Világgazdasági krízis
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
A Ptk. 598. §-a kimondja, hogy az ember halálával hagyatéka, mint egész száll át az örökösre. Az öröklés ennél fogva egyetemes jogutódlás (universalis successio), amelynek során a hagyatékhoz tartozó követelések és tartozások is az örökösre szállnak át. Ez azt jelenti, hogy nemcsak az örökhagyó vagyoni aktíváit (azaz készpénzt, ingó vagy ingatlan vagyont, számlakövetelést, vagy egyéb követelést) hanem passzíváit (tartozások, kötelezettségek) is megörököljük. Az örökös a hagyaték megnyílását követõen számba veheti, hogy az örökhagyó milyen vagyont, azaz milyen követeléseket és tartozásokat hagyott hátra. Mivel az örökség (hagyaték) elfogadására senki nem köteles, az örökös a Ptk. 674. § (1) bekezdése értelmében úgy is dönthet, hogy visszautasítja a hagyatékot.
http://fogyasztok.hu/cikk/20090610/orokolt_tartozas_oroklesi_szabalyok_ugyvedi_tanacsok
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Mert ha kormányuk volna, nem lenne méz.
\"Tanulni és nem gondolkodni hiábavalóság, nem tanulni és gondolkodni pedig veszedelmes\"
Hiába engedi meg a jog azt hogy a ház visszaadásával adósságod maradjon a valóságban ez semmit nem ér. hisz h valakinek nincs több eszköze akkor jogi úton igen nehéz továbbiakban kikényszeríteni további eszközök elkobzását. a maradék összeg az esetek 90%-ban símán leírásra kerül. Hacsak kedves vevõ nem akar fizetni.
A házat áron alul értékesítik, hogy biztos pénz legyen belõle (azaz biztosan elkeljen és a minimumot vissza tudják hozni belõle /általában piaci érték 80%-át/). Ezekután a fennmaradó összeget csak az adóson lehet hajtani. Az nem örökíthetõ (nem tudom, hogy honnan vetted ezt a hüyeséget).
A terhelt eszköz örökíthetõ, terhelt öröklés esetén le lehet mondani az eszközrõl az állam javára vagy lehet tovább fizetni átvállalva az elhunyt szerzõdését.
Azért azt megkérdezem tõled: Miért jó a banknak a mélyen áron aluli elárverezés? A bank nem ingatlankezelõ, nem tud tenni vele semmit. Ott fog állni üresen és veszít folyamatosan az értékébõl. Számukra a lényeg, hogy megszabaduljanak az eszköztõl amiben áll a pénz és nem tudják újra kihitelezni.
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time" Zaraki @ Bleach #36 SC SQ42: "Give in to the Hype, It is worth it" https://robertsspaceindustries.com/enlist?referral=STAR-NVZF-5CZF
Persze a tömeges bedõlés már más tészta.
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
2.: Én már rég nem emlékszem mirõl indult ki a vita az elején. Ha jól emlékszem te arról beszéltél és azt bizonygattad végig, hogy a bank annyi hitelt ad ki amennyit akar és ezzel õk irányítják a gazdaságot és az alapkoncepciód az, hogy a banknak JÓ ha bedölnek a hitelek.
Le van szögezve, hogy nem annyit kreál amennyit akar.
A banknak nem jó ha bedõlnek a hitelek hisz akkor a saját tõkéjébõl kell a depositorok felé pótolnia a pénzt ahogy "Sal" is leírja, a balance 2 oldalának meg kell egyeznie.
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time" Zaraki @ Bleach #36 SC SQ42: "Give in to the Hype, It is worth it" https://robertsspaceindustries.com/enlist?referral=STAR-NVZF-5CZF
Nem azért élek, hogy dolgokat elfogadjak. Hanem azért, hogy megértsek. Ez elvileg egy "szakmai" fórum, így nem látom be hogy mi probléma van azzal, ha kérdéseket teszek fel, és a kérdésre kapott anyagokat kielemzem.
Neked is megvan az a rész, ahol "sal" kiszámolja, hogy 300 GP tartalék mellett ki lehet még adni egy összegben egyszer 900 és egyszer 2000 GP-nek megfelelõ hitelt? Tehát nem GP hitelt, hisz nem aranyat gyártanak le a bankban, ahogy jelenleg se high powered money-t (mint pl. készpénz) gyártanak le (ennek legyártása továbbra is a központi bank feladata).
Ha nem ezt mondaná (de, ezt mondja) akkor szólj. Ha ezt mondaná de nem így kell érteni (??) akkor is szólj. Ha ezt mondja, így is kell érteni, de valamiért a valóságban mégse így lenne, akkor is szólj. Ez esetben külön érdekelne, hogy akkor miért mondja "sal", hogy a hitel összegének maximumát tartalékrátás rendszerben így határozzák meg?
Valaki másnak van válasza fenti kérdésekre?
Az, hogy te ebben dolgoztál és az, hogy neked van egy diplomád, az nem jelenti azt, hogy tudod a kérdésre a választ, így nem jelenti azt, hogy neked mindent el kell hinni.
Ha "sal" mást mond, akkor mutass már rá, hogy hol mond mást, jó? Ha viszont "belefáradtál" a beszélgetésbe, akkor maradjunk ennyiben, nincs szükség arra, hogy feleslegesen felzaklasd magad és a többi fórumozót.
Ennél egyszerûbben már nem lehetne elmondani mint ahogy sal teszi...
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time" Zaraki @ Bleach #36 SC SQ42: "Give in to the Hype, It is worth it" https://robertsspaceindustries.com/enlist?referral=STAR-NVZF-5CZF
Tudom mert ebben dolgoztam.
Remark meg nekem nem hisz, ezért könyves bizonyítékot akar. Én meg belefáradtam abba, hogy azt magyarázzam ami a munkám volt és amit évekig tanultam. Unalmas hogy õ játsza a naysmitht aki mindenkinek ellentmond és nem képes egyszerû dolgokat elfogadni.
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time" Zaraki @ Bleach #36 SC SQ42: "Give in to the Hype, It is worth it" https://robertsspaceindustries.com/enlist?referral=STAR-NVZF-5CZF
Nincs 3000 GP befizetés. Összesen 300 GP van az egész bankban. A hiteleket nem a befizetésekbõl helyezte ki a bank, amit onnan látsz, hogy nem GP-t helyez ki, hanem nyit egy "checking account"-ot (~folyószámla). Ahogy a valóságban sem készpénzt ad ki a bank, hanem számlapénzt gyárt le (jóváír a folyószámládon egy összeget).
Amennyire én átlátom, a videón pont azt magyarázza, hogy van 300 GP tartaléka, van 3000 GP befizetése (akik a megtakarítását elhelyezték nála) és 2900 GP hitele. A 300GP tartalék azért kell, mert ha a befizetésekbõl ki akar valaki venni, akkor azt ebbõl a 300GP-bõl (a 10% tartlékból) elégítheti ki -> mivel a befizetett pénzekbõl õ hitelt helyezett ki.
Még mondja is, hogy ez elviekben csak akkor mûködik, ha egyszerre legfeljebb a pénzüket a bankban tartók közül csak 10%-nyi pénzt akarnának kivenni. Ha ennél többet kell kifizetnie a banknak hirtelen, akkor más opciókhoz kell fordulnia (hitelt kell felvennie egy pénzintézményétõl például).
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
Köszönöm! Én se írhattam volna jobb összefoglalót!
Ugye nem kell kihangsúlyoznom, hogy ez mit jelent, hanem érti mindenki...
Gyanítom amúgy, hogy egyetlen könyvelési tétel önmagában semmit sem ér...
Ha a hitelkihelyezés könyvelésében az ügyfelek betétszámlái nem vesznek részt, akkor elmondható, hogy a hitel kihelyezése után, a betétesek ugyanúgy felhasználhatják a pénzüket mint addig. Ez szerinted így nem logikus? A vitánk tárgyát ugyanis ez képezi.
Az egy teljesen más téma, hogy a bank hogyan biztosítja azt, hogy betétesek valóban elkölthessék azt a "pénzüket" amit a bank hozott létre a számukra. Ez valóban összetettebb kérdés, de szerintem az, hogy most a betétesek pénze elkölthetõ marad-e a betétek "terhére" kiadott hitel után, az szerintem egy egyszerû kérdés.
Arról hogy a bank mit könyvel, a pdf anyagban a 6. pontban - Accounting of the credits to customers - találtam leírást. Az általános leírásnál nincs könyvelési példa, csak az "overdraft" (~folyószámlahitel) leírásánál:
2511 - Current Accounts = 111 - Current account at BNR
Tehát azt az összeget amivel a folyószámla tulaj minuszba ment, a bank lekönyvelte mint hitelkihelyezést.
Amennyire én látom, az ajánlott videók közül a Banking 7: Giving out loans without giving out gold foglalkozik a kérdéssel. Itt a negyedik perctõl mutatja be, hogy mi történik akkor mikor a bank hitelt helyez ki. A videó "ismeretterjesztõ" jellegû, de azért a banki mérleg két oldala itt is látható. Ugyanúgy bal oldalra helyezi a hitelt: He (a bank egyik ügyfele) needs 300 gold pieces. (...) So I (azaz a bank) have an asset... 300 gold pieces... loan to entrepreneur C." Ez ugye az eddig bemutatott könyvelési tételek közül (lásd mostani és elõzõ hsz-t) a bal oldalnak felel meg. A jobb oldal pedig így néz ki: I can just create a checking account for entrepreneur C.
Egy másik fontos tétel, amit Bucser nem fogadott el, az az volt, hogy a bank több pénzt is kiadhat mint amennyi tartaléka van. Ennek menetét szintén ismeretterjesztõ formában a következõ videó mutatja be: Banking 9: More on Reserve Ratios
4:11-töl látható, ahogy 300 GP tartalék mellett a bank kiad az ügyfélnek 900 hitelt. Tehát nem úgy számol a bank, hogy a maximum kiadható hitel az 300-10%=270, hanem úgy, hogy 300 tartalék és 10%-os tartalékráta mellett a maximum liability az 3000 lehet, tehát ha jelenleg 100 a liability, akkor maximum 2900-nyi hitelt adhat ki. (Ha ezt megtennék, akkor 100+2900 állna szemben a 300 aranytartalékával, azaz teljesülne a 10%-os tartalékkövetelmény.) Na most a 270 és a 2900 az még csak nem is egy nagyságrend.
1. nem nehéz
2. ha mégis annak találod, talán pont azért, mert specializált dologról van szó, nem a bableves receptrõl, ami weblapok ezrein megtalálható.
Azért ugye nem a fórumozókat és a webet okolod, hogy valamely kérdésedre nem találsz választ? Fel tudnék én is tenni sok olyan kérdést, amire a weben nem találtam választ, mégsincs mögötte semmi izgalmas...
A mai napig nincs egyikõtök kezében sem a könyvelési tétel, mégis elhelyezkedtetek két állásponton. Gyanítom amúgy, hogy egyetlen könyvelési tétel önmagában semmit sem ér, hiszen a banki mûködés mögött kiterjedt biztosítéki és egyéb törvényi megfelelõségek vannak. Lásd az ilyen fogalmakat, hogy szavatoló tõke, kockázati céltartalék, stb.
Szerintem kellene keresnetek valakit, aki banki könyvelést végez (nem hinném, hogy ritkább a fehér hollónál) és ide kell citálni. Feleljen a kérdésekre...
Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy azok a szabályok melyek rám vonatkoznak itt, azok rád is vonatkoznak. Ha valamilyen konkrétummal kapcsolatban nem értesz egyet velem, akkor javíts ki szintén egy konkrétummal. De az nem konkrétum, hogy "össze vissza kavarok". Ez minõsítgetés!
Ugyanazt próbálod megint eljátszani.
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time" Zaraki @ Bleach #36 SC SQ42: "Give in to the Hype, It is worth it" https://robertsspaceindustries.com/enlist?referral=STAR-NVZF-5CZF
GDF-es anyag a 8. oldalon leírja, hogy hitelkihelyezéskor a bank egyrészt az aktívák oldalra könyveli a hitel összegét, másrészt a passzívák oldalra könyveli a hitelnyújtással keletkezett betétet. Aztán a 9. oldal elején leírja: "A pénzteremtés azáltal valósult meg, hogy a bank betétet nyitott a vállalat számára. A pénz megsemmisülése a pénzteremtéssel ellentétes folyamat, hitel visszafizetéssel szûnik meg."
Tehát pontosan az köszön itt is vissza, amit Bucser nem akar belátni. Egyrészt hogy a bank pénzt állít elõ a hitelkihelyezéssel, és hogy a pénzmennyiség a hitel visszafizetésekor csökken. Valamint azt nem akarja belátni, hogy a banknál a hitel kihelyezés elõtt meglévõ betétmennyiséget az új hitel kihelyezése nem érinti. Nem lesz se zárolva, se lecsökkentve, se semmi, hanem az továbbra is változatlanul felhasználható fizetésre (utalással).
Tõled Lopez még annyit kérnék - újra -, hogy elõbb kérdezd meg, hogy mit akarok és mit csinálok, majd csak azután nézz hülyének, hogy megkaptad a választ. Ne fordítva csináld, kivéve ha pont az a célod, amit ezzel elérsz. Amit kétlek.
"Ez azért önmagában is érdekes, hogy egy ilyen látszólag egyszerû kérdésre ilyen nehéz választ találni."
Egyrészt nem annyira nehéz megtalálni a tételt, ha valaki ért hozzá. Másrészt pedig ennyi erõvel az is érdekes, hogy nincs leírva, hogy hogyan gyártják a mûanyag granulátomot. Hány fokos a kemence, stb. Vagy hogy melyik szikét kell használni szívmûtétkor. Emiatt ne gyártsunk már elméleteket.
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time" Zaraki @ Bleach #36 SC SQ42: "Give in to the Hype, It is worth it" https://robertsspaceindustries.com/enlist?referral=STAR-NVZF-5CZF
Ami neked kell, ahhoz a "hitelintézeti számvitel" a kulcsszó.
Ebben van pár konkrét könyvelési tétel (nem mondanám, hogy a legfrissebb :)), de inkább ezeken a videókon szaladj végig.
www.rdha.hu [bf 80k] [bf2 100k] KisKöcsögkör FTW! \"Az ország azé, aki teliszüli.\"
Legalább azt nem árulnád el Bucser, hogy melyik fejezetben van a válasz a kérdésemre? Vagy valaki más?
(Ez azért önmagában is érdekes, hogy egy ilyen látszólag egyszerû kérdésre ilyen nehéz választ találni.)
azt csak halkan jegyzem meg, hogy a legrelevánsabb anyag benne a folyószámla - cash analitika egyeztetés, de ott se írják le, hogyan kell lóvét csinálni a semmibûl számvitelileg :(
www.rdha.hu [bf 80k] [bf2 100k] KisKöcsögkör FTW! \"Az ország azé, aki teliszüli.\"
Én azon az állásponton vagyok, hogy nem teszünk jót az emberrel akkor, ha a fejlõdésében meggátoljuk. Azaz ha támogatjuk abban, hogy a fejlõdés helyett (amit óriási teherként él meg néha az ember) a szórakozást válassza. Az ember csak látszólag részesíti elõnybe a szórakozást. Valójában teljesen mást akar, és erre a problémák, betegségek, krízisek folyamatosan emlékeztetik is.
A szuperhatalomról eddigi tapasztalatom alapján azt gondolom, hogy inkább célja a valóság tudatos alakítása, mint az, hogy a valóságot megismerve ahhoz alkalmazkodni akarjon.
Erre a két feltételezésre támaszkodva azt mondom, hogy a szuperhatalom nem az emberek valós érdekeit szolgálják, így nem kívánok részt venni egy szuperhatalom létrehozásában. De nem vagyok az ellen, aki meg létre akar hozni ilyesmit. Nem vagyok semmi ellen sem, hanem valami mellett vagyok.
Nem állítom, hogy a nyilatkozó felek szerint az egyetlen megoldás az Európai Egyesült Államok vagy akár egy európai pénzügyminisztérium létrehozása. Soros se csak errõl beszél, de ez az út az egyik lehetséges út. Nem értem miért csinálunk úgy, mintha nem ez lógna a levegõben, és azt sem értem, hogy miért konteó az automatikusan, ha egy olyan cikket mutatok (egy "konteós" oldalról), ahol valaki leírja, hogy a pénzügyi krízis egyik rendezési módjának a pénzügyminisztérium létrehozása tûnik az elemzõk szerint. Hisz Soros és csoportja egy elemzõkbõl álló csoport. Nem? (Think-tank.)
A forrásgyûjtésemmel pontosan azt akartam bemutatni, hogy egy konteós oldalon megjelenõ cikk is tényekre épül. Ahogy a vitaindító videó is. Egy MTI hír is vitatható, hisz abban valakinek a következtetései szerepelnek. Ahogy a Soros által felvázolt jövõ is csak egy lehetséges jövõ, de attól még figyelmet érdemel.
Érdekes sok téren amit ír és engem is legondolkoztat sokszor mégha nem is írok is olvasom a topicot. Csak nincs idõm és energiám csekkolni a forrásokat és a féligazságokat bogozgatni. Mert a források az esetek 90%-ban blogról valóak vagy meglehetõsen bulvárosok ergó nehezen igazolhatóak vagy bizonyíthatóak sokszor egyszerû elméletek amik következtetnek valamibõl valamire csak éppen a tényekrõl nem lelni sehol infót amire támaszkodnak. Ha mondhatom így mindenki nevében mi ezeket hívjuk "konteósnak".
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time" Zaraki @ Bleach #36 SC SQ42: "Give in to the Hype, It is worth it" https://robertsspaceindustries.com/enlist?referral=STAR-NVZF-5CZF
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time" Zaraki @ Bleach #36 SC SQ42: "Give in to the Hype, It is worth it" https://robertsspaceindustries.com/enlist?referral=STAR-NVZF-5CZF
megkérdem, szerinted az egyszerû embereknek érdeke a szuperhatalom vagy nem? vagy másképpen hogy ne legyen túlontúl teoretikus a dolog úgy kérdezem, hogy a jelenlegi világviszonylatban, az európai embereknek jobb lenne egy egyesült európai államok? jó a jelenlegi forma? teljes felbomlással járnának legjobban? egyéb-kifejted?
Ugyanezt írtam le, erre Cifu közölte, hogy ez konteó. Ezt sem értem.
Biztos mert hozzátettem, hogy akinek érdeke egy szuperhatalom létrehozása, és tudja, hogy mely folyamatok azok, mely ezen szuperhatalmak létrehozását felgyorsítja, az nem hogy nem bánja ezeket a bizonyos folyamatokat, de még elõ is segíti.
De ebben meg mi a konteó? Ez kb. olyan, mint mikor azt mondom, hogy aki fogkefét akar, és tudja hogy azt boltban lehet kapni, akkor az nem hogy nem bánja, ha épül egy bolt a sarkon, de még elõ is segíti a bolt felépülését.
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time" Zaraki @ Bleach #36 SC SQ42: "Give in to the Hype, It is worth it" https://robertsspaceindustries.com/enlist?referral=STAR-NVZF-5CZF
most hogy be lett linkelve az anyag megpróbálom valahol feltúrni
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time" Zaraki @ Bleach #36 SC SQ42: "Give in to the Hype, It is worth it" https://robertsspaceindustries.com/enlist?referral=STAR-NVZF-5CZF
De nem az a kérdés, hogy mennyit állíthat elõ. Hanem hogy hogyan.
Nem konteós konkrét szakkönyv ajánlója: #32869
A könyvben leírtak magyarázata: #32879
A lényeg: Tehát nem egy másik betétszámláról vezet át pénzt a bank a vállalkozó betétszámlájára, hanem szimplán jóváír egy összeget a számláján (ezzel teremtõdik új
Tehát a fenti könyvben leírva le van az, amit én állítok, de ez nem banki számviteli szakkönyv, így a tétel csak szövegesen van leírva, ami félremagyarázható. Olyan szakkönyv kell tehát, ahol a tétel fehéren feketén le van írva, így kiderül, hogy a bank valóban csak ráír a számlára egy összeget és ezzel a mozdulattal új számlapénzt teremt.
Viszont elfelejtetted leírni nekem szerzõ - könyvcím, hátha fel tudom kutatni aztán megnézzük és talán okulunk belõle.
Az túlzás hogy elfelejtettem. Az igazság az, hogy nem találom azt ahol a könyv címét írja.
A cikkbõl kiderül, hogy az elsõdleges okok most is pénzügyiek.
Mit gondolsz, távolodunk már a konteótól és közeledünk a "kemény tényekhez"?
Pénzügyi válság okot adhat Európa további egyesítésére: Egy mega pénzspekulátor javaslata a válsághelyzet megoldására
Az aláírók - köztük Soros György mellett a volt német külügyminiszter, a globalista Joschka Fischer, valamint a brit történész és publicista, Timothy Garton Ash - úgy értékelték, hogy az eddig hozott intézkedések nem kielégítõek, túl késõiek, és világméretekben a pénzpiacok torzulásaihoz vezetnek.
(...) A "mozgalomhoz" csatlakozók azt követelik az európai politikai döntéshozóktól, hogy hozzanak létre egy közös európai pénzügyminisztériumot, vagyis egy közös pénzintézet létrehozását sürgetik.
Õk hárman annak privát think-tank csoportnak a tagjai, mely ~Európa ügyének elõsegítésére jött létre:
The European Council on Foreign Relations (ECFR) is the first pan-European think-tank. Launched in October 2007, its objective is to conduct research and promote informed debate across Europe on the development of coherent and effective European values-based foreign policy. It is independent and has no connection to the institutions of the EU.
A szervezet "független", de persze kap támogatást a kormányoktól: Who supports us - Government Ministries:
The Belgian Ministry of Foreign Affairs, Bulgarian Ministry of Foreign Affairs, Czech Ministry of Foreign Affairs, Danish Ministry of Foreign Affairs, Finnish Ministry of Foreign Affairs, German Ministry of Foreign Affairs, Italian Ministry of Foreign Affairs, Norwegian Ministry of Foreign Affairs,Polish Ministry of Foreign Affairs, Spanish Ministry of Foreign Affairs
A lényeg az, hogy minden jel arra mutat hogy a szavuk számít Európa jövõjével kapcsolatban. Ennek a szervezetnek a tagjai mindhárman. Nevük itt szerepel: ECFR's Board and Council
Az európai pénzügyminisztérium témájáról sok felé lehet olvasni. Pl: Is it time for a European ministry of finance?
A deeper European integration, especially in the Economic and Monetary Union (the eurozone) is being discussed more and more often in terms of being the only solution to the debt crisis.
A pénzügyminisztérium létrehozása nyilvánvalóan egy lépés az egységes EU azaz az Európai Egyesült Államok létrehozása felé. Ez nem konteó, hisz a pénzügyminisztérium már politikai "szerv", azaz egy egységes európai pénzügyi politikáért lenne felelõs.
Az is kiderül, ha beleolvasol a témáról szóló írásokba, hogy az egységesítést a pénzügyi problémák okán akarják véghezvinni, azaz úgy kerül az egységesítés szóba, hogy az megoldás a jelenlegi problémákra.
Remélem a fentiek már "komoly tények". De nem áll szándékomban ilyen hsz-eket írni a jövõben, mert ez copy-paste. A kutatást bárki el tudja végezni, akinek van kedve és ideje.
Hogy pontosan mennyit állíthat elõ az a tartalékráta függvénye szerintem. Ha nem tévedek Bucser is említette ezt.
Viszont elfelejtetted leírni nekem szerzõ - könyvcím, hátha fel tudom kutatni aztán megnézzük és talán okulunk belõle.
Miért sejteném? Folyamatosan abból indultok ki, hogy mindenkinek ugyanúgy jár az agya. Pedig ez nem így van. Dolgok melyek neked nyilvánvalóak, nekem nem azok, és ez fordítva is igaz. Bármilyen fura, de én nem vagyok otthon "konteó" kérdésben (gondolom valami konteóval kapcsolatos dologra céloztál), ezért is kellet Cifunak elmagyaráznia, hogy mi számít szerinte annak.
azért volt a kritika mert szerintem csak meddõ vita lenne errõl beszélgetni mert senki sem enged egy kicsit sem, tiszta idõveszteség.
Beszélgetni sose kár dolgokról, és nem hiszem hogy meddõ vita lenne bármibõl is. Bucserrel se meddõ vita lett a dologból, hanem szimplán elakadtunk annál a pontnál, hogy a mit könyvel a bank hitel kihelyezésekor.
szerintem nagy részét elolvastam, szóval merem állítani hogy tudom. viszont erre a könyvre nem emlékszek szóval ha felfrissítenéd a memóriámat jó lenne.
A vita ugye arról szól, hogy a bankrendszer hogyan állítja elõ a forgalomban lévõ pénzt. Mert ez ugye alaptétel, és nem képezi vita tárgyát már, hogy a pénzt a bankok közösen állítják elõ. A vitánk végén a kereskedelmi bankok pénzelõállítási gyakorlatáról beszéltünk, ami le van írva részletesen a wikin: Fractional reserve banking - Money creation.
Az én felvetésem az volt, hogy a bank a "betéteinek" (deposit) többszörösét is elõállíthatja, Bucser szerint pedig nem. A egymással szemben álló elméletek bizonyítása során ott lyukadtunk ki, hogy a "végsõ" (következõ?) bizonyíték az lenne, ha kiderülne, hogy pontosan mit könyvel a bank hitel kihelyezéskor. Ez azért fontos, mert Bucser elmélete az, hogy a bank a hitel alapjául szolgáló betétbõl ad oda egy összeget a hitelt felvevõnek, azaz szükséges a betét zárolása. Én azt mondom, hogy nincs szó zárolásról, azaz a hitel a le nem kötött "betét" terhére is kiadható, azaz a "betétes" is és a hitelt felvevõ is felhasználhatja fizetésre (persze kizárólag utalás formájában) a számláján lévõ pénzt. Bármelyik változat is igaz, annak a bank könyvelésében egyértelmûen meg kell mutatkoznia, tehát ha tudjuk mit könyvel a bank, tudjuk hogy melyik változat igaz.
Szeretnék arra rámutatni, hogy a wikipédiás írás nem tér ki arra, hogy a betét le van-e kötve. Csak azt írja, hogy betétnek lennie kell.
Emlékeztetõnek ennyi gondolom elég. Ha kell, bármelyik részletkérdést kifejtem részletesen is.
azért volt a kritika mert szerintem csak meddõ vita lenne errõl beszélgetni mert senki sem enged egy kicsit sem, tiszta idõveszteség.
szerintem sejted te azt :)
Jó, hogy említed! Már múltkor meg akartam kérdezni, csak aztán elmaradt... azt, hogy ha megkapnád a választ a kérdésedre, akkor abból milyen következtetéseket vonnál le? Tehát, tegyük fel kapsz 'A' választ, vagy kapsz azzal ellentétes 'B' választ, akkor 'A' ill. 'B' hogyan fogja módosítani az elméleteidet? (ha "kényes" a téma, a másik topikban is válaszolhatsz... :) )
Ezt kérdeztem Cifutól is, amit most tõled is megkérdezek, hogy mi célból illesztetek a kritikátokba konkrétumokat? Arra most akkor én reagálhatok? Te például kíváncsi vagy, hogy mit magyarázott el Bucser? Mert õ adósom maradt a beszélgetés végén a válasszal, helyette egy 30 eurós könyvet akart velem megvetetni. De te talán tudod, hogy mi áll abban a 30 eurós könyvben, és le tudod írni, hogy mit könyvel a bank a hitel kihelyezésekor.
A kétféle nézet az mi lenne? Nem tudom mire célzol.
Ez itt a dilemma.
A Washingtonos példával élve, nekem az a bajom, hogy megint egy NWO videó lett beszúrva oda, ahol külön ki van emelve, hogy nem errõl akar szólni a topic. Washington egy példa volt arra, hogy az ilyen részeket "véletlenül" kihagyták belõle, vagyis pontosan azt csinálják, amivel az NWO-sok a médiát vádolják.
Na erre nem vagyok kiváncsi.
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
A lényeg amit mondani akarok, hogy csak azért mert az ember bedob egy anyagot, az nem jelenti azt, hogy képtelen értelmezni, és képtelen a benne szereplõ helyes dolgokat helyesnek, a helyteleneket pedig helytelennek tekinteni. Igen, Washington egy bûnözõ volt. És? Ha nem akarunk errõl beszélgetni, akkor miért került szóba?
Nem értelek, de azon vagyok, hogy ez megváltozzon.