Szélsõséges világegyetem

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Willenbrock
#52
A Holdnak nincs légköre a Földnek van és ez védi a kisebb meteoritoktól mert elégeti õket.A Hold kráterei a földtörténeti ókorban keletkeztek úgy tudom,nem sokkal a naprendszer kialakulása után,mostanában már ritka az ilyesmi.

#51
Nem tudom, hogy 32 000km-es távolság már nem-e lesz hatással a föld mágneses mezejére, és a légkörre. Nem beszélve a földrengésekrõl, és az égitestre ható földi vonzerõrõl.
#50
#49
Ebben a cikkben csupán a kisbolygókkal foglalkoznak, és ezeknél is az a baj, hogy a kiszámított keringési pályájuk változhat, mivel a kibolygó övet is keresztezik. Itt viszont már vannak nagyobb objektumok, melyek hatással lehetnek rájuk. És ekkor még nem is volt szó az üstökösökrõl. A statisztika szerint már be kellett volna következni egy nagyobb karambolnak. Az a szerencsénk, hogy a statisztika átlagol.
#48
Hüm-hüm, nézd csak meg a Hold felszínét. Odáig eljut?

http://beszelgetes.com/

#47
Igen, viszont azoknak elenyészõ része jut el Földközelig.

#46
Persze igazad van, mert amit még nem ismerünk arról nem alkothatunk mennyiségi képet.
Gondolom itt a tudósok a valószínûséget vették alapul, hiszen a naprendszer azért nincs teljesen feltérképezve. Pl az Oort-felhõben számtalan objektum felénk veheti az útját.
#45
Így igaz, már a becsapódás után néhány órával nekünk annyi lenne. A baktériumok egynémelyike egyébként túlélhetné talán.

http://beszelgetes.com/

Willenbrock
#44
Ekkora tömeg becsapódása még a pályájáról is kilökné a Földet nyilván vagy a Napba zuhanna vagy más bolygókkal ütközne-bár ez már mindegy lenne mert semilyen élet nem élne túl egy ilyet.

#43
Arról nem lehet infót adni, h maximum mennyi van (ezért arról sem, h mennyit derítettek fel), ami veszélyezteti a Földet. Pl.: a Kisbolygóövben a pálya alapján nem veszélyes, de ütközések során, ill. Jupiter hatása miatt módosul a pálya és már veszélyessé válik.
Ugyanígy a távolabbi pályákon is történhet változás.

#42
Ezeket a videókat kellene megnézni a vérgõzös politikusoknak.
Mert bármely pillanatban megtörténhet. A Földet veszélyeztetõ obejektumok csupán tizedét mérték be a tudósok.
Falkon
#41
Az biztos!

Mercedes-Benz: The best or nothing! :) W124 (L) No turbo, no nitro, only BMW POWER! :)

Willenbrock
#40
EZ mekkora szívás lenne már.

Falkon
#39
Errõl nem igazán tudok semmit!

Mercedes-Benz: The best or nothing! :) W124 (L) No turbo, no nitro, only BMW POWER! :)

#37
Ha valaki elérné pontosan a fénysebessége ( tudom, hogy ez lehetetlen ), akkor mit élne át, már ha nem bomlana szét atomjaira?
#36
Amúgy ennek a címnek a hallatán tényleg elgondolkodtató a kérdés hogy az élet milyen nagy kihívásoknak volt kitéve. :)

Falkon
#35
Bocsi elfelejtettem! :D

Mercedes-Benz: The best or nothing! :) W124 (L) No turbo, no nitro, only BMW POWER! :)

#34
Milyen jó hogy vannak akit tudják is használni az internetet...:D

Remélem hogy azért lesz újjítás, vagy második éved féle, mert láttam hogy ez nem számít elsõnek.

#33
Falkon
#32
Nem tudom hány része van!
Mindjárt megnézem!

Mercedes-Benz: The best or nothing! :) W124 (L) No turbo, no nitro, only BMW POWER! :)

#31
Én szoktam nézegetni, de már elég unalmasak. 1re ritkábban mondanak új dolgokat és az egészrõl lerí a szenzációhajhász (több effekt, mint tény) amcsi hozzáállás. Ha jól megfigyelitek mindig érzõdik a szerkesztésen, h folyamatosan húzzák az idõt benne, igyekeznek kinyújtani a mûsoridõt.

Viszont a DaVinci Learningen vannak olyan ismeretterjesztõk, ahol 30 percben több infót közölnek, mint ezeken az amerikai natgeo és társain 1óra alatt. A probléma csak az, h délelõtt sok a gyerekmûsor.

#30
Arról tud valaki valamit hogy ennek a sorozatnak - Szélsõséges Világegyetem - hány része van(?), úgy értem hogy én eddig kb. tíz részt láttam tv-ben, azt ismétlik 100-szor...

Ami még jó az a Mindennapi Tudomány.

Tyler1
#29
tér-idõ, relatívitás, Einstein...csupa finomság :D
azt nem értem, h fénysebességnél az idõ megáll, de egy feketelyukban, aminek a közepe jóval gyorsabban forog a fénysebességnél, mi az idõ hányadosa? :D

Merek annyit, amennyit férfi merhet, ki többet mer, nem ember.

Maximus4
#28
Én már szedem is:)

"Az út fontosabb,mint az uticél" "A gonosz gy?zelméhez az kell,hogy a jók ne tegyenek semmit" "Tégy jó dolgokat és jó dolgok történnek veled"

Falkon
#27
Itt meg egy kis bolygó távolság:
http://www.youtube.com/v/FnkjLUD1YCQ&fs=1&rel=0&color1=0x006699&color2=0x54abd6" type="application/x-shockwave-flash" allowfullscreen="true"></embed></object>

Mercedes-Benz: The best or nothing! :) W124 (L) No turbo, no nitro, only BMW POWER! :)

Falkon
#26
Amikor elõször láttam, nem minden volt tiszta :D
http://www.youtube.com/v/qT25uywPVN0&fs=1&rel=0&color1=0x006699&color2=0x54abd6" type="application/x-shockwave-flash" allowfullscreen="true"></embed></object>

Mercedes-Benz: The best or nothing! :) W124 (L) No turbo, no nitro, only BMW POWER! :)

ScarY MAN
#25
csoportosan :D

...

Máté94
#24
Alig várom az megszállottakat akik majd öngyilkosok lesznek...pfff
Falkon
#23
Ilyen mûsorok, érdekes módon nem mondanak semmit 2012-rõl. Szerintem nem lesz semmi, de figyeljétek majd meg, dec. 20.-án olyan pánik lesz, hogy az nem igaz.

Mercedes-Benz: The best or nothing! :) W124 (L) No turbo, no nitro, only BMW POWER! :)

n3whous3
#22
de épp ez az, hogy van 2-3 olyan elmélet is bizonyos dolgokra, amik mind megállják a helyüket, de általában csak az egyiket erõltetik. És ebbõl aztán a köztudatban mi lesz? Annyi, hogy ha valaki elekzdi a másik teóriát erõltetni, akkor csak lehurrogják.

púúúúú

Tyler1
#21
naná, hogy nem tudják, de azért jó ha van racionális elmélet a kialakulására, mint a tudatlanság nem?

ezek olyan dolgok amiket talán emberi ész fel sem tud fogni, csak kell egy magyarázat nekünk, hogy tudjuk hova rakni a körülöttünk lévõ világot. mindenkornak megvoltak a saját nézetei a világegyetemrõl, amiket akkor teljesen elfogadottnak és igaznak hittek.

Merek annyit, amennyit férfi merhet, ki többet mer, nem ember.

n3whous3
#20
Több vizsgálat is bizonyítja, hogy nem szakadhatott ki a Földbõl a Hold, de mivel ez a leghihetõbb történet, még mindig dúl a köztudatban.

Csak gondoltam megjegyzem.

Lehet, hogy ez az igaz, de valahogy szar, hogy mindenbõl meg van egy általános hit/tévhit, amit erõteljesen nyomnak a könyvekben és a médiában, ahelyett, hogy azt mondanák, hogy "hát vazze nem tudjuk, itt van 3 elmélet:". A villámlás kialakulásának módját se tudják még mindig, hiába van pár jó elmélet rá.

púúúúú

Tyler1
#19
2 év múlva úgy is világvége<#nyes><#hehe>

Merek annyit, amennyit férfi merhet, ki többet mer, nem ember.

Falkon
#18
Szemét Andromeda galaxis. Összefogunk ütközni. Jó de csak 4 millió év múlva.. :)

Mercedes-Benz: The best or nothing! :) W124 (L) No turbo, no nitro, only BMW POWER! :)

Falkon
#17
"A neutroncsillag sûrûsége 2*1014 g/cm3, mintha egy kockacukorba zsúfolnánk be a Földön használatban levõ összes személyautót."

Mercedes-Benz: The best or nothing! :) W124 (L) No turbo, no nitro, only BMW POWER! :)

Falkon
#16
Az is!

A neutroncsillag is egy érdekes dolog. 1 cm3, Mount Everest tömegû. Az milyen durva.

Mercedes-Benz: The best or nothing! :) W124 (L) No turbo, no nitro, only BMW POWER! :)

Tyler1
#15
én azon, h mekkora katasztrófa kellett az élet kialakulásához(ami miatt ugye a Hold is kialakult).

Merek annyit, amennyit férfi merhet, ki többet mer, nem ember.

Desiderata
#14
letölthetõ torrent oldalakról
amúgy nézem a sorozatot
Falkon
#13
Igen, az volt tegnap. Például, hogy hogy keletkezett a Hold, azon meglepõdtem.

Mercedes-Benz: The best or nothing! :) W124 (L) No turbo, no nitro, only BMW POWER! :)

Tyler1
#12
én általában megnézek mindent ami a világegyetemmel kapcsolatos, de címeket meg idõponokat soha sem tudok, csak véletlenük akadok rájuk mindig :D de így alcímrõl beugrott h az ütközési pályásat láttam tegnap, érdekes volt.

Merek annyit, amennyit férfi merhet, ki többet mer, nem ember.

Falkon
#11
Nem, ez egy mûsorfüzet! Ahol nincs kiírva a csatorna, az a sima National.

Mercedes-Benz: The best or nothing! :) W124 (L) No turbo, no nitro, only BMW POWER! :)

szucsy89
#10
ezek mik le lehet tölteni õket valahonnan?
Falkon
#9
Ezt most találtam:

2010. augusztus 3. kedd 15:00 Szélsõséges világegyetem: Ütközési pályán
2010. augusztus 7. szombat 11:00 Szélsõséges világegyetem: Szuper méretek
2010. augusztus 7. szombat 13:00 Szélsõséges világegyetem: Ütközési pályán
National Geographic HD 2010. augusztus 8. vasárnap 20:00 Szélsõséges világegyetem: Legyõzni a végsõ határokat
National Geographic HD 2010. augusztus 8. vasárnap 20:55 Szélsõséges világegyetem: Kirobbanó erõk
National Geographic HD 2010. augusztus 8. vasárnap 22:35 Szélsõséges világegyetem: Legyõzni a végsõ határokat
National Geographic HD 2010. augusztus 8. vasárnap 23:25 Szélsõséges világegyetem: Kirobbanó erõk
National Geographic HD 2010. augusztus 9. hétfõ 01:05 Szélsõséges világegyetem: Legyõzni a végsõ határokat
National Geographic HD 2010. augusztus 9. hétfõ 01:55 Szélsõséges világegyetem: Kirobbanó erõk
National Geographic HD 2010. augusztus 9. hétfõ 05:15 Szélsõséges világegyetem: Legyõzni a végsõ határokat
National Geographic HD 2010. augusztus 9. hétfõ 06:05 Szélsõséges világegyetem: Kirobbanó erõk
National Geographic HD 2010. augusztus 9. hétfõ 08:15 Szélsõséges világegyetem: Legyõzni a végsõ határokat
National Geographic HD 2010. augusztus 9. hétfõ 09:05 Szélsõséges világegyetem: Kirobbanó erõk
National Geographic HD 2010. augusztus 9. hétfõ 14:05 Szélsõséges világegyetem: Legyõzni a végsõ határokat
National Geographic HD 2010. augusztus 9. hétfõ 14:55 Szélsõséges világegyetem: Kirobbanó erõk
2010. augusztus 10. kedd 01:00 Szélsõséges világegyetem: Ûrviharok
2010. augusztus 10. kedd 04:00 Szélsõséges világegyetem: Ûrviharok
2010. augusztus 10. kedd 10:00 Szélsõséges világegyetem: Ûrviharok
2010. augusztus 10. kedd 15:00 Szélsõséges világegyetem: Ûrviharok

Mercedes-Benz: The best or nothing! :) W124 (L) No turbo, no nitro, only BMW POWER! :)

Falkon
#8
"A világegyetem méreteit és az õt mûködtetõ erõk nagyságát az apró Földrõl nézve szinte lehetetlen felfogni és megérteni. A sorozat most mégis megpróbálkozik e lenyûgözõ dimenzió bemutatásával, szemléletes hasonlatok, látványos számítógépes grafikák, valamint természetesen a legújabb kutatási eredmények ismertetése által. Aki átélt már pusztító tornádót vagy hurrikánt, esetleg szélsõséges hõhullámot, villámcsapást vagy özönvizet, úgy gondolhatja, hogy ennél rosszabb már nem jöhet. Ám ha megvizsgáljuk más bolygók idõjárását, kiderül, hogy ugyancsak el vagyunk kényeztetve a mi “miniviharainkkal”, hisz vannak olyan helyek a világûrben, ahol 17 ezer kilométer per órás szelekkel és barátságtalan metánesõvel érkezik az ítéletidõ. De miként készülnek az ûridõjárás-elõrejelzések? És miért lehetnek fontosak ezek számunkra akkor is, amikor éppen nem tervezünk Földön kívüli utazást? A film által megszólaltatott tudósok egyebek mellett ezekre a – mint kiderül: életbevágó… – kérdésekre is válaszolnak."

Mercedes-Benz: The best or nothing! :) W124 (L) No turbo, no nitro, only BMW POWER! :)

Falkon
#7
Igen! <#hehe>

Mercedes-Benz: The best or nothing! :) W124 (L) No turbo, no nitro, only BMW POWER! :)

Falkon
#6
Amúgy minden Hétfõn este 10-tõl 11-ig van!

Mercedes-Benz: The best or nothing! :) W124 (L) No turbo, no nitro, only BMW POWER! :)

#5
földi idõ szerint?

&#1641;(×&#815;×)&#1782; Az elmélet és a gyakorlat között elméletben nem, csak gyakorlatban van különbség.

Falkon
#4
Tegnap este 10-tõl volt 11-ig.

Ma leadják a tegnapit, 3 kor.

Mercedes-Benz: The best or nothing! :) W124 (L) No turbo, no nitro, only BMW POWER! :)

Zsolek123
#3
Melyik idõintervallumban szokják' leadni?

jó sok barátság köttetett, szivemben mindig lesz hely nektek sg.hu