Fiú-lány barátság
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
http://www.youtube.com/watch?v=QiRbyX2DPQs
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
de ha már annyira hinni akarsz benne, akkor is elég önkényesen értelmezed. pl. értelmezhetnéd úgy, hogy kiszakadt az óvszer, mert a sors szerint meg kell termékenyítenie téged és közös gyerekeket kell nevelnetek
Volt egy nagyon-nagyon jó srác barátom, akivel mindent meg tudtunk beszélni. Mindkettõnknek volt kapcsolata, teljesen jól elvoltunk. Aztán hirtelen megváltoztak az érzéseink, és el kezdtünk egymáshoz közeledni, már mindent vele beszéltem meg, a kapcsolatom a barátommal emiatt megromlott. Aztán nem bírtuk tovább és engedtünk az érzéseknek, kezdetben csak csókok voltak, semmi több. De aztán megtörtént a dolog. Furcsa, hogy akit még egyszer barátként kezeltem és azt gondoltam barát is marad, azzal szexuális viszonyom lett. Viszont mintha a sorstól kaptunk volna egy figyelmeztetést: az együttlétünk alatt az óvszer felmondta a szolgálatot...Az esténk onnantól kezdve kínszenvedés lett, telefonálgattunk és infót kerestünk a neten arról, hogyan juthatok esemény utáni tablettához, mert szégyellem, de semmit nem tudtam errõl, csak hogy létezik. Ebben az oldalban nem csalódtam, rengeteg hasznos és hiteles infót olvastam:
http://www.facebook.com/neesspanikba
Aztán cselekedtem. Szerencsére sikerült idõben bevenni a gyógyszert és nem lett gond. Viszont ez az eset rányomta a bélyegét a kapcsolatunkra és azóta szinte nem is beszélünk..pedig hiányzik..vajon tudunk úgy beszélgetni valaha, mint annó? :(
Nem lehet, hogy próbál közeledni, de te nem mutatsz túl nagy lelkesedést, ezért inkább "vissza vesz"? Persze nem ismerem õt, de feltételezem, hogy nem egy önbizalomtól dagadó srácról van szó (mivel írtad, hogy nem volt még kapcsolata), de ez volt az elsõ, ami beugrott.
/*WTF?!*/
Az õszinteség, és az egymásba vetett bizalom nagyon fontos.
Ha pedig kölcsönös a vonzódás, akkor szép lassan kezdjetek bele, semmit sem kell elsietni. Elõny, hogy már ismeritek egymást, tudjátok, hogy mire számíthattok egymástól. Az is figyelemreméltó, hogy a fiú nem élt vissza a helyzettel és nem akart lefektetni, ezt becsüld meg, ilyet már nagyítóval sem találsz.
Tanácsot szeretnék kérni légyszí segítsetek, mert én már egyáltalán nem értek semmit.Barátok vagyunk 1 fiúval már 6 éve, ez idõ alatt történt egy s más. Egymásba habarodtunk, jártunk, de végül semmi nem lett belõle(se csók se más) magánügyi és családi problémák miatt, ekkor 1 évre megszakadt a kapcsolatunk nem beszéltünk egymással. Majd ez után ismét elkezdtünk chatelni, mintha minden a régi lenne ma már együtt megyünk edzésre is, és a minap megint elõkerült ez a vonzódás dolog, pedig azt hittem már lezártuk. Én teljesen töröltem magamból ezt az egészet vagy legalábbis sikeres elnyomtam, erre kiderül egy nem éppen félreérthetõ utalásból, hogy én még mindig tetszem neki. Fogalmam sincs mit gondoljak vagy mit tegyek. Már a saját érzéseimben sem vagyok biztos ennyi idõ és kényszerû felejtés, elnyomás után. Nagyon félek, hogy elveszítem õt akárhogy is döntök, de hogy ez nem szimpla barátság ami kettõnk között van az tuti. Gondoltam rá, hogy elõhozom a témát és beszélek vele, de egyik nap ilyen másik nap olyan nem tudok rá alapozni, teljesen tönkre tesz a csapongó érzelmeivel. Van, hogy megsimítja a karom vagy közelebb húzódik ismerem mint a tenyerem tudom nála ez mit jelent, másnap meg már úgy tesz mintha semmi nem történt volna eltávolodik, magába zárkózik szabályosan eltaszít. Ez a kettõsség kikészít, beleélem magam, hogy lehet valami van még remény utána pedig rendszerint csalódnom kell, és már felhozni sem merek semmit a végén még én esek pofára. Miért csinálja ezt velem? Ilyenkor mi a megoldás? Nem szeretném, hogy vége legyen a barátságunknak egyszer már majdnem elveszítettem még egyszer nem tudnám, viszont biztos vagyok benne ha össze jönnénk és vége lenne képtelen lennék újra a barátja lenni, ha viszont barátok maradunk mindig ott motoszkálna, hogy de miért nem lépünk feljebb miért nem próbáljuk meg és késõbb akár meg is bánhatjuk, hogy ott voltunk egymásnak és még csak esélyt sem adtunk egy kapcsolatnak. Azt azért hozzá kell tennem, hogy egyikünknek sem volt elõtte kapcsolata, tehát az érthetõ, hogy mind a ketten tapasztalatlanok és félénkek vagyunk talán ez a gátlásosság a legnagyobb probléma.
blogom: http://napibenji.blogspot.hu/ Bloggal kapcsolatos barter üzletekbe benne vagyok!
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
blogom: http://napibenji.blogspot.hu/ Bloggal kapcsolatos barter üzletekbe benne vagyok!
Ez azért nem mûködik ilyen egyszerûen, de azért nyomtam egy plusz 1-et, tetszett összességében. :)
Vivimos por ti, vence por nosotros.
ha gondoljátok: http://napibenji.blogspot.hu/2012/10/ha-valami-megfog-masikban.html
blogom: http://napibenji.blogspot.hu/ Bloggal kapcsolatos barter üzletekbe benne vagyok!
2,5 éve ismerem a mostani párom. 4 hónapja vagyunk együtt, háát mit is mondjak, erõsen veri az eddigi kapcsolataimat és igazából az h. elég sok mindent tudunk a másikról rohadt nagy pluszt ad. Jövõhónapban hozzám is költözik :)
Szal a véleményem, hogy fiú-lány barátság nincs :D vagy ha " az" akkor több is van a dologban :D
\"És tegyük azt is hozzá, hogy minden kelet-európai, az itteni mutyikat és lopásokat elszenved? állampolgárnak az orosz milliárdos felt?nése óta kötelessége tiszta szívb?l utálni a Chelsea-t.\"

De ha nem próbáljuk meg, akkor soha nem fogjuk megtudni milyen lett volna, ha igen... egyszer élünk.
\"És tegyük azt is hozzá, hogy minden kelet-európai, az itteni mutyikat és lopásokat elszenved? állampolgárnak az orosz milliárdos felt?nése óta kötelessége tiszta szívb?l utálni a Chelsea-t.\"
A lánnyal fõiskolán ismerkedtem meg, volt bnõm, volt barátja, szal hülyéskedés beszélgetés ilyenek. Aztán kezdett beszarni a kapcsolatom, az övé is elkezdett haldokolni és elkezdtünk mélyebben belemenni a beszélgetésekbe, megismertük egymást nagyon nagyon mélyen.
Aztán elkezdett átalakulni ez a dolog, hogy a külsõ vonzalom megvolt eddig is, belsõleg is tiptop minden és végülis a barát/barátnõ sincs képbe, ezért miért ne? Na most itt tartunk, eddig jöttek nevetséges kifogások mind2 részrõl...
\"És tegyük azt is hozzá, hogy minden kelet-európai, az itteni mutyikat és lopásokat elszenved? állampolgárnak az orosz milliárdos felt?nése óta kötelessége tiszta szívb?l utálni a Chelsea-t.\"
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
lány nem kellett soha barátnak, arra vannak fiúk
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
nem szoktam akarni csak megdugni lányokat, max idegeneket az utcán
akihez vonzódom, attól mindig többet akarok. érzelmeket keresek, nem dugást
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
ha egy lány annyira megfog hogy jobban meg akarom ismerni a haver szintnél, akkor mindig beleszeretek.
Thrash \'Till Death
szóval, most már úgy látom (még ha van is nagyon jó barátom, lakótársam is, aki fiú), hogy nem lehet igazi igazi igazi barátság...valahol úgyis megakad...
A másik véglet h azért nem alakul a haverság barátsággá (de hülyén hangzik ez...), mert az egyik fél többet szeretne.
you are like a butterfly, a caterpillar's dream to fly
És ezt tapasztalatból írom, sok jó lányismerõsöm van :) de valahogy mégsem tudnak barátok lenni...