Pánikbetegség

Uh..nálam az ellenkezõje mûködik/mûködött. Sajnos, ha elõjött a depresszió/pánik, én alvásba kergettem magam, hogy ne kelljen gondolkodni. Képes voltam átaludni az egész napot... Egy depisnek mindig a reggel a legnehezebb..amikor el kell indulni.

hát én ezt nem tudnám megszokni :D ha már nagyon nem megy az alvás akkor felkelek, iszok egy pohár vizet és visszafekszem. utána már többnyire el tudok aludni

Ismerõs. :D Az a király, mikor fél órán belül 30x riadsz föl álomba merülés határáról. Az a vicces, hogy meg is lehet szokni.

egy idõben nekem is voltak alvászavaraim, mindig pont mikor átbillentem volna az alvásba hirtelen felijedtem valamiért ilyen hülye érzéssel sé volt hogy ez órákon keresztül ment. Szar dolgok ezek :-\

Igen, sajnos van összefüggés. Fõleg ha gyógyszert szedsz rá és annak van ilyen jellegû mellékhatása. 2004 óta altatóval illetve nyugtatóval alszom. Nem megy másképp.

Igazad van:))))) ne is hozza rád a frászt:)

Igen, ha az ember szorong, akkor nehezebb az alvás is.

szerintetek van összefüggés a pánikbetegség és az inszomnia(alvásképtelenség) között?

Köszi! :) ..és tényleg a legfontosabb, hogy tudatosan figyelj a sikereidre!! Hívd fel a figyelmedet arra, hogy-na tessék, egyedül sétálok a városban-és hidd el, egyre nagyobb lépésekre leszel képes.. Viszont ez hosszú-hosszú idõ, nem szabad türelmetlennek lenni. Nekem 10év kellett ahhoz, hogy idáig jussak, és még mindig vannak kisebb pánikok..
Az is sokat segített, amikor megtudtam, hogy a pánik, Pán istenrõl kapta a nevét, aki egy pánsíppal ijesztgette az erdõben az embereket :) Na mondom, ez a kis hülye nem fogja rámhozni a frászt :) :D

Igen, nekem is ilyenek voltak, de most már bemegyek egyedül a városba busszal,vagy ha anyuékkal, akkor van hogy õk erre én arra. Gratulálok,hogy felköltöztél,bátor lépés volt. Jó ilyen történeteket olvasni. Köszönöm a biztatást.

Sokáig képtelen voltam egyedül lemenni boltba, utcára..stb. Mindig támaszkodnom kellett valakire... Aztán fogtam magam, és teljesen egyedül felköltöztem Pestre.. Borzalmasan nehéz heteket éltem meg, szenvedtem, pánikoltam, xanax, sírás, halálfélelem... De sikerült! Nem futamodtam meg..
Talán, ha apró lépésekkel kezdesz..hidd el, menni fog! Csak bízz magadban!..mellettem igaz volt egy nagyon jó barát aki sokat segített, de jórészt magamnak köszönhetem.. És figyelni kell arra is, hogy az apró sikereket rögzítse az ember! Észre kell venni, ha sikerül valami..

Igazad van. Én is küzdök,és mindig is küzdöttem. A dokim is azt mondja el kell indulni, de õ nem látja azt,amit te is én is: elindulni nagyon nehéz. Fõleg ha az embert évek óta szedálják különbözõ gyógyszerekkel. Engem is a változások viselnek meg. A költözéssel jött elõ megint. például ha arra gondolok,hogy valakivel össze kellene költöznöm, egyszerûen a halálfélelem tör rám. ( Szüleimmel élek) Félek attól,milyen lenne egy másfajta élet.

Én is pánikbeteg vagyok.. A küzdõs fajtából :), de a mai napig vannak kisebb parák.. Engem általában az új dolgok, a változások viselnek meg.. Szerintem a legjobb módszer a pánik ellen az, ha az ember szembefordul a félelmeivel. Ez borzasztó nehéz, de ha egyszer legyõzöd a parát, legközelebb már sokkal kisebb lesz..aztán még kisebb..és kisebb...És nem árt megkeresni az okot, hogy mibõl indulhatott el..
Borzalmas dolog az biztos,de úgy gondolom,hogy nem leküzdhetetlen..

=/

Nekem 12 éve van pánikbetegségem. 5 év után úgy nézett ki, saját erõbõl kilábalok belõle, aztán elköltöztünk és sokkal rosszabb lett minden. 7 éve szedek rá különbözõ gyógyszereket (huzamosabb idõ után mind elveszti a hatását), depressziós lettem, egy munkahelyen sem tudok meglenni alig egy évnél tovább. Teljesen az ellentettje lettem annak,amilyen elõtte voltam. Most zárkózott vagyok, antiszociális, otthonülõ és semminek sem tudok örülni. Tönkrement az életem.

Én 185/99. 93 má tök jó lenne. :D De 85 körül van a cél nálam is. Az a 15kg bazmeg 3 bowling golyó. Ha elképzelem, hogy annyi plusz súllyal nyomom :CCC

Nekem kb. 1 hónapja költözésnél volt ilyen. Pakoltuk fel a cuccokat 2. emeletre mint állat, aztán hirtelen le kellett ülnöm, mert iszonyat kalapált a szívem, meg ilyesmi. Azért egy 10 perces pihenõ, meg kb. 1 liter ásványvíz rendberakott hirtelen. :)
Hiába, rámugrott kb +10 kg. az elmúlt fél évben+alig mozgok. Úgyhogy most edzés+bicaj ezerrel, meg megpróbálok egészségesebben kajálni. 185 cm vagyok és kb. 93 kg. 80-85-ig le kellene menni...

Ilyen szívparám most volt nekem is, de szerintem az edzetlenségem a fõ oka. Fallabdázás közben hirtelen elkezdtem elzsibbadni balról jobbra, meg szúrt a mellkasom, azt hittem elájulok, de idõben sikerült leülnöm (már ment el a kép) :D Utána egy pár napig ezen stresszeltem. Nem szabad nagyon széthajtanom magam, mert nem bírom még. Egy 10 kiló lemegy, utána ráfekszem keményen, egy heti 4-5 alkalommal szeretnék mindenképpen brutálisan elfáradni :) Sokkal jobban alszom is, nyugodtabb vagyok, ilyenek.

Jelenleg egész jól, elköltöztünk vidékre, kint vagyok egész nap a levegõn teszek-veszek a ház körül, fûnyírás ilyenek. Sok új emberrel találkoztam, eddig számomra ismeretlen ismerõsöket ismertem meg (ezt értsd úgy : bátyjám ismerte csak eddig õket, én nem) ezáltal elmúlt az a dolog hogy ha idegen emberek közelébe érek akkor rosszulleszek, mintha tartottam volna attól hogy kommunikálnom kell ismeretlenekkel.

Mostanában ami van : már gyerekkorom óta szoktak lenni kisebb-nagyobb szívritmuszavaraim, az a fajta amikor "kihagy" a szív, szóval olyan mintha kimaradna 1 ütés és ezt pótlólag utána pumpál egy nagyot a szív, ezután visszaáll a ritmus, de még tavaly volt egy olyan hogy egyszer csak kb. 15 másodpercig elkezdett össze-vissza kalimpálni mintha szívroham lenne, hozzáteszem ez is pánikrohamhoz vezetett majdnem de szerencsére abbamaradt. (nem vizsgáltattam ki az okát kardiológián eddig) Mikor ilyenem van akkor végigfut rajtam egy olyan bizsergés mint amikor megíjedsz vagy megíjesztenek. Szóval mostmár mintha paráznék ettõl a ritmuszavartól is.

Jah meg olyanom szokott lenni hogy kajálás után valamiért elég magas lesz a pulzusom és ettõl ilyenkor nagyobb eséllyel van ritmuszavarom úgy vettem észre, meg néha esténként mikor már elalvás közeli állapotba kerülök akkor is van hogy arra ijedek fel hogy felszalad a pulzusom csak úgy.

A körzeti dokim még tavaly azt mondta hogy nem tud velem mit csinálni, mozognom kéne meg kint lennem a friss levegõn. Ez úgy tûnik hogy segített tényleg, viszont ha biztosra akarok menni akkor valszeg elmegyek egy kardiológiai vizsgálatra vagy kipróbálom a Magne-B6 ot (magnézium és B-vitamin bogyesz). Úgy hallottam a magnéziumhiány is okozhat ilyen tüneteket.

Kedves sötétbarom, egyszer csak nehogy Tõled is megkérdezzék.

Én kényszerbetegségben szenvedtem. De komolyan. Kaptam különbözõ tanácsokat, de elhatároztam, hogy magam fölött igen is ÉN uralkodok. Pl elõtte ezerszer megnéztem, hogy bezártam-e az ajtót. Persze több hasonló volt. Nos ezeknek vége, mert megnézem kétszer, és annyi. Elõször nagyon durva volt, azt hittem sokkot kapok, ha nem megyek vissza. Végül én gyõztem. Sikerült.

Na, hogy vagyunk, hogy vagyunk? :D

Gratula hozzá :) A küzdési dolgok maradni is fognak, de majd ritkulnak és a mértékük sem lesz olyan "mély". Csak kitartás :)

Azóta sem szedek semmit, viszont néha még mindig küzdenem kell magammal egyet. Lehet elmegyek kivizsgáltatni magam hátha az is megnyugtat valamennyire (feltéve ha valóban nincs semmi bajom)

Nekem a mutálás kész katasztrófa volt, annyira szerettem énekelni, és szétcseszte az énekhangom.

Ez szerintem is inkább depresszió. Próbáld magad kicsit fejleszteni. Lehet, hogy hülyének fogsz nézni, de szerintem a legjobb, amikbõl ilyenkor kis erõt meríthet az ember, azok az illemtankönyvek.
Azok leírják, mik a normális viselkedés alapjai emberek között. Ma nagyon nem azok a szabályok szerint viselkedünk egymással, és ennek meg is van az eredménye, azon gondolkodunk, hogy mások mit gondolnak rólunk, mert nem tudjuk, hogy helyesen viselkedünk-e.. vagy valami ilyesmi..

Valamilyen szinten ismerõsek ezek a dolgok. Ismerõs az is, hogy "úgyérzem mindenki engem néz és ettõl zavarban vagyok, állandóan arra gondolok", és a bezárkózás is. A 2 elég erõsen összefügg, de persze a magabiztosság is (ami fõleg testedzéssel, illetve tanulással érhetõ el :| )
Sajnos nekem a "bezárkózást" egy természetes tényezõ okozta, amit úgyhívnak mutálás. A sok éneklés miatt nálam úgy jött ki, hogy alig bírtam beszélni 3 évig. Azonban 4. évben - amikor már mélyhangon tudtam beszélni, az érettségi miatt elég sokat kûzdöttem, hogy megtanuljak újra rendesen beszélni meg kommunikálni, az volt a szerencsém, hogy zenemûvészeti suliban a tanárok is segítettek, és mivel többet voltam bennt a suliban, volt kivel kommunikálnom mindig :)

Utána gyakorlatilag elmúltak ezek, bár ha sok ember elõtt kell beszélnem nehezebben megy :I
Neked is azt tudom javasolni, hogy sport, és olyan emberek/társaságok keresése, akiknek hasonló az érdeklõdési körük. Én is nehezen találtam sajnos ilyeneket, de azért lehet ;)

nem tudom de bezárkózni a világ elõl semmiképp sem célravezetõ dolog, sztem a pánikbetegség egyik kiváltó oka lehet. Ezzel mindenképp próbálj meg felhagyni ha tanácsolhatom, próbáld meg a "kit érdekel" hozzáállást abból a szempontból hogy ki mit gondol rólad.
Eleve ha semmit nem csináltál (nem szóltál hozzá vagy nem csináltál olyat) nem lehetnek elõítéletei az embereknek, csak beképzeled.

Nem tudom a szociofóbia pontosan mit jelenthet, talán emberektõl való félelem ? De ezt inkább úgy mondanám hogy egy kezdõdõ depresszió jelei.

Én mostanában kerülöm a társaságokat,lehet hogy szociofób lettem?Az idegenektõl távolságot akarok tartani de az ismerõsök közé is ritkán van kedvem menni.Figyelem az embereket és kényszeredetten gondolok arra mit gondolhatnak rólam,néha azon kapom magam hogy akaratlanul is csúnyán nézek az emberekre-ilyenkor páran talán azt hihetik kötekedni akarok velük de nem.A kommunikációban is néha akaratlanul nyers vagy tapintatlan vagyok-de általában félszegnek tartanak.Ez lehet a szociofóbia?Ja és attól tartok hogy fiatalkori demencia fog kialakulni nálam,talán el is kezdõdött már.

megjegyzem a sportolás, kint lenni a friss levegõn határozottan javulást hoz a betegségben szenvedõknek, szerintem én is ennek köszönhetem a javulást az állapotomban mert nálam valószínûleg a bezárkózottság miatt jött ki ez az egész

buszon nekem is volt ilyen, legszívesebben menekültem volna a buszról de aztán csak csak elmúlt. Ami mostanában kifog rajtam az a bevásárlóközpontoknál a sorbaállás fizetésnél...

Jobbulást :/ Nekem is volt egyszer olyan durva rohamom hogy a munkahelyrõl vittek át az ügyeletre. Sajnos mostanában nekem is egyre többször jön újra elõ, fõleg esténként vagy a villamoson,buszon munkába menet.

Ja, legutóbb mikor ügyeletre kerültem 135 volt a pulzusom! De otthon is volt már, hogy 120-125-ig felszaladt, mikor szarul voltam. Nem túl jó érzés...

Én is pánikos vagyok, kb. 2005 óta. Asszem akkor volt az elsõ rohamom. Hozzá kell tenni, hogy elõtte 2 napig alig aludtam valamit, buliztunk, sok kv-t ittam, cigit szívtam, alkohol, stb... Aztán jöttünk hazafelé kocsival - én vezettem -, és hirtelen satufék, mert úgy éreztem kiugrik a szívem, a gyomrom remegett, izzadtam, szóval jött szinte az összes tünet. Miután leálltunk locsoltam magam ásványvízzel, de akkor tényleg ott gondolkodtam, hogy hívom a mentõket. Aztán egy idõ után jobban lettem, hazáig el tudtam vezetni. Otthon bementem az ügyeletre, elmondtam mi volt, befektettek egy idõre, valami löttyöt kaptam infúzióból, és kb. 2 óra múlva hazaengedtek, mert semmi bajom nem volt.

Elmentem dokihoz, szívultrahang, terheléses ekg, stb., semmi szervi bajt nem találtak. De a rohamok néha rámjöttek. fõleg nagyobb bulik után, mikor nem tudtam magam kipihenni. Aztán mondta egy pszichológus barátom, hogy szerinte pánik lesz a dolog. Szóval elmentem pszicho-hoz és õ is azt mondta, hogy ez sajna pánik. Rivotril-t írt fel, azt szedem. Ha normál napom van, akkor általában 1 szemet veszek be, max 2-t. De ha mocsokszar, akkor 4-5 is bepattan. Tudom, hogy ez így nem jó, de ez van. :(
Amúgy amit észrevettem: Amikor menyasszonyommal kiköltöztünk vidékre kertes házba, és ott volt a jó levegõ, kert, testmozgás, teljesen rendben voltam.
Az addigi 100-110-es pulzusom visszaált 85-re és semmi bajom nem volt. Aztán szétmentünk, én visszaköltöztem a belvárosba, megzuhanás, befordulás, stressz, cigi, kv, kevés alvás, semmi mozgás és most sajnos újra jön minden elõlrõl.
Most sportolni szoktam otthon, fekvõtámasz, felülés, guggolás, az szokott segíteni. Ha rendszeresen csinálom, akkor a pulzusom is visszamászik a 85 körülire. Egy ideje megint nem csinálom, magánéleti szarságok miatt és most újra 110 körül vagyok pulzusügyileg.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a nyugalom, sport, stresszmentes egészséges élet a gyógymód.
Nekem is volt, hogy azt mondtam, hogy kemény vagyok, dobom a Rivotrilt. Kb. 4 napig nem szedtem, aztán megint olyan rohamom volt, hogy az ügyeleten kötöttem ki. :( Úgyhogy azóta mindig itt van nálam, remélem egyszer végleg megszabadulok tõle.

És az is igaz, hogy aki nem élte át ezt a szart, annak tényleg fingja nincs, hogy mennyire meg tudja keseríteni az ember életét. Jobbulást mindenkinek!

<#eljen><#eljen>

Helyes, csak így tovább :) Gratula :)

<#eljen><#eljen>

Mosmtár úgy érzem javulóban van az állapotom. Már 5 napja nem vettem be bogyeszt, minden nap kimegyek bicózni. Ha érzem hogy jön rosszullét akkor csak próbálom elterelni a gondolataim és többnyire el is múlik

Akkor viszont csak azt tudom mondani, hogy túl komolyan veszed az életet :) Lazíts kicsit, ne lovalld bele magad ilyen mélyen a dolgokba. Eddig is felébredtél másnap, ezután is fel fogsz.

gyakrolatilag bármitõl ami miatt kicsit stresszesebb leszel vagy izgulsz valamiért :

sok ember, tömegközlekedés, én dokinál is szoktam stresszelni kicsit, gyakorlatilag bármi amihez NEKED közöd van, vagy kapcsolatba van veled.

Ezt azért mondom mert pl. mikor anyámat kísértem el a városba mert dolga volt akkor egyáltalán nem volt semmi bajom a legnagyobb tömegekben sem.

Viszont mikor nekem mentünk a tanfolyamomat intézni akkor meg kész voltam szinte ahogy odaértünk a helyszín közelébe.

Kinek mitõl..

Oké, csak egy feltevés volt. Akkor mitõl lesznek a rohamok?

lol. Csak a hipochondereknek nem lesznek rohamaik. Nem abból alakul ki a pánikbetegség.

Vigyél magaddal cipõfûzõt ;-)

Már két napja nem vettem a Frontinból. Minden nap kimegyek bicajozni 1-1,5 órát. Eddig egész jól viselem, voltak kisebb rosszulléteim de mindet túléltem. Holnap megyek a helyi munkaügyi központba tanfolyamot nézni, ott rengetegen szoktak lenni, azt kéne valahogy túlélnem elõzetes bebogyózás nélkül

A hyposnak azért nincsenek rohamai, mert amelyik hyposnak rohamai lesznek, azt már onnantól pánikosnak hívják.
A pánikos meg valóban nem a tünetektõl retteg, hanem inkább a tünetek által bekövetkezhetõ haláltól (talán nem is tudatosan), ám ez a félelem gerjeszti magának a félelem tüneteinek az elhatalmasodását.

Valahogy úgy képzelem, a pánikbetegségnek van egy "félelem-küszöbértéke". Ha ezt nem éri el, akkor nem indul be az öngerjesztõ folyamat, vagyis nem alakul ki az a "félelem-mennyiség", amely már elõidézné magát a pánikot. Aki ezt a küszöbértéket nem éri el a félelmével, az 'megmarad' hyponak, aki átlépi, annál maga a félelem által produkált testi tünetek következtében alakul ki a pánik.

Egy kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, mint a Tachoma-híd leomlását. A szél a félelem, a híd maga az ember. A szél fújt, fújdogált. Amíg nem ért el egy bizonyos erõsséget, addig a híd csak csendesen elringatózott magában. Viszont amint a szél erõssége átlépett egy bizonyos küszöbértéket, a híd a saját szerkezeténél fogva pusztító ringatózásba kezdett, amely végül is a teljes összeomlásához vezetett.

Vagy mint egy csillag születése. Amíg nem elég nagy a nyomás és a hõmérséklet a fúziós folyamatok beindulásához, addig csak izzik, de amint átlép az összepréselõdõ hidrogénatomok mennyisége egy kritikus tömeget, az egész belobban, és beindul a fúzió.

Én legalábbis valami ilyen módon gondoltam a dolgot.

Milyen rohamtól? A hippochondernek nincsenek rohamai. A pánikbeteg meg nem tünetekrõl retteg.

Olvass utána. Két, jól megkülönböztethetõ pszichés betegség.

Talán mert a hypochonder nem jut el arra a szintre, hogy a rohamtól, vagy annak tüneteitõl, esetleg egy bizonyos tünetétõl olyan félelem legyen rajta úrrá, amely már beindítja a félelem öngerjesztõ folyamatát? És ha eljut odáig, akkor onnantól már pánikbetegnek hívják?

Nem tudom mi a valós mechanizmusa a dolognak, csak próbálom valami reálisan felfogható módon megközelíteni a problémát. Ám a kétféle "betegség" között elég sok párhuzamot vélek felfedezni.

A hipochonder halálos betegségektõl retteg, és általában meg is találja magán a jeleit, amiket fölnagyít, és nem epizodikus rohamai vannak.

A pánikbeteg rettegése sokkal megfoghatatlanabb, nincs konkrét valami, amitõl retteg, ha csak a halált, és a kontrollvesztést nem vesszük annak, a rohamok pedig epizodikusak.

"Márpedig ezen tünetek egyértelmûen a mély félelem során is megjelenõ testi változások. Aki nagyon megijed valamitõl, szapora lesz a szívverése, kiveri az izzadtság, felgyorsul a légzése, az adrenalintól remegés jön rá, kipirul. A pánikbetegnek megmondják, hogy õ pánikbeteg, és ezek a tünetei: amikor szerencsétlen úgy érzi, hogy a szíve hirtelen gyorsabban kezd verni (pedig lehet, hogy a valóságban még nincs is úgy), elkezd rettegni az újabb rohamtól (no így már igen), vagyis az önmagát generáló rettegésbõl fakadóan pedig már valós tüneteket produkál."

Jah ezzel egyetértek, sõt ígyis van talán. Egyszer rohadtul megijedtem egy ilyen netes szartól, mikor kijön az a visító fej hirtelen :D és akkor az ijedtségtõl visszatértek újra a tünetek, de szerencsére csak 1 napig... de azóta már errõl is lebeszéltem magam :D mm ha megijedek akk tudom h az csak az ijedtség