QUEEN

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#8210
Kösz mindenkinek!!! Majd felhívom😊
És máskor kihangsúlyozom hogy Queen+Paul Rodgers😊
NonsenS
#8209


Üdv újra fórumlakók!
Üdv a távozásom óta megjelent új tagoknak, az új lemezt hallgatóknak, az új lemezt nem hallgatóknak, és persze az hozzászólásom olvasóknak!
Rég jártam errefelé, ugyanis elég tömény volt az eddigi életem, de remélem, újra rendszeres látogatója leszek ennek a topicnak. Sajnálattal látom viszont, hogy újabban nem túl sok a hozzászólás, pedig van mirõl beszélni. Új lemez, koncert itt, újra! Még magam sem tudom, hogy megyek-e, mert még nem szakadt rám a Nemzeti Bank, de ha megteszi, biztos ott leszek!😊
Magam részérõl még annyit, hogy a Cosmos Rocks-ot még én sem vettem a kezembe (fülembe), de ami késik, az (a vonat) nem múlik😊

„Ha meg lehetne menteni Magyarországot három aranyforinton, nem hiszem találnék-e három embert, aki ezt a három forintot ide adná”

larrylurex
#8208
Esetleg, ha felhívod a Fous Seasons-t, és megkérdezed, hogy mikor lesz a nyílvános sajtótájékoztató? Ha nem ott laknak, akkor elhajtanak, ha meg igan, akkor azt fogják mondani, nem lesz, vagy hogy nem nyilvános, hanem akkreditáció szükséges. De a lényeget akkor már tudni fogod.<#alien2>

#8207
Azt hittem, megorrolsz, ha nem hangsúlyozza valaki, hogy nem a Queen, hanem a "Queen+Paul Rodgers".

B0B0
#8206
Miért is? 😊

Is this the real life? Is this just fantasy? -------o------- Tejet kérek! Csokisat!

#8205
Az elsõ kérdésedért Bobotól majd megkapod a magadét! Legutóbb a Four Seasonsben voltak, ennyit tudok. Megtudhatod a biztosat pl. úgy, hogy felhívod Danny Mirandát és megkérdezed.

#8204
Sziasztok!!!!! Lenne egy kérdésem; Nem tudjátok hogy mekyik szállódában fog megszállni a Queen??? Vagy, hogy honnan tudnám meg???
Elõre is kösz mindenkinek
Feri
larrylurex
#8203
Ja, és mindkét Greatest Hits (a harmadikat én nem számolom) benn van a 100-ban.

larrylurex
#8202
Ez se rossz. Bár a C-lebrity a 33. hely után ezen a héten már nincs a százban.

#8201
Hoppá! Mondjuk jövõ héten már sehol nem lesz.

B0B0
#8200
Miért ne? Tuti teltház lenne! 😄

Is this the real life? Is this just fantasy? -------o------- Tejet kérek! Csokisat!

larrylurex
#8199
Ne adj ötleteket!!!!<#beka3>

B0B0
#8198
Hmmm, vajon Fletó is beszáll októberben? <#hehe>

Is this the real life? Is this just fantasy? -------o------- Tejet kérek! Csokisat!

#8197
Közben újabb taggal bõvült a Queen.

B0B0
#8196
Pedig esküszöm nem én voltam 😄

Is this the real life? Is this just fantasy? -------o------- Tejet kérek! Csokisat!

0ppika
#8195
<#eljen> mint ha csak te írtad volt 😊 de én is egyet értek maximálisan ...

http://epica.nl

B0B0
#8194

Is this the real life? Is this just fantasy? -------o------- Tejet kérek! Csokisat!

B0B0
#8193

Is this the real life? Is this just fantasy? -------o------- Tejet kérek! Csokisat!

B0B0
#8192

Is this the real life? Is this just fantasy? -------o------- Tejet kérek! Csokisat!

B0B0
#8191
Ha addig megjelenik, ez lesz a 5. karácsony, amit ígérnek :/

Is this the real life? Is this just fantasy? -------o------- Tejet kérek! Csokisat!

B0B0
#8190
Nem tudom, hogy jó-e vagy rossz, miután nem hallgattam meg. Egyszerûen csak hidegen hagy. Kissé sarkos hozzáállás, de ha mondjuk RTM boys néven nyomnák, akkor rohannék a boltba (vagy az isohunt.com-ra 😊)

Is this the real life? Is this just fantasy? -------o------- Tejet kérek! Csokisat!

#8189
Mondd, hogy megveszed karácsonykor a Queen Singles Box 1-et, arra gyûjtöl.

larrylurex
#8188
Annyira azért nem rossz...😊

B0B0
#8187
"Ha meghallgattad"

Hát ez az. Lehet, hogy meg sem hallgatom. Nem izgat.

Is this the real life? Is this just fantasy? -------o------- Tejet kérek! Csokisat!

#8186
Miért ne vehetnéd meg? Nem értem.
Itt a legolcsóbb, még ezt is kikerestem, bár nem tudom mit takar a "East European Edition", hogy 2000 ft-tal olcsóbb, mint más. Ha meghallgattad, várom az értékelésed, addig ne. 😊

larrylurex
#8185
A koncerteket azért továbbra is a korábbi Queen dalok viszik, sokak szerint az idei turné összességében jobb, mint a 2005-ös. És azért a Q+PR sokkal inkább koncertzenekar, mint albumzenekar, már a múltból adódóan is.
A problémát az jelenti számomra, hogy a Guardian kritikusának alapvetõen igaza van. A Cosmos Rocks sok helyen tényleg erõsen klisészagú, és a "rock 'n' roll never dies" nem hiteles azoktól, akik az üzleti sikert hajtják a WWRY musicallel, a Five vagy a McFly bandákkal. Bár ez utóbbi szerintem sokkal inkább az EMI, vagy valamelyik hasonló érdekelt sara. Nem hiszem, hogy Brian vagy Roger rászorulnának a folyamatos pénzkeresésre.
Na tessék, már magammal is vitatkozom.

B0B0
#8184
"Nem rossz ez, de sokkal inkább May,Taylor&Rodgers, mint Q+PR"

Itt kezdõdik a lényegi probléma megfogható része. Amíg koncerteztek, addig valóban a Queen dalok vitték a bandát. De mostantól? Mi a frász köze van ennek a Queen-hez???

Is this the real life? Is this just fantasy? -------o------- Tejet kérek! Csokisat!

B0B0
#8183
Komolyan azt hitted, hogy megveszem?

Is this the real life? Is this just fantasy? -------o------- Tejet kérek! Csokisat!

#8182
Mi az, mégsem lehet még kapni a lemezt?
Én is letöltöttem a megjelenés elõtt, de úgy érzem legálisan, mert már postára adták az albumom. Röviden: hiányérzetem csak annyi, hogy a sok átlagosnál kicsit jobb dal között nincs egy olyan igazán jó sem. Nem gondolok arra, hogy semmi köze a Queenhez, ez nem is baj, majd a következõ QPR albummal hasonlítom össze, az még jobb lesz. Kedvencem a Small, ha ezt nem fogják játszani a rádiók, akkor semmit.

0ppika
#8181
nekem is van egy barátom, hasonló véleménnyel ... 1-2 szám kivételével egész jó, de semmi köze a Queenhez :/

http://epica.nl

larrylurex
#8180
Van egy barátom, aki letöltötte(a szemétje...), és azt mesélte, hogy elég ütõs. Szinte egyáltalán nincs rajta szintetizátor. Némelyik szám hangulata olyan, mintha valami kortárs Eric Clapton szám lenne, vagy ilyesmi, szóval valóban áll az, hogy erõs a blues-hatás. A barátom azt is mondta, hogy nekem valószínûleg a Voodoo tetszik, és a Time to Shine, ami olyan, mint egy Kula Shaker szám, de a Say it's not true továbbra sem jó. Ez a barátom felrakta a lejátszójára és hallgatja most is, de olyan hiányérzete van...😞

Nem rossz ez, de sokkal inkább May,Taylor&Rodgers, mint Q+PR, de ebbe nem akarok újra belemenni.

B0B0
#8179
😊

Is this the real life? Is this just fantasy? -------o------- Tejet kérek! Csokisat!

#8178
És milyen? Mesélj!

B0B0
#8177

Is this the real life? Is this just fantasy? -------o------- Tejet kérek! Csokisat!

B0B0
#8176
Nem tudom

Is this the real life? Is this just fantasy? -------o------- Tejet kérek! Csokisat!

#8175
Bobo, nem tudod, hogy amit holnap levetítenek koncertfilm, az az ukrajnai koncert videója lesz? Mert azt megnézném. Elképzelhetõ, hogy a HQFC meg tudja szerezni, de lehet hogy ezt a lemezbemutató party-t az EMI szervezi, így valamelyik hivatalosan megjelent DVD anyagát láthatjuk, ami annyira nem érdekel.

Egyébként a tegnapi koncertrõl itt van két érdekesebb részlet:
qpr1
qpr2

#8174
Remélem a Bijout megtartják.

#8173
Még pár perc, és elindul a turné.

#8172
Én hónapokkal ezelõtt megvettem, májusban talán, és most azt sem tudom már, hogy hova raktam. 😞
Csak tippelni tudok, hogy az állóhelyekre jobban fogynak a jegyek.

larrylurex
#8171
Apropó. Nem tudod, hogy áll a jegyeladás? Amikor én vettem (kb. 3 hete), azt láttam az eladó monitorán, hogy az ülõhelyeknek kb. a fele ment el, de az állóhelyekrõl nem tudott adatot mondani.

larrylurex
#8170
Én meg az I want to break free-t láttam az egyik magyar tévé kulturális ajánlójában, ahol az októberi koncertet promózták.

B0B0
#8169
Ma reggel, amikor belöktem a kocsit a rádióban, pont a BoRhap indult. Úgy látszik, ez egy ilyen nap 😊

Is this the real life? Is this just fantasy? -------o------- Tejet kérek! Csokisat!

#8168
Ma az edzõterem öltözõjében mikor mentem egy srác a Radio ga ga-t dudorászta. Tiszta felüdülés volt hallgatni. Eddig akárhova mentem, mindenhol ugyanazt a rádiót bömbölteti a pultoslány, attól a "zenétõl" csoda hogy nem ejtem magamra a súlyt.

grizzly21
#8167
El is felejtettem! 😞
Csatlakozom

B0B0
#8166
Hát igen. A 62. lenne 😞

Is this the real life? Is this just fantasy? -------o------- Tejet kérek! Csokisat!

larrylurex
#8165
Boldog születésnapot Freddie!

B0B0
#8164
Hát szerintem az minden nagyképûség és túlzás nélkül kijelenthetõ, hogy Freddie korunk messze legismertebb AIDS-áldozata. Ennélfogva vele próbálják a leginkább tudatosítani a témát.

Is this the real life? Is this just fantasy? -------o------- Tejet kérek! Csokisat!

qwertrt
#8163
Ja, ezt nem tudtam, akkor nem csalódtam a fiúkban 😊 (csak egy kicsit, mert azért anyagiasak 😄) Különösen tetszik, hogy ennyire felkarolták az AIDS-es témát, mondjuk érthetõ, de mégis, elég sokat kampányolnak vele, a Queen az egyik nagy jótékonyságiegyüttes

intel Core 2 E5300@3,66 GHz, Gigabyte GA-P35-DS3L, 4 GB DDR2 1066 MHz, GeForce 9600 GT 512 MB

#8162
Nehogy belehallgassatok!
preview

B0B0
#8161
Mindig is ilyenek voltak. Sosem adtál lejjebb az árujukat (lásd: Bp-i koncert). Amikor megkérdezték õket többször is, hogy miért kockáztatnak azzal, Dél-Amerikába mennek, mindig azt mondták, hogy ha bejön, iszonyat nagyo szakítanak vele.

Is this the real life? Is this just fantasy? -------o------- Tejet kérek! Csokisat!