Baldur's Gate 3

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Running
#875
BG1, BG2, majd minden Larian játékkal játszottam és/vagy kijátszottam, de ez a BG3 nekem nem jött most át. Valószínűleg nem jó időben, kedvben csípett el. Beletoltam 10 órát, és tényleg fantasztikusan kidolgozott minden, de engem már zavart ez a részletesség. Néha már agyf**t kaptam, mert állandóan mindenki nyűglődött körülöttem. Nem lehetett egy rohadt napot végig aludni, hogy valakinek valami baja ne lett volna, vagy ne akart volna valamit AZONNAL.
A harcrendszer meg olyan amilyen. Nekem sose volt nagy kedvezem, de ebben a játékban rohadtul szarnak tudtam érezni magam minden harc után. Ott kapta az uninstall-t a game, amikor a csapatom kb lemisselte az ostromnál az összes ütését és varázslatát, majd felugrott a pók a szikla tetejére 2 kör alatt lenullázta az egyik karakteremet, majd a másik critiallal lenyírta az egyik védőt, majd kaptam két nyilat és 3 hp maradt a fő karakteremnek. És még csak a 2. körnél jártunk. Itt mondtam azt, hogy najó, nekem arra nincs időm már, hogy ezzel kínlódjak, mert később is biztosan ez lesz, ha már eddig ez volt.
Érthető a hype, a játék is fantasztikus és legyen sok másik ilyen és ehhez hasonló színvonalú termék, de azért nem való ez mindenkinek. Nekem se.

#875
Mindennel egyetértek. Ismétlem, nem rossz játék ezektől függetlenül, csak ugye 2023at írunk. Sok dolog a 30 évvel ezelőtti játékokban megvolt, pl. pause mikor csapdát találtok, hogy a retard társaid ne sétáljanak bele. Lehetne a bejegyzésekhez, lorehoz ilyen hyperlinkes magyarázó mint PFben.
Na majd 100 óra után még véleményezem. Addig felfedezgetek, meg élvezem a szabadságot.

lwb
#874
A történetből sokat nem kapsz még az act 1-ban. Az emerald grove druidás izének sok köze a főszálhoz nincs, lényegében csak azért van benne, hogy választhass: goblinokkal vagy a tiefling menekültekkel bútorozol össze. Ettől függ majd, hogy melyik karaktert tudod pluszban a partidba felvenni - nyilván az egyik egy inkább jó, míg a másik egy inkább gonosz választás.
Druidák elvileg a régi AD&D-ben, amikor még volt jellem, akkor true neutralok voltak, tehát adott esetben simán kinézem belőlük, hogy kidobják a menekülteket. De itt ez is meg van magyarázva a játékban (fődruida elveszett, helyettes meg gonosz).

A karakterek terén egyetértünk, nekem sem jöttek annyira be. Mondjuk a pathfinder karakterei se jöttek be. Linzit vagy kit az első részben, konkrétan a harmadik "applause, please" után meg akartam fojtani. A bajom itt is az, mint ami a legtöbb modern rpg-nél: hogy mindegyik annyira Eredethy akar lenni. Mi volt a baj a régi BG-féle karakterekkel? Akiknek nem feltétlen volt Nagy Sötét Titkuk. Itt mindenkinek van egy. Szó szerint. Talán Lae'zel az egyetlen kivétel, de SH, Gale, Astarion, Wyll, Karlach ... mindegyiknek. Amikor 20+ éve először kijöttünk Candlekeepből és összefutottunk Khaliddal meg Jaheirával, akkor ők pontosan azok voltak, aminek látszottak: Gorion Harper barátai, egy házaspár, semmi több. Legyen egy-két olyan npc, akinek van valami szupernagy titka, de ne legyen már mindegyiknek. Garrus az ME-ben pontosan az volt, aminek mutatta magát, mégis az egyik legkedveltebb karakter az rpg-k történelmében.

A játék act 3-ban sem érződik BG-nek sajnos és ez talán a legnagyobb hibája. Hogy nem sok köze van az eredeti BG-vonalhoz. Ez nem meglepő annyiban, hogy a sztorit ugye lezárták eléggé jól a Throne of Bhaalban, de akkor meg adja magát, hogy minek a 3. rész. Az egész inkább érződik egy spin-offnak, mint a sorozat részének.

#873
Biztos megbolt még, de mivel annyi mindent megcsináltam, már nem foglalkoztam vele. Szerencsére debuffal is megoldottam a tornyot és már javában a kórházzal ismerkedem. Majd üzenek, ha már Act.3-ba értem...
#872
Én eddig kb. még a druidáknál a ligetben hokizok még, egy másik karival voltam az elhagyatott faluban, ahonnan 2 mondattal hazaküldtem mindenkit...
Nem akarom ócsárolni a játékot, de nekem eddig nem üt akkorát mint amennyire felhype-olta az egész gamer közösség.
Vannak nagyon pozitív dolgai: pl. full voice acting, a kockadobálós mechanika, a rengeteg detail (pl. gnome-ként bebújhatsz a kis réseken ahol mások már nem). Amivel nem tudok kibékülni azok a companionok. Senki sem tud megérinteni, annyira üresek és röhejesek a párbeszédek velük, hogy az valami hihetetlen, és teljesen lerombolja a beleélést. Aztán a combat. Kiváncsiságból lefuttattam pár fight-ot mentésekből, hogy lássam mi történik... Annyira random az egész, annyira a véletlenen múlik hogy mi lesz... Ha 1-2 körben bejön egy miss a harcosodnak, akkor már teljesen más felállás lesz az enemynél, és lehet hogy emiatt lenyomják egy kör alatt a party-t fél HP-ra. OK hogy van taktikai elhelyezkedés meg használd a környezetet, de azt ne mondja nekem senki, hogy azt élvezi, hogy belelő egy nyilat a lógó kődarabba és az agyonüti az alatta lévőket és hogy ez mekkora skill volt... A könyvek, Ó istenem... 😄 Mintha a szaros Word Times New Roman betűkkel lettek volna a történetek beleírva azokba a könyvekbe, nem hiszem el, hogy ennyi telt a Larian-tól. A sztori mint olyan az egyelőre egy nagy katyvasz (nyilván még az elején vagyok), druidák akik kirakják a menekülteket meghalni a gobbók közé, igen, mesélj még... Nem tudom, nekem kicsit nehezen áll ez össze.

Ha összehasonlíthatnám a Pathfinderrel, nekem az lenne a tökéletes RPG, csak ott meg a mesterségesen felhúzott enemy ACk miatt megy át a combat - és így a game nagyrésze is - matematikába ami már nem játék hanem tudomány. Ott jobbak a companionok is, vannak gyönyörű rajzos átvezetők, mintha tényleg egy fantasy könyvet vagy tekercset olvasnál.

Nem rossz játék, de én egyelőre nem látom a BGk vagy az IWD-k utódját, persze ettől még lehet hogy jó játék. Vagy akár a Dragon Age Origins. Ott is éreztem, hogy egy epika része vagyok, itt meg... Na mindegy. Nyugtassatok meg, hogy lesz ez még jobb, csak nagyon az elején vagyok. (Amúgy Deep Gnome Wild Sorcerer a karim, jelenleg Lae SH Asta trió a party)

Kandurex
#871
.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – > ¯\_(ツ)_/¯

Kandurex
#870
Hogy van a csonti bácsinál a táborba, visszamenőleg is lehet módosítani a szinteket vagy csak az utolsót¿

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – > ¯\_(ツ)_/¯

0Fritz
#869
lwb
#868
Kicsit google-ztem és úgy látszik ez egy bug, ami eredményezheti, hogy innentől minden őr ellenségnek fog téged nézni. Ez picit nehézzé teszi majd az act 3-at.
Biztos nincs korábbi mentésed?

#867
Nekem ebben az egészben az a fura, hogy már nagyon sokat kutakodtam a neten erről az Enemy of Justice-ról és mindenki a Goblin Camp-ben ill. a Smaragdligeti területen szedte be, senki nem említi a Moonrise tower-t ilyen aspektusból. Hát nekem sikerült! 😊

Utoljára szerkesztette: Tibbbor, 2023.08.21. 16:36:48
PiszkosFred
#866
Hetvegen nagyot ment a DoSbol ismert robbantasos video BG3-as reinkarnacioja. Kb. 05:30-tol nezd, elotte lehet spoileres.

4 halfling barbar vs Goblin tabor 😊

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

lwb
#865
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

El lehet terelni az őrök figyelmét és akkor senkit se kell megölnöd.

De nagyon ne bánd, én is megöltem mindenkit. A fegyvert én is bedobtam, de a játék bebugzott és nem bontották ki a gnómok a falat, nekem kellett manuálisan kirobbantanom, mindegyik csak állt és nem csinált semmit. Erre nyilván az egész brigád rám támadt.

Nem százas, de ha a lebegő szem-izéket megölöd úgy, hogy ne vegyenek észre, akkor szerintem nem "riaszt be".

#864
Köszi!
Egyébként azért kellett őrt gyilkolnom, mert a csónaknál már nagyon aprították a szökevényeket és nem akartam bukni a küldetést. A fegyver bedobását nem vették észre.
lwb
#863
Egyébként meg lehet úgy csinálni a fogolyszöktetést, hogy nem ölsz meg senkit és nem vesznek észre semmit sem.

lwb
#862
Hát, megöltél egy pár őrt és ezt nem felejtik el a toronyban nyilván. Ha nem akarod visszatölteni a mentést, akkor meg kell mindenkit ölnöd a toronyban - ami nem feltétlen nagy baj amúgy. Mégiscsak az ellenség főhadiszállása az.

#861
Bajban vagyok, segítsen valaki! A Moonrise Tower-ben kiszabadítottam a foglyokat, majd a menekültekkel együtt elhajóztam a Last Light Inn szigetére. A börtönben a fogolyszöktetés közben muszáj volt néhány őrt megölnöm, eközben kaptam meg az "Enemy of Justice" debuff-ot. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy ennek ilyen durva következményei lesznek: amint belépek a toronyba - ahol még bőven lenne teendőm - mindenki megtámad! Nem csak az őrök, mint ahogy ez a debuff megjegyzésében szerepel, hanem a konyhások, a tanoncok, szóval aki csak él és lát a környéken. Ez egy bug lenne?

Mit tegyek? Visszatölteni biztos nem fogom a börtönös részt, mert azóta nagyon sok mindent teljesítettem, de ez azért abszurdum. Meg lehet ettől valahogy szabadulni vagy esetleg a toronyban kell úgy közlekednem, hogy ne lássanak meg?
Valaki került hasonló helyzetbe?
Előre is kösz a tippeket!
Utoljára szerkesztette: Tibbbor, 2023.08.21. 12:34:09
Kandurex
#860
Megnéztem a magyarítást. Gyerekek, ez állat jó. Nem is gondoltam volna, hogy a Deepl ennyire jól fordít.


Spoiler (katt a megjelenítéshez)


Magyarítás oldal

közvetlen link

használatához töröld az eredeti english fájlt

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – > ¯\_(ツ)_/¯

lwb
#859
Ezek jó dolgok, de ugyanakkor pl. az hiányzik, hogy nem tudok odamenni egy akárkihez és mondjuk megkérdezni, hogy XY hol van. Sétálok a városban és quest markereket keresek, ha épp rak ki a játék, mert amúgy nyilván fogalmam sincs, hogy az X kocsma vagy Y akármi, aminek csak a nevét tudom, az merre van. Szóval porszívózom a térképen a fog of wart, ami viszont nem reális. ha egy hullát meg tudok kérdezni, hogy ki ölte meg vagy egy tehenet, hogy mit látott, akkor az egyik npc-t miért nem tudom megkérdezni arról, hogy merre van a kocsma pl? Ugyanúgy mehetett volna narrator hangon és mondjuk, ha válaszol, akkor eltűnik a fekete köd a térképen azon a részen és kész, ennyi. Akár egy mod is meg tudja csinálni később.

#858
Ne is mond. 2. végigjátszásra Dark Urge… Hát mondjuk úgy mindenképp máshogy megy a sztori, én meg még rá is gonoszkodok egy lapáttal. És teljesen ki van dolgozva így is meg úgy is a játék. Zseni!
Kandurex
#857
Ja és mindent megdughatsz, a medvét kétszer is 😄

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – > ¯\_(ツ)_/¯

Kandurex
#856
Elkezdtem igazan nem csak kapargatni, hanem jól beleásni magam a játékba.

Atyaisten…nem is hinnétek, h mennyi lehetőség, út van benne. És az a baj, h fel sem merül bennem, h miként is lehetne, mert az eddigi játékok egyszerűen nem adtak ennyit. Pl. álmomba nem jutna eszembe egy hullát kifaggatni, h hogy halt meg, esetleg rejtegetett valami értéket (vámszedő), vagy h az egyik lehetséges társunk fejét szó-szerint in-game lefűrészeljük és….érted, egy primary karakter és bármit megtehetsz…

10/10

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – > ¯\_(ツ)_/¯

Kandurex
#855
Annak már megcsapkodtam a seggét 😊 most az ördög kislány jön, rá lesz húzva a lomposra, egyem a mechanikus szívét 😊

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – > ¯\_(ツ)_/¯

Voltan
#854
Jaja 😄 Ráadásul a többség nem valami szimpatikus. Érdekesek, igen, de eléggé ellenszenves a többség. Nekem Shadowheart a kedvencem eddig (ő azért kapna is rendesen 😄), de tuti, hogy róla is kiderül, hogy farkasemberré, vagy adóellenőrré változik, ha nem eszik meg kétnaponta egy nyers hódot, vagy valami ilyesmi.

"Utána mintha jajszó szállna. Félig mély csönd, és félig lárma"

Kandurex
#853
Ezt az eszement társakat, az egyik állandóan varázstárgyakat szipolyozna, mert különben agyfaszt kap, a másik engem akar megcsapolni egy kis vérrel, a harmadik állandóan a nyakamat vágná el, mert nem sokára csápok nőnek ki az orromból…már várom a többi defektes mikor jön elő valamivel…

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – > ¯\_(ツ)_/¯

#852
Az hagyján, én lementem a falu alatti barlangba, nagy sokára megöltem a phase spidereket meg a nagy bazi anyapókot is, erre elfelejtettem menteni a harc után, viszont a táborban meg bebugzott a game, ki kellett lépnem fömenübe, aztán amikor betöltöttem, akkor szembesültem vele, hogy még minden pók életben van és kezdhetem a harcot elölröl. 😊 Nem volt öszinte a mosolyom. Pedig azt hittem, a táborban van autosave. 😞
Utoljára szerkesztette: hawkie22, 2023.08.17. 21:13:41

Acer Predator Helios 700, i9-9980HK, 64GB RAM, NVidia GeForce RTX 2070 8GB, 2TB SSD, 1TB HDD, Win 11 ASUS Rog Strix G17, AMD Ryzen 9 7945HX, 64GB RAM, NVidia GeForce RTX 4080 12GB, 6TB SSD, Win 10

Nivea
#851
Nem tudom volt e már, de hogy lehet magyarítás után megcsinálni, hogy ne hitelesítsen minden indításnál a steam?
Ilyenkor végig ellenőriz minden filet, kb 20 perc.

#850
Fuck me. Hotfix 4-et rollbackelték, mert valami baj van vele és ameddig ki nem adják megint, addig a hotfix 4 alatt készült mentések nem betölthetők. Az utolsó mentésem, ami még hotfix 3 alatt készült 4 órával korábbi. Szal most patchre várás van...
Utoljára szerkesztette: Evoluti0N, 2023.08.17. 13:57:20
Voltan
#848
Ez jó 😄😄

"Utána mintha jajszó szállna. Félig mély csönd, és félig lárma"

#848
Én szintúgy 40+-ként játszom, keves szabadidővel, ettől függetlenül teljesen érthetetlen számomra az amit írsz, pláne az ilyen paradoxonok minthogy : kevesebb időd van játszani, ezért játék helyett végigjátszásokat nézel abban a kevés idődben is, illetve hogy a történetet úgy nem "spoilerezed" el, hogy közben azt nézegeted hogy milyen szálakat hagytál ki...XD

Egyébként mi van akkor ha kihagytál valamit ?
Az miért fáj ? Ha nem néznéd meg, nem is tudnál róla...XD

Mindegy, egy dolog teljesen igaz viszont amit írtál : "Mindenki új játszik, ahogy szeretne".

Ez igaz. És ha neked ez így játék, akkor jó szórakozást hozzá. 😉
MerlinW
#846

[merlinw.org]

#846
Üzenetek miért tűnnek el csak úgy?
Érdekes.

Erre az első végigjátszásra írtam de eltűnt.
lwb
#843
Ezek a saját számaid, az átlag végigjátszás DOS 1-nél 67 óra, DOS2-nél 59 óra, DAI-nál 57 óra. Mindenki tempója más, de a BG3 olyan 60-80 óra az átlagos játékosnak, ami a felső 1-2%-a az ilyen sztorialapú rpg-knek. A te tempóddal simán lehet 120 óra is a vége.

Én act 3-ben vagyok 60 óra körül, de mondjuk EA-ben az act 1-et felfedezgettem, szóval éles játékban egy rakás dolgon simán keresztül tudtam száguldani, mert már ismertem, ezért csalós a szám.

#842
Nem is erröl van szó. De anno a BG-sorozatot és az IWD-sorozatot is így játszottam végig, hogy mindent meg akartam szerezni/csinálni és ha úgy volt, akkor inkább újrakezdtem.
Mindenki új játszik, ahogy szeretne, nekem így tetszik. Nyilván nem fogom követni senkinek a walkthrough-ját, mivel 1. elveszi a játék varázsát, 2. nem fogok lépten-nyomon Alt-Tab-ozni. Ráadásul még csak 4-es szinten vagyok és az elsö térkép már majdnem kész, szóval nagyon az az érzésem, hogy van még kakaó a térképben, amit kihagytam és ezt nem akarom.

A másik meg, 40+ évesen sajnos nincs annyi idöm játékra, amennyit szeretnék, így ezért nézegetek végigjátszásokat, összehasonlításképp, hogy mi az a küldetés/tárgy/miegymás, ami esetleg nálam kimaradt.

És a történetet nem spoilerezem el magamnak, azt se tudom, hogy mi lesz act2-ben vagy 3-ban.
Utoljára szerkesztette: hawkie22, 2023.08.16. 07:34:01

Acer Predator Helios 700, i9-9980HK, 64GB RAM, NVidia GeForce RTX 2070 8GB, 2TB SSD, 1TB HDD, Win 11 ASUS Rog Strix G17, AMD Ryzen 9 7945HX, 64GB RAM, NVidia GeForce RTX 4080 12GB, 6TB SSD, Win 10

#840
Act3ban vagyok 110 oran tul, egyik actbol sem mentem at, amig meg nem csinaltam mindent amirol tudomasom volt, nem rusholtam a main storyt hanem szo szerint minden kis fekete kodfoszlanyt( fog of war) eltakaritottam a terkeprol. Namost act3 ban nekem szetesett a tortenet, gyakorlatilag hatterbe szorult a main story annyira le akartak nyugozni a Baldur's Gate varosaval es benne a sok-sok NPC/quest giver-el, nem tudom, enyhen meguntam, lehet megyek es inkabb befejezem a main storyt es ennyi...
#840
Soha nem értettem ezt a mentalitást.

Lemásolni más játékát, belenézni előre a történetbe, idegeskedni az miatt hogy otthagytál xy pajzsot, fegyvert, páncélt, akármit, kihagytál egy beszélgetést, nem élvezni azt ahogy kinyilik előtted a játék világa, felfedezheted játszhatod úgy ahogyan neked tetszik...

Ne haragudj, -tudom hogy a net tele van ilyen ostoba "optimal walktrough" videókkal amik még ráadásul sajnos népszerűek is - de az hülye aki egy ilyen játékkal így játszik, annak ez a stílus nem is való...
Kandurex
#839
Azt hiszem értem. Köszi

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – > ¯\_(ツ)_/¯

PiszkosFred
#838
Keszul az official "barber shop" megoldas, amit sosem ertettem, hogy miert hagynak ki eleve egy kozel 100 oras jatekbol, foleg ugy, hogy ha meg fodraszat nincs is, de illuziok es magia, tele van veluk Faerun?
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2023.08.15. 17:00:47

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#837
Dragon age inqusition volt 170 óra- igaz dlc-kkel, Divinity original sin olyan 110 óra körül, persze nyilván van egy csomó más rpg aminek 40 óra körül van..

de egy csomóan írták pl itt is Shaba23 h még az első fejezetben vagy mappon vannak de hogy már milyen sok óránál tartanak - ebből következtettem hogy ez egy hosszabb fajta rpg. De hiába első fejezet és már 20-30 óra, ha eleve nincs benne sok fejezet...


A másik meg ok van 2000 ending variáció, de abból nyilván apró eltérések vannak, amitől még én nem fogom emiatt egyből újrajátszani... Hisz a mappok, és a játék annyira nem változik...
#836
Na várj. Ha csak a saját kasztodból akarsz másik subclasst, akkor nincs hátrány. Ha viszont a meglévő kasztod mellé másik kasztot (pl. tolvajt) akarsz, akkor van előny és hátrány is. Előny minden olyan, amit az adott kaszt tud, és hátrány, hogy a bár a karakter szinted mondjuk lvl 5, de a multiclass miatt csak a kasztjaid szintjei számítanak, pl. 3/2 és nem 5. A cantrip-ek sebzésére ez nem igaz, ott a karakter szinted számít.
lwb
#834
73 óra rövid??? Wtf ... A BG1 40 óra volt kb, a 2 szintén egy átlagos végigjátszásnál. Ez majdnem kétszer annyi.

MerlinW
#833
Magas újrajátszási faktor és majdnem 2000 ending variáció. De elég csak belegondolni abba, hogy a 73 óra alatt mennyit látott a 170+ órányi átvezetőkből. Meg egy rakás mellékszál is kimaradhatott neki.

Egyébként ha egy játék 20-40 óra, az már teljesen jó.
Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2023.08.15. 15:07:30

[merlinw.org]

shaba23
#833
Én 26 óra alatt még act1 végén sem vagyok..
#831
Csak 73 óra? Az nagyon rövid...
Mondjuk ha csak 12-es a szint, akkor valóban ennyi is lehet kb, kár kicsit hosszabbra számítottam, kb 2x annyira.
#831
Én is ezt vallom, hogy elsőre mindenfajta guide és utána olvasgatás nélkül jobb végigjátszani egy játékot.
De kinek mi ugye.
PiszkosFred
#830
Nyilvan a te dontesed, de szerintem kar volt. Az elso jatszas legyen olyan, amilyen, a donteseknel hallgass a szivedre/eszedre/megerzesedre, semmi gond nincs azzal, ha nem ugy alakulnak a dolgok, ahogy masok leirtak/megirtak vagy levideoztak. Legyen az elso vegigjatszas egy kiindulasi alap, amelytol majd a masodikban mar eltersz, neha tudatosan, neha a szerencsenek koszonhetoen. De, ez a te jatekod, ha a szorakozasod es kikapcsolodasod erdekeben dobni kellett a kampanyt es muszaj voltal ujrakezdeni, akkor termeszetesen jol dontottel.

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#829
Sokan azt felejtik el egy ilyen játéknál hogy nincs "rossz" meg "jó" megoldás, illetve szubjektiv az egész, és brutál sok poénos/fun/akármilyen sztorielem kimarad, ha csak a jó dobásokat hagyod meg.
#828
Hát én ezt újrakezdem. 😊 Nézegetek itt videókat YT-n meg olvasok végigjátszásokat, olyan dolgokat hagytam ki, hogy inkább újrakezdem. 😊 A beletett idö nem érdekes, van annyira jó játék, hogy megéri. 😊 Meg mondjuk még az Act I felénél járhatok, szóval annyira nem vészes.
Utoljára szerkesztette: hawkie22, 2023.08.15. 09:58:01

Acer Predator Helios 700, i9-9980HK, 64GB RAM, NVidia GeForce RTX 2070 8GB, 2TB SSD, 1TB HDD, Win 11 ASUS Rog Strix G17, AMD Ryzen 9 7945HX, 64GB RAM, NVidia GeForce RTX 4080 12GB, 6TB SSD, Win 10

Kandurex
#827
Tessék? Hogy leszek X szinttel alacsonyabb? Mi?

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – > ¯\_(ツ)_/¯

PiszkosFred
#826
Az, mint az 5 perces hotdogevo versenyben 😊 Egyedul komplett hulyeseg, de ha mar ketten vagytok, akkor az verseny (es fun).

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#825
De ebben meg mi a jó? Mondjuk valszeg nem elöször nyomta végig. 😊

Acer Predator Helios 700, i9-9980HK, 64GB RAM, NVidia GeForce RTX 2070 8GB, 2TB SSD, 1TB HDD, Win 11 ASUS Rog Strix G17, AMD Ryzen 9 7945HX, 64GB RAM, NVidia GeForce RTX 4080 12GB, 6TB SSD, Win 10