Milyen egy remek párkapcsolat?

Rábukkantam a véleményeitekre a párkapcsolatokról. Pár mondat tõlem is..
A probléma gyökere ott leledzik, hogy állítólag "nincs cél".
Hát ez biza gond.
Az életben és a párkapcsolatokban is mindig kell lennie valami célnak.
Én elváltam. Ne firtasssuk az okát. Egy tíz éves házasság volt, szép volt, jó volt köszönöm: ennyi.
Az új párkapcsolatom már két éve tart. Igaz, volt közben fél év Kanada (részemrõl), de kitartottunk egymás mellett és nem bántuk meg. Meg van mindenünk, ami kell.
De kelldttek a célok, hogy elérjük, amit el lehetett.
Most új cél van születendõben: egy tóparti kis ház.
Kell, hogy legyen célja egy párkapcsolatnak.
A jó benne, hogy Te döntöd el mi legyen az.
És ha megvalósult, akkor legyen újabb cél.
Az sem baj, ha lehetetlennek tûnik.
Ha társat találsz magad mellé, aki támogat, aki szeret, és aki hisz Benned akkor értelmet nyer (megint) minden.
Az én párom, a legjobb barátom, aki elõtt semmi titkom sincs, aki minden vágyamat tudja, akire mindig számíthatok.
Szerelem.
Sokan sokfélét beszélnek róla.
A szerelem két ember magánügye és érzése. Csak nekik létezik másoknak nem.
Én (mi) megtaláltuk újra egymásban a "másik felünket".
Tart, ameddig tart. De bármeddig is tart, én a világ legszerencsésebb és legboldogabb embere maradok.
A párom is így érez, még ha vannak is kisebb surlódások vagy nézet eltérések.
Tudni kell megbeszélni a dolgokat, tisztelni a másik véleményét és törekedni arra, ami mindkét félnek örömet okoz.
Akármi is az.
A legnehezebb dolog a megnyílás.
De hinni kell és szeretni.
Aki jól csinálja, azt viszont szeretik.
Ez minden párkapcsolat alapja.

Köszönöm :)

Mark Gungor: Laugh your way to a better marriage

The Jewish Marriage Book – Imago Relationship Therapy
-> http://www.therelationshiprabbi.com/free-baltimore-jewish-marriage-counseling-imago-therapy-help-book/

Ahogy látod is mindkét könyv angol. Magyart sajnos nem tudok.
Az utóbbi ingyenes ebook-ot egy zsidó rabbi írta, de ez ne tévesszen meg a tartalom hasznosságát illetõen.


Általánosságában igyekezz az õ szemével is meglátni a helyzetet, s aztán az õ szemével (fejével) is gondolkodni.

Unatkoztok.

Friedrich Nietzsche, és megtanulod szeretni a vitát. Ráadásul elfelejted az olyan baromságokat is, hogy kompromisszumokat kell kötni, meg azt, hogy mi egy vélemény értéke...

Na az van hogy sûrûn megy a veszekedés kis hülyeségeken vagy nagy dolgokon és elég sûrûn fordul elõ hogy mindketten gecire megsértõdünk. Szeretjük egymást, mindketten komolyan gondoljuk és próbálunk megoldást találni erre a problémára.

Tisztában vagyok vele hogy konfliktusok mindig lesznek, nem lehet elkerülni azt hogy a véleményünk ne egyezzen bizonyos dolgokban és hogy néha kompromisszumokat kell kötni ha együtt akarunk élni. Viszont úgy gondolom hogy mindezt a folyamatot nem kellene feltétlenül egymás kölcsönös baszogatásával végigszenvedni hogy eljussunk idáig, ez senkinek sem tesz jót.

Tudnátok valamilyen könyvet ajánlani ami a viták diplomatikus és higgadt levezetésében segítséget nyújtana? Anno olvastam "A szavak ablakok vagy falak" c. könyvet és meglepõen eredményesen tudtam alkalmazni több területen is, érdekelne hogy ismertek-e hasonlót

<#eljen>

Gondolom személy függõ, hogy kinek mit jelent a harmonikus párkapcsolat. Én nagyon bírom, hogy a barátnõm nem fogja állandóan a kezem és nem kell állandóan együtt lennünk, elenged a haverokkal sörözni, és nem ellenõrizget állandóan.
Most is megyünk szombaton megnézni a spanjainknak a koncertjét a Janis Pubban, meg szerintem megkóstoljuk a Guinness sört, ha már a hétvégén akciós lesz, õ meg mondta, hogy akkor csajos estét tartanak a barátnõivel és elmennek koktélozni. De utána vasárnap pedig együtt leszünk egész nap. Szóval tök jó! :)

Akkor te már lenyeled biztos?

Nekem eddig remek párkapcsolatom volt, aztán ha ez lehetséges, akkor most még remekebb lett, mert nemrég megkérte a kezem :) Annyira izgatott vagyok már most, pedig csak fél év múlva lesz az esküvõnk. Tervezgetem már most a dolgokat, keresgélek ezt-azt az interneten. Bogarászás közben találtam egy játékot is. Csak az eljegyzésetek történetét kell megosztani. Remélem a miénk lesz a legérdekesebb :D
https://www.facebook.com/eskuvo.by.KE/app_345438412209047

""kapcsolatba menés" egy normaszegés, azaz nem más, mint elhajlás a kívánatosnak ítélt (normális, azaz a norma által elõírt) magatartásformától. "

Akár hiszed akár nem, de én teljes mértékben megtartottam a saját erkölcsi normáim, nem befolyásolja a kapcsolatom. Személyiségem is megmaradt olyannak, mint volt. "Szerelemben" se hittem sose, mert egy felesleges emberi érzésnek tartom, amivel mazochista módjára kínozzák magukat az emberek...Mázlim van, hogy pont olyan barátnõt találtam, aki személyiségre és a kognitív tulajdonságai is olyanok, mint nekem. Nem lógunk egymás nyakán egyfolytában, viszont szeretjük a közös programokat, ami nemcsak a szexben merül ki. Én kb huszon x évig voltam egyedülálló, sokat panaszkodtam itt, mert bezony sok volt ilyen téren az egyedüllét, holott mindig magamnak való voltam ám a gondolataimmal és az elméleteimmel karöltve. Most valahogy, hogy 3 hónapja járok valakivel, hogy is mondjam feldobta a hangulatom és, ahogy írtad is erre mindenképp jó és arra is, hogy kicsit lefoglaljon. Tapasztalatból mondom, hogy kapcsolat nélkül évekig szürke és unalmas volt az életem, egy idõ után monotonná válik az egyedüllét hiába van itthon anyám és az élettársa. Azért azt el kell ismerni, hogy közös emberi programok nélkül csak a munkára és a pénzre koncentrálva nem igazán lehet leélni egy életet. Viszont én meghúztam egy határvonalat és azért mondtam, hogy hasonlít a filozófiám a tiedhez csak te még rajtam is túl teszel ám. Szóval én húztam egy határvonalat, nem hiszek a szerelemben mégis teljesnek mondható a kapcsolatom (nem részletezem miért), nem szeretnék gyereket sem (nos én elég sok hátrányt látok benne), mert nekem pl bõven elegendõ leélni az életem a barátnõmmel. Számomra csak plusz teher lenne egy gyerek. Viszonylag egyetértek a szex részével is, amit említettél, mert ugyanis valóban jobb az önkielégítés, mint a normál közösülés. Bár azt tegyük hozzá eddig csak óvszerban toltam pont azért, mert talán az a legbiztonságosabb, dehát az általános vélemények során több is ember is ecsetelte nekem bizalmasan, hogy az óvszer elveszi az ingereket...

Ennyi. Lényeg az, hogy az ember, ha ismeri önmagát és tudja mik a céljai nagyrészt akkor nem szabad hagynia, hogy egy párkapcsolat befolyásolja és, hogy a másik fél változtassa meg az énjét...Ezt természetesen én sem hagynám és ezenfelül mindig is az egyenlõség híve voltam...

nem gyenge ez a komment. Nem gondoltam volna, hogy léteznek nálam is nagyobb filós az emberi kapcsolatokról:O ráadásul te is, hasonlóan elvontan gondolkodsz, mint én. Igazságszerint sok igazság van abban, amit mondasz. Most nem fogok hosszabban fejtegetni, pedig lenne mit, mindenesetre úgy vélem kissé negatív a csengése az egésznek számodra, holott hidd el van haszna egy kapcsolatnak. Emberi függés, amirõl beszéltél a magány miatt van. Most itt húzzuk ki a szexet, egyszerûen az ember társas lény, ezt pedig nem a média súlykolja, mint a szexet, hanem teljes mértékben tapasztalható mindennap érzés. Az ember akkor is egyedül érzi magát, ha társaságban van egyszerûen lehetetlen igény, amit nem lehet kielégíteni.

folyt köv

Erre szokták mondani, hogy az ember alapvetõen társas lény. Csak van, aki túlzásba viszi. :D

nos, most már másról beszélsz, mint eredetileg. az eredeti állításod ez volt: "Normális embernek nincs igénye párkapcsolatra."
ez nem ugyanaz azzal, hogy "ha valaki nem képes boldog lenni magában, na az már beteges."

na már most adott egy ember, aki képes boldog lenni egyedül, de mégis boldogabb kapcsolatban, EZÉRT igénye van párkapcsolatra. akkor most õ normális vagy nem?

Attól, hogy valaki boldogabb párkapcsolatban még nem tartom betegnek. Viszont, ha valaki nem képes boldog lenni magában, na az már beteges.

Közelrõl is ismerek ilyen ember(eke)t, akik formálisan rosszul vannak, ha nincs "párjuk". Pánikolnak, kétségbe vannak esve. Gyakorlatilag minden olyan tünetet mutatnak, mint amit egy trauma utáni sérült pszichéjû valaki. (Alvászavarok, emésztõszervi gondok, koncentrációs zavarok, stb.) Ezek az emberek rettegnek az egyedülléttõl, és ez egy kóros állapot, mondjon bárki bármit. De szerintem simán ide sorolhatóak azok is, akik, ha nincs valakijük, akkor rákezdenek a "szar az élet(em)"... sirámokra, depressziósak lesznek stb. Aztán jön egy vadidegen, és madarat lehet velük fogatni. Mi ez, ha nem betegség?

a "saját igazságodat" úgy értettem, hogy objektíven jelentetted ki, amit kijelentettél #332 -ben. ha hozzátetted volna, hogy "szerintem", "imho", "szvsz", az már más.

de nem csak errõl van szó, hanem hogy érzelmileg sérültnek tartasz valakit, aki boldogabbnak érzi magát párban, mint egyedül. hangsúlyozom, nem azon vitatkozom, h egyedül élni jobb/rosszabb mint párban, mert ez egyéni preferencia kérdése. hanem hogy a másik preferneciáját nem fogadod el. érzelminek sérültnek tartasz vkit, akinek más a véleménye. a másik ugyanígy érzelmi sérültnek tarthat téged.

nem lenne jobb ha egymást nem tartanátok sérültnek, ahelyett, h egymást sérültnek tartjátok?

És akkor innen már csak egy lépés azt mondani, hogy a szerelemben azért viseljük el a másikat, mert nincs más választás - na ennyit a fennkölt érzelmeink értékérõl...

"fajfenetartás ösztöne" -> "nemi vágy", akkor ok. Utálom az ilyen áltudományos fogalmakat:)

Alkalmazkodni nagyrészt csak akkor képes valaki, ha valamiért motivált, vagy nincs más választása. Ahogy elnézem a párkapcsolatok 99%-át a szex motiválja, és ezért elviselik a másikat, mint embert, azaz alkalmazkodnak. Van amikor ez nagyon látványos, van, amikor kevésbé. Például sosem értettem azokat, akik leszólják a pénzért kapcsolatba menõ nõket, õk nem a szex miatt viselnek el valakit, hanem x összegért. Talán pont azért utálják õket ilyen látványosan, mert túlságosan hasonlítanak magukra az utálkozókra.

Nem tudom, hogyan keverted bele a dologba az igazságot, hiszen itt ízlésbeli dolgokról van szó, azok pedig nem lehetnek sem igazak, sem hamisak, mert értelmezhetetlen rájuk az igazság fogalma. Normának pedig mindenki azt tartja, amit elfogad, preferál (megint semmi köze az igazsághoz). Így az én szempontomból a "kapcsolatba menés" egy normaszegés, azaz nem más, mint elhajlás a kívánatosnak ítélt (normális, azaz a norma által elõírt) magatartásformától.

Az pedig egy teljesen más téma, hogy ki mit gondol egy adott norma megsértõjérõl. A konkrét példára nézve kijelenthetem, hogy semmit nem gondolok azokról, akik párkapcsolatban élnek. Azokról viszont, akik képtelenek boldogok lenni önmagukban - más ember nélkül - valóban negatív véleményem van, de ez és az elõbb említett csoport nem szükségszerûen fed át, sõt számtalan olyan embert ismerek, aki képes egyedül is boldog lenni, de mellesleg van/vannak kapcsolatai is.

"vannak, akiket a párjuk tesz boldoggá" - ha ezt úgy érted, hogy ezek az emberek a párjuk nélkül képtelenek a boldogságra, akkor fenntartom, hogy ilyen emberek érzelmileg sérültek, egy egészséges az életet a maga valóságában szemlélni képes ember egy lakatlan szigeten is tud teljes életet élni, és nem érzi úgy, hogy sorscsapás érte - mert valóban nem is érte az.

értem én, hogy számodra a párkapcsolat nyûg és nem kívánatos. értem azt is, hogy szerinted, idézem "Szerelem = véletlenül kiválasztódott másik embertõl elkezdeni függeni, méghozzá nem is kis mértékben.. blabla".

de azt képes vagy e elfogadni, hogy vannak, akiket a párjuk tesz boldoggá és örömet okoz nekik?

azt pedig végképp visszautasítom, hogy minden ember, aki nem osztja a véleményedet, nem normális. idézlek, "Normális embernek nincs igénye párkapcsolatra." és sem tartalak téged nem normálisnak, mert neked nincs szükséged párkapcsolatra.

ami miatt nem normálisnak tartalak az az, hogy nem tisztaled a másik véleményét és a saját igazságodat szajkózod.

Érdekes nézõpontod van. Ne értsd félre ezt nem pejoratív értelemben mondom. Szerintem egyszerûen te azon ember csoporthoz tartozol akinek egyszerûen nincs szüksége és igénye a párkapcsolatra. Sokszor érzem én is hasonlóan magamat mint ahogy te leírtad, de azt hiszem a fajfenetartás ösztöne egy kissé erõsebben él bennem, illetve a társas kapcsolat iránti vágy. Bár én ebbõl a szempontból nem vagyok egy könnyû eset. Nehezen alkalmazkodom bárkihez is.

Egyébként ha már így szóba hoztad a többséget, õk hogy mûködnek? Miért megy bele egy ember egy párkapcsolatba? Mik azok az állítólagos pozitív értékek, amiket ezzel nyer. Merthogy az emberek életének nagy része ekörül forog, az tény, szóval biztosan van valami, ami miatt ennyire fontos nekik, mert azért azt feltételezni, hogy ennyire csak a sodrás vinné õket, talán túl meredek ötlet lenne.

Igen, az elbeszélésed alapján sejtettem, tapasztalat az alapja... viszont amíg a többség nem így mûködik, addig elmélet marad. :)

Azért ezt ne úgy képzeld el, hogy ez valamiféle "elmélet" lenne. Egyszerûen személyes élményekbõl alakult ki, abból, hogy eleve másként viselkedtem, mint az a többségre jellemzõ. Magyarázat az eleve eltérõ viselkedésre, semmint egy kitalált valami, amihez késõbb alakítottam a viselkedésemet. Rengeteg konkrét emlékem van, amikor éreztem, hogy na nekem erre semmi igényem, és ezek voltak azok, amik elgondolkoztattak arról, hogy akkor miért is kéne követnem a megszokott sémákat.

Nekem semmi bajom az idiótákkal, tõlük ilyen szép színes a világ.
A te elképzeléseid is érdekesek, még ha nem is értek velük egyet. :)

Ez van, vagy lebuziznak, vagy hülyének néznek:) Egy orvos egészen addig elment, hogy elküldött pszichológushoz (totál más problémával mentem hozzá, mivel nekem ez nem probléma, ha az lenne, nem így élnék), nyilván nem mentem el. Az pedig szintén alapvetõ emberi tulajdonság, hogy mindenki magából indul ki, és a másikat nézi hülyének, nagyon komoly ellenérvek/élmények, stb. kellenek, hogy feladja valaki ezt az alaphangot. Ebben a témában pedig nincs objektív külsõ valóság, hiszen mindenkinek csak ízlésérõl van szó. Szóval mindenki azt csinál, amit akar, az már más kérdés, hogy az ízlésítéletek alapján osztjuk fel az embereket idiótákra és kevésbé idiótákra.

Errõl eszembe jutott az autós, aki az autópályán a forgalommal szemben haladva azon elmélkedik, hogy mindenki meg van õrülve... :D

Röviden: aki nem elég önmagának ott komoly bajok vannak. Párkapcsolat egyedül "arra jó", hogy az ember feladja a szabadságát, függetlenségét, és elrontsa a szexuális életét.

Mondj egyetlen olyan dolgot, ami nem lesz rosszabb azáltal, hogy tök feleslegesen máshoz kell igazítanod az életedet. Mert egy párkapcsolatnál nincs haszon sem; egy munkatársi viszonyban az ember szívesen alkalmazkodik, mert van valami célja vele, egy párkapcsolatban nincs cél, csak a nagy semmi. Nem véletlen, hogy 30+ évesen a leghosszabb kapcsolatom 12 napig tartott, egyszerûen nem bírtam tovább. Napi 1 órát utazni hetente 2x azért, hogy együtt legyek valakivel. Ez egy rossz vicc, pláne, hogyha hozzávesszük, hogy mindezt a rettentõen sok idõt mire is pazaroljuk el - ostoba, semmirõl sem szóló beszélgetésekre, az önkielégítés alatt lévõ szexuális "élményekre"... és akkor még csak a legkevésbé káros dolgokat említettem.

Na mindegy, kár is ezt magyarázni annak, aki ezt nem érzi magától így, mert úgy sem fogja felfogni mirõl van szó... De akkora az embereken a társadalmi nyomás, hogy szinte automatikusan mennek bele a párkapcsolatokba, bele sem gondolnak, hogy ezzel maguknak ártanak csak. A partnerrel való, az önkielégítéshez képest silány minõségû szexnek pedig kb. olyan propagandája van, mint semmi másnak ezen a világon. De azért egyre többeknek nyílik már fel a szemük, és látják meg, érzik át azokat a dolgokat, amiket én is.
10-12 éve ez még nálam sem volt ennyire tudatos, átlátott dolog. Könnyen megkaptam minden lányt, aki megtetszett, de éreztem, hogy nekem ez semmi, hogy unom az egészet, úgy, ahogy van. Az egész "párkeresés" nem szól semmi másról, mint a kinézetrõl és arról, hogy ki mennyire jól tudja elõadni a rituális udvarlási szokásokat - baromi unalmas és sablonos, még egy amúgy érdekes ember is unalmasság válik ezáltal. Az emberek értékét a kinézet, és ez az udvarlási "skill" adja (sajnos nem csak a párkeresésben, hanem a szociális élet elég nagy részében is). És ezen az sem változtat, ha valaki "szerencsés" ilyen szempontból, mint például én. Hiába nézek ki jól, hiába teremtek könnyen kapcsolatokat, ha egyszer az egész nem érdekel, és marhára idegesít, hogy ezt kell elõadni olyan társas helyzetekben is, ahol nincs is szó párkapcsolatról. Magyarul, hogy mindent átitat a szexualitás, és az emberek értékelésének ez az alapja - ha tetszik, ha nem, ez így van, tapasztalat. Pedig teljesen világos, hogy egy ember értéke=szellemi képességei, aminek pedig semmi köze a szexhez. De Freudnak teljesen igaza volt, az emberi viselkedést csak a szex irányítja. Na ez az, ami alól részben már sikeresen kivontam magam - persze a biológiai meghatározottságaim miatt mindig ott fog maradni a részben.

Csak egy példa, hogy mit is értek itt biológiai meghatározottságon: mivel egész életemben mágnesként vonzottam a nõket pusztán a kinézetemmel (és azzal, hogy elég értelmes is vagyok, de szerintem sajnos ez a lényegtelenebb faktor, ami megint sokat elmond a kapcsolatok értékérõl...), ezért hozzászoktam, hogy ez egy "boldogság injekció"; pusztán ez, hogy megvan bennem ez a potenciál, hogy könnyen szedhetek fel nõket - amit egyébként nem teszek, mert az egész nem érdekel - örömmel tölt el. És ez baj, mert egy agyrém az egész, mert ez egy értéktelen tulajdonság, amitõl mégis függ a jó hangulatom, szóval, amikor 26-27 évesen elkezdtem elhanyagolni magamat, és kezdtem elveszíteni ezt a "képességet", akkor ettõl rossz hangulatom lett (agyrém, de így van, függök a rohadt felesleges vonzerõmtõl, és ettõl nem tudok függetlenedni), szóval kénytelen vagyok fenntartani a vonzerõt, tenni egy olyan dologért, ami magában nem érdekel, viszont nagyrészt ettõl (is) függ a jó hangulatom. És én még olcsón megúszom a dolgot, mert nekem elég az, hogy megvan ez a potenciál, hogy kapom a nálam 10 évvel fiatalabb, gyönyörû nõktõl a direkt ajánlatokat, úgy, hogy én ezért semmit nem teszek (bár ennek a "vonzerõnek" a fenntartása is végtelenszer több energiát, idõt követel meg, mint amennyit szívem szerint áldoznék rá, de ha nem teszem, akkor romlik a hangulatom), de egy olyan ember, akinek kell a boldogságához a kapcsolat is, na az végképp el van veszve, mert a élete min. 2/3-át baromságra kénytelen elvesztegetni pusztán azért, hogy el bírja magát viselni. Sajnos arra nem látok reális esélyt, hogy végképp függetlenedni tudjak a szexualitástól, mert a józan eszemmel is szembe menve meghatározza a mindenkori hangulatomat, de talán a távoli jövõben már megoldható lesz biológiai módszerekkel ennek az abszurd pszichés és társadalmi dolognak a kivágása az emberi viselkedésbõl. Addig maximum addig lehet eljutni, mint ahova én eljutottam, a minimumra redukálásig. De én sem tudok mentesülni ettõl a függéstõl, attól, hogy igazán jól csak akkor érzem magam, ha jönnek az ajánlatok, ha bámulnak, ha odajönnek...

És ne jöjjön nekem senki olyan baromságokkal, mint szerelem, meg hasonlók, mert az még inkább ezek alatt van. Szerelem = véletlenül kiválasztódott másik embertõl elkezdeni függeni, méghozzá nem is kis mértékben - és olyan mindegy, hogy viszonzott, vagy sem, sõt az jár jobban, akinek nem viszonozzák, mert akkor valószínûleg elõbb túl lesz rajta. Na gyönyörû mondhatom, egy vadidegem emberhez kezdjem el igazítani mindenemet csak azért, mert "így alakult", ráadásul jó eséllyel az a vadidegen egy komplett seggfej, mivel az emberek 95%-a az... A szerelem nem függ egyik partnertõl sem, csak a vak véletlen irányítja. Szóval még messze legelfogadhatóbb módja a szexualitásnak a teljes állatiasság, a megtetszik, megizélem/megizélnek, elfelejtem vonal a legsterilebb, és a legkevésbé káros. De szexuális szempontból ez is alatta van az önkielégítésnek, ha csak az élményt vesszük, akkor ugyanis egyértelmûen ez utóbbi okozza a legnagyobb testi örömöt.

kifejtenéd?

Normális embernek nincs igénye párkapcsolatra.

Ahol a beszéd jelenti a legkevesebbet!
Mert a testi jelekkel és mimikákkal kommunikálnak és nincs szükség beszédre. Csak érzésekre. Azt meg ugyebár szavakkal kifejezni nem lehet.
Miért mondod azt, hogy szeretlek? Inkább tényleg szeress. Kimondva az úgy gáz.

Ez nagyon szomorkásan hangzik.

hát nem olyan mint az enyém...:S

Kéne nekem 1 gyors segítség, remélem tudtok tippet adni!

Online párbeszédek kellenének, jó sok, a férfi-nõi kommunikációról, különbözõ kapcsolatok esetében (párok, házastársok, ismerkedések). Remélem valaki tud segíteni, beadandóhoz kéne 1ik elõadáshoz, és ehhez van a legkevesebb kedvem hogy 15 oldalnyi faszságot összehordjak, legalább példákból legyen sok :D <#dumcsi>

Olyasvalakik társaságát kell keresni azaz kéne akikrõl nem rí le ,hogy borzalmasan számítóak,buták,szemetek és egyéb selejt..van buktató,de ki lehet kerülni.

http://www.teamtuning.hu/hirlevel_archivum/kik_es_miert_romboljak_a_parkapcsolatoka

Érdekes társaság. Különlegesen jó cikkeik vannak párkapcsolat és gyereknevelés terén.

az a baj, hogy mindenki képmutató manapság, kifelé és befelé is..így tényleg nem egyszerû

Én csak azt tudom mondani erre,hogy igenis létezik.Nem csupán magamat felhozva példának hanem a barátaim többségét,akik már évek óta együtt vannak és kisebb civakodáson kívül nem történt semmi egyéb.Igaz,hogy már csak elkurvult kispicsákat és selejtes díszfaszokat gyártanak sorozatban(finom voltam és nõies)
Mindenesetre tisztelet a ritka kivételnek.
Hmm..egybõl sajnos úgy sem fogsz tutira beletrafálni ,hogy "Igen ez az igazi hosszútávra való",de próba szerencse.Semmit sem kell siettetni..nem lóverseny,abból tuti pofáraesés lesz.

Arra van az ember burája, hogy tudja milyen társat szeretne, aztán az ismerkedés arra, hogy a megfelelõ, jó társat fogja ki.

Mások véleményére meg ne adj hogyha párkapcsolatukat egyáltalán nem látod harmonikusnak, boldognak, hitelesnek.


"Gondolj ki mindent a magad számára, s nem lesz, mi félrevezessen."

harmonikus párkapcsolat ? létezik egyáltalán ilyen?

Én eleve félek , hogy rossz "társat" fogok ki párkapcsolat terén .
Pár honap mulva 18 leszek és páran mondtak már hogy kéne egy komolyabb de nemtudom nem érzem ugy hogy szukségem lenne , nem akakrom siettetni mert én nemlátom annak értelmét hogy azert legyen valakim hogy mondhassam hogy van baratnöm. Hamár van akkor az legyen komoly .

Harmonia terén meg hát ahogy elnézem mostanség egyre rövidulnek a kapcsolatok . Sõt sokan pénzes embert keresnek párnak .
Kevés olyan párt látni akiken látszik hogy harmoniában vannak egymással. Bár ez az én véleményem és lehet hibásan itelek meg sok mindent ..

Hiába nyugtatod magad, sok hülye van. :)

Háháháháháháh!!!

Ilyenkor a fejemet fogva próbálom nyugtatni magam...nem ilyen hülye ember nincs!Én állítom nektek ,hogy leül a gép elé pár suhanc vagy szórakozni vágyó idõsebb ember akinek jó a humora és beírja ezeket a baromságokat majd jót röhög a kommenteken:D
Én simán megtenném...(a lényeg h nyugtatom magam ,hogy azért méég nem ennyire buták a fiatalabb korosztály egyes (már igen szexuális életre termett) rétege!

http://www.blush.hu/olvasnivalo/101 Bár nem igazán hiszek az ilyen internetes..mondjuk a tutit és ez beválik dologban..de gondoltam ha már haldoklik ez a topik akkor bedobok egy flash-t:P..talán lesz vitatéma..

azt a rohadt XD

a csaj 18 éves..eeeeez igen <#taps>

nem tudom hogy vagyok vele,de engem a sírógörcs keringet...:DDDD Erre már nem tudok mit írni...szánalmas...:D

háááát...granulálok!!!! <#lama><#nezze>

Ugye ez most nem komoly?<#szomoru1>

Melyik megy rá az egészségre?