Pathfinder
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#274
Egyébként nekem azzal sem lenne bajom, ha vannak a játékban fixen nehéz, szinte legyőzhetetlen ellenfelek is. Csak akkor csinálják meg úgy, mint pl a Gothic 1-ben az ork terület volt, hogy mindenki szépen elmondta ezerszer neked, hogy ne menj arra, mert veszélyes. Kaptál figyelmeztetést. De pl. a Drezen ostromát nem tudod kihagyni és simán beleszaladhatsz a balorba a citadella közepén, aminek -16-os ac-je van (régi szabályok szerint, 36 mostani szerint), amihez sok sikert, hogy megüsd 6-7. szinten. Vagy átütne a 31-es SR-ét. Közben immunis egy rakás dologra és magas a DR-je is. Csomó buffal persze, de fogalmad nem volt, hogy az 5. betört kapu után bossfight jön, mert az előző 4 vagy hány után nem jött semmi.
Nem tartom jó designnak, ha úgy tudom leverni az ellenfelet, hogy visszatöltöm a mentést és előre felkészülök valami olyasmire, amiről a karaktereimnek semmi fogalma nem lehetett, csak én mint játékos tudom, mert már egyszer játszottam. Ez metagame-ing.

#273
Az írásod alapján nem játszottál/játszol a játékkal, mert akkor nem írnál ekkora blődségeket.
Az hogy ki milyen karakterekkel szeretne játszani az az ő döntése. Gyengén megalkotott karakterrel/partival csak nehezebb a játék, de nem lehetetlen. A gond itt nem is az alapból, hogy nehéz a játék már normalon is és megkövetel bizonyos alapismereteket, hanem hogy bizonyos szörnyeknek nem indokolt a jelenléte (néha a mennyisége). Ott van Pl. Chorussina (lvl 16)/Blightmaw(lvl 18), akit 8-as szinten dob rád a rendszer. A jó hír, hogy ezek a típusú harcok teljesen kihagyhatóak. Viszont ezek ellen a te csodavarázslat load gamed sem véd. Nem véletlen, hogy a shield maze large elementálját csak a játékosok kb. 7,5%-a csinálta meg. Chorussina-t pedig 1%!
Egy RPG nehézsége nem a szabályrendszer mélyreható ismeretében rejlik, hanem abban, hogy hogyan mozgatja a modulokon belül a karaktereket, Megfelelő kihívásokat állítva eléjük!
Utoljára szerkesztette: fluency, 2021.09.23. 11:39:09

#272
Hú, kemény vagy, mint a bakaszar, öcsém. :DDD Az ilyen powergamereket páros lábbal basztuk ki a csapatból, asztali rpg-nél. Egyébként csak azért írtam, hogy nem ártott volna valami barátibb izét összerakni, hogy az eladások egy picit feljebb menjenek. Az előző részből 3 év alatt tudtak 1 milliót eladni, masszív árleengedések mellett. És akkor biztosan lesz 3. rész.
Egyébként a játék, ahogy írtam is, elsőre nehéz csak. Másodjára, amikor már tudod, mi merre, akkor már nem nehéz.Pl. Drezen ostrománál ki lehet a kemény harcok felét kerülni pl. a három kulccsal. Ha a játék ezt előre jelzi pl, hogy hol keressem, nem véletlenül három dretchnél van három külön dungeonben egy-egy, akkor lehet, hogy direkt erre megyek. És ez csak egy példa a sokból. Ha tudom, hogy a következő lépésnél jön egy boss fight, akkor a második végigjátszásra vagy load game-re már felbuffolom magam előre és nem nehéz. De nem jelezte semmi.
Ha szerinted a load game az a jó design jele, akkor tényleg nincs miről beszélnünk. :)

#271
"És de. egy RPG nehézségének abban kell megnyilvánulnia, hogy mennyire ismered a szabályrendszert és tudod a javadra fordítani."
Szerinted. Szerintem pl. ez már átmegy abba hogy hogyan tudom átverni a rendszert, majdhogynem cheesing és ebbe beletartozik szerintem a min-max. is. Nincs gond azzal ha valaki ezt élvezi, de én és az átlag szerintem nem.
Jó lenne ha a nehézség abban nyilvánulna meg, hogy vannak pl. bonyolultabb puzzle-k, az AI okos taktikai döntéseket hoz és ez nem abban nyilvánul meg hogy egy script szerint leszedi az összes buffomat mert miért is ne, hanem pl. okos manőverezéssel felosztja a csapatomat, rámegy a leggyengébb láncszemre és nem csak lescriptelve az MCt vagy a tankot támadja.

#270
A készítők nem árultak zsákbamacskát, pontosan tudni lehetett, hogy milyen játék is lesz ez. Kőkemény gyakás az elejétől a végéig. Aki a karaktereivel szeretne bábozni az vegye le a legalacsonyabbra a nehézséget és örüljön magának meg a hú de eredeti (nem az) karakterötletének. Aki pedig szeretne úgy játszani ahogyan azt a játék megkívánja akkor az olvassa el, hogy mi mit csinál vagy nézzen utána jobban az interneten. Azért rinyálni, hogy elkalapálnak mert mert nem ismerjük a szabályokat rendesen az utoljára óvodában elfogadható kifogás. És de. egy RPG nehézségének abban kell megnyilvánulnia, hogy mennyire ismered a szabályrendszert és tudod a javadra fordítani. Minden másra ott a legerősebb spell ami ellen egyik ellenfél sem tud semmit tenni. A Load Game nevű varázslatról beszélek.
#268
Az allied spellcastingot érdemes megnézned, mert ha spell penre gyúrsz, akkor az jól jöhet. Persze csak akkor, ha még nem vetted fel. Ezt csak combat logban jelzi! :)
Balor előtt én is felraktam comm prot evil-t, blur-t, displace-t, comm resist fire-t, heroism-okat, potikat ittam, azt csak lestem, hogy egy mozdulattal leszedett mindent. :)
Utoljára szerkesztette: fluency, 2021.09.22. 11:20:16

#267
Nem is annyira vészes ez a Balor, ha nem állok meg a crusaderek közelében. Először úgyis elnyom egy dispellt (hello buffok), aztán egy dominate spellt, aztán meg egy fire stormot, ami core-on olyan 57-79 között sebzett nálam. :D
#266
Mythic spell pent még a balor csata előtt nem tudtam felvenni. Nem emlékszem mennyi volt a karakteremé, de az SR31 az elég brutál magas. Elsőre ledarálta az én csapatomat is a rohadék, aztán másodjára persze rákészültem és levertük simán. Pedig az első csatánál megdobtam az intimidationt és elmentek a kis démonok mellőle, a másodiknál meg nem.
#265
Ez a spell penetration egy érdekes dolog, mert a mythic spell pen nálam nem adódik hozzá ahhoz, amit a karakterlapon ír. A simák igen, de a mythic nem emeli a lap szerint. Az allied spellcasting viszont jó, csak közel kell menni hozzá. Nálam az allied 13-ról 17-re emelte Ember spell penjét (7. szinten), ami meg nem 2, mint a leírásban, hanem 4. Ott még nem volt neki mythic spell pen. :)
#264
Ja igen. A másik nagy fájdalmam a spell resistance. Minden nyomorult démonnak van, már az első szintektől kezdve. Egy overwhelming mage sorcerer buildem van, ami direkt arra specializálódott, hogy át tudja ütni a spell resistance-ét az ellenfélnek.
Átlagban kb 40%-os a sikerem az SR átütésénél. Elképzelem, mi lehet egy olyan varázslónál, aki nem erre specializálódott. Az ilyen bossoknál, mint a balor pl. sokkal jobban megéri buffolni a partit. Wendaug kiszór 40-50 sebzést per kör átlagban, teszek rá haste-et meg miegymást és egy kör alatt lever 30%-ot erről is. Minek szenvedjek nyomorult tűzlabdákkal meg ilyenekkel?

#263
Szerintem normal nehézségen nem kell minmax build. Feljebb már ajánlatos. De az nagy igazság, hogy ez nem az a játék, amit hiányos tudással Simán végig lehet játszani magasabb nehézségi szinten.
Találkoztam én is a Balor Darrazand nevű "görénnyel". Optimalizálni kell, mert hamar bedarálja a partit. :D
Ui: Alig erős a kicsike:
[spoiler]
Utoljára szerkesztette: fluency, 2021.09.22. 09:30:12
Találkoztam én is a Balor Darrazand nevű "görénnyel". Optimalizálni kell, mert hamar bedarálja a partit. :D
Ui: Alig erős a kicsike:
[spoiler]

Utoljára szerkesztette: fluency, 2021.09.22. 09:30:12
#262
Azért így is elég kemény. Ha valaki nem minmaxol, hanem tényleg csak feelingből játszik, annak legalacsonyabb fokozaton is szétrúgja a seggét a játék. Én nagy híve vagyok a nehéz játékoknak, de nem gondolom, hogy egy rpg-nél a nehézségnek abban kéne megnyilvánulnia, hogy mennyire vágod a dnd vagy a pathfinder szabályait. Én képben vagyok, nem is szenvedek, de ha elképzelem, hogy egy casual crpg player, aki divinity vagy pillars után kipróbálná ezt, homályos dnd ismeretekkel, hogy az mennyit fog szívni, mire a végére ér, még akkor is, ha letolja minimumra a nehézséget, akkor nem lepődök meg, hogy miért maradt ez a játék is (ahogy a kingmaker is) rétegjáték.
#261
az egész random encounter egy régi és gyenge megoldás bármire, ám ezt még ha hazsnálta ia egy mesélő, okkal és ésszel tette (remélhetőleg), ráadásul vezérelt formában, a ha volt egy találka, akkor azon az úton nem jött több, mert az senkit nem érdekelt volna már, ha egy harci eseményről tartott a parti a következő harba, akkor nem dobott egy harci eseményt még at utazás során a partihoz, mert minek, max egy kis random szerepjátékot, hogy olyan is legyen. Na ez az amit crpg-knél nem igen szoktak kezelni, kapod a szabvány baromságrandomot, mostmár legalább nincs gigaelementál második szinten garantált tpk-val.
#260
Igen, tudom, elvileg az összes Pathfinder játék azon alapul majd. De látatlanban biztos vagyok, hogy nem ennyi encounterrel volt megcsinálva. Régen játszottam asztalnál, de soha nem volt olyan, hogy annyi harc lett volna, hogy többször egy nap aludni kellett volna megállni. Azért van a DM, hogy az ilyesmi ne legyen. Egy nagy harc / nap bőven elég.
#259
Akkor jó helyes.
#258
Pedig ez egy asztali kampány: link
Mondjuk én most értem Drezenbe. Szóval még nem baxtam fel magam rajta. :D
Mondjuk én most értem Drezenbe. Szóval még nem baxtam fel magam rajta. :D
#257
Igen, lehet. Vannak ezek a crusader supply-ok, amikre kattintva alhatsz egy rakás helyen. Teljesen illogikus egy ostrom közben szundizni egyet a város közepén. Ehelyett talán nem kellett volna ekkora lóf.szt idecsinálni. És akkor nem lenne szükség alvásra se.
Kb ez volt a bajom a Kingmakerrel is, hogy végig "csörög a kocka" az egész játék alatt. Látszik, hogy nagyon a HC minmaxoló build-kipróbáló crpg huszároknak készült. Egy ilyen kampány mint ez, soha le nem mehetne egy asztali rpg-nél. A játékosok a DM-re borítanák az asztalt.

#256
Azért lehet aludni is?,mert úgy lehetetlen megcsinálni akkor.
#255
Drezen ostroma. Vannak problémáim
1. Elvileg ugye az elején lehet választani, hogy a háromból hol indulunk a csapattal az ostromnál. Ettől függetlenül mindegyiket megcsináltam, hiába választottam a "csapdát", ugyanúgy végigostromoltam az összes kaput meg levertem az óriásokat a falakról a katapultnál. Csak a sorrend változik, jelentősége nem sok.
2. Az "árulás". Ugye elvileg Nurah vagy ki elárul minket és a katakombákba csal csapdába. Nem figyeltem, amikor ez történt és fel sem tűnt,hogy az ott csapda volt, csak amikor a Balorral beszéltünk és Nurah megjelent. Mert a harc egyáltalán nem volt nehezebb, mint egy átlag random encounter a várban.
3. Random encounterek a várban. A hócipőm tele van a beteleportáló ellenfelekkel, a semmiből megjelennek, hullámokban. Ráadásul a fele glass cannon, ha ők támadnak először, azonnal lenullázzák a varázslómat, ha mi, akkor sérülés nélkül egy kör alatt végük. Nem jó design.
4. A vár egy nagy útvesztő. Ötször eltévedtem, mire rájöttem, hogy a citadellánál a bejárat jobbra fönt a falépcsőn van. Semmi nem mutatja, senki nem mondja, térkép sem jelöli. Túl nagy. Az egész egy zavaros, katyvaszos föl-alá rohangálás volt.
5. Az egész túl sokáig tart. Amikor az ember már azt hinné, vége, akkor még a fele hátravan. Nem túl okos dolog az alvást helyettesítő "crusader supplies" sem. Ha erre szükség van, akkor lényegében már túlhúzták az ostromot a fejlesztők.

#254
Már régen játszottam a Kingmakerrel, de érdemes őket felszintezni.
#253
DLCs kérdés már tárgytalan. Még valami. Azokat a companionokat is fel kell szinteznem akiket nem használok kalandozáskor, de mondjuk a királyság menedzsmentben adok nekik feladatokat? Jobbak lesznek az esélyeik ha magasabb a szintjük?
#252
Köszi, sok jó cucc van. Menet közben kipróbáltam a Cat-set Harrimon és mutatta a +módosítót, valamit benéztem a logban. Sajna más fegyverrel jobb lesz úgy fest.
A DLC az külön játszható vagy a rendes kampányban is elmehetek oda?
A DLC az külön játszható vagy a rendes kampányban is elmehetek oda?
#251
Van pár. Venni is tudsz. De itt egy lista, nem tudom mennyire teljes: Tower Shields
#250
Amiri és Valerie sokkal inkább "csicskagyász" mint Harrim már csak a stat elosztásuk miatt is. Az meg pláne szomorú, hogy ennyi állítólagos lejátszott óra után sem tudtál rájönni, hogy miként vehetnéd hasznát Harrim-nak. Na az az igazi "csicskagyász". Amúgy meg visszamentünk a 2000-es évek elejére, hogy ilyen szófordulatokkal akarsz menőnek látszani?
Utoljára szerkesztette: Crasher99, 2021.09.19. 17:18:55
Utoljára szerkesztette: Crasher99, 2021.09.19. 17:18:55
#249
Ahogy megyünk denzen felé és egy leágazásnál egy helyet véd ahol katonákat lehet szaporítani, előtte ki kell nyírni a területen lévőket.
#248
Igen már rájöttem, hogy jobb ha közelharcra nevelem, el kell engedni a crossbow-t nála. Valami értelmes tower shield kellene Valerienek, mert ami alapból volt azt valahol elhagytam, amit meg találtam epikusat azt meg csak gonosz aligmentes :)
Alig várom a level 11et meg a Mark Of Justice-t. Habár azt olvastam nem túl sok az evil enemy a vége felé, de papíron nem hangzik rosszul az a képesség.
Alig várom a level 11et meg a Mark Of Justice-t. Habár azt olvastam nem túl sok az evil enemy a vége felé, de papíron nem hangzik rosszul az a képesség.
#247
Ez hol van? Még a Lost Chapel végén vagyok, ez nem rémlik. Milyen mobok ezek?
#246
Harrimon nem sokat segít a cat grace, mert alapból 8-as Dex-el rendelkezik, meg ha nincs neki precise shot, akkor szép kis -4-es bónuszt kap a távolsági harchoz, ha vannak a közelében. Egyébként ő még nem is olyan gyenge értékekkel rendelkezik, mert a 14 STR, 16 CON, 18 Wis nem rossz egy közelharcos papnak. :)
#245
Az jó, csak most elakadtam nem lehet kinyírni a 27 röpködő madarat, ő kezd a csatába és lefogja a lövőst a másik kettő meg rohadt gyenge.
#244
Szerintem nincs Harrim a Wotr-ban, megnyugodhatsz. Alapvetően Pathfinder topic azért ide írtam.
Nekem szimpi, legalább őszintén kiáll az új hite mellett, mégha kicsit blőd is ami miatt ezt megtette.
Játékmechanikailag tényleg nem egy nagy ász az öreg, azért próbáltam ki rajta a Cats Gracet hátha végre eltalál valamit...
Én ahogy csak tudok RPzek, tehát nincs min-max, szigorúan betartok mindent és a válaszokat is úgy adom ahogy a jóságos paladin mainem tenné. Ha megátkoznak, akkor addig hordozzuk amíg le nem tudjuk venni scrollal vagy cleric nem segít pl.
Nekem Amiri a kedvencem, imádom a dumáit, és ledarál mindent ami elé kerül. Pl. egyszer a Linzi kérdezi hogy min gondolkodsz Amiri? Mondja, azon hogy ha letépem egy félszerzet egyik lábát akkor negyedszerzet lesz e belőle... Kegyetlen a csaj.
Sajna még csak lvl 6 vagyok, szóval ez az eleje, de nekem sokkal jobban adja az egész rendszer mint a POE. Itt is van sok lore, csak el kell olvasni a könyveket, nem csak eladogatni :)

#243
mindenestre egy karaktert várnék vissza a kingmékerből, aki miatt konkrétan annyira kiakadtam a végén, hogy azonnal letöröltem a gecibe a játékot, és csak hónapok múlva nyultam újra hozzá, mikor fel bírtam dolgozni hogy ennyire szemetek az írók. Értem a dramaturgiáját a témának, de na....Azért mindennek van határa
#242
bmeg, nem mondjátok, hogy harrim a wotr-ban is benne van? most vagyok (még csak a lost chapelnél (második fejezet eleje valahol gondolom) ne szivassatok :)
#241
Elvileg level 20 + a Mythic level. De ezt fel lehet vinni 40-re, ha Mythic Legend leszel.
Itt van egy leírás róla:
"Lose access to all mythic abilities and feats. But gain +4 stats, and a level cap of 40 along with accelerated xp gain.
Legend: The path to becoming a legend is a long and difficult one, but after you become one - you will be the pinnacle of what a mortal can become. All your ability scores will be increased by 4. Your Level cap will become 40 (you still can only get 20 levels in one character class), and the amount of XP needed to level up will be drastically decreased.
Legend's Corruption Resistance: The legend's powers are beyond the abyssal corruption's reach. The Legend and all companions can rest up to 5 times after the legend had cleared all the corruption from themself at safe place."
Utoljára szerkesztette: fluency, 2021.09.18. 23:49:02

#240
Ha ráviszed Harrim karakterlapján az attack-ra a kurzort, akkor kiírja a módosítókat. Ha ott a Dexterity +2 látható, akkor az van amit Xsillione ír, hogy már van a karakteren +4 dex (aminek a módosítója +2).
Utoljára szerkesztette: fluency, 2021.09.18. 23:41:48
Utoljára szerkesztette: fluency, 2021.09.18. 23:41:48
#239
Ma majdnem 7 órát toltam bele. :D:D:D Hanyas szint a max?
#238
"Az miért van hogy a Cats Grace nem adódik bele a támadásába Harrimnak? "
Ott kezdődik, hogy az öreg Harrimot sose hívtam magammal, mert egy csicskagyész, de konkrétan szó szerint. A mellékküldiit megcsináltam természetesen az xpért, de ezen túl amint a bevető után elértem a Kingmékerben a (már nem emlékszem milyen nevű) kereskedőhöz, első dolgom volt hogy az összes ingóságom elpasszoljam, és felbéreljek még egy saját cleric karakter (hard nehezségről beszélünk) , mert egyébként ezen a nehézségen (és szerintem a normálon felül) enélkül az életben nem jutsz át. Harrim egy ócska karakter, jó sztorival. de használhatatlan statokkal. 2000+ órám van a Kingmékerben, és a mai napig nem tudom, hogy Harrimot hogy tudnám hasznosítani.

#237
Nos, az van, hogy ha jól rémlik, akkor egyedül a alkémista itala halmozható, és minden más kaszt esetében felesleges buff. De ez még a kingmékerből rémlik, mert a wotr -t paladinnal nyomom a sztori szetting miatt, meg egyébként a pillarst is paladinnal szólóztam végig POTD-en, szóval eddig imádom ezt a játékot, noha leizzad a tököm. a Kingmékerben az volt (Hard nehézségen), hogy az equipmtentek (felszerelés) az alchemist dex növelésével simán halmozhatóak voltak, más kaszt esetében meg nem. Ezért is kvázi OP az alkémista a játékban, pláne a vivisecionist.
#236
Nem volt teljesen tiszta az előző, a cats grace az +4 dex modósítot ad (nem pedig +4 módosítót a dexhez, a két hatás egészen más lenne), ami megegyezik azzal, amit a 18-s dex ad, azaz ha 18 vagy magasabb a dex-e a karakternek, akkor a cats grace nem csinál semmit, mert már rendelkezel egy azonos fajta és egyező méretű előnnyel.
#235
De nincs rajta ilyen. +2es van, azt meg ha jól tudom felül kellene írnia.
#234
Mert az azonos típusú módosítók nem adódnak össze. Ha van egy +4-es dexes öved, akkor az olyan, mintha cat grace spellt nyomnál el. Elvileg mindig a nagyobb módosító lép érvénybe, csak a más típusúakkal adódnak ezek össze.
#233
Az miért van hogy a Cats Grace nem adódik bele a támadásába Harrimnak? Még ha van is Dex növelő itemje, akkor is ezt kellene figyelembe vennie nem? Light crossbowal lövök és nem látom a log-ban...
#232
Igen észrevettem hogy csak a heroes-hez hasonló részben lehet megnézni a hápét. Abba a részébe hogy lehet pénzt szerezni, a harcokon túl?
#231
Azért ez nem egy Dark Souls, de nem könnyű a játék az igaz. Már a Kingmaker sem volt az. Ha nem ismered a rendszert valamennyire, hamar frusztrált leszel. A Kingmakerhez viszonyítva sokkal felhasználóbarátabb lett a játék. Van enciklopédia, ahol részletesen leírja azokat a szörnyeket, akikkel találkoztál. HP nincs, gondolom azért mert nehézségi szintenként változik. De így már ismerheted a szörnyeket és lehet rájuk készülni. A logba mindent kiír és sokkal jobban látod mi miért történik. Jobban tudod optimalizálni a karaktereidet is ezáltal és a respec sem kerül már pénzbe. Sok téren történt előrelépés az előzőhöz képest, de a Kingmakerhez képest könnyebb nem lett. :)
#230
Azt hittem hogy az 1.0-ás állás a normál szint, mivel a többi játéknál is ez van, hogy van benne kihívás is, de nem az az idegesítően kínzó mint egy dark soulsba.
#229
Vedd le a nehézséget. Láthatóan nem ismered a pathfinder rendszert és a játék már normal fokozaton sem könnyű. Feleslegesen kínzod magad. Később lesznek olyan helyek, ahova nem érdemes bemenned kis szinten, mert simán bedarálnak a magas szintű szörnyek és csak frusztráltabb leszel.
Én most futottam bele egy Vescavor Qeenbe, de nem tudom hányszor megborultam, mire sikerült megölnöm. :)
Én most futottam bele egy Vescavor Qeenbe, de nem tudom hányszor megborultam, mire sikerült megölnöm. :)
#228
Csak úgy lehetett, hogy benézni, eltűntek a fő épületek belőle.
Megnéztem ezt a részét is, és ugyan olyan elcseszett az egész a nehézségi szinttel mint a városos részben. Ezt valami patch-el kéne javítaniuk mert ez így egy nagy faszság az egész.
Megnéztem ezt a részét is, és ugyan olyan elcseszett az egész a nehézségi szinttel mint a városos részben. Ezt valami patch-el kéne javítaniuk mert ez így egy nagy faszság az egész.
#227
Nem. Én sem tudtam visszamenni.
#226
Levettem a nehézségi szintet, és kijutottam a városból. Oda akkor már nem is enged vissza?
#225
Csak azért mert mikor a démonokkal harcoltunk a legelején akkor le lehetett rakni pihenő helyet.