Kiosztották az idei Golden Globe-díjakat

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#63
"Azért valahol csodásan lemérti az ország szellemi színvonalát, hogy két dolgot sikerült csinálni kb. Zsidózni és trianonozni.."

Tiszta meglepő egy zsidókról szóló film alatt úgy, hogy a holotagadás tilos, ami sok ember igazságérzetét bassza (mert bármi más népirtást vagy tragédiát meg lehet tagadni, csak pont a zsidókét nem).
Tetsuo
#62
Talán rólam is beszéltél, mint aki nem nézi a filmet, de kritizálja. Igen, ezt vállalom, ahogy a szappanoperákat sem nézem, mégis meg van róluk a véleményem. (A bemutató klip, a körítés és mások reakciói elég volt nekem - még sok is.) Konkrétan a Saul fia már leszerepelt az objektívebb szakmai megítélés szerint is (és pl. nézettségben is).
A lerágott csont, a zsidó téma bosszantó úgy, hogy az adófizetők pénzéből több, mint 200 millió ft-ot költöttek rá!
Ez felháborító, főleg annak fényében, hogy egy csomó magyar történelmi filmet elkaszáltak Vajnáék.
Sajnos a náci kártya a filmiparban is működik és ki is használják rendesen, de annak a nézők ill. a nívós szórakoztatás issza meg a levét.

(A Star Wars-ot sem nézem meg, de az nem releváns.)
Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2016.01.12. 00:58:45

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#61
Bocsika ez totál mellé ment!
Nem akartam Szar Warst írni, vicces. 😄
#60
Ugyanez fordítva:

A legtöbb holokamuzó meg se nézi a filmet elvből. Nem veszik észre, hogy ez egy FILM. A téma az csak a film kerete. De ez elég nekik, hogy utálják, maga a kritikai oldala (filmművészeti szempontból) nem érdekes.
De ugyanezen emberek bezzeg beülnek a Szar Warsra, ami nem mellesleg a "legzsidóbb" cucc a világon, ami csak a pénzről szól, nem a kreatívságról.

De hát ez van...

Szerintem egyébként mindenkinek ildomos lenne picit lehiggadnia és gondolkoznia, nem pedig programozva reagálni különböző jelenségekre. Értek ez alatt szinte mindent, ami ma zajlik.
Nyugi mán!!! 😊
#59
A visszatérőre nagyon kíváncsi vagyok. Ha legalább olyan jó, mint az 1971-es feldolgozás, akkor már megérte megnézni.
Utoljára szerkesztette: no_way, 2016.01.11. 21:32:45
Bandicoot
#58
A gond az, ha szarok egyet, lefilmezem és eladom holokauszt témaként mondván ezek az elégetett halottak Auschwitz mellett, az is golden globe-ot kapott volna.....
Hosszú évek óta ez megy, a tipikus liberális és egyéb témák mindig sikeresek a díjátadókon,csak legyen a filmben szenvedő holokausztozás, legyen benne buzeráns, vagy legyen benne valami rettenesetes eltúlzott és nevetséges szélsőséges fasiszta bemutatás.
A csapból is a holokauszt folyik évek óta. Ilyen sikernek örüljön bárki is? Főleg úgy hogy egy ilyen téma kap 205 millás állami támogatást...Marha fontos volt, végülis ez a történelmünk fő pontja...😊 De mondjuk mit csodálkozunk amikor a nemzeti filmalap egy pocokfejű szardarab kezében van aki tengermélyen van Vitya valagában.😊
De legyen nincs baj..Végre egy magyar fantasy is bekerült a nagyok közé.😊
Utoljára szerkesztette: Bandicoot, 2016.01.11. 21:22:43

"Nincs ps4 exclusive mióta létezik a streamelés pc-re" GIGALOL!:D

#57
Én elolvastam a hozzászólásokat, de egy-két kivételtől eltekintve inkább a holokauszt tagadását szankcionáló törvényről volt szó.

Ha ez is zsidózásnak számít, akkor mi az ami nem?

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

lac coo
#56
A csapból is a zsidózás folyik, miről beszélsz ??? 😊)

Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!

#55
Kicsit ellentmondásos a hozzászólásod. Ha nem olvasod el, akkor hogyan tudsz ilyen pontos diagnózist felállítani?

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

lac coo
#54
Eszem ágában sincs elolvasni a sok buta ember agyatlanságát ! 😊))

Egyetértek: végre egy hatalmas siker, és ez a buta nép, illetve ennek a népnek a buta de hangos része csak zsidózni tud ! Bravo ! 😊)

Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!

Tetsuo
#53
Hát, mutasd meg kérlek. ;-) Úgy tűnik valamit nagyon félreértettél.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

lac coo
#52
A ti fajtátok mindig ide jut el a végén. Áááá... Én ? Mikor? Dehogyis! 😊))

Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!

Tetsuo
#51
Én nem láttam zsidózást; vagy zsidózás, ha zsidókról beszélsz? :-D Akkor a film is zsidózik rendesen, bár a helyesebb úgy lenne, hogy zsidólkodik, a magyarkodásból kiindulva.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

Bandicoot
#50
Az aláírásod egy része pedig a tipikus birkaszellemet idézi ami miatt ott tart a vilőág ahol tart. Gondolom neked szeptember 11 is terroristák műve.😊

"Nincs ps4 exclusive mióta létezik a streamelés pc-re" GIGALOL!:D

molnibalage83
#49
Azért valahol csodásan lemérti az ország szellemi színvonalát, hogy két dolgot sikerült csinálni kb. Zsidózni és trianonozni...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

lac coo
#48
Én megnézem, naná, hogy meg !
Valamit csak sikerült csinálniuk ha díjat ért !

( A magyaroknak meg jól jön, jöhet az össznépízsidózás ...😞 )

Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!

#47
Hiába az első golden globe-ot elnyerő magyar film, nem fogom megnézni, mert a témáról annyian annyi bőrt lehúztak már, hogy egyszerűen hidegen hagy a 10 az n-ediken feldolgozás.
lac coo
#46
VESSZEN TRIÁSZ ! 😊

Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!

#45
Ez nem egészen igaz, én örülök, hogy siker film lett, bár a téma már tényleg jól fel van dolgozva, de ha valakinek ez az öröm, hajrá.

Igazából inkább a holotagadásos törvényen ill. annak nevetségességén megy a vita.
Palinko
#44
látom nem tudtok semminek sem örülni primitív önsorsrontó "jáj zsidók"-ra tellik csak.
Utoljára szerkesztette: Palinko, 2016.01.11. 17:24:06
#43
"Ezt a Trianon tagadást nem értem. A térképek bizonyítják, hogy Trianon megtörtént."

Figyi, demonstrálom:
Trianon sosem volt, csak egy mítosz. A nagymagyarországos térképek csak vágyálmok. Magyarország mindig is ekkora volt, mint ma.

No most tagadom Trianont. Hülyét csinálok magamból? Igen. Könnyű engem megcáfolni? Igen. Börtönbe visznek érte? Nem.

Ez így helyes szerintem. Bárki csinálhat magából hülyét, viszont nevetséges ezt kriminalizálni.
#42
Igen, Nyugat-Európa számára az valahogy nem olyan nagy bűn, egyes vezetők annak a szellemi örökségét képviselik. Hős elvtársuknak termet is avattak.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

Tetsuo
#41
Annak büntetését magasabb szinten tiltják. Az EU illetékes testületei kártérítést ítéltek meg a vöröscsillagot viselő provokatőr agyhalottnak, ellenben a horogkereszt tiltását jogosnak vélik ők is.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

Tetsuo
#40
A témától függetlenül: Általában azt a vélt igazat kell törvénnyel védeni, ami nem igaz.
Visszatérve a témához: Gerard Menuhin könyvét sem engedik (de facto) árusítani olyan országokban sem, ahol nincs ilyen törvény. Talán te sem hallottál a könyvről és a többi idevonatkozóról sem, nem véletlenül... így érvelni vagy véleményt formálni is "érdekes".

Itt nem csak hogy nem érvényes a Audiatur et altera pars!, hanem egyszerűen kicsinálják, börtönbe vágják azt, aki más véleményen van. Maga ez a hozzáállás kelti fel egyre több emberben a gyanút és keresi a tiltott szempontokat.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#39
Elvileg azt is büntetik, a kettő együtt szerepel a törvényben. Az mondjuk igaz, hogy azt kevesebben tagadják, de nem is vadásznak az azt tagadókra.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

molnibalage83
#38
Nem ezt mondtam. Egyszerűen a hasonlatnak nincs semmi értelme. Ellenbe egyesek kőkeményen tagadják a holokausztot, mikor nyilvánvalóan megtörtént. Hogy ehhez miért kell törvény, azt nem tudom. Ennyi erővel a komcsik bűneinek tagadására is lehetne egyet hozni...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

Tetsuo
#37
Tehát ott kell törvénnyel védeni a vélt igazat, ahol nincs elég bizonyíték? Vigyázz! Ilyenért börtönbe mehetsz.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

Bandicoot
#36
Amekkora troll vagy nem csodálkozom rajta hogy ilyen agymosott vagy. 😊

"Nincs ps4 exclusive mióta létezik a streamelés pc-re" GIGALOL!:D

#35
Azért nem semmi az élet ebben a liberálfasiszta diktatúrában. Remélem eljön az az igazi szabadság, ahol nem büntetnek a külön gondolatért, hanem komoly érvekre alapozott szakmai vitában megcáfolják vagy megerősítik azt. Legyen szó a történelem bármely korszakáról. Ezt a világot korunk liberalizmusa képtelen megteremteni, mert csak szólás és gondolat diktatúrában gondolkodik az egyén érzékenységét állítva (hamisan, látszatpajzsként) az előtérbe.
Utoljára szerkesztette: Paddy, 2016.01.11. 16:28:09

For the greater good

molnibalage83
#34
Ezt a Trianon tagadást nem értem. A térképek bizonyítják, hogy Trianon megtörtént...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

molnibalage83
#33
Általános történelmi téveszme... Kicsit uncsi már az ilyen "színvonalon" történő "érvelés"...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

Tetsuo
#32
"Lehet nem pontos adatok szerepelnek a történetben..."
Én csak annyit mondok: Khm. Óvatosan... óvatosabban fogalmazz ebben a demokratúrában!
Az átkosban azért vittek el, most meg ezért.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#31
Miután azt írod a Mentőexpedícióról, hogy "vérszegény és langyos", nem is csodálkozom, hogy te is azok közé a bizonyos értetlenkedők közé tartozol...

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

Tetsuo
#30
Pedig igaza van. Aki "kisebbíti" a bűnöket (márpedig jó materialistaként / liberálisként az emberek náluk darabra mennek) az törvényt sért. Bár érvényes lenne a bolsevik bűnökre is, azt de facto megvétózták felsőbb hatalmak - ugye.
Idevonatkozó cikk álliberáliséktól.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

Tetsuo
#29
Dehát ő pont azt mondja, hogy nem hiszi el... vagy félreértettem valamit?

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#28
amiket írsz azok után már nem csodálkozom a dizney ipari termékgyár (tkp. világszintű szórakoztatóipari agymosoda) téged is be tudott etetni az sw7-el
😊

#27
az a baj a nácizmussal (pl a holokauszt tagadókkal) hogy olyan károsak mint a szélsőlibsizmus

Bandicoot
#26
#14

Ennyit erről.

Az a vicc hogy jóval több a valós és logikus bizonyíték ellene mint a bizonyítékok mellette,főként a nagy túlélők meséi,amiken bárki józan ésszel felröhög....
Kulcslyukon át lélegzett a gázkamrában majd halottnak tettetve magát szökött meg.... Meg ki tudodd mászni a kamra hátsó ablakán és persze senki sem vette észre... Meg mindenféle védőruha nélkül uzsonnázás közben hullákat icipelő német katonák, miközben a ciklonb bőrön át is mérgező...Nem is beszévle arról aki németül bemagyarázta egy SS tisztnek hogy félreértés történt,és az simán elengedte....Jópárat olvastam ezekből a naaagy túlélőkből. Gyakorlatilag nem tudtam eldönteni hogy paródiát olvasok-e vagy sem. A vicc az hogy saját maguk csinálnak belöle komédiát azzal a sok ordas barosággal amit összehordanak.
Utoljára szerkesztette: Bandicoot, 2016.01.11. 15:41:34

"Nincs ps4 exclusive mióta létezik a streamelés pc-re" GIGALOL!:D

Montanosz
#25
Rád pont illik amit Eisenhower tábornok mondott amikor látta a sok szörnyűséget:

"Mindent örökítsetek meg, szedjétek össze a filmeket, szedjétek össze a tanúkat, mert egyszer eljön majd a nap, amikor feláll valami rohadék, és azt mondja, hogy mindez meg sem történt."

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

Bandicoot
#24
A múltbéli ténnyel erősen lehet vitatkozni.
Balf*szság hogy törvényben védik? Nem, el kell nyomniuk mindenkit aki csak egy picit is inkább az igazság felé hajlik és nem az elhazudott történelem felé, amiből jócskán megszedik magukat pénzzel egyesek a mai napig mindenféle kártérítés címszóval,ráadásul ami mögé instant be tudnak bújni illetve amivel rögtön tudnak példálózni amint valaki nemet mond a zsidó pofátlanságnak. Nem véletlenül sulykolják már tananyag meg különóra szinten is illetve butítják szinte heti szinten az embereket rádióban tévében ezzel a szeméttel. Dől a dogma szépen lassan..Úgyhogy már törvényben is durván büntetni kell aki ébren van.

"Nincs ps4 exclusive mióta létezik a streamelés pc-re" GIGALOL!:D

grebber
#23
Stallone !!!!!!

Next PC upgrade: 2022

UUUU
#22
Ácsi, az nem a tagadása a holokausztnak, tehát nem is itélnék el, ha egy tudós, alátámasztva valós dokumentumokkal a számbeli különbséget bizonyítani tudná.

Az más kérdés, hogy mindenki tudja, akinek van valami kis sütnivalója, hogy miért használják fel ezt még mindig, a múltra mutogatva.
Leirtam itt is már, szimpla érzelmi manipúláció, ahogy ezen filmek is.Ezért lovagolják meg évről-évre és próbálják felhasználni.
Ha elrettentésként tennék, még erthető lenne, hogy soha ne forduljon elő ilyen borzalom, de amig a tudjuk ki ország is terrorban tart más országokat és öl embereket,gyerekeket államilag és más országok által támogatva,addig ez a visszamutogatás is csak egy nagy álszentség és politikai és hatalmi játszma része csak.
Utoljára szerkesztette: UUUU, 2016.01.11. 15:06:44

#21
Abban biztosan egyetértünk, hogy a Holokauszt teljes tagadása vagy lefitymálása nem szimpatikus jelenség. De hogy ezt törvényben kelljen megvédeni, ez valami akkora balfaszság, hogy az elképesztő, nem beszélve a gigászi kettősmércéről, hogy pl. a tatárjárást, Trianont vagy a holodomor-t bárki tagadhatja vagy lefitymálhatja (más kérdés, hogy magát minősíti vele), de a zsidók tragédiáját, azt nem, az "szent".

Úgy értem, ha van egy tudós, aki nem antiszemitizmusból, hanem tudásszomjból rájön, hogy Auschwitzban nem 1 milliót öltek meg, hanem 950k-t, akkor azt el kell ítélni?

Hogy a tökömbe lehet egy múltbéli tényt dogmaként rögzíteni? Mi ez a böszmeség? Borzalom.
UUUU
#20
Az egy dolog, hogy pontosítani kell e vagy sem. Ellenben a mai jogszabályoknak megfelelően, a tagadása, lemítozása,leholokamuzása bűncselekmény, mint ahogy az ezen és hasonló oldalak ezen megjegyzéseinek a moderálása is a feladata lenne.
Az egy dolog, hogy lehet nem pontos adatok szerepelnek a történetben, ellenben azt tiszta fogalom, hogy létezett.

Azt pedig már többször leírtam, hogyén kifejezetten utálom, hogy ezen passzátszeleket használják fel, a filmekhez, hogy amúgy a zsidóság által uralt médiákban felemelkedjenek az ilyen alkotások.
Belinkeltem én már szovjet haláltáborokat is, ahol maguk az orosz zsidók voltak az elkövetők. Azok a filmek tuti elbuknának, mert a jelenlegi uralkodó kasztot negatív szemben tüntetnék fel.
De a megjegyzés a holokauszt tagadásról, teljesen más kategória.

#19
Igen igen, ez is egy fontos kérdés. Tehát pl. a Holokauszt bűneinek tagadására utaló előkészület-e, hogy a Holokauszt bűneinek tagadását büntető törvényt valaki hülyeségnek tartja.
Bandicoot
#18
A megfelelő pontosítás az lenne ha eltörölnék. Eleve nevetséges volt ilyet meghozni,dehát űzni kell a bizniszt és nem lehet ellent mondani...😊

"Nincs ps4 exclusive mióta létezik a streamelés pc-re" GIGALOL!:D

#17
Pedig egyébként lassan pontosítani kellene ezeket a szabályokat. Pl. hogy azt kell-e hinni, hogy a zsidók bőréből lámpaernyőt meg könyvkötést készítettek, mint ahogy a 70-es években mondták, vagy mostanra már be lehet látni, hogy ez aprócska túlzás volt a nagyobb jó érdekében.

Vagy hogy Auschwitz-ben 4 milliót öltek-e meg, ahogy korábban állították, vagy 1 milliót, ahogy a mostani emléktáblán áll. Szóval be kell-e perelnem az emléktáblát lefényképező embereket, hogy kisebbítik a Holokauszt bűneit pl., vagy elfogadhatom az 1 milliós számot, ami -szemben a korábbi, talán kissé túlzó becslésekkel- minden bizonnyal tökéletesen igaz és pontos.

Még a harmadik aggályom, hogy felfele lehet-e tévedni. Tehát ha én azt mondom, hogy 1000 milliárd ember halt meg a holokausztban, akkor az büntetendő-e.
Utoljára szerkesztette: Archenemy, 2016.01.11. 14:30:56
UUUU
#16
"Az Esztergomi Járásbíróság elsőfokon 800 ezer forint pénzbírságot szabott ki egy férfira, aki a Tett és Védelem Alapítvány egyik Facebook-posztja alatt elhelyezett hozzászólásában – egyéb antiszemita megnyilvánulások mellett – „holokamunak” nevezte a holokausztot."

Úgy hogy szerintem nagyon gyorsan fejed ezt itt be, mert a "holomitosz" pont ez a kategória.
Ezt pedig úgy mondom, hogy a liberális média állandó holokausztra visszamutató magatartását és az érzelmekre ható manipulációját ezzel kapcsolatban kifejezetten utálom.

#15
"Azt is mondták annó hogy a föld lapos,és aki ennek ellent mondott azt megégették. Ejha."

Értem a célzást, de ezt akkor is kénytelen vagyok kijavítani. A középkorban nem gondolták, hogy lapos a Föld, és pláne nem égettek meg senkit emiatt. Ezek jellemzően ilyen 19. századi kitalálmányok a "sötétközépkorról", mint pl. az első éjszaka joga, a vasszűz, vagy az erényövek.

https://en.wikipedia.org/wiki/Myth_of_the_flat_Earth
Utoljára szerkesztette: Archenemy, 2016.01.11. 13:58:47
Bandicoot
#14
Azt is mondták annó hogy a föld lapos,és aki ennek ellent mondott azt megégették. Ejha.


"Nincs ps4 exclusive mióta létezik a streamelés pc-re" GIGALOL!:D