Földönkívüli élőlények
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Meg amúgy mi a tökért kínlódnak azzal a titkos progival, hiszen az idegenek egy kevéske agyleszívásért lehet, hogy adtak volna már egy ürcirkálót??
Csak az a baj, hogy lefelé.
Bár abban igazad van, hogy a "mindenben" benne van "minden", még az is amit még nem tudunk, sőt még az is amit soha nem is fogunk megtudni.
DE először csak örüljünk annak, hogy már nem a Tejutat tekintjük a világegyetemnek, az omniverzum elképzelések egyelőre még csak "papíron" léteznek.
Van még mit megemészteni a mostani Univerzumunkkal kapcsolatban is.
Az agyzabáló alieneidre visszatérve, nem furcsállod, hogy ennyi szellemi energiát meghagytak az emberiségnek, hogy már az omniverzum lehetőségeiről is vitatkozhatnak.
Ha az általad emlegetett malac-disznó helyzetben lennénk, akkor erre nem hiszem, hogy módunk lenne.
Nem gondolod???
Basszus kihagytam a sorból a multiverzumot😞((
Utoljára szerkesztette: maki85, 2019.04.29. 23:35:02
Először is mi az Omniverzum?
Kezdjük a multiverzummal. A definíció szerint a multiverzum az összes létező univerzum összessége és tartalmazza az „összes teret, időt, anyagot és energiát.”
Hogy igazán megértsük mi az Omniverzum, még egy aspektust figyelembe kell venni: a spirituális dimenziókat, amelyek magukban foglalják a lelkek intelligens civilizációit, a szellemi lényeket, és a Forrást-Forrásmezőt (Istent). Az Omniverzum így túlmutat a multiverzum hagyományos tudományos meghatározásán, mivel tartalmazza a fizikai idő, tér, energia és az anyag párhuzamos univerzumait.
Az Omniverzum spirituális dimenziója biztosítja az energiát a multiverzum minden egyes fizikai univerzumának a teremtéséhez és fenntartásához. Az Omniverzum a multiverzum és a spirituális dimenziók összessége – vagyis más szavakkal minden, ami van.
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
"Földönkívűli élőlények a Világegyetemben" témának mi köze egyébkébént a kozmológiához? Mindegy... A lenti kérdésem adott.
Utoljára szerkesztette: BladeW, 2019.04.29. 22:38:15
Valamit benézhettünk az Univerzummal kapcsolatban.
Úgy tűnik, a Világegyetemben vannak még olyan tényezők, amelyekkel nem számolunk megfelelően. Hogy ez a faktor a sötét anyag, a sötét energia vagy egy egyelőre ismeretlen jelenség, azt nem tudni.
Nem errôl beszéltem ??!
https://24.hu/tudomany/2019/04/29/vilagegyetem-kora/
@maki: ha már megcsináltam, akkor informálódj innen <#action>#action>
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
HÁÁÁT én spec másra gondoltam, csak nem akartam szegényt direkte megbántani.
Mert bizony még én is láthatok majdan mindenfélét, amit mások nem😞((
És még azt fogom majd hinni, hogy a többi a hülye. XD
Pedig annyira, de annyira reménykedtem, hogy NA!! majd most talán meg fogsz győzni <#fejvakaras>#fejvakaras>
De te erre mit tettél??--------Segget csináltál a szádból <#confused>#confused>
Kérlek tedd meg, hogy még egyszer elolvasol, és a feltett kérdéseimre válaszolsz.😊))
Még egy. Te már régi motoros vagy. Mondd meg légyszi, hány éves kortól kezdted észlelni magadon, hogy látod azt, amit a többi nem???
Már csak azért, hogy felkészülhessek rá én is, no meg a családom is.
Köszi szépen😊)
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
Tök ugyan az a reakció, ugyan az a karakter, ugyan az az értelem. Jelentkezz náluk, hiányzol közülük.. <#nyes>#nyes>
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
Hogy ha észre vetted, még semmi sem bizonyosodott be arról, amit 15 éve írogatok, sôt !! az utóbbi években olyan személyek álltak elô, akik bizonyítják annak hitelességét. Los Álmos-ról is írtam még akkor, és itt van tessék Emery Smidt, aki ott dolgozott és igazolja a 15 évvel ezelôtti állításaimat. És ô csak egy a sok ezer közül...
Ezen a szinten már nincsenek oroszok, meg amik, meg mások. Itt már csak humanoidok vannak, keverékek, meg idegenek. A kulcs a DNS, nem a nemzetiség (mit gondolsz miért akarják eltörölni itt a Földön is ?)
Nem, nem érzek ellentmondást. Azt érzem, hogy nem érted mirôl is beszélek.
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
Előszerettel hajtogatod, hogy mi emberek az alienek által épített ólban vergődő malacok vagyunk. Te ezen állításodat főleg megboldogult Saintgermain korodban mantráztad napi rendszerességgel. Mióta átvedlettél zserni apóvá, ezt ritkábban teszed, de azért maradt belőle finoman. Mondd azért lassúltál be, mert észrevették azok az agyzabálok, hogy te tisztában vagy az ő aljas tevékenységükkel?? Avagy te nem is vagy szellemi táplálék a számukra, és így nem is számítasz annyira malacnak a részükre???
Másutt, és főleg régebben azt állítottad, hogy a naprendszerünkben idegen űrhajók ezrei száguldoznak, és, hogy van köztük bolygó méretű is. Meg, hogy az oroszok, és az amcsik ingajáratoznak a Mars, és a Föld között. Meg, hogy igazából nem is száguldoznak, (ez már egy új tétel volt tőled) hanem teleportálodnak ide-oda.
Most pedig azt állítod, hogy a NASA több százezer alient alkalmaz a titkos űrprogramjában, (még szerencse, hogy te tudsz róla <#fejvakaras>#fejvakaras>), amivel frankón el is vannak maradva, mert még mindig az oroszokat kérik meg, hogy fellődözzék őket az űrállomásra.
Nem érzel egy kis ellentmondást??
Kérdezhetek én is ? Miért van az, hogy öt percig keresgélsz haszontalan, ahelyett, hogy legalább öt percet nézted volna a filmet, és ahhoz szólnál hozzá ami a filmben van ?? A téma ugyan is nem az én állításom, hanem Emery Smidt-é a filmben.
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
Tanulságos amit írsz, túl negatív a téma, ahhoz, hogy "népszerû" legyen. Talán ezért szúrtad ki te magad is az egy órás filmbôl a legártatlanabbat, a világítás témát. Ez lehet az ok 'rebeka' vegôdésére is, valahol érzik a valóságot, de irtóznak még a gondolattól is, hogy majd egy napon minden világossá válik. És ez a nap lesz az, amikor a férgesét a guta üti meg.. <#hehe>#hehe>
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
Az 53-nál már az állítólagos ufóészlelésekről magyaráznak..
Szeretem a sci-fit magam is, így persze megnéztem a vidit. Sajnos sok ponton túl negatív a téma amit érint. Ez sokakat befolyásolhat érzelmileg, akik el is hiszik emiatt, hogy mindez igaz, amikről szó van. Bár ha figyelmesebb az ember, rögtön még az elején kiszúrhatja az első valótlanságot: led világítás használatának kötelezővé tétele az Usában és itt Európában. Öö...hol is? 😊
Én is Európában élek. Vehetek a boltban nem ledes izzókat (pl. halogén) de akár ősrégi neoncsöveket is, amik viszont valóban károsabbak picit az uv fény kibocsájtás miatt. Persze csak az arra hajlamosabbakra és nem mindenkire. Ezt valahogy mindig elfelejtik megemlíteni az ilyen figyelmeztető videókban..
De a légyeget értem: sok dolog káros ebben a világban. De ez van. Itt élünk, ezt kell elfogadni. Ha valakiknek ez nem megy, vannak erre kiváló szakemberek, akik segíthetnek. De még ők is csak annak tudnak, aki elfogadja a segítséget.
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Ott, hogy gyorsan rákerestél a névre, és egy félnótás irását belinkelted, aki szintén csak egy magyar fordításból összezagyvált dolgokat, amit ô maga sem érthetett ??
Corey ugyan csak egy pár éve lépett színre, December óta minden nap az egyik rádió adón élôben ad interjúkat és soha nem keveredik ellentmondásba ! Itt van az egyik: https://www.youtube.com/watch?v=YZeIfM0bQUk
Elég egyértelmû ?!
Nem szükséges önmagadat állandóan ismételgetni, nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyunk egy szinten !
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
Köszi. <#worship>#worship>
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
Hogy ha ez sci-fi, akkor mit szólsz Emery Smidt beszámolójára az 53. perctôl a videón ?? (ha nem nézed meg, csak magad akadályozod meg abban, hogy az összefüggéseket megértsd)
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
HÜLYE!!!
Bocsi, ne haragudj, de te akartad, pedig éppen meg akartalak dícsérni, hogy milyen egy eszes ember vagy X)))
Picit kevesebb sci-fit javaslok 😊
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Te jártál közbe a youtube nál, hogy vegyék le az általam linkelt videót ?? (konteo #99)
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
Nem. Annak a lehetôségnek van vége, hogy kilépj a Mátrixból.
"...a szellemünk sem fejlődhetne sehová, hiszen csak egy megírt program lenne..."
Nem egészen. A gnosztikusok szerint nincs más, egyedül csak egy végtelen nagy energia a "Forrás" - amit ôk Sophiának neveznek - és ez az energia osztotta magát részecskékre, világokra, entitásokra, hogy önmagát egy másik aspektusból szemlélje.
A mi eltérített világunk a "Demiurge" mûve, ô az aki a Matrixba zárt minket, ô teremtette az árkonokat-jinneket, és mi "fizikális" szinten rezgô entitásokat is, mint pl a drakók, akik az ô helytartói ezen a szinten.
Sophia "világában" nincs elôre megírt, program, hiszen rajtunk keresztül gazdagodik az ifokban. Elôre megírt programra a Demiurgenek van szüksége, hogy bebiztosítsa a börtön falait az általa eltérített fake valóságban. És ez a 5G célja....
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
Vagy inkább csak a 4G világ vége? 😊
Egyébként az elméleted egy nálunk fejlettebb intelligenciát feltételez, hiszen minket embereket is akkor valaki teremtett. Darwin nagyot csalódna, ha ez így lenne...de szerencsére egy virtuális világban (már ha ott élnénk) a szellemünk sem fejlődhetne sehová, hiszen csak egy megírt program lenne...
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Most van az utolsó alkalom, hogy megtudd, hogy egy genetikai kisérlet vagyunk. Testbe zárt energia (szellem), mely börtön kulcsa a DNS be van bezárva. Tökéletes energia termelô haszonállatok voltunk eddig, a "teremtô" Perpetum Mobilja, önszaporodással és végtelen energia bányával. A "teremtô" csak ott cseszte el, hogy nem számolt a szellem fejlôdésével... Most újra beakarja hozni a mulasztást az 5G hálózat kiépítésével, úgy, hogy ébresztô, mert aki most sem ébred fel, annak már nem lesz több alkalma.. <#papakacsint>#papakacsint>
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
Békés húsvétot minden földönkívüli és földönbelüli élőlénynek.
Csak tudnám, mi emberek hová is tartozunk?... 😊
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Van már valami változás a földönkívüli élőlények kutatási eredményeiben, vagy nézzek be később?<#idiota>#idiota>
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Egy tévéproducer beperli a CIA egyik tudósát, hogy véget érjen az antigravitációs technológia kifejlesztésével kapcsolatos titkolózás
0
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2019/04/egy-teveproducer-beperli-cia-egyik.html
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
<#unalmas>#unalmas>
Mi malacok vagyunk egy ólban.
Ami igaz, néhányan disznók😊))
Hát nem mondtam ?? <#beka2>#beka2>
https://24.hu/tech/2019/03/26/intelligens-idegenek-foldon-kivuli-civilizacio/
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
Ebben a videóban értelmesen beszélnek a történelmi korok UFO-iról:
YouTube Titokzatos lények
Ti mit szóltok hozzá ?
<#nemtudom>#nemtudom>
Utoljára szerkesztette: hiper fizikus, 2019.02.04. 20:18:14
idegen földönkívüli élőlények pedig ha vannak is, mi egyelőre nem tudunk róla.
De a fantáziámban attól még lehet alien az illuzionista...<#alien>#alien>
Ami pedig Hänsel és Gretel történetét illeti, azt egy olyan fószer jegyezte le először, aki a rovásírásról is írt egy német hősi eposzt.
Szóval nyelvtudós, antopológus, mitográfus, egyetemi oktató és mondagyűjtő is volt egyszerre.
Tehát félig-meddig tudós, aki meséket is gyűjtött...
Nagyjából ennyit tudunk ma Jancsi és Juliska eredetéről: (semmi).<#vigyor1>#vigyor1>
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
De akár lehetnének Jancsi és Juliska is😊)
Az pedig elég humoros lenne, hogy azért járnak át ebbe a dimenzióba, hogy bennünket szórakoztassanak.
", hogy a francba került oda az üvegfal túloldalára?"
Pont itt van a kutya elásva, hogy mi ezen töprengjünk.
Van egy rokonom, aki hobby szinten űzi a dolgot, de ettől függetlenül olyanokat mutat, amitől csak ámulunk.
Pedig ő nem hiszem, hogy alien lenne.
Bár a jó ég sem tudja <#fejvakaras>#fejvakaras>
Utoljára szerkesztette: maki85, 2018.12.09. 11:20:36
Miért ne lehetnének egyes illuzionisták is akár idegen földönkívüli élőlények?
Gondolj csak bele. Egyes "trükkök" látszólag ellentmondanak akár az általunk ismert fizikai törvényeknek is. Példa: valaki kiválaszt egy kártyát a pakliból, megmutatja a többieknek. Illuzionista nem látja a lapot. Majd visszateszik a pakliba. Háttérben óriási akvárium. Tag fogja a paklit megkeveri, megfordul és "nekivágja" az akvárium oldalának. A lapok mind leesnek, kivéve egyet, ami az akvárium túloldalán van velünk szemben odatapadva a víz felőli oldalról az akvárium üvegfalának. Ahol az előbb még semmi sem volt csak víz és halak. Természetesen az a bizonyos kiválasztott lap az, amit az előbb körbemutogattak.
Persze a lényeg itt nem az, hogy hogyan sikerült kiválasztani egy bizonyos lapot a pakliból hanem az, hogy a francba került oda az üvegfal túloldalára...<#hehe>#hehe>
Igen, tudom ne foglalkozzak ilyesmi trükkökkel. Benne van a nevében is, hogy trükk, tehát biztosan csak átverés.
De biztosan az? Nem csak ezt akarják elhitetni mindenkivel? Mi van, ha valóban dacolnak a mi fizikai törvényeinkkel?
Volt az a régi, klasszikus trükk is, amikor lebegtettek tárgyakat és embereket is. Mi van ha az se trükk? Csak trükknek állítják be, mintha létezne arra is racionális magyarázat holmi erős vékony tartó damilzsinegekkel..
Egy nap majd legyőzzük a távolságokat, s eljutunk idegen földönkívüli dimenziókba. Ez tuti.
Miért ne működhetne ez akár visszafelé is? Más idegen élőlények, miért ne juthatnának el a mi dimenziónkba is akár?
Ha ez működne, itt a Földön az egyik legjobb álca kétségtelenül egy illuzionista lehetne.
Hisz ők úgyis csak csalók. Vagy mégsem?....<#nevetes1>#nevetes1>
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Le a kalappal előttük.
Olvastam ezekkel kapcsolatban, hogy náluk minden egyes mozdulat valamit "takarhat".
Pl a haj, póló stb megigazítása.
No de arra már gondolni sem merek, hogy ők valójában alienek XDDD
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
Egyébként az elosztó baloldali vége nincs benne a képben, onnan is rálehet kapcsolódva a hálózatra.
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
<#nevetes1>#nevetes1>
Utoljára szerkesztette: hiper fizikus, 2018.12.07. 01:40:04
Mellesleg van különbség a trükk és a varázslat közt. Bár ezzel csak akkor szembesül az ember, ha a varázslat ott a szemed előtt történik.
Ott akkor kizárt a trükk. Mutatok egy másik példát, ha már bebeszéltétek magatoknak, hogy mindenki be van avatva a trükkbe, aki csak szerepel a videóban...<#nyes>#nyes>
Ők egész biztosan nem beavatottak..
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Ez talán segíthet számodra, hogy általad említett "bizonyosságokat" is ilyen szemmel nézd.
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)