Kína
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
hogy gondoltad ezt a termeszetben fizetest? felmegyunk a harmashatarhegyre es adsz 5 rongyot?
Az elõrejelzések szerint a következõ években sem csitul Kína acéléhsége: legalább a 2008-as pekingi olimpiáig magas szinten marad az éves kínai acélszükséglet.
Az idén a kínai acélszükséglet 10 százalékkal, 293 millió tonnára nõ tavalyhoz képest - hangzott el a hannoveri vásáron a német acélgazdasági szövetség jóslata. 2010-ig 360-420 millió tonna között lesz az ország éves acéligénye. A világ acélipari keresletének felfutása az utóbbi idõben elsõsorban Kínának köszönhetõ. Az idén a szövetség világszerte egymilliárd tonnás szükséglettel számol, ez 3,7 százalékos növekedés 2004-hez képest.
A német acélszükséglet alakulásával kapcsolatban a szövetség az idén enyhe növekedést vár. A termelés 47 millió tonnára nõ, a tavalyi 46,4 millió tonnáról, ami akkor 3,6 százalékos növekedést jelentett. Több cég elérte már termelési kapacitásai határát, de acélból még mindig nem telített a német piac. Az acélipari felfutás ugyanakkor nem hatott pozitívan a német foglalkoztatásra. Az acéliparban foglalkoztatottak száma az idén így is 500-zal 92 500-ra csökken.
A magas nyersanyagárak miatt nem szûnik az ágazatban az árnyomás sem, legutóbb számos termelõ növelte acélárait - jelezte a német ágazati szövetség.
A kínai olajkereslet lassabban nõ, mint tavaly, de az ottani fogyasztás ezentúl is nagynak ígérkezik, közölte becslését a párizsi Nemzetközi Energiaügynökség (IEA).
Az IEA csökkentette elõrejelzését a világkereslet ez évi növekedésére. "A kereslet oldalán úgy tûnik, hogy, két éven belül elõször, a kockázat csökken" - írták a havi jelentés készítõi. "A kamatok emelkednek a nagy gazdasági növekedésû országokban, fõleg az Egyesült Államokban, és ez, együtt a magas olajárakkal, fékezi a gazdaságot" - írták.
A világ olajellátása márciusban napi 365 ezer hordóval napi 84,2 millió hordóra nõtt, fõleg az OPEC Öböl menti tagjainak többtermelése révén. Az OPEC márciusban napi 29,14 millió hordót olajat termelt, napi 290 ezer hordóval többet, mint februárban, az IEA kedden kiadott becslése szerint. Az év végén az OPEC olaja iránt napi 29,3 millió hordós kereslet várható, ez napi 100 ezer hordóval kevesebb a korábbi becslésnél, és "nincs ok az aggodalomra: addigra az OPEC termelési kapacitása napi 32 millió hordóra nõ", az IEA becslése szerint.
Az OECD-országok kereskedelmi kõolajtartaléka februárban 39 millió hordóval, azaz napi 1,39 millió hordós ütemben 2,57 milliárd hordóra csökkent, de 96 millió hordóval, 4 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál, a keddi becslés szerint. Ez 52 napra elegendõ változatlan fogyasztással - márciusi becslés 51 napra szólt. A világ olajkereslete idén napi átlagban, a tavalyihoz képest, 1,77 millió hordóval napi 84,27 millió hordóra nõ az IEA szerint. A most becsült növekedés napi 50 ezer hordóval kisebb az egy hónappal korábbi becslésnél.
Az IEA megdicsérte az OPEC termelési politikáját, amely szerinte "megújult": az OPEC márciusi döntése a termelési összkvóta napi 500 ezer hordós növelésérõl napi 27,5 millió hordóra áprilistól a tíz kvótakötelezett tag számára az IEA szerint azt jelzi, hogy az OPEC hosszabb távra tervez, túltekint a tavaszi hónapokban szokásos keresletcsökkenésen, és segíteni akarja a tartalékképzést. A tíz kvótakötelezett OPEC-tag termelése márciusban napi 27,3 millió hordó volt, napi 275 ezer hordóval több a februárinál.
Az OPEC-en kívüli termelésbõl az IEA napi 50,4 millió hordót számolt össze márciusról, napi 60 ezer hordóval többet a februárinál. Ez fõleg az amerikai termelés növekedésébõl adódott a tavalyi hurrikánkárok kijavítása után. A volt szovjetköztársaságok termelése második hónapja nõtt, márciusban napi 20 ezer hordóval napi 9,38 millió hordóra. Az OPEC-en kívüli termelõktõl évi átlagban napi 50,96 millió hordó olajat vár az IEA, ez napi 30 ezer hordóval kevesebb a márciusban kiadott becslésnél, de napi 90 ezer hordóval több a tavalyi termelésnél.
A kínai kereslet az elsõ két hónapban 5,4 százalékkal nõtt az egy évvel korábbihoz képest, a tavalyi elsõ két havi 20,8 százalékos többlethez képest, ugyancsak az egy évvel azelõttihez viszonyítva, az IEA becslése szerint. Azonban ebbõl még nem lehet tartós következtetést levonni, mert a gazdasági növekedés erõs maradt Kínában, tették hozzá. Egész évre azt jósolták, hogy a kínai kereslet átlagosan 7,9 százalékkal, azaz napi 500 ezer hordóval nõhet - ez azonos a márciusi becsléssel. Hosszabb távon döntõ lesz a kínai kormány árpolitikája, vélték az IEA elemzõi, emlékeztetve, hogy Kínában márciusban 7 százalékkal emelték a benzin és 12 százalékkal a kerozin árát.
A világpiacot újabban szintén erõsen befolyásoló Indiában a kereslet februárban átlagosan 30 ezer hordóval nõtt, a januári napi 100 ezer hordós emelkedés után, írták az elemzõk.
A kínai hazai össztermék (GDP) 9,5 százalékkal volt nagyobb az elsõ negyedévben a tavalyi elsõ negyedévinél, jelentették a kínai statisztikai hivatalban szerdán. Az elemzõk 8,9-9,1 százalékot vártak.
Az elsõ negyedévben a fogyasztóár-infláció 2,8 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Márciusban 2,7 százalékos volt a tizenkét havi infláció. A tõkeberuházások 22,8 százalékkal gyarapodtak az elsõ negyedben a tavalyi elsõ negyedhez képest.
A hónap elején már a kínai feldolgozóipar beszerzõmenedzser-mutatója - 55,2 pont márciusra, tizenegy havi rekord, a februári 52,9 pont után - jelezte, hogy egyelõre nem sikerül a fékezés. A mutatót kezelõ hongkongi CLSA Ltd. értékforgalmazó kommentárja szerint "fõhet a kínai gazdasági vezetés feje", vajon hogyan szerez érvényt a gazdasági növekedés lassítását célzó szándékainak. Az elemzõk szerint újabb kamatemelés várható, de csak a második félévben.
Szerdán annak is híre ment, hogy a kínai kormány állítólag maximálni fogja vasérc importárát, meg fogja állapítani, milyen ár fölött nem vehetnek további vasércet a kohók. Tavaly a kínai vasércimport 40,5 százalékkal 208 millió tonnára nõtt. Nem utolsó sorban ez is ösztönözte a nagy bányavállalatokat a vasérc világpiaci árának 71,5 százalékos emelésére az idei szerzõdésekben. Kína a világ legnagyobb acéltermelõje.
A kínai GDP tavaly 9,5 százalékkal nõtt, 13,6515 billió jüanra (1,649 billió dollár). A kitermelõ iparágak teljesítménye 6,3 százalékkal növekedett tavaly, a feldolgozóiparé 11,1 százalékkal emelkedett. Idén az elsõ negyedben a feldolgozóipar teljesítménye 16,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Az évi átlagos infláció 3,9 százalékos volt.
A negyedik negyedévben 9,5 százalékkal nõtt a kínai GDP az egy évvel azelõttihez képest, jeléül annak, hogy a gazdaság hûtésére szolgáló intézkedések nem voltak egyértelmûen sikeresek. A kínai gazdasági növekedés tavaly az elsõ háromnegyed évben még folyamatosan lassult, az elsõ negyedben 9,8 százalékos, a második negyedben 9,6 százalékos, a harmadik negyedben 9,1 százalékos volt, rendre az egy évvel korábbihoz képest. A kínai gazdaság 2003 utolsó negyedében 9,9 százalékkal bõvült. A 2003-as átlagos gazdasági növekedés 9,3 százalékos volt, a 2002-es 8,1 százalékos ütem után.
Nemzetközi elemzõk korábban azt várták, hogy Kína gazdasági növekedése az idén 8,4 százalékra lassul, és jövõre a növekedés 8 százalékra csökken. A túlfûtöttnek tartott ütem lassítása a kínai kormány célja is, erre az évre 8 százalékos GDP-növekedést tervez, és ugyanennyit vár átlagosan a következõ, 2006/2010-es ötéves terv éveiben is, közölték a kínai kormány gazdasági kutatóközpontjában március végén. Korábban a kormány célja évi 7 százalék volt.
Az elemzõk most úgy vélik, hogy a kínai gazdasági kormányzat beavatkozásai - egyebek közt az októberi, kilenc év óta elsõ alapkamat-emelés, 0,27 százalékponttal 5,58 százalékra az egyéves jüankölcsönök számára - nem voltak elegendõk a várt fékezéshez. Az elemzõk felfigyeltek arra, hogy a tavalyi utolsó negyedévi eredményt a lakossági fogyasztás és az export emelte elsõsorban, miközben a beruházások növekedése tovább lassult. A beruházások növekedése az idei elsõ negyedév átlagában is lassult, de márciusban már megint gyorsult.
Kínának elfogyott a kõolaja, azaz hazai termelésbõl már nem tudja ellátni a lakosságot. Ezért kénytelen felvásárolni... Mivel igen nagy fogyasztó többek között nekik IS köszönhetjük, hogy a kõolaj ára az utobbi 2 évben a duplája lett, rgo a benzin ára az egekben!
Ui: Globálisan mondom nem csak Magyarországra kivetítve...
hogy gondoltad ezt a termeszetben fizetest? felmegyunk a harmashatarhegyre es adsz 5 rongyot?
Gyerekek, gyertek át itt Komáromnál a határon, és töltsetek el egy fél napot a szlovákoknál.
Rájöttök, hogy õk is utálnak minket, és a viselkedésük miatt ti se fogjátok szeretni õket.
Egyébként én sem szeretem a kínaiakat, de csak az üzletszemléletük miatt.(fizetni sux) A kajájukat viszont imádom...😊
Szal' ne legyetek állszentek, ha még nincs tapasztalatotok.
hogy gondoltad ezt a termeszetben fizetest? felmegyunk a harmashatarhegyre es adsz 5 rongyot?
I love this game!
Ha békét akarsz, készülj a háborúra!
http://www.lohere.net - a MagyarChan
\"Gőzben, vízben, még 500 méteres tengermélységben is kifogástalanul működő karóra. Pontos, elegáns, megbízható! Lepje meg vele vízbe fulladt kedveseit!\"
A munka jobban megy, ha általa közöset építünk, és a világra szóló tett is többet ér, ha utána közösen énekelhetjük a Himnuszt.
Renault remélem ezért kapsz pár büntetõ lámát
S ez szorosan összefügg a politikai stabilitással is. Ha az ember nyomon követi a The Asian Wall Street Journal, az amerikai üzleti körök itteni lapjának véleménycikkeit, azt tapasztalja, hogy mindig ott élesen kritikusak, ahol a gazdasági élet tisztaságát érheti vád. Ezenkívül vannak panelek, mert nyilván nem támogatják az egypártrendszert, de ez igazából nem tûnik olyan nagy problémának.
http://www.nol.hu/cikk/334928/
,,,Gépezés,,,Sg,,,Pttm kamion szimulátor,,,Renault Magnum 4ever,,,
Az autóipari beszállítóknak is súlyos gondot okoznak a kínai hamisítványok
Az amerikai Metaldyne Corp. tengelykapcsoló cserealkatrészei keresletének hirtelen visszaesését tapasztalta tavaly Kelet-Európában. Hamarosan ki is derítette ennek okát: egy kínai hamisítvány gyártó szorította ki a piacról. Hamarosan azt is kiderítette, hogy nem csak a termék maga, hanem annak doboza és a mellékelt technológiai utasítás is pontos másolat. Még a használt betûtípus is ugyanaz volt. A hamisítvány annyira jónak bizonyult, hogy a Metadyne megpróbálta felderíteni gyártóját, de nem azért hogy bíróság elé citálja, hanem hogy beszállítói szerzõdést kössön vele. Sajnos nem sikerült a nyomára bukkannia.
A szellemi tulajdon (IP) védelme akut problémája a világ harmadik legnagyobb jármû piacára behatolni szándékozó alkatrész gyártóknak. A kínai kormány a hamisítvány piac nagyságát évi 24 milliárd dollárra becsülik, ami megfelel Sri Lanka éves nemzeti termékének. Hollywood legfrissebb alkotásai például rendszeresen hamarabb jelennek meg a kínai kalóz DVD-piacon mint az amerikai Mozikban. Amerikai források a filmipart így ért kárt évi 12 milliárd dollárra becsülik.
A kalózmásolatok problémája már évtizedek óta terheli az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatokat. Washington szerint Pekingnek sokkal többet kellene tennie a figyelemfelhívó kampányoknál ahhoz, hogy érzékelhetõ eredményt érhessen el az ügyben. A kínai legfelsõbb bíróság tavalyi törvény értelmezése alacsonyabbra szállította a törvénysértések üldözhetõségének küszöbét, de Washington szerint ezt a joggyakorlat nem alkalmazza megfelelõen széles körben.
A kínai Chery Automobile Co., például gyárt egy autót, amelyik megtévesztésig hasonlít a General Motors által Kínában Chevrolet Spark néven értékesített Daewoo Matiz kocsira. Még az autó mûszerfala is "csereszabatos". A Chery cáfol bármiféle jogsértést. A japán Toyota 2003-ban elveszítette a Geely ellen a saját stilizált "T" logojához kísértetiesen hasonlító márkajelzés miatt indított pert.
Ha kenyértörésre kerül a sor a kínai fél persze kész a válasszal: a nyugati hatalmaknak nem okozott problémát eltulajdonítani a lõpor és a papírgyártás szellemi tulajdonát még annakidején. A forgalmuk zsugorodásával szembesülni kénytelen nyugati cégek ezt azonban már nem találják annyira viccesnek mint amilyennek hangzik. Michael Dunne, Automotive Resources Asia Ltd. autóipari tanácsadó vállalat elnöke szerint a helyzet nem fog változni mindaddig, amíg a kínaiaknak maguknak nem lesznek félteni való szellemi termékeik. A gyors gazdasági növekedést alapul véve erre már nem kell sokáig várni.