Kötelezõ biztosítás
Oldal 1 / 4Következő →
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#174
Azért szerint egy nap nem kell hozzá, nekem max 1 óra volt míg mindenre rendesen rájöttem, a végén meg ha nem ért valamit az ember egyértelmûen utánanéz vagy a legegyszerûbb ha felhívja õket és akkor részletesen megtud mindent.
#173
Jó, hát ebben az értelemben igen, csak, ha már az ingatlanbiztosítást vesszük alapul azon belül köthetsz biztosítást ingóságokra, ékszerekre, akár kulcsra, sõt elektronikus adatokra is. Ahhoz, hogy olcsón gyere ki és még meg is érje, körültekintõen kell megkötnöd a biztosítást, egy nap körültekintést igénybe kell venni, ha biztosra akarsz menni. Én egész jól összeállítottam és havi kb 2500-ban kijön minden extrával együtt. De simán 2000 alatt is kijöhet az akinek nincs szüksége sok extrára. Nyilván van ezer és ezer ügyfele ennek a kimondottan nem kis cégnek és nagyobb arányban vannak az elégedett ügyfelek mint az elégedetlenek, ezért is mûködnek ilyen jól.
#172
de kötelezõt köthetsz sokmindenre ha mondjuk több autóra, motorra, segédmotorkerékpárra, haszongépjármûre...csak úgy szólok...nekem sosem volt bajom az allianz-al
#171
Hát kötelezõt nem köthetsz sok mindenre :D Na ingatlanra variálhatsz, az biztos. Nincs személyes tapasztalatom az Allianzról, de ismerõsöknek nincs túlzottan jó véleményük róla... Egyikük tavaly kötött kötelezõt náluk és az elsõ hónapról nem is küldtek csekket, míg hosszas hajcihõ után (miután kiderítették, hogy utalni is lehet nekik és már a banktól is küldtek bizonylatot az utalásról) elfogadták. Nem beszélve arról hogy egy hónapig kb nem lehetett használni a kocsit, biztosítás hiányában, sõt szerzõdést is akart a cég bontani... Mindegy ez egy eset ami a kötelezõt illeti. Az ingatlanra kötött biztosítással nem volt gondunk náluk, egész szépen személyre szabható az ingóságok biztosítása. Kötelezõt még nem tudom hol kötök idén, de az egyszerûség kedvéért lehet, hogy megkockáztatom és visszatérek az Allianzhoz, hogy egy helyen legyünk biztosítva.
#170
így van nem csak a nyeremény miatt érdemes díjszabást csinálni...minden évben megéri újraszámoltatni mert annyit változnak az árak hogy akár ha sok mindenre kötsz akkor több 10 ezret is meg lehet spórolni...egyébként ha megnézed az ilyen árkalkulátoroknál akkor az Allianz nagyon sokszor benne van az elsõ háromban ami biztos nem azt jeleneti hogy rossz...vannak esetek amikor van mondjuk olcsóbb de sztem megéri egy biztosítónál kötni az összeset mert az kevesebb macera...és most plusz érv mellettük hogy nyerhetsz is :D bár sztem tényleg nem ez a lényeg mint ahogy te is mondtad
#169
assss
#168
Engem nem a nyeremény izgat, inkább a biztosítás maga. Az elõzõvel nagyon megjártam, azért is döntöttem a váltás mellett. 2 balesetem volt és az ügyintézés idõtartama botrányos volt. Hamár allianz, vélemények, tapasztalatok? köszii!!
#167
Most, hogy így olvasgatom, lehet még Samsung Galaxy Tab 2-t és iphone 4-et is nyerni. Egy díjszámítást megér!:D Lent a játékszabályzatnál van még info: allianz
#166
nekem mondod a nyáron 2 telefonomat is ellopták szóval most a 5évvel ezelõtti telefonom használom... :S
#165
de jó lenne egy új teló, a mostani úgy is szarakodik eddig sajna sosem nyertem semmit, pláne az ilyen sorsolós játékokban :(
#164
:O mert észre se vettem, bár én nem hiszek az ilyesmiben...
#163
Azt nem is mondtad hogy még Galaxy S3-at is lehet nyerni a díjszámításért. :D
#162
köszi megnézem a díjszabást hátha kiszámol valami olcsóbb lehetõséget :)
#161
Én is rákerestem, bár rég kötöttem, de lényegében nem változott az oldal. Szerintem innen mindent megtudsz: https://www.allianz.hu/www/hu/allianz_online_otthonbiztositas.html
Csinálj egy díjszámítást, aztán válogasd ki mire szeretnél kötni... Ha nem megy van valami online chat, próbáld ki...
Csinálj egy díjszámítást, aztán válogasd ki mire szeretnél kötni... Ha nem megy van valami online chat, próbáld ki...
#160
Jól hangzik ez a magad állítod össze dolog... (bár kicsit félek hogy kihagynék fontos dolgokat) esetleg tudnál egy linket dobni mert nem igazán találtam ilyet :(
#159
Én náluk vagyok jó ideje szerintem elõbb még olvasgass utána, mert ha jól emlékszem van olyan lehetõség is, hogy a biztosítási szolgáltatásokat te magad állíthatod össze, legalábbis még anno én így csináltam. Sok esetben így sokkal jobban megéri...
#158
Én is most nézegetek biztosítások után... egészen pontosan otthonbiztosítás után.
Eddig az Allianz tûnik a legszimpatikusabbnak. Háromféle biztosítási csomag közül lehet kiválasztani a számunkra megfelelõ konstrukciót az otthon és szeretteink számára, melyek közül a Komplex csomag valóban komplex s valamennyi biztosítási kockázatra kiterjed...

#157
Szeretnék biztosítót váltani, mert a mostanival már nem vagyok megelégedve. Ki mit ajánl ?
#156
Sziasztok!
Tavaly a kedves biztosítótársaság felmondta a biztosításom a robogómról díjnemfizetés miatt és errõl elfelejtett értesíteni.Most pedig fedezetlenségi díjat kellene fizetnem.Kérdésem az lenne, hogyha én eladom a robogót akkor az új tulaj, amikor köt rá biztosítást akkor neki nem kell fizetni fedezetlenségi díjat? (elég szemtelen összegrõl van szó)
Remélem valaki tud segíteni. Elõre is köszi!

#155
Szia Zilogr!
Én például Smallsock segítségét vettem igénybe, kettõvel alattad. Alkuszcégnél kötöttem újra szóval tudtam keresgélni a díjak között. Meg is kötöttem a szerzõdésemet, évi 28000 Forintos díjat kell fizetnem az Allianznál,nem a legolcsóbb megoldás,de egy olyan cég ami megbízható szerintem. Vannak fenntartásaim a túl olcsó kötelezõvel szemben. Ha most megkötöd, akkor ugyanezt a díjat fizeted jövõre is.

#154
Némi alap infóra lenne szükségem, sorry ha nagyon <#lama>#lama> vagyok, ugyanis még jogsim sincs... Tehát az én történetem:
Feleségem megszerezte a jogsit, õ lenne egy autónak az üzembentartója, én a tulajdonosa. Az adásvétel létrejött a napokban.
a.) Akkor nekem most kötelezõ biztosítást kell kötnöm a 2010-es év fennmaradó idõszakára?
b.) És egyben a 2011-es évre?
c.) Vagy ha a 2010-re megkötöm, akkor ez a biztosító öröklõdik tovább 2011-re?
d.) Az is lehet, persze, h a 2010-esek tarifái nem ugyanolyanok, mint a 2011-eseké és akkor most az elsõ megkötése után váltanom is kell, mert olcsóbbat akarok, amihez külön is kell kötnöm 2011-es évre?
e.) A forgalmi kiállításához kell ez a biztosítás hogy megkötve legyen vagy ez nem számít, csak legyen megkötve a forgalmi kiállítása után x nappal legkésõbb?
f.) Jut eszembe: nekem másfél éve(!!! nem vicc !!!) lejárt a személyim, mindenhol az útlevelemet használom a személyazonosság igazolására. Kell kötelezõen személyi igazolvány ezekhez a bejegyzésekhez vagy jó az útlevél is?
g.) Ezek a webes kalkulátorok a mi esetünkben ~30eFt-tól ~136eFt-ig kalkulálnak különbözõ biztosítóknál. Mi a tapasztalat? Ugyanúgy nem csinál egyik sem semmit, vagy van értelme és tartalma a magasabb tarifáknak? Hol lehet ezeket részletesen megtalálni? (Tudom: Google)
h.) Ez olyan, hogy ezt fizetem én, amibõl az általam okozott károkat fogják megtéríteni? Ha nem fussa belõle, akkor a maradékot én fizetem? Tehát ez a mások jól járását jelenti? Magyarul: ha én egy olyan vezetõ vagyok, aki tipikusan sokat hibázik és sokszor koccan, ütközik, gázol, akkor válasszak drágábbat, hogy a késõbbi sok kiadásom legyen fedezve, míg ha patent profi Sprint Cup versenyzõ vagyok, akkor minek fizessek, úgyse csinálok bajt?!??
Elõre is köszönöm!

*Zsebszámológépet keresek!* Ha van eladó CASIO, Hewlett-Packard, Texas Instruments számológéped, küldj privát üzenetet! Programozható típusok el?nyben! Ócskaságok, hibásak is érdekelnek!
#153
Köszönöm a válaszokat,most nézem pont,hogy ti melyik alkuszoknál vagytok!Akkor szerintem neki is látok, a keresgélésnek,és remélem,minél jobb díjakat kapok majd:):)
#152
Fel kell mondani!!! Kivéve, ha alkusznál kötöd. Én a CLB-nél vagyok, és mindig elintéznek helyettem mindent. Felmondják a régit minden évben, az újat pedig megkötik.<#wink>#wink>
#150
Sziasztok!
Ti alkusz segítségével kötitek újra a kötelezõ biztosításotokat?És ha esetleg igen,akkor hol?Mert én csak 1et ismerek és jó lenne többnél is kiszámolni,próbálok még keresgélni,de ha vannak tapasztalataitok az érdekelne.Köszi a segítséget!

#149
Hát igen én nem is inkább az árakra vagyok kiváncsi(persze az is fontos), de ahogy irjátok se a legolcsóbb nem biztos, hogy jó se pedig a drágább nem azért drágább mert minõségi. Pont ezért érdekel minél több vélemény és minél több kritika. Az UNIQA-rol sok jót hallottam de ott meg a kedvezményekkel ne mvagyok tisztába, mert ha õket választom akkor, leírásuk szerint kapok egyszer 20% mert új ügyfél, mivel közszolgálati szférában dolgozok azért is (bár azt nem részletezik a neten mit),ha bizonyos KMr alatt vagyok azért is. De a kalkulátor nincs úgy megcsinálva, hogy ezeket is beszámoltassam, most nem tudom mi van. Szóval ha valami gigsz van lehet külön kell kezelnem a kötelezõt és a Cascot- mert egyenlõre az a legolcsóbb nekem.
#148
A biztosítók ezt elvileg elintézik egymást között,de nem vagyok benne 100%-ig biztos mivel új vagyok a terepen. @: morleone: Egyetértek veled, fordított helyzetben én is elvárom a gyors kárrendezést, ezért is jobb ha az ember nem a legolcsóbbat választja. No meg az ember nem feltétlenül akar úgy járni mint anno sok ember a MÁV biztosítóval...! Inkább fizetek többet de akkor legyek tényleg bebiztosítva azt a plusz költséget meg le lehet faragni ha cascóval együtt kötöd mert ugye ebben az évben így még több kedvezményt adnak. Szóval ki lehet sakkozni a dolgokat. Lakásbiztosításunk az UNIQA-nál van, és ott is korrektek, sanszos hogy õk lesznek a befutók! Bár még van idõm gondolkodni:)
#147
#146
Amúgy most ezzel a biztosítós balhéval mi lesz? Én már megrendeltem az új szerzõdést az allianznál amint lehetett, de most az allianz azt írja, hogy szerzõdés törölve, netriskre meg karbantartás miatt nem lehet fellépni. Új megbízást kell majd adjak, vagy mi lesz?
Thrash \'Till Death
#145
sziasztok
ha új biztosítást akarok kötni, akkor a régit elõbb fel kell mondanom, vagy azt a biztosítók elintézik egymás között???
elõre is kösz
ha új biztosítást akarok kötni, akkor a régit elõbb fel kell mondanom, vagy azt a biztosítók elintézik egymás között???
elõre is kösz
#144
Tavaly egy UNIQA-s koccolt le a lámpánál, jött a seggembe egész végig, aztán egy fékezésnél durr... õ pont UNIQA-s volt, elismerte, hogy õ volt a ludas, gyors, korrekt ügyintézés volt, nem volt gond, mindent kifizetett a biztosítója, szerintem megbízható.
#143
A gyorsaság igazából neked nem annyira fontos, hisz a kötelezõ biztosítást azért köti az ember, hogyha balesetet okoz, akkor tudja a károsultat kártalanítani. Így neked nem (annyira) fontos hogy másnak mikor fizeti ki. Persze ha onnan nézzük a dolgot, hogy viszont helyzetben te is elvárod a gyors ügyintézést akkor viszont érdemes. (De azt is érdemes lenne kikötni a biztosítóknál, hogy ilyen esetben fix idejû legyen a kártalanítás - senki sem szeret a pénze után szaladgálni, és ne is kelljen neki)
Az UNIQUA-ról és az Allianz-ról nem tudok nyilatkozni, én még õket nem próbáltam. De szívesen várok róluk véleményt.
Az UNIQUA-ról és az Allianz-ról nem tudok nyilatkozni, én még õket nem próbáltam. De szívesen várok róluk véleményt.
#142
Nézegetem a biztosítókat, de nagyon nagy a káosz nálam, az UNIQA-ról vannak tapasztalatok? Allianz-ról mi a vélemény? Az UNIQA-nál azt figyeltem meg hogy egy elég innovatív biztosító, és a díjak is elég jók, csak mivel én "fiatal" vezetõ vagyok és ez lesz az elsõ váltásom annyira nem válogathatok. Fontos a gyorsaság, meg az hogy jó legyen a biztosító-ügyfél kapcsolat, mert egy évig velük kell jól együttmûködni ha gond van...:S
#141
Látom, hogy nem írtak régóta ebben a témában, de én nem rég bukkantam rá, jó lenne feléleszteni! Valaki még nézi esetleg?
zotya078, ez tényleg egyáltalán nem fair, én úgy tudom, hogy az elõtt tájékoztatniuk kell az új díjakról, mielõtt megkötöd a jövõ évre a biztosításod, hogy el tudd dönteni, váltani akarsz-e vagy maradsz annál,akinél voltál. A biztosítók október 30-ig meghirdetik a következõ egy évre vonatkozó díjaikat, amin aztán nem változtathatnak. Szerintem nem csak a Wabard emelte a díjait. Nem nézted meg, amikor újrakötötted? Felmentem az egyik alkusz honlapjára, és egy biztosító kivételével mind 5000 Ft felett van, az átlag pedig 10150 Ft.

#140
Biztositót akartam váltani 2-szer mondtam fel ,mindig vissza küldték hiánypótlásra,persze a levél nélkül.Berágtam küldtem nékik eggy emailt ,hogy minden fórumon panasszal fogok élni azóta azóta semmi hir se csekk..mi mit tehetek még én kalapoljak....Ez a szignál....mi a teendõ ijenkor? v-ki ?
#139
Nevetséges, hogy bármit megtehetnek ebben az országban, a biztosítók. Természetesen a biztosító váltások idõszakában, vagy elõtte nem küldtek értesítést a változásról. Szerintem, erre kellene törvény, mert ez így nem fair az emberekkel szemben!
#138
Emberek mindenkit óva intek a Wabard biztosítótól, amíg tavaly õk voltak a legolcsóbbak - 2239ft, addig idén gondoltak egyet és felemelték a Simsonom kötelezõ felelõsség-biztosítását 9996ft-ra. Én úgy döntöttem nem fizetem be, mivel nincs ennyi pénzem eltartani a sok bõrfotelben pöffeszkedõ aktatologatót.
#137
Mármint 18. án adták fel. Nekem 1. -ig kéne befizetni.
#136
Ja és ma már kültde a csekket a régi biztosító 18. -i feladással.
#135
Szasztok!
Kellene egy kis segítség. Tegnyp jött meg a jövõ évi kötvényem mentem is ügynökömhöz felmondani a biztosítást. Elvileg ez meg történt.
Ez lehetséges? Nem csak November 31 -ig lehetett? Azért érdekelne mert már megkötöttem eg ujat unionnál. És nem akarok két ló között a földre esni...
Amugy Unionról mi a vélemény?

#134
nos, én végül az unionnál kötöttem. az éves díjam egy összegben csekkes fizetéssel a B10-es besorolásomra: kerekítve 19ezer forint. Ennél jobb ár/érték arányú ajánlatot nem találtam, de ezzel teljesen elégedett is vagyok.
#133
Az AIM-nál hívják így (aktív viszontbiztosítás). Viszont ha náluk kötöd, érdemesebb máson keresztül kötni. Tesco Biztosítás néven elég magas kedvezményt lehet rá érvényesíttetni.
#131
ok, utánanézek majd ennek az aktív kárrendezés dolognak, mert kiváncsivá tett.
#130
Hiszek neked nincs okom kételkedni, csak egy kicsit fura volt. Nálunk az újrakötés éves szinten alig jelentett valamit talán 1 000Ft-ot egy évre. De most olvastam más is írta hogy kb a fele lett a biztije. A szolgáltatás neve pedig Aktív kárrendezés mint ahogy azt Bantumik is írta.
#129
Tényleg kicsit soknak tûnik, de ha te mondod! Elhisszük.
#128
Aktív kárrendezés ennek a szolgáltatásnak a neve. Nem egy haszontalan dolog. De az árgarancia, meg semmibe nem kerül, csak jó helyen kell intézni az egészet.
#127
Death Magnetic: hát én 2009re 44ezer forintot fizettem, és a biztosító saját oldalán kiszámolva 24ezret kellene jövõre (újrakötés). ha gondolod leírom az adatokat, írd be és nézd meg a saját szemeddel, de nincs okom hazudni, tényleg ennyit dobott ki. de az a durva, hogy van, ahol még ennél is olcsóbbra jött ki (19ezer). az általad említett szolgáltatásról még nem hallottam, de elég jól hangzik!
#126
Na errõl még nem is hallottam. Eddig csak az árgaranciát figyeltem. És ezt alkusz vagy biztosító garantálja?
#125
Én sem tudom István melyiknél volt de szerintem ugyanott egyiknél sem lesz a fele, még az összes kedvezménnyel sem, de tény hogy nem keveset lehet fogni. egyébként ha jól láttam akkor egyik másik biztosítónál van olyan plusz szolgáltatás, hogyha a károkozó biztosítója nem fizet akkor õk kifizetik és késõbb õk meg behajtják a másik biztin... Ez nekem nagyon szimpi! :P (És nincs is hatökör ára.)
Oldal 1 / 4Következő →