Felfedték a világot uraló tőkehálózatot
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Azt akarom mondani, hogy a liberális (klasszikus nem baloldali liberális) az mindent eltûr (még azt is ami nem tetszik neki és nem segíti, nem ért egyet sem vele) ADDIG A PONTIG MÉG AZ A VALAMI NEM VESZÉLYEZTETI SZABADSÁGÁT. Vagyis a szabadságot a liberális úgy képzeli el, hogy “élj, és ne bánts senkit”. A gond ott kezdõdik, amikor a nacionalisták (akik persze, hogy nem ilyen eszmét képviselnek), ezt megszegik. Egyébként a liberalizmus azért is van konzervatív porral is meghintve, mert a konzervatívok (és itt az Edmund Burke féle polgári konzervatívokra gondolok) voltak azok, akik azt állították, hogy ekkor már késõ, és, hogy szükség van „portásokra” akik õrzik a társadalom alapjait. Persze õk is liberális eszmék alapján képzelték el ezeket az õröket, pl. a család, tradíció, egyházi befolyás stb. személyében tehát nem valami kényszer, kötelezõ dolgot, ami erõszakra alapozza a társadalom védelmét a káros elemektõl, hanem az emberi és fõleg keresztény értékekben (mert a liberalizmus keresztény alapokon fejlõdött ki), intézményekben bíztak. Azért is van az, hogy a liberálisok soha nem számoltak le senkivel és soha nem küldtek senkit se gázkamrába, géppisztolysor elé vagy börtönbe, ellentétben a bal és jobb oldallal.
Egyébként éppen Polányi Mihály foglalkozott azzal a jelenséggel, hogy miért van az, hogy a liberális társadalmakban képes volt kifejlõdni a destruktív, kollektivista ellem, mint pl. a kommunizmus, fasizmus, nácizmus stb.
A liberális "hiba" abban volt, hogy amikor megjelent és kifejlõdött, nem volt a világ még elég magas fejlettségi fokon, sem társadalmilag sem technikailag, ezért is dõlt be gyakorlatilag az egész és azért is kaptunk egy olyan világot, amelyben gyakorlatilag szocialisták és konzervatívok vannak. A liberalizmushoz még sajnos most sem vagyunk elég fejlettek (de közelebb vagyunk, mint 100 évvel ezelõtt). De nekem nincs kétségem, hogy abban a pillanatban, amikor a társadalom elér egy olyan fejlettségi pontot (mint pl. a régebben említett harmadik hullám civilizáció) a liberalizmus lesz az egyetlen olyan „rendszer” amelyben az tovább tud fejlõdni és mûködni. Szabadság nélkül nem lehet igazán fejlõdni és szabadság csak (klasszikus) liberális eszmével lehetséges. Egyébként lehet, hogy ironikus, de a konzervatívok (nem ezek a populisták, álkonzervatívok és neokonzervatívok), hanem mondjuk az olyanok, mint pl. a jelenlegi angol konzervatívok (David Cameron) közelebb álnak a jövõhöz, mint a baloldaliak 😊
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Ugyanakkor nem tudom, miért kell valamit gyalázni, fõleg a nemzeti jelképeket. Hiszen ez a gyakorlat ugyanúgy szélsõséges, mint maga a nacionalizmus és rasszizmus. Nem lehet józanésszel, értelmesen sem az egyiket sem a másikat támogatni, sem a nemzeti jelképek gyalázását és semmibevételét, sem a nemzeti jelképek szakrális imádását.
Persze azt is megemlíteném, hogy SAJNOS nem létezik ma Magyarországon olyan politikai párt, amelyre én szavaznák. Szeretném, ha létezne valami olyan párt, amely pl. a dualizmus idejébõl való Szabadelvû Párt modern, 21. századi globális világnak megfelelõ megtestesítõje lenne. SAJNOS, Magyarországon ilyen valamire jelenleg nincs meg a szükséges társadalmi intelligencia.
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Nem tudom olvastad-e lejjebb azt, hogy egy unokatestvérem Ausztráliában 50% magyar, 25% bolgár, 25% szerb a férje viszont 50% angol, 25% japán és 25% fidzsi. A gyerekeik tehát még véletlenül sem “félvérek”, hanem polikulturálisak. Egyébként a szûkebb családban beszélnek 4 nyelvet (és a gyerekek is kb. ezt meg is fogják tanulni – jelenleg 4-6 évesek), ünneplik a magyar és angol ünnepeket is (és az ausztrált, de részben a többit is, amihez közelebb álnak a rokonokon keresztül). És ez nem egy példa ilyen van sok és mindég több és több lesz. Ezt szabadságban lehet.
És ez még véletlenül sem jelenti, hogy mindenki egyforma lesz, nézd meg az USA-t, az is egy külön nemzet, amelyben megtalálható sok univerzális és sajátos is úgy a nagyvilághoz viszonyítva, mint a külön-külön belsõ szubkultúrák között is. Az emberek sokkal több dologban hasonlóak és különbözõek, mint maga a nemzet vagy a faj. Az, hogy mondjuk 1000 év múlva gyakorlatilag minden nemzet egy nagy nemzeté keveredik sok apró szubkultúrával az elõször is nem baj és természetes, és még csak nem is újdonság. Amióta világ a világ ez mindég így volt. Nagyon sok valamikori nemzet megszûnt létezni és beolvadt másik nemzetekbe, és sok nemzet nem is szûnt meg csak átalakult. Nézd csak meg a történelmet és meglátod, hogy a nemzetek jöttek, mentek amióta világ a világ. Mindennek van ezen a földön eleje és vége, ez a természetes. Ami nem alkalmazkodik, vagy nem nyújt valamit amit nem lehet helyesíteni az eltûnik. A nemzetnek is megvan a feladata, addig még szükséges az embereknek addig létezik. Nem azért jött létre, mert valami szent dolog, hanem azért mert eddig nélküle nem lehetett hatékonyan megélni. A jövõben ez nem biztos, hogy így lesz.
Ami viszont az önbecsülést illeti, én nem azért becsülöm magamat, mert magyar vagyok és sírnák, ha pl. Newton-t azért becsülnék, mert angol volt, vagy Gausst, azért mert német volt. Ezért nem is tudom elképzelni azt, hogy valaki pl. büszke, azért mert magyar vagy angol, vagy német. Legyél boldog, mert magyar vagy, az OK, de büszke csak azért lehetsz, ami a saját erõfeszítéseid eredménye és csakis akkor becsülheted meg magad, ha van valami, amire büszke lehetsz. Ehhez nincs szükség gyökérre, de a gyökér egyébként mindég megvan, ha tudsz róla, ha nem. Az önbecsülést ki kell érdemelni, azok nem becsülik magukat, akiknek nincs miért. És ezt nem lehet és nem szabad a múltban a gyökerekben keresni, mert ott nem találhatjuk meg, esetleg csak illúziót találhatunk, amely még véletlenül sem hozhat biztos és stabil jövõt.
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Amíg fontosnak érzik egyesek, hogy WC-papírral tekerjék körbe a turul-szobrot, vagy a Nemzeti szinházat felajánlják a románoknak Erdély elcsatolásának "ünnepére" vagy ugyanezen okból koccint a ballierális magyar miniszterelnök román kollégájával, ...
Addig nem értem, miért csodálkozik valaki azon hogy erõsödik a nacionalizmus!!
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Bajtársak kitartás! - Jogos Önvédelem, youtube
Gyökértelennek pedig nem nevezném magunkat. A történelmi nemzeti jelképeket a szocializmusban nem szívlelték annyira és ez meg is ragadt a fejekben. A rendszerváltás után a jobboldaliak elkezdték ezeket a jelképeket használni, mivel akkor már büntetlenül lehetett, viszont a társadalom többségének nem volt ideje ezeket a jelképeket újra felfedezni magának. Így a történelmi jelképeink egy az egyben összemosódtak a jobboldali eszméket valló csoportokkal. Ma már csak õk használják ezeket a jelképeket, mert egy átlag ember ódzkodik tõlük, mert önkéntelenül is a szélsõséges nacionalizmust látja bennük. Aki meg tudja, hogy ez nem így van, az pedig nem használja, mert nem akarja, hogy rasszista-fasiszta-hungaristának nézzék. Meg eléggé taszító egy-két elvakult ember túlzott magyarságtudata és az ehhez járuló nézetek, ezért sem szokták az emberek verni a mellüket, hogy magyarok vagyunk vazze. Ezért tûnhet úgy, hogy gyökértelenek vagyunk, pedig nem vagyunk azok. No meg itt van a politikai beskatulyázás is, hogy ha nem tetszik ez a mostani túlzott nacionalizmus akkor egybõl lezsidóznak meg lehazaárulóznak, ami megint undort kelt az emberekben. Én úgy vettem észre, hogy minden emberben megvan az egészséges nacionalizmus, csak a kialakult helyzet miatt ezt nem hangoztatják. Itt gyakorlatilag a pont szélsõjobboldaliak ártanak a legtöbbet a saját ügyüknek. Nem csak õk felelõsek ezért a helyzetért, de õk is.
Bajtársak kitartás! - Jogos Önvédelem, youtube
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Minden értékesnek számít, de csak az, ami kicsit sem magyar?!!! Mindenkit és mindent tisztelned kell és el kell fogadnod, csak önmagadat csak a sajátodat nem, ami kicsit is magyar, azt nem fogadhatod el?!!! Ettõl mi lesz jobb??? És hangsúlyozom újra: az, hogy mi számít értékesnek, az egy bizonyos ponton túl igencsak egyéni értelmezés kérdése!!!
Nagyon sajnálom a félvéreket, mert azokat igazán egyik fél sem fogja tudni teljesen maguk közül valónak tekinteni és 100%-ig befogadni… EZÉRT fog KEZELHETETLEN identitászavar kialakulni bennük! Ami csak elfojtott indulatokhoz, bûncselekményekhez, romboláshoz fog vezetni! Volt erre sok példa!!! EZZEL semmit sem oldasz meg, csak sokkal rosszabbá teszed a dolgokat!!! Erre a kérdésre nem lehet megoldás az, hogy akkor inkább egy teljesen öntudatlan, gyökértelen masszát, embertömeget hoz(at)unk létre!!
Pontosan ezt akarják a kiválasztottak, hogy miközben el akarják TÜNTETNI A FEHÉR FAJT ÉS EZZEL EGYÜTT ANNAK MINDEN EGYEDISÉGÉT, ÉRTÉKEIT, ERÉNYÉT A FAJKEVEREDÉSSEL, stb.-vel, ezt szajkózzák a hányadékmédiájukon keresztül, addig valójában õk a legrasszistábbak, hajlamosak egymás közt házasodni, hogy fenntartsák a saját egyéniségüket (stb.)!!! Mert tudják, hogy csak ezen keresztül fognak tudni uralkodni a másikon, ha egy kevert fajú, öntudatlan, gyökértelen, a végletekig lebutított rovartársadalmat hoznak létre, miközben azt hazudják be az egész világnak, hogy õk egy ÖTEZEEEEER ÉVES ,,KULTÚRAAAAAAAAAA”!!! ÉS UTÓBBIRA HIVATKOZVA MINDEN AZ ÖVÉK A VILÁGON!!!
Igazuk van valahol a saját fajtájukkal házasodóknak! Milyen világ lenne az, ahol mindenki teljesen egyforma??? A fehér faj szép lassan kihalásra lesz ítélve gyakorlatilag, mert a többi nép túlszaporodik hozzá képest. Milyen lenne az a világ, ha nem lesznek hozzád KICSIT SEM hasonló emberek? Miért lenne baj az, ha azt akarod, hogy legyenek hozzád hasonló emberek IS (!!! Az ISen van a lényeg!!!) akikkel meg tudod érteni magad? Önmagában mi elítélendõ van ebben? Addig, amíg valaki nem árt a másiknak.
A fajfenntartás egyrészt JOG, másrészt kötelesség, emiatt nem lehet elítélni még õket sem! Mindenkinek joga van ahhoz, hogy a saját fajtájával szaporodjon!!! Mindenkinek természetes joga van a személyes önvédelemhez!!! De nem csak testi, hanem lelki, szellemi értelemben is!!)Akkor miért ne lenne joga a családja, a nemzete, a faja fennmaradásához, védelméhez? Csak amikor kimondja valaki azt a szót, hogy faj, akkor jujj, mindenki rögtön valami, szélsõségesgonoszrasszista dologra gondol... Pedig a világ legtermészetesebb dolga az emberi különbözõség, ami önmagában még nem feltétlenül jó vagy rossz dolog, de aki azt mondja, hogy minden ember egyforma, aki ezt tagadja, az hazudik önmagának!!!... Szemmel látható, hogy a különbözõ emberi rasszok, népek között is valószínûleg vannak bizonyos különbségek, akár viselkedésben szokásokban vagy különbözõ dolgokhoz való speciális tehetségben, aki ezt tagadja, az a világ legnagyobb hazugságát követi el!!! Lehet fújolni, nácizni!!! De attól még nekem lesz igazam.
Elítélni csak azt lehet bennük, hogy nem következetesek, mert kifelé, más népeknek teljesen mást adagolnak be, mint amit befelé valójában fontosnak és vagy igaznak tartanak!!! Kifelé megy a hányadék, az ultralibsi agymosás a médiájukon keresztül, de valójában kik is a legnagyobb rasszisták és fajgyûlölõk a világon? Luzsénszky Alfonz-féle talmudot nem véletlenül titkolják el… Bíróság elõtt bizonyították, hogy ez pontos fordítás volt.
Ki az igazán liberális, a valóban haladó szellemû???
Az, aki megpróbálja eltörölni az uniformizálással, a fajkeveredéssel az egyéniséget? Vagy az, aki valóban tiszteli azt, ha valaki (adott esetben) nem teljesen úgy gondolkodik MINDENBEN, mint õ?!!!
Megértem, hogy VALAMENNYIRE alkalmazkodni kell a más kultúrákkal való találkozáskor egy népnek és néha fel kell adnia valamit a saját érdekeibõl! Részben valóban van igazság ebben!!! De mennyire és milyen áron? És miért mindig csak mi vagyunk azok, akiknek fel kell adnunk magunkból valamit? Addig amíg teljesen el nem fogyunk? Mások miért nem teszik meg nekünk soha ugyanezt a szívességet? Mi mért nem kapunk vissza SZINTE soha semmit, ami igazán értékes? (Persze nyilván vannak kivételek, ezt nem tagadom, de…😉 Tényleg az a lényeg, hogy ki mit nevez értéknek!!! Mert ha valaki VALÓBAN valami értékeset akar és tud átadni nekünk, AKKOR természetesen semmi kifogásom ellene, ha kérni akar cserébe valamit!!!
Az a nép, amelyik TELJESEN feladja a saját értékeit, amelyik teljesen megtagadja az õseit, kidobja azt is a múltból, ami hasznos, az valahol talán tényleg meg is érdemli, hogy eltöröljék a Földrõl…
+18 Csak erõs idegzetûeknek:<#eplus2>#eplus2>
http://juj.hu/Eredeti-juj/Szonja-feher-kukacot-tesz-az-o-feketejebe/100110
Bajtársak kitartás! - Jogos Önvédelem, youtube
Egyébként, ami érdekes, Teller Ede “fegyverével” még nem öltek embereket, ugyanis az eddigi nukleáris fegyverek, amelyek öltek embereket nem fúziós (Hidrogénbomba) hanem egyszerû fissziós bombák voltak. Tehát még átvitt értelemben sem lehet tömeggyilkosnak nevezni.
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Bajtársak kitartás! - Jogos Önvédelem, youtube
De AZT kénytelen leszel megtanulni, hogy komolyan gondolom azt, hogy végsõ soron nem akarom rákényszeríteni senkire a nézeteimet, nem akarom, hogy megváltoztasd a kedvemért a nézeteidet az OLYAN dolgokban, kérdésekben, amikben csak magadnak ártasz…
Mert máskor, másoktól többször is megkaptam (alaptalanul), hogy ráerõszakolom a nézeteimet a másikra. Az ILYEN és ehhez HASONLÓ kérdésekben. (ADDIG amíg nem árt nekem valaki valamivel, ADDIG felõlem mindenki azt csinálhat és gondolhat, amit akar.) Megpróbálom elkerülni, hogy ezzel vádoljanak. Ezzel ne vádoljon senki!…
Kénytelen vagyok megismételni, mert nem tudod elsõre felfogni: nekem teljesen mindegy, ha azt akarod hinni, hogy a zsidók a világ közepe, hogy nélkülük levegõt sem tudnának venni a buta gójok, még üríteni sem lennének képesek a vécén nélkülük, mert õk annyira fontosak és okosak. Ha mindenáron ezt akarod hinni, akkor hidd ezt, ha ez a te utad, ha csak ezt akarod megtanulni, akkor járj ezen!!! Miért akarnálak megakadályozni, eltéríteni ebben? Hiszen ezzel még nem ártasz nekem.
Bajtársak kitartás! - Jogos Önvédelem, youtube
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
"A Szent Korona tant és a "leborotvált fejjel mászkálok feketében" ne vegyük egy kalap alá légyszíves, mert olyat mondok magam is megbánom. Köszönöm!"
Én itt egyetértettem veled, de inspiráltál, hogy magyarázatot adjak, hogy MIÉRT értek veled egyet, vagyis, hogy MIÉRT ne keverjük a Szent Korona-tant és a "leborotvált fejûeket". Szóval bõvíteni akartam a gondolatmenetet és a vita esetleges irány lehetõségeit. Nem elégszek meg azzal, hogy csak valamit konstatálunk, általában magyarázatot is szeretek adni (vagy kapni), mert ezzel bizonyítom, hogy nem tévedek, vagyis ebben az esetben bizonyítottam, hogy te és Cef nem tévedtetek, amikor tisztáztátok a dolgot. A Szent Korona-tannak és a nacionalizmusnak tényleg semmi közük egymáshoz, de sajnos a nacionalisták a Szent Korona-tant akarják használni, mint eszközt a céljaik megvalósítására. Amivel, mint mondtam ártanak magának a Szent Korona képének is, és a Magyar államnak, nemzetnek is.
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
A nyilvános (publikus) fórumban általában mindenkinek írok a hozzászólásaimban.
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Egyébként már számtalanszor mondtam, felnõtt vitában nem szokás megsértõdni ezért nem sértesz meg még akkor, sem ha esetleg személyeskedsz. 😊
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
"Most én még csak azt nem értem, hogy mi köze van Szent Korona-tannak a nacionalizmushoz és rasszizmushoz?"
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Talán éppen ezért is van az, hogy a nacionalisták ezt a történelmileg fontos eszmét óhajtják kihasználni a saját beteg dicsõségvágyuk megvalósítására, gyakorlatilag úgy, hogy közben fel sem tudják fogni, hogy mekkora kárt okoznak ezzel a Szent Korona képének, a Magyar államnak és a Magyar nemzetnek is.
A beteges Te vagy komám. Igazi virtuóza vagy a szavaknak, a szó neméppen hízelgõ értelében!
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Idézet:
'Prohászka politikai nézete és egyesek szerinti antiszemitizmusa elsõsorban abból a feltevésbõl táplálkozott, amely szerint modernitás, kapitalizmus és zsidóság összefüggõ fogalmak. „Mi az antiszemitizmust nem faji, vallási, hanem szociális, üzleti reakciónak fogjuk fel” – írta már 1893-ban, majd hozzátette: – „A zsidóság fekélye csontvázzá rágta a keresztény magyar népet.” Nézetei késõbb sem változtak. A zsidóság „sakterkezek alatt vérbe akarta fojtani a magyarságot” – fogalmazott 1923-ban, ezért nemzeti önvédelemnek tartotta a „pozitív”, azaz a keresztényeket elõnybe helyezõ antiszemitizmust, és a liberalizmus mételyével az általa megalkotott fogalmat, a „hungarizmust” állította szembe.'
Persze nem tudtam kikapálni fejbõl (hiszen sok szerzõtõl sok könyvet olvastam és akkor már nem annyira egyszerû követni, hogy ki mit mondott), aztán a Jobbik legújabb pártakadémiák alapításáról szóló hülyesége (Adolf Hitler biztos büszke lenne rájuk), amelyek egyike a Prohászka Ottokár nevét viselné, a másik pedig az Attila unokái nevet, villantotta fel a fejemben a lámpát, hogy igen is innen származik ez a gondolatrendszer.
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Ha tévedek, akkor írd le miért. Én még azt is leírtam neked, hogy milyen könyveket és melyik szerzõktõl olvastam és olvasok, te pedig itt is szó nélkül maradtál.
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Ugyanakkor a Szent Korona-tan függetlenül attól, hogy mennyire volt jó és mennyire lenne ma jó (vagy rossz) gyakorlatilag már csak egy történelmi eszme a Szent Korona viszont egy történelmi tárgy, mert a Magyar állam már nem a Szent Korona-tan eszmén alapszik. Ha valaki azt mondja, hogy igen akkor kérdezem én, mi legyen és hová tegyük a Magyarországi Tanácsköztársaságot, a Magyar Népköztársaságot, azt, hogy már majdnem 100 éve nincs király? Mert ez mind megtörtént, nem lehet letagadni és SAJNOS sokkal nagyobb befolyással volt a jelenlegi magyar társadalomra, törvényeinkre, intézményeinkre, mint maga a Szent Korona-tan eszméje.
Szóval a Szent Korona-tan egy becsületre méltó a Magyar államot (és gyakorlatilag nemzetet) alapító eszme, amely történelmileg fontos, de azon kívül, hogy megmaradt ebbõl az eszmébõl halványan néhány dolog a jelenlegi magyar valóságban (állami és nemzeti eszmében), nem tudok semmi kézzelfogható jelentõséget adni neki. Talán éppen ezért is van az, hogy a nacionalisták ezt a történelmileg fontos eszmét óhajtják kihasználni a saját beteg dicsõségvágyuk megvalósítására, gyakorlatilag úgy, hogy közben fel sem tudják fogni, hogy mekkora kárt okoznak ezzel a Szent Korona képének, a Magyar államnak és a Magyar nemzetnek is.
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Ha igaz amit irtal, en valoszinuleg joval tobb konyvet olvastam nalad, bar ezzel nem fogok kerkedni, mert nem feltetlen a darabszam a lenyeg es sajnos mostanaban alig van idom komolyabb muvekre.
Tv-nezesbol pedig a heti 4 ora is sok. 😉
Sajnos toled meg ezen a forumon nem hallottunk erdemi hozzaszolast.
Azzal nem lenne semmi bajom, ha nem ertesz velem egyet sot, jo vitaalap lenne, de te alapvetoen mellebeszelsz es egyszeruen lesz@rod, hogy mirol beszelgetnek a tobbiek, te a lelkivilagukat probalod elemezni (😊) a szemellenzos latotereddel.
En ezidaig tartozkodtam a szemelyeskedo off-tol, de veled es kukacossal csak igy lehet beszelgetni.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Vegre valaki beismeri. Koszonom szepen.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Mivel a harmadik hullám jön és megalíthatatlan akkor nem nekem kell visszalépnem a második hullámot képviselni, hanem a második hullámot képviselõknek kell átjönni a harmadik hullámba. Egyébként sem az elsõ sem a második hullámmal nem volt semmi különös baj, amikor abban az idõben éltek az emberek, az elsõ hullám megalapította az emberi civilizációt és annak az alapjait, amire még ma is épül (hiszen mezõgazdaság nélkül más sincs). A második hullám meghozta a kényelmes életet és a fejlõdést (ipari termelés nélkül nem lennénk, ott ahol vagyunk) de most a harmadik hullám az, aminek eljött az ideje, a mezõgazdaság ma már csak 1-2% ember munkája (nyugaton), az ipari termelés csak 12-20% (nyugaton).
Soha ennyi mezõgazdasági és ipari értéket nem termeltünk, de az embereknek csak 1/5 foglalkoztatott ezekben az ágazatokban. És ez tovább fog csökkenni. És a harmadik hullám meg fogja változtatni az államot, a nemzetet, a kultúrát, a családot, az életstílust, az emberek közötti kapcsolatokat olyan mértékben, amit ma még el sem tudunk képzelni, pedig sok mindent már elég komolyan megváltoztatott 1960-óta (de ez még semmi). A globalizáció a harmadik hullám gyakorlati elõszele, és amikor már nyakig ebben a harmadik hullám civilizációban leszünk akkor a globalizáció annyira természetes és normális dolog lesz, hogy észre sem fogják venni. Majd azon csodálkoznak, hogy, hogyan lehetett ez nélküli világban élni éppen úgy, mint ahogy ma pl. teljesen természetes az, hogy nem magunk készítjük a legtöbb dolgot, amit használunk, hanem gyárban készül méghozzá sok esetben a világ másik felén. Az elsõ hullám civilizációban az éppen annyira elképzelhetetlen volt, mint most azok a dolgok, amelyek a harmadik hullámban teljesen természetesek lesznek.
Azok, akik a második hullámban születtek általában sokkal nehezebben tudják elfogadni a harmadik hullámot, és még a mai emberek sem fognak ehhez teljesen hozzászokni, de én mindenesetre törekszek az élenjárók között lenni, mert ha más hasznom nem is lesz belõle, legalább tudom, hogy nem mentem szemben a fejlõdéssel és, hogy alkalmazkodni akartam és tudtam az új körülményekhez nem pedig azok ellen mentem. Egyébként megtanultam már és a történelem szinte kimondottan csak erre tanít, hogy aki elsõnek lép az jól jár, aki utolsónak az viszont lemarad és eltûnik.
Egyébként nem vagyok én nagyon mûvelt, csak a mûvelt átlag felett vagyok egy picit, nagyon mûvelt volt pl. Otto von Habsburg, vagy Claes G. Ryn, vagy Polányi Mihály, vagy pl. Ludvig von Mises aki 12 nyelvet beszélt és kettõ igazi diplomája volt (nem ezekbõl a mai szutyok diplomákból, amelyeket kézzel, lábbal osztanak – kivételt jelentenek az orvostudományi és technikai-mérnöki diplomák), én csak 4 nyelvet beszélek és csak egy mérnöknek felelek meg.
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
,,Tehát nem tudsz mondani kétszáz nemzsidó magyar nevet, aki Nobel-díjra érdemes. Magadon kívül, persze."
-Még egy dolog: Engem SOHA, SOHA, SOHA, NEM érdekeltek a címek, az ilyesfajta kitüntetések, a külsõségek, a PAPÍROK, ez ugyanis nem az ÉN FAJTÁMRA jellemzõ!!!
HOL ÉS MIKOR MONDTAM ILYET, HOGY ÉN NOBEL-DÍJAS LENNÉK VAGY PÁLYÁZNÉK ARRA VAGY BÁRMILYEN MÁS KÜLSÕSÉGES, HIVALKODÓ ELISMERÉSRE??? HOL?? MUTASD MEG, HOGY HOL ÍRTAM ÉN ILYET!!! TUDOD HOGY MIÉRT NEM ÉRDEKEL ENGEM AZ ILYESMI?
Bajtársak kitartás! - Jogos Önvédelem, youtube
Bajtársak kitartás! - Jogos Önvédelem, youtube
Bajtársak kitartás! - Jogos Önvédelem, youtube
MAGAS ÍVBEN LESZAROM ÉN, HOGY ZSIDÓ VAGY-E VAGY SEM!... Teljesen mindegy, hogy zsidó vagy ,,csak" bérenc vagy...
Elismertem, hogy vannak zseniális zsidók, mit akarsz még ennél többet? 😄
KIT ÉRDEKEL, HOGY MIT GONDOLSZ TE RÓLAM? Sajnálom, NEM ÉRDEKELSZ! 😄
NOBEEEEEEL-DÍÍÍÍÍJAS LESZEL, ZSENIKÉM!!! GRATULÁLOK A NOBEEEL-DÍÍÍJA(I)DHOZ!!!
LEGYÉL BÜSZKE A TUDÁÁÁÁÁÁÁSODRA, KIVÉTELES ÉS UTÁNOZHATATLAN,UTOLÉRHETETLEN, BÁMULATOS, LENYÛGÖZÕ INTELLIGENCIÁDRA, HÚZD KI MAGAD!!! HÁNY DIPLOMÁD VAN? ÍRD LE NYUGODTAN, NE SZERÉNYKEDJ!!!
GYERÜNK, PONTOZD LE A HSZ.-EIMET!!! 😄
Bajtársak kitartás! - Jogos Önvédelem, youtube
Te mondjuk mit olvasol a jövõ héten?
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Évente olyan 60-100 könyv megy nálam már elég sok éve. Pl. a héten olvastam újra James M. Buchanantól a “The Calculus of Consent: Logical Foundations of Constitutional Democracy” és elõször Claes G. Ryn-tõl a “A Common Human Ground: Universality and Particularity in a Multicultural World”.
Mint látod ezek éppen olyan dolgokról szólnak amirõl beszélünk. De ha olvastad volna egy picit figyelmesebben a hozzászólásaimat, láttad volna, hogy felsoroltam a történelem legjobb közgazdászainak, történészeinek, filozófusainak és szociológusainak a nevét, és ha nem is sikerült még minden könyvet elolvasnom az említett kb. 15 szerzõtõl, de átlagban 4-5 könyvet elolvastam mindegyiktõl és még sok könyvet másoktól.
És ha éppen érdekel azokat a barom nacionalista és kollektivista könyveket is olvastam mint pl. a Mein Kampf vagy a Das Kapital, és egy csomó baromságot Hegeltõl is aki hülyeségein alapszik gyakorlatilag az egész marhaság amit képviselsz. Persze valószínûleg én azért láttam a marhaságot bennünk mert nem csak azt olvastam, hanem azt is amit az emberiség legmûveltebb emberei írtak, olyanok is mint pl. Ludwig von Mises aki 12 nyelven beszélt (folyékonyan) és két doktor diplomája volt a híres Bécsi egyetemrõl (gazdaság és jog méghozzá mindkét jog civil és egyházi egyaránt) persze te ezt nem fogadod el mert õ is zsidó volt. Megemlíteném, pl. Erik von Kuehnelt-Leddihn nevét is aki monarchista katolikus konzervatív volt de nem üres fejû hanem 16 nyelvet beszélt és egy két lábon járó enciklopédia volt. Vagy pl. magát Edmund Burke-t aki gyakorlatilag kitalálta a konzervativizmust és patriotizmust.
TV-t nem nagyon nézek, de az a pici amit nézek az gyakorlatilag BBC és National Geographic (mondjuk úgy 3-4 óra hetente, de néha még ennyi sem).
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Aztán jön valaki nekem 1000 éve halott identitással és nacionalista, rasszista dumával...
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Elmeleti szinten mozogsz a temaban, azt is rosszul.
Talan olvasnod kene konyveket mondjuk es nem a zs tv-t nezni egesz nap. 😉
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Szlogeneket puffogtatsz es, mint lathatjuk most is, szemelyeskedsz. Droidkat tamadod azert, mert tovabb lat a sajat orranal, nem ugy mint te.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8