Felfedték a világot uraló tőkehálózatot
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Van olyan, aki olvasta és használja ezeknek az embereknek a munkáit. Az pontosan tudja, mi mennyit ér. Én például magyar zsidó tudósok eredményeit éjjel-nappal használom; nemzsidó magyarét elvétve.
"letagadhatatlanul egy igen jelentõs részük gyakorlatilag köztörvényes bûnözõ"
Én viszont remélem, senki sem fog engem is azután megítélni egyszer, hogy ilyen sötét egybites magyarok is vannak, mint te.
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Persze voltak a történelem során is kisebb-nagyobb ingadozások, visszaesések, pl. a Római birodalomhoz mérhetõ fejlettséget a bukása után csak kb. 1000 évvel késõbb tudtunk újból elérni, aztán volt még egy-néhány társadalmi visszalépés, amit pl. a fasizmus és nácizmus hozott, meg a kommunizmus (a világ egy részében), de az óta szerencsére (bár ami a nyugatot illeti) felfelé mutatott a társadalmi fejlõdés.
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Bajtársak kitartás! - Jogos Önvédelem, youtube
Ez szerintem egy rendkívül egyoldalú megközelítés! Na EZ a megközelítés AZ, ami szerintem elavult!... 😄DD Szóval ez az evolucionista megközelítés, amit én személy szerint összességében véve ma már nem nagyon tudok elfogadni (vagy legalábbis nem teljesen)... Mind az ember, mint élõlény eredtére, mind a társadalom, a történelem menetére elvonatkoztatva... Nem kell egyetérteni.
Bajtársak kitartás! - Jogos Önvédelem, youtube
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Pl: az, ha látsz valami rejtélyt és érzel valami késztetést, hogy csakazért is megfejtsd...
Mi a legnagyobb tudományos rejtély, kihívás, ha nem a magyarság, a magyar nyelv származása, eredete?!!!
És persze most lehet jönni a szokásos betanított ideológiákkal, agymosással. Csak ,,sajnos" a józanabb emberek ezeket már úgysem fogják bevenni... És egyébként az általam ,,rajongásig szeretett<#eplus2>#eplus2>" teller is beszélt a magyar nyelv rejtélyességérõl...
Csak azért nem akarom ezt már nagyon folytatni, mert akkor elõbb-utóbb úgy is megkapom azt, hogy rákényszerítem a másikra a nézeteimet...
Bajtársak kitartás! - Jogos Önvédelem, youtube
Hiszen akkor ezek a dolgok éppen annyira normálisak voltak, mint a rabszolgaság vagy az, hogy a nõknek nem volt beleszólása a dolgokba. De ma nem 1300 és nem 1700 van, hanem 2011-et írunk, az emberek szinte majdnem 100% minimum 12 évet járt iskolába, sokan egyetemet végeztek, 50+ éve van TV, és már széles körû Internet is kb. 15 éve... szinte elképzelhetetlen, és megengedhetetlen, hogy ilyen primitív dolgok, mint a nacionalizmus, fajgyûlölet stb. ma létezik Európában. És nem csak, mint valami jelentéktelen elhanyagolható dolog, hanem sajnost, mint egy felmerülõ politikai opció.
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Mielõtt még bárki is nekem áll, hogy zsidó-bérenc vagyok, nem õket akarom védeni. A zsidók közt is vannak rasszisták, fõleg Izraelben. De jobban gyûlölik õk a palesztinokat, meg a többi szomszédjukat mint minket. Itt Magyarországon meg ilyen azért utálnak minket, mert mi utáljuk õket és vica versa felállás van. Az ellenük irányuló gyûlölet alapja meg mérete miatt, nekem egy kicsit szánalmas vicckategória ez az egész zsidó-ügy, itt a hazánkban. Megértem én, hogy van aki nem szívleli õket, de azért néha már kicsit sok.
Egyébként, az, hogy minden nemzetben, fajban léteznek nacionalisták, rasszisták, akik ugyanilyen primitív alapon gyûlölnek engem (és a nemzetemet, fajomat), mert én egy M nemzet tagja vagyok, nem jelenti, hogy én is nacionalista és fajgyûlölõ kell, hogy legyek. Minden bûnözõ embernek van saját neve és személyisége, és nem azért bûnözõ, mert a Q nemzethez tartozik, hanem azért mert erkölcstelen ember, aki sajnos nem tud jobbat. És ennek az égvilágon semmi köze a nemzeti vagy faji hovatartozáshoz.
Ha ezt nem tudjátok megérteni, akkor nincs sok értelme a magasabb fokozatú vitának.
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Bajtársak kitartás! - Jogos Önvédelem, youtube
Bajtársak kitartás! - Jogos Önvédelem, youtube
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Bajtársak kitartás! - Jogos Önvédelem, youtube
Bajtársak kitartás! - Jogos Önvédelem, youtube
,,Pedig akár szereted, akár nem, külföldön fõleg a zsidaink miatt ismernek minket."
-1: És a zsidó kézben lévõ médiának ebben mekkora szerepe van, vajon?
Itt jegyzem meg: az, hogy a sajátjaikat reklámozzák, tolják elõre, ez végsõ soron rendben van, ez olyan szempontból végsõ soron nem is kifogásolható, hogy ez valahol a világ legtermészetesebb dolga, hogy a sajátjaikat segítik! Legalábbis amíg a tisztesség határait betartják. (Vagy legalábbis betartaNÁK, de itt elsõsorban most nyilván nem erre, hanem az üzleti, politikai, stb. dolgokra gondolok...)
,,De mivel a zsidók magyarsága sok magyarnak nem tetszik - neked sem"
-Ezen rágódj még egy kicsit, hogy szerinted azért gyûlölik a zsidókat, mert zsidónak születtek vagy inkább azért, mert letagadhatatlanul egy igen jelentõs részük gyakorlatilag köztörvényes bûnözõ (tisztelet a kivételnek)?... Ezen rágódj még egy kicsit. 😄
Bajtársak kitartás! - Jogos Önvédelem, youtube
Bajtársak kitartás! - Jogos Önvédelem, youtube
Az erveid lehengerloek, mint kukacosnak. <#idiota>#idiota>
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Soroljad.
Fenéket.
Arról linkeltél be egy cikket, hogy jujj kettõs állampolgárság, amit a Mazsihisz támogat. Aztán #366-ban nagyon nem tetszett neked, hogy van pár zsidó nálunk, aki merészel államalkotóként gondolni magára. Neadjisten még valahogy úton-útfélen magyarnak is hiszi magát.
Pedig akár szereted, akár nem, külföldön fõleg a zsidaink miatt ismernek minket. De mivel a zsidók magyarsága sok magyarnak nem tetszik - neked sem - a magam módján szerényen hozzájárulok, hogy akkor ne is magyarként gondoljanak rájuk. Velünk tennének jót, de nekünk nem kellenek.
És mondtam már, hogy nem sértõdök meg. 😊
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
És még utána mosoly jelet is képes voltál tenni, te ultramûvelt ember! Nem akarlak sértegetni, ezért nem is folytatom.
A többi a változatosság kedvéért megint a globalista maszlag.
Áh, hagyjuk! Kutyából nem lesz szalonna.
A létezõ legnagyobb hiba, amit egy ember, egy nemzet el tud követni az, amikor áldozatnak tekinti magát, mert általában akkor feláldoz mindent, fõleg a jövõt. A kérdés mindég az, hogy szükségünk van-e valamire, valakire? Ha igen akkor a következõ kérdés, hogy szüksége van-e annak a valakinek, valaminek ránk? Ha igen akkor az együttmûködés jöhet, ha nem akkor csak úgy kaphatjuk meg amire szükségünk van, hogy ígéretet teszünk (és ez valójában a hitel), hogy a jövõben úgy változunk, hogy másoknak szükségük legyen ránk. Ha nem akarunk hitelbõl élni, akkor szükségesnek kell tegyük magunkat másoknak. Mert magunk, mások nélkül úgy sem tudunk boldogulni. És ha ez megvan, akkor nem érezzük magunkat áldozatnak, mert nem csak elméletileg vagyunk egyenjogúak hanem gyakorlatilag is.
Persze nem a hibást kell keresni, hogy miért nem vagyunk jobb pozícióban, hanem a hibát.
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Persze ha van ellenpélda...
,,A társadalom a kompromisszumokon alapul tehát a konfliktusok kezelése és mindenki számára elfogadható megoldása a cél"
-És pontosan errõl van szó, hogy MINDIG csak és kizárólag a magyar az, akinek mindig mindenkor és mindenhol le kell feküdnie az összes többi nemzet, multicég, kisebbség akarata, érdekei elõtt egyoladalúan és tövig szopnia!!!
Bajtársak kitartás! - Jogos Önvédelem, youtube
Egy másik dolog, amitõl félni kell mint a tûztõl és ami egyenesen ennek a gyakorlatnak az eredménye, hogy a nemzetet egy fejlett társadalmi formából egy primitív törzsi formába téríti. És a törzs nem kompatibilis a társadalommal, a törzs a pálca egyik vége a társadalom a pálca másik vége. A társadalom a kompromisszumokon alapul tehát a konfliktusok kezelése és mindenki számára elfogadható megoldása a cél, a törzs esetében viszont a konfliktusok kiküszöbölése, megszüntetése a cél és ez gyakorlatilag csak akkor érhetõ el, ha lehetetlenné tesszük az érdek különbségeket, vagy ha ezt teljesen nem tudjuk elérni akkor valami felsõbb érdeket találunk ki amit mindenkinek minden más érdek felé kell helyezzen. Ekkor persze elméletileg nincs konfliktus (a törzsön belül) viszont mindenki mással a törzsön kívül vagy semmi féle kapcsolatunk nincs, vagy ha véletlen erre sor kerül, akkor az erõszakos konfliktusban nyilvánul meg. Így nem lehet élni a modern világban, modern körülmények között.
És még egyszer, szép és jó ha az ember tudja honnan jött, ha ismeri a gyökereit, de nem szabad neki elfelejteni, hogy nem csak gyökere van, hogy a gyökér ha fontos is, csak egy nagyon pici rész és még véletlenül sem szabad azt hinni, hogy az határoz meg bennünket, az identitásunkat nem a gyökereink határozzák meg hanem minden részünk még az is amit el szeretnénk titkolni, le akarnánk tagadni. Mert az embert és a nemzetet nem csak a jó és szép dolgok formálták hanem a rossz, csúnya dolgok is. Persze ez most nem azt jelenti, hogy ezekkel a dolgokkal dicsekedni kell vagy, hogy ezt kell nagyítani egy képzeletbeli identitás megalkotásánál, hanem azt, hogy tanulni kell belõle, megérteni, hogy sok minden, amit ki kellene javítani ami nem tetszik magunkban az valami olyan dolognak a következménye amit a múltban nem jó csináltunk. És ezt nem tudjuk soha elérni, megcsinálni. Ha csak azokat a dolgokat fogadjuk el képzeletbeli identitásunknak, ami tetszik és amivel dicsekedni szeretünk.
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
,,Neked csak a következõt mondanám. Amikor nagy magyarokról kérdeznek külföldön, általában megemlítem Neumannt, Wignert, Erdõst, Tellert meg még néhányat. Ezeket jól ismerik.
És aztán a fajtád miatt hozzáteszem: "amúgy mind zsidó volt".
Igazából nem kéne mondanom, nem is szeretném. Ha a te féléd nem lenne, nem is mondanám. De az ilyenek miatt szégyen lenne, ha tisztán magyarnak tekinteném õket.
Így fair velük szemben."
-Így van egyetértek!!! Mondd csak nyugodtan, hogy zsidók voltak! Hiszen ezek a tények. neumann jános: egy bankárnak a fia, szilárd leó: tanácsköztársági kommunista, de tellert gyûlölöm a legjobban, ez a geci találta ki azt, hogy a városokra dobják le az atombombát, aztán halála elõtt ott mosdatták a mózes 1-en az õrült talmudistát, hogy DEEEEEEE ÕÕÕÕÕ NEEEEEEM IS ÚÚÚÚGY AKAAAAARTAAAAAAA!!! Hát persze! Amikor minden kiderül róluk, amikor már nem tudják tovább tagadni a bûneiket, akkor õk már nem is úgy akarták, persze!!!! És ennyivel el is van intézve minden(ki).
És ,,gondolom" azt is el szoktad mondani nekik, hogy volt (és van ma is) nekünk még 200 másik tudósunk, aki viszont kicsit sem zsidó, de röhögve kaphatott volna bármikor akár Nobel-díjat is.
Bajtársak kitartás! - Jogos Önvédelem, youtube
Bajtársak kitartás! - Jogos Önvédelem, youtube
http://index.hu/gazdasag/vilag/2011/10/27/igy_mentik_meg_europat/
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Mert gyakorlatilag nincs sincs SEMMILYEN énképe a magyarságnak!!! Vagy ha van is, akkor az kimerül annyiban, hogy halászó, vadászó, gyûjtögetõ barbárok voltak eleink és hogy ebbõl kifolyólag ,,merjünk" továbbra is a felvásárlóink rabszolgái lenni, hisz' már az õseink is csak huszadrangú, értéktelen elõemberek voltak!!!...
Abban természetesen igazad van, hogy 100%-ig ugyanazt az önazonosságtudatot ma nem lehet megélni, mint azt ami régen volt...
És mondom, abban is túl kell lépni az elõdökön, amit azok nem tudtak vagy rosszul csináltak...
De tudod milyen érzés gyökértelennek lenni?? ÉN TUDOM! MOST MÁR TUDOM És senkinek nem kívánom!!! Olyan, mintha a semmiben lebegnél: az ÜRESSÉGBEN!!! Akkor amikor még ebben voltam benne, a legsötétebb tudatlanság mindent elfedõ homályában, ezt még nem értettem, de ma már tudom, hogy ez az volt! Mert ma már megláttam valamit, aminek van értéke, méghozzá olyan nagy, amit fel sem tudok fogni!!! És csak sajnálni tudom azokat akik nem értik, hogy mirõl beszélek!
Mondom még egyszer hogy, ez az öntudat bennem nyilván nem ugyanaz és nem is lehet teljesen ugyanaz, mint ami évezredekkel ezelõtt volt az akkori körülmények között élõ emberekben... De ez egy olyan valami, amit már soha senkinek nem vagyok hajlandó odaadni semmiért!
Semmilyen finnugrizmusért, semmilyen judeokereszténységért, semmilyen, bolsevizmusért de legfõképpen nem azért, amit ma akarnak lenyomni a torkunkon, azért az átkozott liberálglobalista, internacionalista agymosott, üres, értéktelen hazugságért!!!
Azzal vádolsz, hogy nem vagyok modern???
Én is azt mondom, hogy van ma is sok jó dolog pl: világháló. Vagy amikor néha arról kezdek el beszélni, hogy milyen jó dolog az ûrkutatás...
Ezek után nekem azzal jössz, hogy úgy lennék leragadva a múltban, hogy közben nem tudok alkalmazkodni a jövõ kihívásaihoz?
Tudod mi a különbség a magyar nép múltkutatásában és az összes többi nép múltkutatásában? Az, hogy ennek tényleg van bizonyítható alapja... Még akkor is, ha ezt sokan már nem tudják vagy nem is akarják felfogni...
A jövõt nem lehet elválasztani a múlttól... Hanem egészében, teljességben akarom szemlélni és megérteni a világot.
Bajtársak kitartás! - Jogos Önvédelem, youtube
Ami a külföldi megélhetést illeti (tapasztalatból mondhatom méghozzá már több országban is éltem és dolgoztam), még véletlenül sem könnyû, de amikor az ember felfogja, hogy a legtöbb baj a saját nem megfelelõ hozzáállása, és ezen változtat akkor általában minden javul és néhány hónap alatt nem csak a kerítés lesz kolbászból (relatív a hazai körülmények között) hanem még sok minden más is. Általában megszûnik a bizonytalanság, az ember többnyire mindent viszonylag gond nélkül meg tud venni, alkalma lesz egy picit világot látni (mert lesz mibõl), és ami talán a legfontosabb tervezni is képes nem csak egyik napról a másikra éldegélni. Persze ehhez nem elég a külföld, csak láttam sok alacsonyan képzett nyelvet alig beszélõ szorgalmas magyart, aki külföldön sokkal jobban él, mint otthon a magasan képzett ember, akinek állítólag “jó” állása van.
A kerítés nem kolbász, de a lehetõségek a gazdasági környezet, annyira összehasonlíthatatlanul jobb, hogy nem is érdemes beszélni róla. Persze ez nem jelenti, hogy a megoldás abban van, hogy mindenki külföldön keresse a javulást, hanem inkább abban, hogy tanuljunk azoktól, akik már elõrébb járnak, és hasonló dolgokat próbáljunk meg otthon elérni. Nem lehetetlen, csak a megfelelõ módszereket kell alkalmazni.
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Ez nem így van.
Nem tudtam hogy nem érted amit olvasol, csak válaszolsz. 😞
""nem a tervezett és megengedett bevándorlásról beszéltem"
Érdekes, én sem."
De azért ezt leírtad... Valami olyasmit hogy bevándorlási politika vagy mi. Legalábbis erre hivatkoztál.
""mi értelme ha írok valamit úgysem érted"
Mindig meglep, hogy bizonyos embereknek mennyivel fontosabb a saját egójuk, mint az igazság."
No comment.
És most magamnak oszthatom a dorgálást mert nem tudtam nem válaszolni erre sem. 😞(
„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amiről hisszük hogy igaz de mégsem az.”
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
A hagyomány az hosszú utat tud maga mögött, de ez az út töretlen és a jelen idõkig követhetõ. A hagyomány az él és változik, minden nemzedék egy picit másképpen értelmezi (korának szellemében), tesz hozzá valamit és elvesz belõle valamit. Bullshitnek nevezem azt a gyakorlatot, amikor a kihalt szokást, életstílust, identitást amit ha ismerek is, és mint a múlt idõk részét tisztelem és becsülöm már régen megszûnt élni, egy múlt idõben befagyott dolog amelyet most valaki az én identitásomnak akar beállítani. Pedig NEM az én identitásom, a dédszüleim identitása vagy még régebbi õsök identitása, amit tisztelni és becsülni kell, de tudni kell azt is, hogy hol van a helye (a múzeumban).
Nekünk 21. századi modern magyar embereknek van saját identitásunk amelyben persze, hogy megtalálható a magyar történelem megannyi identitásfázisának a befolyása, lényege, de nem egyenlíthetõ ki egyikkel sem és nem helyettesíthetõ egyikkel sem, azzal a 200 évvel ezelõttivel sem és még kevésbé az 1000 éves identitással (amelyet félig-meddig még csak bizonyítani sem lehet).
Ezért is említettem meg pl. Caes G. Ryn nevét, mert õ foglalkozik többek között ezekkel a jelenségekkel is.
Ezt nevezem bullshitnak és még sok minden mást is, amit egyfajta tömegeket hipnotizáló ragasztóként használnak, és amellyel gyakorlatilag elveszik a jelent és a jövõt és egy nacionalista hangulatot keltenek, mert olyan idõkbõl való identitásról van szó, amely nem igazán képes egy modern és globális világban másik nemzetekkel együtt meglenni. Élõben követtem ugyanezt a féle bullshit gyakorlatot a délszlávoknál és tudom mi lett a vége.
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Ez az oka annak, hogy semmit sem beszélnek a szakrális dolgokról az emberiség, a magyarság ÕSTUDÁSÁRÓL… Vagy hogy helyette a judeokeresztény, stb., hazugságokkal etetnek minket.
Engem is érdekelnek a reáltudományok, stb., (az ilyen földhözragadtabb dolgok) de ezt lényegileg igazán csak mostanában kezdtem el sejteni, megérteni, hogy az ÖSSZES tudásnak ez csak egy OLY KICSI, elenyészõ részlete!!! Oly keveset tudunk felfogni az EGÉSZBÕL!!!
Habár most is még csak egy oly kicsi részletét fedeztem fel eddig az õseink tudásának.
De Uram Teremtõm! Irgalmazz!!! Hogy valaki a LÉNYEG L.É.NY.E.G.É.R.E mondja azt, hogy az neki bullshit!!! A SZ.A.K.R.Á.L.I.S TUDÁSRA, A REJTETT TITKOKRA!!! Atyaúristen!!! Persze joga van hozzá és ilyen értelemben nincs is ezzel semmi bajom végsõ soron! De szembesülni ezzel, hogy valaki (ebben) ENNYIRE elképesztõen másként gondolkodik mint én, számomra ez olyan, mintha csak egy üres pohárból akarna inni valaki, vagy mint a hulla, az üres porhüvely lélek nélkül, tartalom nélkül… De hát persze õ tudja, hogy mi a jó neki.
Már bocs, hogy itt szörnyülködöm ezen, mert legyen nyugodtan anyagelvû, materialista, stb., valaki ha akar, ha az az õ útja, akkor járjon azon, ha csak ennyi kell neki, ha csak ennyire van igénye… De csak azért mondom ezt, mert én ezt már nem fogom bevenni! Bocs, de tényleg nem tudok erre mást mondani, csak azt, hogy rohadtul sajnálom valahol az ilyen embereket, mert tényleg nem tudják felfogni, hogy mirõl mondanak le!
Bajtársak kitartás! - Jogos Önvédelem, youtube
Ha a Magyarság alatt a modern Magyar nemzetet érted amely része a világnak és nem egy elszigetelt mese, akkor nincs semmi baj, de ha szerinted a Magyarság az a színjátszás, amely a már valóságban régen kihalt, dédanyánk idejébõl való szokásokban, életstílusokban, identitásban stb. “valósul meg”, akkor igen, ennek már régen befellegzett.
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
A napokban volt a BBC-n egy mûsor a kelet európai bevándorlókról Angliába.
“Young, Foreign and Over Here”
Érdekes film, nem tudom mennyire reprezentatív de egy picit fájt nekem mint magyarnak, nem annyira azért mert az Angolok így látnak bennünket (mert tapasztalatom szerint nem), mint amennyire azért amit láttam.
Röviden... a dokumentumfilm néhány kelet európai fiatalt kísér az Angliai élet elkezdésénél, és az egyik közülük egy magyar (Nórbert). Na, most az a szánalmas, hogy a pofa elõször teljesen le van hülyülve az Angolokkal, mutatja otthon a házát Magyarországon, UK, Angol zászlók a szobában stb. Aztán 500 fonttal a zsebében útra indul, a legkisebb elképzelése sincs Londonról, hogy az 500 font nem elég semmire, de mégis. Aztán kisült, hogy filmekbõl tanult meg néhány nyelvet (Angol, Német) és azt képzeli magáról, hogy majd fordítóként kap munkát London kellõs közepén (halvány gõze sincs a Londoni körülményekhez, ami kb. az, hogy minden négyzetméterére 777-en versenyeznek).
Olyan kiadásban jelenik meg az interjún, amiben én valamikor a Tiszára jártam fát szedni és még annyi mûveltség sincs benne, hogy a baseball sapkát levegye a fejérõl az interjú kellõs közepén (maga a hölgy, akivel beszélgetett kérte meg erre és útközben megjegyezte, hogy ilyen megjelenéssel nem szoktak állas interjúra menni). Persze a német nyelvtudása gyenge és lehet, hogy egy dél amerikai kisfalúban elég lenne neki fordításra, de Londonban ilyen tudással nevetséges egyáltalán próbálkozni. Az 500 font elfogy és Nórbert hazamegy (autóstoppal).
Hasonló valamit csinál még egy orosz nõ is. Két lengyel egy szlovák és egy cseh, viszont ha nem is éppen álmaiknak megfelelõen indultak el Angliában, de látszik, hogy sokkal reálisabbak, felkészültebbek és ezért sikerül nekik ott ragadni, munkát találni (pl. egy mester diplomás lengyel hölgy minimálbéres raktármunkát fogad el, és nem álmodozik, hogy TV-bõl szerzett “nyelvtudása” professzionális fordítói állást, biztosit neki London kellõs közepén).
Nem tudom, hogy ez mennyire van így a valóságban és, hogy hány magyar jár így és képzeli el magáról, hogy a világ egy egyszerû hely ahol beképzelt szaktudással boldogulni lehet, de elég fájdalmas volt magyar létemre ezt végignézni.
És, még, hogy ne felejtsem el, miután Nórbert hazaért Magyarországra, Anglia már nem tetszett neki, és azt mondta mérgesen, hogy úgy érzi Anglia elárulta. Na, ez az amire igazán felfigyeltem, mintha Angliának valami kötelezettsége lett volna iránta.
Félreértés ne legyen, sok magyar felkészülten és komolyan érkezik Angliába és megmarad, munkát talál és életet kezd el, de azért mégis csak furcsa, hogy ilyen is van és, hogy lehet, hogy azért került épp a magyar ilyen kiadásban a BBC mûsorába, mert esetleg sok ilyen van? Nem tudom, de mindenesetre kérdések merülnek fel a fejemben.
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
Nincs helyünk a nagyhatalmú profik világában? Válasz az igen is, még ha számunkra szomorú is a végkifejlet.
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Én tudom, hogy amatõr vagyok és nincs vágyam ezen változtatni. Van, amiben profi vagyok (szoftverfejlesztés) és az nekem elegendõ, hogy szép és gazdag jelenem és még szebb és még gazdagabb jövõm legyen.
Persze az amatõr azért általában fényévekkel többet tud, mint a dilettáns. 😉
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Most már csak haza kellene költöznöd, aztán innen osztani azt a bõséges tudást, ami megadatott neked Isten segedelmével, Ámen!!
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Egyébként nem vagyok közgazdász, de úgy általában hetente rászánok 4-5 órát közgazdász, filozófia, szociológia könyvek olvasására és tisztában vagyok azzal, hogy nem értem meg 100% a dolgokat, de évrõl évre azért haladok egy picit elõre 😊
Intel.DZ77RE-75K.Core.i7-3770K.32GB.RAM.360GB.RAID.SDD.8TB.RAID.HDD.GTX660Ti.Dual.NEC.Windows.10.Enterprise Apple.Mac.mini.Core.i7-3615QM.16GB.RAM.1TB.HDD.OS.X.El.Capitan