Better Call Saul (TV)

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

lwb
#269
Így, az ötödik évad (utolsó előtti évad) közepéhez közeledve leírom a nagy bánatom, hátha más is osztja. Amikor beharangozták ezt a sorozatot, akkor arról volt szó, hogy a dörzsölt ügyvéd, Saul Goodman kap egy külön sorozatot. Nem azt mondták, hogy origin story lesz (igaz, az ellenkezőjét sem), csak hogy kap egy külön sorozatot. Amikor kijött az első évad, akkor láttam, hogy eredettörténet lett a dologból. Mondom, sebaj, majd hamar odaérünk a LWYRUP rendszámú fehér autóhoz meg a felfújhatós Szabadság-szoborhoz, az irodához, ahol a falon az amerikai alkotmány szövege van.
Ehhez képest lassan az ötödik évad közepénél vagyunk és még mindig sehol semmi. Se az ikonikus iroda, se a titkárnő (tudom, hogy az elején feltűnt egy percre az első évadban), se az autó, se a gumiszobor, se semmi. Azzal is az ötödik évad első részéig kellett várni, hogy Jimmyből Saul legyen. Az ember, amikor nézte a Breaking Bad-et azt gondolta, hogy ez egy ismert ügyvéd, egy kavarós paprikajancsi, óriási tapasztalattal - és Bob Odenkirk így is játszotta a szerepet. Mindenre volt jó válasza: ő szerezte Gust, ő mosta tisztára a pénzt, ő intézett mindent a balfaszkodó Waltéknek. Az volt a benyomásunk, hogy ez egy profi. Ehhez képest most azt látjuk, hogy lényegében alig a BB történései előtt picivel nyithatta csak meg az irodáját. Aki azért kezdte el nézni a sorozatot, mert még több Saul Goodmant akart, az csalódott és okkal, mert Saul igazából csak ebben az évadban lett Saul. Előtte Jimmy volt és nemcsak névben, hanem tettekben is.

Nézem a sorozatot, de akkora kihagyott ziccernek érzem ezt a négy évadnyi szenvedést Chuckal meg Mesa Verdével meg idősek klubjával meg fene tudja mivel. Kb a második évadnak kellett volna lennie annak, ami most az ötödik és az első négyből meg egy évadot csinálni és kész.
Utoljára szerkesztette: lwb, 2020.03.11. 12:49:24

#268
Elfelejtettem mondani, hogy eddig ez az evad zsenialis, de tenyleg...sokkal jobban indul, mint a 4. evad

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

#267
media oran ezentul tuti alapanyag lesz foleg a kamera allasok miatt😊))

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

ToCsEk
#266
hangyák jól szétkapták a fagyit<#taps>

&#175;_(&#12484;)_/&#175; (&#12494;&#3232;&#30410;&#3232;)&#12494;&#24417;&#9531;&#9473;&#9531; &#12542;(&#8976;&#9632;_&#9632;)&#12494; &#3900; &#9632;Å&#815;&#9632; &#831; &#3901; ?(???)?

#265
gyaaaaaaa micsoda meglepetes😊) Hank es Steve feltuntek az epizodban mekkoraaaa

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

#264
**uj haz vetelnel***

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

#263
hat igen es az a kemeny, hogy mindig minden hatassal van a tortenesekre...az 50% off hatasara a ket drogos elment bunozni feltunoskodott a kocsival az anyagjuk, amit rendeltek az pedig beakadt a csobe es elkaptak ez miatt a fonokot aminek a hatasara Ignacio meginkabb Lalo Salamanca bizalmaba tudott ferkozni, hogy visszaszerezte az anyagot...elkepeszto...es tudtan kivul Saulnak koszonhette az egeszet😄

Igen Kim kezdi unni bar az uj vetelnel felcsillant a szeme, Jimmy ugyanugy sajnos ot is befolyasolja meg mindig, de meg is mondta, hogy nem akar az ugyfeleinek hazudni...

Mikeban tudatosult kb eloszor ott, hogy megolt valakit, akit nem akart volna latszott, hogy agyilag nincs a helyen, ezert kiabalt az unokajaval...

Nekem egyelore idorendben nincsenek meg a jovobeli jelenetek, ahol Saulnak bajusza, szemuvege van es alneven tevekenykedik egy gyorsetteremnel...

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

ToCsEk
#262
kurva jó még mindig, 3. részhe már van felirat, talán holnap meg is nézem 😄
Kimen lehet látni egyre jobban kiábrándul, kiváncsi leszek hogy lesz vége
amitől én falnak megyek az Mike karaktere, kurva jól csinálja de engem annyira irritál a lassúsága meg a stílusa, ez van 😄
50% off meg annyira zseniális volt<#idiota>

&#175;_(&#12484;)_/&#175; (&#12494;&#3232;&#30410;&#3232;)&#12494;&#24417;&#9531;&#9473;&#9531; &#12542;(&#8976;&#9632;_&#9632;)&#12494; &#3900; &#9632;Å&#815;&#9632; &#831; &#3901; ?(???)?

#261
Nincs miről nagyon beszélni, szerencsére hozzák az eddigi magas színvonalat 😊
#260
nem irt senki?😊

2 epizodot neztem meg, eddig jol indul az evad ott folytatjak ahol abbahagytak...Saul megint mit trukkozott a liftes csavoval, hogy az ugyesz asszonnyal megegyezzen par enyhitesrol😄 marha jo jelenet volt... Ignacio-Gus illetve Lalo Salamanca szal is egyre erdekesebb

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

stargatelost
#259
Ez AMC sorozat.

922044:16 SYSTEM FAILURE SYSTEM FAILURE SYSTEM FAILURE \"I think I crashed your plane\"

#258
Azt hittem, hogy minden netflixes sorozatévad egyben kerül fel.<#szomoru1>
#257
ohh elkezdodott ez is😊 kivancsi leszek a nagy Saul mivel rukkol elo erre az evadra😊

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

Varenga
#256
Köszönjük! <#circling>

ToCsEk
#255
mark subs
2órája ·
Mivel érkezett netflixes magyar felirat a #BetterCallSaul-hoz,
ezért mi a továbbiakban nem készítünk hozzá; Anonymus-féle felirat fog felkerülni a feliratok.info-ra.
Köszönjük a 4 éven át tartó figyelmet!

&#175;_(&#12484;)_/&#175; (&#12494;&#3232;&#30410;&#3232;)&#12494;&#24417;&#9531;&#9473;&#9531; &#12542;(&#8976;&#9632;_&#9632;)&#12494; &#3900; &#9632;Å&#815;&#9632; &#831; &#3901; ?(???)?

ToCsEk
#254

&#175;_(&#12484;)_/&#175; (&#12494;&#3232;&#30410;&#3232;)&#12494;&#24417;&#9531;&#9473;&#9531; &#12542;(&#8976;&#9632;_&#9632;)&#12494; &#3900; &#9632;Å&#815;&#9632; &#831; &#3901; ?(???)?

ToCsEk
#253


Február 23.

&#175;_(&#12484;)_/&#175; (&#12494;&#3232;&#30410;&#3232;)&#12494;&#24417;&#9531;&#9473;&#9531; &#12542;(&#8976;&#9632;_&#9632;)&#12494; &#3900; &#9632;Å&#815;&#9632; &#831; &#3901; ?(???)?

Skypack
#252
Nagyon jól elkészítették az 5. évadot 😄 Nekem évadról évadra egyre jobban tetszik a sorozat.

ASUS STRIX B550-F | Ryzen 5 5600X | Sapphire Nitro+ Radeon 6650XT 8GB | HyperXRenegade Fury 2x16GB DDR4-3600CL16 | CM Elite 350K | Fractal Ion+2 Platinum 760W | Samsung 970 EVO 250GB + 1TB |

#251
ja micsoda szivhez szolo beszedet tolt😄DD aztan pedig hah Kim nezd jol bevettek😄DD aztan az a facepalm, amit a csaj lenyomott uhh nem lettem volna a helyeben

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

ToCsEk
#250
4. évad megnézve
évadzáró vége nagyon ott volt, szegény Kimet már rendesen sajnáltam, mekkorát csalódott pedig már elhitte 😞
Saul végre megszületett

&#175;_(&#12484;)_/&#175; (&#12494;&#3232;&#30410;&#3232;)&#12494;&#24417;&#9531;&#9473;&#9531; &#12542;(&#8976;&#9632;_&#9632;)&#12494; &#3900; &#9632;Å&#815;&#9632; &#831; &#3901; ?(???)?

ToCsEk
#249
még 4 rész, lassan végig is tudom nézni 😄

&#175;_(&#12484;)_/&#175; (&#12494;&#3232;&#30410;&#3232;)&#12494;&#24417;&#9531;&#9473;&#9531; &#12542;(&#8976;&#9632;_&#9632;)&#12494; &#3900; &#9632;Å&#815;&#9632; &#831; &#3901; ?(???)?

#248
egesz evad nagyon komolyan meg lett csinalva, a vege pedig nagyot ut Ermantrauteknal es a nemeteknel

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

ToCsEk
#247
3 de igen 😄

&#175;_(&#12484;)_/&#175; (&#12494;&#3232;&#30410;&#3232;)&#12494;&#24417;&#9531;&#9473;&#9531; &#12542;(&#8976;&#9632;_&#9632;)&#12494; &#3900; &#9632;Å&#815;&#9632; &#831; &#3901; ?(???)?

#246
a 2 kolyokre gondolsz, akiket fellogatott a husra es Euellekkel rajuk ijesztett Saul?😄DD az nagy jelenet volt

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

ToCsEk
#245
s4e6 Piñata

10/10 hogy beszopták a kis gecik<#eplus2>

&#175;_(&#12484;)_/&#175; (&#12494;&#3232;&#30410;&#3232;)&#12494;&#24417;&#9531;&#9473;&#9531; &#12542;(&#8976;&#9632;_&#9632;)&#12494; &#3900; &#9632;Å&#815;&#9632; &#831; &#3901; ?(???)?

#244
fantasztikus evad volt, megfelelo elorevezetes az 5. evad fele...nemet fickot lelotte Michael, Gusnal nem lehet hibazni...

Jimmy beszede a vegen oszintenek tunt, Kimet megint megvezette, aki szerintem elgondolkodott, hogy megsem Jimmy az idealis tars. Bar nem tudom mit vart, ha unja magat valoban minden csinyre kaphato.

ja es eltelt annyi nap h ne spoilerezzek, hatha valaki olvassa a sztorikat...

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

#243
uhh Saul, de kemeny volt mikor a beszede utan csakugy elutasitottak megint, hogy visszaterjen az ugyvedi kamarahoz...pedig kezdett alakulni a kapcsolata Kimmel is...

nemet faszi meg lelepett a vegen😄 nem birta a bezartsagot...Widersiehen...kegyetlen jo ez az evad kezd alakulni a sztori a Breaking badre😊

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

#242
Euell a hetedik reszben😄DDD

leutotte a zsarut, mert eppen zenet hallgatott hat szakadtam a jeleneten...ez a 4. evad eddig pazar. Gusek eppen epitik a labort ahol Walterek dolgoztak Gale-el😊 es kozben o finanszirozta Hector kezeleset is...

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

#239
ez az evad nagyon komoly eddig😊

Gus elkezdte irtani a Salamanca bandat, de Ignaciot meghagyta sot meg szepen lelottek, hogy ugy tunjon rajuk tamadtak az orszaguton...
Gale is feltunt most eloszor a sorozatban.

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

#238
milyen jol kezdodott a 4. evad ahhh😄, Jimmy milyen jol eloadta magat a fenymasolos ertekesito irodaban aztan szepen lekoppintotta a 2 interjuztatot😄 de nagy jelenet volt

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

#237
megneztem az uj evad 1. reszet...Chuck hianyozni fog, mert jo karakter volt...Saul vegig maga alatt volt aztan a vegen mintha mi sem tortent volna...

Salamanca uzlet az oreg strokeja ellenere is, mukodni fog, de vajon mit sejt Gus, Ignacioval kapcsolatban....

Ermantraut milyen rafkosan besurrant a raktar epuletbe😄

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

ToCsEk
#236
e2 Kim <#szeret>
vége <#merges2><#taps>

&#175;_(&#12484;)_/&#175; (&#12494;&#3232;&#30410;&#3232;)&#12494;&#24417;&#9531;&#9473;&#9531; &#12542;(&#8976;&#9632;_&#9632;)&#12494; &#3900; &#9632;Å&#815;&#9632; &#831; &#3901; ?(???)?

ToCsEk
#235
s4e1 vége kemény volt <#nyes>

&#175;_(&#12484;)_/&#175; (&#12494;&#3232;&#30410;&#3232;)&#12494;&#24417;&#9531;&#9473;&#9531; &#12542;(&#8976;&#9632;_&#9632;)&#12494; &#3900; &#9632;Å&#815;&#9632; &#831; &#3901; ?(???)?

ToCsEk
#234


holnap S4E01 ! VÉGRE

&#175;_(&#12484;)_/&#175; (&#12494;&#3232;&#30410;&#3232;)&#12494;&#24417;&#9531;&#9473;&#9531; &#12542;(&#8976;&#9632;_&#9632;)&#12494; &#3900; &#9632;Å&#815;&#9632; &#831; &#3901; ?(???)?

#233
kevesebb akcio tortenik a Saulos sorozatban viszont a sztori hasonloan jo, mint a Breaking badben...a szineszek egyszeruen pazarok es a karakterek ez miatt ugyanugy erdekes, mint az anyasorozat volt...

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

ToCsEk
#232
mark subs
14 perce ·
Az AMC máris berendelte a #BetterCallSaul 5. évadát! Ezzel évadok számában már biztos utoléri az anyasorozatot.

&#175;_(&#12484;)_/&#175; (&#12494;&#3232;&#30410;&#3232;)&#12494;&#24417;&#9531;&#9473;&#9531; &#12542;(&#8976;&#9632;_&#9632;)&#12494; &#3900; &#9632;Å&#815;&#9632; &#831; &#3901; ?(???)?

#231
vegigneztem😊

Jezusmaria Chucknak tenyleg igy lett vege?😄 amugy is gyagyas volt, de a Jimmyvel valo beszelgetes utan total begolyozott...
Kim eltorte a karjat, es tenyleg ez miatt lemondtak az iroda fenntartasat Jimmyvel? furcsa kisse...

4. evad jo lesz erzem

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

#230
ennyi<#dumcsi><#eljen>

mi a francnak kell a papirra hivatkozni mindig? Ha valakinek C-je attol meg nem biztos, hogy megerti a brit angolt beszed kozben...napi szinten kell a munkamhoz es papir nelkul lepipalok barmilyen kis tudalekos magolos majmot, aki azt hiszi tudja, ismeri az angol nyelvet...persze irasban is tudni kell es nem art a nyelvtant erteni (nincs is gondom vele), de nem jutok elorebb, ha lenyelvizsgazok...diplomaval se jutnek elorebb..nem egy olyan ismerosom van, akiknek Kozgazdasagi, Penzugyben szerzett diplomakkal rendelkeznek es ugyanott kototte ki ahol en... (Anglia raktaros melo)

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

#229
Chucknak annyiban van igaza, hogy amiket Jimmy a multban elkovetett azokat serelmezi...ugyanis Jimmy tenyleg meglopta az apjat legutobbi eset az, amikor elrejtette az indian ermet ami megert 300 dolcsit a mennyezetben...Jimmy bortonben is jart es Chuck hozatta ki, ami ki is derult...ellenben Jimmy megemberelte magat es valtoztatott az eletmodjan, amit Chuck nem hajlando elismerni...raadasul a batyonak az is szemet szurhatott, hogy az anyjuk a halalos agyan Jimmyt szolitotta aki pont nem volt ott, es ez pedig nagy torest okozhatott az oregnek...meg lehet erteni miert utalja az occset bar inkabb csak feltekenysegnek erzem...A kisocsi eveken at "gondozta" a batyot, aki ugyanugy halatlan maradt es ott szurt ki vele ahol tudott plusz lenezte es beszologatott neki a Csuszos Jimmy idoszakaban...meg amikor Jimmy igyekezett azt se vette figyelembe es ezek utan en szinte vegig Jimmy es Kim partjat kellett hogy fogjam bar az teny es valo hogy mig Chuck ervekkel gyozte meg a Mesa Verdat, hogy mellettuk foglaljanak alllast addig Saulka szepen kicserelte a szamokat, hogy az ugyfel es a birosag elegedetlen legyen a hibaval...tudta azt, hogy Chucknak a jogban a merhetetlen pontossag jelen van...Chuck kimeletlen az occsevel nekem ez a velemenyem, es a kisocsinel nem csodalom hogy elgurult a gyogyszer hiszen akarmit csinal a batyja halatlan

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

#228
Gus a Breaking Badben is egy gentleman volt, par momentum volt, amikor pszichopatanak tunt legdurvabb az volt amikor a sajat embere (VIctor) torkat elvagta, hogy nehogy lebukjanak...ezenkivul a Salamanca csalad es a kartell elleni bosszuja teljesen jogos es esszeru volt aprankent lepesre lepesre epitette fel a sajat uzletet....talan volt meg egy eset amikor szemet volt az pedig amikor kivitette a sivatagba leloni Waltert, de azt sem tette meg vegul, mert az oreg nagyon tudta csurni csavarni hogyan maradjon eletben...

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

#227
meg annyit, hogy a 3. evad rendkivul jo foleg Chuck es Jimmyvel valo huzavona miatt, bar a 2. evadot remekul zartak le es Jimmy amig nem rohant be a fenymasoloba addig kezben tartotta az ugyet majd egy amator hibat vedett Chucknal, aki pedig lehallgatta ot es eloadta a nagyhalalt meg lemond az ugyvedi kamararol, amiert elirt egy szamot...ezek utan Ernie csinalt butasagot hogy elarulta Kimnek a felvetelt majd o pedig tovabb adta Saulnak, aki allat modjara rontott be...Chuck rajatszott Jimmy erzelmeire..az o kapcsolatuk nagyon erdekes tipikus testveri viszaly illetve Chuckban serelmek vannak, amiert annak ellenre, hogy mintagyerek volt megis Jimmyt szerettek a szulok inkabb...a multbeli "Csuszos" Jimmy simlis volt, es maradtak benne nyomok am Chuckal szemben szinte mindig korrekt volt egeszen addig, amig az o hatso szandekai miatt nem vettek fel a HHM-hez Jimmyt...nem bizott a kepessegeiben es foleg az bosszantotta, hogy Jimmy egy gyorstalpalon lediplomazott jogbol addig Chuck az egesz eletet annak szentelte es nem tudna elviselni ha az occse szakmailag lehagyna ot...az o modszerei teljesen ellentetben allnak azzal, amit kepvisel...

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

#226
szakadok a nevetestol, ez a 3x08 resz oriasi volt, kommentalhatnam az elso masodik evadot is, de eddig nem irtam le az eszreveteleim...itt ebben hatalmas volt amikor Jimmy (Saul), direktbe elesett a "dobveroben" majd szerzett egy gitart meg plusz dolcsit, de nagyot rohogtem mikor eloadott egy kamuszoveget a buntetesfelugyelonek es keresett par erv utan 700 dolcsit😄DD orasi a fazon

jok a karakterek, de a sztoriszal azoknak unalmas lehet, akik nincsenek benne az ugyvedi felelosseggel jaro epizodokban vagyis nem koti le oket...

1. evadbeli idosek otthona szalat elegge elvagtak pedig kezdett erdekes lenni, de valoszinuleg az miatt maradt abba, hogy Jimmy a HHM-nek adta az ugyet Chuck jovoltabol...ezen felbuzdulva meg hogy nem alkalmaztak evadokon keresztuli huzavona vette kezdetet amibe Kim is belekerult... Kim karaktere nagyon tetszik es kivancsi leszek mikor fogja vegleg Sault otthagyni nyilvan meglesz az oka...2. evadban tobbnyire Jimmy karrierje beindult a David es Mainnel, addig amig le nem forgatta az elso reklamjat...zsenialisan csinalta ahogy magara haragitotta a fonoket es meg vegkielegitest is kapott😄 azon nevettem hogy a szuper kocsijat utalta amiert a kave nem ment bele a tartoba normalisan...az is szimbolizalta mennyire nem erezte jol magat a cegnel.

Mike szal is erdekes ahogy belecsoppent az egeszbe...vegeredmenyben egy parkolo orbol, aki elvallalt nehany ugyet megtudhattuk a hatteret,aminek kulon orultem, mert a BB-ben szerettem a karakteret nagyon...1. evad 7. resze talan eleg kemeny volt amikor kinyirta azt a 2 korrupt zsarut akik a fiaval elbantak amiert hezitalt hogy reszt vegyen a "penzhajhasz" buliban...ezek utan a szoges slagos eseten csak amultam ahogy elintezte es meg az oreg Salamanca soforjet is eletben hagyta mindhiaba...A latin csavo epp ebben a reszben mergezte meg a gyogyszereivel kivancsi leszek mikepp lesz "nyomorek" az oregbol...Gus is feltunt es igencsak tetszett ahogy talaltak a kezdetet😊 Los Pollos Hermanos ahh😊, egy pillanatra talalkoztak Saullal meg a 2. reszben es kivancsi leszek mikepp lesznek kapcsolatban...bar Gus es Mike uzleti kapcsolatot ugy tunik most kezdodik megcsak...

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

ToCsEk
#225
Az AMC hivatalosan is berendelte a BetterCallSaul 4. évadát.

&#175;_(&#12484;)_/&#175; (&#12494;&#3232;&#30410;&#3232;)&#12494;&#24417;&#9531;&#9473;&#9531; &#12542;(&#8976;&#9632;_&#9632;)&#12494; &#3900; &#9632;Å&#815;&#9632; &#831; &#3901; ?(???)?

ToCsEk
#224
nem volt sok izgalom de jó volt alakul
Erin <#hehe>

&#175;_(&#12484;)_/&#175; (&#12494;&#3232;&#30410;&#3232;)&#12494;&#24417;&#9531;&#9473;&#9531; &#12542;(&#8976;&#9632;_&#9632;)&#12494; &#3900; &#9632;Å&#815;&#9632; &#831; &#3901; ?(???)?

DonnieBrasco
#223
Hát, vége lett. Vélemények?
Én egy kicsit másra számítottam, Jimmy szempontjából rosszabbra (na mondjuk ez se volt túl jó, csak máshogy).

DB

A ti kung-futok nem erős!

DonnieBrasco
#222
Eddig a 9. volt az utolsó, nyilván tudom, hogy 10 részes az évad....
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Miért lett volna gyenge? Teljesen reális, hogy valaki kimerülten karambolozik, és tökéletesen volt ábrázolva a vezetés közbeni elalvás is... kb pont ilyen, így érzékelnéd amikor megtörténik. Nekem volt már aki átélte, és mesélt róla..

DB
Utoljára szerkesztette: DonnieBrasco, 2017.06.15. 11:16:32

A ti kung-futok nem erős!

ToCsEk
#221
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
ez a vége elég gyenge lett, tök hihetetlen az egész 😄

&#175;_(&#12484;)_/&#175; (&#12494;&#3232;&#30410;&#3232;)&#12494;&#24417;&#9531;&#9473;&#9531; &#12542;(&#8976;&#9632;_&#9632;)&#12494; &#3900; &#9632;Å&#815;&#9632; &#831; &#3901; ?(???)?

ToCsEk
#220
még lesz 1 rész jövő héten, 10 részes az évad

&#175;_(&#12484;)_/&#175; (&#12494;&#3232;&#30410;&#3232;)&#12494;&#24417;&#9531;&#9473;&#9531; &#12542;(&#8976;&#9632;_&#9632;)&#12494; &#3900; &#9632;Å&#815;&#9632; &#831; &#3901; ?(???)?