Project CARS - PC

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

sertrex
#19750
Jelenleg, nálam kicsit alábbhagyott a szimulátorozás. Kicsit elment a kedvem a PC3 okozta "sokk" miatt. 😊)) Meg el is untam kicsit ezt a műfajt. Az élő F1 is igencsak elvette a versenyzés utáni vágyamat, mivel pont a versenyzés hiányzik belőle. A COVID meg tett róla, hogy ne legyen érdemes semmilyen autósportot nézni, mert elvette a hangulatát... igazából az összes sportnak.
Az AC/ACC továbbra is a dög unalom kategória számomra. Az rF2 meg a soha se lesz kész kategória és úgy látom tök értelmetlen lenne önteni bele a pénzt. DLC-ket már jó ideje nem veszem meg, ugyanúgy ahogy az ACC-hez se vettem meg a GT4-et és ezt az új pakkot. Az AMS2 meg kb. két év múlva lesz olyan, talán, hogy napi szinten legyen érdemes foglalkozni vele. Viszont frissítésről-frissítésre egyre ígéretesebb. A CM féle játékokhoz meg még bottal se nyúlnék hozzá, amíg ezzel a fos EGO motorral készülnek. Mert a CM ugyan ráállt az autósjátékokra, és a körítést első osztályúan meg is tudják csinálni, de még mindig nem sikerült egy normális kormánykezelést írniuk a játékaikhoz. Ez meg azért gáz. <#csodalk> És itt megjegyezném, hogy számomra ez az egy pozitívuma van a PC3-nak, hogy ilyen élvezhető vezetési modellel még egyik autós árkádjátékban sem találkoztam.
Utoljára szerkesztette: sertrex, 2020.12.15. 08:37:40

Egy férfi sosem nő fel, csak drágábbak a játékai.

Danecay
#19749
Az itteni aktivitásból kiindulva, erre aligha kerül majd sor, de ne legyen igazam.

#19748
Közben sok volt a munka és nem volt időm körözni! Szóval az aktuális rekordhoz képest tudtam hozni a 2mp belüli időt,csak át kellett ülnöm a G25 mögé.Azért írtam ezt mert azért ha "odateszem" magam akkor szokott ez menni!A maradék 1,1.5 másodperc pedig már beállítás és a csúcs vezetés eredménye.Amúgy sem mérvadó ez,mert pl én max 20 kőrös versenyre vagyok hitelesitve, utána durván elfáradok.El tudom képzelni hogy pl az Assetto Corsa competizione élmezőnyét 5mp sem tudnám megközelíteni, mert ott már tényleg olyanok versenyeznek akiknek szinte más "játék" nincs is a gépükön és a szabadidejük jó részét arra áldozzák! Örülök hogy ekkor bőség van mostanában szimulátorokból, talán már túl sok is! Minden esetre jó lenne összehozni egy olyan társaságot itt ,akik néha néha összejönnek egy egy versenyre.Az hogy PC2,AC ,vagy Automobilista 1-2 részemről teljesen mindegy.
#19747

...de a világért sem tudok 9 mp belül lenni a világrekordhoz képest...



Azzal tisztában kell lenni, hogy azok a játékosok, akik tartják az egyes pálya / autó kombinációk világrekordjait általában profi felszereléssel, sok játékidővel rendelkező felhasználók. Mondhatni e-sportolók, akik ebből élnek, versenyeznek, nincs más dolguk, mint néhány kitüntetett szimulátorral játszani, és igen magas szinten üzni a versenyt.
Elhiszem, hogy fusztráló az, hogy mindig hátrányban vagy egy adott pályán a világcsúcstól (ráadásul sokkal), de ezek az eredmények sem maguktól jöttek, és nem 50, hanem 500, vagy akár 1000 kör után lettek megfutva. Rengeteg gyakorlás után. A 9 másodperc az átlag játékosnak sem biztos, hogy sok, meg kell nézni az adott pálya / autó kombinációban, hogy köridőben a nagy többség átlagban hol helyezkedik el, és első körben az Ő idejüket kell neked is megcéloznod, ott lehet jó időket megfutni. Aztán egyre nehezebb lesz a kissebb időköröket elérni, egyre nehezebb a századokat hozni, de itt az autó beállítása önmagában már nem elégséges. Sajnos a velük történő versenyhez a kontroller-el kevés az esélyed, ha valóban fontos, akkor ilyen szinten erre már sok pénzt kell áldozni. Erős gép, két-három monitor, Fanatec vagy hasonló kaliberő szimulációs hardver, stb.
A fentieket egyébként úgy írom le, hogy én is sokáig vezettem egy adott pálya / autó kombinációt, majd engem is megdöntöttek 1,5 - 2 mp-el, aztán beszéltem GT-s fórumokon olyanokkal, akik szintén igen magasan űzték a game-t, és nagyjából amit akkor nekem írtak, azt írtam most le. De ettől függetlenül ne add fel, a gyakorlás teszi a mestert. 😊

sertrex
#19746
Oké. Felvettelek.

Egy férfi sosem nő fel, csak drágábbak a játékai.

#19745
Nekem Boxon kontrollerrel van olyan 80 órám,munka után fáradtan nem ülök kormány mögé!Amint alant írtam 1:25 ös idő volt gamepaddal amit aztán "átülve" pc (steam) G25 mögé levittem 1;21 valamennyire!Ez a Nissan esetében igen jó időnek számít,a ranglistán most a negyedik hely lenne(az első 1:19 ami beteg) de sajnos privát teszten mentem, ezért nem jelent meg!Ehhez képest a Mercivel slk(G1) 1:19.938 at mentem ami csak a 144 helyhez volt elég.A Nissanhoz képest a Merci egy "sínautó",de pont ezért nekem élvezetesebb.Ahogy időm engedi próbálok még faragni még ezen,addig is ha teheted vegyél fel steamen!Felh nevem (magzoli).De nyugodtan küldj át itt pálya autó köridőt és akkor csellendzselhetünk mi ketten, aztán hátha még beszállnak mások is.Sajnos a munka miatt elég rapszódikus mikor érek rá, ezért az egy héten egy pálya autó kombó pont jó lenne!
sertrex
#19744
Nekem van 1000+ órám a PC2-ben, de nem XBOX-on.

Egy férfi sosem nő fel, csak drágábbak a játékai.

#19743
Esetleg ha valaki majd érdemben foglalkozik a.PC2 vel és nem "csak" fórumozik az próbáljon már rá!Brand Hatch GP osztály (Gt 1) Nissan és Merci slk(1:21:278,1:19,988)
#19742
Ja bocs,PC2 Xbox!
sertrex
#19741
PC2 vagy PC3? <#nemtudom>

Egy férfi sosem nő fel, csak drágábbak a játékai.

#19740
Sziasztok!Most van egy kis időm körözgetni.Rákattantam egy autó pálya kombóra de a világért sem tudok 9 mp belül lenni a világrekordhoz képest,pedig már állítottam üzemanyagot,fekerőt,guminyomast stb!Kb 50 köröm van benne,igaz kontrollerrel,tudom az nem az igazi de most csak ilyen lehetőségeim vannak! Talán kormánnyal menne még 2-3 másodperc kormánnyal de így még nem jártam soha egyetlen szimben sem!Ha időt öltem bele akkor azért max 2-3 másodperccel közel tudtam kerülni a meglévő rekordhoz!A pálya autó kombó,(Brands Hatch GP, az autó pedig Nissan R390GT1)Ha valaki még játszik evvel a játékkal azt kérem menjen már pár kört ezekkel a "kondíciókkal",nekem most az időm 1:24.890.Ezt vehetitek egy kihívásnak is, és ha valakinek sokkal jobban megy akkor vele konzultálnék a miértekről;
RJoco
#19739
Köszi a segítséget!
Úgy látszik tévedhettem és nem online vettem a játékot.
Megcsináltam amit mondtál, de nem hozott eredményt.
Rákerestem az email fiókomban és semmi.
A játékhoz az ingyenes kiegészítők beszerzéséről van levél, de a játék megvásárlásáról nincs.
Pedig fogadni mertem volna rá, hogy nem dobozos verziót vettem.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#19738
Ilyen esetekben a restore licences lehet a megoldás: LINK

Ha ezzel az accounttal vetted meg s a restore licenses se oldja meg, akkor írni kell a sony supportnak s ők segítenek felgöngyölíteni az ügyet: LINK

RJoco
#19737
Látom a többi játék között, de nem engedi letölteni és a képen is lakat van.
Az összes PS4-es játékomon lakat van, de azok lemezesek voltak. A PC viszont nem.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#19736
Ha ugyanazt a psn fiókot használod, amivel megvetted a Project Carst, akkor le tudod tölteni ingyen. Lehet egy másik kiadást nézel éppen storeban. A ps5 libraryben a purchased fül alatt látnod kellene, s onnan el kéne tudnod indítani a letöltést

RJoco
#19735
Úgy 4 éve megvettem a PC-t PS4-re, digitális változatban.
A gépet eladtam, de a fiókomat nem.
Hogyan tudnám elérhetővé tenni PS5-ön?
Csak vételi lehetőségem van.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

sertrex
#19734
"PC Update #2 - 3 Nov 2020
Online:
Crash during shut down when the game browser is refreshing resolved

Online Reputation: Improvements and various fixes

Inability to lose Online Reputation from the Profile resolved

Fixed crash when simultaneously pressing “Delete” and “Back” keys on a saved Style before selecting “Yes” to the dialogue box

Steam MP breaking when minimising window during load-to-race fixed

Rendering:
The replay of the player’s vehicle continuously in ghost form after the user re-spawns and appears in ghost form to view a replay, resolved

Water-spray headlight, opacity, and colour tweaked

Fixed various corruption on console issues after prolonged play

Fixed corrupt-looking start lights when racing

GUI:
Fixed players no longer being registered for any Scheduled Event if they choose to play a replay

Game returning to splash screen when accessing EULA after Invite resolved

Added widget to access store in-game to allow acquisition of additional content

Fixed crash when simultaneously pressing “Delete” and “Back” keys on a saved Style before selecting “Yes” to the dialogue box

Added the garage button in Career screens

Players prevented from selling cars while game is generating Thumbnails to avoid a crash and UI disappearing

Fixed crashes when setting passwords in the lobby screen

Fixed various crashes when saving replays on consoles

PS4: Fixed username to show when not online/signed in

Career:
Fixed the Jerez Clock Watcher Event difficulty

Vehicles:
KTM X-Bow R: Adjusted callipers and suspension to avoid clipping with upgrade rims

Ford GTLM: Re-enabled LODA chassis damage

BMW 2002 Racing: made the driver seat wider to avoid clipping with character

Fixed various broken wheel rim blurs

The boost “200 HP Hybrid Boost” still remaining equipped to the 2016 Ford Fiesta OMSE Supercar Lites in race, even if player has set Boost back to “No Hybrid Boost” within Upgrades resolved

Fixed rain drops not appearing on certain custom liveries

More accurate vehicle windscreen reflections enabled

Wheels:
Default wheel deadzones across all platforms now matched.

Steering deadzone removed from consoles to reduce vagueness around centre

Tracks:
Added Yas Marina

Nurburgring sponsor updates

Adjusted various pre-race cams to resolve flickering

VR:
Numerous tweaks and fixes

Disabled depth of field in main menu when in VR and triple screen

Fixed the in-game special effect audio that vanishes when waking the Oculus Rift after leaving it to enter standby mode during a race

Fixed user being able to access Photo Mode in the garage in VR mode while using a gamepad"

Egy férfi sosem nő fel, csak drágábbak a játékai.

sertrex
#19733
"The Legends Pack DLC for Project CARS 3 is available now !
Own 3 legendary icons from Japan with the street-racing Toyota Supra mkIV Turbo, the always tail-happy Mazda RX-7 R2, and Japan’s greatest-ever supercar, the 1997 Acura NSX.

Each of these legends also comes with its own full Race Conversation Kit :
16 themed events
New legends-based achievements and trophies
12 Liveries / 20 Decals / 5 Patterns
5 Rims / 10 Tyres
10 License Plates / 5 Race Numbers
1 new character with 10 outfits and 10 helmets


The challenging Yas Marina Circuit in Abu Dhabi will also be available today, for free, for all owners of Project CARS 3!"

Utoljára szerkesztette: sertrex, 2020.11.03. 12:08:24

Egy férfi sosem nő fel, csak drágábbak a játékai.

#19732
Nincs ezzel semmi baj, NSF3-ban is kellett tuningolni, hogy jobb idot fuss. Elethu modell nelkul is siman lehet kompetitiv egy jatek, ahol szamitanak a nuanszok is.
#19731
Nem tudom, hogy miért akarják még mindig szimulátorként eladni ezt a játékot...
Danecay
#19730
Na ez pont az a játék ahol semmi szükség az ilyen beállításokra 😊 Persze önmagában még lehet hasznos.

sertrex
#19729

Egy férfi sosem nő fel, csak drágábbak a játékai.

sertrex
#19728




Egy férfi sosem nő fel, csak drágábbak a játékai.

Danecay
#19727
Jó, hogy írod, megyek is egy pár futamot, legalább kipróbálom az Update-t 😊

grebber
#19726
Meg kell hagyni szépen jön fel a game ,steamspy szerintem már 50-100k tulaj van pc-n és a ps4 stat is már 30k-t mutat <#banplz>

Next PC upgrade: 2022

sertrex
#19725
"PC
Update 1 - 17 Sep 2020
Audio:
Fixed double audio when quitting during the 3-2-1 Pre-Race countdown
Career:
Increased Difficulty for Road E
Increased Road D Hot Lap 3 target time
Increased Road D Pace Setter 2 target time
Increased Difficulty for GT C & GT B
Adjusted Race Length for GT C Race 5
Adjusted Race Length for GT B Race 5
Adjusted difficulty for Challenges Championships to match other changes
Adjusted number of corners to master in GT A Majors Long Beach from 10 to 9
Fixed invalid lap-time during rolling starts at Havana Capitolio
Fixed issue where the car lost all its customisation and appeared red in the 2nd round of the championships in Career
Crash Fixes:
Fixed a crash when tuning the Jaguar XJ220 and the McLaren F1
Fixed crash when user selected replay from a customisation screen on re-entering from a replay
Fixed crash when last “My Style” was removed
Fixed customisation rims size crashing if moving between vehicles with different number of available sizes
Fixed crash when entering “Deal of the Day” via the career
GUI:
Fixed Player Label corruption upon restarting a race
Improvements to Replay Mode UI
Fixed inability to select anyone below P12 in Spectator Mode
Tuning button in Pre-Race Menu now shows name of currently-selected tuning setup
Tuning button disabled in Rivals
Fixed screens not showing “Blizzard” weather type
Weather info made consistent throughout all screens in-game
Enabled Photo Mode in replay
Default colours to be used by patterns (black, white, grey) assigned
Added on-screen hint for how to take a photo in Photo Mode
Improved player label visuals for online / offline experience.
Background now scales with text.
Fixed fonts on Player labels on restarting a race
Lap counter on point-to-point tracks hidden
Subtitles stuck in races fixed
Online:
Always use player’s choice for gearing when in Quick Play and Scheduled Events assigned
Player now returns to lobby when quitting out of Spectator Mode
Rivals event participation rewards increased
PC Only:
Profanity filter for system messages removed
Improved performance on high “super sampling”
Triplescreen settings UI improvements
Fixed triplescreen configuration issues on frontend
Peripherals:
Logitech wheels issues on PS4 fixed
Support added for Thrustmaster T-GT
Render:
Toned down red crash vignette
Fixed clouds popping-in during races
Fixed shiny vinyls when using gloss base
Fixed random shadow flickering in-game
Vehicles:
Formula E:
GUI logo, vehicle name, and country flag updated
DS Techeetah team livery updated
Championship livery added, set as new default livery"

Utoljára szerkesztette: sertrex, 2020.09.17. 14:27:47

Egy férfi sosem nő fel, csak drágábbak a játékai.

sertrex
#19724
"A PC3-at gőzerővel fejleszthették volna, már a PC2 után is nekiállhattak volna, mindenki tudta, hogy előbb utóbb gen váltás lesz.
Idén ősszel, karácsonykor el lehetett volna adni egy csomót ebből, vagyis hát egy ennél jóval optimalizáltabb és szebb és komolyabb cuccból."


Nem tudjuk, hogy mi állt a háttérben. CM megvette az SMS-t. Bandai Namco még szerződésben állt velük. Nem lehet véletlen, hogy kb. egy időben kiadtak két játékot. Mindkettő olyan, amilyen. Összecsapott, gyenge produkció. Lehet, nem értek már rá karácsonyi tervezésre. Nagy valószínűséggel lépéskényszerben voltak. CM-től kapott pénzből sikerült befejezniük még így is ezt a két játékot. Ráadásul ez a Covid éve és Angliát elég keményen érintette. Szóval, tényleg nem tudni mi volt a háttérben.
Utoljára szerkesztette: sertrex, 2020.09.10. 12:24:11

Egy férfi sosem nő fel, csak drágábbak a játékai.

#19723
Mit gondoltak?
Idióták voltak amúgy. 😄

Azt kellett volna meglépni amit az A PC1-el megléptek, meg amiket korábban mondtam.
Az "FM8" késik, idén valszeg nem jön. GT7 is kérdéses.

A PC3-at gőzerővel fejleszthették volna, már a PC2 után is nekiállhattak volna, mindenki tudta, hogy előbb utóbb gen váltás lesz.
Idén ősszel, karácsonykor el lehetett volna adni egy csomót ebből, vagyis hát egy ennél jóval optimalizáltabb és szebb és komolyabb cuccból.

Erre volt már példa, most is működött volna.

Erre gen végén kiadnak egy középszerű valamit, ami két szék közé esik...
El tudjátok képzelni, hogy ezután a GT7 és FM megjelenés után egy PC cím akár csak hasonló stílusban komolyan szóba jöhetne bárkinél? 😄

De még PC-n is kérdőjeles, továbbra is tartom magam ahhoz, hogy a GTR3 nextgen cím lesz - még idén... 😄 (Ha nem, hát nem)
Ezt nagyon nehéz lesz újra feldolgozni, a GRID is bukás szerintem, a PC3 is... A Codi helyében összeereszteném a két csapatot, és csinálnék egy AAA multiplat, komolyabb autós címet, profi kivitelezésben...

Lövöldözős, RPG stb játékokban érdekes, hogy van egy csomó jó multiplat cím, simcade, simek-et illetően meg szinte alig...
grebber
#19722
Direkt ránéztem a ps4 statra is (xboxosat nem tudom hogy kell keresni vagy hogy van-e ilyen) ps4-en is kemény 26 ezren tolták eddig.
Szóval ez most valahogy nagyon gyengén fogy..
Utoljára szerkesztette: grebber, 2020.09.10. 11:17:23

Next PC upgrade: 2022

sertrex
#19721
Szerintem ez egyértelmű válasz a pc-s vásárlóktól, hogy pc-n van jobb alternatíva. Valószínű, hogy le kellene választani a konzolos és a pc-s vásárlókat, mert teljesen eltérőek az igények. Sőt meg merem kockáztatni, hogy a Távol Kelet és a Nyugat között is vannak minőségi eltérések, persze átfedéssel.
Remélem egy ilyen pofon, visszatereli a helyes irányba a Project-et. 😊
Igazából, ha nem próbálják ki, akkor soha nem derült volna ki, hogy az árkád vagy szim hoz-e többet a konyhára... Legalább is ami a pc-s eladásokat illeti, mert a konzolosról semmit se tudok és igazából nem is érdekel. <#idiota>

Utoljára szerkesztette: sertrex, 2020.09.10. 10:14:07

Egy férfi sosem nő fel, csak drágábbak a játékai.

grebber
#19720
PC-n elég szépen tarol pedig,mert jó sokan megvették <#banplz>




Utoljára szerkesztette: grebber, 2020.09.10. 09:09:03

Next PC upgrade: 2022

#19719
Nulla.

Szerintem ez a cucc beleállt a falba.

Ha csak javítottak volna az AI-n, a fizikán, kicsit húztak volna a grafon, a karriert feldobták volna, és lett volna iRacing szerű rendezett verseny, siker is lehetett volna.

De közben azt látom, hogy youtubeon senki sem szereti, akit követek, én sem szertetem, metacriticen már csak 69%, messze a legrosszabb minden PC rész közül, és hát az user score is brutál szar, Steam-en 52% a pozitív értékelések száma, de csak 571-en vették arra a fáradtságot, hogy értékeljék.

Szerintem a jogos felháborodást követően kb kutyát nem érdekli ez a cucc... És ez látszik itt is...

(Nem hittem volna, hogy amikor a PC1-be befizettem én is, 2 résszel később hagyják a fenébe a szimes volanat, és csinálnak egy olyan simcade játékot, ami még annak is brutál gyenge...)

Gratulálok nekik...
lac coo
#19718
zero... 😄

Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!

#19717
Én csak egy órácskát,de az elején ez a városi need for speed "téma" nem jött be! Gondolom még egy óra és talán lesznek rendes versenyek is.A grafika kicsit olyan "rajzfilmes" az első kettőhöz képest, és annyira nem gáz a játék!Ha ugyanez persze mondjunk kicsit csúnyábban megjelenik úgy tíz évvel ezelőtt akkor tuti szenzáció lett volna,de most el vagyunk kényeztetve szimulátor fronton.Assetto,PC 1-2,Automobilista 1-2,Dirt rallik,Wrc 8 stb stb... Így hát nekem is kevesebb az időm erre,de azért majd még rápróbálok.Örültem volna ha mondjuk ennek a fizikája került volna bele a The Crew 2 be, így viszont szerintem tökéletes játék konzolos "koca casual" kontrolleres szimfanoknak.Egy fárasztó nap után, én sem ülnék be egy Assetto Corsa elé, inkább csak csapatnám évvel,meg lesz ennek a közönsége konzolon!Csak más lenne a neve
Danecay
#19716
Na, ki mennyit tett már bele a PC3-ba? 😊 Egyébként az előző hozzászólásom óta nem játszottam vele, meg igazából semmi mással sem, de majd még leülök elé, valahogy a maga nemében egyelőre még tud szórakoztató lenni a játék amennyiben a helyén kezeljük a dolgokat.

Danecay
#19715
Na kipróbáltam. Mivel sejtettem, hogy mire lehet számítani kb. úgy is álltam hozzá és egyelőre nem instant uninstall pedig az elején azok a városi pályák amik vagy valósak vagy kitaláltak és nem is ismerem őket nem éppen állnak közel a szívemhez. 😊 A futásteljesítmény nálam is vegyes és mint kiderült a Supersampling nem véletlenül volt alapértelmezetten kikapcsolva. A hanggal is van gondom, olyan mintha egy csőből jönne, halk, nincs mély, cockpitból nagyon furcsán szól, motorháztető nézetből már jobb valamennyivel, de én nem így játszom. 5.1-es rendszert használok és próbáltam állítani az Ambient-en is a beállítások alatt de nem sokat segített. Hiányolom az üléspozíció módosításának lehetőségét, ha nem futottam át felette és ha jól láttam csak a FOV-ot lehet állítani, pedig ha már egy kedvenc autót majd minden sorozathoz kompatibilissé lehet tenni (nyilván reális korlátok között) igazán lehetne módosítani. Az FFB beállításokkal, mármint mennyiségben a PC1-hez képest, átestek a ló túlsó oldalára de ha van valakinek T300-hoz való használható beállítása az ne tartsa magában, már mintha ebből ki lehet valami értelmeset hozni. Az AI jelentős javulását sem ettől a résztől vártam, így ebben sem csalódtam de így legalább én is ennek szellemében versenyeztem 😊 Első körben csak Hard-ra állítottam az AI-t de a 2. és 3. versenyre már kevésnek bizonyultak, úgy, hogy számomra ismeretlen volt a pálya, ennek fényében egy ismert pályán feltehetően a very hard sem igazán fog kihívás jelenteni Ha jól sikerült megfigyelnem akkor a kapott üzenetek, felíratok sem felelnek meg minden esetben a valóságnak, ilyen pl. a tiszta előzés miközben volt közben kontakt, stb. Viszonylag gyorsan lehet más kategóriának megfelelőre fejleszteni az autót legalábbis itt az elején, így egy kis figyelmetlenséggel együtt 2 verseny után hamar sikerült ROAD "B" kategóriás autóvá fejleszteni a Honda Civic Type R-emet amivel persze "E" kategóriában nem lehetett versenyezni így a visszafejlesztésért is fizetni kellett, igaz, sokkal kevesebbet.
Töltöttem most valami Update-t is a játékhoz, nem tudom, hogy mit változtat rajta, kíváncsi leszek.
Egyelőre ennyi.

#19714
Üdv.Ezt érdemes megnézni:https://www.youtube.com/watch?v=6pvfn0444WQ&t=2527s
grebber
#19713

Next PC upgrade: 2022

Danecay
#19712
Köszi! <#eljen>

sertrex
#19711
Oké. Csak kíváncsi lettem volna, hogy mit szólsz hozzá. Már azt hittem elmerültél benne. 😄
Jó bulizást! 😊

Egy férfi sosem nő fel, csak drágábbak a játékai.

__Jacek__
#19710
Ebből vita nem legyen 😄
macleody
#19709
Gondolom nem a vr-os, szimulátoros rétegnek készült a játék.
Danecay
#19708
Le, de amúgy tényleg gatya a netem de még fel sem telepítettem mert közben melóztam is, most hétvégén meg nagy családi összeborulás van, annak az előkészítésén fáradozok most is.

__Jacek__
#19707
Eddig legalább VR-ben egyik legjobban kinéző cucc volt a 1-2 és nagyon jól is futott, na ezt is sikerült szétbaszni egy raklap fos.... tök mindegy mit állítasz trágyán fut és ganajul néz ki. Azért ehez elég nagy tudás kell hogy vissza fele fejleszt a cuccod...<#idiota>
sertrex
#19706
Lejött már? Vagy még mindig töltöd? <#awink><#nevetes1>

Egy férfi sosem nő fel, csak drágábbak a játékai.

sertrex
#19705

Egy férfi sosem nő fel, csak drágábbak a játékai.

sertrex
#19704
Hát nem tudom, Dirt, Grid, F1, WRC, Forza, ami Windowsos ki lett próbálva részemről. Ehhez képest mindnek szarabb az irányítása is és a vezetési élmény is szarabb mindegyikben. És az FFB terén is jobb a PC3. Ez alapján számomra ez jobb. Körítés, kinézet terén ez elmarad. De mivel ezek mind autósjátékok, részemről a vezethetőség dönt elsősorban.

Egy férfi sosem nő fel, csak drágábbak a játékai.

#19703
Holnap jelenik meg hivatalosan a standard változat is,kiváncsi leszek a steames értékelésekre,de valószínü hogy nagy bukta lesz.
Utoljára szerkesztette: komiki, 2020.08.27. 15:06:45
#19702
Ez a PC3 még az arcade game-k között is egy f**stalicska. A Forza is jobban kidolgozott nála, pedig még abban sincs nagy kreativítás. Nyomd a kontrollert, néha kanyarodj, fékezni meg nem kell, majd megálsz a pálya szélétől, vagy az ellenféltől.
Egybitesek játéka ez, de még azoknak is sekélyes.