Űrkutatás

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#9693
Teszt.
MerlinW
#9693

Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2023.04.21. 13:02:11

[merlinw.org]

#9691
Boritékolható volt. Mázli az nem siker, persze a befektetőknek ezt a látványos tüzijátékot sikerként kell eladni. De ha dolgok mögé nézünk, akkor kiderül hogy ez egy rakat ipari hulladék volt, és semmi értékelhető mérnöki haszna nem volt ennek a tüzijátéknak. Kiváncsi vagyok hogyan tovább, meddig és hogyan folytatódik a show? Ti mit tippeltek?

#9690
Ami engem meglepett, hogy a vasbeton alap is teljesen szétment az indításkor. Nem lennék meglepve, ha az lenne a probléma okozója. Scot Manley elemzése alapján már a MaxQ is később volt, mint kellett volna, ami azt jelenti, hogy az indításkor kiesett 3 hajtómű is számított. Utána meg azért elvesztettek még 3-at.
Az én tippem az, hogy bonyolultabb 33 hajtóművet ilyen szorosan egymás mellett szinkronban üzemeltetni, mint azt gondolták. Ebbe a problémába futott bele az N1 is.


Utoljára szerkesztette: Ninju, 2023.04.22. 05:48:52
gothmog
#9690
Már eleve pozitív, hogy nem az asztalon robbant fel.

#9689
Valszeg nem "összeragadt". Még a fő hajtómű leállítása előtt el kezdett bukdácsolni. 2:49-nél kellett volna jönnie a hajtómű leállásnak, de akkor már oldalazva repült a rakéta. Esélyes, hogy else jutott a számítógép a fokozat leválasztásáig.
Kíváncsi vagyok mi volt a kiváltó ok. Mennyit számított az az 5 kiesett hajtómű.
#9688
Hiba van a fórumban?
Elvileg volt új hozzászólás, de belépve nem látszik.

SZERK: Kommenteltem és akkor megjelentek.
Utoljára szerkesztette: militavia, 2023.04.21. 09:57:06
repvez
#9687
sikeresnek tekinthetó , kisebb problémákkal, de tényleg már az is jo eredmény volt, hogy elsore eddig eljutott.
Ami számomra kicsit csalodás, hogy a szétválás nem sikerült, mikor már kb 200x megcsinálták mind a falcon 9 mind a összeszerelés és tesztek alatt a spaceshipnél is,
Tehát eleve olyan rendszert kellene már használni ami bombabiztos, persze mnem tudhatjuk, hogy mi miatt, szoftveres gond vagy deformálodott a test és emiatt nem sikerült.

Viszont ami pozitiv, hogy a MAxQ után a teljes rakéta kibirt több pörgést is annál a sebességnél, hogy egyből széttört volna.
A 36km-es magasság is nekem kicsit alacsonynak tunt ahhoz , hogy már a booster leváljon .
Ahhoz képest, hogy 100km-t tekintjuk az ur határának és a harmadánál már elfogy a teljes uzemanyag a boosterbol, a maradék meg a hajo hajtomuveivel kellett volna megoldani, ráadásul a sebesség is még sehol se volt a 28000km/h-hoz, ha jol láttam alig ment többel 2000nél .
Tetsuo
#9686
Bár felrobbant, gondolom a teszt bizonyos fázisai sikeresek voltak.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

Bucser
#9686
Volt Liftoff, 4 vagy 5 booster failed liftoffnal, aztan sikertelen volt a spearation, sikeres volt a flip, kar hogy starship meg mindig helyben volt. RUD at 3:49

"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time" Zaraki @ Bleach #36 SC SQ42: "Give in to the Hype, It is worth it" https://robertsspaceindustries.com/enlist?referral=STAR-NVZF-5CZF

#9685
Kozvetitesben elmondtak mar jo elore, hogy a felloves torolve lett, de a visszaszamlalast es mindent folytatnak, es igy a felloves foprobajakent hasznositjak ujra a hetfoi napot.

gothmog
#9684
Egy befagyott szelepről írnak. A közvetítésben már 10 perccel a vége előtt mondták, hogy nem lesz indítás.

gothmog
#9682
Csak a szokásos ügymenet. De azért ez már a célegyenes, egy-két (öt-tíz) napon belül elindítják.

repvez
#9681
csak 40mp-n mult , hogy nem ment fel.
#9680
Az is lett. 😊
gothmog
#9680
Jóváhagyták, de a hétfő csak az első dátum. Esélyes hogy ma még scrub lesz a vége.

#9679
Gondolom ma kiderül, de ha jóváhagyják, akkor úgy néz ki hétfőn Starship teszt.

https://everydayastronaut.com/starship-superheavy-orbital-flight-test/
Tetsuo
#9678
Ha a valószínűség eloszlása egyenletes az időtengelyen. Attól is függ, mennyire komolyanvehetőek azok az elméletek amelyek tele vannak feltételezésekkel.
Mindenesetre lehet, hogy már be is következett, csak több száz év, mire mi észleljük; Aztán lehet, hogy az annyira várt esemény a föld alá kényszerítene minket...

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#9677
Ha 100 evet elunk, es a kovetkezo 100.000 evben tortenik meg, akkor 1 az 1000-hez az eselye, ami azert nem is olyan lehetetlen. De legyen 1/2000, mert a tobbsegunk inkabb 50 evig tervez meg elni itt😊

MerlinW
#9676
Hát ha valaki megél 100 ezer - 1 millió évet, annak nem 0 az esélye 😊

[merlinw.org]

#9675
Pici az esely hogy mi lassuk, de nem 0.

LSSAHPAUL
#9674
Megnéztem a Betelgeuse esetleges robbanása után mit lehet majd látni belőle hát ez igen! 😊 Lesz még egy "hold" pár évig 😊 és még nappal is jól fog látszódni!
https://twitter.com/i/status/1214173520894287877

Ha a támadás feltűnően jól halad, csapdába sétáltok.

#9673
A cikk nem irja, de a wiki szerint 10x nehezebb a napnal. Ilyen tavolsagban szamos hasonlo tomegu csillag letezik. Es egy ilyen tomegu fekete lyuk pontosan annyira veszelyes, mint egy ungyanilyen tomegu csillag. A Betelgeuse az egyik legismertebb csillag az egen, es nehezebb is, kozelebb is van, raadasul "hamarosan" robbanni is fog. Szoval minden szempontbol veszelyesebb ezeknel a fekete lyukaknal.

LSSAHPAUL
#9672
https://index.hu/tudomany/2023/04/06/fekete-lyuk-csillagaszat-fold/
Nem kicsit hatásvadász a cikk címe.. "félelmetesen közeli" megnézem és 1560 fényév 😄 jesszus. Gondoltam ha félelmetesen közeli akkor közelebb lehet mint a proxima centauri (4,2) és jaaj lehet egyszer elnyel minket 😊 de hát 1560 😄 ez kemény volt.
Utoljára szerkesztette: LSSAHPAUL, 2023.04.06. 12:48:20

Ha a támadás feltűnően jól halad, csapdába sétáltok.

repvez
#9671
ximix
#9670
Andrew McCarthy
@AJamesMcCarthy
This is the moment Mars peeked out from behind our moon after being hidden for an hour. This shot was captured using my largest telescope and a special high-speed camera. Seeing another planet rising on the horizon of our moon was such a surreal experience.
twitter
Teppik Amon
#9669
Cifu még aktív? Nagyonrégen láttam.

Teppik Amon, Dzsel-völgy, Piramisok

repvez
#9668
Visszaért az orion


Még Musknak is van 1-2 hete , hogy fellöjje
#9667
James Webb - Titán:

repvez
#9666
#9665
Nagyon leegyszerusitve, a 28.000km/h szokesi sebesseg azt jelenti, hogy 27.999km/h eseten elvesziti az osszes sebesseget a fold gravitacioja miatt, tehat 0ra csokken, es szepen visszaesik a foldre.
28.001km/h eseten ugyanigy elveszit 28.000km/h-nyi sebesseget, viszont marad egy nagyon minimalis hogy tovabb tavolodjon a foldtol.

Innentol kezdve a kuldetes tervezoinek a dontese, hogy az uzemanyagon sporolnak, vagy gyorsan akarnak odaerni. Ez esetben ugy dontottek, hogy annyi extra uzemanyagot kap, hogy 5 nap alatt erjen oda, ahhoz pedig elegendo ez a sebesseg.

Tetsuo
#9664
Így van. Ha lenne egy űrjármű, amely nem adagokban, hanem folyamatosan tudna energiát használni a haladásra (kvázi végtelenül, ergo nem kéne takarékoskodni), akkor számára értelmetlen lenne az adott kozmikus sebesség meghatározása, hiszen akár egy autó (állandó) sebességével is el tudna jutni a Holdra.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

ximix
#9663
Artemis 1
wiki

#9662
Pont azt próbáltam magyarázni, hogy nem kell. Nagyon trükkös tud lenni az orbitális mechanika. A hold sem tartja fent az első kozmikus sebességet. Mégsem esik a fejünkre. A kozmikus sebesség egy viszonyszám.
Próbáld ki a Kerbal Space Program-t. Rengeteget lehet belőle tanulni.
#9661
csak ugyanahhoz érdemes bármit is számolni, és igen, az űr az a hely, ahol ahhoz, hogy messzebb menj, gyorsítasz, és cserébe lassabban fogsz haladni. (leo körpálya sebessége 6,8-7,7 km/s, geostat pályán 3,1 km/s) ahogy egyre messzebb mész a földtől, a földkörüli sebességed csökken, a napkörüli érdembennem változik (túl kicsi az eltérés, persze ott is érvénes, hogy messzebb kisebb, csak a távolságváltozás olyan elenyésző még egy föld-hold utazásnál is, hogy nem érdekes és egyébként is a földhöz vagy a holdhoz viszonyítasz.)
repvez
#9660
ezért mondom, hogy nem mindegy, hogy mihez viszonyitunk, mert egy körpályán mozog és minél nagyobb a sebesség annál nagyobb az átmérüje az orbitnak, az lehet, hogy ez a fajta átmérő növekedés vagyis távolodás a földtöl nem gyors, de az biztos, hogy a körpályán maradáshoz viszont fennt kell tartani a első kozmikus sebességes, mert az alatt visszaesik a tárgy a további sebesség novelés viszont nem tudom , hogy milyen arányba áll egymáshoz, tehát mondjuk 100km/h gyorsitást kell az ISS mondjuk 10 km/h sebeségu távolodásához a földtöl vagyis magasabb orbitra álláshoz.
#9659
Amikor egy 20 perces hajtómű használattal felgyorsították a hajót 17500 MPH-ról 22600-ra, akkor azt a plusz sebességre azért volt szükség, hogy kimásszon a föld gravitációs kutjából. Miközben ez a "felfelé mászás" tart folyamatosan csökken a sebessége, mivel a mozgási energiája egy része helyzetivé alakul. Ahogy távolodik a földhöz viszonyított sebesség folyamatosan csökkenni fog. Bőven 7 km/s alá. Ha nem találkozna ismét visszatérne abba a korábbi magasságba ahol a pályamódosítást végrehajtott, és még a sebességét is visszanyerné.
Az első kozmikus sebesség nem azt jelenti, hogy folyamatosan legalább olyan sebességgel kell haladni egy égitesthez viszonyítva, hogy ne essünk vissza rá. A hold is csak ~1km/s kering a föld körül.

Mindezek ellenére az az 492 MPH az nekem is kevésnek tűnik, hacsak nem a földtől való távolodási sebessége van kijelezve.
repvez
#9658
pont ezt mondom, hogy nem mindegy, hogy mihez viszonyitjuk a sebességet, mert az urálomás is marha gyorsan megy, de az urhajos meg az urséta közbe az urállomáshoz képest zéro a sebessége a földhöz képest meg 28000km/h.
Az is tiszta sor, hogy a gravitácio hat rá .
#9657
A sebesség valójában nagyon változó, az űreszközök sebességét leginkább a bolygók és a Nap gravitációja befolyásolja. Ahogy távolodik egy égitesttől, úgy folyamatosan veszít a sebességéből, ha nem indítod el megfelelő sebességgel végül teljesen elveszti a sebességét és visszazuhan, ugyanígy ha közeledik egy égitesthez gyorsuló sebességre tesz szert. Ahhoz hogy el tudjon szakadni a Föld gravitációjától 40271 km/h szükséges, amíg ezt nem éri el, addig a távolodó űreszköznek folyamatosan csökken a sebessége, hiszen a Föld gravitációja húzza vissza... Ez nem furcsa ha már láttál egy mágnest, csak itt a gravitáció a mágnes.
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2022.11.20. 07:50:54

#9656
Hogy mi lassítaná le?
Mondjuk a Föld.

Megmondtam Orvillenak és megmondtam Wilburnek, és most megmondom magának is: ez a vacak sose fog repülni.

repvez
#9655
akkor ott valami gond van a kijelzlssel, mert mert ahhoz , hogy elhagyja a földet ahhoz minimum 7km /s vagyis 28000km/h kell, ennél csak több lehet , mert mi lassitaná le ha kijutott a légures térbe? és ez a sebesség a földi orbithoz kell
quatlander
#9654
Köszönöm! Tényleg eléggé minimális.
Meglepődtem a sebességen. 995 MPH. Valamiért én többre tippeltem volna. Bár igaz, hova rohanjon. 😊
Utoljára szerkesztette: quatlander, 2022.11.19. 15:44:34
#9653
Itt egy nagyon minimális követés és állapot látható, de ez is eléggé minimális.
Artemis
quatlander
#9652
Simán néznék videókat arról, ahogy egyre nagyobb lesz a Hold ahogyan közeledik feléje, stb...
De például tényleg sehol nem lehet nyomonkövetni akár egy távolságot a Földtől, bármit.
#9651
Nem vitték túlzásba sem a telemetriát sem a fedélzeti kamerák képeit sajnos. 😞
repvez
#9650
A legnagyobb baj, hogy manapság a technologiai dolgokat amikkel egy kicsit is oktató jellegu az nem menő vagy nem olyan érdekes.
Sajnos a ki tud nagyobb hulye lenni az jobban megy.
DE visszatérve az SLS-re, sztem azért nem lett akkora érdeklödés ,mert elég sokat csuszott a fellovés és nem hogy nöt volna a hype körülötte inkább minenki elvesztette az érdeklödését vagy ugy gondolta, hogy megint majd elhalasztják valami ok miatt vagy csak már el is felejtette, hogy mikor lesz a soron következő fellövési idő.

Egyébként én is azt csináltam, hogy reggel a telefonon nézutem a fellövést, remélem , hopgy a holdhoz érkezést is közvetitik, a 33 kamerábol csak tudnak majd valami értékelheto képet vagy videot kuldeni .
#9649
A Spacejunkie "tulajdonképpen" sráccal? Nagyon nem szeretem az a bagázst... Brrr, szörnyű volt. Viszont, kis sztori: én azt vettem észre, hogy mindenki az indítást nézi. Az volt a legnagyobb döbbent, amikor kérdeztem reggel a kőműveseket mi a frászkarikát néznek, és miért nem falaznak... Azt hittem szokásos erotikus szart néznek, ehelyett az SLS indítását... Na itt kész voltam. És aznap többször megütötte a fülemet, hogy erről beszélnek a boltban, meg buszon.
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2022.11.18. 18:39:06

Caliph
#9648
szerintem akkor sem. majd ha emberes küldetés indul,akkor talán eléri a média ingerküszöbét. bár a héten Balázsék szenteltek a dolognak egy órát a reggeli rádiós műsorban

CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

quatlander
#9647
Viszonylag alacsony szinten rezeg a média visszhangja. Gondolom, ha Holdközelbe ér akkor majd ez változik valamelyest. Ez azért mégis csak egy újabb mérföldkő.
Utoljára szerkesztette: quatlander, 2022.11.18. 12:15:15
#9646
Elindult az Artemis 1 küldetés, és sikeresen elstartolt az SLS rakéta és terhe. Sok fejlesztés vár még rá, de a várakozásoknak megfelelően működik eddig minden.