Egy kihalt béka embrióit klónozták
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Semmi köze például a nagyszentmiklósi kincsen található rovásíráshoz.
Te meddig tudod visszavezetni a leszármazásod?
Ami azt illeti, az egyik nagypofájú szittya ismerõsömrõl nemrég derült ki, hogy harmadik generációs sváb. A nagyapja osztrák születésû és az I. VH. elõtt települt le Magyarországon.
Pl. ?
Mondjuk, ha valaki 10 lóval tartozott egy másik embernek, akkor azt milyen jelekkel jelölték és hol?<#nevetes1>#nevetes1>
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Gyakorlatilag nem jegyeztünk fel semmit. A rovást inkább csak varázsjelnek, meg jószágelszámolásnak használták.
A magyarok bejövetele elõtt már éltek itt kisebb-nagyobb csoportokban gepidák, avarok, illírek, a déli részeken mediterrán eredetû népcsoportok, sõt még zsidók(részben szíriai eredetû, volt római népcsoport) is.
Ugye, a színmagyar hét törzsön kívül hont foglalt a három kabar törzs is. Szóval ez már eleve keveredést jelent, mert hogy ezek honnan jöttek, azt nem firtatjátok.
Utána letelepedtek a besenyõk, jászok, nyugatról betelepített germán, frank népcsoportok, mindenhonnan származó egyéb csoportok.
Aztán jött ugye a tatárjárás. Elpusztult az ország népességének 35-60%-a, akiknek pótlására VI. Béla letelepítette a kunokat, és újabb tömeges betelepítéseket végzett, fõleg nyugatról és délrõl.
A Horvát Királyság is csatlakozott a Magyar Királysághoz, újabb nagy tömegû, más eredetû népséggel.
Az Anjou királyok további telepeseket hívtak be nyugatról és délrõl. Mátyás is sok külföldinek adott otthont, cserébe a tudásukért.
Aztán jött a török. Ekkor jelentek meg a cigányok is, menekülve elõlük. A népesség egy része itt maradt, más része tovább ment nyugatra. Az ország középsõ része gyakorlatilag kipusztult, és a többi is nagyon megszenvedte. Kb. harmada-fele elpusztult az eredeti népességnek.
Miután eltakarodtak, megint nagyarányú betelepítéseket végeztek. Mária-Terézia és II. József rengeteg kényszer-deportáltat telepített le a kiürült országrészben. Sok szerb is idemenekült.
Aztán jött az erõszakos elmagyarosítás, illetve az osztrák uralkodok elnémetesítési kísérletei.
Na beleuntam. Vedd elõ a törikönyvet, de ne a "nemzeti változatot" és nézz utána!
Ejha...
Utána találtuk fel a rovásírást? <#fejvakaras>#fejvakaras>
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
<#vigyor2>#vigyor2>
Mondod te, aki azt se tudja mi a gravitáció meg a súlytalanság állapota között a különbség.
Nálad nagyobb hülyét már régen csinált itt bárki is magából.
<#hehe>#hehe>
Mivel a kereszténység felvételéig nem volt írásbeliségünk, a legendáink szavahihetõsége meg bizonytalan, ezeknek a krónikáknak is csak az a jelentõségük, hogy megmondják, akkoriban mit hittek az elõtörténetünkrõl az írás elkövetõi. Vagy éppen mit akartak hallani.
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Ha együtt éltünk volna, akkor lehetne. <#wink>#wink>
A máglyát meg inkább te hordanád össze, mert te vagy a mániákus. Én sajnálnám rád a fát, és a fáradságot.
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Az evós intelligencia elõ-elõbuggyan... <#taps>#taps>
Innentõl kezdve viszont az a helyzet, hogy akármit is vergõdsz itt, a tényen nem változtat. Tökmindegy, hogy te mit gondolsz róla. Ha fejre állsz is, attól még iskolákban tanítani fogják, folyni fognak a témában a kutatások továbbra is, az eredményeit sajnos te élvezed és élvezni fogod a jövõben, és szerencsére ezekre a dolgokra nulla befolyással vagy.
Egyetlen dolgot tudsz elérni azzal, hogy nem tanulsz, de pofázol, az az, hogy nagy nyilvánosság elõtt hülyét csinálsz magadból.
Amúgy ne nekem mutogass, én tudom hogy mûködnek ezek a dolgok... :)
Látom már sokat játszottál a gondolattal, hogy de szép is lenne, ha innen kitiltanátok.<#nevetes1>#nevetes1>
Mint mondtam, nem a középkorban vagyunk. Szerencsére.
Már rég máglyára vetettetek volna a vallásotok védelmében.<#hehe>#hehe>
Szerintem meg az evó a vallás.
Arra a dogmára épül, hogy evolúció útján fejlõdtek ki a fajok a Földön.
Ez megkérdõjelezhetetlen alapvetés.
Minden jelenséget ezzel a hittel összhangban lehet csak magyarázni.
Aki ezt nem tartja be, az eretnek, hülye, troll, stb.
Ha a középkorban lennénk már rég megégettetek volna, ti evõhívõk. <#wink>#wink>
Hányszor telepedtek be közénk a honfoglalás után más népcsoportok? Kunok, besenyõk, jászok, svábok, szerbek, stb.
Nem kéne minden szittya hülyeséget elhinni. Attól, hogy két nép hasonló életmódot folytat, még teljesen más az elõtörténete.
Ez a hasonlatod több sebbõl vérzik.
Az emberi DNS még az evós tudósok szerint sem egysejtûek DNS-ének összerakódásából jött létre.
Én úgy módosítanám a hasonlatodat, hogy látsz egy katedrálist, körülötte egy léckerítéssel, majd látsz egy embert, aki egy lécet szögez fel a kerítésre.
Na most te ennyibõl rögtön azt feltételezed, hogy az az ember építette az egész katedrálist. <#wink>#wink>
"Egyébként a szervezet tervrajza nem a DNS-ben "tárolódik"..."
<#nevetes1>#nevetes1>
"Az embrió kialakulása egy svájci óra pontosságával zajlik: az új szervezet felülrõl lefelé bõvül, másfél óránként egy-egy újabb réteggel. Több évtizedes kutatás után felfedezték azt az õsi, a férgektõl az emberekig közös mechanizmust, amely egy régimódi lyukkártyához hasonló módon vezényli le a körülbelül két napig tartó rendkívül összetett folyamatot, egy új élõlény kialakulásának csodáját."
Érdekes dolgok ezek....<#hehe>#hehe>
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Nem csak ezért állnak ki, de példának ott van az a sok marhaság, amit az "igaz magyarok" szoktak összehordani. Tudod, például, a magyarok a sumeroktól származnak le, illetve a hunok testvéreink, semmi közünk a finn-ugorokhoz.
Közben pontosan tudjuk, régészeti feltárások alapján, hogy honnan vándoroltunk ide.
Ráadásul alig élnek már itt a bevándorolt magyaroktól származók. A sok háború, a rengeteg betelepült régen tett errõl.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Ezeket a köröket már nagyon sokan lefutották.
Dehogy nincs. Pl. hogy semmilyen alapja nincs. Maximum annyi, hogy az ember ki tud találni ilyeneket. De a tudomány olyan "hipotézisekkel" (magyarul hülyeségekkel) nem foglalkozik, amit cáfolni nem lehet. Tehát a tudomány szempontjából az ilyesmi vagy van, vagy nincs, de fogáspontja nincsen, mivel nincs benne realitás, nincs reális alapja, amihez hozzá lehetne nyúlni.
Kb. ugyanannyi esélye van az intelligens tervezettségnek, mint hogy a TV Maci gurgulázta ki az univerzumot, és Paprikajancsi fosta bele az életet, de csak azért, mert összetévesztette a WC-csészét a mosdóval, mert nem lát jól. Ebbõl kifolyólag minden élõlény bûnös, mert a WC-csészében lenne a helye, viszont ehelyett a mosdóban landolt a látássérült Paprikajancsi miatt.
És ezt nem viccnek szántam, ezt komolyan mondtam. (+máris kész egy vallás alapja is.) Mert esélye az minden ilyen hülyeségnek van, csak nagyon kicsi. Az igazolt tényekkel szemben (ebben az esetben ez az evolúció) viszont semmi esélye, felesleges, és káros.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Tau Tang Wou tipikusan egy mániás depressziós tünetegységet mutat fel, és mi nem tudjuk befolyásolni. Más sem igazán. Amíg nem közveszélyes, addig sajnos el kell viselni. Ha ezzel a nickkel kitiltod, akkor visszajön más nickkel, de neki muszáj a térítést folytatnia. Nem tud leállni.
Ami pedig az Intelligens Teremtés elméletét illeti, az tulajdonképp a pánspermium elmélet egy változata. Tulajdonképp a legnagyobb hibája az, hogy nem tudnak választ adni arra az egyszerû kérdésre, hogy akkor ki teremtette a Teremtõt? Mert OK. hogy teremtették az életet, de ki hozta létre azt aki ezt végrehajtotta? Hogyan jött létre a sor elsõ eleme, az elsõ Teremtõ?
Azonkívül,Tau Tang Wou hogy kétségbeesve tagadja az evolúciót, amit pedig bármelyik háziállatunk, vagy haszonnövényünk a puszta létével megerõsít, mást nem csinál. Viszont, ha megfigyeled, amióta idetalált, farok-felvágva rohan minden kicsit is biológiatémájú poszthoz, hogy ránk borítsa a félig-meddig megemésztett elmésségeit.
Leszarom, ha az ID-ban hiszel, nincs is rá ellenérv, ezt aláírom! Mi is lassan képesek leszünk összetett életet alkotni! Az élet lehet tervezett, mesterséges, igen!
De ha fogod ezt az elméletet, majd ezt felhasználva nekimész az evolúciós-tézisnek, az oltári nagy baromság! Nem esett még le?????
Tudom, hogy az ID-sok, mintha valami vallás lenne, támadják az evolúciót. De hogy pontosan miért, arra még nem sikerült rájönnöm. Ugyanis (akár meglepõdsz, akár nem) a kettõ nem zárja ki egymást!
Hogy ebbõl ki milyen következtetést von le, az az õ dolga. De hogy folytassam a gondolatmenetet és egy szemléletes hasonlattal járjak elõ: (a hasonlatok persze mindig sántítanak)
Látsz egy léckerítést
Ha te ezt látnád
Továbbá miért kéne valami még sokkal valószínûtlenebb magyarázatot feltételezni, aminek semmilyen alapja sincsen, mikor ott van az orrod elõtt a kézenfekvõ és logikus válasz?
Csak költõi kérdés(ek) volt(ak)... :)
Egyébként a szervezet tervrajza nem a DNS-ben "tárolódik", az az epigenetika tárgykörébe tartozik. A "tervrajzot" az egyes sejtek, sejtcsoportulások, szövetek, szervek környezete határozza meg. Minden szintnek más a közvetlen környezete. És ez a közvetlen környezet határozza meg, hogy melyik sejt mit csinál, merrefelé osztódik
Meghibásodik a DNS. Ennyi.
A kérdés az, hogy ilyen apró hibákból kikerekedhet-e a végén az emberi DNS?
Szerintem nem.
Mert ebben az esetben nagyjából ezerszeresére kellene bõvülnie egy egysejtû DNS állományának. És nem csak úgy hibát hibára halmozva, hanem értelmes adatokkal bõvülve. Mely adatok leírják a máj, a szív, a fûl, a szem és még hosszan sorolhatnám mi mindennek a tervrajzát, mûködését, kifejlõdését a megtermékenyített petesejtbõl.
Ha te ezt a rezisztens baktériumok jelensége alapján elképzelhetõnek tartod, hát gratulálok.
Én ezt nagyobb hülyeségnek tartom, mint hinni Csipkerózsika meséjében.<#wink>#wink>
A penicillin-rezisztenciánál például a peptidoglükán-rétegeket összekötõ PBP-fehérje pontmutáció révén úgy módosulhat, hogy az eredeti feladatát képes ellátni, viszont az aminosavcsere/-cserék miatt az eredetitõl eltérõ struktúra nem teszi lehetõvé, hogy a penicillin hozzákapcsolódhasson.
(Tudom, kicsi rá az esély, de a baktériumok sokan vannak, és nagyon rövid a generációs idejük. ...Kicsi rá az esély, de mégis megtörténik, méghozzá az orrunk elõtt... :) Igaz, vannak olyan baktériumtörzsek, amelyeknél ez eleve megvan, tehát náluk ez régen alakult ki.)
Az antibiotikum rezisztenciát rezisztenciagének alakítják ki, amelyek mutációval keletkeznek, és általában nem a bakteriális genom, hanem egy R-plazmid
Tehát nem lesz kevesebb a sejt DNS-e, hanem éppen ellenkezõleg, több lesz. Egy új rezisztenciagén esetén pont eggyel (/R-plazmid).
A gén pedig vagy módosítja az antibiotikum kötõdési helyét, tehát a fehérje (enzim) struktúráját, amihez kötõdik -, és amit ezáltal gátol a penicillin -, vagy a penicillin enzimatikus hatástalanításához, lebontásához kódol valamilyen terméket (pl. enzimet), vagy pl. csökkenti a sejthártya penicillin általi átjárhatóságát stb. Ilyesmi módokon védekezhet egy baktérium egy káros vegyület, ebben az esetben a penicillin ellen. Más módok is vannak, mert nem minden káros vegyületnek a sejtfal a támadáspontja.
A penicillin amúgy megakadályozza sejtfalszintézist az által, hogy a peptidoglükán rétegek oligopeptid keresztkötéseinek kialakulását gátolja. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy a sejtfal nem tud lépést tartani a sejt növekedésével, és a baktériumsejt lizál (elpusztul).
Ez nem evolúció, hanem devolúció. Így nem is lehet bizonyíték az evolúciódra.
A rezisztens baktérium nem találta ki a penicillin ellenszerét, hanem elveszítette a sejtfala tervrajzának vagy elõállítási folyamatának bizonyos részét.
A genetikailag meghibásodott bacik hibás sejtburkában nem tudott kárt tenni a penicillin, így azok elszaporodtak.
De a rezisztens bacik kevesebbet érnek, mint az eredetiek. Kevesebb információ van a DNS-ükben. Ha nincs penicillin, az eredetiek bármikor legyõzik õket a létért folyó küzdelemben.