Földönkívüli élőlények
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Simán végelgyengülésben meghalunk ha ekkora a tempó a publikálásban
Utoljára szerkesztette: Palinko, 2019.09.20. 14:33:04

Ha gondolod, besegítek😊))
..és az indiaiak még csodálkoznak, hogy az ô szondáik landolás elôtt eltûnnek.. <#nyes>#nyes>
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
A Dimenzió elnevezést az ember találta ki hogy megtudja határozni a térbeli helyzetét semmi köze az IDŐ-höz.-- amely olyan tér-feszültség ami befolyásolhatja nem csak élettelen mozgását de mivel az élet biológiailag ebben keletkezett és élt a szervezete ehhez van működésileg kódolva.
Ha egy ember pl. komába kerül miután újraélesztették, akkor előfordulhat, hogy azért marad vegetáló test, mert az egyik energia hálózata eltávozott a testéből és csak a másik energia hálózata és a szervei működnek > az idő lelassul a testében.
S ez érvényes a Földünk elhagyása után a Naprendszer Terében is s még inkább olyan bolygón mint a Mars.-- Annak a felszínén lehet feszültség ami kintről éri a felszínét, de az nem a saját ZÁRT-TERŰ TÉR-feszültsége.
Egyébként ne aggódj megírtam a NASAnak,----több mint 10 évvel ezelőtt!--- hogy mire vigyázzanak és hogy valamiképp teremteniük kellene egy belső Tér-feszültséget az űrhajókon.
Én kis naív meg mindig azt hittem, hogy az idô nem más mint a 3D elengedhetetlen része, (kelléke) amire a magasabb D-k ben, nincs szükség, mivel az Energia magasabb rezgésén már nem tömörül anyaggá, így az idôskála nem kell, hogy része legyen a létnek.
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
A fizikusaink és a csillagászok, az univerzumban kutatnak a fekete energia után --ha-ha-ha-- holott a Földünk anyagából az sugárzik ki-- ez biztosítja tulajdonképpen a gravitációs erőt!!
--- A magnetoszféra elnevezéséhez kölcsönvették a Magnezit tulajdonságát-- ezzel próbálták megmagyarázni a magnetoszféra létezését és kizáródását majd visszazáródását.--- Holott energia szabadult fel az anyag felbomlásakor aminek KETTŐ töltése van-- és ezek igyekeznek elkerülni egymást szerencsére-- egyik a talpunk alatt száguldozik az anyagban és az izzó láva örvényekben-ez a fekete energia----A másik a Fehér energia a Föld közepén képződött hatalmas térben egy MAGOT alakított ki magának és abból záródik ki majd oda tér vissza--- A MAG egyáltalán nem forró , nem igaz és plazmaszerű tágulni, de megnyílni is képes fala van!! Nem forró vas van benne, hanem Higanyféle. A MAGOT széles, ÜRES sötét Tér veszi körül kb 2000-2500 km széles.-- A Földünk valamikor i.e pár ezer évvel sokkal kisebb volt!!!
Legjobban az tetszik, hogy az időt is lehet szállítani.XD
Drukkolok, hogy meg tudd győzni zserni papát
Az idôrôl való elképzelésedet már nem is feszegetném, mert az aztán már visz mindent <#nyes>#nyes>
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
Utoljára szerkesztette: BladeW, 2019.08.24. 17:58:58
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
<#confused>#confused>
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
pl?
Utoljára szerkesztette: BladeW, 2019.08.24. 14:32:42
Alex már nem aktív (túl haladta az idejét ?) de van sok más helyette, pl. ajánlanám Corey Goode-t, aki 20 évet dolgozott a Marson és a környezô bolygókon. Itt egy interju vele
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
link
Ezt a bohózatot meg amit linkeltél, lehet, hogy nem is egy egyetemista találta ki, hanem a Cabal. Már túlságosan közismert és elavult, csinálnak belôle Alien múzeumot a késôn ébredô kreténeknek,... meg amúgy is van belôle 120 db másik a Földön <#szomoru1>#szomoru1>
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
Egy amerikai egyetemista azt találta ki, hogy rohanjuk le az 51-es körzetet .
<#falbav>#falbav><#alien>#alien>
Bár ha mondjuk én a Földön élek le 40 évet, avagy te közel fénysebességgel mozogva élsz le 40 évet, önmagukban mind a kettő 40 év.
Direkte kihagytam azt a tényt, hogy a külső szemlélő, vagyis felőlem nézve a te időt lelassult.
Utoljára szerkesztette: maki85, 2019.07.17. 18:44:31
Az emberi hülyeséget leszámítva nincs állandó változatlan.
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Abban persze igazad van, hogy itt a Földön az idő mérése a Föld tengely körüli, illetve a Nap körüli forgásán alapul.
Gondolom, hogy az öregedés jelensége a világegyetem bármelyik pontján létező jelenség.
Már csak azért is, mert maga az univerzum is "öregszik"
Az persze kérdés, egy óriási kérdés, hogy "ő" milyen alapon méri az időt.XD
Utoljára szerkesztette: maki85, 2019.07.16. 21:48:20
<#phone>#phone>
Kár, hogy az eredetéről viszont nem sokat beszélnek...
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Csak azért nehéz ezt elképzelni, mert itt meg épp az idő létezése miatt nem létezik fizikai öröklét....
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
24.-25. oldal:
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
The impact of the quota can be assessed by conducting a simulation based on the most recent
annual statistics available.51 The figures used in the simulation can be found in Table 6 and Table
7 in Annex C.
The models presented to the Member States did not however take account of the size of the
Member States, when GDP per capita is used. Whereas GDP per capita allows for a comparison of
economies that are very different in size, each Member State's size should be factored in, in
order to avoid situations where for example Luxembourg (which enjoys a high GDP per capita)
will be allocated a quota only based on the GDP per capita and density, without taking into
account the small size of the country. This is why the study team has chosen to include the
Member States‟ population as a criterion in the simulation of the effects of the two criteria
presented to the Member States. It should thus be emphasised that the Member States have not
seen the quotas presented below and have not had the opportunity to comment on them. The
options presented to the Member States only consisted of the two quotas presented above. The
quotas have been included into the report in order to illustrate the different ways in which several
criteria impact the distribution of beneficiaries of international protection and asylum seekers. As
will be presented in the following chapters, Member States also pointed to several other criteria that could have been taken into account in a quota system. One of them, expressed by several
Member States, was the integration capacity of the Member States, i.e. the existence of systems,
resources and the experience of the officials and other stakeholders in receiving refugees and
asylum seekers.
In order to assess the quota each Member State would have in terms of percentage of the total
number of international protection statuses or asylum applications, the GDP distribution, density
distribution and population distribution have been calculated (see Table 11 in Annex C). By
applying these distribution shares to the overall number of international protection statuses
granted in the European Union, and the overall number of asylum applications lodged in the
European Union (see Table 6 and Table 7 in Annex C), using four different weightings, the quota
for each Member State can be determined. The models presented below are not based on any
specific theoretical reasoning, but have been selected arbitrarily as a means to illustrate the type
of impact the change in weighting of different criteria would have on the quotas.
The density distribution has been calculated on the basis of the population density of each
Member State (population/km2) and a density threshold at 200, meaning that no asylum
seekers/beneficiaries of international protection would be allocated to the Member States with a
population density of >200 people/km2 under this criterion. The density threshold is not based
on any theoretical choice, other than the fact that it represents roughly the EU population density
average. It may be adjusted if considered necessary to achieve another pattern of distribution
based on density. The lower the density threshold, and the higher the weighting placed on
density, the greater the assumed capacity of the Member States with very low population
density. It should however be considered that the model does not elaborate on the reasons for
density (i.e. geographical reasons hindering settlement, such as mountains or deserts).
Placing a higher weight on the population density of a Member State, while keeping the density
threshold at 200, allocates a higher share of international protection holders and asylum seekers
to the Member States with low population density.
...
+ 31. oldal részlet, ahol konkrétan a táblázatra hivatkonak:
...
In order to change the way in which population density factors in the final quotas, the density
threshold can be modified. Changing the density threshold upwards will have the impact that less
Member States will have a negative potential population capacity, and that the assumed total
capacity of the European Union will increase sharply. Therefore, under this population density
threshold, there are more Member States sharing the total number of beneficiaries of
international protection/asylum seekers, although the share allocated to the Member States with
very low density decreases.53
53 Density distribution at a density threshold of 1000 can be found in Table 12 in Annex C
...
tl;dr:
Szó nincs arról, hogy 83 millió embert akarnak betelepíteni Magyarországra, vagy hogy "még legalább 3,8 milliárd ember számára van hely" az EU-ban. A tanulmánynak e részében különböző modelleket hoztak létre, amelyek több szempont alapján (pl.: egy főre jutó GDP, az adott ország népsűrűsége, stb.), különböző súlyozással próbálják kiszámítani azt, hogy hogyan lehetne az egyes EU országok közt igazságosan szétosztani azt a(z országonként) néhány ezer menedékkérőt és bevándorlót.
Hihetetlen, hogy mekkora égbekiáltó, orbitális hazugságokat terjesztenek a Fideszes alternatív valóságban. Meg az is, hogy 2019-ben, amikor elméletileg (már, és még egyelőre) mindenkinek módjában áll utánanézni, leellenőrizni, hogy amit olvas, az mennyire hiteles, hihető, megbízható, tömegek vannak, akik annyira lusták, hogy mindenféle kérdés vagy kritika nélkül elhisznek minden szart, és simán tovább terjesztik. Jelen esetben 10 percembe tellett a ráadásul magában a cikkben is linkelt (!) tanulmányból kideríteni, hogy hazugság az egész. Most vagy a cikk írója sem tud angolul, és csak elhitte valamelyik másik álhír terjesztő oldalnak, majd átvette, vagy annyira hülyének nézi a saját olvasóit (akikről ezek szerint alapból azt is feltételezi, hogy nem tudnak angolul), hogy a saját cikkét cáfoló tanulmányt képest belinkelni rögtön a cikk elejére. Észbontó primitivizmus.
Mondjuk ez az egész topik is inkább hasonlít már a zárt osztályra. Gratulálok zserni(Saintgermain?). Mindig van lejjebb.
Utoljára szerkesztette: Pares, 2019.05.29. 14:48:01
"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB
"Az európai őslakosság csak erőforrás
Az őslakosokra – tehát ránk – csupán “erőforrásként” gondolnak, akik majd megtermelik a migránsok, betelepülők, menedékkérők, védelemre jogosultak, védelmet élvezők számára az élelmet és biztosítják számukra az európai színvonalú élet feltételeit...."
https://pestisracok.hu/mar-2009-ben-eldontottek-hogy-elarasztjak-europat-menekultekkel-szerintuk-hazankban-meg-elfer-83-millio-ember/
Ezeket a "vadmalacokat" aztán már lecserélhetik akármire is... <#szomoru1>#szomoru1>
Utoljára szerkesztette: zserni, 2019.05.24. 11:08:34
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
<#pias>#pias>
Már csak azon okból sem, ha oda érek, legalább mondja majd valaki: No de PAPA!!!
Mellékesen pedig, látom nem értetted a kérdést😊))
Indok lehet mondjuk egy külföldi munka a család nélkül, egy idegen helyen, szobában, városban, országban is.
Egyébként elméletben tegyünk fel egy olyan jövőt, ahol már megoldották az űrutazás problematikáját idegen világokba. Mennél "próbababának" az első útra egy idegen világba?
Én mindenképp, ha lehetőségem lenne rá.
Életem legnagyobb kalandja lenne.
Hiányozna az életem, a családom, a barátaim? Természetesen.
De az sem tartana vissza.
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
És te mersz egyedül maradni akár egy hétre is a családod nélkül ?? <#shakehead>#shakehead>
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
Ezeddig malacok voltunk <#fejvakaras>#fejvakaras>
Áruld már el légyszi, hogy ki a tököt érdekel az, hogy fel tud a NASA lőni egy rakétát, vagy sem???? Arról nem is szólva, hogy szuper titkos.
Utoljára szerkesztette: maki85, 2019.05.06. 11:05:51
Na persze ő nem, mert ő mindennel aprólékosan tisztában van, sőt még azt is ki tudja játszani, hogy az alienek észrevegyék, hogy kilóg a többi disznó közül. Nem mellesleg még az is elképzelhető, hogy az ufok nem olvassák az sg.hu-t, nem látják hogy lázítja a többi hülye pocát.
Kérdeztem tőle régebben, hogy mit esznek rólunk, belőlünk, de csak hablatyolt össze-vissza, úgy mint az utóbbi válaszában is. Végül azonban a sokadik csörte után kinyögte, hogy ők a mi negatív energiáinkból táplálkoznak. Tehát, ha mi mindannyian pozitív érzésekkel szereljük fel magunkat, mindenki szeret mindenkit, akkor az alienek fel fogják hajigálni a papucsokat. Éhen dögölnek.
Ő pedig bizonyára alu csákót hord, mivel olykor frankón elengedi magát az ordenáré felé, de "ők" ezt biza nem látják.
No de mily fura, ezt az akkori faék magyarázatát elfelejtette, mert azóta bárki is kérdezi tőle, hogy mit is abrakolnak belőlünk az idegenek, csak nyomatja a sületlenségeit. Oly annyira, hogy a legújabb bili szöveg az, hogy már rengeteg embert elraboltak, és kint tenyésztik őket a világűrben.
Még talán nevetni is lehetne az egészen, azonban inkább bőgésre ad okot az a tény, hogy ők vannak többen.
Azt viszont nem értem, hogy miért nem mondja neki valamekyik családtag: NO de PAPA!!!!!!!
Utoljára szerkesztette: maki85, 2019.05.06. 10:58:50
<#eplus2>#eplus2>
Te tudod, hogy ez a pár százezer alien mi célt vagy utasítást szolgál itt ?
Az is lehet, hogy csak szabotálni vannak itt, nehogy még a malacok tényleg önállóan kijussanak a környezô bolygókra ketrecükbôl.
Kiknek adtak volna ûrcirkálót ?! A haszonállatoknak, hogy szabadon cirkálhassanak ? Ezek a drakók/árkonok nem a te logikádat követik, hanem egy hosszútávú tervet, ami teljesen másként néz ki kívülrôl, mint innen a "rácson" belülrôl.
Arra még nem gondoltál, hogy ez az egész ûrprogram csak egy ingyen cirkusz lehet a birkáknak, hogy megnyugtassa ôket ?
(közben meg 10 millió ember dolgozik rabszolgaságban nekik a környezô bolygókon <#sir>#sir>)
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)