10 éven belül komoly változásokat hoz a klímaváltozás
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Nofene. Lássuk. Írd csak szépen ide le a konkrét számaid amivel jellemzed jelen felmelegedésben a CO2 és a vízpára szerepét (W/m2-ben ha kérhetem). Lássuk kis is aki hazudik vagy önellentmondásba keveredik kettőnk közül. (borítékolom hogy ismét nem fogunk számokat látni tőled)
3.4. A tény marad, az állításom megállt, nem tudtad megcáfolni, sőt végülis megerősítetted. Nem látok semmiféle kellemetlen kérdést, az hogy próbálsz a klíma topicról elterelődni egyéb (valójában ezen cikk kapcsán offtopic) társadalmi problémákra az csak a kognitív disszonanciád kompenzáló reakciója.
5.6 „Idézem a cikk első mondatait”
Ok. ebben én nem látom azt hogy a felmelegedés miatt ez a jövőben 1:1 arányra módosulna. Az állításod pedig valójában ez volt.
Te tényleg annyira ostoba vagy sokadszorra sem vagy képes különbséget tenni egy abszolút érték és egy változás leírása közt?
Épp te vagy aki próbálja a kellemetlen tényt ignorálni hogy a felmelegedés olyan légköri instabilitást is okoz aminek a hatására olyan helyeken is megfagynak az emberek ahol ez korábban szinte elképzelhetetlen volt. Itt is a birka túlegyszerűsítő logikád ami kiütközik.
Inkább újra és újra az IPCC-re mutogatsz, hablatyolsz, hogy ezek egy komplex modellek, vagy épp teljesen indokolatlanul felhozod a konszenzust, ami ismétlem, ilyen konkrét adatok mértékében nem foglasl állást.
A labda száz hsz-ek óta nálad pattog, szal ki a vitaképtelen!?
3.4. Most ez már megint mi!? 😮
Gyak oldallépéssel megpróbálsz kitérni a kellemetlen kérdés elől? 😮 Szánalom, gyerek!!!
5.6 Idézem a cikk első mondatait:
"Cold weather kills 20 times as many people as hot weather, according to an international study analyzing over 74 million deaths in 384 locations across 13 countries. The findings, published in The Lancet, also reveal that deaths due to moderately hot or cold weather substantially exceed those resulting from extreme heat waves or cold spells."
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Ezzel szemben te kitaláltál amit egy tudós sem vállal fel.
Vajon melyik a jobb megközelítés. Nem kérdés. Emlékeztetőként:
Az egész a számok arányáról szól és mivel nekem vannak számaim neked pedig nincsenek(amik vannak az egy ótvar nagy önellentmondás), így a történet itt ér véget. Vitaképtelen vagy. Amennyiben ebben nincs változás úgy ezen pont ezen végállapothoz ért el.
"vagy a számított és a mért értékekből következtetett értékek eltérését meg tudd magyarázni"
Nyilvánvaló hogy egyik modell sem tökéletes, adott hibaszázalékkal közelítik a jelen valóságát. Ezzel szemben a te bemondásod, ami ex has.
3,4. elismerted hogy a klímaváltozás itt szumma negatív hatású. Innentől buktad a pontot, ugyanis ez volt az eredeti állításom.
5,6. "ott van a cikkben: azért ennyi 20/1 hát mert ez jött ki a statisztikából! "
Ismét hazudsz. Nincs ott a cikkben. Idézd be. De itt már jártunk, nem tudtad beidézni, és elkullogtál.
Arra már nem, hogy azokat, vagy a számított és a mért értékekből következtetett értékek eltérését meg tudd magyarázni. Max végső esetben még arra, hogy a konszenzusra, ami valójában ilyen részletességben már nem foglal állást, hivatkozz. De ezt is konkrét indoklás, a folyamatok bemutatása nélkül, csak úgy exhas.
Amíg nem tudsz ésszerű magyarázatot adni az előbbiekkel kapcsolatos saját, és általad feltett kérdésekre, addig nem hiszem hogy erre érdemes bármit is írnod, ezzel fárasztanod.
3.4. Továbbra sem vagy képes értelmezni azt az egyszerű TÉNYT, hogy az élelmiszer árakra a lélekszám növekedés 10X hatást gyakorol a klímaváltozás termelést befolyásoló hatásához képest. Legalább is erősen úgy teszel, mintha nem lennél erre képes.
5.6. Mondd csak elolvasod azt amit belinkelek? Ezexerint nem, ott van a cikkben: azért ennyi 20/1 hát mert ez jött ki a statisztikából! Az ember keringése ugyan kevésbé érzékeny a viszonylagos hidegre, de mivel az optimális hőmérséklet az ember által elviselhető max meleghez közelebb van, így értelemszerűen több olyan nap van, amikor az ember számára hidegnek számít, és ez gyak felülírja az extremitások okozta haláleseteket. Ne fárasszál már újra és újra ugyan azokkal a kérdésekkel!
Kérnék tehát olyan tanulmányt, ami hasonló alapossággal több évtizedes adatbázisból kimutatja a klímaváltozás hatását a halálozásra, hogy ez növekszik és azt, hogy ez elsősorban az extrém meleghez köthető.
Hajrá!
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2022.03.01. 09:12:19
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Én képes vagyok a kutatók által elvégzett komplex modellezések eredménye alapján leírni a számokat. Mid van neked ezen adatokkal szemben? Semmi. Max. egy szimpla hazugság hogy van olyan modell ami a te igazad támasztja alá. (ezt ugye mostaniág nem sikerült prezentálnod), az általad becitált NASA kutató pedig kb. pont azon az állásponton van mint az IPCC jelentése. Innen már rögtön nem is olyan ’sexy’ rá hivatkozni ugye? Szarban vagy, nehéz dolog szembemenni a tudományos konszenzussal, így marad számodra a konteózás.
3.4 "Te nem tudtad bizonyítani a klímaváltozás közvetlen hatását az élelmiszer árakra"
Sokadszor írom le hogy FAO jelentés+. Erre nem tudsz mint mondani. Majd 10 hsz. múlva előhozod hogy nincs bizonyíték. Buktad, akár érted akár nem.
5.6 "A kijelentésem abból a tényből triviálisan következik, hogy a klíma melegszi"
Nem igazán látom hogy miért épp a 20:1 arány következik triviálisan és nem mondjuk 10:1 vagy bármi más. Levezetnéd kérlek ezt a ’trivialitást’?
Ugyan ez igaz a megszaladadás tekintetében.
Csak akkor minek kérdezed tőlem? 😮
Én viszont meg tudom fogalmazni, és meg is fogalmaztam ezekre a válaszokat, de csak úgy baromságnak nyilvánítod őket, anélkül, hogy bármilyen érdemi kifejtést adnál.
Amíg nem erölteted meg magad, az érdemi vita meghaladja a képpességeidet, addig valóban nem tudunk tovább lépni.
3,4. Továbbra sem értem, hogy ez miért jelentene számomra bukást. 😮 Te nem tudtad bizonyítani a klímaváltozás közvetlen hatását az élelmiszer árakra, és azzal szemben sem tudtál érvelni, hogy nagyságrendileg a hatás elmarad más tényezőkhöz képest. Nem használnám, azt a kifejezést hogy buktad az eredeti kijelentésedet (hiába tudja a Föld eltartani az embereket, ha magas élelmiszer árak miatt nem tudják k azokat megvenni), de gyak a saját szóhasználatoddal élve ponrt erről van szó. 😉
5.6 Nézd. A kijelentésem abból a tényből triviálisan következik, hogy a klíma melegszik. A riogatók a melegedés negatív hatását hangsúlyozzák, én csak felhívtam a figyelmet arra, hogy ha ez lezajlik, akkor annak az is a következménye, hogy a hőmérsékleti gőrbe másik végén levő hatást is figyelembe vesszük, ez viszont pontosan ez: nem hűlnek ki, nem fagynak meg, nem omlik össze a keringésük az embereknek a hideg miatt. És a diagram ezen szakaszához 20X annyi ember tartozik. Pont.
Ezt mégegyszer nem tudom jobban leírni. Sajnálom, hogy meghaladja a felfogó képességeidet.
Felvetésed az volt, hogy a klímaváltozás miatt összességében a szélsőségek növekedése miatt a hidegben is többen halnak meg.
Amire bemutattam, hogy nem csak globálisan, térben csökkennek a hőmérsékleti különbségek a melegedéssel (egynlítő vs sarkok) hanem időbben is, ami a napi hőingásokban nagyon szépen az amerikai statisztikában kimutatható. Másrészt statisztikailag környezeti hatások miatt mondjuk 100 000 emberre vetítve jelenleg nagyságrendileg kevesebb ember hal meg, mint 100 évvel ezelőtt, ergo a klíma/környezetváltozás negatív hatása eltörpül az emberek alkalmazkodó képességében bekövetkezett változáshoz képest.
Ezek a tények persze ellentmondanak az alarmista álláspontnak, amit te is képviselsz. Ezért ezekkel nem is mersz vitatkozni, hanem retorikai alapokon, gyak a szavak kiforgatásával próbálsz nyerni, ahelyett, hogy ezekből az infókból tanulnál.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Leírtam hogy mekkora birkaság ami a fejedben van, a CO2 hatását a modellek írják le konkrétan, nem egyetlen paramétere a gáznak. Erre nincs válaszod.
Az egész a számok arányáról szól és mivel nekem vannak számaim neked pedig nincsenek(amik vannak az egy ótvar nagy önellentmondás), így a történet itt ér véget. Vitaképtelen vagy. Amennyiben ebben nincs változás úgy ezen pont ezen végállapothoz ért el.
3.4
"Miért buktam volna?!"
Mert már nem azzal vitázól amit én állítottam és amibe belekötöttél. Amikor elterelődsz az automatikusan azt jelenti hogy buktál.
Nemtom megvan-e de a topic a klímaváltozás és nem az egyéb társadalmi hatások.
Az mindenesetre az eredmény hogy végre feladtad a pozitív klímaváltozást mantározó álláspontod és elismerted hogy szumma negatív hatás várható. Na ezért kell a CO2 kibocsájtás ellen fellépni és minél hamarabb elérni a klímasemleges állapotot.
5,6 Állításod ez volt:
"ha emelkedik a hőmérséklet és amiatt meghal egy ember, akkor viszont valszeg kb. 20 másik nem fog meghalni a hideg miatt."
Ehhez vagy tudsz mutatni tanulmányt, vagy ezt is buktad. A beidézett tanulmányban egy ilyen mondatot sem látok. Várom a tény adatokat amik alátámasztják az állításod.(ami egy nyilvánvaló hülyeség, ezért is nincs ilyen adat)
Mellébeszéléssel nem sokra mész itt sem.
Szintén szkippelted a témát, amit megintcsak te eröltettél, hogy akár a CO2, akár légköri víz növekedése, ahogy az IPCC szakemberei is kifejtik, miért nem vezet egy határtalanul megszaladó melegedéshez? Ezekszerint halványlila segédfogalmad nincs a témáról, mert egy kanyi szót nem tudsz hozzá írni. XD
Milyen dokumentum nincs, mi a kérdés, és mi a te válaszod a felvetéseimere? Egy nagy nulla!
3/4 Miért buktam volna?! Mert érvekkel, tényekkel alátámasztottam, hogy van nagyobb problémájuk is mint a klímaváltozás? Hmmm.
5/6 Nézd a statisztika évtizedes adatok elemzéséből állt össze. Valójában még ennyi idő alatt sem szignifikáns a klímaváltozás hatása a halálesetek változása, növekedése tekintetében. Az amivel megy a riogatás ezerrel a szélsőséges időjárás hatását illetően a nagy számokban gyak elveszik, vagy épp nem is úgy érvenyesül, mint ahogy az a napi sajtóban megjeleneik. Mondom mire gondolok:
Magyarországon évente olyan 200 körüli pl a fagyhalál miatti halálesetek száma, az évi halottak számára azonban a szociális háló aktuális helyzete, a 13 nyugdíj pl nagyobb hatással van, mint a konkrét időjárás, pláne a klíma hosszútávú változása.
Különböző klímákon élnek emberek, a hideg és forró időjárás okozta halálesetek aránya 20/1 mégis sztenderdnek mondható. A környezeti hőmérséklet gyak olyan helyen nem igényel külön védekezést ahol a hőmérséklet sztender 21 fok körül alakul egész évben, nem sok hely van ilyen a Világon. Minden más helyen kialakult hagyományos eljárások vannak a kedvezőtlen hőmérséklet kezelésére, fűtés, hűtés akármi.
Jogos a felvetésed, hogy az extrém időjárás okozhat megnövekedett halálesetet. Indiában pl sima 10 fokon kihülnek az emberek, mert nincs ruházatuk, nincs mivel fűteniük. Az extrém, ahogy a neve is mutatja azért extrém, mert az adott klímától eltérő hőmérsékletet jelenthet, azonban ha túl sok lesz az ilyen az azt jelenti, hogy a helyi klíma átalakult, akkor ahhoz a környezethez fognak az emberek igazodni.
A klíma szélsőségessége a különböző időszakokra kivetített hőingásokban mérhető. Nyilván az extrém tartós meleg/hideg is megviseli az embert, de ha az átlaghőmérséklet emelkedik a ruházatban épített környezetben alkalmazkodik hozzá az ember, a klíma átalakulásával az extremitás mértéke megváltozik, csökken. Mindez nem feltétlenül objektíven mérhető, hiszen nem tudhatjuk hogy a társadalom hol tart az alkalmazkodásban.
Azonban van néhány objektívabb mérőszám, mondjuk a nap, vagy az évi hőingás, ami a természet oldaláról jelszi, követelményként megjelenik, hogy mihez is kéne alkalmazkodnunk.
Namost a következő tanulmány bemutatja az amerikai klíma változását 1900-tól e tekintetben. A diagrammok mutatják, ahogy mind az évszakra jellemző leghidegebb, mind az évszakra jellemző legmelegebb hőmérséklet a klímaváltozásnak megfelelően trendszerűen emelkedik.
Ugyanakkor és most jön a csavar, jól figyelj kis barátom: a napi hőingás minden évszakban trendszerűen csökken. Gyakorlatilag ez a statisztika ellentmond annak az általánosan hangoztatott közhelynek, hogy a klímaváltozással a klíma szélsőségesebbi válik. Nem kisbarátom, ez, ebben a szegmensében, ami azért rendesen megviseli az embert, pont nem igaz! És bizony a szélsőséges időjárás miatt, akár a megfelelő védelem miatt, és mint látod, akár pont a környezeti szélsőségek csökkenése miatt a riogatásokkal ellentétben, szintén adott számú lakosra vetítve visszaesőben van!
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2022.02.22. 10:24:47
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Csak egy magad fajta együgyű gondolja hogy egyszerű módon le lehet írni a klímarendszert. Szuperszámítógépes modellek számolták ezt ki. Épp ezért vagy konteós mert olyan bizonyítást követelsz ami nem létezik, elvi szinten sem.
Az egész a számok arányáról szól és mivel nekem vannak számaim neked pedig nincsenek(amik vannak az egy ótvar nagy önellentmondás), így a történet itt ér véget. Vitaképtelen vagy. Amennyiben ebben nincs változás úgy ezen pont ezen végállapothoz ért el.
Vegyük észre hogy az 1:4-hez arányú deltaT CO2: deltaT H2O mögött már nincs semmiféle dokumentum, csak a te szavad. Kellemetlen.
3,4 "Afrika legnagyobb gondja a népességrobbanás"
Ahogy már párszor elmondtam ez nem cáfolja egyik állításom sem. Ezért ezen pontot buktad.
5,6 Állításod ez volt:
"ha emelkedik a hőmérséklet és amiatt meghal egy ember, akkor viszont valszeg kb. 20 másik nem fog meghalni a hideg miatt."
Ehhez vagy tudsz mutatni tanulmányt, vagy ezt is buktad. A beidézett tanulmányban egy ilyen mondatot sem látok.
Úgy látom a kellemetlen tény elől még mindig meneklülsz, a klímaváltozás nem csak meleget okoz hanem szélsőséges időjárást, aminek része a fagyhalál is. Elfogadod ezen tényt? Az hogy most hanyan halnak meg a hidegtől/melegtől csak egy bázis szám, valójában nem sokat mond el arról hogy egy összetett változás hatására mennyien fognak. Persze tudjuk te olyan ostoba vagy még mindig hogy az abszolút értéket és a relatívot képtelen vagy megkülönböztetni, és úgy tűnik már csak hülyülsz.
- CO2 vs H2O fizikai hatása. Tehát nem tudod egyszerű alapvető fizikai szinten prezentálni a CO2 H2O-hoz képest nagyobb fizikai hatását. (Még jó hogy, hiszen ez ellentmondana a jelenlegi ismereteinknek). Inkább a klímamodellekre hívatkozol (CMIP), amelyeket egy olyan prekoncepció alapján állítottak fel, hogy prezentálják azt, hogy a CO2 hatása a jelenlegi klímaváltozásban mint legfőbb tényező funkcionál (és nem fordítva, hogy azt vizsgálják, hogy mi a legfontosabb tényező a jelenlegi viszonyok között). És amikre szerintem kellő alapossággal megmutattam, hogy ha más, pl ismert paleoklimatikus viszonyokra használjuk, ott irreális értékeket mutatnak! Vagyis, a prekoncepció valszeg eleve hibás! Ismétlem ezek a modellek nem azért mutatják, hogy a CO2 az elsődleges tényező, mert ez lett a kutatás eredménye, hanem mert eleve így alkották meg ezeket a modelleket! Ezt is megbeszéltük, azóta sem fogtad fel.
Amikor kérted, hogy mutassak egy az álláspontomat bizonyító modellt ezért én nyugodt szívvel mutattam bármelyik CMIP6 modellere, hiszem mindegyik, bármelyik a hibás eredményeivel, prezentálta akijelentésemeimet. Erre sem emlékszel ezexerint.
Egy egyszerű Excel-ben bárki által elvégezhető korrelláció vizsgálat megmutatja, hogy a hőmérséklet és a CO2 szint habár évtizedes trend szerint mindkettő emelkedik, azonban a köztük levő korreláció annyira gyenge, hogy nem lehet csak ez alapján egy ok okozati viszonyt feltételezni. LINK
Az eredeti kijelentésed ez volt: "A NASA soha nem mondta hogy a jelen felmelegedésben 4x-es szerepe van a vízpárának." Mint kiderült volt NASA kutató aki mondott ilyet, szal ciki. Másrészt a kijelentésed a pongyolasága miatt még akár igaz is lehet, mert a légköri vízről beszélek (pára + felhő) te meg folyamatosan kevered összevissza a dolgokat.
- Nem tudtál olyan tényezőt mutatni, aminek változása olyan lenne, ami jelentősen (gyak katasztrófálisan) meghaladja az ismert változásokat, beleértve a paleoklimatikus időszakokat is. Az utóbbi 2000 év klimatikus szempontból nyugodt és hűvős viszonyaihoz képest a melegedés ugyan jelentős lehet, csak ez nem kirívó, ha akár csak 10-15 ezer éves változásokat nézünk.
- Nyilván nem tudtál olyan folyamatot bemutatni, amikor a CO2 és csak a CO2 szint növekedése miatt növekszik a párolgás miatt a légköri víz mennyisége. Azzal próbáltad indirekt elhárítani, ha ez nem így lenne, akkor a víz egy megszaladó öngerjesztő folyamatot indítana el, aminek talán még egy vénuszi klíma is lehet a vége.
Valszeg meg fogja haladni a képességeidet, de hogy megértsd, kérlek próbáld elmagyarázni a saját szavaiddal, hogy ugyan ilyen megszaladás miért nem végtelen, van határa a CO2 esetében, akkor megérted a légköri víz hatását is! 😉
Amíg erre nem vagy képes, addig a "sík hülye" jelzőt köszönöm, de visszapasszolnám rád.
Permafrosztots cikket megtalálod a korábbi beszélgetéseink között.
De tudod mit, kikeresem neked. LINK
Tök mindegy, úgy se olvasod el, most sem. XD Ezt sem! XD Megérteni meg... hagyjuk! 😮
Ott van benne az RF érték, nem tudom miért erre gerjedsz, ez valami perverzió? 😮 Hiszen nem tudod mit jelent és más értékekkel a modellben futtatva adhat ki értelmezhető adatokat. De pl. mellette ott van a prognosztizált hőmérséklet is, aminek több értelme van.
3. 4. Rahedli cikk volt arról (gúgli Afrika + népességrobbanás 21 000 találat), hogy az afrikaiaknak kisebb gondjuk is nagyobb annál, minthogy a klímaváltozás a köv évtizedekben pár százalékban mérhető hozamnövekedésével/csökkenésével számolgassanak, azokkal a FAO-szakemberkékkel ellentétben, akiknek ez a szakmájuk.
Ennél már csak az afrika + klíma + mezőgazdaság kérdésre ad több találatot a gúgli 41 000-et. Megállapítható párba beletekintve, hogy Itt is kiemelik, hogy Afrika legnagyobb gondja a népességrobbanás, majd nyilván elkezdenek azon rugózni a cikkek, hogy a népesség duplázódása mellett a klímaváltozás miatti hozamkiesés is súlyosbítja a helyzetet. Nyílván egy klíymaváltozással foglalkozó cikk nem azt mondja, hogy amegoldás a népesség növekedés kordában tartása, meg a mezőgazdaság korszerűsítése, hanem azon a pár százaléknyi kiesésen fognak agyalni. Az, hogy mennyire nem a lényegi kérdésekre koncentrál a világ, téged is beleérve, mutatja a két gúgli találat közötti számbeli különbség. 😉
5.6. Látszik, hogy nem emléxel azokra, amiket már megbeszéltünk, szóbakerült, linkeltem hozzá cikket.
Szal felhívnám a figyelmedet a #8-ban linkelt tanulmányra, ha még nem olvastad volna, pont ideje lenne pótolni. Csak mert erről beszélgetünk.
Szal tagadod-e, hogy a hideg időjárás 20X annyi emberéletet követel, mint az extrém meleg?
Ha tagadod, kérlek érvelj ennél azért konkrétabban, amit kérlek kapcsolódó publikációkkal is támassz alá. Köszönöm.
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2022.02.21. 10:00:51
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
A kérdés a jelen felmelegedés. Úgy látom a péla ellenére tényleg képtelen vagy felfogni hogy abszolút érték nem egyenlő a relatív változással.
Ameddig ezt tolod addig nem tudok mást mondani minthogy értetlenséged okán is vitaképtelen vagy.
"mond hol az a pont, amivel tudod bizonyítani,"
Úgy hívják a megoldást hogy klímarendszer modellezése, az szimpla ostobasság amivel te jössz akit azt hiszi hogy egyszerű aránypárral képes számszerűen leírni egy ilyen komplex rendszer változását.
A modellek pedig azt mutatják hogy az elsődleges ok az emebri tevégenység/üvegházhatású gázok kibocsájtása/CO2. Persze korábban azt mondtad hogy van olyan nevén nevezett modelled is ami a te elképzelésed mutatná, de erről is kiderült hogy a hazugságaid egyike volt.
Egyébként az általad becitált NASA kutató modellje is az án állspontom erősíti, persze most hogy erre rámutattam már rögtön füled farkad behúzva nem is olyan érdekes hogy mit mond. Lol.
"gyak független öngerjesztő spirálba került? A válaszom az, hogy valószínüleg igen"
És mi állítaná vajon le a folyamatot? Az ostoba elképzelésed szerint a fix 1:4 arány miatt az öngerjesztő folyamat aminek már régen fel kellett volna forralnia az óceánokat. Ez valahogy nem történt meg. Vajon miért nem? Nem lehet hogy Mégiscsak van egy erősebb visszacsatolás ami kordában tartja a rendszer de. Sík hülye vagy, nem tudok mást mondani.
"Amire szintén hoztam cikket, amely a permafroszt felolvadásának hatását elemzi."
Kérem a számokat. Mekkora +W/m2 változást okoz a permafrost felolvadása. Az hogy kijelented hogy van hatása(ami igaz) nem jelenti azt hogy pozitív a teljes visszacsatolás.
Az egész a számok arányáról szól és mivel nekem vannak számaim neked pedig nincsenek(amik vannak az egy ótvar nagy önellentmondás), így a történet itt ér véget. Vitaképtelen vagy. Amennyiben ebben nincs változás úgy ezen pont ezen végálalpothoz ért el.
(mostantól már tényleg csak ezt fogod kapni válasz gyanánt ameddig nem írod le a felmelegedés szerinted helyes sarokszámait)
3. Buktad. Mivel az állításom megállt, nem tudtál a FAO jelentést cáfoló tanulmányt felmutatni.
4. Buktad. Mivel az állításom megállt. Ezen az nem változtat hogy ettől függetlenül más igaz állítások is léteznek a kérdésben.
5. Nincs válaszod. Pont lezárva.
6. "A klíma melegedése adott területen csökkentheti a halálesetek számát, mégha a hőhullámok több halálesetet is jelenthetnek."
Idenfinit pongyola definició(olyan Nexus6 színvonalú), mi az pl. hogy adott területen? A klímaváltozás miatti időjárási szélsőségek emelkedése(beleértve a hidegbetöréseket is) negatív hatást fejt ki, ezt nem ellenpontozza a pozitív hatás. Látom nagyon kellemetlenül próbálsz kitérni a tény elől hogy a globális felmelegedés közvetett hatására meg is fagyhatnak az emberek, ehhez néhány kellemetlen szám:
Texas puts final estimate of winter storm death toll at 246
winter storm caused at least $195 billion in damage in Texas
Some insurance firms had estimated a damage total as high as $195–295 billion.
- CO2 konkrét fizikai hatása > légköri H2O fizikai hatás. Válasz: nem vagy képes bemutatni. Komplex dolgokra hívatkozol, had mondjam ki: maszatolsz, miközben 150 éve ismert TÉNY, hogy az üvegházhatás szempontjából a víz a jelentősebb.
- A klímaváltozás folyamatának az emberi beavatkozásra ugrászszerű átalakulása, ehhez kapcsolódó mutató meghatározása. Konkrét választ itt sem kaptam. A felmelegedés gyak 270 éve tart, aminek az elején az emberi tényező marginális volt. Azonban hirtelen, az az akár millió évekre visszamenően is ismert légköri változáshoz képest extrém változást a jelenlegi, utóbbi évtizedekben tapasztalható változás nem sem jelentenek. Pl. előző eljegesedés végén tapasztalható gyors változások, aminek eredményeképpen a jelenlegi tengerszintemelkedésnek 10X-ese volt tapasztalható!
- Kértem, hogy bizonyítsd, hogy a légköri víz emelkedését generáló hőmérsékleti emlekedés csak a CO2-ből származhat, ilyen fajta öngerjesztés (több pára => magasabb hőmérséklet => több párolgás, több pára) nem lehetséges. Egyetértettél hogy igenis lehetséges. Helyes. Akkor nyilván azokkal a korábban belinkelt anyagaimmal is egyetértesz, hogy a légköri víz mennyisége folyamatosan növekszik, a konkrét éves hőmérsékleti változás, mind a szárazföldet, mind az óceánokat nézve szinte tökéletes korrelációban van a légköri víz aktuális mértékével. Ugyanez a légköri CO2 változásával kapcsolatban viszont nem mondható el.
A fentieket összegezve, mond hol az a pont, amivel tudod bizonyítani, indokolni hogy az éghajlat változás szempontjából NEM a víz a legfontosabb tényező!? Értsd hogy nem fontosabb, mint a CO2 változása.
A modellekben (CMIP6) a co2 éa a H2O hatását mondjuk úgy finomhangolják, hogy azok egybeessenek a CO2 hatásának hangsúlyozása mellett, a jelenlegi globális hőmérsékleti adatokkal. Ugyanakkor a paleoklimatikus viszonyokra ugyanezen modellek rossz értékeket adnak, a CO2 túlhangsúlyozása miatt.
Amikor erre felhívom a figyelmedet, hogy egyes kutatók erre a következtetésre jutottak, akkor engem klímatagadónak bélyegzel! 😮
Nagyon jó a kérdésed, ami arra vonatkozik, hogy a víz hatása miatt a klíma egy a CO2 változástól gyak független öngerjesztő spirálba került? A válaszom az, hogy valószínüleg igen. Amire szintén hoztam cikket, amely a permafroszt felolvadásának hatását elemzi. Nem sunnyogatm el ezt a kérdést, ezt is ezerszer megtárgyaltuk!
A Planck-sugárzással kapcsolatban meg ne keverjük a sezlont, a faxommal. Ismétlem, ez azt a folyamatot jelenti, amely biztosítja, hogy a Föld a beeső sugárzáshatása és felmelegedő felszínről/légkörből kilépő sugárzás egyensúlyban álljon. Ki kell számolni, hogy mennyi is ez, ha magasabb a hőmérséklet, akkor a kilépő sugárzás is változik, de hosszútávon több vagy kevesebb, mint a beeső sugárzás, a termodinamika alaptörvényei szerint nem lehet. Ha a felszín melegszik, akkor a magasabb légkör hűlni fog. Az OLR értékek azért fontosak tehát, mert adott frekvencián mutatják, hogy a légkör alsóbb része/felszín többet nyel-e el, és ezeket más frekvencián fogja kisugározni, és mindehez más felszíni, légköri hőmérséklet tartozik. Az OLR műholdas méréseinél szintén tettenérhető a víz jelentős hatása, amely értékek nem vágnak egybe a CMIP modellek által megjósoltakkal. Ezt is ezerszer megbeszéltük. Kaptál cikkeket, kaptál OLR értékeket. Ha érdekel menj vissza ezekre, most lusta vagyok ezredszer ugyan azon a gondolatmeneten végigmenni.
3.4. Bukóban lennék? Meg csúfos kudarc. Mit akarsz ezzel elfedni? Leírtam, hogy az élelmiszerárakat valszeg a klímaváltozásnál fontosabb tényezők befolyásolják. Végre talán megértetted, hogy valóban ez a helyzet.
Most komolyan ezen fogsz lovagolni, hogy akkor most milyen időszakra, vonatkozik? Nézd meg, de szerintem írtam is, hogy kb 2050-re fog duplázódni egyes afrikai országok lakossága a jelenlegi trrend szerint. Miközben mondjuk ha jól emlékszem addig a klímaváltozás miatti az előrejelzések szerint 10% alatti negatív hatás várható, inkább 2070 után jelenik/jelenhet meg jelentős hozamcsökkenés, ami azonban a klímamodellek pontossága miatt megkérdőjelezhető. Ugyan ott tartunk, csak jelzem, mintkismillió hozzászollással ezelőtt..
5.-6. Terhát elfogadod, mert nem vitatod, hogy a tartós/extrém hideg időjárás miatti halálesetek száma lokálisan és globálisan akár 20X-os is lehet az extrém melegekhez képest. A klíma melegedése adott területen csökkentheti a halálesetek számát, mégha a hőhullámok több halálesetet is jelenthetnek.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Lol. Te tényleg konteós vagy. Itt a bizonyíték. Egy nyilvánvalóan olyan elemhez kötöd az állításod cáfolatát ami elvi szinten sem írja le a komplex klímarendszert és a jelen felmelegedést.
"túlcsordulást okoz "
Ennél a hasonlítás értelmezhető úgy hogy lehülésből felmelegedésbe vált a rendszer, olyan mértékűbe amire korábban nem volt példa. Ezt okozza az emberi kibocsájtás, de a a hasonlat lényege valójában nem ez volt hanem hogy megértsd hogy a pohár összetétele független a hozzátöltött folyadék összetételétől. De úgy tűnik tényleg annyira ostoba vagy hogy ennyi sem jött le.
"légköri víz csak és kizárólag a CO2-től, és más ember által kibocsájtott ÜHG-tól kaphat a párolgásához energiát"
A légköri víz eleve tipikusan pára. Ki mondta hogy kizárólag? Ismét visszatértél ehhez a szalmabábodhoz. Kb. 122x mondom el hogy legfontosabb komponens<> kizárólagos komponens. Tényleg megalázó ahogy itt égeted magad az érteltelenségeddel.
" a CO2 változást 4X esen erősíti a víz hatását"
Úgy tűnik nem ismered a climate sensitivity fogalmát sem. Itt még mindig a jelenlegi abszolút értékekről van szó, nem pedig a jelen felmelegedésről. Ezért kérem sokadszor hogy a jelen felmelegedés számait add meg.
Felőlem ismét elmondhatod hogy Water vapor+cloud = 4x CO2, csak tegyél mellé W/m2 értékeket is.
Egyébként Gavin Schmidt akkori számai már régen idejét múltak, egy 2006 IPCC AR4 version of GISS ModelE -t használt ehhez.
Az aktuális - általa menedzselt - CMIP6 NASA GISS E modellek értékei teljesen belesimulnak az IPCC által átlagolt többi modellébe. Ezekben 1.1-1,3W/m2 a water vapor+cloud feedback értéke 1C változásra, és természetesen negatív össz visszacsatolást írnak le. De ha jól emléxem te voltál aki arra hivatkozott hogy mindig a legújabb érték ami releváns. Akkor miért is mész vissza 2006-ig, ami így elméleted szerint már cáfolva van? Nincs friss? Lol.
"Ennyi. Kapisgálod?"
Mit, hogy nyilvánvalóan ostobaság egy akkora pozitív visszacsatolás leírni mint amire te produkálsz? Amikor korábban rákérdeztem erre akkor már csak füled farkad behúzva hebegtél-habogtál. De akkor megteszem újra:
Valóban az általad preferált összefüggés alapján a Föld egyértelműen egy olyan pozitív visszacsatolási hurokba került ahol minden tized fok hatására újabb 4 tized fok emelkedés történik(ráadásul mindezt simán a vízpára visszacsatolás miatt)? Hol fog megállni a folyamat?
"Értem én ezt a Planck "feedback" dolgot, de ez végülis azt biztosítja,"
Mit biztosít? Azt jelenti hogyha minél melegebb valami annál intenzívebben próbál megszabadulni a hőtől.
Ezért negatív a visszacsatolás, tehát a valóságban ha CO2+CH4 stb. bepumpálásával eléred hogy 1C-t melegedjen a Föld akkor valóban ehhez a majd 3W-hoz a légkörbe kerülő vízpára+felhő még hozzátesz +1,8W/m2, de a Planck hatás miatt 3,2W/m2 ami az űr felé kisugárzódik. Elfogadod ezen számokat vagy nem? Ha nem akkor melyiket nem, és mi a helyes érték? (na most jön a Nexus6 féle beszarok ha számot látok para)
3. "Elismerted, nem tudtad bebizonyítani, hogy a klímaváltozás közvetlen hatást gyakorol az élelmiszer árakra."
Nem. Leírtam hogy a bizonyítékom a FAO jelentés és más tanulmányok amiket beidéztem. Ennél többet nem tudok, de mivel ezekkel szemben nem tudtál ellentétes előjelű megállapításra jutó kutatást felmutatni, úgyhogy itt is bukóban vagy.
4. "klímaváltozás hatásának nagyságrendje kb -10% a betakarított terményre nézve"
Ok, tehát akkor rögzíthetjük hogy ezzel elismerted hogy a klímaváltozás hatása negatív és a CO2 trágyázás meg csapadék hatását mind negligálja a klímaváltozás egyéb negatív hatása. Köszönöm, ezt félretettem. Természetesen az eredeti állításom így megerősítést is nyert általad. A korrektség kedvéért megállapíthatjuk hogy a népességnövekedés még ennél is nagyobb mértékű probléma, a 10x érték már időszak specifikus lenne, az eredeti állításod pedig nem tartalmaz vizsgált időszakot (szokásos Nexus6 féle pongyolaság). Zárható ez a pont is, de nem volt hiábavaló, az eredeti megállapításomat megkérdőjelező kísérelted ezzel végleg csúfos kudarcba fulladt. Lol 😊
5. Válaszoltam. És? Elfogadod a választ vagy nem értesz vele egyet?
6. Újabb kérdés: Igen. Nem ismerem a pontos arányokat, nézz utána, nem vagyok a google-d.
"Ha nem a számok akkor írd le hogy mi lenne az a tudományos módszerrel meghatározható eredmény ami alapján elfogadnád hogy a CO2 a fontosabb elem."
- Írd le a légköri CO2 konkrét fizikai hatását, ugyan így a vízpáráét és bizonyítsd be, hogy az előbbi számszerűen nagyobb (elárulom nem fog sikerülni)
- A poharas példádban mutasd meg azokat a valós fizikai peremfeltételeket, a pohár max méretét, mi ennek megfelelő létező tényező, természeti határérték, aminél ez az "1 dl" CO2 túlcsordulást okoz (miközben nem generálja autómatikusan a további 4X hatást a vízpárán kersztül). Mert a példád csak ezzel fog valós értelmet kapni! Felhívom a figyelmedet, hogy pl. a század végéig 1.5 fokos hőmérsékleti emelkedés klímacél az az ember szempontjából mesterségesen kijelölt egyfajta határérték, ennek valós természeti okokra visszavezethető határértékjellege nem létezik! Tehát egy más, valós fizikai, a rendszer egyfajta fázisátalakulását jellemző határértéket kérnék, ahol a klíma az egyik működési módjából átvált egy másikba. (Tartok tőle, hogy nincs ilyen valós fizikai határérték, de örülnék, ha tudnál még is ilyet mutatni!).
- Bizonyítsd be, hogy a légköri víz csak és kizárólag a CO2-től, és más ember által kibocsájtott ÜHG-tól kaphat a párolgásához energiát, ami által gyak egy ilyen melegítési ciklus után autómatikusan távozik a rendszerből, ezáltal nem is alakul ki az un. Super Greenhouse Effect jelensége, ami igazából csak a légköri páratartalom változásától függ, és igen, amúgy valós, tapasztalt jelenség.
Mint többször átbeszéltük, de NASA kutató igen is, valóban mondott ilyet, hogy a CO2 változást 4X esen erősíti a víz hatása. Csak hogy felfrissítsem az emlékezeted:
"Thus, the total greenhouse effect after a change in CO2 needs to account for the consequent changes in the other components as well. If, for instance, CO2 concentrations are doubled, then the absorption would increase by 4 W/m2, but once the water vapor and clouds react, the absorption increases by almost 20 W/m2 — demonstrating that (in the GISS climate model, at least) the "feedbacks" are amplifying the effects of the initial radiative forcing from CO2 alone. "
NASA cikk
"A te ostoba túlegyszerűsítő logikád szerint:
+0.1 fok emelkedés -> +0.4 fok emelkedés a vízpára visszacsatolás miatt
+0.4 fok emelkedés -> +1,6 fok emelkedés a vízpára visszacsatolás miatt"
Köszönöm, hogy egyszerű formában, magad számára is felfoghatóan leírtad, hogy mi a viszony a CO2 változás és a légköri víz között, ahogy az a jelenlegi légköri modellekben is VALÓBAN MEGJELENIK! A gondot abban látom, hogy miközben paraméterezéssel az általad is leírt relációt a CO2 hatásának növelése érdekében agyonbaxát, eközben kénytelenek a víz viszont csökkenteni, azért hogy a jelenlegi mért adatokkal a modell összhangba kerüljön. Azonban ez eredményezi azt, hogy a paleoklimatikus scenáriókra, jelentősen magasabb CO2 értékre irreális értékeket ad, és emellett a jövőre vonatkozó előrejelzései is megbízhatatlanokká vállnak.
Ennyi.
Kapisgálod?
Értem én ezt a Planck "feedback" dolgot, de ez végülis azt biztosítja, ha átgondolod, hogy a rendszer egésze termodinamikailag rendben legyen, ne egyfajta hőmérsékleti örökmozgó jelleget produkáljon. Több energiát nem tud kisugározni, mint ami beérkezett a napsugárzással. Adott frekvenciákon, ha a víz a földközelben több energiát nyel el és melegíti a környezetét azt fogja más intenzitással visszasugározni, és nincs olyan, hogy ez a víz esetében máshogy működjön, mint a co2 esetében. Ezért ennek felemlegetése gyak irreleváns, vagy akkor azt amondod, hogy ez a CO2-nél is így működik és gyak nincs is GW!? 😮
3. Az eredeti kijelentésed ez volt: "A Föld elvi szinten el tudná tartani 30 év múlva a teljes populációt, csak a populáció egy része nem lesz képes megfizetni a növekvő élelmiszer árakat." valamint kifejtve: "Állításom az volt hogy a populáció egy részét negatívan sújtja a felmelegedés(figyelj! ez egy deltaT), elsősorban azokat akik sérülékeny, fejlődő régióban élnek és a népesség növekedés is ide koncentrálódik. Ilyen pl. fekete Afrika. Global. Ezen régiókban élők közül relatíve többen lesznek azok akik alultápláltak lesznek mert jövedelmükből nem tudnak kaját venni, klímaváltozás nélkül kevesebben lennének."
Elismerted, nem tudtad bebizonyítani, hogy a klímaváltozás közvetlen hatást gyakorol az élelmiszer árakra. Ezért a második kijelentésedet nem tudtad alátámasztani (vö. az árakat más tényezők nagyobb arányban és közvetlenül befolyásolják).
Tehát ezekután miért is én buktam ezt a pontot? 😮
4. Ott vannak a cikkek adatai: klímaváltozás hatásának nagyságrendje kb -10% a betakarított terményre nézve. Népességnövekedés nagyságrendje miatt ua időszak alatt +100% az ellátáshoz szükséges terményben kifejezve. (Mi az amit ezen nem tudsz felfogni, hogy mi a kettő hatás aránya!!!??? 😮
5. Kérlek fejtsd ki: véleményed szerint ezek a hőhullámok a városi környezettől függetlenül is egyre inkább halálos méreteket öltenek? Illetve mi a pontos aránya az extrém meleg és a tartós, vagy rövid időszakra extrém jellegű hideg miatt megnövekedett halálozásoknak.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
A 4x-es értéket már többszőr ellőtted, de amit ebből kihoztál az végül egy önellentmondás lett. A NASA soha nem mondta hogy a jelen felmelegedésben 4x-es szerepe van a vízpárának. Sajnos úgy tűnik értelmi képességeid nem engedik hogy különbséget tégy az abszolút érték és a relatív változás közt. Ezen tényleg nem tudok segíteni, n-szer elmondtam mi a különbség, úgy tűnik túl buta vagy ennek felfogásához. Utolsó kísérlet: ha egy pohárban van 4 deci víz és 1 deci szörp, akkor túlcsordulhat attól ha 1 deci szörpöt rátöltök, nem kell közben vizet hozzátöltenem. Egyébként az is el lett mondva hogy ha fix pozitív visszacsatolást alkalmazol akkor az első tized hőmérsékelt emelkedés után automatikusan öngerjesztő spirálban csapna át a rendszer.
A te ostoba túlegyszerűsítő logikád szerint:
+0.1 fok emelkedés -> +0.4 fok emelkedés a vízpára visszacsatolás miatt
+0.4 fok emelkedés -> +1,6 fok emelkedés a vízpára visszacsatolás miatt
...
Ez azért nincs így mert a visszacsatolások összege negatív, elsősorban a Planck válasz miatt:
The Planck feedback, or rate of increase of infrared energy loss per unit vertically-uniform warming of the surface and troposphere, is the dominant stabilizing feedback in planetary climate
Tudom ez egy kellemtelen tény/számadat ami elől folyamatosan menekülsz, ennyire primitív a vitakultúrád.
Jelen helyzet kapcsán az a sokkal valószínűbb állapot hogy megállítható a felmelegedési folyamat +2C-nál például, mert alapvetően a bolygónak egy lehűlő szakaszban kell(ene) lennie, ezt törte meg az emberi üvegházhatású gázok kibocsájtása.
3. Ezt meg honnan vetted? Élelmiszerár emelkedésének nyilvánvalóan negatív hatása van az alacsony jövedelmű szub-szaharai régióban élő 3. világbeli országok lakosságára alultápláltsági ezáltal egészségügyi helyzetére, mivel jövedelmük jelentős hányadát erre fordítják.
4. Továbbra is várom az állításodat alátámasztó kutatást 1:10 reláció kapcsán. Nem a te bemondásodat szeretném újra és újra meghallgatni, hanem azon tényre vagyok kíváncsi ami alapján kijelentetted ezt az arányszámot. Amennyiben ilyen nem tudsz felmutatni akkor ez csak egy újabb Nexus6 féle hasamra ütök és benyögök számokat szituáció.
5. "globális felmelegedés" -> "magasabb nagyságú halálozás"
Emennyiben egyéb faktorok hatását kizárunk a végeredményből akkor igen, a szélsőséges időjárás, beleértve a hőhullámokat növeli az időjárással kapcsolatos negatív esetek számát. Ugyanilyen negatív hatás az ha pl. a polar vortex gyengülése miatti hidegbetörés hatására fagynak meg az emberek.
Szerintem tök felesleges ezeukután egyetlen szót is vesztegetned, ezzel kapcsolatban.
Vitakultúra, mi? 😮
3. Értem, tehát a kijelentésed, hogy drágáb lesz az élelmiszer, nem jelenti azt, hogy ez befolyásolja az emberek szociális/egészségügyi helyzetét, gyak várható élettartamát? 😮
4. Ember, ezt ne, kérlek ne! Ennyire nem lehetsz együgyű!
Várjál már, lemegyek a szintedre! Mutatom, hogy milyen sokváltozós logikai problémával nem vagy képes megkűzdeni! XD
Van 1000 FT-od, ebből tudsz mondjuk 10 kg rizst venni, amiből mondjuk egy hónapig elélsz éhezés nélkül.
Mi a nagyobb probláma, hogy ua, pénzért, azt mondják a klímaváltozás miatt már csak 9 kg rizst kapsz, vagy hogy a 10 kg-ra becsatlakozik melléd a haverod, hogy akkor most ő is a te 10 kg rizsedből él. Hogy fejeznéd ki a két szituáció súlyosságának egymáshoz viszonyított arányát a te szempontodból?
LOL, bakter, ezt a szégyent! XD
5. Igazad van, kijavítom a kérdésemet:
Szal, akkor fenntartod, vagy elutasítod a korábbi álláspontodat a globális felmelegedés, =>hőhullámok,=> hősziget, =>magasabb nagyságú halálozás tekintetében?
Elárulom, a nyilak jelentése egy oksági, következmény jellegű kapcsolat, ez megvan azért? 😉
Bakter nehezebb a felfogásod,mint Bidennek! XD
Bár nyilván nem érted, ha eleve nem is akarod.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Ugyanis azt hogy a CO2 a fontosabb tényező a felmelegedés kapcsán vagy a vízpára azt egy reláció amit a számok határoznak meg.
Nekem vannak, számaim, neked nincsnek. Végső soron ennyi. Vitaképtelen vagy. Buktad.
3. Ez volt a kifejtett állításpontom:
"akkor miért is én buktam, amikor te nem voltál képes alátámasztani, hogy az emberek inkább a klímaváltozás miatt halnak éhen és nem a túlnépesedés miatt?"
Azért mert az eredeti állításom nem erről szólt, ezt már csak te találtad ki, ez egy szalambáb.
4. Tehát vélhetően nincs forrásod erre az 1/10 hatásra, csak te a szokásos hasraütés stílusodban benyögted és szokásodhoz híven kreálsz egy primitív ráadásul számszakilag is értelmetlen aránypárt hozzá. Lol.
Várom az 1/10 arányra vonatkozó tanulmányt. Amennyiben ilyet nem tudsz felmutatni akkor tőled várok egy részletes levezetést ami valós adatokra épül és a végén két számot látunk ahol a klímaváltozás melletti szám tizede a népességnövekedés melletti száménak. (a túlegyszerűsítéstől azonban óvaintenélek, ez egy nagyon komplex sokváltozós összefüggés amit komoly kutatók is hónapokon át számolnának)
(azt azért ismételten megjegyzeném hogy ennek már semmi köze a kiinduló állításomhoz, a magam részéről nem ismerem ezt az arányt, nem is tettem erre vonatkozó megállapítást, csak kíváncsi vagyok hogy valóban megalapozott-e az általad behozott 1:10 arány, egyenlőre légből kapottnak tűnik, de van lehetőséged a bizonyítására)
5. "Szal, akkor fenntartod, vagy elutasítod a korábbi álláspontodat a globális felmelegedés, hőhullámok, hősziget, magasabb nagyságú halálozás tekintetében?"
Mivel a mondatod második fele értelmetlen/magyartalan így azt sem tudni mit akarsz mondani.
1. Végigbeszéltük nem egyszer nem kétszer ezeket a dolgokat, legalábbis én keményen próbálkoztam:
Publikált, több helyen hívatkozott anyag volt, hogy a CMIP6 modellek egy paleoklimatikus, magas CO2 szcenárióra irreális hőmérsékleti jóslatokat produkáltak, gyak ki kellett volna helyenként az életnek is pusztulnia. A témát szkippelted.
Szintén paleoklimatikus viszgálat volt, 500 millió év hőmérsékleti és CO2 értékeit vetette össze, amely magasabb CO2 értékek és a hőmérséklet között nem tudott korrelációt kimutatni. A témát szkippelted, eleve el sem voltál hajlandó olvasni a cikket.
NASA kutató hangsúlyozta, hogy bármilyen modellt is csinálunk a hőmérséklet változására, az üvegházhatásra a légköri víz 4X hatással bír, ez nem vélemény ez tény. Az IPCC modellek is paraméterezetten így számolnak, csak a víz hatását nem ugyan abba a kategóriába rakják, mert az IPCC modellek alapvető funkciója a CO2 hatásának bemutatása. Ilyen szempontból jogos. csak épp helyenként megtévesztő. A te esetedben mindenképp. Ezt a témát is szkippelted.
Agronómusbácsi légköri víz változására mutatott OLR érték változásába belekötöttél. Ja nem szakmailag, hanem hogy nem volt publikálva. Amikor kértem szakmai kritikát, leírtad, hogy szét lett cafatokra szedve a Jutubon, de hogy mivel is azt nem értetted, nem tudtad megfogalmazni.
Rentsch cikke dettó.
Itt tartunk. Majd mikor semmiféle érvet nem tudtál felmutatni az álláspontommal, a kritikámmal szemben, nekiálltál RF adatokat kérni, mintha azokkal bármit is tudnál kezdeni, értenéd azok valódi jelentését. Megjegyzem olyan alapvető dolgokkal sem vagy tisztában, hogy az RF érték nem pillanatnyi érték, hanerm adott időszakra vonatkozik, csak mert folyamatosan elhasaltál, amikor egy rövidebb időszak adatait kellett összevetni.
És most tagadsz, hazudol, sunnyogsz, meg értelmetlenül követelzőzöl.
3. Ez mia fax akart lenni? A kérdésemet akkor szkippeled?
"Sunnyogsz it folyamatosan baxki!
Akkor válaszolnál végre, amit legutóbb a #74-ben kérdeztem!? Érzed a veszted mi, mert amin eddig rugóztál, hogy elírtam, arról kiderülne, hogy te viszont ugyanezt komolyan is gondolod!? XD
"<Új pont>Új pont>/2/A Mi az beakadt itt is a lemezjátszó? Akkor válaszolsz végre a kérdésemre és nem teszel úgy mintha nem tettem volna fel? Marha uncsi vagy. Szal, akkor fenntartod, vagy elutasítod a korábbi álláspontodat a globális felmelegedés, hőhullámok, hősziget, magasabb nagyságú halálozás tekintetében?"
3. Ez most akkor melyik pontra is vonatkozik? 😮
Ha az agrár kérdésre, akkor miért is én buktam, amikor te nem voltál képes alátámasztani, hogy az emberek inkább a klímaváltozás miatt halnak éhen és nem a túlnépesedés miatt?
4. Ált isk, ha a jövőben 2X ember él adott területen az ugye 2X annyit zabál, az +100% kaja igény. Ua idő alatt bizonyos előrejelzések -10% hozamnövekedést, akár teljes élelmiszer termelés visszesést jósolnak. Akkor szerinted hogy jön ki a két számból máskép kifejezve. az 1/10 hatás a klímaváltozás hatását kifejezve a népességnövekdéshez képest? Jééézus ember! Degáz!
5. "Sunnyogsz it folyamatosan baxki!
Akkor válaszolnál végre, amit legutóbb a #74-ben kérdeztem!? Érzed a veszted mi, mert amin eddig rugóztál, hogy elírtam, arról kiderülne, hogy te viszont ugyanezt komolyan is gondolod!? XD
"<Új pont>Új pont>/2/A Mi az beakadt itt is a lemezjátszó? Akkor válaszolsz végre a kérdésemre és nem teszel úgy mintha nem tettem volna fel? Marha uncsi vagy. Szal, akkor fenntartod, vagy elutasítod a korábbi álláspontodat a globális felmelegedés, hőhullámok, hősziget, magasabb nagyságú halálozás tekintetében?"
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
" ami ugye nyilvánvalóan egy fontos tudományos fórum, XD"
Lol. Ez a hely ahol Rentsch maga "publikált", itt kapta a választ. Ezzel épp őt minősíted hogy csak ide merte kitenni. Egyébként beidéztem mit írt a másik kutató. Nem láttam hogy erre reagáltál volna. De ha igen akkor kérem beidézni.
3. Ezt a pontot magam részéről lezárom, mivel buktad az álltásom cáfolatát, és úgy tűnik feladtad az erre irányuló törekvésed. Elterelődtél a "van fontosabb hatás" irányába. Ami így egy új pont:
4. "Ez volt az első, amit a gúgli feldobott LINK "
Az állításod ez: "1/10 hatása"
Kérem a linket ahol ezt leírják.
5. "Akkor válaszolnál végre, amit legutóbb a #74-ben kérdeztem!?"
Mi a kérdés? Ahogy mondtam nem vagyok köteles új kérdéskere válaszolni, majd ha látom egyértelműen leírva, eldöntöm hogyan reagálok.
Kezdjük ott, hogy ahogy korábban sem, úgy most sem tudtad leírni, megfogalmazni, hogy mi is volt ennek a kutatónak az ellenvetése a tvitteren, ami ugye nyilvánvalóan egy fontos tudományos fórum, XD, amit te lényegi hiányosságként jellemeztél.
Hazudozol, hogy nem írtam rá semmit, ugyanis gyak helyetted megfogalmaztam a felvetése lényegét is be is mutattam, hogy mi a gondom vele!
Bizonyos mértékben persze igazat adok neked, mert ezek a cikkek valóban nem jelentek meg tudományos folyóiratban, azonban sajnos továbbra sem tudod megfogalmazni az aggályaidat, mint ahogy azokkal a belinkelt cikkekel kapcsolatban sem, amelyek viszont megjelentek. De mivel azokkal kapcsolatban még ennyi fogást sem tudsz találni, azokról mélyen hallgatsz.
Szóval miért becsülik túl kimutathatóan a CMIP modellek a CO2 hatását, miért nincs paleoklimatikus időskálát vizsgálva a magas CO2 szint és a hőmérséklet változás között korreláció!?
Gyak ezek azok a kérdések, amelyekt már több száz hsz óta ignorálsz!
Sunnyogsz it folyamatosan baxki!
Akkor válaszolnál végre, amit legutóbb a #74-ben kérdeztem!? Érzed a veszted mi, mert amin eddig rugóztál, hogy elírtam, arról kiderülne, hogy te viszont ugyanezt komolyan is gondolod!? XD
"<Új pont>Új pont>/2/A Mi az beakadt itt is a lemezjátszó? Akkor válaszolsz végre a kérdésemre és nem teszel úgy mintha nem tettem volna fel? Marha uncsi vagy. Szal, akkor fenntartod, vagy elutasítod a korábbi álláspontodat a globális felmelegedés, hőhullámok, hősziget, magasabb nagyságú halálozás tekintetében?"
3. Gyenge próbálkozás baxki! A net tele van az afrikai népességre vonatkozó előrejelzésekkel. Ez volt az első, amit a gúgli feldobott LINK Szal úgy tűnik, hogy 2050-re kb duplázódni fog a lakosság lélekszáma.
És akkor tegyük hozzá, hogy marhára nem biztosak a klímaváltozás negatív hatásáról szóló előrejelzések, jelenleg mint mutattam kedvező irányban változik.
Azt, hogy a kaja a klímaváltozás miatt, mint kiemelten jelentős tényezőt figyelembe véve fog drágulni és az emberek emiatt nem tudják megvenni, ergo mondjuk éhezés, meg népességcsökkenés is lehet, ismétlem kiemelten a klímaváltozás és nem pont más jelentősebb okk miatt, nos ezt nem tudtad alátámasztani.
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2022.02.07. 11:02:44
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Ismét csak próbálsz elterelődni arról hogy a tarsolyodban nincs semmi tény adat csak a kínos önellentmondások, sem te sem más nem képes egy jobb alternatív magyarázattal előállni jelen felmelegedésre mint az IPCC szintézis jelentések. Csak menekülsz a számok láttán. Kellemetlen fiaskó ez ismét.
3. "Tehát akkor a népességnövekedés hatása mellett a klímaváltozás 1/10 hatása nem gyak elhanyagolható?"
Egyrészt nem, de ekkora arányra mondhatnánk hogy jóval kisebb a jelentősége. Másrészt kérném az erre vonatkozó elemzést. Harmadrészt ez továbbra sem cáfolja az én állításom. Tehát végülis irreleváns a vita szempontjából, így ha csak ennyid maradt akkor ezt a pontot is buktad.
<Új pont>Új pont>
Mi elől? Nem láttam megállapítást amire reagálnom kellene. Idézd már be végre ahelyett hogy hosszasan zagyválsz a ki tudja miről.
1. Én meg várom, hogy a már korábban belinkelt számított jellemzőket tartalmazó tanulmányokkal kapcsolatban konkrétan, tényszerűen és logikusan fogalmazd meg, hogy az abban szereplő számok miért nem korrektek! Mert úgy tűnik bármit adok meg neked, azt szkippeled!
Köszönöm!
<Új pont>Új pont>
Őöööö... ezt hogy is szoktad nevezni, elsunnyogás? XD
3. Ne már ne!
Tehát akkor a népességnövekedés hatása mellett a klímaváltozás 1/10 hatása nem gyak elhanyagolható? 😮
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Írd le hogy mennyi W/m2 a CO2 hatása és mennyi a vízpáráé. jelen felmelegedés kapcsán. Ilyen egyszerű lenne, csak kiszámolta már valaki.
Megmutatom milyen egyszerű ez:
CO2: kb. 2W/m2
...
Water vapour: 1.25W/m2
Albedo: 0.39W/m2
Cloud: 0.48W/m2
Planck: -3.22W/m2
...
Σ -1W/m2
Addig felesleg is másról pofáznod ameddig nem prezentáltad a te számid. Amit ugye már megpróbáltál párszor, csak akkora önellentmondásod lett belőle mint a ház. Tudom kínos, de ez van, nem kellene klímatagódnak állni, akkor nem lenne ilyen kellemetlen a pozíciód.
<Új pont>Új pont>
"Akkor válaszolsz végre a kérdésemre és nem teszel úgy mintha nem tettem volna fel? "
Új témaindító kérdésre nem szükségszerűen válaszolok. Miért tenném? Keress rá a neten a válaszra. A 2-es pontban megcáfoltam az eredeti állításod, nekem ennyi alapból elég. Ha teszel újabb hibás megállapítást akkor azt is meg fogom cáfolni.
3. "hogy a kiinduló állításodat gyakorlatilag nem tudtad alátámasztan"
Leírtam hogy egybecseng a FAO jelentéssel vagy épp a tárgyi fórum alapjául szolgáló kutatással. Ezekkel szemben nem láttam cáfolatot tőled.
"Azt is elismerted, hogy a klímaváltozás okozta hozamváltozás nagysága elhagyagolható az egyéb piacot befolyásoló tényezők mellet"
Hazudsz. Ilyet soha nem ismertem el. Azt mondtam hogy lehet nagyobb, a mértékéről soha nem tettem említést mivel ezt én nem tudom a kellő pontosággal megítélni. Itt az állításom továbbra is áll, miszerint konkrétan az adott régi a klímaváltozás vesztese, az hogy más változásiok is negatívan érintik csak a szokásos próbálkozás elterelődési kísérleteid hosszú sorában. Vedd észre hogy ezek már nem működnek, akkor sem ha 25x próbálod meg.
Konkrétan pl. hogy a CMIP modellek is úgy dolgoznak, hogy egy egység CO2 változás okozta RF érték mellett kb 4 egység H2O okozta felmelegedéssel számol, csak épp azt nem abban a csoportban kezeli, ahol a többi ÜHG van, hanem a visszacsatolások között. Ez megtéveszető, mert a víz üvegházhatása így nem kerül összevetésre a CO2-ével. Mondjuk nyilván pont ez is a cél! 😉 Láthatólag működik is ez a kozmetikázás, mert a tények és a CMIP modellek valós működése ellenére te is a mai napig ezen rugózol, gyak tagadod.
Koncepcionálisan hibásnak tartom a a CMIP modellek működését ilyen formán, mert egyrészt a vízet rövid ideig a légkörben maradó gázként kezelik. Miközben a vízhez kapcsolódó többi visszcsatoláson keresztül (pl több pára => magasabb hőmérséklet => fokozott párolgás => több pára) a víz növekedése hosszútávú hatást gyakorol.
Ráadásul a fentiek azt is jelentik, hogy a víz pozitív/negatív visszacsatolási ciklus tud kialakaulni, amit csak a hőmérséklet változása szabályoz, amit ez a ciklus erősít. A fenti hatások kaszkád, láncreakció jellege miatt nincs kizárva egy csak a vízre alapuló felmelegedés, egyfajta megszaladás, de pont ezért hangsúlyozzák, hogy a víz csak rövid ideig marad a légkörben ami mechanizmus gyak moderátorként funkcionál ebben a folyamatban, hogy a CO2 változás ne veszítse el jelentőségét. A moderátor hatás valós mértéke azonban valójában nem ismert és nem is kutatott!
És még folytathatnám, de kiba elegem van hogy újra és újra önmagamat ismétlem.
<Új pont>Új pont>/2/A Mi az beakadt itt is a lemezjátszó? Akkor válaszolsz végre a kérdésemre és nem teszel úgy mintha nem tettem volna fel? Marha uncsi vagy. Szal, akkor fenntartod, vagy elutasítod a korábbi álláspontodat a globális felmelegedés, hőhullámok, hősziget, magasabb nagyságú halálozás tekintetében?
3. A kiinduló állításod szempontjából nyilván nem relevánsak, amiket írtam, tekintve, hogy a kiinduló állításodat gyakorlatilag nem tudtad alátámasztani. Vagyis te is elismerted, hogy nincs közvetlen kapcsolat a klímaváltozás és a terményárak között. Azt is elismerted, hogy a klímaváltozás okozta hozamváltozás nagysága elhagyagolható az egyéb piacot befolyásoló tényezők mellett, amilyen pl a népességnövekedés, vagy akár a szezonális időjárási hatások.
Ezekután lényegtelen konlúzióként aposztrofálni a fentiekkel összecsengő összegzésemet eléggé szájkaraténak és nem érvelésnek tűnik.
Vagy mégiscsak bizonyítani akarod a globális melegedés terményárakra gyakorolt közvetlen hatását?
Illetve még sem tartod elhanyagolható nagyságrendűnek ennek mértékét?
XD
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
<Új pont>Új pont> Várom az egyértelműen leírt kijelentést amire reagálnom kellene. (az hogy reagálok-e attól függ mit írsz)
3. Az általad leírtak irrelvánsak a kiinduló állításom kapcsán, nem cáfolják azt. Ahogy már leírtam a lényegtelen konklúzó érvelési hiba amit itt elkövetsz.
A paradigma egy keret, egy feltevés, sőt ha úgy tesszük egy hitrendszer, ami a tudásunk, a tények kövei közötti habarcsot biztosítja. Azért van rá szükség, mert nem csak a tudásunk véges, hanem az ismereteink bővítésére szolgáló eszközök is azok.
Az ember co2 kibocsájtással okozta globális felmelegedés paradigmája az elmúlt évtizedekben jól szolgálta a tudásunk bővítését, azt, hogy erre a kérdésre jelentős tudományos, politikai és közfigyelem is irányul
Azonban tudományos szempontból a paradigma továbbra sem igazán áll stabil lábakon, akár az eredmények, előrejelzések egzaktságának kérdése is feltehető.
Te ezekre a kérdésekre nem úgy reagáltál, hogy elgondolkodtál rajtuk és megmutattad a kérdésekben is megbúvó logikai hibát, hanem erre a pradigmára, a paradigma elfogadásának konszenzusára, mint tudományos tényként, érvként hivatkoztál. Pedig a paradigma elfogadottsága önmagában nem bizonyítja annak igazságtartalmát, lásd heliocentrikus, vs földközpontú világkép ugye. Ettől még az adott rendszer adhat bizonyos határok között helyes válaszokat, ahogy a földközpontúra kidolgozott rendszer is adott. A vitát azonban nem az ismereteid bővítésére, a saját ismereteid próbatételére használod, hanem egyfajta kereszteshadjáratként a sötét tudatlanság ellen.
Ez egy teljesen tudománytalan, sőt tudományellenes hozzáállás. Mint az kiderült, végsősoron bizonyos kérdésekben csak a hited mardt, a paradigma így kiüresedett, erre redukálódott. Sajnálom, hogy ezen a hozzáálláson nem tudtál továbblépni.
2/A. Jééézus! Nyitottam már vagy 30 hsz óta. Nézd a #28. hsz-emben konkrétan, félreértés mentesen elismertem a hibámat, és megkérdeztem, hogy akkor elhatárolódsz a korábbi álláspontodtól? Amit már a X15 alatt is kérdezgettem. Nem kaptam azóta sem rá választ. Megkapom végre?
3. Kihámozom, ezekszerint, bár nem mondod ki, de végül gyak elismered az általam leírtakat, de azért még nekiálsz személyeskedni, meg támadni. XD
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2022.02.02. 10:31:40
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
2. Ha új pontot nyitsz akkor fogalmazz meg egy kiinduló állítást. Ahogy leírtam, ezt értékelni fogom és ennek megfelelően reagálok.
3. Nem vitattam hogy a népesség növekedésének hatása nagyobb is lehet mint a klímaváltozásé, ha 22x leírod akkor sem mondok mást. A szokásos kognitív disszonanciád nyilvánul itt meg.
Mégegyszer mondom, az hogy az általam felvetett problémákra nincs egy szép piros szalaggal átkötött faék egyszerűségű egyetlen számmal mutatható adatként megadható válasz, nem azt jelenti, hogy az általam felvetett problémák nem léteznek. Sajnos ezt te nem tudod feldolgozni.
2/A Igen, ezredszer is. Tehát te viszont továbbra is elsunnyogod a választ.
3. Nem mondom hogy nem megalapozott, azonban beláthatod hogy hatását tekintve elhanyagolható. Etiópia és más afrikai országok lakossága 20 év alatt dúrván megkétszereződött, (66 millió => 115 millió), és a lakosság növekedésének trendje továbbra is, töretlenül exponenciálisan növekvő. 20 év távlatban tehát 2X-es élelmiszer égényről beszélünk, amivel szemben áll ugyen ezen időszak alatt a klímaváltozás jelentette legrosszabb esetben max kb -10% hozam. Komolyabb gondjaik vannak, mint hogy ezzel foglalkozzanak, ez legyen a legfőbb problémájuk. Ennyi.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
2. OK. Tévedtél.
3. Tehát nekem van több dokumentumom, többek közt a tárgyi cikk is amik negatív képest festenek az adott régióra, neked nincs olyan ami ezzel szembemenne. Tehát az állításom megalapozott volt, a klímaváltozásnak egészen biztos rengeteg vesztese van.
Ezerszer leírtam, hogy a fentiek fényében leszűkített számokon rugózni miért értelmetlen és képtelenség. Hát itt tart a tudomány. Szal lehet a klímatudósok felé hőbörögnöd. Az hogy az IPCC piros szallaggal átkötve ad neked valamifajta adatot, az szép és jó, bizonyítottam, hogy azt fenntartásokkal kell kezelni. És te meg bizonyítottad, hogy azokat sem tudod helyesen értelmezni. XD
2/A. Nem tűnt fel hogy az elírásomat elismertem, és már vagy 30 hsz óta próbálkozom belőled kicsikarni az álláspontodat, amire a választ megint csak elsunnyogod!? De hogy teljesüljön a szíved vágya, átszámoztam, Kérlek értsd ezt a számozást visszamenőleg vagy 30 hsz-re, köszönöm! 😉
3. Nézd a tényezők, nem külön külön hatnak, hogy kijön a valamilyen volumenű termés, akkor abból a klímaváltozás nevében valamennyit elégetünk, a pozitív tényezők miatt meg tételesen valahonnan istensegedelmével kipótoljuk. A termés annyi amennyi, ha a kereslethez képest jelentősen túl kevés, plusz világpiaci hatások miatt, akkor emelkedik az ár, ha van elég akkor meg örülönk. És ennyi.
A klímaváltozás hatása viszont eltörpül az egyéb demográfiai társadalmi, termelési tényezők mellett, és tekintve, hogy nincs külön kapcsolat a klímaváltozás hatása és az élelmiszer árak között, a klimatikus hatás árakra gyakorolt ilyen hatása esetleges és kétséges, tisztán nem érvényesülő, nagyságrendileg gyak kiszámíthatatlan és elhanyagolható. Értem én, hogy sokan ebből próbálnak tudományos karriert csinálni, de ez még nem nevezhető igazán egzakt területnek.
A CO2 hatását szerintem már ezerszer megbeszéltük, keresd vissza. A tudomány azóta nem változott.
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2022.01.31. 09:17:06
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
2. Nem látom hogy elhangzott volna új érv. Továbbra is ott tartunk hogy tévedtél abban hogy összemostad a két fogalmat. Próbáld ezt elfogadni és lezárni a pontot. Ha szeretnél új szálat nyitni akkor nyiss rá új pontot, tedd meg az állításod, ha úgy vélem hogy az hibás akkor meg fogom cáfolni.
3. "sem tartalmazza az egyéb"
Ez továbbra is a lényegtelen konklúzió érvelési hiba. Attól hogy vannak más faktorok az nem cáfolja az adott faktor hatását. Tényleg ennyire gyengeelméjű vagy hogy ennyit képtelen vagy felfogni?
"CO2 szint növekedés jelentette extra trágyázás 10+%-os hatását sem veszed figyelembe"
Várom a prognosztizált számaid/grafikont ami pl. szembe megy a tárgyi cikkben lévő eredménnyel a szub szaharai terület vonatkozásában.
2. Ne röptézzél légyszives, had pattanjon nálad egyet azért a labda, mielőtt kapásból visszabaxod a kérdést. Mert továbbra sem az a kérdés, hogy én miket mondtam, amiket fenntartok továbbra is. Hanem hogy ezek ismeretében, hogy bizonyítod, hogy gobális felmelegedés => több hőhullám = > tobb a hideg időjárást is magába foglaló időjárási körülményekre visszavezethető haláleset. Eddig nem nagyon sikerült ezt levezetned!
3. A FAO klímaváltozást elemző kijelentései sem és a te álláspontod sem tartalmazza az egyéb nagyságrendileg nagyobb hatású összetevő figyelembevételét, pl. népességnövekedés, a klíma jelenlegi kedvezőbb alakulása stb.
Azt a "logikus közgazdaságtani leírást" amit ideböfögtél meg a fentiek fényében igen csak kevésnek érzem, amikor az élelmiszer piac árainak alakulását az égvilágon minden jobban befolyásolja, mint pont az üvegházhatás növekedésének elég megalapozatlanul prognosztizált időjárási hatása. Pl üzemanyagárak, kereslet/kínálat adott terményre, helyi konfliktusok okozta ellátási hiány stb.
Mindeközben a jelenleg is kimutatható csak a CO2 szint növekedés jelentette extra trágyázás 10+%-os hatását sem veszed figyelembe, ahogy valszeg a FAO anyagok sem.
Csak egy kis infó adalék a tisztánlátás végett.: Etiópia lakossága 1980-ban a nagy szárazság miatti éhinség idején 35 millió volt. 2010-ben 87 millióra nőtt és ez emelkedett tovább 10 év alatt 115 millióra! Ha drága és szűkös a kaja, akkor miből szaporodnak? 😮 ha el tudtak látni 40 év alatt közel 4X annyi embert, akkor a köv évtizedekben miért is lesz lényeges szempont egy +/- 10%-os hozam fluktuáció, amikor az előbbi eredményt úgy tudták produkálni, hogy jelenleg is a hektáronkénti hozamaik kb 1/4-e a fejlett országokénak? Nem lehet hogy sokkal nagyobb hatása lesz a fejlett technológiák meghonosításának végre, mint az éves időjárási változékonysággal összemérhető hatású nagy nagy nagy globális felmelegedésnek?
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
2. Kérem beidézni hogy mely kijelentésemre melyik az a cáfolat amire nem ragáltam.
"sokkal kevesebb ember fog meghalni"
Állításod valójában ez volt:
"ha emelkedik a hőmérséklet és amiatt meghal egy ember, akkor viszont valszeg kb. 20 másik nem fog meghalni a hideg miatt"
Ez is téves volt az összemosáson túl. Most próbálod eljátszani hogy nem ezt mondtad vagy elismered végre hogy ebben a 1:20 nem fog meg halni arányban is tévedtél?
3. Én többek közt a FAO klímaváltozás hatását elemző tanulmánnyal és logikus közgazdaságtani összefüggés leírásával támasztottam alá az állításom. Erre nem volt érdemi válaszod, csak annyi hogy hát más okok is vannak.
Akik viszont ugyan meg tudnak fogalmazni, és bizonyítani az IPCC által publikált eredményekkel szembeni kritikát, azok viszont nem nagyon prezentálnak komplex modelleket. Talán mert pont az IPCC-CMIP modellek példája mutatja, hogy sajna még nem tart itt a tudomány.
A részadatok viszont ellentmondanak ezeknek a mödelleknek, így joggal kérdőjelezhető meg azok valódi hatékonysága.
A kritikákkal szemben, semmilyen konrét érvet, hibát viszont nem tudsz te sem megfogalmazni, én meg ezt várnám már régóta.
2. Szóval érdektelen számodra, hogy megvédd azt az álláspontodat, hogy a globális hőmérséklet emelkedés jelentősen növeli a halálesetek számát. Összefüggést keresve a globális hőmérséklet emelkedés, a hőhullámok és a hősziget jelensége között. Amivel szemben az én álláspontom, hogy a környezeti hőmérsékletre visszavezethető halálok közül 20X mennyiség vezethető vissza a hideg időjárásra (a legtöbb haláleset általában is januárban következik be). Ebből következően a globális felmelegedéssel, a telek enyhülésével várhatóan sokkal kevesebb ember fog meghalni, mint amennyivel több a nyári hőhullámok miatt, ami azt is jelentheti, hogy helyenként az időjárásra, a külső hömérsékletre visszavezethető halálesetek száma a felmelegedéssel nem növekedni, hanem csökkenni fog!
De nyilván te ezt lexarod.
3. Várjál már! Te nyomtad itt be, hogy a globális hőmérséklet emelkedés miatt növekvő élelmiszer árak miatt az emberek egy része nem lesz képes megfizetni a kaját. Nem tudtad bizonyítani, hogy van ilyen közvetlen összefüggés és erre én vagyok offtopic!? 😮
Hát te hülyevagy! XD
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Kezdjük a vízpárával, mivel ebben van a legnagyobb eltérés a valós közeli a kitalált számaid közt.
Állításod szerint az emberi (öntözéses) hatás 0.98W/m2
A felmelegedés 80%-a(0.8C) viszont természetes okok miatt következett be
A teljes növekedés viszont 20W/m2
A CH4 hatása 0,25*CO2
A víz teljes hatása azonban 2-5x CO2
Nem tudom milyen matek lenne az ami ezen állításokat egy egyenletbe képes rendezni. Ennek levezetését várnám tőled.
De leginkább számokat várok és nem szövegelést.
2. Új az alapállításhoz szorosan nem kapcsolódó(nem azt alátámasztó vagy cáfoló) kérdések számomra érdektelenek. Ebben én csak azt látom hogy így próbálod tompítani a tévedésed hatását.
3. Az én álláspontom egybecseng többek közt a FAO álláspontjával. Természetesen elismerem hogy az élelmiszerárakra sok más minden hat, soha nem is állítottam ennek ellenkezőjét, csak most nem a ’sok más’ a topic. Itt is a jól megszokott elterelődési kísérelted látjuk -> Nem is akkora baj hogy a klímaváltozás szar, mivel más is az.
Továbbá terkintve, hogy mint azt én is megmutattam, nincs olyan általánosan elfogadott, egzakt modell vagy összefüggés amely megadná hogy: X CO2 szint vátozás = Y CO2 RF érték változás = Z globális hőmérsékleti érték, ennek megfelelően a konkrét viszonyokra vonatkozó RF értékeket az IPCC által használt modellek is csak jelentős szórással adják meg, és így belátható, hogy értelmetlen konkrét RF értéken rugóznod. A fontosabb üvegházgázok hatásának sorrendjét azok egymáshoz viszonyított általánosan elfogadott hatását megadtam.
Hiába mutattam, hogy az IPCC CMIP modellek különböző paraméterekre, mint globális hőmmérséklet, CO2 RF, a korábbi korokhoz, vagy a jelenlegi sugárzási viszonyokhoz képest irreális értékeket adnak, a vonatkozó cikkekel kapcsolatban általános kifogást emeltél, de a kifogásaidat nem tudtad egyértelmű formában megfogalmazni, ezért konkrét RF értékek összevetése gyakorlatilag értelmetlen.
Azt tudom mondani, hogy a CMIP modellek CO2 szinthez kapcsolódó RF értékei valszeg általánosan túlbecsültek, amit több cikk is megfogalmaz, a felmelegedés nagyságát nem megkérdőjelezve valószínűsíthetően a légköri víz hatását becsülik viszont alá, hogy a jelenlegi mért hőmérsékleti értéket a modellek kiadják. Ezt voltak hivatottak a linkelt cikkeim alátámasztani.
2. Ha jól emlékszem a pongyola megfogalmazásomat az észrevételed után azonnal elismertem, tehát ez már jó régóta okafogyottá vált. Az én kérdésemmel szemben viszont úgy tűnik gyáván megfutamodsz továbbra is, amikor azt firtatom, hogy te viszont a megfogalmazásomhoz hasonló állásponton vagy, csak nem elírásból, hanem tudatosan és következetesen. És engem ugyan azért baxogatsz, ami nálad határozott álláspont! XD
3. Szerintem továbbra is tévedsz a Szahel övezetben tapasztalható klimatikus változásról, és ennek folyományaként annak az élelmiszer árakra gyakorolt hatásáról. Azt viszont úgy tűnik, hogy most már elismered, hogy a bármilyen hatású is a klímaváltozás, de az egyéb tényezők jelentősen nagyobb hatást gyakorolhatnak az élelmiszer árakra. Hát ez is értékelendő eredmény.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
2. Másról én nem vitázom, csak az eredeti állításodhoz szorosan kapcsolódó érvekről.
3. "Bemutattam, hogy sok más tényezőnek sokkal jelentősebb hatása van"
Valóban, a világon sok más tényező van aminek nagyobb a hatása, csak most alapvetően nem ezekről beszélünk hanem a klímaváltozásról.
Ettől a klímaváltozás hatása a szub-szaharai régió növénytermesztésére még negatív, ez pedig árfelhajtó hatású, ami negatívan hat az ott élőkre. Elfogadod ezt?
Most meg letagadod azt is, hogy egyáltalán adtam ilyeneket. XD
2. Ezerszer elismertem a vitát indító megfogalmazásomban tett pongyolaságot. Ha nem vetted volna észre már arról vitázunk, hogy te hivatkozva más forrásokra pont ugyan ilyen megfogalmazást tettél, csak épp nem tévedésből. Akkor most hogy van ez?
3. Az eredeti kijelentésed az volt, hogy a klímaváltozás miatt drágul az élelmiszer és egyesek (ezekszerint az afrikai lakosságra gondoltál) nem tudják megfizetni a kaját.
Bemutattam, hogy sok más tényezőnek sokkal jelentősebb hatása van, ha drágul a kaja, amiatt fog drágulni, a legkritikusabb területeken pedig jelenleg pont hogy kedvezően változik a klíma a termelés szempontjából.
Jajjj, most meg jössz a migrációs nyomással, jézus! Ha szerinted folyamatosan romlik a helyzet, gyak egyre kevesebb a kaja emiatt, akkor mégis hogy nőnek fel az éhező gyerekek, hogy aztán itt a határon migránsként jelenjenek meg?
Tök rosszul látod. Mert ugye nem az a gond, hogy továbbra is viszonylag jó és egyre jobb a termelés, de a továbbra is exponenciálisan növekvő lakosság miatt gazdasági, politikai bizonytalanság, társadalmi konfliktusok lépnek föl ezekben az országokban, amihez a klímaváltozás csak kis mértékben járul pozitív vagy negatív irányban hozzá, és aztán a gyak túlnépesedés miatt széteső országokból menekülnek?
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2022.01.13. 16:16:33
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
2. Ne gondold már azt hogy a 2-es pont alatt bármit bedobhatsz. Ez arról szól hogy a hőhullám nem összemosható a hőszigettel. Bullshitelő látszatkommunikáció amit tolsz, ez nem igazolja a tévedésed.
3. Az hogy más hatások is vannak nem cáfolja a klímavátlozás negatív hatását. Ez a lényegtelen konklúzió érvelési hiba. A szokásos elterelődési kísérelted. Az eredeti állításom kapcsán - amibe belekötöttél - nincs ellenérved. A klímaváltozás a szubszaharai régiót negatívan érinti, többek között emiatt pedig Európa irányába is nagyobb migárció nyomás lesz.
World Meteorological Organization (WMO) - State of the Climate in Africa 2019
United Nations Framework Convention on Climate Change - Climate Change Is an Increasing Threat to Africa
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
IPCC projections suggest that warming scenarios risk having devastating effects on crop production and food security.
Key risks to agriculture include reduced crop productivity associated with heat and drought stress and increased pest damage, disease damage and flood impacts on food system infrastructure, resulting in serious adverse effects on food security and on livelihoods at the regional, national and individual household levels.
By the middle of this century, major cereal crops grown across Africa will be adversely impacted, albeit with regional variability and differences between crops.
Under the worst case climate change scenario, a reduction in mean yield of 13% is projected in West and Central Africa, 11% in North Africa, and 8% in East and Southern Africa. Millet and sorghum have been found to be the most promising crops, with a yield loss by 2050 of just 5% and 8%, respectively, due to their greater resilience to heat-stress conditions, while rice and wheat are expected to be the most affected crops with a yield loss by 2050 of 12% and 21%, respectively
Az ember kibocsájtásokon keresztül, a légkör összetételére globálisan gyakorolt hatását tekintve az IPCC-hez közel álló kutatók a CO2-t teszik felelőssé, de mint mutattam a CO2 hatására kihegyezett CMIP modellek tudományos szinten egzaktnak elfogadható előrejelzéseket nem tudnak produkálni.
A klíma kutatók jelentős része nem a CO2-vel foglalkozik, illetve a jelenlegi átpolitizált környezetben nem foglal nyíltan álláspontot, vagy a publikálhatóság elősegítése érdekében, a jelenlegi túlzott módon átpolitizált környzetben nem áll szembe nyíltan az antropogén CO2 paradigmával, ami nem jelenti azt, hogy valójában egyetért.
A jelenlegi felmelegedés vélhetően, mivel más információ nem merült fel az alapvető fizikai folyamatokat tekintve nem különbözik a korábbi felmelegedésektől, ezek az alapvető fizikai törvényszerűségek érvényesek az antropogén faktorokra is. A CMIP modellek mutatta melegedés közvetlen oka is a víz, csak ők a CO2-t egyfajta mindenképpen szükséges triggernek tekintik, amit a víz kb 4X hatásúra növel, akár pozitív, akár negatív irányba. Ez az álláspont azonban nyilvánvalóan nem tartható, amikor a változások nem korrelálnak a CO2 változásokkal és a CMIP modellek előrejelzéseivel. Azt mutatják, hogy a víz és más visszacsatolásokhoz kapcsolt folyamatok önállóan is működő tényezők a hőmérséklet kialakításánál.
Láthatólag nem vagy tisztában alapvető fizikai fogalmakkal, mennyiségekkel és azok lényegével, hogy mi az ami közvetlenül mérhető, számolható, vagy jobbára becsülhető. Az IPCC által általánosan használt 1750-től megadott CO2 RF érték az utóbbi kategóriába tartozik. A klímamodelljeikből kapják, amelyek ilyen vagy olyan hőmérsékleti előrejelzéseket is mutatnak, és nem valami közvetlen mérésből, azonban a modellek bonyolultsága miatt sem lehet már azoknál sem kimutatni a CO2 szint, az ebből megkapott RF érték és a globális hőmérséklet közötti egyértelmű korrelációt.
2. Mindenfajta településnek van mikroklimatikus, vagy összegzetten mezo szinten, sőt tekintve, hogy az ember a szárazföldi területek 60%-át átalakította, globálisan is hatása.
Lásd pl: LINK
Hibás tehát azt sugallni, hogy a globális klímát alapvetően csak a CO2 és más kibocsájtáson keresztül befolyásolja az ember, hogy az esetlegesen mikroklimatikus szinten jelentkező, a globális változás mértékét nagyságrendileg meghaladó hatások önmagában a CO2 kibocsájtás korlátozásával befolyásolhatók, megszüntethetők.
Azonban te a NOAA és akár az OMSZ hasonló csúsztatásokat tartalmazó ismeretterjesztő és nem tudományos oldalaira hivatkozva pont ezt teszed!
3. Nem látod a nagyságrendileg nagyobb hatást? 😮 Hmm....Ha a lakosság lélekszáma a következő évtizedekben prognosztizáltan 2X-re nő, de közben a termelés nagysága is mondjuk prognosztizáltan 20%-kal változik a klíma miatt, az pont 10X hatás az előbbi miatt, gondolom. Nem a klíma, hanem a megnövekedett lélekszámhoz képest esetleg elégtelen nagyságú élelmiszer termelés miatt fognak az árak elsősorban emelkedni. Vagy rosszul látom?
A jelenlegi trend szerint a Szahel övezet klimatikus változásai kedvezőek. A nem kellően megalapozott IPCC CMIP modellek mutathatnak mást, bár igazából általában ezek is rövidebb távon inkább ezt mutatják.Bár 2X lakosságot nem fog tudni a jelenlegi termelési átlagokkal eltartani. Szükséges hogy a termelés extenzív növelését (új földterületek bevonását, mert már nincs több jó minőségű földterület), egy intenzív termelés váltsa fel a fejlett országok mezőgazdasági technológiájára alapozva, ami azonban már akár !X hozamnövekedést is tudna produkálna. Ez megint nagyságrendileg különbözik a klímaváltozás prognosztizált hatásától!!!
Inkorrekt tájékoztatással inkább a klímahisztérikusok vádolhatók, köztük te is, akik az egyéb tényezők mellett, amelyek a klimatikus változások mellett hegynyi nagyságúak is lehetnek, nem veszitek figyelembe.
Sőt ugyan így vakok vagytok bármilyen pozitív irányú klimatikus változást illetően is, még ha azokat a CMIP modellek produkálják is. 😉
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2022.01.11. 14:26:26
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
A kérdés egyértelmű volt csak te képtelen vagy rá válaszolni ezért más válaszra próbálsz terelődni. Felteszem újra:
Fel tudsz állítani objektív(számokon alapuló) sorrendet hogy mely tényező milyen részben felelős jelen felmelegedésért? Igen/nem
Írtam azt is hogy W/m2 SZÁM-okban várom listát. Jelen felmelegedésre, ami nem egyenlő egy jelen pillanatnyi állapottal hanem egy időszakot jellemez, aminek kezdete egy releváns referencia időszak ami mindenképp az 1700-as évek után van. A radiative forcing nem a modellek sajátja ez a fizika jelenség, a Watt/m2 pedig egy fizikai mértékegység. Ha nő az RF akkor melegebb van, A kérdés tehát az hogy milyen tényező miatt mennyivel nő az RF. Erre várom még mindig a választ.
Amennyiben továbbra sem érted meg hogy változásra vonatkozó adatot kell adnod, akkor a vitát véglegesen elvesztetted(magam részéről ezzel le is zárom a vitát), láthatóan a felfogóképességed nem éri el egy általános iskolásét, de nekem nem feladatom itt az edukálásod.
2. Az adott ábra azt mutatja hogy a nagyvárosi repülőterek meteorológiai állomásai milyen érékeket regisztráltak historikus időtávban. Ennek minimális köze van a hőszigethez, semmiképp nem összemosás, főleg mert a reptér tipikusan már a város szélén van távol a belvárosoktól, ahol a hősziget jelentős. A hőhullám sokkal nagyobb kiterjedésű mint egy város, de természetesen a reptéri megfigyelőállomás is ki tudja mérni, és a farmon élő gazda hőmérője is.
3. Nem látom a 10x -es egyéb hatást bizonyítottnak. Mindesetre ez eleve nem cáfolja azt hogy a klímaváltozás rontja pl. szubszaharai régió élelmezési kilátásait ahogy a tárgyi cikk is bemutatja. Ennek kapcsán pedig az egyéb (biztos van nagyobb baj is) hatás irreleváns mint amikor az egyéb okok miatti kedvező változást állítod szembe a klímaváltozás negatív következményeivel. Ezek a szokásos bagatellizálásod, épp ez volt a gond a kiinduló hsz-eddel is. Ahogy már korábban leírtam, amikor ilyen inkorrekt féloldalas dezinformációt művelsz akkor erre rá fogok mutatni. Erre annyi volt a válaszod hogy akkor is fogod csinálni. Úgyhogy itt vagyunk, megkaptad hogy az éremnek van egy csúnya oldala is, nem csak annyi hogyha melegebb van akkor kevesebben fagynak meg. (ami mint kiderült szintén egy ordas nagy csúsztatásod volt)
- Víz
- CO2
- CH4
- O3
- stb.
Hatásuk a teljes üvegházhatásra, amely kb 32 fokkal emeli a felszíni hőmérsékletet, gyakorolt hozzájárulásuk itt százalékosan kifejezett, amelyet akár fokokra is, vagy ismerve a Föld sugárzási adatait a sugárzási fluxus paramétereire is levetítheted (lásd CO2 RF).
Mindez azonban olyan nagy vonalakban becsülhető meg, hogy az ember természetes hatásokhoz viszonyított hatása gyakorlatilag egzakt módon nem kifejezhető.
És akkor egy következő cikk, ami most a CMIP5 modellek mindegyikénél talált alacsonyabb műholdas mért hőmérsékleti értéket a troposzféra alsó részére vonatkozóan. Lásd link 515 oldalán a diagram
Ugyan erről az oldalról: Using these three separate calculations, the value of the average CMIP-5 model’s TTCR is calculated to be 2.31 ± 0.20 K or double that calculated from direct observations.
Ezek után a méréseken alapuló hőmérsékleti, és sugárzási értékeken kívül szerinted mennyire van értelme ilyen-olyan modellek számított RF értékeivel tökölni, amit pedig te oly nagyon imádsz és követelsz rajtam!?
Majd ha meg tudod magyarázni a mérések és a modellszámítások alapján megkapott értékek közötti különbségeket. Addig hova is menjünk?
Szal ne sunyuld el, ne beszélj mellé, továbbra is várom a konkrét magyarázatod, kritikai észrevételeidet a cikkekkel kapcsolatban!
2. Tehát adekvátnak tartod a következő, korábban beszúrt ábrádat?
Ha nem miért nem?
3. Értem én, jól hangzik, amit írsz, csak erre az egészre, az élelmiszer árakra a demográfiai, termelési és aktuális gazdasági hatások kb 10X akkora hatást gyakorolnak, mint a prognosztizálható klimatikus hatás, amelyet azok minimális ellenhatással kompenzálják.
Lehet annak nagyobb a hatása, hogy a városiasodás miatti fényszennyezés által csapdába ejtett rovarok beporzóképessége mennyivel csökkenti a mezőgazdasági termelést.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Ez nem a kérdésemre adott válasz, az ugyanis a jelen klímaváltozásban a felmelegedést okozó tényezők arányára kérdezett rá. Így felteszem újra kérdést:
Fel tudsz állítani objektív(számokon alapuló) sorrendet hogy mely tényező milyen részben felelős jelen felmelegedésért? Igen/nem
Jól láthatóan még mindig olyan butuska vagy hogy nem vagy képes a relatív és az abszolút érték közt különbséget tenni. Sokadszor követed el ugyanezt a hibát.
2. Nem tudom mire gondolsz. Elfogadtam hogy ezen állításod hibás:
"A hőhullámok lokális jelenségek és nagyban köthetők a városiasodáshoz"
(szerinted csak pongyola, de ezzel szokás szerint csak a totális beismerést akarod elkerülni). Ezután elkezdtél a NOAA -ra és más meg nem nevezett tudományos szervezetre mutogatni hogy hát ők is összemossák a kettőt, de erre végül bizonyítékot nem tudtál hozni. Egyébként meg ez elve nem is mentesítene téged. Tudod, ha a szomszéd gyerek a kútba ugrik akkor nem kell utána ugrani, de nem ugrik, csupán te próbáltad bagatelizálni a hőhullámok jelentőségét, mint jó klímatagadó.
3. "Tehát a klíma és az élelmiszer árak között nem tudsz közvetlen kapcsolatot bemutatni. "
Vázoltam az alap közgazdasági logikát miszerint növekvő kereslet és csökkenő termelés az árak emelkedését okozza. Nem látom hogy erre lett volna válaszod. Cáfolod ezt a hatást?
FAO Climate change and food security:
At global level, climatic shocks impacting areas of global importance for food supplies can have remote impacts through effects on: (i) supply flows and food price spikes, with increased market volatility; and (ii) impacts on bilateral contracts and/or import/export behaviour
Ultimately, global markets will not be accessible to the poorest countries and the poorest populations without sufficient purchasing power.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Szal, melyek a beidézett, az IPCC által felhasznált CMIP6 modellek előrejelzéseinek túlzott CO2 érzékenységét bizonyító cikkekben megfogalmazottakkal szembeni tételes és szakszerű cáfolatok? Marhára megköszönném, hogy ha ezt az adósságodat így az újév alkalmával végre lerónád!
Amúgy mi sem egyszerűbb, a kérdésedre a válasz:
Forrás
2. Akkor tehát elhatárolódsz a korábbi vitánk során a 68-as hozzászólásodhoz beszúrt ábrától, ami egyértelműen és vélhetően szándékosan összemossa a nagyvárosok hősziget jelenségét a hőhullámokkal?
3. Tehát a klíma és az élelmiszer árak között nem tudsz közvetlen kapcsolatot bemutatni. Azzal állsz elő, hogy ellentétben az utóbbi több évtized emelkedő hozamokat mutató trendjével, habár a klímaváltozás trendjében nem tudsz változást bemutatni. az élelmiszer termelés csökkenni fog!? Ezt azonban végül is nem tudod semmivel indokolni.
Az én globális 10%-om az eddigi CO2 szint növekedés hatására tapasztalt természetes növényzet, és mezőgazdasági hozamnövekedésen és a növények ismert további CO2 szint növekedésre mutatott reakcióira alapult.
Ja és BUÉK
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2022.01.03. 17:08:45
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
NEXUS még mindig a klímahisztit nyomja a FoxNews-ról? <#eplus2>#eplus2>
2. Hőhullám oka teljesen más mint hősziget oka, nem összemosandó. Zárható
3. Leírtam hogy a régióban a klímaváltozás miatt várhatóan kevesebb megtermelt élelmiszer és a várhatóan nagyobb népesség, a keresleti piac szabályai szerint még inkább a olyan állapt irányába tolja a rendszer hogy többen fognak éhezni. Az hogy ezután már konkrét számokat akarsz arra már csak azt tudom mondani hogy becslések vannak, erre betettem a linkeket. A te globális 10%-od is egy ugyanilyen becslésen alapul.
+1. A kellemetlen kérdés kapcsán miszerint egymásnak ellentmondó számokat írtál le továbbra is a földbe dugod a fejed? Lol.
Kezdjük megint az alapoknál. Az RF/ERF érték, ahogy arra te is rávilágítottál közvetlenül nem mérhető érték. Ezt mégegyszer mondom a CMIP modelleknél alkalmazzák arra, hogy megmutassák, hogy az emberi kibocsájtás milyen eltérítő hatást gyakorol a globális hőmérsékletre, hogy ezzel indokolják, alátámasszák a CO2 kibocsájtás korlátozások szükségességét.
A linkelt cikkeim arra világítanak rá, hogy az IPCC által megadott 270 évre vonatkozó, az ebben az időszakban tapasztalható, mért globális hőmérséklet emelkedéshez kapcsolt emberi CO2 kibocsájtásból származtatott RF/ERF értékek ellentmondásosak a mérésekkel, akár a paleoklimatikus hőmérsékleti adatokat, akár a műholdas OLR méréseket tekintve. Fogtad? Érted? Nem hiszem.
Nyilván az elsődleges értékek a hőmérsékleti adatok, előrejelzések. Ezzel kapcsolatban a 425 millió éves klímaadatok analízisét bemutató cikk prezentálja, hogy a CO2 szint és a hőmérsékleti adatok tekintetében ezen időszak jelentős részében zéro, ismétlem nulla korreláció volt kimutatható. A másik cikk arra vonatkozik, hogy konkrétan a CMIP6 modellek paleoklimatikus viszonyok között irreális hőmérsékleti adatokat adnak, kimutathatóan a CO2-re mutatott túlérzékenységük miatt. Rentsch cikke pedig azt mutatja, hogy az OLR mérések alapján számolt RF érték nem egyezik a CMIP6 klímamodellek visszaszámolt CO2 RF értékével. Nyugdíjas agronómusbácsink pedig arra világít rá, hogy egy Ausztráliában tapasztalható vízrajzi változáshoz kapcsolódó OLR változás értéke, adott száraz sivatagos területen összevethető, sőt meghaladta a CO2 hatását. És hogy gondolom te is megértsd, ezt egy származtatott RF értékben ki is fejezte. Az, hogy adott esetben itt a klimatikus, OLR-ben műholddal is mérhető változások adott szituban egyértelműen a vízhez, egy időszakos nagy méretű belső tó kialakulásához kapcsolódnak, úgy gondolom hogy minden kétséget kizáró, mondhatni triviális.
Ezek után azon lehet vitatkozni, hogy mennyire volt helyes matematikailag a könnyebb érthetőség szempontjából RF-ben kifejezett hatások levezetése, de a különbségek, a klímamodellek elsősorban hőmérsékletre tett előrejelzései a és a valós mérések között megkérdőjelezhetetlenek.
Te azonban az RF értékek kiszámolása során feltételezett hibákat sem tudtad semmilyen konkrét módon prezentálni. Újra és újra ugyan azt szajkózod, bárminemű konkrétum nélkül. Ha meg sarokba szorulsz, akkor gyáva kiskutyaként visszamenekülsz a kis kerítésed mögé és onnan ugatsz, az IPCC-hez tartozó, vagy más szakemberekre hivatkozva, gyakorlatilag minden konkrétum nélkül, általános kijelentéseket puffogtatva.
Neeem kicsim, az hogy beböfögsz valamit az nem a számolási hiba bemutatása!
Itt tartunk, szerinted ez vita? XD
Kibocsájtás. Látom erős nehézségeid mutatkoznak egy görbe jellemzésénél. A légköri CO2 szint változásait prezentáló Mauna Loa obszervatóriumban mért adatokat összefoglaló diagram éves változásokat kiátlagolva egy monoton emelkedő, exponenciális jelleget mutat. Húzz csak egy érintő, vagy átlag vonalat mondjuk az 1960-70 időszakból kiindulva a 2020-évekig. Eszerint 2021-ben kb 350 ppm-nél kéne tartanunk. Ha az 1970-90 időszak átlagát hosszabbítod meg, akkor meg kb 390 ppm-nél. Ehhez képest kb 420-nál vagyunk. A görbe meredeksége tehát változik, nem lineáris a teljes időszakot tekintve, exponenciális jelleget mutat És ez a meredekség az utóbbi 10 évben is nőtt az 1990-2010 időszakhoz képest, ha figyelmesen megnézed. Tehát az utóbbi 10 év humán kibocsájtás trendjében történt jelentős változás semmilyen módon, a CO2 szint meredekség változásában nem érhető tetten.
Az emberi kibocsájtás az utóbbi 10 évet nézzük stagnál, mégha ezt elpúderezendő be is mutatsz egy olyan diagramot ami a konkrét emberi kibocsájtás mellet tartalmazza az egyéb BECSÜLT kibocsájtási/nyelő értékeket is. Ráadásul az általam szembetűnő ellentmondást elfedendő egy hosszabb időszakra vonatkozik, amin ez az utóbbi 10 év változásai, trendjei nem szembetűnők. Ezt hívom sunnyogásnak, púderezésnek, maszatolásnak.
Válaszod persze itt sincs, a probléma tagadásán kívül.
Szahel övezet. Blablabla. 1980-ig a klíma hűlt, szárazabbá vált globálisan, ennek regionálisan a Szahel övezetben egy katasztrofális hatása volt. A klímaváltozás trendje azonban 1980-tól globálisan és helyi szinten is megváltozott, a Szahel övezet lakói számára kedvezően. Ennyi volt a kijelentésem. Ezt elfedendő hoztál adatokat arra, hogy, de nem, mert egy korábbi kedvező időszakra és nem az 1980-as évek katasztrófális viszonyaira vonatkoztattál. Ez egy nagyon ügyes bűvészkedési kísérlet volt részedről a tények elfedésére statisztikai trükkökkel.
Nem jött be, most sem. Szorri.
2. Beismertem itt is az elírásomat úgy emlékszem (ezt mondjuk tőled még nem láttam XD). Szerintem ezt pontosítottam.
Mindezek mellett ismételten jelzem, hogy a korábbi hozzászólásaid alapján mindketten nagyon jól tudjuk, hogy mi is a te álláspontod a témával kapcsolatban. Amit sajnos most nem mersz hangoztatni,mert ellentmondásba kerülnél. XD
3. OK. Vettem nincs érved a #6-ban tett kijelentésed alátámasztására.
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.12.29. 13:00:04
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Nem, én örülnék a legjobban ha nem egy twitter-en 'publikált' tanulmányra hivatkoznál hanem mondjuk egy neves folyóíratban, csakhogy úgy tűnik mást nem találtál.
"Örülnék, ha végre érdemben válaszolnál rájuk az üres frázisoktól megkímélve"
Nem igazán látom hogy az általad linkelt cikkek milyen számszerűsíthető W/m2 változást jelentenek jelen felmelegedés kapcsán a CO2 vonatkozásában. Kértem hogy számszerűsítsd ezt hogy lássuk miről beszélsz. Ezt a mai napig nem sikerült megugranod koherens formában. Így releváns szám adatok nélkül továbbra is vitaképtelen vagy. A klíma modellekkel is foglalkozó matematikus kritikáját lentebb beidéztem már, feedback szó volt benne.
A hallgatásod/elsunnyogásod alapján megállapítható hogy akkor továbbra sem tudsz betenni egyetlenegy publikált kutatási eredményt ami egybecseng Rentsch számításával(amire ostoba módon többször mérésként hivatkoztál), ő pedig draft verzióban tartja. Szerinted miért is nem publikálja a világmegváltó számait ami borítja az eddigi konszenzust? Rentsch úgy tűnik mára rájött hogy az RF nem mérhető, ő sem tud mást csinálni mint matekozik, így ő is egy a sok közül aki egy (saját) model alapján próbálja meghatározni az értéket, csak a kapott eredménye tér el 30%-ban másokétól. Ami mint tudjuk eleve nem is a teljes CO2 hatásra vonatkozik csaj egy részérték, hiába is próbáltad többször egybemosni a kettőt.
"Ha a CMIP modellek hibás RF/ERF előrejelzéseit mutatom, ahhoz képest mit kéne még prezentálnom?"
Nyilván a szerinted helyes RF értékeket. Tehát mik lennének azok? Ha kérhetem erre mindenképp válaszolj, és számokkal, ui. ez a lényeg
Jelenleg is ott tartunk hogy számszerűsítve még mindig nem tudtál egyetlenegy a CO2-nél fontosabb - a jelen felmelegedést okozó - komponenst felmutatni. Ez ugye szerinted is így van és az emberi CO2 kibocsátás ami a változást első sorban indukálja, ennek hatása a legnagyobb?
"vagy legalábbis jelentősen csökkent ütemben emelkedő, eközben a légköri CO2 szintje továbbra is exponenciális görbét követ! Na ezt mivel magyarázod?"
Te vak is vagy? Konstans kibocsájtás esetén nyilván nem fog exponenciálisan emelkedni max. lineárisan(amennyiben más faktorok nem járnak szignifikáns CO2 kibocsájtással). Valszeg olyan fogalmatlan vagy hogy egy emelkedő görbére már rámondod exponenciális szót. Segítek ha valahol kb. egyenes szakaszt látsz az nem exponenciális. Az meg hogy az összevető grafikonjaid alapján azzal sem vagy tisztában hogy a kibocsátás nem csak az atmoszférába kerül újabb eklatáns bizonyítéka hogy mekkora lyukak is vannak a témakör kapcsán az ismereteidben.
Újabb pont ahol beégetted magad, lol. Ismét előjött hogy a te túlegyszerűsítő faék aránypárokkal operáló megközelítésed mennyire nem működik a komplex klímarendszer esetén.
"Ja és az agronómus bácsi YT oldalon történő széjjelgyalázásával is adós vagy!"
Erre is kaptál már választ. Röviden: életszerűtlen nem átlagos/tipikus lokális állapotból próbál meg ő is globális szintre arányosítani, ezért jut olyan totál hibás eredményre hogy a mezőgazdasági öntözés okoz szignifikáns globális felmelegedést. Ez az iromány is süllyesztőben van már régóta, csak a magadfajta klíma tagadók rátalálnak időnként, de tudományos szinten senki nem veszi komolyan, nem is hivatkoznak rá mint referencia, ami ezen körökben egy nagyon jó indikátor. Egyébként te magad sem vagy már hajalandó jóideje felvállani az eredményét. Vagy esetleg megerősítenéd hogy tényleg az öntözés globális klímára gyakorolt hatása 'jelentős'? És rögtön mellé is írnád számokkal hogy mit értesz 'jelentős' alatt. Vagy szokásodhoz híven amikor ilyen kérdést kapsz akkor füled farkad behúzva inkább meglapulsz?
No, és mi van a kellemetlen témával, az hogy saját magadnak ellentmondó számokat írtál le? Nem tudsz mást csinálni mint struccpolitikát? Nem megalázó ez? De. És ezt ezután minden hsz-ben megkapod csak hogy bizonyítva lássuk milyen kis sunyi gerinctelen vitakultúrával is bírsz. Bocs. Tudom, szar, de szerencsére van bőr a képeden úgyhogy bírni fogod, ahogy eddig is.
„Te meg hoztál egy másik forrást cáfolatnak, amiben több évtizeddel korábbi bázis adatot vettél alapul.”
Igen mivel a klímaváltozás hatását nem szokás egy szűk, éves szintű referenciához viszonyítani, ez ui. cherry picking, egy referencia időszakot több évtizedesre szokás választani. Ahogy az is cherry picking hiba az hogy egy egész kontinensnyi klímaváltozási problémát egy szűk régió példájával akarsz prezentálni. Hosszú távon a klímaváltozás miatt Afrika helyzete romlik, ezen belül a Szahel-é is, ezt mutatja a tárgyi cikk/videó is, hiba egy szűk sáv alapján ezzel ellentétes megállapításra jutni.
A CO2 miatti klímaváltozás rövidebb hatása kapcsán a fenti kép lapján is az 1920-1950 tűnik egy jó sávnak, az iparosodás kora szerint pedig az 1800 előtti időszak ami korrekt.
2. Tévedtél. beismered, ennyi. Hiába próbálod elvenni ennek az élét a másra mutogatással(főleg hogy azzal is lyukra futottál már hogy a tudományos szervezetek is összemossák, nem, nem teszik).
3. Az hogy elmantrázod újra a kérdésed amire kaptál már választ a szokásos taktikád. Ahogy írtam a jövőre nézve nincs egzakt előrejelzés, így a FAO-é vagy másoké sem az, csakhogy ha megint ebbe a ’nem tudni pontosan’-ba menekülsz akkor ez ugyanúgy igaz a te eredeti jövőre vonatkozó +10%-os állításodra is. A logika még mindig nem az erősséged.