X4 - Foundations

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

RJoco
#7026
Az első kis részlet:
Timelines 1
Utoljára szerkesztette: RJoco, 2024.06.22. 15:48:10

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#7025
"Ennek mi a lóf.sz köze van a bétához."

Béta alatt rengeteg a hiba. Sokminden eltolódik, aztán, ahogy írod, megjavul vagy épp nem. Majd kiadják a kiadhatót, amit nem az utolsó bétából csináltak, hanem egy korábbiból és az utolsó javítások még nem kerültek bele.
Asszem ezt mintha már párszor eljátszotta volna az ego. De lehet, hogy már más játéknál is volt így.

A lényeg, hogy te kétszer annyit sz0psz a béta miatt azokhoz képest, mint akik nem bétáznak.
Szóval éppenséggel csak pont ennyi köze van a sok negatív tapasztalatodnak ahhoz, hogy bétázol.
Eleve problémás a játék itt-ott. Ráadásul te már a kezdetek kezdete óta benne vagy. Én itt pl. kihagytam az első pár év nyalókát. Nem véletlen. De nekem nincs is több ezer órám benne. Még csak 500 fölött járok kicsivel. És inkább van több pozitív emlékem, mint negatív. Egyszer kiírtottam az univerzumot is :))

Szóval csak pont emiatt ""Persze mert te bétázol!"".

A segítséget köszi! Nem szenvedtem, hogy leírjam még egyszer. Ismerem a kopipasztét. ;)

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#7024
Sokat vívódtam, hogy leírjam. Természetesen nem egy pozitív élményről van szó.
Gondoltam ugyanis, hogy ha már el lehet foglalni a terraformáló hajót, akkor UCCU.
Csak azt felejtettem el, hogy már korábban nézegettem amikor Boso Ta szólt, hogy felbukkant... De nem bukkant fel. Mármint nem látszott a térképen és nem is adott rá - hozzá feladatot. Tehát: Csak a vak lárma. És ezzel tulajdonképp le is írtam mindent.

Nekiálltam és elmentem a korábbi felbukkanási területre. Ami nem nagy, mert három új szektorról van szó. És vártam, hogy megjelenik. Egyik szektorban én voltam és egymillió radar bója, másikban járőröztettem egy egész ütős kis csapatot, természetesen az is tele bójákkal. A harmadik meg egy forgalmas szektor, mert oda járnak bányászni a hajóim. Oda bója se kell.
Nem bukkant fel. Hiába jött az üzenet, hogy felbukkant!
Nincs rá küldetés.
És az sem újdonság, hogy ez történik, mert a béta időszak alatt volt már ilyen. Aztán megjavult (megjavulították!) És most a kiadott változatban megint szar.
Mit gondoljak?
Nagyon sok gondolat és érzés kavarog bennem és nem kellemes - pozitív fajtából.

Segítek nektek a reakciókban. Mármint a dekonstruktív, ostoba, bántóakban. Mert az építő támogatók nem zavarnak és azok az emberek akik ilyet tudnak, azok csak szenvedjenek. ÍRJÁK CSAK LE!
A megveszekedett hülyéknek segítek:
- "Persze mert te bétázol!"
- Igen. És? Mint írtam jó volt, aztán nem, aztán megint jó. Most megint nem. Ennek mi a lóf.sz köze van a bétához.

- Persze mert te...
kék szemű vagy,
szőke vagy,
magas vagy,
alacsony vagy,
férfi vagy,
nő vagy,
BUZI (-e) vagy!


Ez lett volna az utolsó örömöm ebben a játékban.
Még várok pár frissítést és ha nem történik előrelépés, akkor felszabadítom az általa elfoglalt helyet és nem büntetem magam tovább ezzel a játékkal. Nem nagyon panaszkodhatnék a néhány ezer óra után, de azoknak a közel a fele fájdalmas volt. Amolyan SE VELED - SE NÉLKÜLED helyzet... Ezek mindegyike úgy végződik, hogy elhatározzuk magunkat és véget vetünk neki. Vagy beledöglünk. Olyan nincs, hogy egyszer csak minden jóra fordul.
#7023
Töltsd fel.
RJoco
#7022
No futottam néhány karikát. Hát nem így terveztem.

Ha érdekel, akkor az első Graph részeinek a nagyját, meg az elejét felvettem.

Először egy verseny volt. Van benne egy kapu, amit mindig eltoltam. A 3 körös versenyben így is a 2. lettem. Szóval ez őszintén szólva egy kis csalódás volt, mert utolsónak kellett volna lennem. Volt, hogy a bizonyos kapu (csekkpont) körül két kört is tettem, mire átmentem. Milyen béna lehetett az I, mint intelligencia. Játék intelligencia? GI :)))) Na mindegy.
Aztán valami nagyon tré kis hajóval kellett volna kísérnem 3 szállítót. Elsőre engem lőttek ki. Asszem eddig tart ez a videó. Másodszorra már tudtam használni a segédeim, mert azok is vannak, csak be kell állítani valami gyorsgombot a parancsosztásra. Viszont lelőtték mind a 3 szállítót. Jah, az ellenfelek Xenon-ok voltak. Nem is nagyok, hostile-re mindig egy M-es dobott be. Szóval ez nem ment még annyira sem, mint az első.
Mi is volt a harmadik. Hát bakker, elfelejtettem. Még jó, hogy felvettem. Szóval egy Nemezissel, rajta ratatával (a kedvencem) meg egy plazmával kellett paranidokat lőnöm. Először Perzeuszok, meg Tézeuszok voltak, aztán Gorgonok. Ez időhatáros volt, így túléltem. Mondjuk a Gorgon-ok elég lomhák voltak, ellenben drónokat dobáltak. Az idő lejárta előtt kicsivel már megjelent legalább egy Nemezis. Épp időben.
Az utolsó "nagy" feladat egy batár nagy Split hajó megvédése volt. Itt 3 hajót vesztettem, de mindig újjal szállhattam fel az anyahajóról. Mint kiderült, a cél a kapun való átjuttatása volt. Xenon-ok jöttek. Volt egy szép nagy, meg sok kicsi.
Kicsit zavaró volt, hogy a folyamatos pofázás, meg az állandó célpont (sárga jelölő) változtatgatása. Először a nagy hajó hajtóműveit kellett kilőnöm, aztán mehettem a kisebbekre. Aztán megint a nagyét, mert megjavította és utolérte az anyahajót. Aztán már hol ide váltott, hol oda, mert megjelent pár P is. Illetve a P-t mutatta, de a hajtóműveket pofázta. Tényleg nagyon zavaró volt. Azért sikerült teljesíteni. A Xenon hajók nem a játékban megismert bogár formájúak voltak, bár igazán az X3-as Xenon-okra sem ismertem rájuk.
Ezt követően jöhet a Graph 2, ahol 4 "kisebb" feladatot kell teljesíteni és jöhet a nagy.
Most tartok egy kis pihit. Ez így igencsak intenzív.

Ami nagyon zavaró, hogy egyrészt mindig be kell kapcsolnom, hogy egérrel forgolódok és ez a térkép megnyitásánál kikapcsolódik. Már nem emlékszem rá, hogy ez korábbról benne maradt hiba vagy van rá kapcsoló, hogy ne csinálja. Vezetés közben, ha elmegy az irányítás, az nem túl jó.
Amúgy 4GB anyagot szedett le.

Ja, és mivel moddolt a játék, ezért, ha be is jelentkeznék online, valószínű, hogy akkor sem töltené fel az értékeket. De ezt csak a feladat elvégzése után írja ki. A feladatt előtt annyit ír, hogy jelentkezz be a .... módon.

Ennyi után azt mondanám, hogy aki már nagyon sokat játszott az egy szem mentésével, annak ez a stílus tényleg bejöhet. Nem unalmas, az biztos. Legalábbis így az eleje. Egypár sok órát bele lehet tolni.
És tényleg csináltak rendes tutorial részt.
A grafika viszont enyhén szólva is érdekes. Alapvetően szép, de vannak helyek, részek, ahol nem ezt várnám egy "mai" játéktól. És lehetnek elvárásaim, mivel a grafikát az elmúlt két frissítésben nagyon tolták.

Nem olvastam át. Az esetleges hibákért bocs. Ha nagyon elírtam, szólj és megnézem, hogy mire gondolhattam ;)
Utoljára szerkesztette: RJoco, 2024.06.21. 18:40:29

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#7021
Na igen, nálam most ez verte ki a biztit. Mert azt a nyamvadt levelet sem tudták volna előbb küldeni.
A soundtrack-eket megtarthatják maguknak. Játékon kívül úgysem hozzák számomra azt, amit a játékban.

Viszont ez a Community-s cucc mi?
Persze biztos benne van a 18 oldalban, de lehet, hogy nincs. Ezért nem is állok neki elolvasni. Majd, ha anyanyelvemre fordítják...

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#7020
Még csak nem is 15 ajró, ha csomagban veszem...
Vagy ha még telhetetlenebb vagyok...
#7019
Nem vették el. Az enyémek, de nem csinálnak semmit!
Kiállítási darabok lettek.
De nem tudom onnan elmozdítani őket. Bárcsak lenne egy vontató hajó ebben a játékban IS!!!!

A frissítés méretét max az internetből tudhatod meg. Mert nekem ugye folyamatosan frissült, ahogy a béta verziók jöttek. És most a rilízzel nem is jött le semmi. Előtte egy vagy két nappal volt egy hotfix 2


Ezt meg nemrég kérdeztem az egó fórumban. Senki nem válaszolt rá. Nem is tudták: "Both the redesigned Xenon models (PE, SE) and the new Terraformer models introduced in 7.00 can be boarded and flown"

Aztán mégis válaszoltak és hozzáfűzték, hogy senki nem papagáj és igenis olvassak el 18 oldalt. Na az ilyenekre szívesen ráküldeném dzséjésnémabobot.
Egy fórum azért van, hogy kommunikáljunk. Ha ez ismétlésekkel jár, akkor azzal jár. Nekem sem esik jól huszadszorra elolvasni ugyanazt. (Leírni sem! :-D) de mégis megteszem, mert egyszerűbb, mint konfrontálódni egy szerencsétlen tájékozatlan emberrel, aki nem is tehet semmiről.
Majd nyugodtan szembesítsetek a szavaimmal, amikor ez ellen ágálok! :-)

Szóval: Parasztnak, debilnek, gyökérnek áll a világ, de a lényeg: A terraformáló hajó elfoglalható. Ez lesz a cél ezen a hétvégén.

Hol a tökömben van az a nagy piros gomb, amit meg kell nyomni, hogy vége legyen ennek a nyomorult degenerált világnak?
RJoco
#7018
Megint elvették? ;(
Mekkora a frissítés? Csak, hogy tudjam, mire számítsak. 2 perc alatt meg lesz vagy 5 percet kell majd várnom :)
Sajnos délutánig nem jutok géphez. Nem ezt terveztem, de így alakult.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#7017
Amíg nem kapom vissza a négy Xenon hajómat tőlem egy megveszekedett árva buznyákot sem kapnak. És még örülhetnek ha nem áztatom őket rommá a közösségi médiákon! -ban, -hoz, -nek, -től.


Jaaaaaa, és még KI IS KELL SÉRTŐDNÖM...!!! :-)
Utoljára szerkesztette: Jóózsf István, 2024.06.21. 00:40:59
RJoco
#7016
Épp most. 14.99€
Utoljára szerkesztette: RJoco, 2024.06.20. 20:27:47

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#7015
Megvettétek már azt aminek még mindig nincs ára és fél óra múlva megjelenik? :-)
RJoco
#7013
Fujj, de ronda.
A régi Xenon-ok jobban tetszettek. Még a Reunion idejéből.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#7012
És ez a 7.00-tól teljesen legálisan kerülhet a birtokunkba. Bárcsak azt tudnám, hogy az én birtokomba hogyan került?!?!?
Biztos valami ügybuzgó katonám foglalta el, amikor katapultált belőle a GÉP! :-)
#7011
#7010
De jó, hogy én nem bétázok. Egyszer megpróbáltam még asszem az Ribörsznél, aztán rájöttem, hogy nem nekem való, illetve a subnautica-nál voltam teszter egy darabig, küldözgettem nekik az észrevételeket, aztán vagy volt reakció vagy nem.

No, én tolom továbbra is az SW modot. Olyan szinten, hogy most támadtam meg a Mandaloriant 3 flottával, három oldalról, mert elegem lett már belőlük, ideje, hogy visszavegyek az arcukból. Nagyon jó, tényleg, olyan jó feelingje van, hogy ismétlem, aki szereti a Star Wars világot, rakja fel, még akkor is, ha csak 0.73. Van itt is Player HQ, csak meg kell találni.
#7008
Nem virágboltival, steam-en ki lehet kapcsolni az automatikus frissítéseket. A bétáknál (tulajdonságok > béták) meg ki tudsz választani régebbi stabil verziókat is - ha valamelyik modhoz régebbi kell akkor így vissza tudsz lépni (frissítés után is).

RJoco
#7007
Ezt jó tudni. Bétázni nem szoktam. Az automaikus frissítés kikapcsolása meg korábban nálam azt jelentette, hogy akkor frissített, amikor indítottam volna a játékot. De úgy látszik, hogy ez bizonyos játékoknál megkerülhető.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#7007
Kedves István!
Semmi gond, elnézést hogy "kétségbe vontam" a szakértelmedet. Egyszerűen az őrjöngő hozzászólásokból arra következtettem, hogy nem vagy tisztában a bétázás természetével. Pusztán jótanácsként írtam a kommentemet, hogy ne idegeskedj annyit.

#7006
Sziasztok! A nevem Lakatos Kanalaos Nintendo Ronaldo szólitsatok csak gólvágónak!! :)
predator1982 megtartotta élete első gangbang partyját, amelyen az aljas sg moderátorok szolgáltatták a mélytorkot :) és egyből teherbe is esett, de ki az apa? Lehet tippelni! muhahaha vajon shadowgay vagy jonika, dzsini?:DD
Várom a tippeket. :)
RJoco
#7005
Hétfő este kérdezhetsz tőle a redditen ;)

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#7004
3:45-től...
Eddig is volt halovány fogalmunk, de így már...
#7003
Tamás!
Azt azért még tisztázzuk (ugyan az előző hozzászólásomban leírtam) hogy a szóban forgó négy Xenon kapitális NEM MOD(DOLT) HAJÓ!!! A játék egy szakaszában lehetőséget adott a megszerzésükre!
Tehát, ha a kód úgy van megírva, hogy minden "VÉLETLENÜL" a játékos tulajdonába kerülő Xenon hajó pusztuljon, akkor továbbra is fenn fog állni a problémám!


7002: "TITULÓDTAK" mi? Tényleg én vagyok a hülye! :-DDDDD
#7002
Igen. Ezt olvastam. És örültem is neki.

Mindero!
Neked még utoljára elmagyarázom higgadtan.
Soha senki a büdös megveszekedett életben nem állította, hogy a mentésemnek bármi baja esett volna!
Annyira örülök, hogy olyan emberek oktatnak ki akik fele annyira sem értenek az adott témához, mint én.

Tehát: Százezermillió éve bétázok több játékban is. Ha valaki tudja, hogy biztonsági mentéseket kell készíteni, az én vagyok! Emiatt kérem SZÉPEN a nagyközönséget, hogy ne oktassatok ki. Mert különben küldöm dzséjésnémabobot! :-)

Ami a lényeg. Szép tagoltan írom, hogy az is értse, akinek eddig nem sikerült felfogni.
A mentésemnek semmi baja. EGYIKNEK SEM! Ellenben bármelyiket töltöm be, a játék ez első ezredmásodpercben felrobbantja az összes Xenon kapitális hajómat. Szám szerint három "K"-t és egy "I"-t. Ez pedig ahogy Tomonor is írja, a 7.00 RC1 hozadéka.
Valaki azt mondta az egó fórumán, hogy a 2.5-ben volt lehetőség elfoglalni Xenon kapitálisokat. Azóta féltve őrzöm őket, mert KVÁZI PÓTOLHATATLANOK. A kincseim, ahogy az egó forumon is titulódtak! :-)

Tehát a 6998-as hozzászólásod HANGVITELE miszerint én segg hülye vagyok, az enyhén szólva is bosszantó. Pláne úgy, hogy valójában LEHET, hogy nem is én vagyok az!
Nincs harag!?!?!?
#7001
Inkább itt válaszolok, mert CBJ már írt választ neked az ego fórumon. Amit tapasztaltál az amolyan járulékos veszteség, mert nem az volt a kód főcélja, hogy elpusztítsa a moddolt Xenon hajókat, hanem, hogy az elfoglalt Xenon H hajókban a Xenon vadászok ne kerülhessenek a játékos kezébe vanilla játékmenet által.

Jelenleg Release Candidate 1 verzión állunk. Nem tanácsos előre igérgetnünk, hogy mi lesz az frissítésben, de amit CBJ válaszolt, azáltal írom, hogy jó eséllyel ki lesz véve ez a patch kód a játékból 7.00 megjelenésekor és a problémád megoldásra kerül. Addig lehetőleg ne játssz a bétával, mert minden újratöltésnél megsemmisülnek a Xenon hajóid.

De tényleg, csak úgy toljátok a játékot bétában, hogy számítani érdemes hasonló hibákra, főleg ha modok is beleesnek a képletbe.
Utoljára szerkesztette: tomonor, 2024.06.14. 17:39:23

Néha megesik, hogy a kígyó elesik. Mondta a kobra, és eldőlt jobbra.

RJoco
#7000
Hogyan kapcsoltad ki a frissítést? Virágboltival tolod?
Ha nem frissíti le a steam, akkor nem tudod elindítani. Illetve az indításra nyomva azonnal frissít és addig nem indít.
Vátoztattak volna ezen?

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#6998
Még 6 nap.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6998
Én csak azt nem értem, hogy mindenhova 1000x leírják, hogy aki bétázik az csináljon biztonsági mentést, mert instabil a játék. Másrészt meg te moddolt játékkal játszol. Ha szétcsesződik a moddolt játék, akkor várd meg szépen amíg kijön a hivatalos 7.00, utána várd meg amíg kijavítják/frissítik a modot, és utána tudsz játszani. Ez ilyen. Mintha direkt szivatnád magadat.

Én is nyomom most a SW moddal, ki van kapcsolva az automatikus frissítés. Majd ha frissítik a modot 7.00-ra (ami jó 1-2 év) akkor majd frissítek.

#6997
Erről konkrétan nem írnak. Olyan bejegyzés van a listában, hogy a H fedélzetén dokkolt xenon vadászok automatikusan a játékos birtokába kerülnek, ha elfoglalja.


Fixed uncapturable Xenon fighters aboard boarded Xenon H becoming player owned (new feature in 7.00).

Ha ezt úgy írták meg, hogy SEMMISÍTSE meg a játék az ilyen (Vagy akármilyen) módon birtokunkba került BÁRMILYEN nem birtokolható Xenon hajót, akkor bizony likvidálhatta a kapitálisaimat!
#6996
Az a komplex még csak csecsemő! :-)
Ebben a formában nálam sem okoz sebességi problémát! A normál idejű sebesség ebben a szektorban 50-60 fps között van valahol. A SETA 6-9

Persze, hogy nem birtokolhatunk Xenon kapitálisokat. És mivel most játszadoznak azzal, hogy egyik másik kisebb hajót mégis elfoglalhatunk, valahol a nem megfelelő utasítást írták a játékba, ami instant megsemmisíti az összes kapitális Xenon hajómat! (Korábban is volt ezzel kapcsolatos baki, de akkor csak a kapitányok tűntek el. Azokat simán lehetett pótolni.)
Szerintem nem ez a módja. Nem vagyok hajlandó megválni tőlük. Ha nem maradnak az enyémek, akkor inkább nem játszom a játékkal. Ez elsőre butaságnak tűnik, de annyira tele van már velük a tököm, hogy szinte semmit nem vesztenék. Amennyi örömöm, annyi bánatom - bosszúságom is származik ebből a játékból. Csak egy újabb keserű búcsú, egy olyan dologtól, amit a szép emlékek emelnek magasba, de valójában csak büntetem magam vele.

A 7.00 előtt fent sem volt a gépemen, mert már nem hozott semmit. Most visszatettem, hogy HÁTHA... Hát, ja. Kutyából nem lesz szalonna.
#6995
nem írják, hogy javítottak valamit valamiért? merthogy anno én is próbáltam szerezni nagy hajót, és csak ilyen-olyan himi-humi trükkökkel sikerült. ez miatt én azután nem is erőltettem a dolgot. látszott, hogy nem úgy van tervezve a rendszer, hogy játékos birtokolja ezek közül bármelyiket is. bár a kis hajókat ha jól emlékszem normál módon magamévá tehettem. mondjuk csak arra használtam, hogy remote elküldjem egy dokkba és azután eladtam. na csak azért mert ha így van, akkor csak fixáltak valamit ami eddig el volt cseszve.

más: beszéltünk a komplexekről. na a képen lévő komplex nálam semmi gondot sem okozna, ez még nem tűnik olyan nagynak. egy ekkorát még egy "sűrű" rendszerbe is be tudnék tenni. van is, kishajógyár ha jó helyen van az termeli a pénzt.
#6994
300/200 a vérnyomásom!
#6993
Akármelyik mentésemet töltöm be, ez fogad. (Az üzeneteket nézd!)
A játék jelen állásában se szó se beszéd kinyírja a féltve őrzött Xenon hajóimat. DE mégis mi a búbánatos büdös rohadt tetves nuniért?
Mi a teleinterkurzált bánatos péniszt csinálnak az egónál. Egy hajszál választ el attól, hogy töröljek minden kapcsolatot ezzel a csürhével!
#6992
hát vettem a fáradtságot, bányászat helyett vásároltam az alapokat. be lehet úgy balanszolni a komplex működését, hogy jó áron vegyem. így nyereséges maradtam, és a cuccot is hozták dögivel. mondjuk az idegesítő kissé, amikor már a 30. fickó hoz 3-7 valamit. miközben rohadt sokk kell.
javító modulokkal akkor kísérleteztem amikor annyira leterhelte a paranid a hajógyárat, hogy nekem már nem jutott hely. volt, hogy egyszerűbb volt vennem a hajót mint gyártani. úgysem tudok mit kezdeni azzal a töménytelen zsozsóval amit a gyár hoz.

a játékra jellemző, hogy a paranid melletti xenon szektorba raktam egy már nemtom milyen gyárat (nem túl drágát), a beszerzésnél pedig beállítottam rohadt magas árakat. az állomást úgy helyeztem el, hogy a szállítók a xenonok orra előtt guruljanak. irtotta is a xenon őket. idővel szétlőtték az állomásomat is, amit mindig újra építettem. ez is bőven kijött abból a nyereségből amit a szomszédos hajógyár termelt. egy idő után viszont be kellett menni a szektorba kicsit ritkítani a xenonokat, mert már csomóan ott álltak a kapuban. az xl útvonalának takarítása után már lehetett is dobni az új állomást. egy darabig jól el lehet lenni vele. kíváncsi vagyok meddig kell még várni az öntanuló játékokig.
RJoco
#6991
Lehet, hogy nálam ez a gond.
Ha már megvettem a hatalmas területet, miért ne akarnám kihasználni? A hajógyárhoz nem csak a hajtó gyártásához szükséges részek kellenek, hanem rabszolgák is. Így kerül rá lakómodul és minden ahhoz, hogy szaporodjanak.
Emellett, ha már gyárt mindenfélét, mert a hajókhoz majdnem minden kell, akkor ráakasztok még néhágy modult, hogy gyártson nekem olyat, amiből állomás lesz. Így a leggyorsabb bővítési forma, ha ezt a komplexet bővítem, hiszen minden megvan hozzá. Vagyis nem egy fajta hajót fog gyártani egy dokkban, hanem lesz rajta minden fajta hajóhoz gyártó dokk. És nem is egy.
A tervezésnél, ha jól emlékszem, akkor kapásból két XL-t és 3 L-t tettem le az egyiknél. A kisebb hajóknál annyira nem lényeg, mert ott egyszerre sok gyártódhat. De azért abból is van pár. Javító dokkot meg nem szoktam lerakni, mert nem látom értelmét. A gyártó tud javítani is. De általában erre nincs szükség, mert harc során a legtöbb hajó eldurran.
Persze egy ilyen állomáshoz kellenek bányászok is. Anno úgy indult, hogy 100 M-es. 50 kavicsra, 50 gázra. De nagyon elkezdték fogyasztani őket a Kha`ak-ok. És elcseszték az AI-t (vagy nálam csesződött csak el), így már nem menekültek úgy el, mint korábban. Mindig visszamentek kipukkadni. Már volt kapacitásom, így lett 50 L-es kavicsra és 50 L-es gázra. Aztán azóta szerintem még hozzáadtam párat, mert kellettek.

A terránoknál csináltam olyat, hogy az EC gyár a Merkúrnál van, mert ott olyan szorzó van rá, hogy ihaj, míg a hajógyár talán a Szaturnusznál van. A bányászok meg lejárnak valahova alulra kavicsot szedni.
De mivel bejött ez is, a meglévő komplexre is elkezdtem felhúzni a terrán modulokat. Legalábbis az egyikre. Aztán elfogyott a lendület és már nagyon rég nem játszottam vele. Ezért is várom az új kiegészítőt. Akkor nekiállok a nulláról. Kíváncsi vagyok, így hogyan alakul az univerzum. Minden fajnak ugyan annyi ideje lesz a fejlődésre és terjeszkedésre, nem úgy, mint mikor bejön egy DLC és az adott fajnak csak pár dolga van, aztán éljen túl, közben meg fejlődjön.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6990
Én nem háborúzok senkivel!
Egyedül a szemtelen kalózokat kell lecsapdosnom mint a legyeket.

Viszont ahogy Jocó is írja, rajtam kívül mindenki mindenki ellen és valóban a hajógyárak környéke egyben roncstemető is. Több hajógyáramnak van újrahasznosító üzeme, de sajnos rohadtul nem rentábilis! Egyszerűen a világ EC-je nem elég, hogy kulturáltan működjön. Most is épp csalni próbálok egy Xenon EC gyárrészleggel (egyik modhoz tartozik) hátha úgy fenntartható. És ehhez baromi sok "DESZKA" kell. Már a hajóépítéseknél is belefutottam deszka hiányba.
Akkor nosza építsünk deszka gyárat. (Ez volt az ötletem, amit közben elkezdtem kivitelezni.)
Nekem a játék 90 (de lehet hogy több) százalékát az építkezés teszi ki. A harcban nem lelem örömöm, mert vagy én megyek és mészárolok. Vagy ha nem bírok valamivel, akkor küldök flottát, de az többnyire fájdalmas a már említett kapitális és egyéb bénaságok miatt.

A komplexeket úgy építem, ahogy az igény követeli.
Megépítem valamekkorára. Ha nem elég, mert mindig üres, akkor toldom-foldom. A végére meg mindegyikből giga... lesz.

És ahogy Nibron is írja. Miért ne lenne önkiszolgáló az a hajógyár és akkor nem kell a szállító hajókat is koordinálni. Ezt a számítást is megspóroljuk a gépnek!
4 önellátó és 3 ami csak és kizárólag hajóépítő modult, meg napelemet tartalmaz.
#6989
komplexeket jómagam is hajógyárakra csináltam. egy komplex feladata az, hogy önállóan kiszolgáljon egy hajógyárat teljesen. nálam ez még jól is működött ha olyan helyen építettem fel, ahol más nem nagyon volt. maga a komplex általában nagyra sikeredik, de szerintem a közelében sem jártam Pista bátyóénak. viszont nekem jól műkszik a dolog, nem kell másik szektorból vezérelnem. szépen végig is nézegettem ahogyan épülgetett. közel sem 6-7 fps-el. rendesen ketyegett ahogyan kell. ha valami miatt megnövekszik a forgalom, akkor előfordul némi lag, gondolom ez a játék hibája nem a gépé. azért ha nagyon szeretnék valami sokféle dolgot egyszerre művelni, akkor előfordul, hogy elfordulok a komplexről, esetleg távolabbra elhúzódok tőle, és úgy fordulok, hogy a semmibe nézzek. ez bőven elég ahhoz, hogy az interakciókat folyamatosan tudjam akadásmentesen vezérelni.

csináltam olyan komplexet, ahol a kicsi és a nagy hajógyár együtt van, sőt külön vannak javítódokkok is, de az már tényleg irreális volt. szakember lévén elkezdtem utána számolgatni, hogy csak a háttérszimulációnak mit kell művelnie, majd azt a töménytelen adatot grafikai formába önteni. elég félelmetes volt. ezért szerintem az egy hajógyáras komplexek jól működnek, többet csináltam már és nincs velük gond. de ahol több hajógyárat kell önállóra üzemeltetni, ott már józan ésszel kalkulálva is gond van. Így külön szektorban vannak a hajógyárak. mindegyikben egy. és nincs gondom velük.

valamiért nekem úgy tűnik, hogy a napelemek eléggé terhelik az fps-t. ezért azokat mindig kívülre, kicsit távolabb teszem a központtól. az árnyékuk lehetőleg ne vetüljön semmire.

mostanában nem játszottam vele, az SW modot kipróbálnám, de játékra nincs most időm.
RJoco
#6988
Kereslet nálam is van. Főleg hajóra, ha elintézek egy két gyártósort.
A Paranid és a Split folyamatosan háburúzik. Van, hogy mind a kettő nálam gyártatja a hajóit, amik kb. azonnal megsemmisülnek kidokkolás után, mert szétlövik egymást az állomásomnál. Úgyhogy ismét gyártatnak.

Érdekes, hogy azt írod, hogy az elején mindenki erős. Mikor én kezdtem, akkor mindenki gyenge volt. Mindenki építkezett, hajók sem voltak nagyon. Ahogy fejlődött mindenki, úgy lett telítettebb a játék.
A Xenon-nal nehezen bírtak. Ha nem segítek, nem tudom mikor kerekedtek volna felül. És én is egy kis Nemezissel vagy Sárkánnyal estem neki a K-nak, mert nagy hajóm még nem volt. Lassan, de ki tudtam lőni.

Nem csak a komplexekkel van gond. Amúgy persze, hogy ezt nem reklámozzák. Nem tenne jót a játéknak. A fejlesztők is csak annyit játszanak, hogy megmutassák, fut. (Egyéni vélemény, de nekem úgy tűnik.)
Az egyik rendszerben direkt csináltam sok kis gyárat. Minden anyagra egyet. Néhány gyártómodullal. Kevesebbel, mint te. Szétszórva. Ezt sem szereti a játék...
Meg a sok hajót sem.
Egyszer kiírtottam a galaxist. De tényleg mindenkit. Na, utána nem volt gond az FPS-sel a komplexeim mellett sem. Csak ugye üres lett a játék.
A terraformálós lehetetlen erősségű feladatánál azt a rengeteg jeget visszatöltögetéssel kellett leküldenem a bolygóra, mert néha elszámolta a gép és nem könyvelt le minden leküldött csomagot. Ez pont az a jelenség, mikor X3 Reunion-ban egy M0-ás hajó összes lövege tüzel, szemben egy K vagy I összes lövegével és én nyerek, mert a másik lövedékeinek a felét eldisszipálja a processzor. Volt-nincs.

Ha nálad számít, hogy visszavedd a grafikát, akkor kevés a VGA-d. Nekem sosem volt ilyen gondom, a VGA mindig unatkozik. A 4080-ason még nem is játszottam. Várom a 20-át. De az 5950X-en pont olyan problémám van, mint Istvánnak.
És ugyan ki ne szeretne komplexeket építeni és menedzselni?
De sajnos ez nálam is úgy működik, hogy rendszeren kívülre megyek. És, ráadásul ez még nem is elég, mert sokszor a rendszerben is nagyon kívülre megyek. A múltkor az orrom előtt veszekedett két kis vacakkal a Paranid meg a Split. Egyfolytában ment a rádiózás, de egyik sem lőtte le a másikat és nem is takarodtak el. Annyira idegesítettek már, hogy odamentem és lecsaptam mind a kettőt. Vagy az idióta kalóz, amelyik azt gondolja, hogy majd jól kirabol. Aztán mégsem.
Asszem a rádiózás is leállítja a SETA-t. Már csak ezért is volt idegesítő a két bohóc. Ha meg rám támadnak, akkor főleg leáll.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6987
Erre meg annyi a válaszom, hogy ezért nem építek olyan komplexumokat, amiket te, mert tudom, hogy nem bírja el az engine. Vegyünk alapul egy tök üres szektort.
Nálam egy gyár kb így néz ki:
1 db 3-as nagy dokk (hajógyárnál 2 vagy 3)
1-2 db S/M dokk
3-6 db L-es raktár
3-5 db L-es lakómodul
6-10 db gyártóegység
1-1 kaszinó+kocsma
10-12 db defence platform
...és az összekötő elemek.

Hajógyárnál ez másabb, ott sokkal több raktárt, Defence-t építek és rakok hozzá Admin centert is.
Egy ilyennel már lassul a játékmenet. Két-három ilyen komplexum és kb felére esik a képkocka. Ha még flottát is hozok ide, akkor negyedére, majd jön, hogy medium-ra állítom a grafikai beállításokat, mert élvezhetetlen lesz a játék.

Számomra az a meglepő, hogy ugyanez van egy sokkal erősebb gépen, mint az enyém? Mint mondottam, én egy régi konfigon tolom, amit fel kellett húznom egy kicsit, de könnyen meg tudom izzasztani.
Szóval az engine lehet a ludas, szerintem tökmindegy, milyen gépet tolsz alá. Egyszerűen annyit nem tud kezelni.
Az Ego a saját engine-jét használja, a demókban sosem láttam még olyan játékmenetet/komplexumot, mint amit te építesz vagy én, valszeg nem véletlenül. Egyből kiderülne, hogy nekik is akadozik.

Ez olyan, mint a szakmámban a mega-giga csoda milliós computeres térdízület a betegnek (egy kocsi ára egy ilyen), aki a kiállításon úgy fut, mint a nyúl (amputáltakról van szó, tehát akinek nincs meg az egyik lába), majd ha benézel a színfal mögé, ott fájdalmasan sír, zokog és vérzik a lába. De azt nem látja a nagyközönség.
Na ugyanez van itt is. A demoban nem látod, ott minden szép és jó, gyors, sima,stb.
#6986
Én inkább azt kérdezném, Istvánom, hogy hogy a bánatba van neked még kereslet bármire is? Irtózatos komplexeket építesz, én ezeknek csak kb felét/negyedakkorákat építek és egy idő után feltelik minden raktáram, aztán megáll.
Vannak még ellenfeleid a játékban? Vagy ha te nem is, de a gépi szövetségeseid sem nem irtották ki őket?
Mert itt az SW modban is ugyanaz jött elő, mint az alapjátékban.
Kezdéskor még mindenki erős, sokan vannak, háborúznak, nem győzöm gyártani a fegyvert/hajóalkatrészt. Aztán egyik felülkerekedik a másikon (az én segítségemmel), majd aztán én is elkezdek háborúzni és esik vissza az igény/kereslet.
Valahogy úgy próbálok egyensúlyozni, hogy ne irtsam ki az ellenfelemet, de ne is nőjön a fejemre. Itt nem csináltam még meg amit az alapjátékban, vagyis hogy az ugrókapukat beléptetővel szereltem fel (egy erődítmény, ami azonnal tüzet nyit minden ellenségre)

De tegnap is volt egy elég durva csatám (be is lassult a játék rendesen) és győztesen kerültem ki, pedig az ellenfél erősebb volt. Csak hál'Istennek a gép nem tud úgy támadni, ahogy én.
Szóval persze, vannak határai a játéknak, másként borzasztó unalmas lenne.
#6985
A kérdés költői. Ne válaszoljatok!
Jött egy üzenet, hogy az EZER ÉVE kifogástalanul működő ojjektumom pénzt kér.
HOGYMI?
Azt ugyan mi a bánatos péniszért kellene pénzt pumpálnom egy eddig jól működő komplexbe?
#6984
X4
Reménytelen.
Tudjuk.
DEB.SZKI most is lennének ötleteim, amiket nagyon szívesen megvalósítanék a játékomban...
De.... Hogy a f.szomba, amikor minden egyes perce kínszenvedés. Vagy olyan intézkedéseket kell tennem, hogy ott ahol épp vagyok... Mondjuk építkezem.. Legyen legalább 25 (HUSZONÖT) képkocka. Ami beesik 6-ra ha időgyorsítok. És ez is csak addig működik, amíg nem lesz elég nagy a komplexum, hogy így is úgy is megakassza játékot. És akkor mehetek át egy üres szektorba és távolról felügyelhetem... De abban mi a jó? Én látni akarom, ahogy jönnek mennek a hajók. Hozzák a NYERSIT (!!!) és épül lassan a gyár!

F.SZOMBELE!
Világ legjobb játéka lehetne!
#6983
Ígértem még képeket:



Millenium Flakon belülről:







Harc Mandalorian Kandosii Dreadnought vs Venator class Star Destroyer között:



Kilátás a Kereskedlmi Szövetség droidvezérlő hajójából:



...ez meg a hangár egy része:



Itt meg egy Corellian Corvette, ahogy éppen bedokkol. A méretkülönbség kivehető:



Egyes űrhajókon még klotyó is van:



Az első Tie Defender-em a hajógyáramból:



Ez pedig az Imperial Interdictor Cruiser. És tényleg működik, nem lehet Travel módra kapcsolni, amíg ez jelen van, tehát nem tud az ellenfél elmenekülni. De te igen, ha a tied a hajó.






Legyen ennyi elég most.


Utoljára szerkesztette: kisiku, 2024.06.10. 20:52:40
#6982
Nekem az jutott eszembe, hogy a saját szektorokra lehet törvényeket hozni. Meglehetősen korlátozott mértékben. (Ha jól rémlik, akkor az árukra vonatkozóan. Azt csak tiltani, vagy engedélyezni lehet.)
Én csak azt hoznám, hogy ha kárt okozol, megdöglesz! :-)
Caliph
#6981
ezért ilyen "bénák" a capital ship dizájnok,azaz fő fegyók előre,mert nem sikerül irni jó movement AI-t.. Rebirth hajói mennyivel szebbek voltak,és a fő fegyó nem csak elöl volt,és nem csak előre tudott lőni bizonyos szögben. értem én közeledéskor az orr néz az ellen felé,de akkor is :)

CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

#6980
Szerintem engedjék el ezt a Capital Ship movement témát, sosem tudták rendesen megcsinálni, habár én látok némi javulást. Na, nem a videó alapján, és nem is bétázok.
Az Intercept for commander elég jól működik M-es és L-es hajókkal is, habár tudom, hogy az S-re van kihegyezve.
A Defend for commander is relatíve jól megy, de ahhoz az kell, hogy valami rálőjön a védett hajóra..
Az Attack for commander-nél már van némi hezitálás támadásnál, de még az is megy.
Engem a menekülésre adott válaszuk idegesít legjobban. Az esetek 60%-ban nem tudnak elmenekülni a nagyobb teherhajók, csak párat tudtam megmenteni. Ja, és valaki árulja már el nekem, mi az a Coordinated Attack, mert nálam semmit nem csinál, csak egy kört lerajzolva beállnak a hajók a célpont köré és csak állnak. De nem történik semmi,

Mozgás: szerintem nem rossz, de tekintsünk el attól, hogy mennyire realisztikus. Nem tudom, mi alapján kalkulálják a mozgást, hogy vajon figyelemebe veszi-e az adott objektum méreteit vagy csak egy-egy forgáspont van, ami alapján mozog.
Itt a SW:Interworlds-ben úgy támadok, ahogyan annak lennie kell. Pl kiválóan működik az, hogy ráküldöm a vadászokat és bombázókat a célpontra, és ha nem is tudják elpusztítani, legalább lefoglalják a lövegeit, aztán mehetnek a Cruiserek, Fregattok és végül a Csillagrombolók.

Esztelen lövöldözés. Múltkor asszem Jocóval már kitárgyaltuk, nekem is hiányzik egy kicsit az a lehetőség, hogy bocsánatot kérjük egy-egy eltévedt lövedékért. Asszem az X2-ben vagy a 3-ban volt ilyen. Mert ez így borzasztó. Majdnem minden csata előtt mentenem kell, mert sosem tudom, mit lőnek szét a hajóim.
Még egy dolog: a Global Orders-ben be lehet állítani ,hogy mely ellenséges szektorokat kerüljék el a hajóid. Ez miért csak kb 50%-ban megy? Egyszer kikerüli, egyszer nem. Kiadok egy manuális kereskedést, erre csak átmegy a tiltott zónán. De miért? Van másik út is, ami biztonságos. Így aztán marad az a kereskedés, amivel először az utat jelölöm ki, majd az állomást, majd vissza is ugyanez.

Apropó, hamarosan rakok még képet, mert pár napja megszereztem a Tie Defender-t, Scimitar bomber-t, ISDII-t és az Interdictor-t és egyik jobb, mint a másik.
RJoco
#6979
Csak az első 3 percet néztem, de azok ott 4-en WTF?!?!?!?!??!
És mi az az odébb teleportáló hajó?
Nem emlékszem, hogy eddig ilyen lett volna a játékban.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#6978
Kiba.ás azon játékosokkal, akik már megtanulták, megszokták az ikonokat. Most tanulhatják át. Szerintem ez a legnehezebb dolog. Ha megkérdik, hány bolygója van a Naprendszernek, rávágom, hogy 9. Aztán elküldöm Tyson-t melegebb éghajlatra.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6977
Ez a hozzászólás nem a játék számítási kapacitásáról és a sebességéről szól.

Minden egyes verzióban, olvashatjuk, hogy fejlesztettek a kapitálisok, meg úgy általában a hajók mozgásán, manőverezési képességén. Most a harci manőverekről ne beszéljünk.
És én felváltva fogom a fejem és/vagy török ki hisztérikus zokogásban, vagy kacajban.
Tényleg? Tényleg ezt nevezitek ti fejlesztésnek?

Emlékeztek a ribörsz első kiadására, amikor órákat kellett várni, hogy egy idióta teherhajó kurva nagy felesleges kört leróva dokkolt egy állomásra? Ha el nem b.szta! Mert akkor ment még egyet és még egyet!
Szerintem nem vagyunk félúton a fejlett és az akkori szerencsétlenkedés között.

A másik nagy fájdalmam az esztelen lövöldözés. Többnyire az én káromra. "Ilyen az élet!" Mondhatnák a gyökér fogadatlan prókátorok. De nekik van egy rossz hírem. Mert az élet olyan,. hogy az állomásom az első baráti tüzet még elnézné. A másodiknál már erélyesen figyelmeztetné a parasztot, hogy viselkedjen. A harmadiknál meg úgy törölné a létezésből, hogy űrszemét sem maradna belőle!
És most mi van? Szétlövi a tetű az építési raktáramat én meg várhatom, hogy befejeződjön az építkezés.

Ehhez a játékhoz nem gép kell, vagy pénz. Hanem sok-sok türelem és még több nyugtató. Lehetőleg a hatékonyabbakból.

Más: Nem tudom mi van a húgyúbbal, de lejátszani nem képes semmit normálisan. Viszont ennek a dejónak a feltöltését akkor kezdtem, amikor itt a hozzászólást. Visszakattintottam a megosztó linkért és már azt írta, hogy 4K-s feldolgozás is kész van! AZTA!!!! :-O