyartmanyu banyagepek keresese.
Stikkes majom. A BC2 tonkretetelenek elinditoja. A Rövid Szöveges Üzenet küldők klub
Francia közgazdász
Arnaud Bertrand
EDUCATION
Lausanne Hotel School
New Yorki magazinban.
Tablet is an online magazine focused on Jewish news and culture.
Es akkor csodalkozol, hogy nem veszunk komolyan...
Stikkes majom. A BC2 tonkretetelenek elinditoja. A Rövid Szöveges Üzenet küldők klub
2. De ez miben is releváns a témában?
3. Főleg ma?
4. Nézz körül, hogy mennyi orosz ipari folyamatirányító rendszert látsz és ők is mit használnak n+1 helyen.
5. Chipeket importálni tudják szürke módon, de kurvára nem önellátóak.
6. Más területen sem. Még szerelvényeket is pl. innen vettek és csak a 2014-es szankciók vetettek ennek véget.
7. Szetereotip gondolkodást és a közhelyeket nem lehetne végre hanyagolni?
Hiba barkit lebecsulni.
1978-ban képesek voltak ilyen kütyüt csinalni.
Írógép
De előbb fog az USA a Marsról, meg a Jupiter holdjairól nyersanyagot bányászni, mint hogy a ruszkik bármilyen kikényszerített tech fejlődésben virítanának.
Semmiből nem szorulnak behozatalra.Tehat rosszabbul fognak elni, de nem dőlnek be. Sőt esélyes hogy pl. a kikenyszeritett fejlődéssel egy csomó dologban pl. chipek fel fognak zarkozni.
Ráadasul vannak olyan termékeik neon nikkel palladium stb. amiben diktalnak, tehát felejtős, hogy a föld legnagyobb országát a Nyugat Észak Korea szintjén zárja be.
Ráadasul a nyugati főleny is erősen a végét járja, mivel Európa sokkal jobban racseszhet, mint az oroszok, mert egyszerűen az olcsó orosz alapanyag és energia elvesztésevel teljesen versenyképtelen lett.
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás..." -ismeretlen gerilla feljegyzése-
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
https://www.vg.hu/penz-es-tokepiac/2022/06/india-re-exportalja-amerikaba-az-embargos-orosz-olajat
más - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Eurosatory 2022
https://www.youtube.com/results?search_query=EUROSATORY+2022+
"Első alkalommal mutattak be videót a brit Brimstone rakéták földi indítójáról, aktív milliméterhullámú radarfejjel,
amelyet az ukrán fegyveres erők használnak.
A kilövőt egy kereskedelmi teherautó alvázára álcázva készítik"
Utoljára szerkesztette: ximix, 2022.06.13. 22:32:36
Ezt.
Ez milyen gép?
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Előre is köszi a választ
Utoljára szerkesztette: sgforum, 2022.06.13. 20:46:58
@fade2black: "+3% helyett -10%os GDP zuhanás"
Erre szerintem aludjunk még párat.
Ahogy most áll a dolog, Oroszországban a külföldi befektetések még akkor is évekig el fognak maradni, ha holnap visszavonulnak a 2014 előtti határok mögé. Orosz áruk a szankciók miatt nincsenek, de ha szankciók már nem lesznek, nyugaton akkor sem fogják egy jó darabig _semmijüket_ eladni. Olaj és gáz áraknak addig lehet örülni, míg van aki megveszi. Márpedig még a legoptimistább háború előtti forgatókönyv szerint is olyan erős, sőt, erőltetett volt az elektromos járművekre az átállás mindenhol (Kínában is!) hogy ebből még max 10-20 évig lehetett volna megélni. Most azzal van bonyolítva a képlet, hogy a Nyugat egymást tapossa hogy ki fogja előbb kidobni őket a portájáról (hogy emiatt ki mennyit fog még sz#pni az más kérdés), márpedig a felszabadult kapacitással a ROW nem tud mit kezdeni. Kínának és Indiának sem kell 2x annyi olaj (pláne ha kipukkad a globalizmus), nekik fél és negyed áron kell ugyanaz, de abba viszont a ruszkik bele fognak gebedni.
Ha a szankciók maradnak hosszabb távon, akkor az orosz állami szektor, mezőgazdaság és ipar is teljesen összedől, beleértve az áru és személyszállítást is. Ha mindenki ahhoz szokott, hogy a következő zacskó WC papírt a világ másik feléről rendeli, mert onnan 5 kopekkel olcsóbb, akkor máshogy nem is lehet.
Nyilván a visszafelé is globális árucsere és pénzügyi rendszer miatt mindenki a saját orosz kereskedelmi kitettségének megfelelően (Magyarország felkészül!) megkapja a saját körbepörgő-rúgását is, de az oroszok úgy szétcsúsznak mint a 3 éves epertorta. Olyat nem lehet, hogy egy világszintű kereskedelemre, ezen belül is főleg nyersanyag exportra, és késztermék importra berendezkedett gazdaság annyira se tudjon kereskedni a legfontosabb partnereivel mint 300 évvel ezelőtt.
tl;dr: A -7%, -10% GDP előrejelzés a háború korai szakaszából, optimistább elemzések alapján pattant ki. Ha ez a szar elhúzódik, és főleg, ha Amerika minden befolyását beveti hogy az oroszok orcáját odahegessze a sz#pórollerre, akkor az I. VH utánihoz mérhető bomlás még a jobbik ami történhet az oroszokkal, nem hogy 15%-os államháztartási hiány, meg 25%-os infláció miatt jajonganának csak..
Utoljára szerkesztette: s1lkforrent, 2022.06.13. 20:41:10
\"aki nem hiszi az bekaphatja a nyalókát. én profi vagyok\"-kbupdate \"Egy informatikus intelt használ.\"-CyrSyS \"állítom én windowshoz is jobban értek mint itt bárki a linuxhoz\"-kbupdate
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás..." -ismeretlen gerilla feljegyzése-
Orosz emberek vesztettek és sokat. +3% helyett -10%os GDP zuhanás, munkanélküliség, áruhiány és sok irtózatos kín a háború miatt. DE az orosz agitprop nagyon profi eladja a lakosságnak, hogy nácik.
Viszont a Putyini vezetésnek a 20.sz tragédiája a Szu szétesése és ha vmivel indokolni tudom Ukrajna megtámadását akkor az csak ez. Az eredmények soványak lesznek de végeredményben a restauráció halad. Itt fontos észrevenni, megjegyezni hogy a Putyini rezsimet nem érdekli az az irtózatos mennyiségű szenevedés amit a kisoroszoknak és az orosz/ukrán oroszoknak okoz. Ez nagyon sokat elmond a Putyini rezsimről.
Ukrajna számára ez az egész igazi katasztrófa a pusztulás mértéke KUkrajnában a 2.vhhoz mérhető, az Ukrán GDP feleződik és sztem a talpra állás is nehézkes lesz. Az orosz stratégia része a befagyott konfliktus és ha az van oda senki se mer befektetni mert 5év múlva jön az orosz tüzérség.
A 2015M-et se hordja a KM ök az angol ruházatot hordják. A CZ fegyvereket is csak bemutatok alkalmával láttam vagy tartalékosoknál és kiképzöknél,
A digitalizálásrol megint nem sok szo esett, hogy ez mit is takar.