Már lezárult a PC aranykorszaka

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#88
Én se hiszem, hogy egyik napról a másikra eltûnnének a PC-k. Az is igaz, hogy lassan másfél éve, hogy laptopot használok, de már nem vennék asztali pc-t. Ez elõtt volt egy 2001es konfigom azt használtam 2010 novemberéig, azóta meg egy kb 90 ezer forintos laptopot, netezni, filmet nézni (bár inkább kiírom és tv-n) zenét hallgatni, szöveget szerkeszteni, képet váni kb ennyi, erre pont elég, hordozni nem hordozom, csak itthon ölbe, meg ágyból használom, a szoba szûke miatt a pc asztal is kikerült. Játékok, amikrõl le kell mondani mert nem sok minden fut rajta, de hát azok már régi gépen se mentek, szóval már egy ideje nem játszottam semmit. De nem hinném, hogy ha új gép kellene, akkor pc-t vennék, mert megszoktam, de biztos hogy tabletet sem.
#87
"Állította ennek valaki is az ellenkezõjét? Senki nem állította, hogy az asztali PC ki fog halni."
Miért kell kötekedni? Leírtam egy véleményt, nem pedig válaszoltam egy kérdésre. Zavar?
#86
"Pedig errõl szól az egész. Ha ritkábban cseréled akkor kevesebbet adnak el. Ha kevesebbet adnak el akkor csökken a bevétel. Ha csökken a bevétel akkor egyre kevésbé jó üzlet. Akkor melyik része nem igaz a cikknek szerinted? Melyik részét kell megmagyarázni?"

Esetleg olvasd el az egész cikket (umm a kép alatt is folytatódik). Rá fogsz jönni a cikk nem azért jósolja az aranykor végét mert a piacok telítõdtek.

„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amiről hisszük hogy igaz de mégsem az.”

narumon
#85
"Én nem látom a PC halálát a középtávoli jövõben. A bõvíthetõség, a relatíve olcsó javíthatóság és alkatrészek fenntartják a PC-t."

Állította ennek valaki is az ellenkezõjét? Senki nem állította, hogy az asztali PC ki fog halni.

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

narumon
#84
"Attól, hogy nem veszek új asztali gépet (mint sokan mások is), nem kellene eltemetni az asztali PC korszakot. Legalábbis szerintem."

Pedig errõl szól az egész. Ha ritkábban cseréled akkor kevesebbet adnak el. Ha kevesebbet adnak el akkor csökken a bevétel. Ha csökken a bevétel akkor egyre kevésbé jó üzlet. Akkor melyik része nem igaz a cikknek szerinted? Melyik részét kell megmagyarázni?

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

narumon
#83
"Ebben szerintem tévedsz, mert egy családnál az általad felsoroltak mellett elõforduló dolgok: Játszani akar a gyerek. Családi videókat kell tárolni, vágni, esetlegesen cd-re-dvd-re írni. A gyereknek otthonra nem árt egy nyomtató is,"

Te meg ott tévedsz, hogy ezért új gépet kéne venni. Erre tökéletesen elég egy akár 4-5 éves gép is. Ergo igaza van a cikknek; vég az aranykorszaknak amikor félévente max évente gépet cseréltél. Amelyik PC-vel pár éve videót vágtál az tökéletesen alkalmas most is rá, ergo nem veszel újat. Errõl szól az egész cikk, nem pedig arról, hogy a már meglévõ otthoni géped hirtelen nem lesz jó.
Én geek voltam régen; új hardver, mindig ujdonságok. A megjelenéskor vettem egy ATI HD4850 kártyát. (Jópár éve). Azóta ezt használom tervbe sincs csere véve. Tökéletesen elég bármire amire használom, a legtöbb embernek még ekkora igénye sincs.

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

narumon
#82
"Egyébként ez a pc-nek vége témát 5 évenként mindig elsüti valami hülye."

És ha megnézed az adatokat akkor úgy is van.

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

Molnibalage
#81
A 3 éves PC-m teljesítményét el nem érõ notik ára is ma 200k. A gépem me ennek felébõl is simán kijön. Röhej...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

narumon
#80
"Ez csak 1 példa volt a tricsillió közül. Folyatom akkor: ide azt a konzolt, amin fut photoshop és coreldraw."

Akkor nézzük meg, hogy a világ informatikai felhasználóinak hány százaléka használ BF3-at, Photoshopot és Coreldrawt. Jah hogy marginális szám jött ki? Akkor mirõl beszélsz?

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

#79
Érdekes volt végigolvasni a vitát. Java részben hitvita, semmi más. Nekem otthonra kell a billentyûzet, nagy monitor, egér, kényelmes bõrfotel, elõttem asztal. Hogy honnan jön a teljesítmény, az nem érdekel. Ilyen kis bizbaszok, mint okostelefon, tablet nem érdekelnek, mert sz*rás közben könyvet olvasok.
A notin kényelmetlen gépelni, viszont mobilitásra kell. Játékra kell a pc, mert azok, amivel én játszom nincsenek konzolra és nem is lesznek (hallott valaki pl a HPS játékairól?, de HoI, EU, Vic, PES, FM), notin meg kényelmetlenek.
Tehát van egy pc-m és egy gyenge notim. Az elõbbire három évenként 80-100k-t kell költeni újítani, a notim 4 éves, elõreláthatólag évekig fogom még használni.
A dokkolásos megoldás nem tûnik rossznak, de olyan noti, ami elég erõs normális dokkolóval elég borsos. Viszont ha elavul, akkor mindenestõl cserélni kell, tehát három évenként nem 80-100k-t kell beletenni, ráadásul nem is bõvíthetõ (pl. plusz vinyó, memória).
Én nem látom a PC halálát a középtávoli jövõben. A bõvíthetõség, a relatíve olcsó javíthatóság és alkatrészek fenntartják a PC-t.
#78
Arra, hogy nem a szakmai válasz a lényeg számodra hanem a villogás, hogy te megengedhetsz magadnak 250-300 eft-os laptopot...

AMD 975 X4/4015 GHz, 90 GB Kingstone SSD Radeon PowerColor HD6950 2 GB, 8 GB DDR3/1600 MHz BF3: [H]WhiteR

#77
Egyrõl nem igazán esett szó még,a mobilinternet elõfizetési dijjakról.
Bakker én a 25/5 megabites netért fizetek 4125ft.Korlátlan használat,ha játszom nagyon kicsi a szerverelérési idõm,megbízható 7 éve van itthon ahol most lakom netem talán 4-5 olyan eset volt hogy nem volt net.
Most nézem a t-mobile kínálatát.Net&Roll díjcsomag 6990ft,ebben 16 giga havi forgalom.
Van olyan nap hogy van 20-30 giga letöltésem steamre játék stb.

X6 1090T,Thermaltake Spin Q,Asrock 770 Extreme3,8 GB 1600,GTX 1060,FSP Hexa 500 (HS)Hülye suttyók. WOT:GyuszopapaHun

#76
Senki nem is mondta hogy a gyártók megszünnének. Arról volt szó hogy a PC, ami jelenleg az asztali számítógép szinonimája, szép lassan meg fog szünni, ki fog halni.

A gyártókat ez olyan szempontból érinti, hogy alkalmazkodniuk kell az új körülményekhez. Ha nem teszik, akkor könnyen úgy járhatnak mint korábban a commodore, amiga és társaik, egyszer csak azt veszik észre, hogy pl. a semmibõl jött okostelefon gyártók lenyomják õket.

#75
Ez egy kicsit általánosításnak hangzik, ebben az esetben nagyon nem igaz. Illetve ahogy korábbi hozzászólásomban írtam a notebook egy pc. Mára már az összes mobil, asztali gép, táblagép, notebook, laptop, konzol a pc egy formája. Méretben, teljesítményben és támogatott oprendszerben térnek el. Csak azért mert a gyártó innen fogva nem asztali géphez gyárt alaplapot vagy processzort attól még nincs vége mindennek.

A következõ gépem mindenesetre még mindig asztali lesz, bár gondolkodom az itx méretben atx helyett.
#74
"Attól, hogy nem veszek új asztali gépet (mint sokan mások is), nem kellene eltemetni az asztali PC korszakot. Legalábbis szerintem"

az a gebasz, hogy akinek viszont már elavul a pc-je, az nem újabb pc-t vesz, hanem pl. egy notebookot.

#73
Csökken a PC eladások száma? Telítõdik a piac? Kevesebb a pénzük az embereknek? Ki hitte volna! Mintha valami gazdasági válságot emlegettek volna a médiában!
Mindenkinek a saját igényei szerint kell kiválasztania az eszközt amit használni szeretne. A marketing duma csak arra szolgál, hogy a bizonytalanok zsebébõl kihúzza a sok pénzt.
Van egy régi asztali PC-m (2006-os), amit eszemben sincs kidobni mert még idõnként rá van szüksége a családnak. Igaz néha kicsi pénzért fejlesztgettem ezzel-azzal. Az asztalinak is megvannak az elõnyei.
Van egy notebookom amit direkt munkára, hurcolászásra, netezésre és olvasgatásra vettem. Kevesebb zaj, kisebb fogyasztás. Ennek is vannak elõnyei.
Egyenlõre eszemben sincs, kidobálni azt ami tökéletesen kiszolgál. Gondolom sokaknak van már asztali PC-je, és õk is csak akkor fogják kicserélni, ha már nem elegendõ a teljesítménye vagy esetleg tönkre megy. Attól, hogy nem veszek új asztali gépet (mint sokan mások is), nem kellene eltemetni az asztali PC korszakot. Legalábbis szerintem.
#72
elég vegyesek a forum hozzászolások,

nekem egy galaxy s 2 öm van

kékfogon lehet egeret csatlakoztatni rá egyböl volt egér kurzor
kékfogon csatlakozattam rá billentyüt is, az is ment
mini usb-n kersztül lehet hdmi s tvre kötni
wifin keresztün ftp-t létrehozva lehet rá másolni
bsplyerrel a video.rar-t betömöritve lejátsza.
lehet rá kapni miniusb- usb átalakitot tenni..
ha ezeket megcsináld van egy mini számitógéped,
egy ipddal, remekül el lehet lenni internet mail használattal pc nemkell...
játékra ott a konzol
lehet pc nélkül is élni, csak legyen net meg pár okos dolgod

szoval én megértem azt aki ilyet mond. de azért egy jó pc, vagy laptop hiányozna.

a szükség törvényt bont. BF3 gebeboy

wraithLord
#71
Szerintem ez miatt inkább "fájjon" a feje az asztali PC gyártóknak.
Egyrészt nekem aztán hótmindegy, hogyan néz ki és mekkora a számítógép, amin dolgozom, játszom stb. csak tökéletesen alkalmas legyen ellátni a feladatát.

Az asztali PC csak egy formája a PC-knek, nyilván, ha kisebb formátumban is meg lehet oldani ugyanazt, akkor minek a nagy...
Persze, amíg a kicsi marhadrága lesz, addig jobban megéri a nagy. És egyszerûbb korszerûsíteni is, mert nem kell feltétlenül másikat venni, csak kicseréled benne a leggyengébb láncszemet képviselõ alkatrészt, és 1-2 évig még használható marad...
#70
Nézd meg az eladási számokat.

#69
Én is kb így gondoltam. Most még az asztali gépek elõnye a nagyobb teljesítmény. De ahogy jönnek fel a kicsik, azok is egyre jobban képesek kielégíteni az átlag igényt. Míg végül már az olyan kicsik is képesek erre, hogy a mobilitás már nem lesz luxus. Persze a billentyûzet, egér és nagyobb monitor igénye megmarad. De az vagy helyi perifériára csatlakoztatva megoldható (pl otthon a tv-n nézed a mobilról a filmet, vagy ott látod a játékot), vagy pedig ha eljutunk addig akkor holografikus kijelzõkkel is képes lehet egy mobil telefon méretû gép arra, hogy értelmesen filmet nézzünk rajta. Van már zseb projektor és vannak próbálkozások a 3D hologramokra is.

Az világos, hogy ez a gyártóknak nem jó. De a nagyobbak kiszorítják a kicsiket. Csak tippelni lehet mi lesz. De most errefelé megyünk.
#68
PC haldoklik? Hiszem ha látom.

Néha megesik, hogy a kígyó elesik. Mondta a kobra, és eldőlt jobbra.

#67
"A notebook egy kicsi, alacsony fogyasztású pc. Ha van pénzed rá, hogy drágábban megvedd ugynazt, csak azért mert kicsi és alacsony fogyasztású, akkor természetesen jó a notebook is"

Igen, de a notik ma már nagyon olcsók és egyre olcsóbbak. Az általam említett fogyasztói kategóriának nincs szüksége 300k-s notira, gyakorlatilag a 100-150k-s noti is bõven megfelelõ sõt ma már 100k alatt is kapni. A bõvítésre pedig megint szinte semmi szükségük, egy ilyen kategoriájú noti ma már tartalmaz 2-4GB ramot, két magos cpu-t meg kb. 500 GB-os disket. Ez a gép, ha nem megy tönkre akkor a következõ 5-6 évet játszva kibirja arra a célra amire vették. A tönkremenés ellen meg ma már nagyon sok gyártó ad 2 vagy akár 3 év garanciát is.

Ehhez képest az asztali gép sem sokkal olcsóbb monitorral együtt, persze teljesitményben ég és föld, de ha a noti is hozza bõven azt ami szükséges, akkor onnantól a családoknál sokkal inkább játszik a zajszint, hogy mekkora hely kell neki, és a hordozhatóság, pl. hogy notival ágyból is netezhez és ha nyaralni megy akkor is viheti magával.

A fentiek miatt szerintem az otthoni asztali pc tényleg kihaló állatfaj lesz.
A többi kategória (noti,netbook, table, okostelefon) meg szerintem egyre közelebb fog kerülni egymáshoz, az én viziómban 5-10 év múlva már az lesz az irány, hogy az embernek van egy okostelefonja amit bárhova vihet, és ami rádugható lesz monitorra meg billentyüzetre ha kell a nagy méret, akár otthon akár a munkahelyen.

#66
Igen, de ha egy cég, most pl az Asus (hozhatnék bármilyen példát, de ez elég közismert), el tud adni, pc alkatrészt, tabletet, pda-t, laptopot, akkor valószínûleg nme akarhatja, hogy ezekbõl egy termék legyen, hiszen nem mindegy hogy 1-et ad el vagy 4-et. Még ha nem is veszi meg mind a 4-et mindenki, több esély van rá, hogy egy ember a 4-bõl megvesz 2-t. 😊 Ha csak 1 fajta termék lenne, az nem buli. Nem lehetne elkérni ugyanazért vagy közel ugyanazért többször elkérni a pénzt. Mert ugye egy notebook egy asztali pc-hez képest mit tud? Mobil. Ennyi.A tablet a notebookhoz képest mit tud? Üzemidõ, kisebb súly. A touchscreen nem feltétlen elõny, azért nem írom. Így sok esetben 3 eszköz is eladható, holott lényegében mind3 ugyanrra való (bizonyos korlátokkal). Ha ezeket a korlátokat feloldják, akkor kevesebb vonalon lehet lehúzni a jónépet 😊
#65
A piac telítõdése most is egyre inkább problémát jelent, akkor is ha több kategória van. Úgy képzelem el a különbözõ termékeket, mint ahogy most van a PC és a Mac esetében, vagy az Xbox és a PS esetében. Vagy akár a különbözõ mobil telefon gyártók esetében. Mivel egyre inkább azonossá válnak ezek funkciók és teljesítmény alapján, így idõvel aközt választ majd az ember, hogy melyik gyártótól veszi meg a kívánt PC-t. Mindnek lesz a jövõben is egyedisége. Pl az alapján, hogy milyen oprendszert támogat, vagy a gyártó kínálhat ilyen olyan extrákat. Egy konzol esetében a teljesítményt kevésbé szokták emlegetni. Minden megy az amit arra szántak. Helyette azt lehet figyelni milyen játékok jelennek meg rá és milyen a termék támogatása. Vevõszolgálat stb. Illetve mindig lesz aki jobban húz egy márkához. Én alaplapból Asus párti vagyok, van aki MSI-re esküszik, stb. Nem tudnék igazi indokot mondani miért, nekem eddig bejött. Nem vonom kétségbe azt sem, hogy a másik is ilyen jó. De az emberek így is úgy is szóródnak a különbözõ márkák között.

Még egy jó pár évig biztos nem szûkül le a piac egyféle ultimate eszközre. Van még idõ kitalálni mi legyen. De az tisztán látszik, hogy elkerülhetetlen ez a fajta keveredés. Minden egyre többet és többet tud. Egyre nehezebb lesz újat hozni. Idõvel elérhetünk oda, hogy grafikailag pl már a valós világ szintjét produkálja egy játék és alatta a vas. Onnan kezdve, hova lehet még teljesítményben növelni egy játékra vagy netezésre szánt gép teljesítményét? Gyakorlatilag sehova. Elméletileg? Az emberi hülyeség határtalan. Most is el lehet adni a fölösleges szemetet is. Talán még akkor is el lehet majd.
#64
Egyetértek abszolút, csak egy dolgot fûznék hozzá, ha ezek a készülékek egymás felé közelítenek akkor egy idõ után megszûnnek, "külön eladható termék"-nek lenni, ami pedig az üzletnek árt. Mivel ez a világ a fogyasztásra épül, szerintem ez vakvágány.
#63
Mondjuk hogy a cikkhez is hozzászóljak; én már 15 éve olvasok rendszeresen ilyen híreket, de valahogy még eddig nem teljesült.

„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amiről hisszük hogy igaz de mégsem az.”

#62
PC - Personal Computer
Talán van aki nem gondolt bele vagy nem hallott még róla, de a konzolt is szokták néha ilyenként kezelni. Felépítésben egyébként egyre közelebb kerülnek egymáshoz a különbözõ eszközök. Egy konzolban is van már winchester, a kövi generációban lehet már ssd is lesz. Van processzora, memóriája, grafikus magja, alaplapja, hálókártyája. A PC korszaka nem hogy lezárult hanem folyamatosan bõvül, maximum egyesek nem veszik észre mert más néven futnak ugyanazok a felépítésû gépek. Én egy laptopot is PC közé sorolnék, sõt annál inkább mert azt nagyon is személyes darabként tudja valaki kezelni, mert arra való, hogy mindig nála legyen. Egy PC-vel szemben amit esetleg az egész család használ. /nem túl személyes.../ Egy mai mobil telefon vagy tablet is számítógép amit szintén elég személyes eszközként használnak a tulajdonosaik és a teljesítményük is lassan zárkózik fel.

Az más kérdés ki milyen teljesítmény / ár / mobilitás arányért vesz valamit. Részemrõl azt gondolom, hogy az asztali gép az abszolút megoldás. Abból is olyan ami nem túl drága, de épp elég arra amire használni is fogják. Kivéve ha nagyon fontos a mobilitás akkor ezt kiegészítheti egy gyengébb, vagy leválthatja egy erõsebb laptop. Szituáció függõ, hogy milyen kombináció éri meg. Sokan hülyeségre költenek és erõmû laptopot vesznek akkor is ha nincs értelme, mint ahogy sokan erõmû asztali gépet is megveszik akkor is ha nem használják majd ki. Szeretem ha jó a grafika és megy minden, de a közép kategória mellett döntök mert nem vagyok milliomos. A mobil telefon pedig idõvel mindenkinek alap felszereltség lesz. Még ha most van akié nem "okos", majd az lesz mert úgyis le kell cserélje ha elromlik és nem lesz más a boltban.

Jövõre nézve úgy gondolom, hogy az elkövetkezendõ években egyre jobban szét fog töredezni a számítógép mindenféle osztályokra. Ahogy most is teszi csak még jobban. Asztali, konzol, laptop, notebook, ultrabook, okos telefon, e-book reader, tabletek. Aztán jobb híján ezek egy irányba haladnak. Nagyobb és nagyobb teljesítmény, lassan átveszi egyik másik az egyéb kategória funkcióit. Mint ahogy a konzol a tv-re kapcsolt játékgépbõl már lassan egy hagyományos asztali számítógéppé nõtte ki magát más csomagolásban. Még nem ugyanaz, de nagyon közel van már a kettõ. Aztán remélem egy idõ után jobb kompatibilitás is kialakul ezek között és már csak a méret / teljesítmény / ár lesz a meghatározó, de minden tudni fog mindent. Pl egy nagy teljesítményû mobil telefon egy holografikus megjelenítõvel (ha lenne olyan) és egy billentyûzettel elláthatná egy pc feladatát is. Aztán talán egyszer olyan kicsik lesznek, hogy mindenki a testébe építve viseli majd a személyes kis gépét.
#61
"PS: f/s = frame per sec
fps = first person shooter
ezt a kettõt ne keverjük 😊"

Ezt most akkor tisztázzuk: mindkettõ kifejezés rövidétésére a legjobban elfogadott rövidítés az FPS. f/s csak elvétve fordul elõ. Így volt ez régen is és így van mostanában is, legalábbis a gyakorlatban...

Különben is én azt hittem FPS=files per sec. 😄

„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amiről hisszük hogy igaz de mégsem az.”

#60
A notebook egy kicsi, alacsony fogyasztású pc. Ha van pénzed rá, hogy drágábban megvedd ugynazt, csak azért mert kicsi és alacsony fogyasztású, akkor természetesen jó a notebook is. Persze akkor feláldoztál pár dolgot. Mint pl azt, hogy ha tönkremegy benne valami, akkor ki lehessan cserélni értelmes összegbõl. (nem hdd vagy ram-ra célzok) az notebookban is egyszerûen cserélhetõ, bár az elõbbit igyekeznek mostanában lehetetlenné tenni. SZanaszét kell szedni a notebookot, hogy hozzáférj a hdd-hez :S
#59
Nah, belepofázok én is.
Egyrészt Joseph Reger-nek nincs igaza. A mai okostelefonok és tableket használata még bõven komoly megkötésekkel járnak. Arra jó hogy az ember a wc-n elolvassa a hireket, vagy egy meeting közben facebookozzon. De próbáljon meg bárki tartosan ilyen kütyüket használni, fél óra után sirva fog menekülni, amikor nem csak böngészni akar, hanem bármi mást (pl. egy ilyen hosszúságú kommentet megirni).

Ugyanakkor, a sok pc huszárnak sincs igaza, ma már nem 1998-at irunk, a számítógéphasználók köre kibõvült a nõkkel, és az életkor is feltolódott egészen 60 éves korig. Ebbõl következõen az hogy a bf3 vagy bármi más hasonló játék megy-e adott gépen a felhasználók jó részének tökmindegy (sõt sosem hallott róla). Ez maximum a 13-20 éves korig terjedõ fiúknak számít, mindenki másnak nem. Szóval az én tapasztalatom alapján a legtöbb ember manapság böngészésre, levelezésre, facebookra, youtubra, zenehallgatásra, filmnézésre és office-ra használja a gépét.

Ezt meg egy laptop bõven kielégiti. Ma már szinte senkinek nincs szüksége otthon PC-re.

#58
Ebben szerintem tévedsz, mert egy családnál az általad felsoroltak mellett elõforduló dolgok: Játszani akar a gyerek. Családi videókat kell tárolni, vágni, esetlegesen cd-re-dvd-re írni. A gyereknek otthonra nem árt egy nyomtató is, hogy ne az iskolában lásson olyat elõször, sorolhatnám még, amire nem alkalmasak a jelenleg nyomatott kütyük. Illetve alkalmasak, csak mindegyikre más más célgép. Az asztali meg tudja mindezt egyben. Ami a hátránya, nem lehet a buszon, vagy wc-n ülve dolgozni vele. De akinek ez szempont.. hát vegye meg a mobilkütyüket, cserélgesse évente. Baromira elõrébb lesz vele.
#57
Én mûszaki eszköznél betartok egy aranyszabályt: divatból soha nem veszek semmit, csak ha valóban szükségem van rá.

shaddam
#56
Facebook,böngészés, videók és email ja meg facebook. Hasonló okok miatt nem kell az átlagfelhasználónak photoshop cs extra 82 sem egy képet átméretezni. Mellesleg az átlagfelhasználó azt is leszarja hogy hány magos meg gigaherzes a proci csak menjen úgy ahogy mennie kell

A battlefieldes fps buzulás csak azt bizonyítja fingotok sincs.Persze hogy nagyon szép a tirexi pc-n 120 fps-sel, de ez a pc tulajok 0,00001-át érdekli, nekik van is gépük hozzá.A többiek meg farmvilleznek

PS4,PS3,PS Vita,PC,Nintendo 3DS "Tipikus internetes hulladék vagy akit el kellene égetni a pokol legmélyebb bugyrában utána meg jól leköpni" Tirexi hozzám intézett rézköpete

Kontrakcio
#55
ügyvéd... bocsánat!

TM-486SPS (3 ISA, 3 PCI)/AWARD 1995-SiS/, AMD 486DX100,100 MHz, 32 (2*16) MB,HD: 1 GB SCSI, FD:1,44 MB, SONY SCSI CD CDU-415, QLogic SCSI, I-A16C (Vibra16c), VGA S3Trio V64+,

Kontrakcio
#54
imádom ezeket a cikkeket... pc több oldalú mint egy galíciai bankár...

TM-486SPS (3 ISA, 3 PCI)/AWARD 1995-SiS/, AMD 486DX100,100 MHz, 32 (2*16) MB,HD: 1 GB SCSI, FD:1,44 MB, SONY SCSI CD CDU-415, QLogic SCSI, I-A16C (Vibra16c), VGA S3Trio V64+,

#53
Hát igen, az i7-rõl is csak annyit tudok mondani, hogy jónéhány ilyen konfigot üzemeltem be és ezek közül az esetek közül, csak egyetlen egy esetben volt indokolt. A többi gépben lényegében üresen járnak jórészt, mert mincs ami kihasználná... de ugye az kell mert õk úgy tudják, hogy az a legjobb és nekik a legjobb kell. Hiába magyarázod el, hogy márpedig neki ez nem egyéb mint pénzkidobás... neeem, neki az kell. Hát jó, akkor egyed 😊 Ugyanez pl vga-k esetében. Neki kell az XY nevû vga 60k-ért. MOndom neki, hogy a jelenlegi játékok futtatására az õ monitorfelbontásán elég a ZY kártya, 25k-ért. És ha kijön majd, 1-2 év múlva, olyan játék amire már nem elég, akkor vesz újra egy kártyát 25k-ért. A mostani meg el tudja adni 10-15ért. De nem, az hülyeség. Jó akkor vedd meg. Kicsit olyan a dolog ezeknél, hogy megvesznek egy ferrarit, beásárlóautónak. Nyilván ez az észnélküli hype a mostani kütyük körül elég erõs, de nme kéne elfelejteni gondolkodni. Biztosan szükség van egy adott termékere?
#52
A kérdés már csak az, hogy mikor. 😊 Egyébként nem
#51
Nem hiszem hogy elsõ körben szabványos lenne, motorolának mintha lenne erre valami(használhatatlan) megoldása.

Egy éven belül olyan nyomott áron kezdik már küldeni a combosabb vasakat, hogy valami extrát kénytelenek lesznek hozzáadni. Hiába növelik a teljesítményt az egekbe, ha nincs ami kihasználja, márpedig akkor nem igen lesz mivel eladni a produktumot. (Lásd pc vonal, még a gaming felhasználásra is tökéletesen elég a core quad széria, a játékok inkább gpu limitáltak, az i7-nek video szerkesztésnél, renderelésnél van esetleg értelme, de gyak nincs ami igazán kihasználja. Nyilván nem rossz amit ad, ha egy ilyen van a gépben, de nem épp tömeg termék.)

Idén már jön 4"os kijelzõn fullHD felbontású telefon 4magos processzorral(lg talán?). Ennek kb lóf@sz értelme sincs, mert a világon semmire sem használható. 😊
Viszont kényszerbõl elkezdi majd mindenki ezt tolni, aztán jönnek az olcsóbb kínai cuccok...értelmét én sem nagyon látom, de a gyártóknak ez a pillanatnyi szent grál, úgyhogy tolják teljes gõzzel.

#50
Ez elképzelhetõ, hogy eljutunk ide, de annak nme kell ára legyen ez a hypolás. Arra mit felvázoltál, már ma is képesek az eszközök, csak a gond ott van, hogy míg 2 gyártó egy tetves folyamatjelzõ csíkon pereskedik évekig, addig mikor lesz ebbõl szabvány? Mert az nem ártana az általad felvázolt dokkolós megoldásnál 😊
#49
"És ennek az átlagosan széles palettának, ami egy család igényeinél felmerül sem tud megfelelni egy tablet, okostelefon, vasgy egyéb manapság hájpolt kütyü."
Abból a hibás feltételezésbõl indultok ki, hogy a tablet az csak egy tablet, és kizárólag ennek megfelelõen vezérelhetõ.
A tendenciát kell látni, gyakorlatilag már egy elsõ generációs iPad(vagy ezzel egyenértékû tablet) kb mindent tud, amit egy tabletnek tudnia kell, mégis jönnek ki az újabb generációk, hisz a gyártókon rajta a kényszer, hogy többet adjanak el. Ezt másként nem igen tudják megoldani, minthogy egyre több és több teljesítményt préselnek az eszközökbe, aminek viszont már jelenleg sincs túl sok értelme.
Adja magát a dokkolós megoldás. A tablet felülettõl vonatkoztassunk el, az hogy az erõforrást a tábla biztosítja koránt sem jelenti, hogy az a gui kell fusson akkor is, ha az eszköz dokkolóban van.

A kérdés itt inkább az, hogy kipukkad-e a mobil lufi, mielõtt eljutunk ide, vagy képesek tartani a hypeot.

#48
Hát ez az, nyilván vannak olyanok, akik annyira gazdagok, akik ezt megengedhetik maguknak, de nem ez az átlag és nem ez a többség. Egy tablet vagy okostelefon, ha nagyon akarnám, nekem is beleférne, de nem látom értelmét. Nem nyújt annyi többletet, amennyit nekem dolgozni kell, a megvásárlásakor kifizetendõ pénzért. Van egy notebookom, mert a munkámból kifolyólag ez hasznot hoz. Szervizelek, jó ha van kéznél egy olyan eszköz amivel hálózatot tesztelhetek, adatot menthetek döglött géprõl, stb. De a notebookom is egy régebbi típus(p4 512 ram 40 hdd intel vga), mert amire használom tökéletesen megfelel. Lenne pénzem, ha akarnám jobbra, de ha az ember dolgozik, és ezalatt azt értem, hogy megérzi a bõrén, a szervezetén, az agyán azt, hogy dolgozott, akkor azért meggondolja, mire is költse. Értelmes dologra fogja költeni. És csak azért mert valami idióta kitalálta, hogy a játékok jövõje a konzol, attól még nem fogok egy 100k-s beruházást tenni, amikor nyilvánvalóan egy asztali gép, !ami eleve ott van!, az is alkalmas játékok futtatására, mindamellett vághatok vele videót, csinálhatok weboldalt, futtathatok grafikus programokat... sorolhatnám. A tabletet, ha a csóringer meg is veszi, miért veszi meg? Azért, mert most ez a menõ. Ez pusztán emberi idiótaság. Rengeteg ember vesz új autót is, részletre, utána meg nem bírja fizetni, holott ugye egy régi autóval is ugyanoda eljut. De persze kell az új, mert hogy néz már ki egy öreg autó. Nos ezek az emberek veszik meg a tabletet is. ISmétlem, nem ítélem el. Vannak területek, ahol a tablet, jól használható, elõnyös, praktikus. De az átlagembernek és az átlagpénztárcának !nem csak magyarországon! nem nyújt annyival többet, mint amenynibe kerül. Csak ugye sok ember nem mérlegel, csak megveszi, mert az kell!
#47
Ja hát mindenki millomos telik okostelóra meg tabletekre minden családtagnak.

X6 1090T,Thermaltake Spin Q,Asrock 770 Extreme3,8 GB 1600,GTX 1060,FSP Hexa 500 (HS)Hülye suttyók. WOT:GyuszopapaHun

#46
Hehh.. én ezek szerint nagyon nem vagyok átlagjúzer mert még fészbúkom sincs! 😄
Az asztali gépem teljesítményével pedig tökéletesen elégedett vagyok, ahogy a hangjával is. Simán lehet aludni mellette. Ha a mobilitás nevében vennék notit mert pl melóra kellene, akkor vélhetõleg kerítenék egy távolról elérhetõ nem publikus adattárolót amire neten át bármikor felléphetek, és elérhetem a személyes doksijaimat. Ha mozogni kell a géppel akkor vélhetõleg nem játszom, szóval teljesen felesleges az az erõmûség... Ha meg csak és kizárólag annyira használom ki a mobilitást hogy néha netezgetek, vagy emaileket fogadok/küldök, netán chatelek valakivel akkor arra meg tökéletes az okostelefon is, vagy max a táblagép. A noti részemrõl egy halott eszköz, semmi olyan elõnye nincs ami kompenzálná a hátrányait.
#45
Nem tudom honnan vetted ezt, mert ma már a leg egységsugarúbb user sem merül ki abban, hogy megnézi a facebookot. Fõleg, ha nem csak õ használja a gépet a család többi tagjával együtt elég széles palettán mozog, az általad említett "átlagfelhasználás" És ennek az átlagosan széles palettának, ami egy család igényeinél felmerül sem tud megfelelni egy tablet, okostelefon, vasgy egyéb manapság hájpolt kütyü. Persze lehet olyan család, hogy tellik mindenkinek okostelefonra, +a kislánynak anyunak 1-1 tablet facebookozni a fiúnak 1 konzol játékra az apunak meg notebook. Hát kissé eszetlen dolog, fõként, ha nem cél a mobilitás, mert ezeket egyetlen egy asztali gép tudja, töredékáron.
#44
Ez a téma a világvége jóslatokkal egyenértékû. Kb. a 2000-es évek óta rendszeresen elõjön ez a sztori.

#43
Ez is egy eredmény, bár valószínûleg jobban járna mindenki, ha az egész fórumot hagynád figyelmen kívül.

#42
Nem, mintha különösebben is vitaképes lennél (már wikihuszár is vagy), de mivel a BF3 egy FPS játék, ebben az esetben zavaró lehet egyeseknek, hogy nem a f/s rövidítést használta. De lehet, hogy csak az én szememben fontos az egyértelmûség, az olyanok szemében, akik sokfajta huszárok, ez a szempont teljesen felesleges, és hanyagolható.
A továbbiakban nem kívánok reagálni a kötözködõ megjegyzéseidre, figyelmen kívül hagyom.
3Error
#41
a pc-nek folyamatosan arany korszaka van és pont... 😊

[ I'm in, everyone of machines... POWAAA ! ;) ] [ Steam/Origin : error.dtp (errordtp) ]

#40
Mert te azt próbáltad is, ugye? Nézzed továbbra is a sok való világot, meg megasztárt/x faktort, az irány már tökéletes a teljes elhülyüléshez. Természetesen azt kell elhinni, amit mások mondanak, nem azt, amirõl magad is meggyõzõdtél. Ja, hogy esélyed sincs meggyõzõdni róla? Ez már nem az én problémám.

Valami nagytudású teszthuszár ezt írta: "Mostantól fülem, farkam behúzom, és meg se szólalok." Errõl mi a véleményed?
#39
Mióta van olyan szabály, hogy egy rövidítés csak egy dologra vonatkozhat? FPS