Napenergia
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#1581
Csudálatos, hogy a saját személyeskedésed nem láttad meg.
Ezen felül még mindig nem sikerült a fizika alapjait felszedni, de panaszkodni a semmin és menni a modikhoz, az profin megy.
Azóta sikerült megérteni, hogy a grid hogyan működik?

#1580
Deal!
Hozok kaját is, tűzhelyed van?
Hozok kaját is, tűzhelyed van?
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás..." -ismeretlen gerilla feljegyzése-
#1579
ez az, anyázzatok! mindenkit meghívok kertembe, hozzátok a laptopjaitokat is, amit majd egymáshoz vághattok, én meg a facebook live-on közvetítem az eseményeket! muhaha
#1578
Majd lesz helyette, fúziós energia, ha minden úgy alakul, ahogy a világ legnagyobb országainak, a tudósai eltervezték, sok-sok éve. Nézz ennek utána, az mennyi pénzbe és időbe került eddig, a világnak, kutatásra elköltve. Ehhez képest, Paks2 kismiska, bolhafing, de legalább az már kiforrott és működő technika. Majd, ezt is lecseréljük idővel erre is. Most ez van, csak ezzel lehet élni és tervezni, hosszabb távra.
Nem tudom, ez volt-e már itt, de mintha már lett volna linkelve: A megújulók miatt elsötétülhet Európa és a Nagy Európai áramzűr
Ott a cikkben, a technikai magyarázat, hogy mi a probléma, a nap és szélenergiával, hogy a rendszer nem tudja lekezelni. Ennek, az átalakítását, magadra vállalnád, akár 2-5*-os áramárat is generálva ezzel? Addig, meg honnan is veszel áramot??? Tanyavilágban, lehet még működni az elképzelésed, szigetüzemben, de nagy méretekben aligha.
Utoljára szerkesztette: kjhun, 2022.05.12. 22:44:11

#1577
Kifiacskám, kapsz egy műszaki választ és akkor van pofád benyögni, hogy .
Ismét egy részletes példákkal és érvekkel alátámasztott részletes válasz érkezett ... ja nem
Értem én, ha maga Einstein magyarázná el neked a speciális relativitást és nem értenéd, akkor ő is hülye lenne ugye?
Erre te jössz a torrent analógiával, aminek SEMMI KÖZE NIN SA HURKOLT ÉS SUGARAZ összetett rendszerekhez. Az égvilágon semmi.
Bocs, elmész te búsba. Inkább maradnál csödbe. De nem, de huszadjára is teli talppal beleállsz.
Mikor kb. csak szopni jársz.
Ide is.
Amúgy meséld is csak el, te milyen tervezési területeken dolgoztál életben? Mi az a végtelen nagy tudás, amivel fel vagy vértezve, amikor a potenciálon alapuló modell helyett jössz egy full, utolsó bitig vezérelt torren hülyeség analógiával?
Beszarás. Arcod az van.
Rohatul irritáló, hogy 0 természettudományos és műszaki tudással minden egyes alkalommal tátott szájjal rohansz a faszerdőbe és meg vagy sértődve, amikor szólnak, hogy megint tudatlan voltál. Ami nem, baj. A baj, hogy ezek után pattogsz és személyeskedsz. Ne ez már viszont ostoba húzás. Sokadjára.
Utoljára szerkesztette: militavia, 2022.05.12. 22:16:58

#1576
Szerintem engedd el a témát, jobban jársz.
#1575
Az igen, Gratuláélok a sajátos stilusodhoz ez aztán az érdem és a kulturált társalgási forma.
Sajnálom azt aki valaha is töled kénytelen bármit is megtudni, ha ennyire jól reagálod le a dolgokat, és remélem majd a gyerekeidnek vagy a családodnak is ilyen reakciot adsz majd (Bár ne legyen) ha valamit el kell nekik mondani.
Sztánalmas vagy és csak azt hiszed, hogy azzal, hogy agressziven személyeskedsz és mindenkit elhordasz mindennek anélkül, hogy bármit is tudnál rola majd csak a te vélemyéányed fog számitani és csak az az egy helyes és elfogadható akkor nagyon nagyot fog tévedni és pofára esni az életbe, ha egyszer ki kell mozdulnod a gép mellöl.

#1574
A fizikát elmagyaráztam és még analógiát is adhat hozzá, mert láthatólag tudatlan vagy.
Kb. most vagyok annál a pontnál, hogy pofánvernélek. Azért mindennek van határa.
Utoljára szerkesztette: militavia, 2022.05.12. 10:06:36

#1573
Nincs , folyamatosan példákat hozok és azt magyarázom, miközben a "tanárúr" meg csak személyeskedő és kielemzi azt amit mondok ,nem pedig a saját vélemyénét mondja el vagy vázolja fel a saját elképzelését.
A csáfolatokrol biztos lemaradtam, meg a sok személyeskedés között elsiklott.
Gyors? Az atomerőmü kb 10 év mire megépül és üzembe helyezik, Paks2 legkorábban 2032re készülne el és akkor is csak kiváltja teljesitménybe Paks1et, mivel addigra le kell állitani, szoval akkor hogy lesz a plusz energia ha csak atomot akarsz? ha Palks3is kellene és most kezdenék el akkor kb 2045re lenne belöle valami .
Alternativa? Nekem azt tanitották, hogy ez a szo azt jelenti , hogy egy meglévő dolgot kiváltani leváltani valami mással. Szoval a jelenlegi hálozatnak az alternativája ugyan az ami most van ? érdekes
Olcso? min 4500 milliárd forint Paks2 és mint mondtam csak kiváltja Paks1et akkor még ezen felül kell külteni a további termelőkre.
Csak ennyi bajom van az atommal.

#1572
Az a baj, hogy neked nincs semmi észérved, mindent cáfoltak, amit te eddig itt kitaláltál, teljesen rossz példákat hozol és korábban leírták már párszor, hogy az igazi gyors alternatíva az atom lenne, csak az meg neked nem tetszik.
#1571
Köszi, hogy megerősitetted azt amit az elözö hszemben leirtam, hogy észérvek és saját álláspont nélkül személyeskedni minél hangosabban és erőszakosabban tolni semmit akkor azt hiszed , hogy az a jó és az az igaz.
#1570
Mennyivel hülyébb fizikai és műszaki analfabétának maradni?
Ha a fejlődésképtelenségnek lenne szobra, akkor rólad lenne mintázva.

#1569
Látom levetkőznöd nehéz bizonyos berögzültségeket.
Kb. akkora hülyeséget mondtál, mint konstruktívan hozzáállni a gravitációhoz a LEO pályára jutáshoz.
Hogy a hálózat szabályzása miatt van a probléma és nem a napelemek miatt
Aminek mi a kiváltó oka te észlény...? A fogyasztók viselkednek, ahogy eddig is, a termelő oldalon meg megjelent 3GW nem szabályzott termelő. Navaojn?
Pontosan szóltam régen előre, hogy a 6GW is beépíthetetlen a hálózatba és 3GW táján már necces lesz.
És lám. Látom kurvára nem fogod fel, hogy a hálózat szabályozása = termelő szabályozása és fogyasztóké, de az már csak végszükség esetén.
Szóval neked akkor mi lesz a reform?
* Ha naphiány lesz, akkor majd kirugdalunk fogyasztókat és áramhiány lesz?
* Vagy a reform az, hogy akkor mostantól lekapcsoljuk a szutyok napelemeket és a 0.13 éves load factorból csinálunk 0.1-et? Biztos olcsó lesz ettől. :)
Csak, hogy megétsd mire gondolok, ha pár házon fenn van napelem egy faluban vagy városban és nappal nyáron termelnek , de azokban a lakásokban épp nincs fogyasztás, de mondjuk a mellette lévő házakban meg kéne áram, de nincs napelem vagy van, de még kellene akkor ezek a házak egymásközt leosztanák az igényeket, és igy ezek a házak egyáltalán meg sem jelennek a központi hálozatban mint zavaró tényező ami megingatná ahálozat stabilitását
Csókoltatlak a rendszer mai is úgy működik, hogy a rendszer összfogyasztását nézik és arra szabályoznak rá. A házi szutyok PV-kre a MAVIR-nak rálátása sincs. Olyan szintű szabályzásnak kiépítése, hogy minden egyes szutyok házi PV-t egyesével nézzél semmi értelme, mert az összekötött hálózat miatt nincs olyan te nagyon tudatlan, hogy X házból az áram Y-ba megy a kraft.
Bocs, de totálisan fogalmatlan vagy. A legostobább zöld hülyeségeket mantrázod újra és újra.
A torrentes példád úgy faszság, ahogy van, mert a torrent nem úgy működik, mint egy kombinált hurkolt és sugaras hálózat, mint ami a villamosáram rendszer. De hát, ha tudatlan és buta is vagy, akkor hogyan értenéd meg?
De, hogy értsed könnyebb analógiával. Képzeld el az áramhálózatot úgy, mintha egy hurkolt vízhálózat lenne eltérő méretű vezetékekkel, amik eltérő magasságban vannak, amivel eltérő nyomáson tolod be a vizet. a nyomásviszonyok, az elvétel és hozzáadás határozza meg, hogy a teljesítmény = víz tömegáram merre folyik. Ha te egy random helyen beleöntesz egy kicsit, akkor az nem célzottan egy helyre megy.
A torrent meg úgy működik, te nagyon tudatlan, hogy lehet, hogy szeletekre van bontv a fájl, de PONTOSAN, DARABOKBAN címezve megy egy helyre, teljesen függetlenül minden mástól. Egy komplexen vezérelt megosztott folyamat.

#1568
Ismét egy részletes példákkal és érvekkel alátámasztott részletes válasz érkezett ... ja nem
Mennyivel könnyebb ugye csak ellentmondani és lehulyézni az embereket mint saját álláspontot kialakitani és megvédeni vagy elmagyarázni a saját álláspontot esetleg konstuktivan komprumisszumokkal előállni a társalgásban.
Ahogy többször leirtam egyáltalán nem biztos, hogy igazam van, de legalább én probálok megoldást találni , hogy hogyan lehetne megtalálni a jo megoldást.
Miközben ti csak arra vagytok képesek, hogy hogyan nem lehet és hogy az amit valaki mond arra az a válasz , hogy az ugy hulyeség és hulye az is aki mondja. az ellenkezőjét vagy valami mást kitalálni elgondolni az már nem megy.

#1567
Vajon, a veszteségekkel is kalkulálva van, abban a fene nagy matekban, az inverterek kapcsán??? Még, ha csak a szomszédom is kapná meg, a felesleges áramomat, az nem úgy van ám, hogy hopsz, csak ő kapja meg a delejt, mint a torrentes példádban is a letöltő, az adott seedertől. Ahhoz, külön vezetékhálózat is kéne? Ha, csak a feladó részéről is van konvertálás, még akkor is számolni kell, a keletkező veszteségekkel. Épp ez a baj, az elektromos energiával, hogy nem tárolható olyan nagy méretekben, ami még kicsiben még megy, mondjuk akksik képében. A torrentes példádra lefordítva, hogy a gépeden tárolod az adott anyagot és bármikor oszthatsz is vissza belőle. Bizonyos méret felett (a fenti, az nagyon is kicsi!), adott területen belül, már lehet hogy működne, az elképzelés, de kis léptékben, sehogy se. A matek meg matematika marad, akár általános, akár egyetemi szint. Nincs különbség közte. Csak nehezebb.
#1566
Csak a szokásos pesszimista kárörvendő hsz, de semmi konkrét konstruktív válasz a témában, amiről már sokszor szó volt,
Mindig ez a mantra, hogy középiskolás matek és fizika , de ahhoz meg egy főiskola vagy egyetem se elég úgy látszik, hogy megértsd,
Hogy a hálózat szabályzása miatt van a probléma és nem a napelemek miatt .
A kis világodban persze , hogy a középiskolás matek és fizikával meggyözöd magad, hoyg igazad van és mindenki más hüly, persze, hoyg ha semmit sem változtatsz a hálózati elösztási rendszeren akkor igen probléma lesz , de pont ezt mondom, hogy a hálózati elösztást és szabályozást teljesen meg kellen reformálni és szabályozni, hogy ne legyenek benne szuk keresztmetszetek .
Ezt meg lehetne tenni okoz inverterekkel, amik egymásközött elösztják az áramot oda vissza.
Ugy, mint egy torrent hállozat, decentálisan, nem ahogy most , hogy egy központi részre egy állami központra .
Csak, hogy megétsd mire gondolok, ha pár házon fenn van napelem egy faluban vagy városban és nappal nyáron termelnek , de azokban a lakásokban épp nincs fogyasztás, de mondjuk a mellette lévő házakban meg kéne áram, de nincs napelem vagy van, de még kellene akkor ezek a házak egymásközt leosztanák az igényeket, és igy ezek a házak egyáltalán meg sem jelennek a központi hálozatban mint zavaró tényező ami megingatná ahálozat stabilitását.
És erre mondtam, hogy igy minden egyes % ami napelemmel termelve van az csokkentené a függést mind a másik országtol mind a felhasználot az államtol. És addig mig igy egymás között el tuják osztani a lakások az áramot anynival csökkenti a nagy erőmüvek termelését is. ahogy azt régebben egy ábra is mutatta.
Este meg amugy is kevesebb áram fogy igy az egész hálozati felhasználás sokkal egyenletesebb lenne a mostani napközbeni csucstol az esti lejtöig, megváltozna ugy, hogy nappal is közel az éjszakai termelést kellene csak a nagy állami erőműveknek termelni ,mert nappal a megújulók elosztják egymás között.

#1565
Nahát, ki lepődött meg?
Kb. középiskolás fizika és matek elég volt annak bizonyításához és felismeréséhez, hogy ez lesz.
Valahol azért elképesztő, hogy ennek ellenére miben hisznek és terveznek egyesek...

#1564
Ebben a kezdődő energiaválságban és az oroszok elleni energetikai szankciók közepette fel sem merült hogy a napelem és szélkerék bármilyen alternatívát adhatna a szén, gáz és atomenergia függés feloldására. Mondhatnám elválik a szar a hugytól.
Egy alumínium kohó hogyan tudna működni napelemről? Egy autógyár? BASF gigantikus vegyi üzeme?... Sehogy. A pandémia is megmutatta, hogy ezeket nem lehet leállítgatni nap és széljárás azaz az időjárás függésében. Megújulónak lehet csúfolni, de valójában időjárás függők.
A szankciók is csak az orosz energiaimportról szólnak, hogy máshonnan kellene beszerezni qrva drágán és iszonyat környezetszennyezően, de nem a nap, szélerőmű aranykorát hozza. Pedig az árak is egekbe szöktek, de még ilyen magas gázárak mellet se gazdaságos alternatíva.

#1563
Friss hír, szóval gondolom nem megoldhatatlan.
Egy id?ben annyi pornó volt a gépemen, hogy Windows Datacenter Edition-t kellett használnom.
#1562
A magyar tudja, hogy milyen fűtőelemmel üzemel és MAGYAR szakemberek dolgozták ki fűtőelem ismerete alapján az eredetitől eltérő fűtőelem rendet a reaktoron belül. Emiatt üzemelhet 15 hónapos kampányokkal 12 helyett Paks 1. (Már, ha a kibaszott napelemek miatt nem rángatnák a jövőben, mert ez borítja azt.)
A fűtőelemek kialakítása ismert az üzemeltető előtt, a gyártása nem.
De ezért kell kiírni és akkor a szállító közli, hogy ahhoz képest mit tud szállítani és lehet nézegetni, hogy mit okozhat. Amúgy meg igen, emlékeim szerint a fűtőelem specet kértük, mert annyi esze azért volt a vezírekbnek, hogy számoljanak alternativ üzemanyag beszerzésévele P2-nek. P1-nél ez valamiért eddig nem jutott eszükbe...
Semmiféle oroszokhoz láncolást nem jelent paks 2 elkészülte. A fűtőelemet leszámítva paks 1 nélkülük üzemel.
Jó lenne befejezni az észosztást olyan területen, amiről láthatólag lövésed sincs.
Bocsánat, de kibaszottul irritáló ignoranciád.
HÁNYSZOR kell még megmutatni a napenergia korlátait?
Utoljára szerkesztette: militavia, 2022.04.13. 09:14:05

#1560
Nem csereszabados, SPECIFIKÁCIÓNAK hívják.
Megfogalmazod mi kell és a gyártó meg legyártja.
Azért nem erőltette eddig senki, mert nem kellett.
Tudod, a szokásos balfasz kényelemesség. Na, ez most nem lesz.
É igen te vagy a hülye. És irritáló már a visszatérő hülyeséget.
Nem hallgatsz se senkire és semmire, szarsz a fizikára meg számokra.

#1559
ismét egy kelloen megalapozott és alátámasztott érvet hallottunk. igen más is gyárt, amerika is meg franciák is és mindegyik a saját futöelemével müködik, olyanrol még nem hallottam, hogy csereszabatos lenne bármelyik is a másikkal, és a következp adagot, mondjuk a franciáktol vehetnénk vagy amerikábol, csak, hogy ne fuggjunk 100%ban egy államtol.
DE igen én vagyok a hulye.
voltak probálkozások, nem jött össze, 30 év alatt, de majd minekunk biztos sikerül pár év alatt .

#1558
Ne építs rá semmit.
A jövő energetikáját nem lehet egy ígéretre alapozni.

#1557
én aláírom hogy nem értek hozzá ezért is kérdeztem.
a fúziós erőműveknek lehet jövője? minden évben jön szinte egy cikk hogy ekkora meg akkora áttörés és hogy sikerült fenntartani az egészet pár másodpercig...

CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
#1556
Soha nem fog ott tartani, mert a szél és napsütés teljesítménysűrűsége és intermittens volta soha nem fog megváltozni. Az igény meg zsinór és a csúcs meg esete van.
SOHA nem lehet ez az enerigatermelés gerince.
A tárolás miatt mindig drágább lesz ezen erőltetése, ha valaki ezzel a divatos faszsággal jön.
De hát ma nem divatos belátni a fizikai korlátait és műszaki analfabéták és hívők szava a nyerő. Mert a hithez nem kell tudás.
Utoljára szerkesztette: militavia, 2022.04.11. 20:24:53

#1555
Nettó baromság amit írsz.
Más is képes fűtőelem gyártására.
Más is képes fűtőelem gyártására.
#1554
most én nem akarok vitázni,de én is úgy gondlom hogy a megújuló technológia még nem tart ott hogy kiváltsa a gáz/olaj/szén/atom stb.
mivel magyarországnak nincs szinte semmije,ezért amig ezeket használjuk valakitől függni fogunk. most az oroszoktól,de ha jön a szankció,akkor majd az USA lng gáztól. valahonnan meg kell vennünk amig ezeket használjuk.
most építhetünk nyugati céggel is atomerűművet,de ahhoz is kell üzemanyag,amit be kell szerezni valahonnan...
ami ennek az egésznek az előnyére válhat,az az,hogy most hogy rájöttek a függésre ,és hogy ez igy szar,talán több pénzt pumpálnak megújuló vagy fúziós technológia fejlesztésbe,ami korábbra hozhat egy áttörést.
ez a noah ház is amiről kérdeztem úgy néz ki bedőlt,törlés alatt a cég...és a videókat nézve a csávó sehol nem említi hogy sziget üzemmódban képes egész évben működni a ház,csak azt emlegeti hogy rezsimentes...szal valszeg ez is rajta van a dróton
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2022.04.11. 18:26:33

#1553
Molnibalage ezt is megmondja, amit nem ismer és nem tud rola az hülyéség és nem müködik.
Csak Neki leirom 4x-is, mert még most sem érti a kérdést és , hogy mit irtam, még mindig azon rugouik, hogy mi menynit termel mikor egy szoval sem emlitettem a termeléseket a hszban, enynit a pattogásrol.
Talulj meg olvasni és értelmezni elöbb .
Ez volt a lényege amit irtam:
85% ban a gáz és 100%ban az atommal vagyunk függöségben az oroszoktol, ez a háboru rávilágittott, hogy ez mennyire káros , hogy egyetlen egy ország kénye kedvébe van a sorsa egy másik országénak. ÉS ezt paks2vel továbbra is fenntartanánk, mivel nem lehetséges több szereplöt bevonni sem az épitkezésben sem az utánni fütöelem szállitásokba.
#1552
beépített szenyviz és esőviz tisztító rendszer van,de most konkrétan a napelem részére voltam kíváncsi,szóval akkor kamu. oké köszi :)
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
#1551
Ilyen nincs, román népmese. A szennyvizedet mi fogja kezelni?
A napelemet nem tudod túlméretezni, mert a sokszor 0 is 0.

#1550
egy kérdésem lenne: van magyarországon a Noah ház nevezetű kezdeményezés ami egy teljesen hálozat és rezsimentes házat igér,napelemekkel.
akkor ez most nem működik? vagy annyira túl van tervezve napelem ügyileg hogy még rossz időben/télen is kitermeli amit kell?
szóval ez működik? ha igen akkor nem lehetne meghatározni,hogy a családi vagy bármilyen ház igy épüljön ? értem én hogy egy horror pénz lehet a napelem rendszer,főleg ennyi,de akkor ha az unió függetlenedni akar akkor támogassa meg,legalább 90 százalékkal.
már ha működik
és a meglévő házak energetikai korszerűsítését is...van aki megengedheti magának,de zsákfaluban kisvárosban van olyan lakott ház , ami nemhogy a napelem rendszert de egy gólya fészket sem birna el..
szal röviden tömören a technológia adott az önfentartó családi házhoz,vagy parasztvakítás?
ha az unió függetlenedni akar a gáztól atomtól széntől,első lépésként ezt el tudnám képzelni. kérdés hogy működik e illetve rendelkezésre áll e az alapanyag ekkora napelem tömeg legyártására?
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2022.04.11. 13:00:01

#1549
Jelenleg amúgy az ökobarmok erőltetik minden helyett is a szél nap faszságot.
Olyan szinten, hogy olyan balfasz ötletekkel kampányolnak és ez ma a trendi, hogy gyártsunk hidrogént ezekkel a szarokkal, majd az legyen energiahordozó.
Tetszik érteni? Egy valag pénzt költünk arra, hogy a világ legdrágábban termelő intermittens energiaforrásának még a 2/3-ad elveszítsük a tárolás alatt.
n+1-szer el lett mondva mi a napanergia határa. Kb. 10-12% és már ez is eszement túlhasználat.
Negatv áramár, kényszerexport és szomszédokon levő parazita lét. Ezt mutatta meg a német grid, számokkal is megmutattuk.
Nincs energiarendszer zsinór termelő nélkül.
Pont. Mert zsinórigény van. Az atomeneriga meg a no.1 tiszta zsinórtermelő.
De te folyamatosan pattogsz.

#1548
Jössz a szövegértelemezési dumával, amikor megint te vagy értetlen.
#1547
Mindig te vagy a tudatlan, mert te vagy a tudatlan. Egyébként nem kell nagyon gondolkodni, ha azt szeretnéd tudni mi a megoldás, mert van egy olyan energia forrás, ami esetében senkinek nem kell senkitől függenie, még hazánk esetében is megoldható lenne a teljes ellátás hazai keretben, ráadásul jellege és paraméterei miatt az üzemanyagot évekre, a rendszereket évtizedekre lehet előre tárolni, így függőség akkor sem volna, ha regionális szinten lenne csak egy-egy forrása (gazdasági és egyéb okokból.) Hogy ezt a technikát részben fegyverekre fordító hatalmaskodók gátolják, hogy elkerüljék azt, hogy másiknak is legyen ilyen fegyvere, és akkor nem lehetne a fegyverteleneket zsarolni ezzel, vagy szimplán gazdasági érdek a gát oka (a fent nevezett függetlenség akár egy hazánk léptékű ország esetében is.) az mindegy is. Az viszont egyértelmű, hogy ezt a rendszert gátolja mindenki az elmúlt fél évszázadban, miközben az elmúlt fél évszázad szinte minden energetikai problémáját (magas árak, szennyezés és függőség) megoldaná.
#1546
Na itt a másik is aki szintén szöveg értelmezési gondokkal küzd, pedig már kétszer is leirtam, hogy most nem arra kérdeztem rá, hogy mi mennyit és hogyan termel, hanem , hogy nektek mint a megújuló energia termelők ellenzői, milyen alternativátok van arra nézve, hogy ne egyetlen ország egyetlen egy tipusu energia termelőjétől függjön az ország .
DE persze megint én vagyok a tudatlan és a hülye, mert én nem tudom értelmezni a kérsdést.

#1545
Normálisan sem érted meg......
#1544
Ha nem vagy képes kulturált személyeskedéstül és alpári stilustol mentesen megynilvánulni akkor nem kell reagálni vagy lehet menni megint a Bannhamákra és akkor egy ujabb nicket lehet kitalálni .
#1543
A 2*2-őt is képtelen vagy megérteni. A napnergia termelési aránya nem tudja a 10%-ot meghaladni érdemben te sügér.
Mert, ha telikúrod vele a rendszert, akkor akkora termelési csúcs lesz a max. termelési órájában, hogy a grid SEMMIT NEM TUD KEZDENI VELE.
A telepíthető mennyiséget az határolja le, hogy ez mennyi beépített teljesítmény. Itthon ez 3GW sincs még talán és már Paksot kellett visszaterhelni. Aztán amint nem süt a Nap, akkor szart sem ér ez a mennyiség sem.
De mivel a PILLANATNYI teljesítmény szempontjából ez a limit, akkor ez az ÉVES TERMELÉSI limitet is lehetárolja te nagyon te.
Ebből jön ki kb 10%. Nincs mit hova csökkenteni. ÉVES átlagban az év felében sötét és olyan szar idő van, hogy a termelés 0.
Ergo a napanergia még mindig NULLA SZINTEN helyettesítő terméke BÁRMILYEN zsinór vagy vezérelhető áramnka.
Ez a kibaszott egyszerű összefüggést nem vagy képes megérteni és az összes többi sötétzöld barom is.

#1542
látom a szokásos szoivegértelmezési problkéma .
Itt most pont az a probléma hogy a paks2 = orosz és nem az a probléma , hogy a fizika és az atomreaktor. DE lehetne más nemzet is az orosz helyett mert ha az USA-tól fuggnénk ennyire az is ugyan ilyen káros lenne ha valami miatt megromlana a viszony vagy csak egyzerüen nem adnának el nekunk valamit valamilyen szankcio vagy urugy miatt.
Ez a lényege ,nem az , hogy orosz. DE neked csak ez jött le belöle gratula.

#1541
Az atomenergia nem = orosz atom.
Csak, mert az orosz paks2-vel projekt gondok vannak, attól a fizika nem változik meg.
A napenergia egy centivel nem lesz jobb tőle.
Erőlködni felesleges.

#1540
Azért megkérdezném a hurráoptimista ATOM és egyéb erőmüves csoportot, hogy a mostani helyzetben is még mindig olyan jö ötletnek tartják a paks2 és a gázerőmüves termelést a nap és a szél meg egyéb megujjulokkal szembern?
85% ban a gáz és 100%ban az atommal vagyunk függöségben az oroszoktol, ez a háboru rávilágittott, hogy ez menynire káros , hogy egyetlen egy ország kénye kedvébe van a sorsa egy másik országénak. ÉS ezt paks2vel továbbra is fenntartanánk, mivel nem lehetséges több szereplöt bevonni sem az épitkezésben sem az utánni fütöelem szállitásokba.
Szóval, mi van akkor ha a legrosszabb helyzetben megtagadja oroszország mindkét szállitását, ez sokkal gyorsabb folyamat mint egy alternativ megoldásra áttálni. Milyen alternativát tudnátok ilyen esetre felmutatni ha nem a megujjulok ? honnan akasztotok le egy másik atom erümu gyártót és futoelem szállitot? Melyik másik országgal akartok függésbe lenni aki el tudja zárni a gázt ha nem tetszik neki valami? Mert az arabok se olyan jó fejek és megbizható népség velük is baj lesz ahogy kinéz.
DE a nap és szél alternativ megoldásopkkal annak minden problémájával egyutt is minden egyes %nyi termelés ezt a függést csökkentené, ha elvonatkoztatunk a környezet védelmi részeitöl is akkor is ez is egy plusz pont az elözöekkel szemben.
ÉS mégha meg is szünik egy egy cég aki gyártja az elemeket könynedén lehet váltani és cserélni egy másik gyártó termékeire az atommal szemben vagy egy gáztermelövel szemben ahol a csöveket ki kell épiteni a másik szolgáltatóig.
Ha csak azt nézzuk, hogy mégha csak nappal és nyáron is tudnák kiváltani pár %nyi erümüvet az minden egyes % azt jelenti, hogy annál több marad a téli és esti orákban ugyan annyi menyniségu vagy kevesebb gázzal is.
a rendszerváltáskor sikerült az egész országot átállitani gáztüzelésre szén és fatüzelésről, ma a lakosság közel 90%a ezzel füt, de az átálás kb lezajlott a 2000évek kezdetéig , azóta eltelt ujabb 20 év és nem sikerült ezt az arányt egy kicsit sem megváltoztatni, hogy kevésbé legyen a lakosság kiszoilgáltatva egyetlen egy energiahordozora. az alternativ fütési megoldások ismertetése és elterjesztése támogatása.és itt nem csak arra gondolok, hogy a lakossági napelemet elöbb is elkezdhették volna támogatni , hanem arra is , hoyg 2012 ota egyetlen egy uj szélerőmü nem épülhetett Vagy biomasszás erőmüvé alakitás.. a lakosságnál az uj épületeknél többet használhatná a höszivattyus megoldásokat és nem utolso sorban elöbb kellett volna már az uj épitésu házakra szigorubb energia elöirások alkalmazása és ezel a kevesebb energia felhasználása.

#1539
Már eleve csonthülye, aki nem fogja fel.
Bármiféle ekkora energia továbbítása bárhogy az űrből az = FEGYVER.
De amíg a LEO pályára felvinni bármit több ezer USD / kg eleve hülyeség az egész.
SOHA nem fizetné vissza az árát. Ha tonnája lenni ennyi a felvitelnek, akkor sem érné meg.

#1538
Bizony az, csak nem akartam ezt felvetni. Itt is a konverzión veszik el, az energia egy része, amiben a légkör is szerepet játszik, az antennákon kívül. Lézerrel se lenne jobb, a helyzet. Sok tízezer km-nyi vezetéket, meg senki nem fog, csak azért az égbe felfüggeszteni, hogy azon hozzuk le, az így megtermelt áramot. A másik zöld-technikára reagálva, vajon mennyi is lenne a veszteség, az elektromos autók és akkuparkok használatakor, a tárolás végett? Sok!
#1537
Ez is nettó faszság.
Ha magyarázni kell miért, az probléma, mert azt jelenti lövése sincs a fizikáról és költségekről. aki ezt terjeszti.

#1536
Annak az még elmenne. De, energetikai szempontból nézve, nagyon hülye egy ötlet. Csak, hát egyesek, ha ezt is megeszik, akkor már nagy a baj! Elég, pár hülye ötletre is gondolni, amik már eddig is felmerültek energetikai vonalon. (hidrogén, LNG, stb...)
#1535
Ha már napelemek: Megépülhet az első űrnaperőmű
Ezt, a kék/zöld hidrogénes ötleteket, én is nagy marhaságnak tartom, a tárolás bajos körülményeiről nem is szólva. (Eléggé illékony ez a gáz.) Az atom mellett/után, a fúziós erőmű lenne, lehetne a jövő, nem holmiféle gáz és szénhidrogének égetése. Kiegészítő szerepre tudnám, a napenergiát elképzelni, bár a fentebb linkelt ötlet, már alternatíva is lehetne.

#1534
Sajnos a hidrogénes farvizes ötletek is hasítanak, akkora marhaság, mint ide Lacháza háromszor.
#1533
Vártam a nagy bejelentéseket a nagy gáz és olaj energiaválság kezdetén, majd most az orosz energiabojkott miatt, de fel sem merül stratégiai szinten gáz/olaj/szén helyett a napenergia. Se rövid, se közép, de mára már hosszú távon se. Napelem parkok és futurisztikus Tesla battery városok helyett LNG interkonnektorok építését és giga LNG tankerek gyártását tervezik, valamint óriási gáztartalék felhalmozását, további gáztározók építését. Ezeket nem pár évnyi időhúzásra, hanem sok évtizedes kiszolgálásra építik. Számottevő, az energiatortából nagy szeletet kimetszően méretezett napelemeket+batteryt nem tervez most senki. Pedig még az árak is sokszorosára emelkedtek, ami kedvezne ennek.
#1531
Van itt pár önjelölt fizikus??
Mit mondtok ti erre??? ----> LED-ekkel megvilágított napelemekkel történő áramtermelés!
A hajamat tépem, ettől a sületlenségtől!!!!