Bunyók és verekedések
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Amikor én voltam általános sulis pld. még az ment hogy megérkeztem felsõbe (5-ik osztály) Odajött a legerõsebb 7-ikes -mivel mindig kb. egy fejjel magasabb voltam meg jóval nagyobb mindenkinél- és rálépett a lábamra jó erõsen és közbe a szemembenézve közölte hogy miért léptem rá a lábára. 😄 Földhözbasztam hogy csak úgy nyekkent.
Erre kövi szüntbe wc kézmosás látom tükörbe mögöttem áll ennek a gyereknek a haverja megfordultam hogy ledumáljam a dolgot. Hát úgy tökön térdelt hogy még mai napig megvan a nyoma ultrahangon. Ugye összegörnyedtem azonnal satuba fogta a fejemet ami csak javított azon hogy a tökönrúgástól amugy sem kapzam levegõt. 😄 Közbe bejött a másik két csávó a mosdóba és közben szarrá vertek.
Szóval nem kell azt hinni hogy most vannak a kemény idõk régen sokkal keményebb volt.. De még tudnék mesélni.
Például az volt még a nagy bunyó hogy a napközis tanárom aki mellesleg volt kiöregedett boxoló és még 50 körül igen jó erõbe volt 11 évesen ugy felpofozott az ebédlõbe azért mert félrelöktem egy gyereket a mosdótól hogy leégett a fejem szó szerint. kb 15 pofon. de egy kicsit elkanyarodtam csak ez is a fiatalkori megpróbáltatások között volt. 😄
Gigabyte P55A-UD7, i7 860@4,4 ghz Saphire 5870
Xbox360,Gamecube,Sega Megadrive,Sega Master System,Dreamcast,Ps2,NES,DSi,Snes,Atari Lynx,2600,520St,800XL,C16,C64.
Kb. 10-15 éve sokkal több volt az utcai bunyó. AZt is megmondom miért.
Manapság nagyobb divat feljelentgetni, régen volt fair play egy az egybe meg ilyenek és aki kikapott az elviselte. Mostmár egybõl megy az orvoshoz meg a rendõrségre ebben a sorrendben. Aztán az huzza a rövidebbet aki "nyert".
Gigabyte P55A-UD7, i7 860@4,4 ghz Saphire 5870
*voltam
De a pénztől 20 nőből 10 boldog. A maradékból 1-nek szerelem kell 8-nak diszkó drog 10 szerelmes nőből 1-et szeretnek csak viszont. Mert 10-ből 8-an nem szerelmet keresnek csak viszonyt

ReaL MaDRid x siempre
Na jo, nem akarok kotekedni, egyebkent jo topik. Eleg veszelyes kornyeken lakok, de eddig megusztam. Egyszer egyabugyalt csak el 6 kinai egy diszkoban, az elegge fajt😄
.: mobilize.hu :.
L2 | LvL 70 SPS | NobleSoul
L2 | LvL 70 SPS | NobleSoul
Extreme¤Noise¤Terror -ANOTHER WAY- Viharsarok fastcore Két perc alatt értek én mindenhez...
http://www.youtube.com/watch?v=VfUMolV6o0M
Fogd már be a pofád, ha hozzám beszélsz!
Xbox360,Gamecube,Sega Megadrive,Sega Master System,Dreamcast,Ps2,NES,DSi,Snes,Atari Lynx,2600,520St,800XL,C16,C64.
Elvesztem a show útveszt?iben. Soha nem láttok többé tiszta lelketekkel. Tudod, mi múlunk, nem az id?.
De a pénztől 20 nőből 10 boldog. A maradékból 1-nek szerelem kell 8-nak diszkó drog 10 szerelmes nőből 1-et szeretnek csak viszont. Mert 10-ből 8-an nem szerelmet keresnek csak viszonyt
Pesten élek. 24 évig a 8. kerületben. Szóval nem éppen a legjobb hírû részén a városnak.
Aki azt állítja, hogy ez mindennapos az torzítja a valóságot.
Keveredtem már többször verekedésbe, de közel se mondanám ezt mindennaposnak. Sõt elkerülhetetlennek sem.
Aki meg keresi a bajt az magára vessen.
A zseni nem lehet tekintettel az egyszerü emberekre!
I will use google before asking stupid questions.
Voltam zárás előtt. _______________
Rengeteg kis falu, vagy kisebb városokon belüli utca van, ahova még a rendõrök sem mennek be, mert nem egészséges.
Elõfordulnak esetek akármelyik városban, de ha normális vagy akkor ritka az ilyen gond. (persze ha nem vagy olyan hülye, hogy éjfélkor a 8. ker-be rohangálsz 😄)
Voltam zárás előtt. _______________
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
amúgy a bónusz a legjobb xDDD
Merek annyit, amennyit férfi merhet, ki többet mer, nem ember.
Ha már egy embernek tetszik amit alkottam az maga a sikerélmény.Még ha Én vagyok az az egy valaki is

Ja, mindennapos. Elõször és utoljára 8 éve kötöttek belém utcán (elfutottam), tényleg mindennapos 😊)
Merek annyit, amennyit férfi merhet, ki többet mer, nem ember.
Tudom sokan jönnek majd azzal h húúú mért kell ilyen erõszakos hülye topikot nyitni, de manapság már mindennapos az h az utcán megkell védened magad, és 10 emberbõl 8 hagyja magát megveretni! Szóval akinek van története, vagy tv-be látott egy jó bunyót akk az jöhet ide!
Keresõt használtam, de nem dobott semmit, szal ha már van ilyen akk sry...
Merek annyit, amennyit férfi merhet, ki többet mer, nem ember.