Már lezárult a PC aranykorszaka

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

narumon
#188
Igen, egyik évben még volt akkora kapcsolatrendszerem, hogy annyit adjunk el a másik évre eltûntek. Neked is szól az elõzõ hozzászólásom.

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

narumon
#187
"Ebben azért az is benne van, hogy 2000 körül még edigital se volt, most meg ipon is van. Egyszerûen drágák voltatok"

1, Egyetemek egyiktõl sem vásárolnak nem is vásárolhatnak.
2, 2000-ben volt más konkurens.
3, Ha drágák lettünk volna akkor máshonnan vettek volna gépet. Mivel nem vettek és még mindig azokat használják amiket szállítottunk így nem volt az árral semmi probléma.
4, Tisztán látszik, hogy nem értesz a kérdéshez.

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

#186
Nem olvasok szelektíven, olvasd át az elõzményt és akkor rá fogsz jönni, mire írtam a "marginális" mondatot, de tudod mit? Inkább ignoráld amit írok, beszéltünk már jó hosszan, dûlõre nem jutottunk. Pont. Én lezártnak gondolom a beszélgetést veled, köszönettel venném, ha mással beszélnél a cikkrõl, mert mi biztosan nem fogjuk tudni meggyõzni egymást.
narumon
#185
Nem tudom milyen tabletet vittél haza mindenesetre valami gázos fajta lehetett ha ilyen gondjaid voltak vele, és még a webbank sem ment. Az én tapasztalatom kissé (nagyon) más mint a tied. Keresztfiam átjön az az elsõ, hogy a tabletet adjam neki oda had játsszon valamit, a feleségem is símán lenyúlja amikor én nem használom mert egyszerûbb neki azon netezni, meg olvasni mint a notebookján. Barátomat is említhetném ahol három gyerek van, most vett egy második ipadot mert a családban mindig harc volt érte, hogy most mikor ki használhatja. Most kettõ van. Egyet nyomkod õ a másikat meg az asszony meg a gyerekek. Asztali gép a sarokban, múltkor kérdeztem mikor volt bekapcsolva.... hát azt pontosan nem tudja de idén még biztos nem.

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

#184
"Érdekes, hogy pont a Win8 témát hozod fel, amin a Metro (vagy mi is a neve) felület pont tablethez jó és notebook, asztali gép (csak hogy a kötekedõk is értsék) pároson nem jó. Ebbõl én azt látom, hogy az MS is tart a PC piac szûkülésétõl és nem akar kevesebbet eladni. Aztán az ok lehet más, a cél mégis ez vele."

Én ahogy látom, a vista volt az, ahol az MS belátta, csak azért, mert csillog villog valami, se a cégek, se a magánemberek zöme nem fog váltani. Vagy letesz egy értelmes oprendszert, ami elõre mutat vagy az XP-nél marad, amiben már túl sok pénz nem volt (legalábbis amennyit szeretett volna). Kihozta a win7-et ami vista lényegében, csak értelmesen van összerakva. No ekkor meg is pezsdült a piac, sok helyen váltottak és igaz ez a folyamat már lecsengõben van, de még mindig zajlik, fõként a szegényebb régiókban. Szerintem azt is belátta, hogy a válság közepén nem fogják a 2-3 éves gépüket kidobni sem a cégek sem az emberek, ezért nem is csinált új oprendszert, csak átszabta kivett belõle ezt azt, hozzáadott ezt azt, hogy a mobileszközökön is használható legyen, mert ugye neki aztán fulmindegy, hogy PC-re vagy tabltre, vagy telefonra ad e el valamit, csak vigyék 😊 Egészen biztosan tervezik már az új win-t de lehet még a 9 se lesz olyan amire azt mondja az ember megéri váltani. Igazad van, hogy jelenleg az MS is a szoftvereladások tekintetében a mobilokat célozza. De ez pusztán azért van, mert egy cég az asztali gépeket, szoftvereket 1-2 évente nem fogja lecserélni, fõleg, ha a rendszere jól bevált. A mostani win7 képes asztali gépek kifutása még jópár év, addigra ahogy sejtem elõ fognak állni valamivel. De ezeknek a felvázolt dolgoknak semmi köze ahhoz, amit a cikk ír, hogy majd a pc meghal, vagy a tablet, okostelefon kiváltja. Hiszen egyrészt nem ezt látjuk, hogy kiváltja, másrészt a hardvergyártók saját maguk alatt vágnák a fát ha 3 eszköz helyett csak 1-et tudnának eladni.
narumon
#183
Azt hiszem, hogy pont ugyanezt mondom én is meg torreadorz is. Tehát köszi a megerõsítést.

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

narumon
#182
"Re 😊 Úgy látom most más ember is beszállt Namuron mellé 😊 Mutass egy családot, ahol van tablet+okostelefon de nincs asztali gép, vagy asztali gépként üzemeltetett notebook. Na ez a marginális, nem az amirõl te beszélsz. 😊"

Komolyan nem hiszem el, hogy ilyen lassú vagy agyban! Miért keversz ide olyan dolgokat amiket nem állított senki? Vazzeg soha nem beszéltem arról, hogy azokban a családokban NINCS asztali gép. Asztali gép szinte mindenhol van. Viszont MODERN ASZTALI GÉP (értsd 1 éves) NINCS mindenhol.
Nem tudom, hogy itt mindenki szelektíven képes csak olvasni vagy mivan? Senki nem állította, hogy nem használnak az emberek PC-t. Azt álítjuk, hogy beszûkûlt a piac, csökken a kereslet, mert NEM VESZNEK sok új PC-t. Nem tudom ezen mit nem lehet érteni és miért kell mást belemagyarázni. Az eladási adatok meg tények és alátámasztják ezt bármennyire nem értesz vele egyet.

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

#181
"2000 körül még évente kb 1500 PC-t adtunk el az egyetemeknek, és kb másik 1500-at cégeknek. Az utolsó években évente 100-200db már nagyon jó eredménynek számított mindkét oldalon.... ennyit az álomvilágról."

Szerintem te élsz álomvilágban. Akkor neked nem semmi kapcsolatrendszered lehetett. Inkább ezt vesztetted el, vagy a további extrákat nem teljesítetted (hadd ne részletezzem mit akarok körülírni, tudnod kell.) Mielõtt saját cégem volt belülrõl is volt szerencsém megtapasztalni hogy megy a beszerzés az egyetemeken. Nem sok újat tudnál mondani. 😊

„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amiről hisszük hogy igaz de mégsem az.”

#180
Igen, én is így látom valahogy.

Sokan inkább belekényszerítik az igényeiket a szûkre szabott lehetõségekbe, sem mint, hogy elismerjenek egy hibás döntést. Kognitív disszonancia.
#179
Ebben azért az is benne van, hogy 2000 körül még edigital se volt, most meg ipon is van. Egyszerûen drágák voltatok.
#178
"Idejött egy csomó hardcore szaki, aki 3 virtuális gépet futtat egyszerre a gépén...
Ezután közlöm hogy valójában az amire õk használják a gépet az egy marginális dolog, a felhasználók 99.99% nem használja ilyenre a gépét"

Az a baj, hogy ezzel borzasztó nagyot tévedsz. A tablet jelen formájában PC helyett szar. Nekem nem kell vennem, csak felvennem a munkahelyemen az asztalomról, és hazavinnem. Téli szünet idején meg is tettem, hogy hadd próbálja ki az asszony meg a gyerek. Az asszony simán legagyizta, miután nem tudott rajta játszani a kedvenc webes játékai közül egyel se játszani (kapi hospital, free aqua zoo, meg valami várépítõs, harcolós izé, annak nem tudom a nevét). A 4 éves gyerekemnek addig jó volt, amíg memória játékokat meg nem unta (15 perc), utána öltöztetõs játékot szeretett volna - arra alkalmatlannak minõsült, mert a drag and drop minõsíthetetlenül szar (vagy draget nem találom el, vagy a dropot). Mondta jó, akkor kifestõt, amire szintén alkalmatlan volt, mert fél centis foltokat nem lehet rajta eltalálni. Ezután mondta, hogy apa, inkább a te géped kérem (notebook).

Szóval nem, nem egy marginális kisebbség számára alkalmatlan tablet PC helyett, hanem kvázi senkinek se jó igazán. Aki PC helyett veszi - jellemzõen hitelre/24 hónapos hûséggel - az megideologizálja, hogy nem is olyan szar ez. De általában nekik is fáj, csak nem akarják bevallani a rossz döntésüket. Aki felületesen érintkezik vele, az mondhatja rá, hogy ez tök jó, aztán 1 hónap után rájön, hogy hûbazmeg, nem megy vele az e-bank, meg általában semmi se megy vele csak a speciálisan tabletre felkészített weboldalak illetve a natív alkalmazások. Jelen formában nem jó ez senkinek se, és ami a legnagyobb gáz vele az az kurvára mínuszos input lehetõsége. PC mellett, arra hogy a konyhában is lehessen tejberizs keverés közben nézni a youtube-ot, arra jó.
narumon
#177
"Még jó sokáig meglesz az a réteg akinek PC kell."

Soha senki nem állította ennek az ellenkezõjét.

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

narumon
#176
"Cegenkent meg 2-3-4-5-6-7-8-9-10-100, stb.....a pc-ket -meglepo modon- nem csak csaladok szoktak venni...Ennyit arrol ki el alomvilagban..."

Akkor egy kis Magyar adat neked ha már nem tudtok elszakadni ettõl az országtól. 2000 körül még évente kb 1500 PC-t adtunk el az egyetemeknek, és kb másik 1500-at cégeknek. Az utolsó években évente 100-200db már nagyon jó eredménynek számított mindkét oldalon.... ennyit az álomvilágról.

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

narumon
#175
"A Dell szintén nyereséges, más kérdés hogy õ is inkább a nagyobb haszonnal kecsegtetõ "üzleti megoldások" területet erõltetné, nem a sima PC eladást."

Megint egy olyan mondat amit senki nem állított. A Dell nyereséges. A PC üzletáguk NEM AZ.

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

narumon
#174
"Szerintem szó sincs itt a számítástechnikai piac zsugorodásáról."

Nem is beszélt senki a számítástechnikai piac zsugorodásáról...

"Tudod milyen piac zsugorodik? Az új autó piac. Az új lakás piac."

Ééééés az új PC piac.

A hozzászólásod többi részében meg bizonygatod amit én is, úgyhogy arra nincs is mit válaszolnom.

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

#173
"Az 5mpx-es kepet egy 5 eves notebookon a Windows (XP) Paint kb. 10 masodperc alatt lekonvertalja 800x600-ba." - az nagy szégyen lenne, ha annyi ideig tartana!
Bronx South
#172
Mennyire imádom az ilyen, és ehhez hasonló cikkeket. <#nevetes1> Csak az okos professzor azt felejti el mikor szakért, hogy a kis hordozható eszközök max az utcán, vagy a munkahelyen dominálnak. Nem tudom ki az aki otthon egy kis lófaszt baszkurál és nem az XXX colos monitort vagy TV -t nézi, talán a professzor ? A PC -nek az egyedüli vetélytársa a Konzol, az hogy tömegével vásárolják a mobil szarokat mert általuk bárhol online lehet lenni, bárhol megtudsz nézni egy filmet, hordozhatsz adatokat, etc nem jelent semmit, mert a rendes PC -t nem váltják ki, ennyi.

"Természetesen a klasszikus asztali számítógépek nem fognak eltûnni..." - Ha meg tudja azt amit mindenki, akkor mi a fenéért szakért ? Nem értem.

#171
gforce9: Érdekes, hogy pont a Win8 témát hozod fel, amin a Metro (vagy mi is a neve) felület pont tablethez jó és notebook, asztali gép (csak hogy a kötekedõk is értsék) pároson nem jó. Ebbõl én azt látom, hogy az MS is tart a PC piac szûkülésétõl és nem akar kevesebbet eladni. Aztán az ok lehet más, a cél mégis ez vele.

A cikkel amúgy egy probléma van csak, legalábbis szerintem, egyelõre a PC piac beszûkülését nem a tabletek okozzák, hanem a notebookok. Ismerõseim közül 100-ból talán, ha 5-nek nincs, legalább a 2/3-ának meg egyáltalán nincs asztali gépe, mûszaki egyetemre járva meg asszem sokan használnak ilyen-olyan erõforrás igényesebb programokat (CAD, Matlab, stb). Ugyan ez abszolút magyar helyzet, a Fujitsu valami igazgatója meg nyilván globális helyzetrõl beszél.
Viszont az elkövetkezõ 5 évben kérdéses, hogy mi lesz, a teljesítmény iszonyú gyorsan nõ a telefonokban és a tabletekben is. Ma még nem teljesen alkalmasak kielégíteni minden átlagfelhasználói igényt, de 1-2 éven belül bõven túl fogják azt teljesíteni. Processzor terén már ma is tudják, a GPU-ban van komoly lemaradás. Valamikor a notikkal is ugyanez volt a helyzet, ma meg nem túl drágán játékra is kapsz alkalmasat, persze nemm fullhd-n fullgraf-on.

A tableteket illetõen én nem vagyok olyan optimista, mint az elemzõk. Ha az eladási trendeket nézem valóban figyelemre méltó a növekedés. Viszont említették elõttem a netbookokat, amikbõl kevesen vettek vagy vesznek majd még egyet. Szerintem könnyen juthatnak erre a sorsa.
Jelenleg én két dologra tudnám használni: tököm tele van papírra jegyzeteléssel (nálam szóba sem jöhet notebook, képleteket, rajzokat azon nem lehet elég gyorsan megcsinálni), egy 10"-os tablet tollal tökéletesen megfelelne a célra, nem kéne állandóan rendezgetnem, keresgélnem a papírokat, nem keveredne el semmi. A másik pedig az elektronikusan tárolt tananyag. Több száz oldalt nem szívesen nyomtatok ki, gép elõtt tanulni meg nem túl kényelmes. Ez kb. a könyvolvasás kategória.

Én a jövõt mindenképp úgy képzelem el, hogy van egy telefonom, azt bedugom dokkolóba, amin keresztül csatlakozik monitorra, egérre, billentyûzetre, meg bármi egyébre, ami szükséges. Ha elmegyek lehúzom és viszek magammal mindent. Az egyetlen problémát a tárolókapacitás jelenti, de mire erre a szintre eljutnak a mobilok, nem lesz gond legalább 500 GB tárolókapacitást 1 cm^2-es chip-en elérni. Ez a koncepció a gyártóknak még jobb is lehet, mint a mostani. Nem egy alkatrészt kellene a felhasználóknak venni, ha fejleszteni akarnak, hanem a komplett gépet lecserélni. A perifériákkal ugyanúgy meglenne az alkatrészenkénti csere is. A különbözõ felhasználói igényekhez különbözõ teljesítmény meg ugyanúgy meglenne, mint mondjuk most az okostelefonoknál.
#170
En tobb ilyet is tudok.

#169
Azok, akik blogot irnak nem fognak cms rendszert fejleszteni, hanem beregisztralnak egy ingyenes helyre, vagy feltesznek egy wordpresst valahova. Az 5mpx-es kepet egy 5 eves notebookon a Windows (XP) Paint kb. 10 masodperc alatt lekonvertalja 800x600-ba.

#168
"Ellenben baromi unalmas válaszolni a 20. embernek is, aki azzal jön hogy de egy tableten nem tud lerenderelni egy videót és nem érti meg hogy ez igaz, csak épp 100 millió felhasználóból csak néhány tizezer akarja erre használni a gépét miközben ezek a gépek tipikusan nem az õ igényeik kielégítésére vannak kitalálva." ez meg a szokasos sg-s szinvonalhoz kepest is durva 😄

killall imagent

#167
Az asztali gépeket meg nem fogják cserélni ahogy kinéz még vagy ... jósokáig, mert a win8 is kb. win7 klón, néhány kiegészítõ funkcióval, ugyanazokon a gépeken elmegy, mint most a win7. De ennek semmi köze ahhoz, hogy hányféle mobileszköz akarja kiváltani 😊
#166
Azért Te is csak egy részét nézed a dolgoknak. A szoftverek erõforrásigénye gyorsan növekszik, ergo a vas relatív ereje folyamatosan gyengül még fészbúk-jutyub vonalon is. A mobil cuccok viszont alkalmatlanok alkatrészcserére, ergo vagy az egész vasat kicsréled, vagy szenvedsz.
De hol van normális méretû kijelzõje egy ilyen bizbasznak? Még a noti is kicsi.
Az IT-lufi ugyanúgy ki fog pukkanni, mint a dotkomlufi, mert nem lehet a júzereket két-három évente teljes vascserére kényszeríteni. Az eszement fejlesztési láz valójában értelmetlen dolgokat produkál. Most még viszonylag ú, meg trendi, mert a vérpistikék mind ilyet akarnak apucitól karácsonyra. Amikor majd rájönnek, hogy ezek a vackok hamar elavulnak, majd megnézik mire költenek.
A jövõ ugyanúgy a kényelmes otthoni munkaállomásé. A változás csak annyi lesz, hogy legfeljebb nem ATX-házból jön majd az erõ, hanem egy fizikai kontaktus nélkül dokkolható mobil, saját kijelzõvel IS rendelkezõ cuccból. A nethez nem kell majd zsinór, mert az antennás is megfizethetõ lesz nagy sebességgel (ez alatt legalább 50Gbit értendõ, hogy a felhõ valóban jól használható legyen). De ez belátható idõn belül (5-6 év) nem lesz.
Ae ez ugyanúgy asztali munkaállomás lesz.
#165
Re 😊 Úgy látom most más ember is beszállt Namuron mellé 😊 Mutass egy családot, ahol van tablet+okostelefon de nincs asztali gép, vagy asztali gépként üzemeltetett notebook. Na ez a marginális, nem az amirõl te beszélsz. 😊
#164
Háát én meg azt mondom neked manapság sok ember vezet blogot, vagy csinálgat weblapot wordpress, joomla, vagy más CMS alapon. EGy ideig elszerencsétlenkedik aztán rájön "fejleszteni" jobb egy virtuális gépen amire szépen átteszi a apache, mysql és egyéb webes szarságokat. Ha már blogolgat akkor valószínû képeket is szokott megosztogatni, jó képeket meg csak 5MPX vagy még annál is nagyobb felbontásban lövi. Igen ám de a webre bõven elég a 800x600. Jééé mit kell csinálni? Igen konvertálni kell. Konvertálj lassú gépen meglátod mi lesz.

Ha ez neked nem egy széles felhasználói réteg akkor honnan a fenébõl van annyi weblap az interneten? Megnézem ezeket mikor fogják táblán vagy okostelefonon készíteni.

De pl itt van a HD kamerám ami rögtön konvertálni képes a nyers anyagot. Szintén megnézem mikor fog ez futni okostelefonon. Ezek ma már nem nagy dolgok de bizony POWER-t igényelnek.

Ha pedig valaki egyszer vesz egy HD kamerát és használja is onnantól évente fog keletkezni 100 - 200 GB videófelvétel. Kezeld már nem PC-n. Tudom te fellõnéd privátba a Youtubra csak hát ugye ott vannak picike kis korlátozások meg úgy kb bármikor el is tünnhetnek onnan és nem sorolom.

Aki ilyen sok adatot kezel annak PC kell. A DVD nem megbízható 5 - 10 év lekopik a felület te meg dobhatod az emlékeidet. Mit csinálsz veszel terrás vagy nagyobb vinyót de mint tudjuk egy mentés nem mentés ezért máris 2 helyre kell mentened. Csináld meg okostelefonnal hajrá!

Naphosszat tudom sorolni miért nem tudják még évekig kiváltani a PC-t. De egyenlõre ennyi.

#163
"most utánam a vízözön hogy a hacker szó nem is jól van használva..." - való igaz, hogy a hacker és cracker szavakat sokszor keverik, rosszul használják. De ilyesmire rengeteg példát lehetne hozni. Az emberek sajnos leszoktak arról, hogy szabatosan és egyértelmûen fogalmazzanak. Illetve azok, akik korábban is helyes kifejezéseket használtak, azok ma is így tesznek, de mivel nagyon felhígult az internetes közösség az egyszerûbb emberekkel (és ezek vannak többen), így egyre gyakrabban lehet igénytelenséggel és pongyolasággal (hogy mást ne is említsek) találkozni.
#162
Én kedvellek téged. Ha már ilyen jól elvagy azzal hogy a laptop az egy PC és nem azzal foglalkozol amit irtam (gondolom miután elmondtam hogy én a PC alatt az asztali számítógépeket értem képes vagy egy egyszerü behelyettesítéssel), akkor most bedobnám a témába a hacker és a cracker szót is, mert ez legalább még plusz 20 kommentet fog jelenteni.
Szóval csak témaindítónak: hackerek feltörték a vatikánt (http://gondola.hu/cikkek/80229-Hackertamadas_erte_a_Vatikan_weboldalat.html)

wááá és most utánam a vízözön hogy a hacker szó nem is jól van használva...

#161
Nézd én ebbe nem akarok belemenni. Elmondom a problémám:

Idejött egy csomó hardcore szaki, aki 3 virtuális gépet futtat egyszerre a gépén és/vagy a legújabb leggépigényesebb játékokkal játszik vagy 10 terra adatot kezel vagy egyszerre 3 monitoron videó renderelést végez vagy earth szimulátort futtat a NASA számára illetve ezek és hasonlók tetszõleges kombinációja és nem értik hogy miért mondom azt hogy a PC egy kihalóban lévõ állatfaj.

Ezután közlöm hogy valójában az amire õk használják a gépet az egy marginális dolog, a felhasználók 99.99% nem használja ilyenre a gépét, ellenben az kimerül a facebook, böngészés, levelezés, youtube nézés, zenehallgatás és hasonlókban, amire már bármelyik laptop bõven képes, de ahogy a technika fejlõdik már a tabletek és az okostelefonok is (nyilván ma még limitációkkal).
Viszont ez a réteg nem hogy nem marginális, hanem ma már õk adják a fõ keresletet.

A következmény egyértelmü: a PC eladások stagnálnak vagy visszaesnek, a notebook, tablet és okostelefon eladások pedig szárnyalnak és rekordot döntögetnek. Azok a cégek akik ezt idõben felismerik(ték) nagyon sokat kaszálnak ezen, azok a cégek akik nem vagy lassan, azok kimaradnak és csak azt olvasgatok majd róluk itt az indexen hogy veszteségesek, eladták x-y részlegüket más cégeknek, x-y cég felvásárolta õket és igy tovább.

Lehet velem vitatkozni, a számok ezt mutatják. És mivel a technologia fejlõdés nem áll meg, 5 év múlva egy okostelefon hozni fogja azt a teljesitményt amit ma egy laptop tud és ami már ma is bõven elég a felhasználók jó részének. Ennek meg az a következménye hogy a felhasználók nem fognak nagy nehéz asztali számítógépet venni, amikor nincs rá szükségük.

Ellenben baromi unalmas válaszolni a 20. embernek is, aki azzal jön hogy de egy tableten nem tud lerenderelni egy videót és nem érti meg hogy ez igaz, csak épp 100 millió felhasználóból csak néhány tizezer akarja erre használni a gépét miközben ezek a gépek tipikusan nem az õ igényeik kielégítésére vannak kitalálva.

#160
A felmenõimnek ehhez semmi köze, én sem utaltam a tieidre, te se tedd.

"én még egy embert sem láttam volna, aki a PC szó kapcsán a laptoptra asszociált volna és nem egy asztali gépre." - ezért írtam, hogy rossz körökben forogsz, mert a pongyola fogalmazás nálatok életforma lehet.

"simán lehet hogy amikor PC-rõl beszélek, valaki mobiltelefonra gondol" - aki hasonlóan pongyola, annál még az is elõfordulhat. A mobiltelefon nem PC. Még az okostelefonok elõdjét is PDA-nak hívták, nem PC-nek, pedig ugye azokon is volt oprendszer, volt processzoruk, stb.

"megyek és átgondolom az életem" - akár azt is, de addig itt próbálj meg szabatosan és egyértelmûen fogalmazni.
#159
Mégis megkülönbözteti õket:

"Továbbra is számos olyan terület van, ahol a teljes billentyûzettel, hagyományos kijelzõkkel és egerekkel kiegészített PC-k vagy laptopok jelentik a legésszerûbb konfiguráció"

#158
Bár nem alap a virtuális gép futtatása, azért nem nevezném "szerver funkciónak". Persze, arra is jó, hogy ha Windowsban fejleszt az ember mondjuk kliens oldalt, de szervert meg linux alá szeretne, akkor ne kelljen 2 fizikai gépet fenntartani. De jó ez akár több Windows futtatására is, ha mondjuk el akarod különíteni a dolgozós, és a netezõs (szemetelhetõ) Windowst. Régen multiboot volt ilyen célra, most meg virtuális gép a kézenfekvõ.
#157
Bocs de szerintem a kedves felmenõid voltak korlátoltak. Persze lehet hogy neked van igazad, mindenesetre én még egy embert sem láttam volna, aki a PC szó kapcsán a laptoptra asszociált volna és nem egy asztali gépre.

A te logikád alapján viszont oda kell figyelnem ezentúl, mert simán lehet hogy amikor PC-rõl beszélek, valaki mobiltelefonra gondol... Bakker, megyek és átgondolom az életem.

#156
De a cikkrõl beszélünk, ami a PC aranykorszakának végérõl ír, és a PC-be beleérti a laptopokat is.

#155
Az amire te használod a számítógépedet (pl:"Egyszerre több virtuális gép mükszik amik szépen eszegetik az erõforrásokat.") az egy speciális dolog, de akik ilyenre használják a gépüket az egy marginális réteg.
Valójában a te géped igazából kvázi szerverfunkciókat tölt be, az meg már alapvetõen nem az asztali PC kategória.

Viszont azt is beláthatod, hogy az emberek nagy részének nincs szüksége arra hogy a számítógépe egyszerre több virtuális gépet futtasson meg hogy egyszerre menjen róla egy HD adás meg egy másik monitoron egy másik és igy tovább.

#154
Hát igen - netbookot se sokan vettek másodikat. Kíváncsi volnék, hogy 1000 tablet vásárló közül hány fog 3 éven belül visszamenni venni egy új tabletet.
#153
A PC (Personal Computer) egészen jól definiált dolog. Hogy te, és más korlátolt mit ért alatta, az a te bajod. Ha te és a haveri köröd a szavak jelentésével csak érintõlegesen van tisztában, arról nem tehetek. A pongyolát nem itt kell használni 😊

PS: a kocsi akár babakocsi is lehet bizonyos helyzetben, egyéb helyzetekben játékautót, és még folytathatnám, de kár beléd a szó.
#152
PC-t sokszor azért nem vesznek, mert már nem kapható rá az az oprendszer (mondjuk XP), amin minden alkalmazásuk ment. Cégeknél sokszor HW-hoz van ragasztva az OS (nem lewarezolnak valamit), így azért ez szempont szokott lenni. Meg mondjuk az is tény, hogy nem emelkedett mostanában úgy a HW igény, ahogy mondjuk 10 éve.
Mobiltelefont meg azért vesznek 3 évente, mert egy mobiltelefon 3 év céges (értsd intenzív) használat alatt elhasználódik. Viszont nagyon sok cég még ma is butafont vesz (nekem is az van), mivel az alkalmazottainak telefonálniuk kell rajta (viszont azt sokat, napi szinten több órát), és nem Angry Birds-öt játszani.

Abban mondjuk igazad van, hogy ma már nem sok érv szól az asztali gép mellett. Jó, persze bizonyos munkakörökben szól, de a cégemnél pl. mindenkinek laptopja van. Árban viszont kb ugyanannyi, mint egy PC, és azért az a mobilitás megvan, hogy ha be akarunk ülni egy megbeszélésre, akkor felfogjuk, bevisszük, és rakhatjuk a vetítõre. Szar billentyûzet - ez tény. Aki kér, az kap különálló billentyûzetet. Monitor mini, de végül is a felbontása nem annyira. Egér meg természetesen van mindenkinek (nem keccsölünk a tapipaddal). Egyébként pont ez a tapipad az, amire érdemes odafigyelni - ahogy laptopon nem lehetett hozzászoktatni az ûbersz.rhoz (tapipad, pöcökb.zizás, stb) a népet - mindenki maradt az egérnél -, úgy tableten is a beviteli rész (érintõképernyõ) az, ami alapvetõen fos az egérhez képest. Nincs egérkurzor, és nem lehet pontosan pozicionálni. Amíg ezt nem oldják meg mobil eszközökön, addig nincs értelme a PC kiváltásáról álmodozni.
#151
És itt most magyarokkal beszélgetek vagy egy külföldivel? Azért nagyra becsülném ha a topik témája nem arról szólna hogy játszunk a szavakkal meg hogy vajon kitettem-e egy vesszõt vagy nem. Basszus, ezentúl ha valahol azt írom hogy kocsi akkor mindig zárójelbe mellé kéne irnom hogy (személygépjármü) mert valaki lovaskocsinak érti?

#150
Magyarul lehet, hogy a többség az asztali PC-t érti a PC alatt, de máshol nem. Idézet a cikkbõl:
" Több mint három évtizeden keresztül az asztali számítógépek és a laptopok jelentették az emberek számára az egyetlen meghatározó számítógép-használati formát. A PC-k meghódították az otthonokat és az irodákat. Ez az idõszak azonban elmúlt."

#149
"ekkora hülyeséget ne írjál. Ugyanis a laptop is PC. Még ha asztalit írtál volna, akkor nem égtél volna be."

Jaja, csak tudod a PC-nek ma már van egy speciális jelentése. Ha azt mondod PC, az emberek 99.99%-a az asztali számítógépre gondol. Ha te a PC szó említése kapcsán a laptopra gondolsz, akkor gratulálok, megértem hogy miért gondolod hogy a PC nem kihaló állatfaj... Szerintem nem én égtem be hanem te, mivel ellenérv nincs csak játék a szavakkal.

Azért kiváncsi lennék a fejedre amikor bemész egy autókereskedésbe és kérsz egy kocsit és adnának neked egy lovaskocsit. Tudod a kocsi eredetileg lovaskocsit jelentett. De f@sz se tudja, mifelénk ha valaki kocsiról beszél, akkor senki sem a lovaskocsira gondol. Felétek biztos a PC laptopot jelent, a kocsi meg lovaskocsit...

#148
Szerintem a legtöbb tablet felhasználó elég hamar rájön,hogy eléggé ráfázott. Hiszen ahogy fejlõdik a webfelület és egyre több erõforrás kell akár egy böngészéshez is,rájön hogy jól csõbe húzták. Akinek meg jobb mûszaki rálátása van a PC-kre és tabletre rájön ,hogy átvágás. De ahogy látom ,már más is megjegyezte hogy butább mint egy egyezõ áru notebook.
Ez is egy divat hullám ,aztán majd lesz helyette más. A pc meg marad a piacon,ugyanis ha teljesítmény kell csak ezzel tudod megoldani. S egy kis video vágás vagy video konvertálás bármelyik családban elõfordul. 😄
Eleve ha azt nézed a tabletek ,sokkal kisebb felületen helyezkedik el,mint egy pc. Aki már próbált média pc-t összerakni tudja mirõl beszélek. Ahogy csökken a méret és a teljesítmény felvétel,annál jobban vagy rákényszerülve hogy kompromisszumokat kell tenni..
#147
Persze ugye a notebook is PC, de az elõzõ hozzászólásomban az asztali PC-re gondoltam.

#146
"hogy a PC az egy kihaló félben lévõ állatfaj."

Kiválthatatlan, egy csomó embernél nálam így nálam is. Évtizeden belül nem tudom elképzelni, hogy mást használjak.

1. Annyi adatom van amennyit nem tudok fellõni felhõbe (meg nem is akarok).
2. Egyszerre több virtuális gép mükszik amik szépen eszegetik az erõforrásokat.
3. Opera, Firefox, Chrome folyamatosan nyitva mindegyikben 20 - 30 fül. Ezen kívül sok kis apróság mint pl mikro torrent különbözõ szerkesztõk.
4. TV rákötve a gépre gyakran valami HD film megy vagy mese a gyerkõcöknek de van, hogy csak a youtube a másodlagos kijelzõn.
5. 22" IPS paneles moncsi tükrözõdõ felület nélkül normális kábeles (ezt hangsúlyoznám mert a wifi, bluetooth kicsit lassú a kábelhez képest) billentyûzet és egér.

Na ezeket emberi áron olyan 10 éven belül nem fogja tudni egy okostelefon sem. Egy tábla sem, és egy notebook sem.

Még jó sokáig meglesz az a réteg akinek PC kell.

#145
Szólhatnál errõl a gyártóknak is, úgy látszik õk nem tudnak róla, vagy csak 8 éves termékeket árulnak.

#144
Az hagyán de Laptopot nem gyártanak vagy 8 éve mivel Notebook-van 😄

#143
"Ezzel szemben a legtöbb cég 2-3 évente cseréli az alkalmazottak mobiltelefonját. Vajon melyik a nagyobb biznisz... "

Az élelmiszeripar sokkal nagyobb piac mint a mobiltelefonok kereskedelme, tehát szerinted ez alapján haldoklik a mobilpiac? Mert kb. ezt mondtad. 😊

Egyébként nem kevesebb a PC, csak akkor ha azt mondjuk a mobilok számához hasonlítjuk...

&#8222;Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amiről hisszük hogy igaz de mégsem az.&#8221;

#142
"mire valaki eljut oda hogy elavult a PC-je és lecserélné, addigra nem új PC-t fog venni, hanem pl. egy laptopot." - ekkora hülyeséget ne írjál. Ugyanis a laptop is PC. Még ha asztalit írtál volna, akkor nem égtél volna be.
#141
Igen, óriási biznisz kiszolgálni a cégeket, akik 10 évente 1x vesznek új PC-t... (vagy még akkor sem).
Tudnám említeni, hogy a Microsoft baja ugyanez volt a Vistával, a cégek se új számítógépet nem vettek, se az operációs rendszert nem voltak hajlandóak lecserélni.

Ezzel szemben a legtöbb cég 2-3 évente cseréli az alkalmazottak mobiltelefonját. Vajon melyik a nagyobb biznisz... Arról már nem beszélve, hogy a marketing és menedzser részlegeken már most is a laptop a menõ, PC-je ma már csak az egyszerü melósnak van. Hihetetlen hogy nem gondolkoztok. Régen minden full PC volt. Ma akármit nézel, akár a háztartásokat, akár a munkahelyeket, azt látod hogy egyre több és több a mobil eszköz és egyre kevesebb a PC. Még eltelik 1-2 év, és nem az lesz a választás hogy okostelefont vegyek-e vagy nem, hanem egyszerüen nem lesz más. Na mindegy, én nem akarok senkit meggyõzni, majd rájöttök magatok is pár év múlva amikor 10-ból 8 számtech eszköz valamilyen laptop, tablet vagy okostelefon lesz, hogy a PC az egy kihaló félben lévõ állatfaj.

#140
PC-t meg laptopot ma is ugyanaz gyártja. Tabletet meg csak azért nem, mert a PC gyártók látják, hogy ez az ARM-os bohóckodás nem ér annyit, hogy belevágjanak. Majd ha jönnek a normális teljesítményû, tabletbe szánt, PC-vel kompatibilis Intel procik, akkor megcsinálja a Dell, HP, stb is a saját tabletjét, és eladja ugyanannak, akinek 10 éve az asztali PCjét, ma meg a notebookját adja. Egyelõre telefongyártók játszótere a tablet piac, de ez a PC gyártókat szerintem mérsékelten zavarja.
DjDano
#139
Igen lezárult, most jön a gyémántkorszak 😊)