Fallout 4

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#11379
Fasza, en is tanultam ma vmit. 😊
Sunsetjoy
#11378
Gondoltam én, hogy nem a játékfrissítés, hanem a modok közül valami lesz a hibás. Ami a workshopba nyúlkál bele azokkal vigyázni kellett mindig is, eleve van olyan mod, ami visszaállítja a workshop gyári állapotát (mert vannak olyanok, amik néha hazavágják az egész építőmenüt). Azért ez jelent valamit😊

Andule: A betöltési sorrend totálra hótmindegy, ez nem mod, hogy számíthasson.
Ha betöltési sorrendet nézünk, akkor a magyarítás modbetöltési szempontból teljesen egyenértékű a játékkal (ami pedig mindig legelsőnek töltődik be logikusan, a Fallout4.esm), mintha szerves része lenne.
Magyarán minden mod, ami felülír valamit a játék szövegei közül (illetve persze az új tartalmat adó mod is), az csuklás nélkül felülírja a saját nyelvére a magyarítást.

Ezért kellett külön lemagyarítanom az Unofficial Fallout 4 patchet is, mert jó pár ezer feliratot módosított (mondjuk ezzel pont a szövegjavítása veszett el, de magyar. Ugye az unoff. patchben a szövegekben is javít, pl. ha nem megfelelően van feliratozva a szinkronhang, pár dadogás nem annyiszor van kiírva, a karakter rövidít egy kifejezést, ami feliratban nem úgy van, hasonlók).
De ilyen mélységben nem mentem ott bele, mert megint fél év, mire minden ilyen apróság miatt újrafordítottam volna a 6-8 ezer sort. Beillesztettem a magyarításból a megfelelő sorokat, megvolt egy óra alatt. Jobb, mintha úton-útfélen angol szövegbe szaladsz a teljes magyarítás használatával...

Present: http://sunsethungary.atw.hu/ Past: http://fallouthun.hu | http://retemu.blog.hu | ...

berczy
#11377
Meg is lett közben a bűnös:
Workshop Rearranged

Ez ütötte ki. De nem csak az eszközöket, de bútor neveket is, meg egy csomó mást is.

GigaByte EX58 UD3R, Intel Core i7 D0 2,66@4,2 GHz, OCZ 3x2 GB platinum kit, MSI 760 GTX 2048 GB

#11376
Nem hasznaltam a magyaritast de ha jol tudom (es Sunset ugyis megmondja majd a tutit) akkor a (telepitesi es) betoltesi sorrend (mod loading order) a fontos neki mivel ezek siman fululirjak a (nyelvi) dolgokat.
Tehat ha van egy modod ami teszem azt maskent hasznal targyakat es per pill a frissitesek miatt kesobb kerul betoltesre mint korabban akkor az felulirhatja a magyar megfelelojet csak emiatt.
berczy
#11375
A játékot. MEg olyan modokat, amik függnek játékverziótól. Meg egy csomó mindent felpakoltam még, AAF, ilyenek. Csak azért nem értem, mert ezek szinte mint fent voltak a 162-es játék verziónál is, és semmi baj nem volt a magyarítással.
Bemásoltam már újra, persze, de ugyanúgy angol a tárgyak 2/3-a. Na mindegy, nem igazán értem én sem, de együtt tudok élni vele, a többi szöveg magyar.

GigaByte EX58 UD3R, Intel Core i7 D0 2,66@4,2 GHz, OCZ 3x2 GB platinum kit, MSI 760 GTX 2048 GB

Sunsetjoy
#11374
Mit upgradeltél 163-asra? A játékot 1.10.163-ra?
A magyarításnak minden 1.10-essel mennie kell, ilyenkor szerintem valami mod változtatott rajta. Próbáld meg újra bemásolni a magyarítást.
De ha ennyi modod van, azt modkezelővel használod (nexusossal). az nem szokott automatán modot is frissíteni?
Ilyennel amúgy annyira nem találkoztam, nem is jelezték.

Present: http://sunsethungary.atw.hu/ Past: http://fallouthun.hu | http://retemu.blog.hu | ...

berczy
#11373
Sziasztok!

Kérdésem lenne: eddig tök szuper volt a magyarítás, de upgradeltem 163-asra, és ezután az eszköztárakban egy csomó minden angol lett, főleg a kacatoknál. Az is tény, hogy fent van 500+ mod, de eddig szépen magyar maradt minden. MIdnen más magyar, szövegek, dialógusko, kezelőfelület, csak az tárgyak, eszközök közül egy csomó. Ilyennel találkozott már valaki? (együtt tudok élni vele, de hátha látott már ilyet valaki)

Előre is köszi!

GigaByte EX58 UD3R, Intel Core i7 D0 2,66@4,2 GHz, OCZ 3x2 GB platinum kit, MSI 760 GTX 2048 GB

akyyy
#11372
na kész is, még menni kellet az erőműbe rendet rakni , mert az operátorok fellázadtak (érdekes, én a falkákkal nem szimpatizáltam pedig), aztán beszélni kellet Cage-el, még a nemzetközösségbe visszafoglalni az operátori erőörsöt, majd közölte Cage, hogy micsoda nagy szerű munkát végeztem, most jöhet az egész nemzetközösség. ezután fogtam, besétáltam a falkákhoz, teledobáltam aknákkal az egész területüket, majd oda mentem a fönökhoz, és az arcába lőttem annyi sörétet amennyit nem szégyeltem.

felszabadítottam a kereskedőket, és eltünt a sok idióta küldetés is, hogy foglaljak előőrsöket. foglal a halál, 😄 mennék vissza csinálni a fő küldit

amúgy érdekes hogy a játékban is közel azonos dátummal játszok, ott épp 2288.06.03-van 😄

̊ ̊̊ ̊̊̊ ̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊̊ ̊̊

akyyy
#11371
nálam is az lesz, de azért a küldiket meg csinálnám 😄

̊ ̊̊ ̊̊̊ ̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊̊ ̊̊

#11370
Én rövidre zártam a kérdést: Kinyírtam mindhárom bandavezért és átvettem a hatalmat.
PiszkosFred
#11369
Úgy, arra értettem. Mindent ujraalkotnak/tak, szinkrontól kezdve az extra - a CK (editorban) nem található - assetekig. Volt pár próbálkozás korábban, azok mindig a jogi részen hasaltak el, még azelőtt, hogy a lendület elfogyott volna.

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#11368
Hogy tudtak megoldani a jogi reszt? Azt hittem arra csak az a varians van, h mindent ujrakrealnak ok. Ez remlik legalabbis az emlitett projectek kapcsan mint legalis kerulout amit ok hasznalnak elkerulendo csunya oltonyos bacsik-nenik keretlen zaklatasat.

#11367
Beth fele A-B valasztas. Raidernek allsz es kesz, a vegen mehet a rablosdi vagy nem allsz be es leloheted mindet es kesz. Arnyalatok (szinte) nem leteznek. (Ha nagyon belemagyarazod magadnak akkor lehetnek)
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Amugy ha nem akarsz raidernek allni is azt a tanacsot kapod, h ha likvidalod a 3 vezert az eleg es feloszlik a banda de nyilvan hiaba olod meg sneakbol, szemtanuk nelkul rogton mindenki radfordul mikor kov meglat.
akyyy
#11367
Nuke Worldben most ott járok, hogy beszélnem kellet Shankel, és menni a nemzetközösségbe, hát WTF? hiába mentem a beszédekben arra hogy nem szeretném, az utolsó lehetőség már csak az hogy indulás.

olvasgattam, hogy ha át megyünk, sokan megutálnak, mint pl Preston Garvey , meg mi van ha olyan települést kell úgy elfoglalni, amit nem szeretnék? hát ez igy elég szar 😞

̊ ̊̊ ̊̊̊ ̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊̊ ̊̊

PiszkosFred
#11366
Hát, simán benne van a pakliban, mindenesetre a jogi részt megoldották, innen már csak a lelkesedésen múlik. Évek óta csinálják és haladnak, de messze még a vége.

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#11365
Sose lesz kész...Eleinte nagy a lelkesedés, aztán a munka mennyiségét látva el szokott halni. Amit meg is tudok érteni egyébként.
#11364
Fasza 😊

De ez is ugyanazzal a problemavol fog szembesulni, mint a Morroblivion/Skywind/blablabal projectek, nem? (Kvazi ujra kell csinalniuk mindent a zenetol kezdve a legaprobb fuszalig ergo majd 5-10 ev mulva lesz kesz ha kesz lesz egyaltalan)
PiszkosFred
#11363

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#11362
Köszi a hackelés kérdésre a válaszokat ! A videót megnézem, jól tudok angolul úgyhogy biztosan nagy segítség lesz !

IL-2 : BoS+BoK+BoM+BoBP DCS : MiG-15bis, MiG-19P, MiG-21bis, Mi-24P RavCore Javelin

#11361
Semmi...Hívő idióták sztorija, egy poénos véggel és ennyi. Nyugodtan végig lehet vinni.
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.05.01. 22:09:31
akyyy
#11360
HUBOLISTÁKNÁL NUKA WORLDBEN ÉRDEMES VÉGigmenni ezen a csatlakozáson? van bármi pozitiv, negatív hatása ? nem akarok úgy járni hogy kapok megint egy második "dögkutya" vírust 😄

̊ ̊̊ ̊̊̊ ̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊̊ ̊̊

akyyy
#11359
nekem nem ujdonság, viszont az inteligancia igen, rá is fogok most majd menni 😄
viszont sokszor jártam már úgy, visszafelé elkezdek próbálkozni 3-at, egyik se talált, elkezdem keresni a zárójeleket, és ugyanazokat veszi ki amikkel probálkoztam 😄 ha szerencsém van, a negyedik vissza adja a próbálkozásokat, ha nincs, kivesz egyet, de 1 esélyem van 😄

̊ ̊̊ ̊̊̊ ̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊̊ ̊̊

mulli1986
#11358
A zárójeles, nekem is új infó volt 😊

SWTOR nick: HUN_Miller, Origin: Miller86HUN, Uplay: mulli86hun, Steam: mulli86, Rockstar Games: mulli86 Jobb félni, mint áldozatául esni egy hirtelen Ninja támadásnak!

coolpet
#11357
Na pl ezt nem is tudtam, Köszi!

Battletag: coolpet#2467

#11356
Ha a terminálok Hackelésére gondolsz akkor minél magasabb az inteligenciád annál kevesebb választási lehetőséget ad. A Hacker perkkel növelheted, hogy ne csak az easy termilálokat tudd feltörni.
A hackelés közben vannak rejtett kódok amik zárójellel vannak közrefogva () <> {} []. Ezek csökkentik a rossz választási lehetőségek számát, és esetleg kapsz 1-et ami visszaadja az összes próbálkozási lehetőséget amit már elhasználtál adott Hackelés alatt.
Ha rákattintasz az egyik lehetséges jelszóra akkor jobb alul mitatja hogy a szóban hány betű stimmel pozícióilag is a jó jelszóval.
Nem bonyolult, ha rájössz a logikájára hamar megy.
Itt egy videó még New Vegasban csinálták, de a mechanika ugyan az. Csak angolul beszél a srác. De a videó önmagáért beszél

Utoljára szerkesztette: xFreex, 2020.04.30. 21:22:22

Sunsetjoy
#11355
A legegyszerűbbeket sem? Pedig a könnyű terminálokat alapból tudod, mindenféle perk nélkül.
Gondolom az a problémád, hogy valamiért nem tudsz belépni a terminál felületébe, hogy hackeld, nem?

Amúgy a nevéből adódóan a Hacker perk az, ami a komolyabb terminálok hackeléséhez kell.

Present: http://sunsethungary.atw.hu/ Past: http://fallouthun.hu | http://retemu.blog.hu | ...

#11354
Segítsetek srácok, hülyét kapok a termináloktól. Survival módban nyomom, level 27-en vagyok. A legegyszerűbb gépeket sem tudom hackelni, az eszem megáll. Mit kell hozzá fejleszteni ?

IL-2 : BoS+BoK+BoM+BoBP DCS : MiG-15bis, MiG-19P, MiG-21bis, Mi-24P RavCore Javelin

akyyy
#11353
Valetinnal kéne növelnem a kapcsolatomat, mert akkor ad küldit, de elég neghéz igy a vége felé. ahogy látom, szereti, ha hackelek terminálokat. Itt az ideje a Nuke DLC-nek, hátha ott akad pár 😄

&#778; &#778;&#778; &#778;&#778;&#778; &#778;&#778;&#778;&#778; &#778;&#778;&#778;&#778;&#778; &#778;&#778;&#778;&#778;&#778;&#778; &#778;&#778;

Sunsetjoy
#11352
Köszi mindenkinek a visszajelzést a honlapra!

Present: http://sunsethungary.atw.hu/ Past: http://fallouthun.hu | http://retemu.blog.hu | ...

Sunsetjoy
#11351
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Ha most igent mondasz, később még tehetsz máshogy. De ha már az elején nemet mondasz, kidobnak a fenébe😊

Present: http://sunsethungary.atw.hu/ Past: http://fallouthun.hu | http://retemu.blog.hu | ...

akyyy
#11350
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
eljutottam az intézetig, ahol találkoztam az Atyával. kérdezte hogy csatlakozzuk-e hozzájuk? itt ki mire ment?igen, vagy nem?

&#778; &#778;&#778; &#778;&#778;&#778; &#778;&#778;&#778;&#778; &#778;&#778;&#778;&#778;&#778; &#778;&#778;&#778;&#778;&#778;&#778; &#778;&#778;

#11349
Nekem is megy minden. Jobb ez, mint a másik volt...

Coilpet
Na az nekem kimaradt! :-)
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.04.04. 21:09:04
#11348
Detto vegigkattingattam a menut es 1-2 linket is, nekem mukodtek Chrome alol.
#11347
Szia! Megnéztem, nagyjából mindenre rákattintottam. Nálam minden megfelelően működik.
Sunsetjoy
#11346
Megint muszáj volt új honlapot nyomatni a magyarításnak, mert az egyik honlap-plugin folyton végzetes hibára futott. Most már visszatértem (így, hogy a magyarításról nem kell havonta új cuccot feltölteni, hírezni, változtatni) az 10-15 évvel ezelőtti html lötyögési tudásomhoz, remélem, nem lett túl rossz. Megnéznétek, hogy a ti gépeiteken, mobilon, stb., minden oldal jól bejön, stb.?
Nem a háttérképek elhelyezését kell nézni, hanem hogy olvashatók-e a szövegek, működnek-e a linkek.
Köszi előre is.

Honlap
Utoljára szerkesztette: Sunsetjoy, 2020.04.04. 13:08:35

Present: http://sunsethungary.atw.hu/ Past: http://fallouthun.hu | http://retemu.blog.hu | ...

coolpet
#11345
Én az ufót megpakoltam Core-al, és szétszakadtak a fanatikusok 😄

Battletag: coolpet#2467

#11344
Nekem ott nem volt gondom, végig ment a quest, viszont hasonlóan jártam a vallásos hibbantak UFO-s küldetésénél. Beindítottam az UFO körhintát, elkezdett pörögni és ennyi. Ha kiszálltam menet közben, akkor ott maradt a jelölő a vezérlőn, hogy indítsam be, de már nem engedte többet. Beszéltem mindenkivel, de semmi. Aludtam is pörgés közben, szintén semmi. Végül én is konzolból zártam le...

Egyébként ez a betöltési mizéria most megint előjött. Azt figyeltem meg, hogy az első kb. 6-8 ki/be mászkálásnál még nincs gond, de utána egyre hosszabb ideig tart a betöltés a helyszínek között, majd néha már be sem tölt csak fekete képernyő van. Ha ilyenkor újraindítom a játékot, ismét minden jó 6-8 betöltésig. Marha idegesítő.
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.04.03. 21:43:43
coolpet
#11343
Nekem a Kiddie Kingdom-ban bebugzott a Ghoul, nem reagált, 3 konzol parancsal kellett tovább lödöknöm, és kitűznöm a zászlót.
Akkor befejeződött a küldi, de a sugárzást sehogy nem tudtam kikapcsolni még a terminállal sem.
Ha arra járok beszívok 25-50 radot/sec 😊

Battletag: coolpet#2467

#11342
Ha csak annyi, akkor azt hiszem vérfürdő lesz. :-)

Coolpet
Star Core igen, azt keresgéltem éjjel. Meg lett mind, de nem volt valami érdekfeszítő, lehengerlő élmény.
Elnéztem a parkot és már mocorgott bennem a vágy, hogy egyszer újjáépítsem az egészet, de erre sajnos alapól nincs mód. Találtam ey modot, amivel mobil workshop tehető le akárhova, ha kivégeztem a sztorit, futok egy kört vele, hátha...
coolpet
#11341
Kíváncsívá tettél, milyen számítógép izéket?

2 féle gyűjtögetősről tudok/találkoztam:
Hidden Cappy challenge (betűket kell keresgélni szemüvegben)
Park Medallion collect (itt meg az élmányparkok automatáiból kell összegyűjteni az érméket és a kólás robotnak odaadni)

Jah hogy a Star Core-okra gondolsz, a Galactic Star Controlhoz 😊 Van egy Core, a szeméttdombon ami minden újratöltéskor respawnol a pajta tetején 😊

A respawnolós:

Útmutató

Battletag: coolpet#2467

#11340
Azt bukod tudtommal, hogy a raidereket a Commonwealth ellen vezethesd es telepuleseket foglaltass veluk.
Ha azt nezzuk maga NW eleg nagy es sok tartalom onmagaban szoval nezopont kerdese a dolog.
#11339
Köszönöm, ez így tényleg nem bonyolult. Kezdem egyébként kapisgálni, most ezeket a számítógép izéket keresgélem, 32db kell, de már tényleg kezdem unni. Azon is gondolkodtam, hogy az egyik kereskedő javaslatára kinyírom a 3 bandavezért mert egyik hülyébb mint a másik, de gondolom akkor bukok egy csomó tartalmat...Vagy nem?
coolpet
#11338
Nem utálják csak a sztory az kb annyi, hogy foglald el a főbb területeket (céllövölde), oszt ki a raidereknek, majd mehet a faction wars. Na meg Commonwealth-ben telepíts raider outpostokat, és cseszegesd a pórnépet.

Jól összefoglaltam? 😊

Ajj kihagytam, hogy van hidden cappy hunting meg medallion gyűjtés 75 XP-ért 😊

Battletag: coolpet#2467

#11337
Ez a Nuka-World sem kis content. Miért utálják sokan? Nekem nincs vele bajom eddig, elég nehéz is, bár még csak kb. a felénél járok.
akyyy
#11336
jah már emlékszem, ott még kutyával voltam, hát, akkor így jártam 😄
már csak bolyongok far harborban, elvileg megcsináltam mindent, bár egy két dologhoz majd vissza kell jönnöm még.

én az atom gyermekeire a bombát úgy rárobbantottam, tyűűű xDDDDDDDD
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
illetve dimát sajnálom, far harborban lelőtték. tudom, meg lehetett volna menteni, de direkt úgy játszom hogy lesz, ami lesz 😄

&#778; &#778;&#778; &#778;&#778;&#778; &#778;&#778;&#778;&#778; &#778;&#778;&#778;&#778;&#778; &#778;&#778;&#778;&#778;&#778;&#778; &#778;&#778;

Sunsetjoy
#11335
A földikutya betegség az a 81-es menedékben elkapott betegség, amire a gyógyírt kell megszerezni a kiscsávónak. Ő belehal, ha nem adod oda neki, neked meg -10 hp örökre. Nem lehet eltüntetni, nem kell elkapni. Csak konzolparancs módján (tehát csalással) lehet törölni.
Annyi a lényege, hogy EGYETLEN EGY földikutya sem haraphat meg abban a menedékben, sőt a társadat sem, sőt elvileg talán még az ott beindított protectront (van egyáltalán ott, már nem emlékszem) sem támadhatja le. Minden esetben téged fertőz meg. Meg lehet csinálni, de nagyon kell figyelni, és egyedül kell menni.
Utoljára szerkesztette: Sunsetjoy, 2020.03.31. 17:12:01

Present: http://sunsethungary.atw.hu/ Past: http://fallouthun.hu | http://retemu.blog.hu | ...

PiszkosFred
#11334
Ha nem magadra hasznaltad a gyogymodot, akkor az mar ugy marad 😊
Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2020.03.31. 15:47:37

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

akyyy
#11333
dokinál elvileg kigyógyítottam magam mindenből, mégis ott maradt, hogy füldikutya betegség, -10 hp, ez micsoda, mitől lehet vajon, és hogy lehet eltüntetni? 😄

&#778; &#778;&#778; &#778;&#778;&#778; &#778;&#778;&#778;&#778; &#778;&#778;&#778;&#778;&#778; &#778;&#778;&#778;&#778;&#778;&#778; &#778;&#778;

mulli1986
#11332
Én pár hete/hónapja elég sokat Kérdeztem a VR kapcsán a topicba, mivel én anno egyszer végigvittem, aztán karácsony előtt fekete pénteken beszereztem a RiftS-t az volt az első hogy végignézem a játékokat és hát valamikor év elején meg is vettem akcióba. Akkor sok probléma miatt, ami VR-t érint el kellett kezdenem moddolgatni, meg a DLC-ket belerakni valahogy a VR verzióba, szóval kérdeztem akkoriban itt eleget róla, hogy kb mindenki tudja, hogy van VR és én azzal próbálom tolni.
Egyébként mocsokhangulatos, és "élőben" látni egy atomrobbanást, elég komoly cucc 😊

SWTOR nick: HUN_Miller, Origin: Miller86HUN, Uplay: mulli86hun, Steam: mulli86, Rockstar Games: mulli86 Jobb félni, mint áldozatául esni egy hirtelen Ninja támadásnak!

akyyy
#11331
igen, mikor végigvittem a részt, láttam. én meg szenvedtem, hogy állandoan ESC, akkor 1 képkockányira felhozta a feliratokat, windows felületeln meg indítottam ilyen pár másodperces rögzítéseket, és videó lejátszóba framenként megkerestem 😄DDD

hiába googleztam rá csdak azt láttam hogy sokan utálták azt a részt, sztem jópofa volt, amolyan Portal szerű minigame

&#778; &#778;&#778; &#778;&#778;&#778; &#778;&#778;&#778;&#778; &#778;&#778;&#778;&#778;&#778; &#778;&#778;&#778;&#778;&#778;&#778; &#778;&#778;

#11330
A fene se akart az erkolcscsosz szerepeben tetszelegni, hidd el csak humorizaltam. 😊 Emlekeim szerint nekem ugy jott szembe, hogy vmelyik evvegi sale alatt a "kattintsd vegig a Discovery queue-t es kapsz egy kartyat" soran ott kellette magat, kesobb aztan lattam mas oldalakon is amikor akcioztak vagy vmi Top listaba soroltak epp. Szoval nem kellett a F4 lapjat bujni, hogy talalkozzak vele csak erre akartam kilyukadni.

#11328
Lehet tevedek de azok ilyen hanganyagok igy ugyanugy mint barmilyen masik holodisk lejatszasnal a feliratok csak akkor jelennek meg ha 'elrakod' a pip-boyt.
Utoljára szerkesztette: Andule, 2020.03.31. 11:02:46