Verseid

Címe nincs...

Egy nyirkos rongy vagy,
Amit megszállt a por.
Melyet sikítva hajítja el,
Aki és ahol
Megtalálja.

És te vagy megsértõde,
Pedig te gyûrted meg magad.
Beismered, vagy nem:
Ezt egykor te akartad.

Szerinted te vagy az áldozat,
És én vagyok a gyilkos.
Ne feledd el soha:
Magadtól vagy nyirkos.

Négy strófa

Langyos fény szökken, zsenge rügy zöldell. Kerekedõ mezõ.
Csendes lét éled, gyér remény réved. Lüktetõ erõ.
Halvány rózsaszín fakoronák.
Fehéren derengõ napsugár.
Esõvel, reménnyel áztatott táj.
Csendben szikkadó várakozás.
Ébredezõ mezõ.
Ébredezõ mezõ reggele.

Forró tûz kapál, száraz gazragály. Lángoló krumpliföld.
Súlyos kapavas, nagy csapás szava. Sikoltó fájdalom.
Perzselõ, vörös lángkoronák.
Fájdalmasan vonagló kiáltás.
Vért bugyborékoló kapacsapás.
Lázasan elterült gazragáncs.
Vörös vérben úszó napsugár.
Sósan síró forró izzadás.
Lángoló krumpliföld.
Lángoló krumpliföld fájdalma.

Hûvös szél siet, réz levél zizeg. Haldokló erdõ.
Csendes kín sóhajt, holt remény dobban. Hallgató temetõ.
Megõszült sárga koponyák.
Lassú könnyekkel áztatott sár.
Dühöt kiáltó hallgatás.
Betegen pislogó napsugár.
Rekedten zörgõ avartaposás.
Esteledõ erdõ.
Esteledõ haldoklás.

Hideg hó vacog, zúz fagylalón. Fehéredõ vidék.
Nehéz fagy marja, alszik holt hantja. Fehéredõ sírkõ.
Fehér, néma márványkoronák.
Kéken csillogó jégvirág.
Mélyen alvó némaság.
Fehér koporsó.
Fehér koporsóban alvó halál.

Töviskirály

Szúró töviskirály hegye bök, hegye szúr;
Vad ágak kócos ágbogán sûrûn, szerte telepedve
Vadul ágazva szét ezer tövist egy csúcs.
Egy tövisbõl ágazik ezer vagy talán millió.
Õ a töviskirály millió hegye szúr.
Millió hegye köp zillió méregtust.

Szúr a töviskirály, megszúrt engem és fáj,
Pedig kicsi szúrás, csak egy pont, annyi seb.
De mégis egyre fáj, ahogy mérge átjár,
Mert mérge gyilkos, egy tövisben millió.
Érzem egyre, hogy fáj, torkomban szorulás,
Tüdõm fullad bele, szívem pedig megáll.

Miért nyúltam bele hát, óh miért volt ez az ostoba játék?!
Miért hittem el azt, mint megannyi balga képzetet,
Hogy ez nem szúr, ez nem fáj, ez csupán csak egy tövis, nem több,
Csak egy szúrás, egy fullánk, egy pont, és belõle méreg milliója folyt?!

Miért fáj ennyire, miért ilyen kegyetlen halálos e kín,
Mint földre rogyva vonagló, ronggyá verdesett félholt,
Kibe még akkor is belerúg, fejbe rúgja még egy támadó,
Egy olyan támadó, aki maga is széjjelverdesett rongy?!

Szúrt a töviskirály, ledöfött s mérge jár,
Én már nem látok, hallok, érzek többé semmit,
Csak a méreg kínját, mely már mindig átjár,
Csak a halál sötétjének hörgõ, hideg ölelését.
Ez ragad magával, mint éjfekete ár,
Éjfekete méreg, gyilkos töviskirály.

Néha még remélem, néha még elhiszem,
Hogy még visszatérek, legyõzöm a mérget,
Ámbár balga képzet, halálból visszatérés nincsen!

Oroszlán frakkban

Az Életem robogva teper, ó jaj!
Gyeplõre van szüksége hogy lassítson,
mert az idõ az álmok sírhantja, nem pedig a múlás.
Az nem is létezik.
Mintha egy oroszlánt tanítanál zongorázni,
annyit sem ér az egész estés téveszménk, s színház a világ.
Kajtatni kajtatsz, na de ki Dávid és Góliát?
Ezt a szép csendéletet igazán megfesthetnék már!
Legyen ez "Picasso láss!" szabadsága?
A két X-Aktás a jelenségre ráparázna!
Ha kimondani nem is mered, ezt még azért elültetem,
hogy majd virágot dobálgassak a színpadra neked.
Ez még nem a fenevad! De nem ám...!
Õ annál békésebb, de figyelj csak, na mostmár vicsorít rád!
Ööööö.... Tisztelt publikum!
Az életem romokban hever! Mit hever, már szinte henyél!
Kész cirkusz, hallatlan, ez teljesen hallatlan!
....
A dalnak vége, az oroszlán pedig meghajol a frakkban.
Vastaps.

Kavar-kavar, a kávém szemes.
Kiskanalam barna ciklont vág bele.
A reggeli pára már nem kezdetleges.
Kinézek az ablakon, szerelmes
affér itt lennt a kis padon.
A tér mint egy paralellepipedon
úgy körülölelve,
hogy az õsz is megirigyelte.
Szerettek, talán el sem engednék egymást,
de hozzájuk is elér a tél, majd meglásd.

Idõvonat

Hogy fut az idõ, csattog a szél,
Robog a vonat, kattog a kerék,
Sok megálló mind elrohan,
Zárul az ajtó mindegyre gyorsan,
Nem tudom, hova visz, hol a vége,
Az újabb állomáson mi száll fel éppen.

Feleletet várva szegezem tekintetem utazótársakra
Segítséget keresve nagy teher poggyásszal.

Nem felel senki, választ nem adnak,
Õk se tudják, hova, merre tart a vonat,
Õk is engem kérdnek, õk is választ várnak,
Tudnom kéne talán, de ki hogy találjam?
Õk is nekem adják cipelni a poggyászt,
Sajátom se bírom, s viszem más csomagját,
Addig, amíg el nem esem az összessel,
Ahogy a vonat zakatolva repeszt.

Zakatol, zakatol, rohan egyre-másra,
Nagy a baj, nagy a baj, rossz vonatra szálltam!

Rossz volt az irány, vakvágányra tévedt,
Át kellett szállnom másik szerelvényre,
Nem tudom, hogy ez elvisz -e a célig,
Vagy pedig kisiklik rövidesen épp így,
Azt tudom, hogy nehéz, nehéz zötyögés lesz,
Vagy célba ér, vagy vakvágányra téved.

Zakatol, zakatol, robaja vág,
Felelet, segítség sehol sincs talán.

Zakatol, zakatol, nem tudom, mi vár,
Szerteszed egyre e keserves utazás,
Túl soká szálltam fel talán a vonatra,
Túl sok elrobogott a messzi távolba,
Attól tartok, hogy én már lekéstem,
Ki fogok siklani, s eltûnök a végbe.
Kattog a vonat, jön még egy állomás,
Kísértettel teli pályaudvarán.

A gyarló elgondolásokhoz

Baktató üresség járja lelkemet,
Érzem a szelídség úgyis eltemet.

Nincs helye a világban jámbor eszmék
Örökbecsû, daliás hírnökének.
Az emberi tudatot egy járvány,
A pusztítás vírusa fertõzé meg.

Lázadó elvek fûtik elmémet,
Érzem terveim darabokra szedének.

Hiába is szeretném, úgysem tehetném,
Igém világunkat nem járhatja!
Nem téphetem le a fojtást a nyakakról,
Míg az igazak útját vérünk áthatja!

Fejemben fegyverek zúgnak, zörögnek,
még az ördögök is rajtam röhögnek.

Oly szívesen széttörném, porrá õrölném
Mindazt, mihez ártatlan vér tapad,
Mindazt mi a hosszú évaszázadok alatt,
Leölte Az Embert hiába is szaladt.

Tükröm már széttörik, ha belenézek.
Ma is kísértenek a bûnös emlékek.

Kegyetlen csaták egykori színhelyén
Háborodott lelkek bandája vert tanyát.
Ma is küzdenek egy gyarló szerzetért,
Ki népe fiaira szórta rá a halált.

Akár a szentek útján is járhatnék,
Igaz emberré akkor sem válhatnék.

ha tetszett támogass és olvasd a blogom: http://napibenji.blogspot.hu/

A sötétbe fényt ültettél, így kivirágoztam
Már nem vagy velem, de ezt köszönöm neked

Erõs lettem.

A sok emléket ma már nem adnám, s túl mindenen
Három év az életembõl, hisz már csak egy arc vagy nekem
Nemtudom most holvagy, de legutóbb azt mondtad hiányzom
Nekem ez fájt a legjobban, nem voltam képes veled lenni úgy
Mint csak barát, mint akire számíthatsz
Tudom önzõ voltam, ez volt az én döntésem
Pár év majd eldönti, ez az én vétkem, amit tettem
Vagy csak az élet ilyen rohadék, s bár volt egy erõs kötelék
Végül én téptem azt fel... én adtam ezt el...

A sötétbe fényt te tettél, így megváltoztam
Már nem vagy velem, de ezt köszönöm neked

Megbecsülöm. Erõs leszek.

Jobbleszek ígérem. Ígérem jobbleszek.
S ígérem hogy minden nap valami jót teszek

Jobb leszek hidd el. Hidd el jobb leszek.
Kérlek hidd el hogy minden perccel csak jobb leszek...
..mint aki voltam, mint aki vagyok, s mint aki majd veled lehet,
Ezért megteszek mindent amit csak lehet
Ha malom lennék, mostmár csak magamnak õrölnék
Mondták is sokan "Ádám, te megõrültél..!"
Önzõ vagyok, de enélkül nem élhetek
Az ördög sem venné már meg az én lelkemet
Nehezen hiszem el azt amit nem látok
De látom hogy talán rád érdemes volt várnom

Jobbleszek ígérem, ígérem jobbleszek
Ha velem vagy a világgal nap mint nap megküzdhetek...

Tavaszi locs-pocs

Eljõ a tavasz, kezdõdik a Húsvét,
Locsolunk mindennel a lányok már tudják,
Tojások százai nyugodnak, mint a rét,
Már a nyulak is sejtik, de ingyen nem adják.

Zúg a szél, zajonganak a fák,
Kikele hóvirág a szeszélyes áprilisban,
Hol felkél a nap, hol esik a szemcsés mák,
Húsvét napján elvész a locsolkodásban.

Még mindig tart e rémálom,
Keresem az élet értelmét,
de nem találom.
Hová is tûntek a régi jó világ,
Melyben volt ész, érzelem,
S melyben minden sarkon,
Ott tündökölt egy perzselõ virág.
Hová is lett az értelem,
Mi behálózta a Földet,
Mert ez mostmár egy fertelem,
Ami itt megy, szíjjel-szerte e világon.

(nem adtam neki címet)



Születésnapi ajándék


Jó régen születtem már,
Ismerem a határaim, habár,
Nem vágytam én semmire se,
Mégis sok mindent kaptam izibe.

Mégis, mi az, ami hiányzik?
Tán valami mégis hibádzik,
Ah, kezdetem sejteni mostmár,
Születésnapom van, mégsem kell a homár.

Lelkem mélyén egy darabka,
Nem marad meg sokáig egy darabba.
Csakmert olcsó húsnak híg a leve,
A lelki boldogulás, fontosabb eleve.

Már nem vágyom én kézi dologra,
Hol van a szeretet? komolyra fordítva,
Mi behálózná sziklás útjaim,
Ez lenne, hát az én ajándékom uraim.

Jó régen születtem már,
Ismerem a határaim, habár,
Születésnapom alkalmából,
Részesednék egy színes darabkából...

Kedves verskedvelõk!


Szeretném figyelmetekbe ajánlani személyes munkásságom és októberben megjelenõ verseskötetemet. A kötetrõl bõvebb információ a www.paramparatl.gportal.hu oldalon szerezhetõ, ahol egyes szerzemények is elérhetõek. Bemutatkozásképpen az alábbiakat mondanám.

A könyv célközönsége:

A mély érzések, az építõ jellegû gondolatok, a filozófiai eszmefuttatások és az ezotéria iránt érdeklõdõk, serdülõkortól egészen a középkorosztályig, akiket érdekelnek a keleti filozófia hatásával, pszichológiával és vallással átitatott szerzemények. Ha szerzõk alapján kéne kijelölnöm a célközönséget, azt mondanám az olyan mûkedvelõk, akik a következõk mûveit olvassák szívesen: Baudelaire, Rimbaud, Verlaine, William Blake, Poe, Jack London, Oscar Wilde, József Attila, Ady Endre, Radnóti Miklós, Jim Morrison stb…

Általános tudnivalók:

A kötet egy 6 kötetnyi versbõl álló gyûjteménybõl lett összeválogatva. Ezek közül csak az elsõ kötet jelent meg nyomtatásban, azonban az sem került kereskedelmi forgalomba, csupán ismerõsi körben terjedt el.
Az egyes mûvek 2001 és 2004 között születtek. A vers szót e kötet esetében tágabb értelemben használom. A versek között szerepelnek formai szempontból tényleg a klasszikus verselés körébe sorolható mûvek, ugyanakkor helyet kaptak olyan jellegû irományok (fõként azok) amelyeket leginkább a szabad vers kategóriába sorolnék (ha már mindenképpen versrõl kell beszélnünk), tekintve, hogy inkább gondolatfuttatások és a spontaneitás, a gondolatiság, az érzésvilág és a hangulat kap fõszerepet a formaisággal szemben.
A kötet úgymond felépített szerkezetû. Elejétõl a végéig olvasva bontakoznak ki az olvasó elõtt a mind szélesedõ és mélyebben kibontakozó témakör típusok. A könyv a szerelem témakörétõl vezet el a lélek és a lét mélyebb kérdéseit érintõ témakörök felé. Hogy kiknek ajánlom a könyvet? Egyrészt azoknak, akik gondolatiságra vágynak. Írásaim egyik célja a gondolatébresztés. Másrészrõl azoknak javasolnám olvasását, akik hasonló érzésvilággal bírnak, és egyszerûen szeretnének belehelyezkedni hangulatokba, érzésekbe. Megítélésem szerint a kötet mindkettõre alkalmas. Úgy gondolom a kötetben nem állítok univerzális igazságokat, inkább csak közlöm megsejtéseimet és leírom a dolgokat, ahogy én látom, érzem.

Üdvözlettel

Szinay Balázs

Sziasztok!
Minden látogatónak örülök!
Versek

Magyar Író Akadémia 2009. Országos Diákíró versenyének gyõztese (egyetemista ketegóriában)

Varga Richárd: Lélektranszplantáció

L akatlan szívben szoba kiadó.
É rzésmentes, csendes környezet.
L eégett nemrég, de helyrehozható.
E rkélyérõl magad nézheted.
K aució nincs. Rezsit sem kérek.
T e csak gyere és hozd a lelked is!
R iasztó van és nem jut be méreg.
A szeme jól lát. Nem hamis.
N éha-néha naplementekor
S írógörcsöt kaphat a táj, de
Z eneszóra megnyugszik hamar, mint
P elenkás ki bõgve jelzi: fáj.
L ágy szó kell csak, szelíd simítás,
A rca máris ragyog, mint a Nap.
N evet, s a lakó nevet vele.
T áncra perdül, dúdol és mulat.
Á rát kérded? Nincs ár. Vidd el ingyen!
C sak azt kérem cserébe én, hogy
I nged, bõröd, csontod alatt,
Ó , a szobád, hadd legyen enyém.

asszem a lényeg átjött😊

Hello, hm hol is kezdjem...
Remélem egyszer majd megértesz ebben
A ködös évszámban, mint embert
Akit zavar az átok,
A köztünk lévõ árok,
Ahol zavarnak az arcok,
Kiket nap mint nap látok.

Mióta élek, egyre jobban félek,
Hová tart a világ,hát senki sem ért meg,
Feszengtek a kamura, a médiára,
Legyek Uraként repültök a fekáliára,
Tudom hogy nehéz, sok a problémátok,
De reményt csak az igaz jellemben látok.

Ha épp a mélyben vagy se puszi se pá,
Elkopik a sok barát mint a teremcsukám,
Majd elszalad a magas ló a pajtársakkal,
Az életedbõl kivágtatnak, mert nem bajtársak,
csak lelkileg kasztráltak
Szívük csak annyira forró, mint egy lávalámpa,
Csak hátsó szándék van minden szavukban,
Vagy talán másra tippeltél az itt lefestett szavakban?

Mit is mondhatnék még, csak valami fontosat,
Rövidre fogom mondandóm, hagyok idõt magadnak,
Lassan elfogy a rímem, nincs mirõl reppelnem,
Ha hasonlóan vélekedsz, a sorokon gondolkodj el, s ígérem:
Mikor tükörbe nézel, majd más embert fogsz látni
Aki egy érthetetlen világban próbált ember maradni.

a forma nekem kicsit váltakozónak tûnik, a téma tetszik, csak így tovább

Az eddigi legjobb versem :


Csak egy ártatlan kacagás a szélben,
Szivembe markol mélyen.
Mint arcodat ellepõ kétség,
Meglátszik kezemen a vétség.

Rideg,olykor már tépázó angyali gondolat
Csak úgy jõ' S elfújja minden gondodat.
Mindent,mindazt 'mi arra gondol,
Mikor elborult elméd szivedbe tombol.

Árva,mélabús kiöntött patak,
Lassan már csak csermely,de józanul dagad.
Sok gonosz kisértette már õt,
de legbelül örjöngve várja már az üdvözítõt.

Egyetlen érzésre vár,
melyet haraggal teli lélek már nem ád.
Elborult lélek tud csak ilyet nyujtani,
Szivedbe újra tüzet gyújtani.

de nem érted? épp az a nagyszerû a végén, hogy ott éppen az nyújt kikapcsolódást, amiért egész addig szenvedtem 😊 a vége nagyon jóra sikerült

a halálról meg eleget írtam

Ez nagyon tetszik, de a végén valami szomórút vártam, nem egy ilyen lájtos befejezést.
Szóval valami halállal kapcsolatos dolgot, az egész versnek megvan ez a szomorú feelingje, azt hittem a vége arról fog szólni, hogy a nagy munka után(élet), megpihenhetsz, áldod a napot amikor csenben elalszol, szóval érted...

Lehet hogy kicsit morbid, de ezt érzem 😊

Éjfél körül járhat az idõ most,
Szememimben a könnycsepp ragyog.
Lefeküdnék, de aludni nem tudnék
Csak egész éjjel Róla álmodoznék.

Ki áltatott engem egy hétig,
S azután szó nélkül otthagyott.
Azt sem mondta, hogy vége,
Csak tovább vágtatott.

Napokig kerestem, de nyomát
Nem leltem se égen, se földön.
Az utcákat jártam, kerestem,
Hátha egyszer csak elõjön.

Nagysokára aztán megláttam
Õt egy másik fiú karjában.
Odamenni persze nem mertem,
Inkább csak néztem meredten.

Boldognak tûnt, nem várt rám
Talán elfelejtett mindent már.
És nem az fáj, hogy otthagyott,
Hanem hogy egy hétig áltatott!


Tudom hogy a rímek nem szabályosan vannak benne elhelyezve, hol 1.2. sor rímel, hol az 1. 3., de inkább arra figyeltem amit érzek nem arra hogy hogy hangzik jól.

Véleményt elfogadok 😊

Õszi éjen a levél
Lehullott a Fáról,
Elbúcsúzott végleg
A Nagyvilágtól.

Szeretettel tekint
Az élõk világára,
Csak a jóra gondol,
Nem a hibákra.

Szerettei várják vissza,
De tudják, hogy nem mehet,
Nem kerülhet vissza többé,
Elérte õt a végzete!

Sziasztok, ez lenne a bemutatkozóversem itt a topikban, ezentúl rendszeres látogatója vagyok...

Adott a nap, a perc is adott.
Nincs más hátra, most elõtte vagyok
egy problémának, mi elõttem áll,
Ha megvan az akarat, nincs akadály.

No de, hogy lehet, hogy mégsem találom?
Látnom kéne azt amit nem kéne látnom?
Egy láthatatlan falat mi eltakarja végleg
az akarat érzetét, s pihenésre késztet?

De hogy is tudnám lerombolni hiszen bennem van,
Egy csipetnyi én, egy kicsi önmagam.
Fáj, hisz mindannak ellenére részem,
hogy mindig is a magam ellenének véltem

Engemet táplál, közben én táplálom õt,
És megismétlõdik, mi mindig azelõtt.
Hátráztat, míg végül a végén félreáll,
S mit maga után hagyott: egy nagyobb akadály,

egy dolog minek léte szóba sem jött volna,
most mégis õmiatta fogok elszenvedni sorba
csomó kisebb dolgot amelyet õ maga szült,
Most mindegyik megnõtt és a lelkemre ült.

Pedig hányszor ûztem én már el õket rólam,
Ámde ami szól, az most ugyanaz a szólam
mely eredete régen ködbe veszett mára,
S amit maga után hagy annak mindig nagy az ára

Ennyi erõm maradt.. még befejezem végleg, mit
Eredetileg elkezdtem, és ha végigérek,
A befejezett munka után áldom a napot,
Hogy végre megint kicsit lustálkodhatok...

Tündértánc


Láng villan a fák között,
Szikra pattan a parázs fölött.
Holdfény csillan a szemünk alatt,
S mi táncot járunk az ég alatt.

Mosoly fénylik ajkadon,
Együtt vagyunk ezen az alkonyon.
Léptünk könnyû mint a szél,
S helyettünk testünk beszél.

Táncunk a mennyekbe repít,
S a tûz melyet két kezed hevít,
Mitõl neved a szívembe ég,
Örökké ég, nem oltja ki sötétség.

Így járjuk a lélek táncát,
S vívjuk a szívek harcát,
Tápláljuk az élet lángját,
S megismerjük a szerelem arcát.

Szerelem

Csak porszemek a végtelen nyomán,
a mindent elsöprõ, ahogy bárki
néz
ilyenkor minden szív gyorsabban dobog.
A görcs a gyomrában millió éve hagy nyomot.
Rizsporos és képtelen, az elvesztéstõl való félelem,
a szépség csapda összecsapva.
A másik szemében fény, a miénkben a
kény-kéj remény, levegõ nélküle
már nem vehetõ.
Tündér-Boszorkány, álnok látnokok,
a játszma elkopott.
Az újdonsággal berobbanó, minket égig
magasztaló zene, képekben csendül a
hamis harmónia.
A hibák erények, magasztalása a létnek,
vergõdve, hányva a tegnapokra,
máson áttaposva rohanunk az alkotásunk után.
S, hogy megmaradjon díszdobozban, szempillánk lassan lecsukva,
már Istenhez is imádkozunk.
Csak még egy esélyt!
De tudjuk, ugyanúgy tapossuk mocskos
lábunkkal a szépet újra, sötét félelmeinkbe bújva,
az emberiség eredendõ bûne súlyt...
minden mozdulatba hullva.

ez nagyon szép!!!

Fõnix

Én freskó leszek egy templom falán...egy mûalkotás az élet oldalán, egy kép ami lassan halványodik talán...
én tûz leszek, a villám gyermeke magam fény lesz a fáklya, midõn az utat megtalálja, míg végleg kiég, az újraszületés halála
és még leszek, bármi, a semmiség a lápba, a közöny és a magány, a test és a máglya, hol elég a szív, ahol Fõnix lobban lángba, felemelkedve, úszva a vágyba...és megremeg minden halállal... hol saját porából éled újra ugyanolyan szépen, mint halálába zúgva...
és fémdarab. a létbe vágó, melyet magas hõfokon megolvaszt az élet, de csak átalakul, és hidegen éget.
És kõesõ. Mely porig zúzza, a követ, magával együtt.
Tehetetlenségében csak zuhan....nem kíméli a fákat, a húsokat,
míg nagy csattanással a földre ér és felfogja ütését a tér...

Ez hasonlít az "Erdõ fohászára". Csak nem a fáról, hanem kõrõl szól, de jó! 😊

ezek már jobbak <#buck>

Megfáradt utazó a végzet színpadán,
Sóhajt egyet, már nem bírja tovább,
Éltében nem meri, holtában ellenzi,
Most mégis elérkeztek a szükség percei,
Egy bölcs öreg dönt sorsáról,
"Barátaid hol vannak?" - Hangzik a szájából -
"Megtévesztett lelkek, kiket magukra hagytál,
Õk szerettek, és mégis elvágyódtál,
Hogy örökre bolyonghassál,
Új kalandok, nagyszerû eszmények,
Erõsebbé lett a vak hited,
Hiszen most egyedül állsz ott,
Nincsen senki, hogy vigasztaljon,
Sóhajts csak; mostmár ne menekülj!
Ezen úgysem kerekedhetsz felül."

jaj...de loláma vagyok
na ezért "engesztelésül" (éshogy ne offoljak) összedobtam egy kicsit komolyabb versikét:


Egy sötét szobában élek,
Ahol kialszanak lassan a fények,
Mi régen szín volt már csak halvány árnyék,
Az olvadó gyertya már nem sokáig ég,
Múltam regénye lassan bezáródik,
Az idõ siet, tán õ is elvágyódik,
Oda, hol a jövõnk nem homályos,
Hanem tiszta, kerek,és világos,
Még látom a betûket, olvasom a szavakat,
De ki tudja hogy még meddig írhatom e sorokat.

ilyet az aranyketrec topikba a gumiba, htx😊

ilyet még te nem láttál
csernobili faszfejbál
ha szmoking rádmegy
és fasz van a füled helyett
nekedis ott a helyed!


topic up😄DDd

Alabástrom kezeidbõl eliramlik az erõ
te sem érted, aki szenvedsz, sem a téged szeretõ.
Nagyerõsen süt a nap rád, szemedet hát lecsukod,
Elegánsan lehanyatlik gyönyörûszép alakod.
Belegondolsz, tovalibbensz, kiszaladsz és lemerülsz,
No de mindegy, sose számít, tudod is te - menekülsz.

Szia! A "Hambi" címû alkotásod a maga komolytalanaságával nagyon találó és ötletes, sõt, mondanivalója is van, ami az ilyen verseknél azért nem mindig fordul elõ. Gratulálok a többihez is, igazából szerintem a rímfaragáson kell még alkotnod egy kicsit, mert a kifejezéssel nincs is gond, csak a sorok végén a rím nem mindig akar passzolni. Az utolsó vers pedig gyakorlatilag megmagyarázza mindazt, hogy miért csinálod ezt az egész versírást.:]

Távoli sóhaj, megrekedt hangok,
Kifacsart szív kiált;
Bosszút óhajt a becsapott,
Az egyszer volt király;

Ki se mondd a kérdést,
Nincs válasz a miértre;
A szerelem ördöge mérgét,
Gondosan kimérte;

Érzelmek vihara, vagy a harag tengere?
Mi lehetne jó szó;
A megbocsátás embere,
Ritka mint a fehér holló;

Ne is várj békét,
Itt ahol seb ejtetett;
Heg marad a végén,
S mi egykor kincset rejtett,
Romokban áll,
Te tetted.

Remélem meg engedidek ha 1-2 saját alkotással "szpemmelem" eme topikot 😊. A vélemények érdekelnek, mivel így nagyából be tudom lõni magam, hogy mennyire és mire kell még edzenem 😊:

Sunny

Jött s új napot hozott a zéletemben
Fene se gondolta íly hirtelen
Minden megváltozik bennem
Öröm támad körülöttem.

Mindezt neki köszönhetem
Ki lüke helyettem
S elfogadja hülyeségem
Elég csak feljelentkeznem.

Küldtem neki egyet s mást
Nem maradt el a kívánt hatás
Mosolygott s nevetett
Tána székrõl is leesett.

-* Nembaj, felállítottam egyszer *-

Mutatott s sokat fotózott
Egyszer egymagába zárkózott
Nem mutatott semmit csak bízott
Hülyeságe ellenére magára hagyatkozott.

Ekkor jöttem én és zargattam:
"Elég legyen már ott egymagadban
Kint szebb világ van" - mondottam
Azóta ismét fotózgat boldogan.

😊


-*-

Juli

Megismerni kevés egy élet
Az elsõ ki szívemen tépett
Örzöm sebét s éget
Belegondolni hogy azóta mi lett.

Égett a szerelmem
Pörkölt fájt
Mindennel kínzott
amit csak talált.

Elég lett a hiába valóságból
Jön nekem egy új ámor
Vártam és szerencsém lett
Õ pedig elfeledett.

Harcoltunk az élet mezején
Külön. Õ meg én
Az idõ lassan változott
Noha bennem mitsem csalódott.

Mókásabb lettem mint egykor vala
Mikor megcsapott a szerelem illata
Most is szexi és gyönyörû nõ
-* Pedig ugyan az a nõ *-
Büszke kora csak most jõ 😛


######################

Elhagytál magamban egyedül
Fejembe fel sem merül
fogni már két kezed
Hova lett az a szeretet?

Vagy csak ígéret volt csupán
Játszani velem oly csúnyán?
Ígérni s játszani velem
Egy sötét önzõ helyen.

Szívem volt s fogyott
Próbált felejteni sok gondott
Kettõnknek leáldozott
Másikunk másra vágyott.

Kikapcsoltam végre a mesét
Egyszer nem volt elég?
Szeretni és szenvedni egy lány miatt
Ki igaz szóval már nem borogat.

Elég volt egyszer megtörni és rájönni
Nem akarok veled együtt élni
Fiatal vagyok tele akarattal
Szenvedéllyel és humorral.

Lehet van ki mindezt megveti
Mást nagyon is érdekli
Nem kell neki szeretni
Elég csak velem lenni.

Nem ígérni lehetetlent
Mit más sose tett
Csak nyújtani biztosat, meleget
Amit szíved velem megtett.

Játszottunk játékunk s látod
Gondolatod mit sem változott
Neked olyan pasi kell ki szeret
S nem vár el mint hitvesed.

Hagyja amit megteszel
Nem érdekli tõle mi leszel
Én írtam már neked eleget
Most véget vetek ennek

Huszonhét napja együtt, kit érdekelhet?
Elég ha véget vetel képzelgésednek
Két szó: szeretlek téged
Elég hogy véged.

Hullj más karjaiba s érzed
Valóban ez kellett neked
Vagy csak az akartad, hogy belül érezd
Legyen aki szeret téged?

##########x

Hambi

Ülök egy ültõ helyemben
Kezemben hamburgerem
Érzem ahogy zsírja csöpög
Ízetlen egy húsos dög.

Rajta a szezám mit hullám se kíván
Alatta zsömle, nem egyszer esett le
Étel színezékes saláta
Teleszínezékkel pumpálva.

Hagymakarikák... hmmm. már csak voltak
Amit tudtak feldaraboltak
Így gyors lett és fasza
Nade hol az alja?

Rágom tovább percnyi élvezetem
Kezd már sok lenni nekem
Zsírja kezdi ellepni erem
Készül már a végzetem.

Szenvedj Te is amíg csak érzed
Olajban sült szenessé mérged
Nyomja szele már végbeled?
Lehet nem ettél még eleget!

XDD

#########

Néma mosoly

Láthatatlan alkotás
Papíron egy néma hallgatás
Egy szenvedély és elnyomás,
Papíron csak néma sikoltás.
Sok szenvedélyes megbánás
Nyugalom, oltalmazás
Láthatatlan kilátás
Vezet tovább a tanulás
Mint oly sok megannyi más.

Szerelemmel a szívben
Együtt egy hosszú éjjelen
Fogod a kezem s érzem
Jövõnk már nem elérhetetlen.
Eszünk a Szívünk
Bennük mélyen hiszünk
Tudjuk és tesszük
Ez már nem csak képzeletünk.

Egymást öleli testünk
Nevetve kacag lelkünk
Élünk s remélünk
Nem kell egyedül végeznünk.
Élünk akárcsak a lélek a semmiben
Hiszünk fent, egyvalakiben
S tudjuk itt benn
Miénk a Szerelem.


#########

Otthon

Szia Édesem megjöttem
Te kellesz nekem döntöttem
Veled maradok én Szívem
Csak légy a Szerelmem.

Sokat kószáltunk egeydül,
Talán legjobban belül
Hiányoltuk ki szeret
Most nekd adom mi szent.

Versem írom, kötészkedem
Talán túl jól megy nekem
Hiába ihlet, remény
Ha nem lenne égi fény.

Versem neked szánom
Bár sokszor bánom
Rímeim egyszerûek tiszták
Mint a zenei kották.

Remélem Szíved dalra fakasztja
S nem fogy ki tollam "lantja"
Sok szépet írok, még neked Kedvesem
Csak olvasd el õket szépen, kedvesen

##################

Túl, a szivárványon {Emlék #1}

Túl a szivárványon,
Rideg rémálom
Dönti romba a szíveket
Egyszerû mint az 1x1.

Minden oly szép csodás
Mint valami családi ajándékozás
Hull a móka kacagás szívekbe,
Van ki nem gyõz betelni vele.

Számára ez kész rémálom
Itt áll kétlábon
Dacolva nevet, önzõn mosolyog
Közben erõsen csábított.

Van itt minden mi embernek kell
Szerelem, csók mint égi jel.
Ki gondolta akkor még
Szívünk tiszta mint az ég.

Boldogok voltunk s igen hamar
Keztünk bele mit a takaró takar
Szerelmesek voltunk mint a felnõttek (egykoron)
S végzetünk lett a könnyed unalom.

Nem kellett volna sok csak leülni,
Egyszer úgy igazán elbeszélni
Megtudni mi a rossz s mégis miért
Ugyanis kapcsolatunk itt a tét.

Gondtalan szeretni játszani, nem mindig elég
S aztán vársz jutalmat attól ki nem ért?
Hibáztam tán vagy puszta aggodalom,
Miért nem vagyunk együtt mint egykoron?

Szívedbe más költözött, ezzel meghalt a remény
Hogy lesz jó mit ígértem én
Hibázok tán ami nem erény.
Vagy talán hiányzól Égi Lény...

#####################################

Miért Angyal? {Emlék #2}

Lejött, hogy szárnyaival betakarjon
Minnél hamarabb múljon a fájdalom
Ölelet szorosan selymesen,
közben nézett selytelmesen
Nem hiszed hogy létezem - kérdezte
S felrepített a mennyekbe.

Íme a jó - mutatott a fény felé
Kezdett világosodni már a rejtély
Egész életem melyt Földön éltem
Most már végtelen mindenségem.

Nyitotta a kaput csendben elõttem
Megállj ! - förmedt rám mérgesen
Ez a határ, mely közt létezem
Ébredj fel, s higgy bennem.

###################################

I'm looking into dark
Finding One love,
That fly me away
Just for another day...

################################

Egy esõs délután,
Otthon puszta magány
Öreg vén bosszantgat,
Várja, hogy rídd el magad.
Nem vagy egyedül hisz ki olvassa ÉN !
Mosolyt csal arcodra melyben ott a remény
Szeret téged és szíve majd meg szakad,
Mikor egyszer elfelejtesz fõzni valami finomat.

##########################

Egy este magával a reménnyel
Azt húzom most magamra, mint az új ruhát,
S próbálom elfelejteni, a múlt gondját.
Rengeteg perc, öröm, mámor
Vágyom, hogy üdvözöljön ámor
Hasítsa fel szívem nyilával
Távozzon minden gondjával.
Reméltem s ím maradok,
Egyedül este, verset irogatok.
Szívemnek elég csak egy szó: Szeretlek!
De én márt nem tudok mást csak szenvedek.
Jöjj holnap hozzad ki Szeret
Hogy tudjad van még kiért élned.

########################################

Én versem

Váá nem hiszem el
Költészettel mit szerez az ember
Papírra firkant spontán
Tintát fogyaszt gusztán.

Írja mi egyszerûnek magas
Mint egy égi kas
Fejáben rímek zümmögnek
Na de kik értik meg?

Kezdek olyan lenni mint Frédi és Béni
Folyamatosan hosszan verset írni
Pedig nem akarok mást
Olvassátok eme alkotást.

Pajzsom a papír, fegyverema tollam
Rímet írtam, nem is oly gyorsan
Lehet egyszer elapadok
S mosolyogva néznek a nagyok.

Fegyverem a vers mögötti akarat
Mely fogalmazza eme gondolatokat
Lehet én értem de más nem
Elvégre magamnak írtam eme versem.

tetszik 😊 bár a követ rugdosni kell <#idiota>

bár úgy látom senki sem olvassa ezt a topicot, azért hátha... 😊



Kõ

Szürke kõ vagyok az úton
Ki ábrándozik a múlton
Ha nagy léptekkel jössz felém
Vándor, kérlek ne rúgj belém

Otthonod belõlem készül
Fehér fala kõbõl épül
Ne dobj el ha kézbe veszel
Vándor, kérlek ne hajíts el

Barátod és társad vagyok
A Nap mindkettõnkért ragyog
Kõ vagyok a szürke porban
Vándor, a becsület hol van?

2007, szept. 6. Szeged

semmi kritika? 😊

most látom csak h van ilyen topic is 😛 bár a forgalma nem olyan eszeveszett...

nem baj, azért bemutatkozok legutóbbi versemmel, hátha értékeli valaki.



Szívdobogás


Sárguló levél a fán
Szellõ lefújja könnyen
Esõ elmossa szépen
Nyoma se marad talán

Mezõk színes virága
Ahogy az õsz beköszönt
Fakulnak a hegyek fönt
Lassan lehull a sárba

Az erdõ, mely oly zöld volt
Most hamuhoz hasonló
Szürke, csendes, haldokló
Nemrég még madárdal szólt

Nagy szerelmek köttetnek
Dúlnak, amíg tart a nyár
Halkan idejük lejár
Majd kínnal romba dõlnek

A világ lüktet lassan
Sokat ígér, majd leáll
Indul, s újra megáll
Végül mindig odavan

Én nem vagyok vészmadár
Ez a természet rendje
Amíg csak alszik lelke
Mindent elvisz a Halál



2007-11-10, Szeged

A holdra lépett, csúcsot ért, minden reményt megélt.
Ifjúságot, s magányt regélt,
De elfelejtette a célt.
Csillaga most lehull, ideje elmúl.
Tettei mennyeivé lettek, a tökéletességen túl,
Õ mégis a következményekbe fúl.
Istenként élt, emberként végzi be.
Élete csak porszem,
Bármily nagyként éli le.

Ha van kedvetek olvassátok el versemet 😊
http://acyw.web.elte.hu/weburafako

Egy vers a weburafakó -ról 😊

sziasztok! en is neveztem a versenyen néhány versemmel,és eszembe jutott,hogy mi van akkor,ha megkérdõjelezik,h valoban enyem e a vers.Ezert elkezdtem keresgelni, beirni reszleteket a versemböl,es sajna beigazolodott a sejtelmem.Találtam egy emberket,aki visszaélt a lehetöseggel,es bizony aljas modon sajátjakent allitotta be.Persze ez olyan dolog,amit csak ugy lehet megelözni,hogy elkeruljuk az internetes közzététel bármily formajat,de magam reszeröl szivesen osztom meg a virtualis valosaggal a müveimet,sajnos meggondolatlanul.Tudom,ez aproság,hisz nem vagyok költö,de ugy gondolom,mint ember jogom van ahhoz,h felhaborodjak az ilyen eseteken.És itt nem azon van a hangsuly,hogy hú,meg ha,hanem azon,h egy valamire valo embernek ilyen gondolat még dicsvágybol sem fordul meg a fejében,én legalabbis biztosan nem tenném,mert a lelkiismeretem bánná.És az illetö pofátlanul mondotta a köszönetet a kedves szavakert,mintha bármi is az õ érdeme lenne,ha mást nem is-csalni azt tud.😊Ilyen helyzetben nincs más teendõ,mint finoman közölni az illetövel,hogy leleplezödött,es közölni vele,h a jövöben ovakodjon az efféle meggondolatlan tettektöl.😊

Vagy szerintetek hagynom kellett volna?😊

kicsit késõn, de azért elküldtem egyet

Lehet,hogy nekem is kellene írogatnom így csendes hajnalakon?Nem is tudom hogyan kell,vagy csak elkezdeni nehéz?

Tök sirályak.Nekem tetszenek.Szupp.Ügyi vagy.

Sziasztok!

Ha vannak jó saját verseitek, látogassatok el Józsa Imre honlapjára, ahol még nyerhettek is a verssel.

www.jozsaimre.hu

szép vers😊

tetszik