Világméretû vízhiány
← ElőzőOldal 4 / 4
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#2
hirtelen azt hitem megint "kemény a víz"<#vigyor2>
̊ ̊̊ ̊̊̊ ̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊̊ ̊̊
#1
A víz az úr
Mi lehet keményebb még az olajválságnál is? Közel az idõ, amikor az ivóvíz ára csak az aranyéhoz lesz mérhetõ, és háborút, népvándorlást válthat ki a készletek szûkössége. A jövõ kihívása s egyben üzlete rejlik a különleges erõforrás kiaknázásában.
Ma még csak az energiakérdéssel foglalkozik a világ, de egy-két évtized múlva már megszokott látvány lesz, hogy olaj helyett vizet szállítanak a tankhajók a világ kiszáradóban lévõ területeire - állítják egyes szakértõk, akik világméretû vízválságot vizionálnak 2030 körülre. Az Amerikai Tudományos Akadémia szerint a föld felszíne 400 éve nem volt ilyen meleg, mint most, és csak az elmúlt száz évben egy fokkal emelkedett a hõmérséklet. Ez pedig már alapvetõ változásokat idézhet elõ a világ vízkészleteiben. A felmelegedés azzal a hatással is jár, hogy az esõs területek esõsebbeké, a szárazak szárazabbá válnak, így aszály és árvíz egyszerre sújtja a földrészeket. Tudósok szerint a mostani klímaváltozás néhány évtizeden belül kétmilliárd embert érintõ vízhiányhoz és a földön élõ fajok 20-30 százalékának kipusztulásához vezethet.
Harc a "kék aranyért"
A vártnál gyorsabban súlyosbodó vízhiánynak csak részben oka a felmelegedés: a növekvõ népesség és a túlfogyasztás is vészes mértékben apasztja a készleteket. Kész õrültség - véli Rob Oates, a World Wildlife Fund vezetõje -, hogy a fejlett államokban háztartási célokra, tisztításra, mosásra használják el az ivóvíz nagy részét. Nem a víz kevés, hanem a vele való gazdálkodási módszerek a roszszak - állítja a World Water Council jelentése. Ha a pazarlás folytatódik, akkor például Spanyolország területének harmada sivataggá válhat a nem is olyan távoli jövõben.
E században az aranynál is drágább víz lesz a fõ politikai feszültségforrás - jósolják ezek alapján az ENSZ szakértõi. Néhány évtizeden belül a fejlett világ egyes országaiban is korlátozásokat vezethetnek be, és a borúlátóbb forgatókönyvek szerint megindulhat egy újabb népvándorlás: a szomj halál szélén álló fejlõdõ országokból milliók özönlik el az észak-európai és észak-amerikai térséget.
Míg korábban sok háború az olaj miatt robbant ki, nem zárható ki, hogy a következõt a Közel-Keleten már a víz miatt vívják meg. A Níluson ma tíz ország osztozik több-kevesebb sikerrel, de növekszik köztük a feszültség, akárcsak a Tigris és az Eufrátesz folyók térségében; itt Törökország olyan gátakat épített, melyek Szíria és Irak ellátását veszélyeztetik. Afrikában 46 olyan országot tartanak számon, ahol a vízért folytatott vetélkedés még 2025 elõtt erõszakos konfliktusba torkollhat. Háború törhet ki Kína, India, Pakisztán vagy Délkelet-Ázsia térségében is, mivel a rablógazdálkodás következtében nemsokára kimerülnek a készletek.
Jöhet a víztõzsde?
A vízkészlettel értelmesebben kell gazdálkodni - szögezi le a Heti Válasznak Hegedûs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezetõ igazgatója. A vízben gazdag országok pedig megállapodásokat köthetnek a készletek megosztásáról a szomjazó államokkal. Már ha hajlandók erre: Kanada például eddig sem igen rajongott a vizére ácsingózó amerikaiak (a szárazságtól szenvedõ Colorado és Kalifornia állam vagy Las Vegas) ajánlataiért.
El lehet képzelni, hogy a konfliktusokkal terhelt Közel-Keleten ez menynyire járható út. A jómódú országok segélyekkel is enyhíthetnek a szárazság által sújtott államok helyzetén, de az utóbbi idõben csökkent az erre való hajlandóságuk.
Miután a gazdagabb országokban a felhasznált víz 20-40 százalékát pocsékolják el értelmetlenül, az elsõ, könnyen végrehajtható lépések közé tartozik a víztakarékos csaptelepek, zuhanyfejek és WC-öblítõk elterjesztése. Ez azonban még kevés: valószínûbb, hogy az igazán nagy pénzt a víztisztítási, -kezelési technológiák fejlesztésébe kell beleölni. Valójában az egész emberiséget el lehetne látni vízzel, de a sólepárlók, ionizátorok, ultraszûrõk alkalmazása rengetegbe fog kerülni. Csakúgy, mint a szennyvíz újrahasznosítása vagy az antarktiszi jégtömbök szállítása a Közel-Keletre. A vízválsággal kapcsolatos fejlesztések költsége globálisan hatezermilliárd dollárra tehetõ a következõ három évtizedben. A kérdés az, hogy ki fizeti meg ennek az árát.
A magántõke már felfigyelt a hiányban rejlõ lehetõségekre: a befektetési szektorban csak "kék aranyként" emlegetett termék piacát 460 milliárd dollár értékûre becsülik. Miután a következõ években a víz olyan stratégiai erõforrássá válik, mely jelentõsen drágulni fog, a vízgazdálkodásba történõ befektetés nagy megtérüléssel kecsegtet. Az érdeklõdés már most is jelentõs: kimondottan a vizes cégek értékpapírjait követi nyomon a Palisades Water Index, a Dow Jones U. S. Water Index, az S & P 1500 Water Utilities Index vagy az ISE-B&S Water Index. A víziközmûcégek egyébként jól muzsikáltak az elmúlt években: tíz év alatt csaknem ötszörös pluszt könyvelhettek el az ebbe a szektorba fektetõk.
S vajon mikor hallgathatjuk a víz hordónkénti áráról szóló tõzsdei híradásokat? Talán hamarabb, mint gondolnánk: többen azért támogatnák az árupiaci megjelenést, mert nagyobb takarékosságra fogná a fogyasztókat, éppúgy, ahogy a szén-dioxiddal való kereskedelem is a kibocsátás csökkentésére sarkallja az országokat. A határidõs kereskedés elindításához azonban még számos akadályt kell elhárítani, így még jó néhány év eltelik addig, amíg a víz is felbukkanhat az olaj és a többi árupiaci szereplõ mellett.
Az üzleti körök érdeklõdése nem áll meg a vízzel való kereskedésnél. A magántõke a pazarlást fékezõ elosztás és készletgazdálkodás címén a vízi közmûszektor privatizálását követeli. A folyamat az Egyesült Államokban már akkora lendületet vett, hogy a lakosság 33,5 százaléka kapja magántulajdonban lévõ szolgáltatótól a vizet. A bolíviai vízháború viszont rámutat ennek veszélyeire: az ottani kormány a kilencvenes évek végén egy külföldi konzorciumnak engedte át az egyik vízszolgáltató vállalatot. A lakóknak törvényben tiltották meg, hogy a folyókból, patakokból vizet merítsenek, és még az esõvizet sem gyûjthették össze. Ugyanakkor a kormány a magánbefektetõnek évi 16 százalékos extrahasznot garantált. Ekkor tízezrek vonultak az utcára, és összecsaptak a rendõrökkel; végül a tiltakozók gyõztek, és a kormánynak vissza kellett vonnia a privatizációt. Nem véletlen, hogy nemcsak álmodozók, hanem számos szakember is ingyenes vagy olcsón elérhetõ közjóvá, sõt emberi alapjoggá tenné a tiszta vizet.
Elkerülhetetlen a drágulás
A jövõben mi is lehetnénk olyan helyzetben, mint ma az olajsejkek: Magyarország gazdag vízkészlettel rendelkezik, hisz a hazánk területén átfolyó évi átlagos vízmennyiség (120 milliárd köbméter) egy lakosra vetített értéke világviszonylatban is kiemelkedõ. A kedvezõ adottságokat azonban csak akkor lehet kihasználni, ha a vízbõ idõszakok feleslegét korlátozás nélkül tárolni lehetne a szükséges idõre. A klímaváltozás tükrében a magyar vízgazdálkodást is újra kell gondolni, és a Vásárhelyi-tervet is át kell értékelni, mert az nem gondoskodik a vizek megtartásáról, csak az árvizek elvezetésérõl. Ma még nem kell számolni azzal, hogy - mint Barcelonában - háromezer eurós büntetést kap az, aki ivóvízzel mos autót vagy tölti fel a kerti medencét, de ahogy hazánk éghajlata közelít a mediterránhoz, várható, hogy egyre gyakrabban lesz vízkorlátozás.
Miután a víz ára a rendszerváltás után folyamatosan nõtt, a nyolcvanas évekhez képest 30-40 százalékkal fogyasztunk kevesebbet. Az újabb áremelés azonban így is elkerülhetetlen: az EU irányelve szerint a vízdíjba a szolgáltatás fedezete mellett bele kell számítani az amortizáció és az újrapótlás költségeit is. A tagállamoknak 2011-ig kell az új árképzési rendszert kialakítaniuk, ami középtávon akár 50 százalékos díjemelkedést is okozhat.
A drágulás irányába hathat a hazai állami víziközmû-szolgáltatók privatizációja, melyre egyre több jel utal. A tavaly elfogadott új vagyontörvény értelmében ugyanis a szolgáltatások jelentõs hányadát lefedõ öt jelentõs regionális víziközmû kikerült a tartósan állami tulajdonban maradó javak körébõl - mondja lapunknak Ányos József, a Magyar Víziközmû-szövetség elnöke. Sõt, a Gyurcsány Ferenc kormányfõ által meghirdetett Új tulajdonosi program második ütemében egy, a vízi közmûveket tömörítõ állami társaság is szerepel, tehát kisbefektetõk is vásárolhatnak majd "vizes" részvényeket. A szakemberek többsége legszívesebben azt mondaná, hogy a víz stratégiai ágazatként maradjon nemzeti tulajdonban, de a mai világban nem lehet reális cél, hogy távol tartsák a külföldi tõkét a közmûvek üzemeltetésétõl. Az úthengert nehéz megállítani, de a Pénzügyminisztériummal már tárgyalásokat kezdtek arról, hogy az állam az összes közüzemi szolgáltatás magánosítása tanulságainak levonásával készítse elõ a tõkebevonást. Ezért azt szorgalmazzák, hogy a parlament még a privatizáció elõtt fogadja el a víziközmûtörvényt a vagyon üzemeltetésének feltételeirõl, a szolgáltató kötelezettségeirõl és a díjképzésrõl.
TÉNYEK ÉS ADATOK
• A föld felszínének kétharmadát víz borítja, több mint 97 százaléka sós. • A 2,5 százaléknyi édesvíz kétharmada jégben, kis részben hóban, fagyott állapotban található, és ez csak drága olvasztással változtatható vízzé. • A rengeteg vízbõl kevesebb mint egyszázaléknyit lehet közvetlenül felhasználni. Ennek közel háromnegyedét a mezõgazdaság és az állattenyésztés, hetedét pedig az ipar fogyasztja el. • Egy csésze kávé elõállításához 140, egy kiló gabonáéhoz ezer, egy kiló rizséhez 1400, egy kiló marhahúséhoz pedig 13 ezer liter vízre van szükség. • Emberi használatra az édesvízkészlet tizede marad. Ez elegendõ volna minden egyes ember igényeinek kielégítésére, de egyenlõtlenül oszlik el a föld felszínén. • Az amerikai földrészen található a földi édesvízkészlet 40 százaléka (Kanada birtokolja az édesvízkincs 25 százalékát). • Ázsiában él a világ népességének 60 százaléka, ám csak a vízmennyiség 36 százaléka jut nekik. • Egy embernek évente egy köbméter ivóvízre van szüksége. Személyes szükségleteire további száz, egy évre elegendõ ételmennyiség elõállításához pedig ezer köbméter vizet használ el. • Észak-Amerikában és Japánban az egy lakosra jutó napi vízfelhasználás 350 liter. Európában 200, a szub-szaharai országokban 10-20 liter jut egy fõre naponta. Egy európai zuhanyzásából egy gambiai egy hónapig elél. • 1,1 milliárd embernek már ma sem jut tiszta ivóvíz. • 2,6 milliárd ember él megfelelõ szennyvízelvezetés nélkül. • A legborúlátóbb forgatókönyv szerint 2025-re az emberiség 66 százalékának nem lesz elegendõ ivóvize.
(Hetivalasz.hu)
Mi lehet keményebb még az olajválságnál is? Közel az idõ, amikor az ivóvíz ára csak az aranyéhoz lesz mérhetõ, és háborút, népvándorlást válthat ki a készletek szûkössége. A jövõ kihívása s egyben üzlete rejlik a különleges erõforrás kiaknázásában.
Ma még csak az energiakérdéssel foglalkozik a világ, de egy-két évtized múlva már megszokott látvány lesz, hogy olaj helyett vizet szállítanak a tankhajók a világ kiszáradóban lévõ területeire - állítják egyes szakértõk, akik világméretû vízválságot vizionálnak 2030 körülre. Az Amerikai Tudományos Akadémia szerint a föld felszíne 400 éve nem volt ilyen meleg, mint most, és csak az elmúlt száz évben egy fokkal emelkedett a hõmérséklet. Ez pedig már alapvetõ változásokat idézhet elõ a világ vízkészleteiben. A felmelegedés azzal a hatással is jár, hogy az esõs területek esõsebbeké, a szárazak szárazabbá válnak, így aszály és árvíz egyszerre sújtja a földrészeket. Tudósok szerint a mostani klímaváltozás néhány évtizeden belül kétmilliárd embert érintõ vízhiányhoz és a földön élõ fajok 20-30 százalékának kipusztulásához vezethet.
Harc a "kék aranyért"
A vártnál gyorsabban súlyosbodó vízhiánynak csak részben oka a felmelegedés: a növekvõ népesség és a túlfogyasztás is vészes mértékben apasztja a készleteket. Kész õrültség - véli Rob Oates, a World Wildlife Fund vezetõje -, hogy a fejlett államokban háztartási célokra, tisztításra, mosásra használják el az ivóvíz nagy részét. Nem a víz kevés, hanem a vele való gazdálkodási módszerek a roszszak - állítja a World Water Council jelentése. Ha a pazarlás folytatódik, akkor például Spanyolország területének harmada sivataggá válhat a nem is olyan távoli jövõben.
E században az aranynál is drágább víz lesz a fõ politikai feszültségforrás - jósolják ezek alapján az ENSZ szakértõi. Néhány évtizeden belül a fejlett világ egyes országaiban is korlátozásokat vezethetnek be, és a borúlátóbb forgatókönyvek szerint megindulhat egy újabb népvándorlás: a szomj halál szélén álló fejlõdõ országokból milliók özönlik el az észak-európai és észak-amerikai térséget.
Míg korábban sok háború az olaj miatt robbant ki, nem zárható ki, hogy a következõt a Közel-Keleten már a víz miatt vívják meg. A Níluson ma tíz ország osztozik több-kevesebb sikerrel, de növekszik köztük a feszültség, akárcsak a Tigris és az Eufrátesz folyók térségében; itt Törökország olyan gátakat épített, melyek Szíria és Irak ellátását veszélyeztetik. Afrikában 46 olyan országot tartanak számon, ahol a vízért folytatott vetélkedés még 2025 elõtt erõszakos konfliktusba torkollhat. Háború törhet ki Kína, India, Pakisztán vagy Délkelet-Ázsia térségében is, mivel a rablógazdálkodás következtében nemsokára kimerülnek a készletek.
Jöhet a víztõzsde?
A vízkészlettel értelmesebben kell gazdálkodni - szögezi le a Heti Válasznak Hegedûs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezetõ igazgatója. A vízben gazdag országok pedig megállapodásokat köthetnek a készletek megosztásáról a szomjazó államokkal. Már ha hajlandók erre: Kanada például eddig sem igen rajongott a vizére ácsingózó amerikaiak (a szárazságtól szenvedõ Colorado és Kalifornia állam vagy Las Vegas) ajánlataiért.
El lehet képzelni, hogy a konfliktusokkal terhelt Közel-Keleten ez menynyire járható út. A jómódú országok segélyekkel is enyhíthetnek a szárazság által sújtott államok helyzetén, de az utóbbi idõben csökkent az erre való hajlandóságuk.
Miután a gazdagabb országokban a felhasznált víz 20-40 százalékát pocsékolják el értelmetlenül, az elsõ, könnyen végrehajtható lépések közé tartozik a víztakarékos csaptelepek, zuhanyfejek és WC-öblítõk elterjesztése. Ez azonban még kevés: valószínûbb, hogy az igazán nagy pénzt a víztisztítási, -kezelési technológiák fejlesztésébe kell beleölni. Valójában az egész emberiséget el lehetne látni vízzel, de a sólepárlók, ionizátorok, ultraszûrõk alkalmazása rengetegbe fog kerülni. Csakúgy, mint a szennyvíz újrahasznosítása vagy az antarktiszi jégtömbök szállítása a Közel-Keletre. A vízválsággal kapcsolatos fejlesztések költsége globálisan hatezermilliárd dollárra tehetõ a következõ három évtizedben. A kérdés az, hogy ki fizeti meg ennek az árát.
A magántõke már felfigyelt a hiányban rejlõ lehetõségekre: a befektetési szektorban csak "kék aranyként" emlegetett termék piacát 460 milliárd dollár értékûre becsülik. Miután a következõ években a víz olyan stratégiai erõforrássá válik, mely jelentõsen drágulni fog, a vízgazdálkodásba történõ befektetés nagy megtérüléssel kecsegtet. Az érdeklõdés már most is jelentõs: kimondottan a vizes cégek értékpapírjait követi nyomon a Palisades Water Index, a Dow Jones U. S. Water Index, az S & P 1500 Water Utilities Index vagy az ISE-B&S Water Index. A víziközmûcégek egyébként jól muzsikáltak az elmúlt években: tíz év alatt csaknem ötszörös pluszt könyvelhettek el az ebbe a szektorba fektetõk.
S vajon mikor hallgathatjuk a víz hordónkénti áráról szóló tõzsdei híradásokat? Talán hamarabb, mint gondolnánk: többen azért támogatnák az árupiaci megjelenést, mert nagyobb takarékosságra fogná a fogyasztókat, éppúgy, ahogy a szén-dioxiddal való kereskedelem is a kibocsátás csökkentésére sarkallja az országokat. A határidõs kereskedés elindításához azonban még számos akadályt kell elhárítani, így még jó néhány év eltelik addig, amíg a víz is felbukkanhat az olaj és a többi árupiaci szereplõ mellett.
Az üzleti körök érdeklõdése nem áll meg a vízzel való kereskedésnél. A magántõke a pazarlást fékezõ elosztás és készletgazdálkodás címén a vízi közmûszektor privatizálását követeli. A folyamat az Egyesült Államokban már akkora lendületet vett, hogy a lakosság 33,5 százaléka kapja magántulajdonban lévõ szolgáltatótól a vizet. A bolíviai vízháború viszont rámutat ennek veszélyeire: az ottani kormány a kilencvenes évek végén egy külföldi konzorciumnak engedte át az egyik vízszolgáltató vállalatot. A lakóknak törvényben tiltották meg, hogy a folyókból, patakokból vizet merítsenek, és még az esõvizet sem gyûjthették össze. Ugyanakkor a kormány a magánbefektetõnek évi 16 százalékos extrahasznot garantált. Ekkor tízezrek vonultak az utcára, és összecsaptak a rendõrökkel; végül a tiltakozók gyõztek, és a kormánynak vissza kellett vonnia a privatizációt. Nem véletlen, hogy nemcsak álmodozók, hanem számos szakember is ingyenes vagy olcsón elérhetõ közjóvá, sõt emberi alapjoggá tenné a tiszta vizet.
Elkerülhetetlen a drágulás
A jövõben mi is lehetnénk olyan helyzetben, mint ma az olajsejkek: Magyarország gazdag vízkészlettel rendelkezik, hisz a hazánk területén átfolyó évi átlagos vízmennyiség (120 milliárd köbméter) egy lakosra vetített értéke világviszonylatban is kiemelkedõ. A kedvezõ adottságokat azonban csak akkor lehet kihasználni, ha a vízbõ idõszakok feleslegét korlátozás nélkül tárolni lehetne a szükséges idõre. A klímaváltozás tükrében a magyar vízgazdálkodást is újra kell gondolni, és a Vásárhelyi-tervet is át kell értékelni, mert az nem gondoskodik a vizek megtartásáról, csak az árvizek elvezetésérõl. Ma még nem kell számolni azzal, hogy - mint Barcelonában - háromezer eurós büntetést kap az, aki ivóvízzel mos autót vagy tölti fel a kerti medencét, de ahogy hazánk éghajlata közelít a mediterránhoz, várható, hogy egyre gyakrabban lesz vízkorlátozás.
Miután a víz ára a rendszerváltás után folyamatosan nõtt, a nyolcvanas évekhez képest 30-40 százalékkal fogyasztunk kevesebbet. Az újabb áremelés azonban így is elkerülhetetlen: az EU irányelve szerint a vízdíjba a szolgáltatás fedezete mellett bele kell számítani az amortizáció és az újrapótlás költségeit is. A tagállamoknak 2011-ig kell az új árképzési rendszert kialakítaniuk, ami középtávon akár 50 százalékos díjemelkedést is okozhat.
A drágulás irányába hathat a hazai állami víziközmû-szolgáltatók privatizációja, melyre egyre több jel utal. A tavaly elfogadott új vagyontörvény értelmében ugyanis a szolgáltatások jelentõs hányadát lefedõ öt jelentõs regionális víziközmû kikerült a tartósan állami tulajdonban maradó javak körébõl - mondja lapunknak Ányos József, a Magyar Víziközmû-szövetség elnöke. Sõt, a Gyurcsány Ferenc kormányfõ által meghirdetett Új tulajdonosi program második ütemében egy, a vízi közmûveket tömörítõ állami társaság is szerepel, tehát kisbefektetõk is vásárolhatnak majd "vizes" részvényeket. A szakemberek többsége legszívesebben azt mondaná, hogy a víz stratégiai ágazatként maradjon nemzeti tulajdonban, de a mai világban nem lehet reális cél, hogy távol tartsák a külföldi tõkét a közmûvek üzemeltetésétõl. Az úthengert nehéz megállítani, de a Pénzügyminisztériummal már tárgyalásokat kezdtek arról, hogy az állam az összes közüzemi szolgáltatás magánosítása tanulságainak levonásával készítse elõ a tõkebevonást. Ezért azt szorgalmazzák, hogy a parlament még a privatizáció elõtt fogadja el a víziközmûtörvényt a vagyon üzemeltetésének feltételeirõl, a szolgáltató kötelezettségeirõl és a díjképzésrõl.
TÉNYEK ÉS ADATOK
• A föld felszínének kétharmadát víz borítja, több mint 97 százaléka sós. • A 2,5 százaléknyi édesvíz kétharmada jégben, kis részben hóban, fagyott állapotban található, és ez csak drága olvasztással változtatható vízzé. • A rengeteg vízbõl kevesebb mint egyszázaléknyit lehet közvetlenül felhasználni. Ennek közel háromnegyedét a mezõgazdaság és az állattenyésztés, hetedét pedig az ipar fogyasztja el. • Egy csésze kávé elõállításához 140, egy kiló gabonáéhoz ezer, egy kiló rizséhez 1400, egy kiló marhahúséhoz pedig 13 ezer liter vízre van szükség. • Emberi használatra az édesvízkészlet tizede marad. Ez elegendõ volna minden egyes ember igényeinek kielégítésére, de egyenlõtlenül oszlik el a föld felszínén. • Az amerikai földrészen található a földi édesvízkészlet 40 százaléka (Kanada birtokolja az édesvízkincs 25 százalékát). • Ázsiában él a világ népességének 60 százaléka, ám csak a vízmennyiség 36 százaléka jut nekik. • Egy embernek évente egy köbméter ivóvízre van szüksége. Személyes szükségleteire további száz, egy évre elegendõ ételmennyiség elõállításához pedig ezer köbméter vizet használ el. • Észak-Amerikában és Japánban az egy lakosra jutó napi vízfelhasználás 350 liter. Európában 200, a szub-szaharai országokban 10-20 liter jut egy fõre naponta. Egy európai zuhanyzásából egy gambiai egy hónapig elél. • 1,1 milliárd embernek már ma sem jut tiszta ivóvíz. • 2,6 milliárd ember él megfelelõ szennyvízelvezetés nélkül. • A legborúlátóbb forgatókönyv szerint 2025-re az emberiség 66 százalékának nem lesz elegendõ ivóvize.
(Hetivalasz.hu)
Neked, mint kívülállónak, mi a véleményed az intelligenciáról?
← ElőzőOldal 4 / 4