Halál után

Ezt most találtam: Ezt a történetet egy naplóban olvastam. Egy 18 éves srác naplójában. Mióta elolvastam furcsa dolgok történnek velem. Nem kell semmi különösre gondolni. Csak hangokat hallok. Olyan hangokat, amiket talán nem lenne szabad. Hangokat az éjszaka közepén, és nem tudok aludni. Félek. A napló miatt van minden, és amiatt, mert megtudtam mi történt a sráccal. Lehet, hogy csak kezdek begolyózni, ki tudja? De a hangokat akkor is hallom, és ezek nem hétköznapi hangok. A *** életbe, hisz rohadtul valósak. Te is félnél! Úgy érzem, hogy tényleg a napló okozta az egészet. Már azt se tudom, hogy került hozzám az a ***, de nem is érdekes.

Szeptember 7.

Na üdv!
Én vagyok az megint, hál’ Istennek ismét eltelt egy nap. No de mi is történt a mai napon, hát ez itt az izgalmas.
Suliba nem történt semmi komoly. Oké kaptam egy karót, de ***, majd ki lesz javítva, nem is érdekel. Érdekesebb ennél az ami a buszon történt. Persze megint a szokásos busszal jöttem, mert reméltem az a csaj ott lesz. Nem volt ott. Hû de kár! Olyan csaj a világon nincs több, a teste valami csodás, olyan popsim lenne, mint neki, esküszöm egész nap a kezemen ülnék. Ott lett volna biztos megszólítom, de nem volt ott. Kár. Szerintem most végre beszéltem volna vele, bár esélytelen vagyok mint a Maccabi Tel-aviv a BL-ben, de fene tudja egy próbát azért megér a dolog. Na de majd kiderül hogy mit lépek.

Hát sajna a csaj ugye nem volt ott, de nagyon érdekes volt az utazás. Õszintén szólva féltem.
Az egész ott kezdõdött, hogy végre valahára kijöttem a suliból, azt indultam a buszváróba. Igen, igen, a busz késett! Mikor nem? Kábé 10 perces volt a késés. Láttam hogy már fordul be a megállóba, valamiért, *** tudja miért ránéztem a rendszám táblára. 666. Ezek voltak a számok. Eszembe is jutott hogy van egy jó kis zenész arc akinek ez a neve. Meg minek is. Ja persze az ördögnek. Csalódnom kellett, mert a sofõr bácsinak nem volt ***, gondolom nem is Lucifernek hívták. Elkezdtem keresni a bérletem, de hát ugye az ember felejt. Otthon hagytam. Szerencsére a pénztárca nálam volt. Kértem egy jegyet. 66 forint volt. Elindultam hogy keresek valami ülõhelyet. Csak egy volt. Hihetetlen hogy tele volt a busz. Ezen a járaton rohadt ritka a nagy tömeg. A reggeli buszon szoktak sokan lenni. Mondjuk a 6-os buszon.

Odamentem az egyetlen üres helyhez. Az ablak felõl valami eszméletlen érdekes arc ült. Nem tudom hogy nõ volt-e vagy férfi, szerintem a kettõ közötti átmenet. Hosszú kezei voltak. Úgy néztek ki mintha csápok lettek volna. A polip jutott róla eszembe. Szerintem volt vagy 2 méter magas, szóval a lábai is elég hosszúak voltak. 4 karú polip. Bámult ki az ablakon, és érdekes hangot adott ki. Mintha cuppogott volna. Jól el volt.
- Szabad a hely? – kérdeztem tõle.

Felém fordult. Azt hittem felordítok. Mint egy mutáns szörny, izé polip úgy nézett ki. Az arca szinte csaknem teljesen fehér volt. Zombi, ez csak is egy *** zombi lehet, erre gondoltam. A szeme körül lila folt. Mintha kapott volna egy jó kis ütést a szeme alá, vagy erõsen kifestette volna. Arra gondoltam hogy valami indián féle lehet a tag, de aztán rájöttem mindenre. Lila, fehér. Újpest drukker. Tuti. Amire ezt a gondolat menetet befejeztem szó nélkül vissza fordult az ablak felé, és újra cuppogni kezdett.
A *** anyád, gondoltam, hozzád szólok, lila majom. Megköszörültem a torkomat.
- Elnézést szabad a hely?
Na most meg aztán le se ***. Nem csak Újpest drukker, még süket is. Rossz lehet neki, fõleg mert cuppog is. Elmebeteg. Gondoltam teszek még egy próbát, mert rohadtul nem volt kedvem ácsorogni.
- Hahó! Szabad a hely?

A többi utas elég furcsán nézett rám. De hát kapják be és törõdjenek a saját dolgaikkal, gondoltam.
És megtört a jég. Rám nézett azzal a mutáns polip tekintettel, és hozzám szólt:
- Neked foglaltam! – mondta majd ismét befordult és cuppogni kezdett.
A mindenit, de rendes polip vagy te. Majd feltûnt valami. Rohadtul érdekes hangja volt. Ha nem látom, csak a hangját hallom, esküszöm elküldeném egy óvodába, olyan volt a hangja mint egy kis csoportosnak. Bár azt még mindig nem tudom, hogy ez fiús vagy lányos hang. Ez is a kettõ közt volt. A csiga jutott eszembe, az is hímnõs, pont mint ez, mert hogy ez is ilyen féle, afelõl nem kételkedtem.
Bár nem érdekelt a dolog, mivel fáradt voltam és leakartam ülni, minden áron. A tesi óra mocskos módon kifárasztott. Mikor leültem véletlen meglöktem a polipot.
- Bocs!

Ült, bámult ki az ablakon és cuppogott. Reméltem legalább a cuppogást abba hagyja, de nagyon gyorsan, mert untam. Fáradt voltam és pont a hülye cuppogás hiányzott.
Majd még jobban meglepõdtem. Felemelte a kezét, és az ablakot kezdte el kapargatni, na és persze közben cuppogott. *** meg, gondoltam. Ez a *** mindig kitalál valamit, hogy szórakoztasson. A rohadt életbe.
Biztos tetszett neki a móka, mert sokáig csinálta, majd hirtelen abbahagyta és rám nézett. Ha lehet most még ijesztõbb volt az arca mint az elõbb. A lila folt viszont eltûnt az arcáról! Azt hittem kiesek a székbõl! Hogy a picsába csinálhatta? Nem foci szurkoló ez, hanem varázsló! Még le sem törölhette az arcát, mivel az biztos, hogy az arcához nem nyúlt, az feltûnt volna.
Csodálkozásomban véletlen megszólaltam:
- Jó trükk.

Halkan mondtam, biztos voltam benne hogy semmit nem hallott. Felé fordultam és engem nézett. Elfordultam, de továbbra is nézett. Na meg persze cuppogott. Szája úgy mozgott mint a halaké, ez eddig fel se tûnt. Minek nézel ***? Nem tudtam. Csak nézett egy darabig majd megszólalt a kis óvodás polip hangon.
- A végállomásra tartasz?
Na hogy ez miért érdekelte azt még mindig nem tudom. Azért válaszoltam.
- Nem.
Nem valami bõ válasz, de nincs olyan ember, aki szívesen társalogna egy polippal. Reméltem végre elfordul, és nem nézz tovább. Nagyon zavart, egyre jobban. De nem tette, ismét megszólalt.
- Mindenki oda tart! Te is!

Megborzongtam. Teljesen más hangon szólt, mint ez elõtt. Nyoma sem volt a kis óvodás polip hangnak. Egy az egyben más hang volt. Mintha egy túlvilági hang lett volna. Persze ilyen csak a mesében van, inkább valami hangutánzó féle arc lehetett. Mint a Bagi vagy a Nacsa.
Miután eltûnõdtem ezen újabb gondolatok jelentek meg a fejemben. Konkrétan az, hogy mit is akart mondani ezzel a bölcsességgel. „Mindenki oda tart!” Mindenki a végállomásra tart. Én is. Biztos valami ókori bölcs okos mondása volt ez, de tévedett, nem megyek a végállomásig.

Ránéztem. Ismét az ablak felé fordult és cuppogott. Csinálja, ha élvezi. Inkább megnéztem mennyi az idõ. Huh még 5 perc hazáig, reméltem addig nem lesz részem valami újabb voodoo varázslatban. Megint tévedtem. Mikor újra felnéztem, már megint engem nézett. Újabb borzongás vette kezdetét. A szeme sárga volt. Õszintén szólva, elõtte nem néztem milyen színû volt a szeme, de kétlem hogy sárga. Talán mintha barna színû lett volna. Vagy nem? A fene tudja.
A további 5 percben szinte levegõt se mertem venni. Életemben nem vártam még semmit, így mint hogy leszálljak a buszról. Szörnyen lassan telt el az 5 perc. Mintha 5 óra lett volna.
Aztán végre láttam, hogy mindjárt otthon vagyok. Elindultam hogy jelezzek. Ahogy felkeltem és az ajtóhoz mentem végig engem nézet, csak úgy mint az 5 perc alatt. A busz végre megállt, azt hittem ez a pillanat soha sem jön el az életemben. Az ajtó kinyílt, és villám gyorsan leszálltam. Fellélegeztem, de csak egy pillanatra. Újra magamon éreztem a szemeit. Az ablakon keresztül benéztem az ablakon arra a helyre ahol nem rég én is különös utastársam ültünk. Nem volt ott! Szívverésem felgyorsult, és gyorsabban vettem a levegõt is. De hát persze! Hisz nem az ajtó felõli oldalon ültünk. A másik oldalon. A busz még idõzött, így volt idõm átmenni az úton és megnézni az ablakot ahol tényleg ültünk. Ott sem volt senki. A szívem ismét majd kiugrott a helyérõl. Egy pillanatra nem kaptam levegõt, majd zihálni kezdtem. Ez leszállt. De nem lehet ide valósi, ismerném. Vagy mégse? Mit akarhat itt. Hallottam, ahogy a busz ajtaja becsukódik. Majd a sofõr sebességbe tette a jármûvet és elhajtott.

A polip ott állt! Ha lehet a szívem még gyorsabban kezdett verni. Egy véres kés volt a kezében. Nem hittem el amit láttam. Lehunytam a szemem. Mikor újra kinyitottam, nem volt ott senki. Sehol egy polip kinézetû arc, sehol egy véres kés. Hát persze, hallucináltam! Én hülye, túlságosan fáradt vagyok, meg hát erre a polip is rátett egy lapáttal. Nem is szállt le. Aztán az futott át az agyamon, hogy az is lehet hogy az egész polip egy hallucináció volt. Ááá ez badarság, vetettem el magamban az újabb agyrémet. Ott volt az tuti. Nem szállt le, az oké, de ott volt. Beszéltem is vele, sajnos. Biztos ott volt a buszon, ezt szentül hiszem.
Ezek után elindultam haza. Ahogy sétáltam haza felé, érdekesnek találtam hogy rajtam kívül senki nem volt az utcában. Nem is emlékszem mikor volt utoljára ilyen, régen az biztos. Már nem sok volt hátra a házunkig, amikor érdekes hangot hallottam. Cuppogást. Aztán valaki mintha ablaküveget kapargatott volna. Úgy hallatszott oldalról jön a hang. Arra fordultam, és az ablak mögött ott volt õ. A polip! Mr. Octopus! De hisz itt tudom ki lakik. Ez itt a 66-os számú ház, ki is lakik itt. Hát persze az öreg Pölösiék. Újra az ablakra néztem. Pölösiné állt ott és az ablakot mosta. Már megint hallucinálok.

Gyorsabbra vettem az iramot, hogy minél hamarabb itthon legyek. Már szinte rohantam, és közbe hátam mögül a cuppogós zajt hallottam. Nem mertem hátra nézni. Valahol legbelül tudtam, hogy hülyeség, hisz nincs ott senki. De a cuppogást tisztán hallottam. Már csak pár méter választott el a bejárati kapunktól. Gyorsítottam, és útközben elõkaptam a kulcscsomómat. Odaérve a zárba tettem és elfordítottam. A cuppogást egyre közelebbrõl hallottam. Lenyomtam a kilincset, és nyitni akartam az ajtót, de az a *** a meleg miatt megszorult egy kicsit. Elkezdtem befelé tolni, a hang egyre közelebb volt, mintha a nyomomba lett volna. Bent voltam bevágtam az ajtót. Fellélegeztem, ma már másodszorra.
Az otthon közelsége megnyugtatott, habár ha üldöznek, akkor az üldözi könnyedén átnyúlhatott volna a kerítés rácsain és magához ránthatott volna. Hátrafordultam és persze senki nem volt ott, majd egy halk kacajt hallottam. Mintha nem e világi lett volna. Majd csend, legalábbis a hang eltûnt, csak a megszokott hangokat hallottam. Úgy éreztem vége. Megnyugodtam, légzésem és a szívverésem visszaállt a szokásos állapotba. Ha lehet még fáradtabb voltam, mint tesi óra után, de ez nem is csoda, mert hazáig szaladtam. Meg is izzadtam rendesen. De a lényeg hogy már vége. Se cuppogás, se kaparászás, se kacaj. Végre.

Juhé! Bementem a házba, és itt már minden rendbe volt. Anya valami kaját fõzött, Apa közben beszélgetett vele, a bátyám pedig a 666-ot hallgatta.
Szóval jó öreg napló ennyi lett volna ez a történet. Amirõl már magam se tudom, hogy mi is valójában. Hallucináció, vagy valóság! A kettõ között lehet, mert a buszon biztos láttam Octopust, viszont a többi talán már élénk fantáziám része.
Na mára ennyit, megyek meccset nézni. Ma lesz a sorsdöntõ vb selejtezõ a svédek ellen. Nyernünk kell. HAJRÁ MAGYAROK!
Pá napló!

Vége is van a beírásnak, és a naplónak is. Több bejegyzés nem került bele, és soha nem is fog. A srácot másnap reggel az az 8.-án találták meg. Bent volt a szobájában, az ágyban feküdt. A szülei találtak rá. A srác halott volt. Nem tudni hogyan, de annyi biztos hogy a jobb kezérõl hiányzott a mutató ujja. Egyszerûen eltûnt. A rendõrség arra gondolt, hogy a srácot meggyilkolták, de nem értették, hogy történhetett, mert semmi erre utaló jel nem volt. Egyedül a fiú bátyja hallott az este folyamán zajokat, testvére szobája felõl. Cuppogást és kaparászást. Nem tulajdonított neki különösebb figyelmet.

A napló is elõkerült. Kiderült hogy a buszon, az nap semmi féle polip ember nem volt. Az utasok szerint a fiú néha megszólalt, mintha magában beszélne. A lényeg hogy a polipnak nyoma sem volt. A srác pedig halott volt, és hiányzott egy ujja. Talán a meccs után halt meg, ki tudja. Lehet hogy még hallotta Matthäus nyilatkozatát. „Megölt minket ez a *** gól.” A srácot meg megölte ez a *** polip. Tudom. A polip, aki szerint mindenki a végállomásra tart. A rohadt életbe milyen igaza van. Tudod valamit, de csak azért mert nem e világi. A másik oldalról, a túl világról jött közénk, hogy elvégezze a piszkos munkát. Elvisz a végállomásra.
Õszintén szólva nem tudom, hogy került hozzám a napló. Nem emlékszem. Elkezdtem olvasni, és elértem az utolsó bejegyzéshez, és azt is végig olvastam.

Másnap velem is érdekes dolgok történtek. Busszal indultam haza. 66 forint volt a jegyem. Érdekes egybe esés, de ez még semmi. A buszon egy hely volt csak. Elindultam oda és láttam hogy ki ül ott. Mr. Octopus, a polip volt az! Az ablak felé fordult és cuppogott. Nem mertem leülni, a következõ megállónál le is szálltam. Megvártam a következõ buszt, jobbnak láttam ha azzal megyek haza. Sokat kellett várnom, és közben hallottam a cuppogást. Rohadtul féltem. Végre megérkezett, szerencsére csak 10 percet késett. Ismét felszálltam és vettem egy újabb jegyet. A busz megint tele volt, és a cuppogást is tisztán hallottam. Ordítozni kezdtem és mindenki furcsán nézett rám:
- Emberek! Maguk nem hallják? Nem látják? Ott ül az a *** polip. A *** életbe, hát senki nem hallja?

Senki nem hallotta, és nem látta. Csak engem láttak, amint ordítozok. Leszálltam a buszról és úgy döntöttem gyalog megyek haza. Hosszú séta várt rám, de az is jobb, mint egy buszon utazni a polippal. Egész úton haza felé minden honnan hallottam a cuppogást, és éreztem, hogy figyel engem. A mellettem elhaladó emberek arcát lestem, hátha felismerem. És egyszer csak megláttam, biztos voltam benne hogy õ az. Fehér arc, hosszú végtagok és sárga szem.
- Húzz a ***, te ***! Tudom, hogy te voltál! Te ölted meg a srácot!

A tag furán nézett rám. Hisz csak egy járókelõ volt, nem a polip. Szó nélkül tovább haladtam, nyomomban a hangokkal. A sráchoz hasonlóan, egyre közelebbrõl és közelebbrõl hallottam a cuppogást. Mikor átléptem a kapun a túlviláginak hangzó kacajt is tisztán hallottam.
Az nap este nem aludtam semmit. Ültem az ágyamban, és bámultam magam elé. Éjfél körül, visszatértek a hangok. A polip eljött értem. A túlvilági polip, talán õ a halál, nem tudni, de este eljött értem. Szobám ablakán kaparászást hallottam, odanéztem és a sötét éjszakában két sárga szempárt láttam, szinte izzottak a sötétben. Ordítani akartam, de nem bírtam. Majd észre vettem hogy csak Orlando van ott, a macskám. De a fenét, legbelül tudtam hogy nem macska az ott, hanem õ az, a polip, Mr. Octopus.

Ez egy hete történt, és azóta még élek. A hangokat folyamatosan hallom, szinte egész nap. Az éjszakák a legrosszabbak, mert nem merek elaludni. Tudom hogy engem less, érzem magamon a sárga, izzó szempárt. Arra vár hogy elaludjak és akkor lecsap. Másnap meg csak a hullámat találnák meg, és hiányozna egy ujjam. Hát köszi, ebbõl nem kérek. Bár tudom, hogy nem lehet elfutni elõle. Csak játszik velem, bármelyik pillanatban lecsaphatna rám, de nem, õ nem ilyen. Szórakozik velem, kínoz. Ha egyszer rájössz, hogy õ létezik, akkor véged van. Elolvastad a naplót! Te is a listáján vagy. Hallgasd a hangokat és figyeld a sárga szempárt az éjszakában. Te sem tudod, hogy mikor jön elérted. Ne aggódj, álmodban csap le, szerintem nem érzel majd semmit, de lehet, hogy tévedek.
Ne próbálj elmenekülni, hidd el csak rosszabb lesz, sokkal rosszabb! Hisz tudod: „Mindenki a végállomásra tart!”



Forrás:http://remtortenet.b13.hu/index.php?f=7&s=1&blogid=3984&cat=4

Hát nem tudom lehet. Igazából senki nem tud semmit, amíg oda nem jut, de azért elég érdekes ezeket a feltevésekel olvasni😄. Én azóta hiszek, mióta csodát tett velem, bár lehet hogy enm csoda volt, csak egy kicsit jobban kellett volna szaladnom ahhoz hogy elfáradjak, de én máig abban a hitben élek, hogy valami történt velem azon a napon😛. Egyépként tudtok olyan oldalt, ahol szellemes történetek vannak? vagy magatoktól is mondhattok, akár olyat is, ami veletek megtörtént, vagy ismerõsötökel. Vagy esetleg videókat tudtok? Nagyon érdekel engem ez a téma.

ilyen dezsavû nekem is van néha, de csak kisebbek. 1x volt 1 nagyobb, amikor tudtam hogy már láttam ezt és a kérdést és választ is tudtam, de valahogy mégis megkérdeztem és azlett a válasz pedig nem akartam. 😄 lehet minden elõre le van "zsírozva" (és nem tudunk rajta változtatni)? X)

Valaki sokat játszott RPG-t. Meghalsz és bejön a szintlépés menü?<#circling>

Csak addig élj boldogan és jó egésségben amig ezekre a kérdésekre kielégítõ választ kapsz. <#vigyor4>

Hát ebbem lehet valami. Mert azt vártam, hogy vaéalo nézzen le rám😛. a konyha ablakán át figyeltem a felhõket és mint ha az egyikben, most hülyének tartotok, hogy miért pont rám nézett volna le, de mintha Jézust láttam volna. Bár nem hiszem, mert nem tudom hogy nézki, de volt szakálla, meg minden. Ja és amikor, azt mondtam, hogy dédi nézzen le rám, akkor ugye lenézett, de ha már ha pillanatra levettem a szemem a felhõkröl, eltünt az az arc amit láttam. Aztán újraí megjelent. És a legérdekesebb, hogy beszéltem "hozzá" Dédimhez, és néha elerett az esõ, mintha sirna Dédim. És mondtam hogy ne sirjon, mert egyszer ha eljön az én idõm, találkozunk odafönn, meg hogy hiányzik meg ilyenek. És amikro ezelet mondtam, elált az esõ, majd újra esni kezdett. És amikor vissza ,mentem a géphez, elõtte, még beszéltem egy sort,l majd 1 perc után tatám szólt, hogy nézzétek milyen szép szivárvány van odakinn. Lehet hogy Van valami összefüggés a között, hogy láttam Dédim arcát, esett az esõ, majd amikor beszéltem dédimhez, elált, és egyzser csak szivárvány lett? Lehet hogy Dédim
, vagy Isten küldte, hogy Dédi megnyugodott? Vagy mi lehet?

Az ember gyakran azt látja a dolgokban, amit szeretne látni. Ha mutatnál valamit három különbözõ embernek, mindegyik mást látna benne. Lehet, hogy ugyanabban a felhõben te a Dédid arcát látnád, a második egy kutyát, a harmadik pedig valami egészen mást.

Az imádkozásról nem tudok mit írni, mert nem hiszek istenben.

Szerintem ez bõven normális. Legalábbis én ilyeneket olyankor érzek, amikor jól mûködök. A felhõkben nagyon sok minden meglátható. Ha az ember meg is látja ezeket, az azt jelenti, hogy mûködik a képzelete, és nem fásult be. Sajnos a felnõtté válás alatt ez a képesség halványodik el, és könnyen elveszíthetõ. Ez az, amikor a lehetõségek látását felváltja a korlátok látása.

Én is sokat sírok, mikor mélyen megérint valami. Ez azért jó, mert ilyenkor nincs jelen az önhittség, azért arra vigyázni kell, hogy ez ne valami begubózást eredményezzen, hanem nyitást, megkönnyebbülést.

Hát ahogy elnézem rajtad már az sem segítene. <#nevetes1>

Jól beszélsz. Amúgy ugye írtam hogy az élet lehet hogy csak egy álom, útban a halál felé. Na már most: Néha tényleg olyan érzésem van, mintha álmodnék. Olyanmint ha Dezsávûm(nem tudom hogy kell írni) lenne, de még se az, olyan érzés, mint amit érzek amikor álmodok. Ez normális? Meg mostanában nézni szoktam a felhõket és, multkor úgy láttam, mintha a halott Dédim arca rajzolódott volna ki a felhökbõl. Megtudtam állapítani melyik a szeme, meg stb. Meg mindig amikor imádkozok, majdnem elbõgöm magamat. Ez is normális, vagy menjek pszihológushoz?

<#kacsint>

Így igaz!

Rémálmok is vannak a világon.

Én ammondó vagyok, ha van ott valami, kit érdekel? A mostani életem elég. Ha simán meghalok, és nihil, nekem jó. Ha pokol, és? Rengeteg haverom van ott! Ha reinkarnáció, az már úgysem igazán én vagyok.
Egyébbként olyan vészes nem lehet. Vagy Ti halottatok már halottat panaszkodni?

A jelenelgi életem jobban érdekel. A felmerülõ problémákkar majd akkor foglalkozom ha már felmerültek.

"Mindegy mi van a sírkövedre írva. Ha van, azt jelenti meghaltál."

right!

és mi van akkor, ha a tudósok valójában hibbantak, és fordítva?😄

ha csak egy álom, akkor meg ku*va ocsmány

Hehe. Még nem szerencsére. Tényleg mi van akkor, ha ez az élet, nem az igazi élet, hanem az odaáti élet, az igazi élet. Ha az élet csak egy álom útba a halál felé?

már ott jársz?
<#bdead>

agyad szivat 😄 minden csak beképzelés 😄

Ha becsukom a szemem, és magam elé képzelem a fehér fényt, és hogy megyek felé, akkor olyan hülye érzés fog el. Levegõt nehezebben veszem, és olyan, mintha valaki lelkemet markolná😛. Ez mit jelent?

se lélek se szellem 😄 meghalsz és annyi. 😊

Megérteni nem könnyû, mikor saját magát sem érti. Mert ennyire tudathasadásos "Személy" nem minden nap terem.

S gondold el mekkora teljesítmény volt Õt kitalálni.
Habár elõzményei voltak a dolognak.

Ez olyan dolog mintha egy kutya ezt akrná megoldani: 4+3+23-3=? ennyi esélyünk van Istent megérteni. Nem érthetjük meg csak hihetünk benne...
de azért töröm én is a buksim 😊

de az sem biztos, hogy jó lesz, ha megtudja😄D

Nyugi ha nem lesz semmi azt nem tudod meg<#eplus2>

MI IS !!

Szerintem van élet. Olyan nincs hogy ne legyen semmi. Az olyan illúhzió romboló lenne,szerintem.Kiváncsi leszek(de nem várom), hogy mi lesz odaát. Ti?

Nah nézzétek meg ezt
alap angol tudás kell hozzá, de aki szán rá annyi idõt hogy beletekerés nélkül megnézze az elsõ két részt, biztos érteni fogja a lényeget és nem fog csalódni 😊

Nagyapám azt mondogatta régen (amíg élt) : " Nem olyan könyû dolog meghalni. Elõtte rugdalódzni kell még egy kicsit. "

Mondjuk Õ keresztes volt, de szerintem csak megszokásból

Szerintem is sokféle halál van, és nem csak olyan, hogy hipp-hopp elsötétül minden, és csá. 😊

Ja, és a hanvasztáson kívül az is történhet, hogy nem találják meg a hullád, vagy állatok esznek meg, vagy feldarabolnak, vagy csomó minden. Az ember amíg él, ember és számtalan lehetõség birtokosa, akár hegyeket mozgathat. Miután meghal,t húsdarab. Semmi több.

Igen az ilyen típusú kiesések is elõfordulnak, mert az oxigénhiány törölheti a rövid távú emóriát, és van akinél hetekig tart, de aztán helyrezökken. És pont ez a probléma ezzel. Lehet hogy látta a fényt, meg az életét, meg még ki tudja mit, csak az is törlõdött kevéssel utána.

Hamvasztás is történhet. 😊

De a bátyámnak 2 hónapja leállt a szíve (betegség miatt), visszahozták, és azt mesélte, hogy semmi nem történt, semmit nem látott. Napokig azt sem tudta, hol van, kiestek neki a dolgok, nem tudta, mit csinált 5 perce. Engem is felhívott, és amikor hazarohantam meglátogatni, közölte, hogy nem emlékszik, hogy hívott volna...

A poén részét meg azzal ütötte el, hogy látta õ a fényt az alagút végén, ahonnan jöttek ki az ördögök hatalmas nagy lakattal, és közölték vele, hogy "te ide be nem jössz". 😊

Én is szeretek, de csak ritkán sikerül. 😊

Végre valaki egyetért velem. 😊

Nincs nekem bajom a misztikus, mágikus, filozófikus, vallási dolgokkal (sõt) de amíg lehet, szeretek min. 2 lábbal a földön állni.

Bizonyám! 😄

Halál után, jön a ravatal, temetés... 😄 Vagy nem így gondoltátok? 😄

zombi vagyok, nem tudom

Oké, de ez már lassan tényleg egy halálutáni élmény szürreális leírása volna. Már csak az kell hogy a ködböl kilépjen jézus és elkezdje nyomni, az "aki pokolra kíván jutni annak balra a második ajtó" szöveget, miközben mohamed dobol, és Buddha basszusgitározik mögötte...

Na ne, ennyire korán nem lehet.

Vajon van élet a halál elõtt?

ja, meg gonosz kék törpikéket meg mocskos bkvt énekelni... XD

Mi kéne ennél jobban hajnalban?

Kinn állni az erkélyen plédbe csavarva és a templome elõtt elrobogó tendõröknek integetni? Az jobb lenne?

kellett ez nekem ilyen hajnalban...? 😄

kekesz, a kekeckedõ keksz... Régi mese, akkor Te még nem is éltél 😄

A 8.-ban van, ami a tárház tudat, és az tartlamazza a karmacsírásak, aminek a változásai többekközt az újralétesülésért is felelõsek.

És igenis van keksz, és vanbenne "e" betü sok!

kekesz? az mittud? és hanyadik tudatosságodban van? és hogyan befolyásolja a karmád? XD

Hol? Ha a pontos válasz érdekel a a 8. tudatosságomban 😛 De errõl most inkább ne...

És biztos van... Kell lennie...Végülis van itthon kekesz!

lol... hol? XD

Igen. Ma estére kifejezetten 😊 De azzal legalább késõbb nincs baj, nem mint a másikkal, amit majd ezután szívok meg, de optimista vagyok, végülis jó karmám is van egy rakat 😄

Túl sok volt ma estére az instant karma? 😊

Ehhez kapcsolódóan tudok ajánlani egy érdekes angol nyelvû oldalt, mely a halálból vissztértek beszámolói alapján összeállította, hogy mi is van "odaát".: Íme

Igazából csak a topik címét láttam, és nem kapcsolódnék be futó beszélgetésbe, ha nem bánjátok. Inkább elmondanám szerintem mi van a halál után. Privát véleményem szerint semmi. Nem vagyok nihilista, sem semmi hasonló, a karma törvényéban hiszek, mert sajnos az élet fájdalmasan a fejembe verte azt. Ezzel öszhangban, úgy gondolom, hogy minden oknak lesz következménye, és lesz egy lény aki elszenvedi, és aki az én tetteim következményeként fog létrejönni, de az enm én leszek. Egyfelõl inkarnációm, mert miattam van, másfelõl semmi közöm hozzá. Ahogy nincs közöm a gyerekkori önmagamhoz sem. Minden más bennem, a testem, tudatom, gondolataim, stb. Nincs ami maradandó volna, nem hiszek lélekben. Egy következménye vagyok azokank a dolgoknak amiket a gyerek tett ami akkor azt mondta magáról hogy én vagyok. Ugyanez vár halálom után. Szerintem legalábbis.

De reméljük az még messze van (bár nem tudhatom), és szerintem van még idõm egy limonádéra. Mindanyiótok egészségére!

"
Halálod után korlátlan mennyiségû és változatosságú tapasztalat lehetõsége áll nyitva elõtted, de ezek közül a fejlettségi szintedtõl függõen némelyik kevésbé valószínû, mint a többi. Nagy általánosságban szólva három fõ terület létezik, bár lehetnek kivételek, és rendkívüli esetekben másként is történhet.
Dönthetsz új reinkarnáció mellett. Dönthetsz úgy, hogy ehelyett inkább az elõzõ életedre koncentrálsz, azt használod az új tapasztalatok anyagaként; mint már mondtam: az általad megélt eseményeknek új variációit hozod létre, és tetszésed szerint eszközölsz javításokat. Vagy pedig átlépsz egy teljesen más valószínûségi rendszerbe - ez nagyon különbözik a reinkarnációk sorozatában való létezéstõl. Ilyen esetben az idõ folyamatosságának minden képzetét magad mögött hagyod.
Némelyek, egyes személyiségek azt szeretik, ha a múlt, a jelen és a jövõ látszólag logikus szerkezetet alkot; az ilyenek többnyire a reinkarnációt választják. Mások rendkívül intuitív módon szeretik megtapasztalni az események sorozatát, ahol a rendszert az asszociációs folyamatok adják. Ezek következõ vállalkozásukban a lehetségességek rendszerét fogják választani.
Egyeseknek egyszerûen nem tetszik a fizikai rendszer, ezért egyáltalán nem térnek vissza. Ezt azonban csak akkor tehetik meg, ha reinkarnációs ciklusuk befejezõdött - már amennyiben egyszer a reinkarnáció mellett döntöttek; ez az utolsó választás tehát azok számára áll fenn, akik a reinkarnációk sorozatában az adott rendszerben elérhetõ legmagasabb szintre fejlõdtek.
Vannak, akik a reinkarnációk sorozatát befejezve úgy döntenek, hogy visszatérnek tanítóként. Ilyen esetekben a magasabb minõségû identitás mindig felismerhetõ. És létezik még egy köztes szint, a döntések szintje, képletesen szólva amolyan pihenõterület; a rokonokkal való kommunikáció errõl a területrõl ered. Általában erre a szintre látogatnak el az élõk is, álomállapotból induló kivetítés útján.
"