The Elder Scrolls V: Skyrim

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#30663
Viszont ez a kaland olyan mint a Dragon Age 3-ban képletesen. Elmentem a mélybe amit kiraboltam abból irtó gazdag leszek :) Volt hely ahol átlopakodtam később rájöttem nem arra kellett volna menni ők már a nagyon erős segítőt is leverték. De jó kirándulás volt. Szépen eladom majd és nagyon gazdag leszek :) Egy ilyen túra sokat ér.
Az volt a mázli volt egy tekercsem is amit el tudtam sütni mikor először megjelentek az igazán jó arcok. Utána mikor trónt láttam csináltam egy tesztet ami azt hozta amit gondoltam szóval itt el fogunk illanni mellettük.
Utoljára szerkesztette: Although_, 2022.07.12. 20:57:25
#30662
Apróságok. Számítanak.
Ez egy mod ami csinált patchet a Beyond skyrimhoz.
COIN-s
Mikor lett jársz a mélybe. Rég meghalt lények között. És találsz érméket a zsebükben.
Ilyenek elfelejtett korok, elfelejtett pénzeit. Amit be tudsz váltani gyűjtőknél.
Extra de mennyire odabassz.
#30661
Regény folytatódik.
Direkt nem írom hol.
Nord hős segítséget kér kapsz egy questet ayelid romvároshoz. Kapcsolódik a Skyrim sztorihoz
De hogy, mai nap a program a csapattal mászkáltam a dungeonban, minden olyan volt mint az Oblivionban.
Csak jobb.
Mit lehet arra mondani amikor befejezed a questet?
Megjelenik a presuade vagy intimidation? Mint válasz?
Vagy arra utána el kell döntened kinek adod le a "leveleket"?

Ha a Bethnek van egy csepp esze lecsap ezekre. Neve alá veszi és beépíti majd egy sztoriba.
Mikor megígérték, anno a csapat akik a német akik a nagy modot csinálták olyan lesz mint a Skyrim a Dragon Age, Baldur gates egyben na ezek is.
Nem vettem észre elszállt az idő pár óra amire időm volt.
Az a birodalmi ügynök akinek leadtam a jelentést az is hogy meg volt írva.
Na ez az amiért az rp-t kitalálták nem a gagyi amit a Beth csinált. Éljenzik őket, holott minden amitől maradandó lett a moderek csináltak.
Mint a Beyond Skyrim. Tényleg csak ámulok. Mi lesz ebből. Ha kész lesz a Beth inkább ne adja ki a következő részt.
#30660
Nehéz ezt elmesélni. Tudom a moderek a szintezés nélküli móddal megadták ezt a skyrimhez is.
De a Beyond Skyrim?
- Mai történet csupa visszatöltés nem az mint a Morrowind jelentené de jópofa.
Megyek és kicsi goblin csapat kinyír pedig igyekezek.
Eltévedtem a vadonban és már látom messze minden menekülési út.
Bemegyek egy barlangba szerte szét nord halottak Talos imahely. Kilépek na kik várnak csupa jóarc High elf.
Oké elfutás.
Megyek 3 troll obégat. Nyomok egy illusion spellt egymásnak esnek. megyünk tovább.
Már fáradás és kimerültség táborhely ami na megment. rohanok oda mi van?
" Bandit hedge wizard meg a társai próbálok futni de már nincs erő.

Pozitív sétálok a hegyen két adventur mellettem. Futok lefelé mountain lion szóval futok visszafelé. A Két barát mellé. Leverjük megint lefelé megint oroszlán.
Oké vágjuk le a távot lefelé. A többi fentebb.
Nehéz elmondani mit jelent a Beyond skyim ők így írták meg :)
#30659
Van még valami igazából ahogy néztem a módokat a Beyond Bruma mellett ez volt a másik nagyon érdekes.
Arthmoor egy zseni de az ő alternatív módja nevetséges sajnos.
Ez.
Érdekes!
Hihetetlen ahogy kívülállóként nézed a kivégzést.
Alternate Persp.
Utoljára szerkesztette: Although_, 2022.07.10. 20:04:17
#30658
Így évek után a Beyond Skyrim update miatt kicsit visszatettem hol tart.
Meg tetszelgettem dolgokat.
Ami must have. A korábbiakon felül.
Skyrim Piority
SSE fxes
Például.
A többi választható
Például Enaisianoin modok. Letisztult. Nem több mint ez a játék ad de a maximum. Nem Requiem. De élmény ezen a szinten.Add vissza valamit a requiemből a minimum projektje, úgy hogy a játék nem lett. Más
Vokrii
Beyond Skyrim Bruma.
Nehéz mit mondani nekünk sokaknak az Oblivion világa volt a úgynevezett fiatalkor utolsó évei.
Most pár nap után a questek,
- mikor nincs minden megjelölve mit csinálj.
- Npck már nem teljesen az, hiszen Tamriel sem az mint az oblivion idején.
De ezek a srácok messze felülmúlták a Beth szintjét amatőrként.
Elmondhatatlan ahogy rejtőzködve nézelődök milyen az amikor a troll észre vesz. És menekülsz vagy a
Eni módjaival az ellenfelek ai szintje mennyit fejlődött. Régi szörnyek.
És a mikor évtizedek után újra belépsz egy elf romvárosba :)

Amit tudok ajánlani még. szerintem jók
Nordic face Mit jó kiváló!!!
Morrowloot, 2K textures mint Parallax ha nem szuper géped van, unofficial skyrim, Immersive world Encounters.
Jelenleg vároma végső verziót.
//www.youtube.com/embed/mLu0jkt7LPM

PiszkosFred
#30657
Persze, van arra is mod, az "achievement enabler" minden verzióhoz létezik már, Nexuson keress rá és töltsd le azt, amivel te játszol (LE/SE/AE)

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

coolpet
#30656
Na én is újra kevdet kaptam hozzá, nem az Annyversity nameg az Enhanced edition van meg.
Jáccok vele újra 2 órát azt leteszem, de egy kérdés: Mivel steames, az archivmentseket csak úgy kapom meg, ha nincs fenn MOD.
Viszont fel szoktam tenni a mesh improvementset, és az unoff patchet.
Van rá mód, hogy ettől eltekintsen a játék és megkapjam az achikat?

Köszi!

Battletag: coolpet#2467

Higany
#30655
Jaja, én is arra gondoltam. Majd otthon megnézem. Köszi!

PiszkosFred
#30654
Meloban vagyok, igy csak este tudom megnezni, de nem hiszem, hogy valtozott az eleresi utvonal, vagyis a doku-my games-skyrim-saves talan? Ha mas nem, kezdj egy uj karaktert es nezd meg hova menti es oda masold be a regieket!

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

Higany
#30653
Azt tudod esetleg, hogy hová kell bemásolni a fájlokat? Bocs a sok kérdésért és köszi! <#circling>

PiszkosFred
#30652
Igen, nalam mukodott siman.

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

Higany
#30651
Köszönöm! Közben megtaláltam az ezer éves régi mentésemet. Szerintetek ebbe az ünnepi kiadásba bemásolva működni fog? Köszi!

PiszkosFred
#30650
A magic menuben az active effect pontban nezd meg, hogy mi az, ami negativan hat rad!

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

Higany
#30649
Sziasztok! Kb. 6-8 év kihagyás után újra elkezdtem a játékot, de valami fertőzésem van vagy patkány harapott meg, a fene se tudja. Mellékelem a képem, se mana se stamina, az életem is folyamat fogy. Ilyenkor hol tudom megnézni, hogy mégis mi a bajom, ill. hogyan tudom magam gyógyítani? Itt a kép: Köszi!
Utoljára szerkesztette: Higany, 2022.05.10. 22:25:08

PiszkosFred
#30648
jo par eve mar :)

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

tigeroo
#30647
Hopp ez a banner elszállt
PiszkosFred
#30646
Meg is jott:
"Fixed an issue where players were experiencing a “black screen” and upon launching."

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

PiszkosFred
#30645
Elvileg a jovo het elejen jon egy AE patch, azt (is) orvosolja, ha esetleg addig nem sikerulne megoldani.

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#30644
köszönöm, megnézem!!
#30643
Nem tudom, segít-e, találtam egy ilyet:

Black sreen probléma és megoldása
#30642
Sziasztok!

Tudnátok segíteni. Nekem az SE van és amire felrartak az AE-el megjelent patchet, de nem megát a kiegészítőt. Viszont semmilyen srcipt nem megy. A MOD manager-el csinálom ahogy eddig is. felraktam az SKSE64 (Preliminary AE build 2.1.2 (runtime 1.6.318) név alatt futó változatát, mert ezt írják de amikor elindul maga a játékmenet akkor fekete képernyő van bármit is csinálok
#30641
Ti melyik ENB-t használjátok? Én tegnap egy tutorial segítségével feltettem a Realvision-t és nagyon szép lett a játék, de talán kissé a sárgás-barna tónus túl domináns.
Vízre tudtok valami jó modot, amihez elég a Skyrim Classic alapjáték? Sajnos a RealWater 2 csak DLC-kel megy.
Azt is a videóból tudtam meg, hogy Shift+F12-vel váltogatni lehet a játékban a moddolt és a sima látvány között, igaz, ilyenkor mindig készít egy screenshot-ot is.
PiszkosFred
#30640
Mondjuk e útmutató alapján működik a SkyUI az új (Preliminary AE build 2.1.2) SKSE alatt is, downgrade nélkül, gyors megnéztem.
Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2021.11.16. 23:06:20

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

PiszkosFred
#30639
SE-hez van es jo, az AE az, amivel egyelore kuzd, es downgrade nelkul lehet nem is fog menni?

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#30638
Igen van, és tökéletes megy.
coolpet
#30637
Az SE-hez van SkyUI?
Azt hiszem amiatt hagytam abba, mert azt nem updatelték vagy mi.
De ez már rég volt :)

Battletag: coolpet#2467

lwb
#30636
A survival mode nem valami jó egyébként. Ha valaki még nem próbálta, szerintem egyszer érdemes belenézni, de messze nem olyan jó, mint Fallout 4-ben pl.
A fő baj a hideg: logikus, hogy a kihűlés komoly probléma, de nincs pl. egyetlen varázslat sem, ami ezt megoldaná (adná magát pedig, hogy ha ez valós probléma, akkor lenne) és az is gáz, hogy nem nagyon van olyan ruha, ami teljesen megvédene. Ha nem nord vagy, akkor még a legmelegebb ruhában is lényegében rohansz át a hidegebb tájakon, ami kb megöli a skyrim egyik legfontosabb részét a számomra: a nyugodt felfedezést. Egy ideges kapkodás lesz az egész, ami szerintem elég nagy baj.

Az étel meg soha nem akkora probléma, hogy idegesítő micormanagement-nél több legyen az egész mechanizmus. Ez nem a nukleáris apokalipszis, itt szó szerint minden sarkon étel van.

#30635
Na akkor este kipróbálom :) Köszönöm! Vannak ilyen hullámok nekem az elmúlt 10 évben amikor előveszem a Skyrim-et és akkor nyomom heteket utána meg hónapokig semmi....most is egy ilyen "újrakezdős" hullámban voltam, amikor jött a frissítés és már nem ment semmi, kicsit elkeseredtem miatta :) de akkor nekifutok a frissítésnek.
PiszkosFred
#30634
Ismerős az érzés :) Nem is tudom mennyi verzióban van mentve a data és kapcsolódó könyvtáram, mert nem akartam kockáztatni, de még ez sem mindig 100%-os "védelem". Viszont a visszajelzések alapján működik, túl sok panaszt nem olvastam ezzel kapcsolatban, maximum az SKSE-t használó modok közül van pár, amely saját scriptet is használ, és az nem frissült és okozott galibát.

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#30633
Igazad van, ezt én is olvastam, de még csak egy alpha verzió van....attól meg félek, de lehet kipróbálhatnám, feleslegesen parázok......
PiszkosFred
#30632
Pedig olvastam a hétvégén egy interjút a fejlesztővel, ahol azt mondta, hogy a Bethesda direkt a megjelenés előtt rendelkezésére bocsátotta a teljes Anniversary kiadást és emiatt volt ideje megcsinálni (újra kellett írnia a kód nagy részét), és így már működik is a SKSE. Csak talán nem a steames updatet kell használni, hanem manuálisan vagy valami ilyesmi volt a végén a kérés. Egyelőre én vanilla verziót próbálom, komolyabb modok nélkül, még nem néztem az SKSE-re épülőket.

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#30631
Szuper, lényeg, hogy megy!:)

Nekem amióta kijött az Aniversery Edition patch azóta nem megy a SE.....nem kompatibilis az SKSE64 vele és ezért nem megy a játék új SKSE64 verzió meg még nem jött ki..... basszus....
#30630
Mindenkinek köszönöm, hogy próbált segíteni, de közben megoldódott a problémám. Természetesen én voltam a hülye, ugyanis a kezdetektől működött a MO2, csak annyira régen játszottam a Skyrimmel, hogy megmondom őszintén, nem emlékeztem, mennyire dobtak a grafikán a modok? Akkor tűnt fel, hogy nálam van a hiba, amikor ma feltettem egy olyan modot, ami a világtérképről eltűnteti a felhőket és az működött. Ezen felbuzdulva, ki-bekapcsoltam a már felrakott modokat és figyeltem a különbséget. Így derült ki, hogy a "gép" jó, de mégis megpróbáltam megjavítani. :)
Úgyhogy mindenkitől elnézést kérek a fölösleges zaklatásért, most már megnyugodtam. <#worship><#taps>
coolpet
#30629
A Mod Organizer 2 és a modok ugye a skyrim könyvtárán kívül vannak?

Ez is egy hibalehetőség.

Battletag: coolpet#2467

Montanosz
#30628
van lista a magyaritott modokrol, mod manager nélkül is feltudod rakni őket

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#30627
Köszi, igen, az van most. Sajnos a magyar modos fórum 2018 óta halott, pedig magyarul ilyen témáról jobb lett volna tárgyalni. Azért ha valaki rájön valamire vagy pont egy Mod Organizer 2-őt használó fórumozó olvassa a kérdésemet, írjon rám priviben! Előre is köszi!
Montanosz
#30626
külföldi forumon vagy fansiteon vagy steam forumán probálkozz

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#30625
Mindenkinek köszönöm, hogy segíteni próbált, de sajnos nem jutottam előbbre. :(
Azt már lentebb is írtam, hogy régen én is a Nexus Mod Managert használtam, azzal semmi gondom nem volt, gyönyörű lett a játék! Arra a lényeges pontra nem emlékszem, hogy a magyarítást a modok előtt vagy után tettem fel? Szerintem a modok előtt, mert az pakolja a játékra az SKSE-t, ami nélkül úgy tudom, nem is mennek a modok.
A Vortex-el feladtam a próbálkozást, most a Mod Organizer 2 legfrissebb verziójával próbálkozom, eredménytelenül. A legnagyobb baj, hogy minden tutorial videó és leírás eltérő dolgokat mond arról, mit kell a Mod Organizer ELŐTT letölteni, hogy megfelelően működjön? Egyes tutorialokban szerepel a 2015-2019 C++ Visual Redistributable Package, a LOOT, meg a fene tudja, hogy még mi? A másikban ezekről egyetlen szó sem esik.
A legnagyobb baj, hogy sehol se találtam olyan bemutatót, ahol a modok installálása után a youtuber elindítaná a játékot és megmutatná, hogy íme, ilyen szép lett a játék. De nem! Csak elköszön és kéri, hogy iratkozzak fel.

Lépésről lépésre végigcsináltam ma a Mod Organizer 2 telepítését, setup-ját, letöltöttem 2 modot, installáltam őket, azután aktiváltam is(!) ,nem kaptam semmiféle hibaüzenetet. Elindítottam a játékot a Mod Organizer 2-ből, ahogy a videó javasolta, a játék be is töltődött, de minden ugyanúgy néz ki, mint a szűz Skyrim-ban. :(
Kutatok tovább, hátha találok megoldást. Csak változatlanul az bosszant, hogy a régi jó Nexus Mod Manager-el minden flottul működött. De sajnos ez a progi már csak bétában létezik és nem is támogatják tovább.

Egyébként a Mod Organizer 2 hogy működik együtt a LOOT-tal? Hová kell a LOOt-ot telepítenem. Ugyanis, ha csak telepítem valahová és elindítom, nem igazán találja a Skyrim modjaimat.
Bocs a hosszű és unalmas kérdezősködésért, de ez a fórum volt az utolsó reményem...<#help>
Utoljára szerkesztette: Tibbbor, 2021.11.14. 23:41:21
coolpet
#30624
Ja igen, én még nexus mod managerrel szórakoztam anno, de nem csak letölteni kellett, hanem be is kellett aktiválni a modot.
Meg a Loot-ot is le kellett futtatni a betöltési sorrend miatt.

Battletag: coolpet#2467

#30623
Ilyen problémám nekem is volt, én 2 dolgot rontottam el:
- fel voltak rakva a modok, de nem lettek beállítva a játék betöltési részénék, hogy töltse is be őket, amikor indul a játék, csak ott voltak mint feltelepített modok a mod managerbe bal oldalt, de jobb oldalt már nem voltak ott, ahol azt mutatja, hogy miket tölt be a játék amikor indul
- nem a mod manager által létrehozott indítófájlal indítottam
coolpet
#30622
Sajnos én már vagy 5 éve nem indítottam el az SE-t akkor sem moddoltam, csak ilyen Hires texture pack meg meshfixeket, unoffcial patchet raktam fel. ami must have.

Talán a többiek tudnak segíteni.

Battletag: coolpet#2467

#30621
Amikor feltettem a magyarítást, már kaptam a figyelmeztetést, hogy új parancsikonom lesz Skyrim(SKSE) néven. Azóta azzal indítom, de semmi. Azt nem tudom, kellett-e nekem egyáltalán az ENG letöltése, mint régen?
coolpet
#30620
Ebben noob vagyok, de úgy tudom, hogy a modolt játékot a modmanageren keresztül kell elindítani, csak akkor tölti be a modlistát, egyébként alap lesz.
Nem kell hozzá esetleg SKSE is? Mert akkor azzal kel indítani Vortexből

Battletag: coolpet#2467

#30619
Sziasztok!

Segítségre lenne szükségem. Gondban vagyok a Skyrim alapjáték modolásával. A játék eredeti, Steames verzió. 2011-ben még lemezen vettem meg, 2016-ban a NMM segítségével feltettem néhány grafikai modot, minden gond nélkül futott a játék.
Most gépet fejlesztettem, a Stemről lletöltöttem a játékot, aztán letöltöttem a Vortex-et. Leszedtem az ENB legfrissebb verzióját, az előírtaknak megfelelően telepítettem a szükséges fájlokat. Oktatóvideók alapján konfiguráltam a Vortexet, letöltöttem néhány grafikai modot, a Vortex installálta őket, majd zöld háttérrel ki is írta, hogy "Aktiválva", de ha elindítom a játékot, nem látok semmi változást.
Mit felejtettem ki?
Előre is köszönöm a segítségeteket!
#30618
XD
coolpet
#30617
Akkor nekem nem éri meg :)

Battletag: coolpet#2467

lwb
#30616
Ha megvan az SE, akkor kapsz pár Creation Club cuccot ingyen, pl. survival mode, ami miatt már megérheti visszanézni. Ha megveszed a full upgrade-et, akkor az összes creation club cuccot megkapod + azt hiszem 3 újat, ami 3 quest talán: egy morrowindes, egy oblivionos és a többit nem tudom.

Konzolon ps5-ön nagyon kellett már, mert eddig 30 fps-en ment csak. Series x-en kb ugyanaz a helyzet, mint pc-n.
Utoljára szerkesztette: lwb, 2021.11.12. 07:58:21

coolpet
#30615
Mi a poén a mostani kiadásban PC tekintetében?

Battletag: coolpet#2467

lwb
#30614
Én még legalább kétszer meg szeretném venni. Remélem Todd belehúz és a TES6-ig* még azért két újabb Skyrim kiadás belefér.

* tehát 2050-ig