10 éven belül komoly változásokat hoz a klímaváltozás
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Továbbra is a kerítés mögül ugatsz, mint egy tacskó. Most akkor menjünk a twitter szintre, ezt még fel tudod fogni? LOL
Paul Pukite lehet, hogy foglalkozik modellezéssel de leginkább az El Nino jelenség és az árapály hatás hosszútávú mintázatai közötti összefüggéseket kutatja a publikációi szerint, ahogy nézem és a linkelt anyag is erre vonatkozik. Ergo, bár ezt nem tudom, hogy fel tudod-e fogni, de ennek a légkör összetételéből következő sugárzási viszonyokra való hatása marginális, ebben az esetben kijelenthetjük, hogy gyakorlatilag irreleváns. Rentsch lehet, hogy csak volt annyira udvarias, hogy ezzel kapcsolatban nem oktatta ki a nyilvánosság előtt. De ha konkrétan meg tudod mutatni a vonatkozó tweetet azt megköszönném. Bocs de én nem találtam.
Ja és az agronómus bácsi YT oldalon történő széjjelgyalázásával is adós vagy!
Jó néhányszor belinkeltem a következő forrásokat:
A CO2 és a hőmérséklet korrelációjának hiánya az elmúlt 425 millió év folyamán
A CMIP6 modellek túlérzékenyek a CO2-re
Örülnék, ha végre érdemben válaszolnál rájuk az üres frázisoktól megkímélve, hogy dehát az IPCC-ben olyan faxa kutatók vannak, akiknek mindig igazuk van, akkor is, ha a tények ellentétesek a kijelentéseikkel, meg hasonlók.
Amúgy megköszönöm, hogy időt és fáradtságot nem kímélve feltárod a pongyola fogalmazásomat. De kérlek olvasva az előző több száz bejegyzésemet kérlek értsd jól a kérdéseimet, kijelentéseimet. Én szerintem minimális intelligenciával ez nem esne nehezedre. Köszönöm!
Szóval sarok számok. Mit kezdjek veled? Annál súlyosabb sarokszámokat nem tudok prezentálni, minthogy bemutatom, hogy a klímamodellek hol hibáznak. Mit akarsz ezek után? Sok fajta klímamodell létezik a CMIP modellek egyetlen közös pontja, hogy prezentálják az emberi ÜHG kibocsájtás klímára gyakorolt hatását RF/ERF értékben. Ennyi és nem több. Más, nem a CMIPnek megfelelő modellek mást vizsgálnak. Ha a CMIP modellek hibás RF/ERF előrejelzéseit mutatom, ahhoz képest mit kéne még prezentálnom?
Amúgy, hogy új frontot nyissak (imádni fogod) nagyon érdekes adatok:
Tehát miközben az emberi CO2 kibocsájtás az utóbbi 10 évben mondhatni stagnál, vagy legalábbis jelentősen csökkent ütemben emelkedő, eközben a légköri CO2 szintje továbbra is exponenciális görbét követ! Na ezt mivel magyarázod? Biztos, hogy további jelentős CO2 kibocsájtás korlátozás fogja a számunkra kedvező irányban befolyásolni a klímát?
Csak a józan paraszti eszedre hagyatkozz, bár ezt eddig is kerülted. LOL
Mi volt a kijelentésemben a Szahel övezet klímájával kapcsolatban hibás? A 80-as évektől kezdve az ottani klíma számunkra kedvezően változott. Pont, ennyi. Ez tény.
Te meg hoztál egy másik forrást cáfolatnak, amiben több évtizeddel korábbi bázis adatot vettél alapul. Szerintem te hibáztál az adatok összevetésénél kiskomám! 😉
2. Nézd púderezhetsz, de ettől még mindketten tudjuk, hogy mi is a valódi álláspontod ebben a kérdésben. Tudjuk, hogy alig várod, hogy a klímaváltozás, a hőhullám, és a hősziget jelenségét összemosd, amit tettél is a korábban jópárszor támaszkodva a linkelt ábráidra, és a NOAA meg akármelyik meteorológiai szervezet oldalán található ismeretterjesztő jellegű adatokra. 😉
3. Nem én sültem fel apafej! Te nem tudtad semmivel alátámasztani, konkretizálni ezt a kijelentésedet.
"A Föld elvi szinten el tudná tartani 30 év múlva a teljes populációt, csak a populáció egy része nem lesz képes megfizetni a növekvő élelmiszer árakat."
Mekkora része, hol és konkrétan miért nem lesz képes megfizetni, ez hogy függ össze a klímaváltozással?
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.12.29. 02:28:21
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Én pedig stabilan erre mutogatok az eleje óta, ugyanis ez egy komoly klímakutatók által összeállított jelentés ami szintetizál rengeteg a témában publikált kutatási eredményt. Az ezen dolgozó munkacsoportok igen magas szintű tudományos munkát végeznek.
Ez amivel szemben te nem tudsz hitelesen szembe állítani egyetlen koherensen felállított rendszert sem.
"amiben pontosan ugyan olyan eredmények lennének"
Ismét csak szalmabáb érvelési hibád. Azt írtam hogy hasonló érték: "Tudnál esetleg olyan eredményt közölni ami hasonló értékekre jutott"
Tehát nem tudsz? Egy fecske pedig ugye nem csinál nyarat, főleg ha ki sem repül a fészkéből csak draft -ként süllyed el.
"Viszont a cikkek ereményei szerint a CO2 hatására kihegyezett CMIP6 modellek 20-43% kal felélőnek a mért értéknek. Miért?"
Mégis többes szám? Ezek szerint több cikk is van. Kérhetem a linkjeiket? Egyébként csak egy rendesen publikált/validált tanulmányt várnék tőled, Rentsch twitter-es draft-ja nem ilyen, vélhetően soha nem fogja publikálni, eltelt majd 2 év és látszólag már tök más dolgokkal foglalkozik.
"20-43% kal felélőnek a mért értéknek"
Ismét csak hazudsz. Milyen mért éréknek? Ő maga is leírja hogy nincs mért érték az CO2 RF-re. Csak te voltál olyan birka aki leírta hogy van.
"Az a kibúvás, amit csinálsz, hogy bekiabálod, hogy baj van a cikkekben megfogalmazottakkal, de nem tudod megfogalmazni, hogy mi az."
Kibúvás az amit te csinálsz számtalanszor kértem hogy írd le feketén fehéren a klímarendszer sarokszámait úgy ahogy én megtettem. Jól láthatóan erre képtelen vagy ezért folyamatosan a mellébeszélésbe menekülsz. Rentsh is megkapta hogy a modelleket lehúzó CO2 számítása kapcsán - egy a modellezéssel foglalkozó - Paul Pukite(pl) -től hogy milyen visszacsatolást is hagyott ki a számításából ami miatt az eredménye értékelhetetlen. Erre persze Rentsch már nem reagált. Szerintem akkor még nem is értette mi a gond mivel ő nem klímakutató (egyébként én sem értem, de nekem nem is kell, ez nem az én szintem, én elfogadom a tudományos konszenzust). Bár lehet hogy Rentschre volt hatása mert azóta elkezdett zéró tudományos értékű trivialitásokat bemutató preziket gyártani a klímarendszer komponenseiről, talán egy idő múlva megérti azt is hogy a számítógépes modellek a legjobb eszközei a komplex klímarendszer leírásának.
Erre egyébként miért is nem láttam a válaszod ismét? :
„És igen, te voltál aki többször is hazudtál és folyamatosan elsunyítasz a kellemetlen kérdések elől. Pl. kifejezetten kellemetlen kérdés hogy egymásnak ellentmondó számokat írtál Le. Erre mi lenne a válaszod? (azon kívül hogy ismét csak elsunyítasz)”
Csak nem igazam volt és ismét csak lapítasz? Naná hogy de mivel tudom hogy ilyen gerinctelen alak vagy.
„A klíma a Szahel övezetben viszonylag kedvezően változott”
Ahogy leírtam már kijelentésed ebben a formában még mindig pongyola/hibás.
2. Megállapítottuk hogy a hőhullám és hősziget két egymástól független jelenség. Butaság összemosni őket úgy ahogy te tetted. Láthatóan felsültél azzal is hogy bemutasd hogy tudományos szinten valaki is tett volna ilyet. Hiába próbálod tompítani ezt(ami a szokásos kognitív disszonanciád) azzal hogy elterelődsz.
3. "Ácsi, nem én kötöttem beléd kishaver. Te voltál aki hozzám szólt."
Igen. Pontosítottam azon kijelentésed hogy: 'globális +10%', azzal hogy a klímaváltozásnak lesznek kontinentális szinten vesztesei. Ezt simán el is fogadhattad volna, de nem, próbáltál vitába szállni, csak hát felsültél ezzel is.
Olyan vagy mint a a kerítés mögül ugató kiskutya! LOL Mégegyszer mondom, ha konkrét problémád van ezen cikkek tartalmával, azt leszel szíves végre megfogalmazni, és nem arra mutaogatni, hogy az IPCC mit mond. Az IPCC mond egyet a kismillió másik kutató, vagy épp a CLINTEL alatt gyülekjező "klímatagadók" meg mondanak egy másik dolgot.
És neked meg az a problémád, hogy nincs két egyforma tanulmány, amiben pontosan ugyan olyan eredmények lennének! Nemmondod!? Hát nem ez a tudományos kutatás, vagy klímamodellel való kísérletezés lényege, hogy más megközelítések más fajta eredményeket, de akár ugyan arra más értékeket is adnak? Aztán vessük össze őket a valósággal, értelmezzük az eredményeket és győzzön a jobbik. De mondok jobbat, nincs két egyforma IPCC által felhasznált klíma modell sem. Viszont a cikkek ereményei szerint a CO2 hatására kihegyezett CMIP6 modellek 20-43% kal felélőnek a mért értéknek. Miért?
Szóval mik is ez a szerinted kihagyott komponens? Ezredszer kérlek, hogy ne a levegőbe beszélj, konkretizáld!!! Vagy nem vagy talán ezen a szinten? Azt tudjuk, hogy a vitakultúrád hol van, de ezekszerint a vitakészséged is pont ott, a béka segge alatt! 😉
Édes istenem! Ezt frankón nem hiszem el!
0.11W/m2 különbség!? Most tényleg!? Még mindíg nem érted, hogy azt a 0,11 W/m2 RF különbség értéket nem a teljes 270 éves CO2 növekmény (280 ppm -> 410 ppm +230ppm) eredményezte kb 2W/m2-hez kell viszonyítanod, hanem az AIRS 17 évnyi működése során tapasztalt értékből (373 ppm -> 410 ppm +33 ppm) a modellszámítások eredményeképp kapott átlag RF értékhez (0,477W/m2).
Ha ezt kevered, akkor mit is kezdenél bármilyen teljes 270 éves időszakra vonatkozó RF értékkel, mit is bizonyítana az számodra bármit is, ha a logikájával nem vagy az egésznek tisztában? És ezek a blődségek márpedig arra mutatnak! LOL És ez nem kibúvás. Az a kibúvás, amit csinálsz, hogy bekiabálod, hogy baj van a cikkekben megfogalmazottakkal, de nem tudod megfogalmazni, hogy mi az.
Amúgy nem csak ez a kért cikk volt a mondandóm alátámasztására, ott volt a kb 450 millió év paleoklimatikai hőmérsékleti adatokat és a CO2 szintet összevető írás, vagy a másik, ami arra világított, hogy a CMIP6 modellek más korokra vonatkozó adatok során elvéreznek, hogy helyes hőmérsékleti adatokat produkáljanak. Hozzájuk sem tudtál szólni, pedig ugyan ezt írták, mint ezek a tanulmányok. Szal ahogy akkor újfent kérdem, hogy akkor már az azokban bemutatottak szerint is mutasd be, hogy a CMIP6 modellek miért hasalnak el, miért becsülik túl a CO2 RF értéket?
Ne amögé a papír vékonyságú fal mögé bujjál már, hogy szétszedték (szerinted) a cikkeket a twittwren, meg a YT-on! Komolyan nem érzed, hogy mennyire gyenge amire hívatkozol? 😮
Afrika.
Tehát akkor végsősoron egyetéretünk? Idézem magam a te idézetedből:
„A klíma a Szahel övezetben viszonylag kedvezően változott”
A te forrásod is pont ezt bizonyítja!!!!
2. Felhívom a figyelmedet, hogy az általad beszúrt ábrák, térképek az amerikai nagyvárosokra vonatkozó magasabb hőmérsékleti terhelésre vonatkoznak. És nem arra, hogy a prérin a cowboy gyerek napszúrást, hőgutát kap, egy regionális malgaslégköri jelenség miatt fellépő hőhullámtól. Az adatok ilyen kiválasztása, már azonnal összemossa a hőhullám és a hősziget jelenségét. Na te ezekután nekiálltál megmagyarázni, hogy ez azért van, mert rendszeres jóminőségű adatok csak a század közepétől és értelemszerűen a nagyvárosok környékéről.
3. Ácsi, nem én kötöttem beléd kishaver. Te voltál aki hozzám szólt.
#6 "Föld mondjuk 30 év múlva akár +10%-kal több embert tud eltartani"
A Föld elvi szinten el tudná tartani 30 év múlva a teljes populációt, csak a populáció egy része nem lesz képes megfizetni a növekvő élelmiszer árakat."
Nagyszerű, végre találtál egy cikket, ami egyáltalán tárgyalja a klímaváltozás és a mezőgazdasáági termelés összefüggéseit. Nem tudjuk persze, hogy ezek az előrejelzések mi alapján készültek, és mennyire pontosak, mert a cikk metodológiát, forrásokat nem tartalmaz.
Mint azt a #19-ben linkelt cikkem konkretizálja, az előrejelzések szerint 2050-re a Szahel övezet egyes országainak népessége megduplázódik. Az extenzív termelésnövelés, új területek termelésbe történő bevonása elérte a határait. Azonban látva az afrikai termelés hektáronkénti roppant alacsony volumenét, azt hogy milyen alacsony a modern technológiák, módszerek, vetőmagvak, kemikáliák használata bátran kijelenthető, hogy addig a jelenlegi terméshozamok megtöbsdzörözhetőek.
Ezt vessük össze a linkelt cikkedben szereplő hosszútávon akár 30%-os termeléskieséshez.
Szerintem kijelenthetjük, hogy a kontinensen NEM a klímaváltozás a legnagyobb gond, hanem az, ami eddig is volt, hogy a fejlett államok az afrikai természeti kicsek és az emberi erőforrások lelrablásáért cserébe hajlandóak lesznek e azok valós árát megfizetni, és ezzel lehetőséget teremteni ezen államok gazdasági és társadalmi fejlődésére. Ez a kérdés, ez volt mindíg is és ez lesz a jövőben is. A klímaváltozás sajnos jó lehetőség arra, hogy a fejlett államok valami módon áthárítsák, eltereljék a felelősség kérdését. De ugyan így a klímaváltozás elleni kűzdelem soxor a környezetvédelem helyi szinten fontosabb kérdéseit szorítják háttérbe.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Az általam közölt adatok átmentek a tudomány közösség széleskörű szűrőjén, a tiéd nem. Gyakorlatilag 2 tanulmányt nem tudsz mutatni amik kb. ugyanazt az értéket hozná ki amit te szeretnél (amiről ugyan már nem is tudjuk hogy mi, de válhetően valami olyan ami szerint nem az emberi kibocsájtású CO2 a jelen felmelegedés elsődleges forrása). Egyébként azt általad belinkelt cikk eleve nem is cáfolja ezt. Ennyire gyenge lábakon is áll ez a klíma tagadásod. Ostoba módon a 0.11W/m2 értéken lovagolsz. Amikor pedig rámutatok erre a számra akkor már ismét csak beszari módon lapítasz. Kínos ez a folyamataos strucc politika amit mutatsz, nem gondolod?
Ráadásul nem nekem kell bizonyítanom hogy amit kitalált hibás(én tudom magamról hogy nem vagyok klíma kutató), bár megkapta a szerző kapott kirtikát a twitteren ahol maga ’publikálta’ a számítását hogy mi a gond vele. De neki kell kiállnia a közösség elé hogy ezek a sziklaszilárd tény adatok. Valszeg azonban az a helyzet hogy mivel ő nem klímakutató így kihagyott a számításaiból egy fontos komponenst(talán épp azt amire rámutatttak) így már nem is erőlteti az egészet, tehát megy a süllyesztőbe ez is, ahogy ez előző agronómusod értekezése is oda került.
„Mi az hogy nekem nincs adatom?”
Várom a számokat, nem dumát. Számokat, W/m2 -ben kifejezve. Tudsz ilyeneket vagy nem?
(tudjuk hogy nem, vagyis amikor megpróbálkoztál vele akkor csúnyán beégetted magad hogy olyan ostoba vagy hogy még egy saját magaddal konzisztens értékeket sem tudsz leírni). Erre egyébként miért is nem láttam a válaszod? :
„És igen, te voltál aki többször is hazudtál és folyamatosan elsunyítasz a kellemetlen kérdések elől. Pl. kifejezetten kellemetlen kérdés hogy egymásnak ellentmondó számokat írtál Le. Erre mi lenne a válaszod? (azon kívül hogy ismét csak elsunyítasz)”
Csak nem igazam volt és ismét csak lapítasz? Naná hogy de mivel tudom hogy ilyen gerinctelen alak vagy.
„Bizonyára nem tűnt fel, bár beszúrtad, hogy a tanulmány az 1950-es bázisévvel dolgozik”
Nemcsak hogy feltűnt hanem saját magam emeltem ki hogy 1950-2015. Vakegér.
„hogy az előrejelzések szerint több helyen már jóval a korábbi határ mögé szorul vissza a sivatag/tör előre a növényzet 2050-re”
Több helyen pedig nem, És vajon melyikből is van több a képen? De a 3. kép elve a jövő, te pedig a múltra tettél kijelentést, ezek szerint az igeidők sem az erősséged. Innentől meg buktad is, mert van olyan releváns időszak amikorra ezen szokásosan pongyola/indefinit állításod nem áll:
„A klíma a Szahel övezetben viszonylag kedvezően változott”
2. „Most akkor ha az embereket ért hőterhelésért alapvetően a városok hősziget jelensége a felelős”
Ez így nem igaz, vannak olyan emberek akik olyan lokáción élnek ahol számukra a város maga a nagyobb súlyú faktor.
„Amúgy köszönöm, pont ezt hívom én csúsztatásnak, összemosásnak. „
Mert buta vagy, ez nem az. Leírtam hogy mi a csúsztatás és a mi a korrekt közlés. Erre persze nincs válaszod, ezért újra elmantrázod az eredeti állításod. Persze tudjuk a vitakultúrád a béka segge alatt van, ezért tőled ennyire futja, szellemileg korlátos vagy, ez elég jól látszik.
3. „Továbbra is az a kérdés, hogy ha az éhezés oka alapvetpően a gazdasági különbség,”
Ez az elején nem volt kérdés, te hoztad be, vélhetően azért mert amit tettem kijelentést amibe próbáltál belekötni, csak hát beletört a bicskád és ennek hatását próbálod tompítani. (ez pszichológiailag érhető is mivel ilyen gyenge jellem vagy)
„akkor hogy hat közvetlenül az árakra a klíma”
Közvetlenül nem hat, nem a hőmérő állásához köti a kofa a piaci árait. Közvetve úgy hogy pl. nem terem helyben annyi kukorica(növekvő aszály miatt többször lesz gyenge termés), importálni kellene (+költség), és még többen is lesznek(+kereslet).
Climate change triggers mounting food insecurity, poverty and displacement in Africa
És igen, nyilván a szegények akiket legérzékenyebben érint a klímaváltozás negatív hatása, de a klíma migránsok miatt Európa is érzi a hatás.
2050: Climate change will worsen the plight of the poor
Africa especially vulnerable
Agricultural and food production in many developing countries are likely to be adversely affected, especially in countries that have low incomes and a high incidence of hunger and poverty and are already highly vulnerable to drought, flooding and cyclone.
In Africa this could lead to an increased dependency in many countries on food imports. It has been estimated that climate change may reduce African potential agricultural output up to the 2080-2100 period by between 15 and 30 percent.
The strongest negative impact of climate change on agriculture is expected in sub-Saharan Africa. This means that the poorest and most food insecure region is also expected to suffer the largest contraction of agricultural incomes.
FAO
Ha olyan sziklaszilárd alapon van a tudásod szigorúan a magasztos tudomány őszentsége talaján, akkor miért is nem tudod megfogalmazni, hogy mi a problémád ezzel a cikkel, meg tudod azzal a másikkal, az Ausztráliással! XD
De ne add fel, ne sunnyogd el! Hajrá! 😉
Mi a fax bajod van ezzel az AIRS adatbázissal?
Mi az hogy nekem nincs adatom? Szomorúan közlöm, hogy az emberiségnek adott időszakra, EZ! az OLR értékekkel kapcsolatos releváns adatbázisa, amit ez a műhold tud. Nekem is és neked is ebből kellene gazdálkodnod, feltéve ha értelmezni tudnád, legalább csak a feldolgozott adatokat. Az emberiség kibocsájtása most marhára nem volt kérdés, arról szól a cikk, hogy a légköri mérések szerint ez idő alatt történt CO2 szint növekedés és a műhold által mért OLR sugárzás változás, hogyan vethető össze. Az ebből számított RF érték viszont több 10%-kal eltér a CMIP 6 modellek modelszámításából kapottól. Ennyi.
Tekintve, hogy hülyeségeket írtál amikor az IPCC az ipari forradalomtól, gyak 270 év alatt bekövetkező CO2 változásból számított RF értékét makacs módon összevetetted a sokkal rövidebb műholdas mérési időszak alatti értelem szerűen sokkal kisebb RF érték változással, kénytelen voltam lineárisan kiterjeszteni a műholdas adatok mutatta változás nagyságát, hogy megértsd, hogy ez nagyságrándileg mekkora különbséget jelenthetne az IPCC nagyobb időszakra vonatkozó adataihoz képest.
Hát ezt azóta sem sikerült felfognod! LOL
Igen, valóban hülyeség volt veled bármilyen vitába is belemenni!
A Szaharás cikkedet sem olvastad részleteiben, ahogy látom. Tudod, egy cikknek nem csak a címét, meg max az összefoglalóját kéne elolvasnod. Bár tőled már az is nagy teljesítmény.
Bizonyára nem tűnt fel, bár beszúrtad, hogy a tanulmány az 1950-es bázisévvel dolgozik. Szal, mint arra utaltam én is korábban a Szahel övezet térségében a 80-as években volt a legnagyobb szárazság, ami az 1940 óta addig tartó (a növekvő CO2 szint ellenére) globális lehülési időszakkal összefüggő hidegebb és szárazabb időjárásnak a következménye. Ez a trend a 80-as/90-es évektől megfordult, a klíma globálisan melegebb és csapadékosabb, ezzel összhangban a Szahel övezetben is. Ha veszed a fáradtságot, bár nem fogod, miért tennéd, az 1. ábrán láthatod, hogy az előrejelzések szerint több helyen már jóval a korábbi határ mögé szorul vissza a sivatag/tör előre a növényzet 2050-re, a csapadékosabb időjárás és a növekvő CO2 szint miatt. Szal értem én hogy hadakozol ezerrel, mert marhára nincs igazad itt sem, de legalább a tényeket, meg az általad idézett embereket tiszteld már meg annyira, hogy figyelembe veszed, ha már a vitapartneredet lexarod.
Lásd még:
"Over the 20th century, monsoonal rainfall in the Sahel has been marked by large decadal variations. In particular, the wetter-than-average (compared with the 20th-century mean) decades of the 1950s and 1960s were followed by severe droughts in the 1970s and 1980s, a reversal that stands as one of the world’s most significant precipitation anomalies during that century.7 Since the mid-1980s, monsoonal precipitation in the Sahel has slowly returned to mean-20th century levels, whereby the central-eastern Sahel has recovered faster than western Sahel.141,142"
https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S2590332220301007
2.
Most akkor ha az embereket ért hőterhelésért alapvetően a városok hősziget jelensége a felelős, akkor mi a faxért hozod megint elő az utolsó mondatban a CO2-re kent globális felmelegedést!?
Amúgy köszönöm, pont ezt hívom én csúsztatásnak, összemosásnak. XD
3.
Továbbra is az a kérdés, hogy ha az éhezés oka alapvetpően a gazdasági különbség, elmaradottság, akkor hogy hat közvetlenül az árakra a klíma!?
De mint írtad, a jövőbeni demográfiai, gazdasági változásokra nincs egzakt jelőrejelzés. Tehát a #6 alatt a magasabb élelmiszer árakra vonatkozó kijelentésedet sem tudtad alátámasztani.
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.12.13. 13:32:15
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Helyes, tehát nincs olyan dokumentumod ami átment a tudományos közösség validációján és azt a képet mutatja amit te látni szeretnél. Ezzel szemben nekem vannak ilyen adataim. Akkor ezt a buktad is.
"a cikk pedig az AIRS műhold működési ideje során nyert adatokra (17 év) vonatkozik."
Tehát itt is azt mondod hogy nincs releváns adatod ami az emberiség CO2 kibocsájtását mutatná, ezért kénytelen kelletlen a nem relváns adatokból barkácsolt buta aránypárokkal operáltál. Majd végül beismered hogy ez hülyeség volt. Hát ehhez csak gratuláni tudok, kár hogy ismét 100hsz ment el erre. Így:
Továbbra sem tudod a klíma rendszer alternatív, a CO2 jelentőségét csökkentő sarokszámait prezentálni. Így vitaképtelen vagy.
„A klíma a Szahel övezetben viszonylag kedvezően változott”
Sahara Desert southern boundaries advance 100 km southward
the Sahara Desert expands 8% during 1950–2015
2. "hogy már többször elismertem"
Akkor thread zárható, buktad. A heat wave és a heat island két külön jelenség.
Az okok összemosása(ezt csinálod te) teljesen más tészta mint különböző okok által előidézett okozatok nagysága közt reláció felállítása(ez tudományos). A te laikus szinteden lehet hogy úgy tűnhet az utóbbi is egy összemosás, de közel sem, teljesen korrekt azt mondani hogy bizonyos lokációkon az egyik hatás erősebb mint a másik. Ahogy teljesen korrekt azt mondani hogy az emberi kibocsájtású CO2 a jelen felmelegedés elsőszámú drivere (ettől még más, ettől független okok is léteznek).
3. "Azonban ha feltesszük, hogy minimális gazdasági fejlődést tudnak produkálni az afrikai országok"
Így kezdődik az a hibás logikai szál amikor egy adott a klímaváltozástól független eredménnyel próbálod tompítania klímaváltozás negatív hatását. Persze ha felhoznám hogy de hát sokkal többen is élnek majd ott(meg az egész Földön), akkor rögtön sipítoznál hogy hát ennek meg mi köze a klímaváltozáshoz.
"hogy az emelkedő árak miatt az éhezők száma növekedhet, sőt növekedni fog továbbra is további bizonyításra szorul,"
A jövőre nincs egzakt bizonyítás. Meg kell nyitni a FAO jelentéseket vagy megnézni a grafikonokat és azok egybecsengenek a már látható és a prediktált változásokkal pl.:
How Global Warming Threatens Human Security in Africa
Így nekem sincs több hozzáfűzni valóm ehhez az ellenvetésedhez.
Elismertem, hogy az éhezés alapja, hogy az emberek egy része a gazdasági egyenlőtlenségek miatt nem képes kifizetni a kaját (és nem az, hogy globálisan kevés lenne ennyi ember számára).
Továbbra is adós vagy, hogy a klímaváltozás hogy növeli a gazdasági különbségeket, ami miatt ezek az országok még szegényebbek lesznek, még több lesz az éhező.
A klíma a Szahel övezetben viszonylag kedvezően változott, változik, aminek eredményeképp még több embert tud valamilyen szinten a terület eltartani, folytatódik a népesség növekedése.
Afrika a világgazdaságot tekintve azonban továbbra is hátrányos helyzetben van. Ezt a hátrányos helyzetet a fejlett országok világpiaci helyzete, hegemóniája fenntartja.
Kérlek mutasd be hogy ezt hogyan súlyosbítja a klímaváltozás?! Ez volt az alapkérdés, aminek megválaszolásával továbbra is adós maradtál!
Ember! Mint az a korábbi több száz hozzászólásos eszmecserénk során kiderült, továbbra sem vagy tisztában alapfogalmakkal. Hogy pl azzal , hogy az IPCC CO2 RF értéke miért 2W/m2 körüli szám, a cikkben szereplő értékek meg miért csak ennek töredéke.
Megsúgom mégegyszer, azért mert az IPCC jelentésben található érték a teljes, ipari forradalomtól eltelt időszakra (kb 270 évre vonatkozik), a cikk pedig az AIRS műhold működési ideje során nyert adatokra (17 év) vonatkozik.
Hogy érzed, miután vagy 5X felhívtam erre a figyelmedet, végre meg tudsz birkózni ezzel a ténnyel?
XD
2. "A hőhullámok lokális jelenségek és nagyban köthetők a városiasodáshoz"
LOL nem tűnt fel, hogy már többször elismertem, azt hogy pongyolaság volt ez a megfogalmazás, összemosás a részemről.
A probléma viszont ezzel a kijelentéseddel van:
"Az hogy globális felmelegedés van és emiatt melegebb van meg triviális összefüggés. Az hogy az urban island hatás erősíti a jelenséget az meg le van írva a jelentésben, az erősíti viszont nem egyenlő azzal hogy érvényteleníti. Ez egy hivatalos amerikai kormányügynökség, a megállíptás pedig ez:"
A lakosság számára esetleg elviselhetetlen mértékű hőterheléshez a városi környezet nem hozzájárul, erősíti a jelenséget, hanem pont ez maga az alapvető ok! Ez a természetes környezethez képes sztenderd több fokos magasabb hőmérsékletet jelent átlagban, ami akár esetenként 10 fokra is növekedhet.
Te és a linkelt oldal mögött állók is fordítva ültök a lovon! A klíma változás okozta jelenségek ezt a hatást az eredetihez képest annál nagyságrendileg kisebb mértékben csak erősítheti.
Belátod ezt?
Igen/nem? Utóbbi esetben nyilván folytatod a jelenségek összemosását.
3. Igen ezt valóban a magad szintjén, dedós módon sikerült megfogalmaznod, végre. 😄
Minden esetre ez már talán valami alap, ahhoz, hogy beszélgessünk a témáról.
A térségben valóban a kukorica a legfontosabb gabona, ami az ott előállított gabonamennyiség kb felét teszi ki.
Azonban köszönhetően a gazdasági elmaradottságnak, és pl. az ebből következő alacsony szintű trágyázásnak, az afrikai termelők az USA-hoz képest átlag 1/4 hozamot képesek ugyan azon a nagyságú földterületen kihozni kukoricából, ami a magasabb CO2 szintre rosszul reagáló C4 típusú növény.
A videó bemutatja, hogy a következő 50-100 éves időtartamban, amennyiben minden marad a mai szinten, az égvilágon semmit sem teszünk, sőt sikerül a fejlett országoknak Afrikát a jelenlegi elmaradott, fejletlen sorban tartani, akkor a (megkérdőjelezhető pontosságú) klíma modellek alapján bemutatott egyfajta worst-case-scenario szerint a terméshozamok 40%-kal is csökkenhetnek Afrikában is.
"This study focused on climate change impacts. These models do not address economic incentives, changing farming practices, and adaptations such as breeding hardier crop varieties, although that is an area of active research."
Azonban ha feltesszük, hogy minimális gazdasági fejlődést tudnak produkálni az afrikai országok, akkor a jelenlegi technológiák alkalmazásával a kukorica hozamok még ilyen körülmények között is megtöbbszörözhetőek. Arról nem is beszélve, hogy más C3 gabonafélék előnyben részesítésével még ugyan olyan termelési technológia mellett is +10-20%-kal növelhetők a terméshozamok ebben az időszakban a klímaváltozásnak és a magasabb CO2 szintnek köszönhetően.
Lásd: "The research team plans to look at these angles in follow-up work, since these factors will also determine the fate of agricultural yields in the future as people respond to climate-driven changes."
Szóval a kijelentésed, hogy az emelkedő árak miatt az éhezők száma növekedhet, sőt növekedni fog továbbra is további bizonyításra szorul, önmagában ez a cikk ezt nem támasztja alá.
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.12.11. 12:02:41
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Leírtam hogy a tudományos közösség bizonyítás az ő feladata, csak hát valami miatt nem publikálja a kalkulációját hanem ül rajta már évek óta.
Tudnál esetleg olyan eredményt közölni ami hasonló értékekre jutott és már át is ment a tudományos validáción? Ahogy mondtam egy fecske nem csinál nyarat.
"Kértem, hogy fejtsd ki a klímaváltizás hogy fog közvetlenül hatni az éhezés kérdésére! És még te mered felhozni, ócsárolni más vitakultúráját!?"
Igen, válaszoltam rá, kb. azt hogy mi köze annak hogy az állításom igaz volt, amit elismertél? Én innen lezártnak tekintem a szálat. Próbálsz erről elterelődni, hogy tompítsd azt a kínos tényt hogy kénytelen hogy olyan dologba kötöttél bele amibe ismét csak nem kellett volna, ahogy mondtam már ilyenekekben nem vagyok partner.
És igen, te voltál aki többször is hazudtál és folyamatosan elsunyítasz a kellemetlen kérdések elől. Pl. kifejezetten kellemetlen kérdés hogy egymásnak ellentmondó számokat írtál Le. Erre mi lenne a válaszod? (azon kívül hogy ismét csak elsunyítasz)
"A kérdéseidre a válaszok:"
Tehát az eltérés 0,47-0,36= 0.11 W/m2, úgy hogy az AR5-ös IPCC jelentés szerint a teljes CO2 RF range 1.63 to 2.01 W/m2 (AR6-ban már még nagyobb), vagyis valójában egy töredék értéken vered itt a nyálad.
Továbbra sem tudod a klíma rendszer alternatív CO2 jelentőségét csökkentő sarokszámait prezentálni. Így vitaképtelen vagy.
"Én ezerszer megpofáztam, hogy nincs értelme gányolni a fenti számokkal"
Tiszta sor, a számok téged cáfolnak, engem pedig igazolnak. Ahogy mondtam a tudomány viszont számokra épül nem a súlyatalan indefinit fogalmakra amiket te előszerettel használsz. Amikor pedig le kellene írnod hogy mit értesz pl. a 'jelentős' szó alatt. Akkor már csak sunyítasz. Szánalmas vagy
2. Nem látok olyan mondatot ami összemosná a két jelenséget ami neked ez egy mondatban sikerült. Az hogy fáj az embereknek a hőhullám meg a heat island is, nem jelenti hogy a kettő egy tőről fakadna amit te állítottál: "A hőhullámok lokális jelenségek és nagyban köthetők a városiasodáshoz"
Vagyis továbbra is magad vagy a hibás állításoddal, és eléggé úgy tűnik ismét csak hazudtál ezen állításoddal:
„Az összes ezzel foglalkozó meteorológiai oldal akár a NOAA is simán összemossa a hőhullámot, ami egy lokális meteorológiai jelenség, a hősziget jelenséggel”
3. "Igen, és ezt szavakban is kifejeznéd?"
Megteszem, mert jól láthatóan ovis szinten van a felfogó képességed. Sok piros kukorica(ez a régió első számú kalóriaforrása): nagyon csökken a termelés. Kevés zöld búza(ez az 5. kalóriaforrás): kicsit nő a termelés.
Téged nem zavar az a pofátlan sunnyogás amit itt művelsz!???? 😮
Kértem, hogy fejtsd ki az ellenvéleményedet, a kritikádat a cikkel, cikkekkel kapcsolatban. NEM TETTED!
Kértem, hogy fejtsd ki a klímaváltizás hogy fog közvetlenül hatni az éhezés kérdésére! NEM TETTED!
És még te mered felhozni, ócsárolni más vitakultúráját!? 😮
A kérdéseidre a válaszok:
" Seventeen years of AIRS nighttime, clear-sky OLR measurements reveal 0.360±0.026 Wm−2 additional longwave radiative forcing induced by +37 ppm atmospheric CO2." " The latest generation CMIP6 climate models predict 0.431-0.516 Wm−2 of clear-sky longwave
ERF, +20-43% greater than observed by AIRS. Current climate models may require modest revision to bring CO2
forcing computations into agreement with observation."
"CMIP6 multi-model ensemble average 0.477 +32%
AIRS -δMLW 0.360±0.026 —%"
Mi az értelme a fejedelmi többesnek!? 😮
Ne hátrálj már ki a felelősség alól kiskomám! Én ezerszer megpofáztam, hogy nincs értelme gányolni a fenti számokkal, leszel szíves ezeket önmagukban értelmezni és magyarázni, az ellenvetéseidet konkrétan megfogalmazni. Nem tetted, körmöd szakadtáig ragaszkodtál, hogy de mondjam már meg, hogy mekkora ennek az IPCC által publikált CO2 RF adataival összemérhető jelentősége, megbecsültem. Most meg itt rugózol, hogy de béna vagyok! Kisgyerek , még a számításkor figyelembe vett alapadatoknál elkövetett hibát is én vettem észre és javítottam saját magam, mert azt sem tudtad kiszúrni! Nyilván nem kellett volna akkor sem belemennem a kisded játékodba! És most megint visszatértél ugyan ide! Na neeeee!
De tudod mit!? Igazad van, ehhez az egészhez neked semmi közöd! Úgy értve, ahhoz, hogy a klímaváltozást, a CO2 szerepét minimálisan megértsed, és ezekhez a kérdésekhez érdemben hozzászólj! XD
Részben azonban egyetértek azzal a kritikával, hogy a cikk lektorált publikációként nem jelent meg. Ettől függetlenül érdemben semmilyen kijelentését, sem saját erőből, sem az internet segítségével minimálisan sem tudtad vitatni!
Vitaképes lennél? 😉 XD
Nem hiszem!
2. https://sg.hu/cikkek//144753/nem-erheti-el-az-emisszios-celokat-az-usa 71. hozzászólás. A korábban bemutatott linkből idéztél, a saját mondanivalód megtámogatására (gyak a városi hősziget, a klímaváltozás, és a hőhullámok összemosása céljából). Szokásod szerint továbbra is forrásmegjelölés nélkül.
...
"Másrészt lássuk, hogy ha kifejezetten a városi hőhullámokra kokcentrálunk"
Az embereknek leginkább ez fáj, másrész a nagy reptereken volt tényleg a nagyvárosok szélén lévő nagyobb repterekről van jó minőségű konzisztens meterológiai log(1961-től). Megítélésem szerint teljesen valid ez a módszertan is:
a heat wave as a period of two or more consecutive days on which the overnight low temperatures (after being adjusted for humidity) exceed the 85th percentile (i.e. the hottest 15%) of the historical average
Az hogy globális felmelegedés van és emiatt melegebb van meg triviális összefüggés. Az hogy az urban island hatás erősíti a jelenséget az meg le van írva a jelentésben, az erősíti viszont nem egyenlő azzal hogy érvényteleníti. Ez egy hivatalos amerikai kormányügynökség, a megállíptás pedig ez:
The frequency and intensity of extreme heat and heavy precipitation events are increasing in most continental regions of the world (very high confidence). These trends are consistent with expected physical responses to a warming climate. Climate model studies are also consistent with these trends, although models tend to underestimate the observed trends, especially for the increase in extreme precipitation events (very high confidence for temperature, high confidence for extreme precipitation).
Ezzel szemben áll a te 'kílmatagadó' következtetésed. Esetleg tudnál olyan hivatalos jelentést mutatni ami összecseng a te megállapításoddal?"
Amúgy beidézném teljesen az én 70-es hozzászólásom idevonatkozó részét (nem a szövegkörnyezetből kiragadott részletet mutogatnék, ahogy szoktad), csak hogy lássuk, hogy én viszont a te akkori álláspontoddal ellentétben, ami valamiért megváltozott, a különböző jelenségek elkülönítését hangsúlyoztam:
"Másrészt lássuk, hogy ha kifejezetten a városi hőhullámokra kokcentrálunk, hogy az USA lélekszáma az 1960 180 millióról, mára 320 millióra nőtt, a városi lakosság aránya 70%-ról 80%-ra. Ez viszont gyak egyre nagyobb városokat jelent, A nagyobb városok viszont egyre inkább felerősítik a hősziget jelenséget függetlenül a klíma bármilyen irányú változásától!"
3. Igen, és ezt szavakban is kifejeznéd? Bár az mint tudjuk, nem az erősségged, teee vitaguru! 😄
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.12.07. 13:07:25
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Helyes. A cikk alapján mekkora W/m2 eltérés van leírva a CO2 RF kapcsán az ő és mások(pl. IPCC medián) számítása közt és te mekkora W/m2 eltérésé nagyítottad ezt fel?
"pl. csináljunk egy aránypárt"
Hova a királyi többes? Te magad egyedül találtad ki az aránypár csinálást. Így nyilván te vagy az ostoba. Én erre csak a rámutattam. Én mindig is azt mondtam hogy ne te találj ki számokat hanem idézz be tudományos igényességű számítást a teljes klímarendszerre ami egybeesik a fantazmagóriáddal, ilyet nem tudtál felmutatni. Nem meglepő hogy ezután vagy 4 féle egymásnak totál ellenmondó számot találták ki. Kérdés hogy lehet valaki akkora birka hogy saját számait saját maga cáfolja meg? Tényleg nagyon megalázod magad, azért nem sajnállak mert megérdemled.
Továbbra sem tudod a klíma rendszer alternatív CO2 jelentőségét csökkentő sarokszámait prezentálni. Így vitaképtelen vagy.
"hogy valaki feltárta, hogy hol tévedett a szerző"
Leírtam hogy ez egy nem így működik. Első körben nekik kellene a világmegváltó forradalmi számait beküldeni pl. egy lektorált folyóirathoz, ahol független kutatók átnézik és ennek megfelelően lehozzák vagy elutasítják. Ez azonban még messze van ettől ez csak egy prepint, még csak nem is peer review-elt. Olyan doksit kellene felmutatnod ami kiállta a tudományos publikáció próbáját. Hát az viszont nem nagyon megy.
2. Beidézett mondatot kérek.
3. "Kérlek tehát fejtsd ki hogy a klimatikus ok miért sújtja jobban pl a Szahel övezet lakóit"
Ahogy már ezt is javasoltam, nézd meg a cikk videóját, fókuszálj a piros-zöld arányára.
Én csak arra emlékszem, hogy egy másik cikkel kapcsolatban is kértem, hogy fejtsd ki, hogy "nálad okosabbak" miben találtak benne hibát. Hát az sem sikereült prezentálnod.
Az elején megpofáztam, hogy nincs értelme ebben a cikkben szereplő eredményből bármit is számolni, úgy kell értelmezni ahogy van!
Neked ezt sem sikerült megtenned, a mért és modellszámítások közötti különbséget megmagyaráznod.
Inkább azon rugózol, hogy milyen tudománytalan, amit mondjuk már én is megmondtam, hogy pl. csináljunk egy aránypárt, hogy lássuk hogy néz ki az eredmény az IPCC eredményeihez képest.
Ez az amire képes vagy.
Szal kérném a hiba bemutatását, és tudod mit, volt az a másik dolog is amit elsunnyogtál, pedig ezerszer kértem, mutasd meg végre azt is, amikor a másik cikkben, tudod az Ausztráliás esetében, hogy valaki feltárta, hogy hol tévedett a szerző!? Kérlek írd le nekem ezeket a saját szavaiddal.
Hajrá!
2. Ez volt az a híres anyagod, amiben gyak keverik, összemossák a hőhullámok és a hőszigetek hatását, amely vitában végig te is azt tetted. Szuper, hogy most ennek a korrektségnek ennyire az őre lettél, mondjuk, ha értelmezed végre a mondataimat, láthatnád, hogy pont ezt mondom én is. 😉 (Bár mint tudjuk a szövegértésnek nem, viszont a szövegkörnyezetből történő részek kiaragadásának annál inkább mestere vagy XD).
LINK
3. Továbbra sem támadom, csak kérlek, most már ezredszer, hogy fejtsd ki végre, hogy a jelenlegi helyzet, amikor alapvetően a fejlettségi, globális elosztási különbségek miatt vannak éhezők, akik nem tudják az élelmiszert megfizetni, ez a jövőben a klíma hatására hogy fog megváltozni? Miért lesz arányaiban több éhező, mint most? Pl ugye a több ember a fejlettlenebb régióban hozhat több éhezőt, csak ez, mégegyszer mondom demográfiai és NEM klimatikus ok. Kérlek tehát fejtsd ki hogy a klimatikus ok miért sújtja jobban pl a Szahel övezet lakóit, miközben ott pl az utóbbi évtizedekben pozitívan változott a klíma a 80-as évek szárazságához képest. Köszönöm!
Remélem a topik audienciája alatt nem csak magadat, meg Irast érted!? XD
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Tehát akkor szerinted ez a teljes globális CO2 (E)RF értéket jelenti vagy csak egy töredékét? Beidézné azt a mondatot ami alapján te a teljes CO2-ra vonatkozóan végezted el a buta aránypár számításod, hol is írtad le pl. ebben a topicban(#23)-ban ahol hivatkoztál rá hogy ez csak a nyílt égboltra vonatkozó szám (avagy elsunnyogsz ez elől, ami a várható reakciód lesz)
Beidéztem hogy nálam hozzám értőbbek szerint mi a hiba a számításban. Tudnád ezt cáfolni? (a szerző nem tette ezt meg, és nem is sikerült egyetlen lektorált szaklapban sem publikálnia a forradalmi számait)
És de, a kérdés épp az hogy te miért ezt az egyetlen számítást és milyen alapon is veszed tény adatnak, miért is építettél rá olyan aránypár kalkulácót amit senki más – beleértve a szerzőt - nem, ez nem a tudományos módszer.
"Köszönöm, a témához nincs több mondanivalóm."
Vegyük észre hogy pontosan ugyanaz történik mint korábban, leírtam hogy miért is nem releváns egy ember egyszeri számítása. Erre elakad a szavad és nincs, max. annyi hogy nincs több hozzáfűzni valód. Majd legközelebb mintha nem jutottunk volna el már ide ahol kifogysz az érvekből újra előveszed a forrásod. Igy néz
néz ki amikor a klímatagadóban ébredő kognitív disszonanciát egy ilyen elmeneküléssel próbálja ideiglenesen oldani.
2. "Tévedésnek ugyan nem nevezném, de valóban pontatlanul fogalmaztam."
Én pedig annak nevezem mert ez egy a valóságnak nem megfelelő kijelentés volt.
"Vajon hogy oldod fel ezt az ellentmondást?"
A saját kijelentéseim kapcsán nem látok ellentmontdás, mást alapvetően nekem nem tisztem megvédeni. De a #18 -ban kértem hogy konkrétan idézd be amikor egy elismer tudományos szervezet egyazon dolognak minősíti ezt a kettőt(legalább olyan mértékben mint te). Mi volt rá válaszod? Beidézted? Nem. Lol. Vélhetően itt azt látjuk hogy ismét csak nem vagy képes az ok-okazati relációkat leképezni a csepp agyadban, ezért mosódik benne össze a két független ok.
3. A feltevésem ontopic volt. Jól láthatóan neki is estél hogy megcáfold hogy téves. Csak hát ezzel is felsültél mint oly sok mindennek itt. Ezért végül abba menekültél hogy le sem kellett volna írnom (ami igaz ugyan), mert hát _szerinted_ nem ide tartozik. Big lol ismétcsak.
ui.: ugye nem ringatod abba a reménybe hogyha makacsul kitartasz akkor megmarad szemernyi a méltóságod is a topic audienciája előtt? Ezt már réges-rég elbuktad. Csak tovább égeted magad és erodálod a jövőbeli szavahihetőséged minden újabb gerinctelen húzásoddal.
XD
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2021.12.02. 17:10:37
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
"The latest generation CMIP6 climate models predict 0.431-0.516 Wm−2 of clear-sky longwave ERF, +20-43% greater than observed by AIRS. Current climate models may require modest revision to bring CO2 forcing computations into agreement with observation."
Megpróbálhatod elterelni a beszélgetést a lényegről, vitatkozhatsz azon, lhogy a tudomány, amihez neked láthatólag semmi közöd, hogy működik. Csak nem ez a kérdés!
Hanem, hogy egy feltárt jelenségre tudsz-e a teljes internet minden lehetőségét felhasználva konkrét, képességeidhez mérten szakszerű választ adni?
Sajnos ez azonban meghaladja a képességeidet, ez nem is vitás több száz türelmesen végig rágott hsz után, valójában soha meg sem próbálkozátl vele!
Köszönöm, a témához nincs több mondanivalóm.
2. Tévedésnek ugyan nem nevezném, de valóban pontatlanul fogalmaztam.
Viszont ezzel, ahogy ennek a pongyiolaságnak a feltárásán most már vagy 15 hsz-en keresztül-i rugóztál, gyak állástfoglaltál, abban is hogy a korábbi témában tett hsz-eid során egyfajta bizonyítékként felhozott NOAA anyagok, velem ellentétben nem véletlen, hanem direkt ilyen irányú csúsztatást tartalmaznak!
Vajon hogy oldod fel ezt az ellentmondást? XD Nyilván lexarod, ahogy szoktad. 😄
3. Tehát elismered, hogy az éhezés globális elosztási, fejlettségbeni különbségi és NEM klímaváltozáshoz kapcsolódó kérdés, és a jövőben is így marad, nem változik. Tehát a felvetésed felesleges volt.Köszönöm!
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.12.02. 16:26:17
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Korábban is válaszoltam rá, és ott sem tudtál a végén mást csinálni mint besunyítani. Majd most újra előhozod azt amire már kaptál választ. Ennyire primitív szinten van a vitakultúrád. Összefoglalom neked újra: ez eleve nem tény adat, ez egy számítás, amit te hibásan, gyermeteg módon értelmezel és olyan addicionális eredményt kerekítesz hozzá ami nem a szerzőé. Nincs semmiféle lektorált szakfolyóiratban publikálva, tudományos értéke így kérdéses. Nem kizárható hogy igaza van, csak ezt másoknak is el kell ismerniük, ez nem történt meg.
Láthatóan nem vagy tisztában a tudomány működésével, és azt hiszed hogy ha találsz 1 neked tetsző számot az szükségszerűen igaz és az egész univerzumnak ahhoz kell igazodnia. Lol. Ez nem így működik. Olvasgass, tanulj egy kicsit, rádfér, mert a nagy a sötétség odabent:
A lektorált folyóirat esetében a kéziratot kiküldik két vagy három lektornak. Ezek egymástól függetlenül értékelik a kéziratot és küldik meg véleményüket a szerkesztőnek, aki ezekre alapozva dönt arról, hogy közlésre elfogadják a kéziratot, bizonyos feltételekkel fogadják el, vagy azonnal elutasítják
A twitter oldala publikus, ide maga tette ki az anyagot és mondta hogy várja a kiritkákat, itt megkapta hogy miben hibázhatott, erre már nem reagált.
"Ne terelj! B+"
Lol. Te sunyulsz el ismét. A számok kérdése volt előbb ebben a topicban is. Arra nem vagy képes válaszolni, ezért terelődtél el. Hiába, ez a klímatagadás árnyoldala, csak duma megy, a számokkal igazolás már nem, azok sajnos azt mutatják hogy ordas nagy tévedésben és önellentmondásban vagy. (aminek feloldására irtányuló kérdések kapcsán ismét csak zavarodottságot mutatsz, ami valahol érthető, az egy kifejezetten kellemtelen pozíció hogy többszörös önellentmondásba keveredtél, csak azt látod kiútnak hogy elfutsz, ez természetesen megalázó helyez, ez amit most is épp átélsz, újra és újra (és ne gondold hogy el fog tűnni))
2. Tévedtél, ez a lényeg. Closed.
3. "Te leírtál egy kijelentést, amiben mint kiderült ezekszerint egyetértünk"
Tehát az állításom áll, a klímaváltozás árnyoldali kapcsán. És de, amikor emberek valahol éheznek a klímaváltozás miatt az oda tartozik ahova +10% nyi jólét. Closed.
Make pOst, not war! 😊
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Előbb válaszolj erre az egyetlen kérdésre, köszi!
2. Bocs ha nem voltam 100% pontos, ezt most elismerem. De akkor kérlek erősítsd meg, hogy ezekszerint te sem tartod korrektnek ezekután a korábban általad linkelt NOAA anyagokat a témával kapcsolatban, amelyek hasonló összemosást tartalmaznak.
3. B+ ne terelj! Én mibe akartam belekötni???? 😮
Én leírtam hogy pár évtized múlva további 10%-kal fog a klíma-/légkörváltozás miatt a növények terméshozama növekedni. Pont.
Te leírtál egy kijelentést, amiben mint kiderült ezekszerint egyetértünk, és talán abban is, hogy nem igazán kapcsolódik szorosan a klímaváltozáshoz.
Akkor tehát kérdem, miért is írtad ezt a hozzászólást, mint ellenpontot a #6-ban????
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Mihez képest? Kérem a CO2 légköri hatására vonatkozó releváns számadatot (globális szinten, időtartammal)
Itt szoktál besülni és dobálni az önellentmondó W/m2 számadatokat (főleg amikor olyan bázisra próbálod hibásan vetíteni a % értéket amit te magad találtál ki, bele is buktál ezen kísérletekbe minden alaklommal). Mostanra oda jutottál hogy megállapítottad hogy hülyeséget csináltál amikor számokat írtál le, ez egyébként igaz(persze áltlalában az is hülyeség amikor nem számot írsz le). A tudományt azonban a számok nyelvén írják, ezzel te hadilábon állsz, így amit produkálsz nem más mint mellébeszélés indefinit fogalmakkal, amikor pedig rákérdez az ember hogy mit is értesz mondjuk a ’jelentős’ alatt, akkor már füled farkad behúzva sunyítasz. Várom a magyarázatot hogy miért is írtál le egymásnak ellentmondó számokat ezen kérdés kapcsán , illetve mi a helyes érték. Amennyiben ilyet nem fogsz tenni(továbbra is számok nélkül próbálsz meg relációt felállítani), arra már csak annyi lesz a reakcióm hogy ezt a tényt megállapítom, a vitát természetesen már réges-rég buktad, már csak az egyre kínosabb megaláztatásodról szól ez.
2. "utóbbi hőhullámként történő megjelenése és a városi hősziget okozta egészségkárosító hatás összemosását nem én követem el"
Valótlan állítás. Itt összemostad a kettőt:
"A hőhullámok lokális jelenségek és nagyban köthetők a városiasodáshoz, ami hőszigeteket alakít ki a lakott területeken. "
Ez hiba volt. Ezt a pontot is buktad, hiába próbálsz másra mutogatni.
3. "éhezés globálisan nézve nem termelési, hanem elosztási hiányosság"
Ahogy írtam az adott területen(amit termelés szempontjából negatívan érint a klímaváltozás) élők nem képesek megfizetni a máshol megtermelt (drágább) élelmet. Az hogy ismét megerősíted az eredeti állításomat megint csak oda vezet hogy akkor mibe is akartál belekötni? Logika képességeid tényleg elég gyatrák, bár vélhetően te ezt nem látod magad kapcsán, ezen segíteni nem tudok, csak elmondom hogy kívülről azért elég jól látszanak a korlátaid.
Először is indítasz egy BS kiejelentéssel. Ami egyszerűen nem igaz. Nem arról van szó, hogy a CMIP6 modellek más és más eredményt adnak, hanem hogy MINDEGYIK, minimum 25%-kal (és max 43%-kal) túlbecsüli a CO2 légköri hatását, az RF-et, a mérésekből közvetlenül számolthoz képest.
Aztán beszúrsz valahonnan, nem tudjuk honnan, egy az első bekezdéseddel minden kapcsolatot nélkülöző angol idézetet, mert az angol a tudomány nyelve, oh yeah!, és ha angolul írunk bármit, blődséget, vagy a témához nem tartozó dolgot, az tudományos! XD
Nem az érvekből fogytam ki, csak meguntam újra és újra feltenni a kérdést, mert soha nem válaszoltál rá, csak tereltél, hogy pl. adjak meg olyan számokat, amivel kapcsolatban én többször kijelentettem, hogy tekintve hogy nincs köze a beszélgetés kezdetét adó kijelentésemhez, nem kívánok foglalkozni.
A kijelentésem ez volt, az IPCC által alkalmazott modellek, az új CMIP6 modellek különösen, felülbecsülik a CO2 hatását, mind a paleoklimatikus adatok, mind az aktuális mérések tekintetében. Mindkettőt bizonyítottam.
Szóval újra felteszem a kérdést, de most már rendesen válaszolj: Mi az oka a mérésekből származtatott és a modellszámításokból kapott RF értékek közötti 25-43%os eltérésnek?
2. Pontosítsunk. A globális és regionális éghajlat változás, utóbbi hőhullámként történő megjelenése és a városi hősziget okozta egészségkárosító hatás összemosását nem én követem el, hanem pl te, amikor alarmista anyagokat, akár pl. az ilyen összemosást propagáló NOAA, vagy OMSZ ismeretterjesztő oldalait próbálod érvként felhozni. Örülök, hogy a jövőben ezekszerint ezt nem teszed! 😉
3. Ahogy jelenleg is úgy előreláthatólag a jövőben is az éhezés globálisan nézve nem termelési, hanem elosztási hiányosság, aminek gyak ilyen szempontból semmi köze sem most, sem pedig a jövőben nem lesz a klímához. Talán ebben egyetértünk. Tehát így sajnos a beszúrásod tök fölösleges, és indiferens a beszélgetés tárgyát tekintve! 😉
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Nem térnek el. Az (E)RF nem mérhető, ezt már számtalanszor leírtam. Ez egy számítás ami más értéket ad mint másé, és ugyanúgy tartalmazhat hibákat. pl:
Rentsch's analysis is really junk because he didn't include the catalytic effect of CO2 warming the atmosphere, leading to an Arrhenius feedback of further water vapor GHG warming. That's essentially what keeps the earth from turning into a snowball.
Minden ilyen szál végén kifogytál az érvekből. Hát most újra megnyitnád az elejéről? Nem tudnál oda ugrani ahol már tartottunk?
A kellemetlen kérdés is adott ami elől most is a gerinctelen stílusodban próbálsz elsunnyogni:
"miért is nem tudtad konzisztensen értelmezni a saját magad által betett nyers adatokat?"
Nem vagy képes a klíma sarokszámait konzisztensen leírni. Ez tény. Innentől vitaképtelen és az önellentmondásaiddal pedig már nevetséges is vagy, a kényszerből saját magad által kiszámolt senki más által nem igazolt és leírt számok pedig tényleg a legalja színvonal.
"De sajnos az a helyzet, ahogy én nem tudok ilyen függvényt mutatni a hideggel kapcsolatban ugyan úgy te sem tudsz kiskomám az un. hőhullámokkal kapcsolatban, ez ne felejtsd el! 😉 "
Csakhogy én nem voltam olyan ostoba, nagyothazudó mint te hogy leírjam az 1:20 arányú valótlan állítást. Nincs olyan adat a klímaváltozás kapcsán hogy
"ha emelkedik a hőmérséklet és amiatt meghal egy ember, akkor viszont valszeg kb. 20 másik nem fog meghalni a hideg miatt."
Ezt te találtad ismét csak ki, és annyit is ér. Ez a pont akkor lezárva az állításod saját magad által cáfolva lett. Felesleges is tovább pörögni rajta. Ismét csak felsültél.
2. OK. Tehát a hőhullám és a hősziget összemosása irányuló állításod is cáfolva. Újabb pont amiben a bagatellizálni próbáltál egy téves közléssel. Ahogy mondtam a saját állításod szerint neked ez a módszered, valótlan/túlzó állításokat dobálsz be manipulatív célzattal.
3. "Miért szúrtad ezt be ellentpontként, mit akarsz ezzel mondani?"
Beszúrtam mert az élelmiszer termelés növekedésnek ellenpontja a fél kontinensnyi léptékű éhezés is. Ezt ezután megpróbáltad megcáfolni hogy ez nincs így, ami kapcsán ismét csak lyukra futottál így most már csak azon tudsz pörögni hogy de hát miért is írtam le. Lol.
azonban, ha úgy tetszik sikeres volt az elterelő műveleted, amiben értelmetlenül és tudománytalanul kérted, hogy ezt az eredményt terjesszem ki a teljes ipari forradalom koezdete óta eltelt időszakra.
Gratulálok, hogy megint sikerült a témáról 3 bekezdést hablatyolnod, annélkül hogy elismerted vagy tudosmásul veszed és főleg meg tudod magyarázni, hogy a modellek eredményei miért térnek el a mérésektől? Továbbra is várom ezzel kapcsolatos érdemi hozzászólásodat, a baromságaidtól, értelmetlen személyeskedésedtől meg kímélj meg.
1-2. Újfent a szövegkörnyezetből kiragadott töredék módszerével élsz.
Olvasd el mi volt ez eredeti kijelentésem. Gyakorlatilag arra utalt, hogy nem egy globális jelenségről van szó, és nem lehet egzakt pontossággal megállapítani, hogy hányan halnak meg a hőmérsékleti szélsőségektől, melegtől, főleg hogy akkor 20X annyi hideg miatti emberhalált is figyelembe kellene venni.
Nyilván hülyeség megint az amit követelsz, hogy a hőmérséklet szerinti változásra mutassak függvényt. Statisztikai adatsorok vannak, amelyek esetenként, régiónként eltérően valamilyen függvénnyel ugyan jellemezhetők, de a cikkben is mutatott példáknál ezek a függvények jelentősen eltérnének. De sajnos az a helyzet, ahogy én nem tudok ilyen függvényt mutatni a hideggel kapcsolatban ugyan úgy te sem tudsz kiskomám az un. hőhullámokkal kapcsolatban, ez ne felejtsd el! 😉 Megint a technohalandzsa módszerével élsz, tudományoskodva megfogalmazol egy kérdést, amire szerintem te is tudod, hogy nincs tudományos válasz! XD
Azon kívül mi a faxnak szúrtad be ezeket a forrás nélküli diagrammokat, mit is akarsz velük bizonyítani az adott kontextussal összefüggésben? Talán cska nem ezzel helyettesíted azt a függvényt amit rajtam kérsz számon, de neked sincs meg? LOL
Hőhullámok/hősziget jelentése. Ne haragudj, de nekem is nehezemre esik az ezzel kapcsolatos csúsztatásokat, összemosásokat értelmezgetni kijavítgatni, már a meteorológiai szervezetek honlapján megjelenő ismeretterjesztő és nyilván nem tudományos anyagokban. Nézd el nekem, ha hasonló ponygolasággal élek. De újfent örömömet fejezem ki, hogy átvetted az álláspontomat ezzel kapcsolatban. Hajrá, így együtt még sokra vihetjük! 😉
3. Ezen vitatkozunk ugye.#6:
"Föld mondjuk 30 év múlva akár +10%-kal több embert tud eltartani"
A Föld elvi szinten el tudná tartani 30 év múlva a teljes populációt, csak a populáció egy része nem lesz képes megfizetni a növekvő élelmiszer árakat."
Miért szúrtad ezt be ellentpontként, mit akarsz ezzel mondani? Azt hogy a +10-nyi bővülés nem elég, vagy elég de az emberek nem tudják megfizetni, vagy az sem tudja majd megfizetni, aki eddig megtudta, stb vagy mit pontosan ? 😮
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2021.11.26. 19:14:44
Mindig folyik a könnyem, amikor titeket olvaslak (néha a röhögéstől, néha a szomorúságtól, esetleg mindkettő egyszerre) és már legalább 10 éve ezekben a hazugságokban éltek. Csak az egyetlen tudományhoz nem értetek semmit, de erről nem is kell tudnotok, jól elmajomkodtok itt egymás között továbbra is, ahogy látom...("személyeskedés" vagy mi; persze azt se tudom ki a személyetek, de imádjátok az ilyet is, úgyhogy nyugodtan vegyétek annak, mert direktbe beszólásnak és lenézésnek szántam). Nem, ahogy ezelőtt sem, úgy továbbra se fogok reagálni semmire vagy nézek ide vissza később.
Csókok! 😉
Utoljára szerkesztette: Yagami, 2021.11.26. 15:13:55
Tehát amit leírtál számokat ezek szerint megalapozatlanok voltak egytől egyig, és miután felsültél majd elkullogtál már nem is vállalod fel őket. Pontosan így néz ki az amikor a konok klímatagadó elbukja a vitát.
"Nem értem miért nem voltál képes megérteni a prezentált nyers adatokat"
Te megtetted, amire mentél vele az a sorozatos önellentmondás. Megmagyaráznád hogy miért írtál le egymásnak ellenmondó adatokat, miért is nem tudtad konzisztensen értelmezni a saját magad által betett nyers adatokat?
Vedd már észre milyen megalázó módon égeted itt magad, a magadfajta klímatagadók kora lejárt. A tudományos eredmények és számítások nem támasztják alá a vágyálmaid. Ezért nem is találsz olyan számítást ami azt tartalmazná amit te látni szeretnél. Innen jutottál oda hogy kénytelen voltál te magad elvégezni totálisan gyermeteg aránypárra építő számításokat és még ebbe is belehibáztál, majd miután rámutattam hogy a hibát azt tualjonképpen azt eredményezi hogy az IPCC tartományába megyezező számot írtál le akkor kerestél egy új aéaőot és arra alakmaztad a buta aránypárod. Ez is egy epic beégésed volt a sok közül, most meg van pofád a saját érdemednek beállítani hogy hát végül korrigáltad magad?(ami nyilván nem igaz mivel csak az egyik hibás szám helyett kiötlöttél egy másikat) Lol. Ugye azért valahol te is érzed hogy nem az sg.hu-n Nexus6 -nak kellene lennie annak aki először leírja a klímaváltozás ’forradalmi’ sarokszámait. Napnál is világosabb hogy amikor ez látjuk akkor az egy klímatagadó kétségbeesett vergődése hogy szembe menjen a tudományos igényességű számításokkal.
1.
Nexus6 állítás1:
"ha emelkedik a hőmérséklet és amiatt meghal egy ember, akkor viszont valszeg kb. 20 másik nem fog meghalni a hideg miatt."
Nexus6 állítás2:
"pár tized fok átlaghőmérséklet emelkedés ami a GW számlájára írható, valójában a halálozási statisztikában valszeg kimutathatatlan"
Ismét csak önellentmondásra jutottál. Az eredeti állításod így cáfolva lett saját magad által, amit persze szokás szerint nem fogsz elismerni mert ilyen gerinctelen vitakultúrával rendelkezel. A ’pár tized fok’ meg örüljünk ha 2 foknál megáll:
2. Nexus6 állítás1:
"A hőhullámok lokális jelenségek és nagyban köthetők a városiasodáshoz"
Nexus6 állítás2:
"Gyak köze nincs hozzá, attól független."
Vagyis az eredeti állításod megcáfoltad a hőhullámok nem köthetőek a városiasodáshoz, ami egyébként trivilaitás. Ahogy mondtam ez egy gyenge bagetellizálási kísérlted volt, de már évekkel ezelőtt megmondtam hogy amikor ilyeneket csinálsz majd akkor rá fogok mutatni ezen hibáidra. Ez most be ismét be is következett. (egyébként te magad be is ismerted hogy szándékosan esel túlzásokba, vagyis szándékosan hazudsz, hogy ellensúlyt képezz, ez is egy klímatagadó attitűd)
3, "de akkor továbbra sem értem, hogy azt miért egyfajta ellentpontjaként szúrtad be az én kijelentésemnek?"
Ha azt állítod hogy:
"nönek a terméshozamok adott területen"
én pedig azt hogy a klímaváltozás hatására bekövetkező élelmiszerár emelkedés egy fejlődő régóiban olyan hatás/kockázatot hordoz hogy jelentős embertömegek nem férnek hozzá a táplálékhoz, az ellenpont.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
The magnitude of impacts of extreme events on agriculture is high. FAO's recent analysis of 78 post-disaster needs’ assessments in 48 developing countries spanning the 2003–2013 period shows that 25 percent of all economic losses and damages inflicted by medium- and
large-scale climate induced hazards such as droughts, floods and storms in developing countries are affecting the agriculture sector.
"Amúgy Kb ez a szitu a Szahel övezetben"
Lol. Egyrészt nézd meg újra a cikk videóját, az övezet/Afrika vastagon piros (sum. kukorica+búza) Másrészt sikerült beidézned egy olyan cikket ami épp az én eredeti megállapításomat erősíti:
Currently, the main obstacle to the food supply is not the lack of agricultural production, but a lack of accessibility and of funds. For a large proportion of the population, food remains too expensive.
Ha nem látod ezekben az ellenpontot azon megint nem tudok segíteni, tényleg olyan butuska vagy hogy az már fáj.
1. Ember, gondold már végig! Adott területen nem az van, hogy adott hőmérséklet van egész évben, hanem a grafikon szerint VÁLTOZIK és ehhez kapcsolódóan nő/csökken a halálesetek száma. 23 fok körül van az ideális, a legkevesebb halálesettel járó hőmérséklet. Az ehhez képest hidegebb időszakok 20X annyi halálesetet produkálnak, tehát ha a telek enyhülnek nyilván kevesebben hűlnek ki, fagynak meg. Mellesleg, csak megjegyzem, hogy valójában az a pár tized fok átlaghőmérséklet emelkedés ami a GW számlájára írható, valójában a halálozási statisztikában valszeg kimutathatatlan, lévén, hogy az emberek ennyi idő alatt simán alkalmazkodnak hozzá! 😉
2. Az extrém kategória valójában szintén szubjektv dolog. Ha egy mérsékeltövi terület klímája alapvetően megváltozik, akkor a mérsékeltöviből lesz mondjuk egy trópusi. Lehet minden egyes monszún miatt hőbörögni, de a trópusi klíma mellett ez sztenderd. Hőhullámok dettó. Melegszik a klíma több a meleg nap nyáron, nahát, akkor ez most egy hőhullám! XD Az emberek nem a sztenderd melegbe halnak bele, hanem abba hogy a városok jelentette hőcsapdában a klimatikus hatást nagyságrendileg meghaladó hőterhelés alakul ki egy rövidebb időszakra, ez pedig NEM globális klimatikus ok. Gyak köze nincs hozzá, attól független.
Amúgy te szúrogattad be a NOAA forrásait, amikben ezeket a tényezőket összemossák, most keressed szépen meg őket és olvasgasd, de az OMSz is ugyan így csúsztat! Hogyhogy gyak ellenkezőjére változott az álláspontod,hogy van ez? 😮
3. Ácsi, pont fordítva!
Igen az eredeti kijelentésedben végül is egyetértünk, de akkor továbbra sem értem, hogy azt miért egyfajta ellentpontjaként szúrtad be az én kijelentésemnek?
Kijelentettem hogy 30 év alatt a CO2 miatt 10%-kal nönek a terméshozamok adott területen. Pont.
Te válaszoltad, hogy igen a több terméssel el lehet ugyan több embert is tartani, de az emberek nem tudják megfizetni.
Én leírtam, hogy ki az aki megtudja és ki az aki nem. Kértem annak taglalását, hogy a klímaváltozás hogy fogja az élelmiszer árakat befolyásolni, ami miatt az emberek nagyobb része esetleg nem tudja megfizetni, hogy fog ez változni.
Ezt továbbra sem fejtetted ki, bedobtad a szokásos extrém időjárás BS-t, konkrétumok nélkül, nem nekem kell bármit is tisztáznom!
Már megbocsáss, az hogy beszúrtál 2 diagramot nem támaszt alá, nem bizonyít semmit, pláne, hogy az egyik gyak megmagyarázatlan növekvő éhezőkről szóló prognózist tartalmaz a következő évtizedekre, Igen, ezt mondtad, de mi a magyarázat?
Amúgy Kb ez a szitu a Szahel övezetben: Link
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.11.24. 09:44:01
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Valóban, azzal is bepróbálkoztál egy ideig hogy ilyen módon kullogj el, de végül láthatóan feladtad és elkezdtél sorozatban inkonzisztens számokat, meg ovis szintű aránypárokat bedobni. Miért is tetted ezt ha szerinted értelmetlen? Újabb zagyvaságod. Mellesleg valóban az volt az egyik legszánalamsabb próbálkozásod amikor abba menkültél hogy a visszacsatolás nem számszerűsíthető mert egyszerre ok/okozat. Hát a te klímatagadó szinteden nyilván nem, de egy tudományos igényességű számításban már igen.
1. "Az egész cikk erről szól, ember! "
Nem, a cikk nem szól a klímaváltozásról, ahogy mondtam láthatóan képtelen vagy az abszolút érték és egy relatív változás közt különbséget tenni, ezen a szellemi hiányosságodon nem tudok segíteni. Egyszerűen ez már túl bonyolult neked.
Azt a mondatot kérem ami egyértelműen elírja az 1:20 arányú VÁLTOZÁST. Az hogy hazudozod hogy benne van a cikkben most sem segít rajtad. Egyébként meg a klímaváltozás miatt pl. a gyengülő polar vortex kapcsán éppenhogy nő a sarvidéki hidegbetörések valószínűsége. Az emberek pedig tipikusan ezen időszakokban fagynak meg, amikor a szokványostól jóval hidegebb lesz a környezetük.
The Texas Department of State Health Services on Wednesday updated its official tally of deaths linked to the historic freeze in February and now says 210 people across the state died because of the winter storm.
2. Kérem a mondatot ahol azt írják hogy a hőhullám a városi hőszigethez köthető. Ez egy nyilvánvalóan téves ok okozati reláció lenne. A hőhullám (gyakoriságának, intenzitásának) oka a globális klímaváltozás lehet, de a városiasodás nem (max. elhanyagolható mértékben). Te itt megpróbáltad másra mutogatva elbagatellizálni a klíma változás miatti extrém időjárási hatások jelentőségét. Tipikus klímatagadó taktika ez is.
3.
Ez volt az eredeti állításom:
"A Föld elvi szinten el tudná tartani 30 év múlva a teljes populációt, csak a populáció egy része nem lesz képes megfizetni a növekvő élelmiszer árakat."
Ezek szerint ennek nem mondasz ellent. Akkor tisztáznád min is kezdtél el itt vitatkozni? Nem kívánok elterelődni, egy parttalan téma irányába.
"A világ amellett, és annak ellenére is hogy egyre többen leszünk, gazdagszik, úgy értve, hogy növekszik az egy főre jutó jövedelem, ergó egyre kevesebb éhező lesz."
Erre mondtam hogy ennek nincs köze a klímaváltozáshoz, hiba ezt a klímaváltozás pozitív hozadékaként említeni.
Nyilván az olajlobbi lefizette az SG-t.
XD
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
1. Az egész cikk erről szól, ember! Kérlek mutasd meg, hogy annak ellenére hogy enyhül az idő (a hőmérséklet emelkedés elsősorban az enyhébb telekben jelenik meg, mert az esetleg gyakoribb párnapos hőhullámok a statisztikát lényegesen nem tolják el), miért fognak mégis továbbra is a hideg miatt meghalni az emberek, és miért inkább csak a hőhullámok viszik el az embereket? A cikk épp azt mondja, hogy a hosszabb nem szélsőségesen hideg idő okozza a hőmérséklethez kapcsolódó halálesetek nagyrészét, 20X annyit, mint a meleg. Felfogtad te ezt egyáltalán? Gondolom nem.
2. LOL. Az összes ezzel foglalkozó meteorológiai oldal akár a NOAA is simán összemossa a hőhullámot, ami egy lokális meteorológiai jelenség, a hősziget jelenséggel, ami egy emberi behatásra kialakuló,szintén lokális jelenség. És pláne összemossa, kapcsolatba hozza ezt a globális felmelegedéssel. Amikor ennek a háromnak csak nagyon közvetett, és szubjektív kapcsolata van. Kezdve ugye azzal hogy a hőhullámnak nincs egzakt definíciója, hiszen a túlzott meleg érzékelése szubjektív, ráadásul eltérő. Ami meleg egy eszkimónak, vagy britnek, az kellemes üdítő időjárás egy arabnak.
Amikor a NOAA-ra hívatkoztál, aki szintén tudatosan összemossa, elég szakmaiatlanul, de az alarmizmus eszmeiségét magáévá téve, akkor te magad is beállsz mögé. Gondolom.
De akkor ezekszerint te is úgy gondolod, ahogy én, hogy be kell fejezni ennek a megtévesztő az emberek félrevezetését megcélzó gyakorlatnak a folyatatását!? 😮
Keblemre! XD
3. Szerintem továbbra is egy dologról beszélünk a tekintetben, hogy vannak akik nem tudják megfizetni a kalyát és őket hívjuk éhezőknek. Pont.
A világ amellett, és annak ellenére is hogy egyre többen leszünk, gazdagszik, úgy értve, hogy növekszik az egy főre jutó jövedelem, ergó egyre kevesebb éhező lesz. Ez a trend ezen nincs mit vitatni. Pont
Afrikában az előrejelszések, és az évtizedes mérések szerint az éghajlatváltozás átlagban a mezőgazdaság szempontjából pozitív. Lásd Szahel övezet 80-as években tomboló krízisének megszünte, a terület kizöldülése, csapadékosabbá válása. Pont
Kérném fejtsd ki, hogy mire gondolsz, amikor a GW miatt drágulnak az élelmiszerek és nem amiatt mert mondjuk élelmezési búza helyett biodízelhez szükséges növényeket termelnek a földeken. Mert ez ígyx túl általános. Köszönöm.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Im beginning to have less and less interest in what you think is possible or impossible. (Dr. Strangelove)
Egyszer írd le koherensen hogy milyen komponens milyen W/m2 hatást okoz.
(azonban vigyázz mert bármit is írsz 3 olyan hsz-t tudok mutatni tőled ami ennek ellentmondó értéket tartalmaz.)
Tehát az értékek? (várom a választ ami számokat tartalmaz, amennyiben ilyet nem tudsz tenni az ismét csak egyenlő az elkullogással)
Lássuk hát a reakciód!
1. Állításod:
"emelkedik a hőmérséklet és amiatt meghal egy ember, akkor viszont valszeg kb. 20 másik nem fog meghalni a hideg miatt"
Kérem ezt a deltaT hatására bekövetkező 1:20 arányt igazoló mondatot beidézni a tanulmányból (vagy akárhonnan amit nem te találtál ki).
2. "A hőhullámok lokális jelenségek és nagyban köthetők a városiasodáshoz"
Nem, leírtam hogy miért nem. A hőhullám egy meteorológiai jelenség ami nem kötődik az urbanizációhoz. Szokás szerinte kevered a dolgokat. Abban igazad van hogy maga a jelenség lokális jelenség(akkor is ha az oka globális változás ami miatt nő ezen a szélsőségek gyakorisága), azonban én nem ezt a részét vitattam az állításodnak.
https://en.wikipedia.org/wiki/Heat_wave
https://en.wikipedia.org/wiki/Urban_heat_island
" lokális légköri jelenséget megpróbálod összemosni a globális éghajlatváltozással egy elég szánalmas csúsztatás"
Lol. idézd be a mondatod ahol összemostam, Amennyiben ezt nem tudod megtenni, ismét csak igazoltad hogy a hazudozásba menekülsz mint oly sokszor tetted már amikor sarokba szorulsz.
3. Az első mondatomban leírtam hogy elvi szinten el tud tartani több embert a bolygó, de az nem jelenti azt hogy ne lehetne a képet árnyalni és ne lennének vesztesei élelmezés faktor kapcsán a klímaváltozásnak. Állítsod az volt hogy ilyen fenyegetés nincs, megkaptad a FAO adatait miszerint van. Erre már csak füled farkad behúzva próbálsz kihátrálni a szálból. Szokás szerint olyan eredményt is próbálsz a klímaváltozás pozitív számlájára írni ami anélkül is végbement volna, a klímaváltozás növeli a negatív kockázatokat. Szánalmas vagy mint mindig.
1. Nézd meg a cikkben a halálozási adatok és a hőmérséklet összevetését. Ez kockázat szerint egy V/U alakú gőrbe. A hőmérséklet szerinti ideális pont, a leg alacsonyabb halálozás, azonban 22 fok körül van, közelebb az extrém meleg miatti felfutáshoz, mint az extrém hideg miatti meredekebb részhez. Ha az extrém hideg miatti halálesetet veted őssze az extrém meleggel, akkor is a hideg oldal nyer, de csak olyan 1.5X arányban. Azonban a nem extrém de az ideálistól eltérő hideg is növeli a halál kockázatát, és ez a tartomány hatalmas a többihez képest, ide esik a halálesetek nagyrésze. Nyilvánvalóan látszik, hogy amit írtam valószínűleg tartható. Az éves átlaghőmérséklet emelkedés, ami enyhébb teleket jelent kevesebb emberéletet fog követelni ezáltal, mint a nyaranta pár napig megjelenő extrém hőmérséklet.
2. Mi volt a kérdés, azt írtad, hogy hülyeség, ez mióta egy érv? LOL
Nem én próbálom összemosni, hanem többek között te is megtetted!!!! Az hogy a helyileg mutatkozó, a globális felmelegedés nagyságát nagyságrendileg meghaladó, és attól gyakorlatilag független lokális hatást, amit a városiasodás okoz, és egy szintén lokális légköri jelenséget megpróbálod összemosni a globális éghajlatváltozással egy elég szánalmas csúsztatás. Még ha ezt akár meteorológiai szervezetek oldalain feltűnő tájékoztató anyagokban is elkövetik, ez akkor is egy szakmaiatlan húzás.
3.Nekem úgy tűnik, hogy a pontosításod után kiderült, hogy tök ugyan arról beszélünk! XD
Azonban az alapkijelentésemre, hogy a Föld 30 év múlva a CO2 trágyázás hatása miatt +10%-kal több embert tud eltartani, a felvetésed irreleváns, ahhoz minimálisan kapcsolódik!
Szövegértés ugye, meg egy kijelentésre hozzá nem kapcsolódó kijelentéssel érvelni, stb, szokásos D9-es baromságok! 😄
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
1. Állításod ez volt:
"emelkedik a hőmérséklet és amiatt meghal egy ember, akkor viszont valszeg kb. 20 másik nem fog meghalni a hideg miatt"
Tehát ez egy deltaT hatására bekövetkező 1:20 arányú változást írsz le. A beidézett cikk azonban semmiféle deltáról nem ír. Ezt a hibát már számtalanszor elkövetted egyszerűen annyira egybites vagy hogy az abszolút értéket nem tudod a relatívtól elválasztani.
2. Hőhullám. Itt láthatóan meg sem próbáltad megvédeni az állításod miszerint a hőhullám mint meteorológiai jelenség a városi hősziget hatáshoz köthető. A kettő egybemosása nettó klímatagadó butaság. A hőhullám hatását egy adott emberi szervezetre csak erősíti az urbanizáció és az ehhez köthető hőszigetek, de létrejöttük attól független.
3. Állításom az volt hogy a populáció egy részét negatívan sújtja a felmelegedés(figyelj! ez egy deltaT), elsősorban azokat akik sérülékeny, fejlődő régióban élnek és a népesség növekedés is ide koncentrálódik. Ilyen pl. fekete Afrika. Global. Ezen régiókban élők közül relatíve többen lesznek azok akik alultápláltak lesznek mert jövedelmükből nem tudnak kaját venni, klímaváltozás nélkül kevesebben lennének.
Nemzetközi felmérés a hideg és a meleg okozta hálálok összehasonlításáról.
https://www.thelancet.com/journals/lancet/article/PIIS0140-6736(14)62114-0/fulltext
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.11.17. 13:20:32
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Ahol valami konkétumot is állítottál, arra viszont reagálnék.
A Föld ma is el tudja tartani a teljes populációt, és a maximális eltartó képesség olyan 10 Mrd főnél lehet, amit a CO2 trágyázás, akár önmagában is további +10%-kal növelhet.
Jelenleg a Föld teljes népességét tekintetve ma már jelentősen nagyobb probléma a túltápláltság, mint az éhezés. A trendeket figyelve ez a jövőben is így fog folytatódni, sőt súlyosbodni, az elhízás felé.
A fejlett régiókban élő lakosság élelmezését nyomott árú élelmiszerek biztosítják, egyrészt más ágazatokból beszedett adókból erőteljesen támogatják a helyi gazdákat, akik így valójában a piaci ár alatt tudják adni az élelmiszert, másrészt a szegényebb régiókból alacsony árú terményeket, élelmiszert szereznek be.
A szegényebb régiókban az elelmiszer korábban is és jelenleg is megfizethetetlen, azonban a túltápláltság növekedése, és az éhezés lassú visszaszorulása azt mutatja, hogy globálisan a relatíve magas élelmiszer árak kérdése nem fenyeget, ez a jelenség nem jellemző, és várhatóan a jövőben sem lesz az.
Ha tudsz rá okot, hogy miért változna ez meg, kérlek fejtsd ki!
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
=nettó hülyeség amit Nexus6 talált ki.
"A hőhullámok lokális jelenségek és nagyban köthetők a városiasodáshoz"
=netto hülyeség amit Nexus6 talált ki.
"Föld mondjuk 30 év múlva akár +10%-kal több embert tud eltartani"
A Föld elvi szinten el tudná tartani 30 év múlva a teljes populációt, csak a populáció egy része nem lesz képes megfizetni a növekvő élelmiszer árakat.
Pl folyamatosan riogatnak, hogy a melegedés hány ember életét fenyegeti a hőhullámok által. Két fontos dolgot kéne ezzel kapcsolatban hangsúlyozni, tekintve, hogy a hosszútávon a pár tized fokos hőmérséklet emelkedés hatása önmagában elenyésző.
1. A hőhullámok lokális jelenségek és nagyban köthetők a városiasodáshoz, ami hőszigeteket alakít ki a lakott területeken. Itt esetenként 5-10 fokkal lehet melegebb, mint a közeli természetes környezetben. Ez nem a globális klímaváltozás hatása.
2. Másrészt ahhoz képest, hogy mennyien halnak meg minden évben a meleg miatt mindig kb 20X annyian halnak meg a hideg, kihűlés miatt. Kicsit leegyszerűsítve a dolgot ha emelkedik a hőmérséklet és amiatt meghal egy ember, akkor viszont valszeg kb. 20 másik nem fog meghalni a hideg miatt. 😉
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Bérbe vehet? reklámfelület...
Azt az apróságot elfelejtjük általában hangsúlyozni, hogy valójában a magasabb CO2nek hála a Föld mondjuk 30 év múlva akár +10%-kal több embert tud eltartani, élelmiszerrel ellátni, mint manapság. Vagy ugyan annyit lényegesen kevesebb mezőgazdasági területen! Mint ahogy jelenleg is csak az extra CO2 miatt +10%-kal magasabbak a hozamok ugyan azon a területen, mint pár évtizeddel ezelőtt!
Nyilván a klímahiszti fenntartása érdekében, vigyázni kell, hogy a pozitív híreket is úgy fogalmazzuk meg, hogy azok negatív jelentést kapjanak. 😉
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.11.16. 11:02:05
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Utoljára szerkesztette: end3, 2021.11.16. 07:53:38
A paradoxonban az a szép, hogy paradox módon nem szép :)