Rise FM
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Intel i7 950@3,07 , Foxconn Flaming Blade GTI , ATI HD5870 , 1665GB HDD, Logitech G15 billentyűzet, Icon7 Z500,Samsung 920NW monitor, Logitech Z-5500 5.1 hangszóró

@toki.picturepush.com \"A bank az a hely ahol az embereknek pénzt adnak csak be tudják bizonyítani ,hogy nincs rá szükségük !\"
A RiseFM rádiót tavaly tavasszal indítottuk el. Az akkor még csak a Balaton környékén fogható kis helyi rádióval a fiatal korosztályt céloztuk, számukra kedvelt zenékkel és igényes mûsorral. A csapat lelkesedése gyorsan meghozta a sikert, a RiseFM rövid idõ alatt igen népszerû lett. A sikeren felbuzdulva úgy döntöttünk, hogy irány a nagyváros és azt tûztük ki célul, hogy Budapesten is megszólaljon a rádió.
Fõvárosi frekvenciához azonban nem könnyû hozzájutni, ezért néhány befektetõ segítségével megvásároltuk a Pont FM rádiót, és ezzel együtt a 88.1-es frekvencia sugárzási jogát. Idén februárban el is indult a RiseFM adása, amelyet néhány hónappal késõbb már több százezer fiatal hallgatott és több tízezren vettek részt az általunk szervezett Niterise partykon.
Azt azonban álmukban sem gondoltuk volna, hogy a mostanihoz hasonló helyzetbe keveredhetünk és egy eltitkolt tartozás miatti jogi vita lehetetleníti el a budapesti sugárzást. Ugyanis a 88.1-es frekvencia korábbi tulajdonosa, és az õ érdekeltségébe tartozó Egopress Kft. az adásvételkor írásban nyilatkozott a cég adósságairól, azonban késõbb kiderült, hogy a lista korántsem teljes, több tíz millió forintos tétel nem szerepelt benne. Emiatt elálltunk az adásvételi szerzõdéstõl és a Bírósághoz fordultunk, hogy eredeti szándékunkat szem elõtt tartva tovább rádiózhassunk, vagy a korábbi tartozások rendezésére fordított pénzt visszakapva új megoldást találjunk, hogy a rádió szólhasson.
Talán a rádió túl gyorsan lett túl sikeres és ezzel együtt értékes, ezért különbözõ érdekcsoportok is beleszólhattak a dolgok alakulásába. Megmagyarázhatatlan módon még a Nemzeti Hírközlési Hatóság is meglepõ intézkedéseket tett. A régi tulajdonos a hírközlési hatósághoz fordult, amely annak ellenére, hogy tudomása volt arról, hogy a két tulajdonos közötti vitában a Fõvárosi Bíróságon perek vannak folyamatban, a Ket. 32 § szerint nem hozhatott volna határozatot a per lezárultáig, mégis megtette ezt. Ezzel túllépve a hatáskörét, döntést hozott a Fõvárosi Bíróság helyett.
(A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény vonatkozó szabályozása: Az eljárás felfüggesztése
32. § (1) Ha az ügy érdemi eldöntése olyan kérdés elõzetes elbírálásától függ, amelyben az eljárás más szerv hatáskörébe tartozik, vagy ugyanannak a hatóságnak az adott üggyel szorosan összefüggõ más hatósági döntése nélkül megalapozottan nem dönthetõ el, továbbá ha a döntéshez külföldi hatóság vagy más szerv álláspontját is be kell szerezni, a hatóság az eljárást felfüggeszti.)
Ekkor azzal szembesültünk, hogy bár mi bíztunk a törvényes igazunkban és a jogban, az NHH szokatlanul gyorsan, azonnali hatállyal végrehajtatja a határozatát és lekapcsoltatja a RiseFM adását, visszaadva a frekvenciát a Pont FM-nek, aki talán csak azért szerezte azt vissza, hogy a RiseFM eddig befektetett pénzének visszaadása nélkül újra eladhassa másnak. Erre utal az is, hogy az eddig rock zenét sugárzó Pont FM, most hirtelen a RiseFM által bevezetett zenéket kezdte sugározni. És kedvesen, még egyszer megforgatva a kést és átírva a RiseFM szlogenjét, hangoztatja, hogy „Pont FM, a zene pont elég”. Az ORTT-vel kötött, jelenleg érvényes mûsorszolgáltatási engedély is a RiseFM elnevezésû (védjegy oltalom alatt álló) adásról szól, Pont FM nem szerepel benne.
Jelen pillanatban tehát nem tehetünk mást, minthogy harcolunk a magunk igazáért, és az eljáró hatóságokat elfogultság mentes és törvényes eljárásra kérjük. Addig is Balaton, Internet, mobil!
A RiseFM csapata
Mostanság egyébként én is kocsit használom. Tudod kinek van már kedve tekerni 😄 Elég látni azt a km hiányos Laci bácsit, aki út közepén teker a bringájával, ha arrafelé megyek...
Save yourself a penny for the ferryman Save yourself and let them suffer
Ott is vannak cuccok, tehát ott vagyok, ahol akarok. Az a 7-8 km biciklivel sima ügy 😄
Save yourself a penny for the ferryman Save yourself and let them suffer
Hatvani vagyok, és nagyon nem lenne kedvem ilyen dolgokhoz.
Szeretnék olyan városban lakni, ahol van is élet kocsmán kívül.
ORTT pedig azonnal tönkretenne pénz hiány, és duma hiány miatt.
rock..Pff....nemelég nektek a hegyelja, a sziget stb? húzzatok a vérbe:C
MI house-t meg technot akarunk:]
Gigabyte x48dq6,C2D E6550@3,1Ghz+CNPS9700,4x1Gb dominator 1066,ASUS 4850GFX chilla,WD 500Gb,SG 120GB ,SAMSUNG 320Gb;T27A300,logitech x530-g15,a4tech x7,Chieftech GPS-500AB, AC Zero°,Galaxy NOTE
Az igazi Rise FM logója:
Megszûnt az is.
Opel Movano 2.8DTi
Lasgo-t nagyon hallottam a régi roxyn, hát lehet, kissé trance, de Lasgot úgy ismerem, mint dance... Legújabb zenei számai is dancere utalnak. Nah meg, hogy az érdeklõdést fenntartsa, videoklippjében már a mikrofont is majdnek szo....
Remélem nem baj, hogy okoskodom. House stílus szerintem alapból electro.
Ha megfigyeléseim nem csalnak, úgy kezdõdött az egész house története, hogy még a nyolcvanas évek elején bejöttek speciális szintetizátorok, amelyekkel bizonyos együttesek próbáltak hozzá illõ zenéket csinálni. És fõleg akkor kezdõdött el igazán a tücc-tücc...
Eleinte még valódi dobokkal készítették el a zenéjüket, és voltak köztük igen jó ütemûk. Jellemzõ volt a housra, mint a mai nap valami fajta ismétlõdés, olyanra gondolok, mikor lefagy a windows, és szól a hang. Sõt... volt olyan együttes, akinek House szerepelt a nevében. Nem tudom, mennyire ismeritek a GTA-kat, de pl. Vice City-ben lévõ Wildstyle rádió játszik õskori, house kategóriába sorolható zenéket, San Andreasban lévõ SF pedig house ókora... Mert abban is van olyan house, ami 87-ben egészült ki.
Aki meg kíváncsi a 2008 közepén megjelent válogatásomra, az keresse a weboldalamon a Music menüpontot, és azon belül a Night 2008-at. Nem bárány kategória, de hallgatható... nem csak szerintem. Persze rockosoknak nem ajánlott.
Intel i7 950@3,07 , Foxconn Flaming Blade GTI , ATI HD5870 , 1665GB HDD, Logitech G15 billentyűzet, Icon7 Z500,Samsung 920NW monitor, Logitech Z-5500 5.1 hangszóró
Sõt... úgy vettem észre, egyre kevesebb az igény a trance zenékre.
A progressive house 2009-ben pedig már tök unalmas, mert eléggé túl van csicsázva. Adtam már ki válogatás lemezt 2008 elején, 2008 közepe felé, és 2009 elején. A legtöbben a 2008 közepeit szerették, ami elektronikus, de dance irányba húz el, míg a 2009 elejei már clubhouse, és semmi extrát nem talált benne a tesztelt hallgató közönség... egyszer meghallgatható volt, osz jól van. Trance stílusról... Legjobban Tiesto volt ismert, de egyre többen fikázzák már Tiesto zenéit, mondván, hogy a clubhouse jobb... Nah mindegy, sztem is lesz Rise FM, ami lehetne akár Bartók is, mert pofátlanul nincs köze az eredeti Rise FM-hez... Tök vesztesek, egyszer hülye nevet loptak le, ha már hányásra csicsázott progresszivet sugároznak le, másodszor pedig mi a francot hittek, hogy nem engedik be az NHH? Azt hitték, hogy ezzel megoldják az ügyet. Looserek.
pont.fm-mel az volt a baj, hogy túl sok zenei stílust ölelt fel, mivel az egyetlen rockadó volt: egymás után furcsán hangzik pl. Török Ádám és vmi hörgõsebb zenét játszó banda (ami már inkább metal kategória), aztán tényleg elkezdett az egész átmenni Sláger Rádióba, többet dumáltak, mint zenéltek stb.
(büszke Sláger Rádió hallgató volt 2002-ig, amíg el nem kezdték nyomatni a feng shui, szerelem hullámhosszán blokkjaikat az idegesítõen és agyilag is szõke Gombos Edinák, nem terjesztették ki a Titanic zenéjének koráig a sláger rádió profilját és nem Voga professzorról szólt a rádió a zene helyett, azóta maradtak a poros bakelitek, elnyûtt kazik, karcos cd-k és a félillegális mp3-ak)
summa summarum, nincs elég rádió Mo-n, mehetne a house, trance, rnb a népnek, nekem meg adhatnának vmi korai Sláger Rádió verziót 😛 persze vannak egész jó tematikus netrádiók (egy angol folk music rádió is tud meglepõen jó lenni), de a munkahelyen nem szeretik, ha lehúzzák a dolgozók a sávszélt, otthon meg örül az ember, ha már nem kell számítógépet látnia 😛
Thou art a very pleasant little rabbit.
A Rise FM érvelése szerint az NHH-nak azonban nem csak azt kellett volna megnéznie a cégbírósági adatlapon, hogy ki is a cég ügyvezetõje, de azért nem ártott volna, ha elolvassák azt a megjegyzést is, miszerint a cég tulajdoni viszonyairól éppen bírósági eljárás igyekszik dönteni.
Index
\"Életemet mindig egyedül a másodpercekért való harc töltötte be,és szívesen vállaltam az áldozatos,nélkülözéssel teli éveket,hogy megtanuljak vezetni,gyorsan vezetni,és még gyorsabban vezetni!\"
tipikus ellenséges rokker hozzáállásod van, érdekes, sokan normálisan képesek hozzáállni a másik zenéhez, te miért nem? Én sem fikázom a rokkot, pedig nem szeretem.
másrészt pedig az, hogy az a bizonyos "kampós" maga sem tudja mit akar. Eladta, valaki megvette, akkor ezt követõen, normális ember a pénzét pereli "vissza", nem a frekvenciát és a sugárzási jogokat. Elvégre is valamiért eladta. De felõlem élvezzétek az egyetlen rock adót, békességben, nem kell mást fikázni.
.: mobilize.hu :.
de a szerzõdés meg szerzõdés, ha volt rá lehetõsége, meg joga, hogy visszavásárolja, akkor miért ne tehette volna meg
béke
Amúgy meg ha eladták akkor ne akarják visszavásárolgatni
hajtsák be a tartozást és csendben kullogjanak el...
Kis reggeli merevedés: hugyozni sok, dugni kevés...
En azert nemileg atalakitanam, hogy a teljes elektronikus paletta teret kapjon, persze nem osszevissza.
Amugy meg eleg gaz, hogy egy igen sok embert erdeklo stilus max ilyen egyket oras blokkokban kap helyet nehany helyi adon. Eskuszom elobb lesz emo radio, mint normalis house/trance/dnb ado. Mind1, eddig is ott voltak a netes radiok, csak jo lenne mar nem husz cd-vel keszulni egy bulira vagy hosszabb autoutra.
\"Csak egy szimpla forma, aki nem szívja orrba\"
inkább lenne 10 új rádió különféle stílusokban mint,hogy 1 megszûnik
nem szeretem a rock zenét de nem is köpködöm
aki szereti hallgassa
legyen más frekvencián akkor mindkettõ
megint az van,hogy hogyan tegyenek több pénzt zsebre a tulajok
szánalom
a Rádió-1 más
nem is szeretem
Kár a Risért.
Csak ott játszottak minõségi Trance számokat :/
Tuc-tuc csatornából bõven van az éterben, ott van alapból a roxy meg a rádió1. Viszont rendes rockcsatorna egy sincs, vagy alig-alig.
SG HETI KVÍZ 1. SZEZON: BRONZÉREM :P SCHUMI A LEGNAGYOBB!!!! FORZA FERRARI!!!
2009-ben Rise FM-et hallgattam Herédrõl (falu, mielõtt valaki összekeverné a földrajzi területet a maga gyárával)
Nem tudok olyanról, aki rajtam kívül hallgatott volna ott ilyen rádiót.
Hatvanban pedig nem tudtam, mert hiába van jó nagy FM antennám, nem a Budapest jeleit erõsíti, hanem egy kedves, vendégszeretetû szomszéd országét.
Rise FM, Heréd
A Rise FM-nek megszokottan trance zenéket kellene tartalmaznia, nem pedig club-houset. Na most a magyar Rise FM szinte nem is játszott mást, csak már tényleg nagyon unalmas, csicsogó, progresszívnak a progresszívára törõ zenéket... Vannak köztük jók, 2007-ben imádtam az ilyen zenét, és most sem nagyon zavar. Csak úgy gondolom, house túl van csicsázva, mint XP-hez képest a Windows Vista.
Igen, GTA3-ban is volt Rise FM, abban trance zenék mentek, hangulata ott volt, aztán megjelent a GTA: LCS-ben is a Rise FM, igaz, csak 90-es évek végi DANCE zenékkel.
A Roxy rádió is dance zenéket játszik, jelenleg is, ha jól tudom.
Magyar Rise kezdésnek jó, de kérem szépen, NEM RISE legyen a neve, ha club-houset játszanak... mert ez így rossz... engem így idegesít, bocs.
.: mobilize.hu :.
A zseni nem lehet tekintettel az egyszerü emberekre!
Ne értesek félre, nincs bajom azokkal az emberekkel akiknek bejön ez a zene, sok haverom is hallgatta, de én soha nem tudtam megkülönböztetni rajta a zenéket, mintha mindig ugyan az szólt volna kb 😄DD
Még ez a szutyok csörgõs zene is jobb, mint a pont fm volt a vége felé.
Szvsz