Nők a volán mögött

← ElőzőOldal 5 / 5

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Taranov
#11
Ja és a stop táblánál a kár 1.500.000 Ft, a biztosító fizette (öröm az ürömben), de az önrész 10%, szóval nem volt nagy business.

A munka jobban megy, ha általa közöset építünk, és a világra szóló tett is többet ér, ha utána közösen énekelhetjük a Himnuszt.

Taranov
#10
Eléggé buta lehetett.
Nekem anyám törte meg a kocsit. Mindhármat (ezek persze nem egyszerre voltak, összesen volt ennyi, tehát nem nagyzolás 😊 Sajnáltam eléggé.
A Rover25-öt meg miatta is lopták el.
Szóval én nem adnék a kezébe autót, ha rajtam múlna, az biztos.
A mostanival kétszer ment neki ugyanannak az oszlopnak. Egyszer mûködésképtelenre törte egy elnézett stop tábla miatt, másiknál meg ajánlkozott, hogy kiáll a garázsból úgy reggel 6 óra magasságában, amíg én csomagolok, mondtam, hogy nehogy! de mondta, hogy ne gondoljam már, hogy nem tud kiállni. 10 perc múlva jön, hogy nem tudott kiállni, álljak ki. Lementem, és láttam, hogy tisztára ferdén áll bent a kocsi, pedig elõtte lévõ nap egyenesen álltam be. És kiállásnál a garázs radiátorán lehúztam az autót úgy, hogy azt az elemet ki kellett volna cserélni. És persze én vagyok a hibás......

A munka jobban megy, ha általa közöset építünk, és a világra szóló tett is többet ér, ha utána közösen énekelhetjük a Himnuszt.

[negativ] Les
#9
😊 értem 😛

Csak azt nem értem, hogy miylen okbók kifolyólag lépett jól rá a gázra majd a fékre...hisz április 1.-már volt...😉

A kár szerencsére nem lett 'nagy' 100 fölött lesz valamennyivel..
!!!Lényeg, hogy személyi sérülés nem történt!!! -és ez az ami számít.

...:Dream as if you\'ll live forever, Live as if you\'ll die today:... ICQ: 313-755-340

[negativ] Les
#8
jaja mostanság az 😊

...:Dream as if you\'ll live forever, Live as if you\'ll die today:... ICQ: 313-755-340

Z
#7
lol, hát igen, erre mondják, hogy a követési távolságot be kell tartani....Az elõtted haladó hirtelen történõ (indokolatlan) fékezése esetén is meg kell tudni állni. Régen asszem valahogy így írták a könyvben.

Viszont amikor tanultam vezetni forgalomban, akkor az oktatóm mindig mondta, hogy az ilyen határozatlan alakok nagyon veszélyesek (és ez nem férfi-nõ téma, hanem határozott-határozatlan). Legalább annyira, mint a bevállalós sofõrök. Azok közül legalább néhányan jól tudnak vezetni.

A sárgán ritkán én is átmegyek, ha jónak látom. De pirosban már csak ha nagyon látom, hogy nincs senki, és tuti nincs balesetveszély. A GE jelszava átragadt rám is: Safety first. Sötétsárgát nem szeretem, mert Murphy miatt frankón ott 'Les' valahol egy rendes. hehe

Amit nem tudunk az erkölcsök útján megtenni, azt nem szabad a törvények útján megtennünk. A fehér ember nagyon ért a pénzcsináláshoz, csak ahhoz nem ért, hogyan kell elosztani.

Z
#6
Les: mF-es vagy? 😄

Amit nem tudunk az erkölcsök útján megtenni, azt nem szabad a törvények útján megtennünk. A fehér ember nagyon ért a pénzcsináláshoz, csak ahhoz nem ért, hogyan kell elosztani.

[negativ] Les
#5
persze még valmai : a topic nem 'maca' ellenes 😊))

Csak azért van, hogy más ne kerûljön ilyen helyzetbe 😉

...:Dream as if you\'ll live forever, Live as if you\'ll die today:... ICQ: 313-755-340

[negativ] Les
#4
Hát ilyen topoc-ot még nem találtam...ha mégis lenne elnézést !!

Ez a topic számomra elég idõszerû mivel éppen most volt 1 koccanás ami jóval több annál...mondhatni én voltam a 'hibás' de persze a másik fél is ott volt...(persze nõ, az, hogy szõke nemtom számíti e valamit 😊 )

A sárgán én át szoktam hajtani...(aki szerint ez nem jó az nem is figyeljen) tehát elõttem 1 kocsi elkezdte túri a sárgánál és akkor gondoltam én is átférek..erre mit ad isten hirtelen rááll a fékre..a többit el tudjátok képzelni.

Mindenesetre jó fej volt...semmi más jellegû gond nem is történt..a biztosítási lapok kitöltése után kettéváltak útjaink..

konklúzió: nem mindíg érdemes mások után a keresztezõdése hajtani 😊)

üdv

...:Dream as if you\'ll live forever, Live as if you\'ll die today:... ICQ: 313-755-340

zakika
#3

Sokan emberekben hisznek, Soknak kell a pénz, a név, Soknak tudás kell, és sejtés, Szerelem és dicsõség

zakika
#2
az asszony vezet...
legalabb megihatok egy sort a haverokkal

Sokan emberekben hisznek, Soknak kell a pénz, a név, Soknak tudás kell, és sejtés, Szerelem és dicsõség

#1
??

← ElőzőOldal 5 / 5