Bermuda háromszög

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Csirke4
#53
Terroristák megették õket :/
#52
Na ja én sem lexikális tudásomra vagyok a legbüszkébb <#hehe>

A Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.

#51
én egyenlõre csak 3 éve laborozok 😛

Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!

Csuhai G
#50
Némikép off:

A közlekedési múzeumban láttam 1 hajó makettjét, és az a történet volt aláírva, hogy ez a hajó elindult valahonnét valahova (nemtom hova), de sosem érkezett meg a célállomásra! Megtalálták a hajót a tengeren, teljesen jó állapotba volt, viszont az összes ember eltûnt! Sehol se találtak 1 holtestet, vagy valamit! <#wilting>

UI.: Le is írtam valahova a hajó nevét hogy jobban utánajárjak, de elvesztettem a papírt! <#idiota>

\"Amennyiben az érintettek elhalálozása nem következett volna be, még ma is élnének.\"

#49
Csak 6 évig laboroztam, meg kémiáztam, igaz annak már több mint 4 éve,de akkor is 😊

A Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.

#48
mert? (:
úgy tudtam a környezetvédõnek nem az a dolga hogy gázokat seggeljen be 😄 (vagyis adatokat, ilyesmik😄)

Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!

grebber
#47
De valami volt akkoriban csak mi ez itt a nagy kérdés!

Next PC upgrade: 2022

#46
szerintem ennek kb. annyi az esélye ,hogy rájönnek , mint az egyiptomi piramisok titkára -.-
egyszerûbb lenne , ha mondjuk nem ezzel baszakodnának , hanem keresnének egy magyarázatot és alátámasztjûk. ennyi

#45
Szégyenlem is magam 😊

A Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.

#44
most látom a foglalkozásod, hobbid :o

Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!

#43
megesik, nem lehet mindenki kémiából zseni <#idiota> 😊

Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!

#42
Konyhai gázban nem metán van, tudom, hogy szagosítják.

A Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.

#41
Sorry az 😊, de a mocsaras példa megtévesztett. Majd legközelebb utánanézek mielõtt baromságokat írok 😛

A Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.

#40
be voltak baszva mindannyian <#idiota>... mindenre kell lennie valami magyarázatnak...

Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!

#39
Az egyik, talán legrejtélyesebb eset asszem 1944 v. 1945-ben történt, mikor is egy egész raj (kb.6 db) amerikai vadászgép tûnt el, szép idõben. Kiküldtek utánuk egy keresõgépet ami szintén szõrén-szálán eltûnt.

Soha, semmilyen roncsot/nyomot nem találtak utánuk, még egy árva olajfoltot sem. Ez az egyik leghíresebb eset, több filmben is feltûnt már ez a rajnyi vadászgép.
Ráadásul ez hivatalos "eltûnés", a katonaság is elismeri az eltûnés tényét...

\"...de miért nem rakja ki a hasára a mellét???\"

DJ Skyline
#38
basssszus <#falbav>

#37
neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee 😄

Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!

#36
a metán szagtalan. a konyhai gázt is szagosítják, hogy érezd ha szivárog.

Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!

#35
a megoldás:

#34
Cikkhez: Szintelennek szintelen gáz, de biztos nem szagtalan.

A Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.

REALista
#33
Semmi nincs a bermuda háromszögben!Évente több tíz-ezer hajó vagy repülõ jár arra!

A győzelem nem minden, viszont a vereség egy nagy semmi! HALA MADRID!

tigeroo
#32
itt van pár érdekes és "hiteles" írás
nf1
#31
lehet hogy ott egy titkos újreg-gyártó bázis van 😞

DJ Skyline
#30
lehet ott forgatják a Vissza a jövõbe filmsorozatot,azért tûnnek el mindíg hajók,repülõk!

#29
igen most lesz a mozikba egy "dokumentumfilm" errõl

Karib tenger kalózai 2 😊

REAL MADRID

#28
õk õrzik az átkozott élõholtak kincsét, szóval ez a sokminden együtt akadályozza meg hogy megszerezzék a kincset, még az ártatlan tudatlanokat is elsüjjeszti 😄

Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!

#27
mese

#26
sztem ott van az 51es körzet 😄S:S:

REAL MADRID

nf1
#25
ez hazugság!!4 ott egy földökivüli bázis van ahol szörnyek élnek és azok sugárzást bocsátanak ki és ezért sülyed el az a sok hajó <#idiota>

grebber
#24
LOL szerinted nem tették meg mi?

#15 ezt mondják a kutatok de ez kamu hol vannak a roncsok emberek?

Next PC upgrade: 2022

Punker
#23
ez nem válasz a repülõk eltünésére.....

A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!\"

tigeroo
#22
én valami olyasmit olvastam hogy a bermuda háromszögnél találkozik a valós mágneses görbe meg a földi vagy miafasz má nememléxem, és azért zavarodnak össze ott a kütyük...a "görbék" másik metszéspontja pedig valahol japán közelében van (asszem) ottis ilyen furcsaságok vannak -.-
#21
hihi

#20
vagyis (részben) fingik a tenger, és azért süllyednek el a hajók. áhhhá!

Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!

#19
hehe 😄D

k8bal
#18
szerintem nem kamu... Pontosabban van benne biztos kamu rész, de ez olyan lehet mint az 51-es Körzet...

\"They don\'t make mistakes. They don\'t do random. To them, everything has a purpose, everything has an objective.\"

Loál János
#17
Kérdezzétek meg Arthur C. Clarke-ot.

Véletlenek nincsenek, csak walaki annak nevezte el őket véletlenül.

#16
Óceánét! nem láttad milyen formás van neki? 😛

Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!

NEOreg3
#15

nincs értelme az életemnek Schizoid személyiségzavarom van A barátok olyanok, mint a krumplik. Ha megeszed őket, meghalnak.:(

#14
és kinek? xD

#13
igen...
szerintem is megtudnák nézni csak nem akarják mert kamu 😄

REALista
#12
Javaslom kutassák át az Óceán fenekét!

A győzelem nem minden, viszont a vereség egy nagy semmi! HALA MADRID!

#11
én nem tudok semmit errõl a Dologról, mende-mondákat én is hallottam, de nehogymá a 21. században ne tudjunk valami mûholdal venni róla képt, mi van ott satöbbi. szerintem tök véletlenül ott szüllyedt el egy két dolog, a többit hozzákamuzták és kész -.-
(ha valaki azzal jöh hogy a herri potterben sem veszik észre roxfortot a nagy tudományos emberek, akkor annak : <#idiota>)

Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!

k8bal
#10
miért a szakértõk mit mondanak?

\"They don\'t make mistakes. They don\'t do random. To them, everything has a purpose, everything has an objective.\"

Csirke4
#9
Középszintû éretségin pont errõl volt szó a hallott szövegben hogy akik beszámoltak azt mondták, hogy szép tiszta idõ volt közben meg hatalmas viharok voltak mikor ezek a hajók/repülõk eltûntek.
grebber
#8
Lehetséges ki tudja se ez se az ellenkezõje nincs bizonyitva.

Next PC upgrade: 2022

REALista
#7
😄DDDDDDDDDDDDDDdddd

A győzelem nem minden, viszont a vereség egy nagy semmi! HALA MADRID!

DJ Skyline
#6
biztos egy féreglyuk nyílik meg ott,ami egy más naprendszerbe viszi az "utazókat"

Saddalim
#5
ufóóóóóóóóóóó MUHAHAHAHAHAHAHAHAAA!!!! <#alien><#alien2>

grebber
#4
LOL. A szakértõk ennél hülyébb (de valós ) elvet mondtak ,de azt õkse tudják hogy miért nincsenek roncsok és emberi testek stb.
Érdekes nagyon az egész!

Next PC upgrade: 2022