Viccek

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Musachy
#40884
<#nevetes1>

imo :) science fiction is science fact

dante3
#40883
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű nagymellű királyné.
Nick, a sárkányölő hős nagyon kedvelte a királynét a mellei miatt.
Nézegette, de csak sunyin, mert tudta, hogy ha csak megpróbálná megérinteni
a királyné melleit, halálbüntetés várna rá, sárkányölő ide vagy oda. De nem
tudott megszabadulni a nagy vágytól.
Egy nap aztán Nick bevallotta a királyi főorvosnak a problémáját.
- Na, ha csak ennyit akarsz, én tudok neked segíteni, mondta a doki. De az
biza 1000 aranyodba kerül.
Nick gondolkodás nélkül belement a dologba.
Másnap az orvos, mialatt a királyné fürdött, viszketőport szórt a királyné
melltartójába. Amikor a királyné felvette, istentelenül viszketni kezdett a
melle.
Rohantak az orvosért, aki nagy tudálékosan megvizsgálta a királynét, majd
így szólt:
- Tudom, mi erre a szörnyű betegségre az orvosság: Nick, a sárkányölő hős
nyála kell. Négy órát kell a nyálával mosogatni a királyné melleit, s a baj
elmúlik.
A király mindenáron segíteni akart a feleségén, hát azonnal hívatták
Nicket, a sárkányölőt, aki boldogan nekilátott, s négy órán át szopogatta,
nyalogatta a királyné csodálatos, hatalmas kebleit, akinek el is múlt a
viszketése. Nick elégedetten távozott, és még nagyobb hősként ünnepelték
ezek után.
Amikor visszaért a portájára, várta már az orvos, s mondta, akkor most kéri
az 1000 aranyat. Nick jó nagyot röhögött az orvoson, hiszen már megkapta,
amit akart, s tudta, az orvos nem tudja őt feladni, mert akkor saját maga
is nagy bajba keveredik, s eszében sem volt fizetni.
- Majd, ha hülye lennék - mondta, s kirúgta az orvost.
Na, másnap az orvos egy hatalmas adag viszketőport csempészett bele a
király alsógatyájába. A király azonnal hívatta Nicket, a sárkányölő hőst...

Mi ebből a tanulság?
MINDIG FIZESD KI A SZÁMLÁIDAT!

Engem átcsesztek a h?t?mágnessel! Beletettem a pohárba, de a sör ugyanolyan meleg maradt!

Zephyr Retiring
#40882
Ennyire nem tudsz egy új viccet sem?<#zavart2>

Na akkor majd én..<#nyes>

Kovács honvéd apja meghal. Az özvegye hazakéri a temetésre a fiát a laktanyából a parancsnokától.
A parancsnok eképp közli a rossz hírt:

- Katonák: vigyázz! Sorakozz egy vonalba!
A katonák követik a parancsot.
- Most mindenki lépjen előre kettőt, akinek még mindkét szülője él! Kovács honvéd maga maradjon helyben!
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2018.11.10. 22:47:41

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

bajgunar
#40881
Ki mondta?
Utoljára szerkesztette: bajgunar, 2018.11.09. 15:14:35
Zephyr Retiring
#40880
Dandár sorakozón:

- Vigyázz! ...Mi mozog?
- A föld..
- Ki mondta?
- Galilei..
- Galilei honvéd: lépjen ki!...

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#40879
Nizzában nagy ujjongással fogadják az éppen érkező autós turistát.

- Önök éppen a 100000. vendégeink -mondja a főrendőr a vezetőnek-, ezért a város nevében önök most 100000 frankot nyertek. Megkérdezhetem, hogy mire fogja költeni?
- Természetesen! Először is megszerzem a jogosítványt...
A mellette ülő feleség rémülten közbevág:
- Ne hallgasson rá! Mindig össze-vissza beszél ha iszik.
A nagymama, aki hátul ül és mit se hall az egészből, szintén belevág:
- Látod fiam, megmondtam, hogy ne a lopott autóval jöjjünk!

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

#40878
Dadogós jelentkezik házaló biblia árusnak.

Adnak neki egy esélyt.

Hó végén döbbenten tapasztaljak hogy 15x többet adott el mint a legjobb arús. Azonnal hivatják és kérdezik mi a titok???

_ Eeeegyszeeerüü. Bebebecsöööngetteeek, ééés mememegkerdeeezeeeem, aaakarnaaak vevevenni bibibibliát, vavavagy inkább fefefelolvasssaaaam?
Zephyr Retiring
#40877
Két nő beszélget::

- Na és tudjátok már, hogy fogjátok elnevezni a babát?
- Csillának. És ti?
- Vernek.
- Hát az meg miféle név? Fiú vagy lány?
- Természetesen fiú. Hiszen verŐlegény...

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

morcosqtya
#40876
:)

Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

#40875
A kockahatások és melléklakások teringettébe oltassa el a retektájékoztatót vagy térdelje meg keresőfoltosát gyógyszemészét!!!!!!!!!xDDDDD
(http://thehumor.hupont.hu/1/moriczkas-viccek)
bajgunar
#40874
A szemüveg nem jó köszönésre.
De viszont látásra...
Zephyr Retiring
#40873
Megbetegszik a férj. Feleségével elmegy az orvoshoz. Az orvos megvizsgálja, majd behívja a feleséget egy négyszemközti beszélgetésre.
– Asszonyom, a férjének megártott a stressz. Segítenie kell neki.
– Hogyan segíthetek?
– Először is a táplálkozás: minden reggel főzzön zsírmentes ételt, ebédre húst, vacsorára sok gyümölcsöt. Aztán a pihenés: ne veszekedjen vele, ne kritizálja. Lehetőleg sok meccset nézessen vele. Fontos a sok együttlét is, lehetőleg hetente többször csinálják. Ne szóljon neki erről a beszélgetésről, mert ez tovább rontaná a helyzetét. Ha ezt a következő pár hónapban betartja, a férje meggyógyul, ellenkező esetben sajnos meghal.
Visszamegy a feleség. Férje megkérdezi:
– Na, mit mondott a doki?
– Azt, hogy meg fogsz halni!

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

mcmoha
#40872
Kádár elvtárs az egyik vidéki útján lerobban az atombiztos Volgájával. Állnak az út szélén, mikor arra jár három cigány. Azt monja nekik Kádár:
- Elvtársak! Ha segítetek betolni az autómat, akkor egy-egy kívánságotokat teljesítem.
Be is tolják nagy nehezen az autót, az első cigány már mondja is:
- Nekem egy olyan szép ruha kellene mint a magáé!
- Rendben van - jön a válasz.
A másik cigány már jobban felbátorodik.
- Nekem egy olyan szép nagy Volga kellene mint amilyen magának van!
- Rendben van - jön a válasz ismét.
A harmadik cigány szerényebb.
- Én csak egy ötven centis vonalzót kérnék.
- Hát az meg minek neked? - kérdi Kádár.
- Hát, hogy meg tudjam mérni azt a nagy lófaszt, amit ezek ketten kapni fognak.

"Cognovi naturam rerum. Lord's countdown made the world. Truly your's Donda"

Zephyr Retiring
#40871
- Hallottad, hogy elütöttek ma egy kéményseprőt?
- Nem , de döbbenet, hogy már a tetőn sincs biztonságban az ember!

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#40870
Nem rossz..<#nyes>...és azt ismered, hogy..
- Bébi! Iszó valamit oszt gyüssz táncónyi?
- Meg hát!

<#vigyor>
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2018.10.28. 14:14:55

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

dante3
#40869
Az apuka tanítja csajozni a fiát:
- Először megkérded, hogy jön-e táncolni, ha nemet mond akkor megkérded, hogy kér-e italt, ha ez se jön be, akkor fitogtatod az erődet...
Másnap este a fiú a buliban:
- Jössz táncóóni?
- Nem.
- Kőő kóla?
- Nem!
- Tarkón vágjalak?

Engem átcsesztek a h?t?mágnessel! Beletettem a pohárba, de a sör ugyanolyan meleg maradt!

Zephyr Retiring
#40868
Az ügyvéd elmegy vadászni, lő is egy vadkacsát és az szépen le is zuhan, de beesik egy kertbe. Az ügyvéd megy a kacsájáért, azonban ott áll a kapuban a gazda, egy öreg paraszt.
- Bátyám adja már ide a kacsámat!
- Nem adom én! Az én portámon van, így az az enyém!
- De bátyám, a kacsát én lőtem, és mivel én vadász vagyok, így az engem illet!
- Nem adom én!
- Bátyám én ügyvéd vagyok, és nem akarok magával pereskedni! Adja ide a kacsámat, és már megyek is!
- Ha maga ügyvéd, akkor döntsük el, úgy ahogy azt nálunk itt a faluban szokták, három rúgással!
- Három rúgással, hát az meg milyen???
- Mindketten háromszor fenékbe rúgjuk a másikat, és aki nagyobbat rúg, azé a kacsa!
Az ügyvéd gondolkozik egy kicsit, de az öreg kicsi is, vékony is, meg öreg is így beleegyezik.
- Fiam, de legyél tekintettel a koromra, és legyen az enyém ez első három rúgás lehetősége!
Beleegyezik az ügyvéd. Az öreg első rúgása után könybe lábad a szeme.
A második rúgásnál majdnem hasra is esik, a harmadik rúgás után az orrával túrja a földet.
- Na most én jövök bátyám!
- Tudod mit fiam? Legyen a tiéd a kacsa!

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

mcmoha
#40867
A ruházati bolt vezetője visszajön az ebédszünet után, és látja, hogy az eladónak be van kötve a keze. Az eladó büszkén újságolja:
– Képzelje, eladtam azt a nagyon ronda öltönyt, ami már két éve itt porosodott nálunk.
– Arra a rózsaszín förmedvényre gondol a kék gombokkal?
– Igen.
– Hát ez nagyszerű. Fogadni mertem volna, hogy azt sosem adjuk el. De miért van bekötve a keze?
– Amikor kikísértem a vevőt, az a rohadt vakvezető kutya megharapta a kezem.

"Cognovi naturam rerum. Lord's countdown made the world. Truly your's Donda"

Zephyr Retiring
#40866
...és erről máris eszembe jutott egy vicc...

Egy kis faluban nyugdíjba készül az orvos, helyére egy fiatal kolléga érkezik. Együtt látogatják végig a betegeket, és az idősebb mindenhol bemutatja a fiatalt. Az egyik asszony panaszkodik:
- Doktor úr, mostanában állandóan fáj a gyomrom.
Az idős orvos válaszol:
- Nem evett túl sok friss gyümölcsöt? Szerintem kevesebbet kéne ennie, akkor rendbe fog jönni.
Amikor a két orvos elhagyja a házat, a fiatal csodálkozva kérdezi:
- Hogy tudta ilyen gyorsan felállítani a diagnózist, hiszen nem is vizsgálta meg a hölgyet?
- Egyszerű. Leejtettem a sztetoszkópomat, és amikor lehajoltam, megláttam, hogy az asztal alatt a szemetes tele van banánhéjjal. Így azonnal rájöttem, hogy mi a baj.
Mennek tovább egy másik házhoz, ahol egy idősebb asszony fogadja őket. Most a fiatal orvoson van a sor. Az asszony elmondja a panaszát:
- Doktor úr, mostanában állandóan kimerültnek érzem magam, egészen legyengültem.
- Nos asszonyom, talán nem kellene annyi önkéntes munkát vállalnia az egyháznak, pihenjen többet.
Mikor kimennek a házból, az idős orvos megdöbbenve kérdezi a kollégájától:
- Hát ezt meg honnan tudta? Hiszen nem is vizsgálta meg a hölgyet, még csak nem is ismeri őt.
- Egyszerű. Amikor elejtettem a sztetoszkópomat, és lehajoltam érte, megláttam az ágy alatt a tiszteletes urat.

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#40865
Á, amit látsz az csak az évek meg a (napi)rutin...<#idiota>

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

#40864
Ahogy Én látom, Ti élvezitek ezt a viccelődést !
Utoljára szerkesztette: hiper fizikus, 2018.10.27. 01:26:48
Zephyr Retiring
#40863
Ezt kicsit durvának találom, így inkább spoiler alatt megy...
- Tőled még a geci is emberségesebb.
- Hogyhogy?
- Mert belőle még akár ember is lehet...

<#vigyor>

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

mcmoha
#40862
A fiatal zsidó házasodna, de nagy dilemmába van. Felkeresi a bölcs rabbit:
- Rabbi! Házasodni akarok, de mondd, mit tegyek? Vegyek el egy bomba jó nőt, aki egész életemben megcsal fűvel-fával, vagy pedig egy rusnyát, ez esetben tudom, hogy csak az enyém lesz örökre.
Mire a rabbi:
- Hát dönts fiam, mi jobb. Megosztani egy tortát a barátaiddal, vagy megenni egy kalap szart egyedül?

"Cognovi naturam rerum. Lord's countdown made the world. Truly your's Donda"

Zephyr Retiring
#40861
Hatalmas vihar kerekedik és özönvíz lészen. A vízen kis csónakban próbál fent maradni a nagymama és a kisunokája.
Egy hatalmas cet előbukkan a mélyből és hamm bekapja a kisunokát. Nagymama az öklét kezdi rázni az ég felé...
- Hát milyen Isten vagy te, hogy engeded elveszítenem az unokámat?
Isten felhozza a felszínre a cetet, kinyitja a száját és visszateszi a csónakba az unokát a nagyi mellé.
Nagymama újra rázni kezdi az öklét az ég felé:
- Sapka is volt ám rajta!
<#eplus2>

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

bajgunar
#40860
Egy csávó bekattan az LSD-től és beront a fogorvoshoz.
- Azt hiszem molylepke vagyok!
- Uram én fogorvos vagyok, nem tudok segíteni, talán forduljon egy pszichiáterhez!
- Tudom, csak a fényre jöttem be.
Zephyr Retiring
#40859
<#nevetes1>

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

mcmoha
#40858
Gazsi vágtat le bicajjal a hegyről. Elé ugrik egy rendőr:
- Állj meg, Gazsi! Nincsen lámpád!
- Ugorj, rendőr! Fékem sincsen.

"Cognovi naturam rerum. Lord's countdown made the world. Truly your's Donda"

Zephyr Retiring
#40857
Kislány sír az erdőben a szakadék szélén. Arra jár egy férfi és megkérdezi:
-Miért sírsz kislány?
-Bele estek a szüleim a szakadékba és meghaltak.
A férfi lehúzza a sliccét és így szól:
-Hát... akkor ez nem a te napod!

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

#40856
Szia(sztok) !
Tiszta hülyék vagy(tok), bocsi !
<#action>
Utoljára szerkesztette: hiper fizikus, 2018.10.15. 16:15:55
LSSAHPAUL
#40855

A négernek, a székelynek és a románnak egyszerre születik gyereke.
Mindhárman várnak a szülőszoba ajtaja előtt, hogy végre megláthassák a
gyereküket. Egyszer csak kilép a szobából a nővérke:
- Uraim, gratulálok, mindhármuk gyereke egészséges. Csak egy baj van,
összekevertük őket. Kérem fáradjanak be, és válasszák ki a sajátjukat.
Erre a székely egyből berohan, és felkapja a néger gyerekét. Mire az:
- Székely! Nem látod, hogy az az én gyerekem? Teljesen olyan mint én, a bőre színén is látszik.
Mire a székely:
- Lehet hogy a tied, de amíg ki nem derül melyik a románé, addig ez nálam marad!!!

Ha a támadás feltûnõen jól halad, csapdába sétáltok.

#40854
:)

#40853
:)

mcmoha
#40852
A vidám királylány megy az erdőben és lát egy békát amint szivarozik.
-Á, te vagy az a béka akit, ha megpuszilok királyfivá válik?
-Nem, az az öcsém, engem le kell szopni!

"Cognovi naturam rerum. Lord's countdown made the world. Truly your's Donda"

Zephyr Retiring
#40851
-Te Béla! Láttad már az asszonyod talpát kefélés közben?
- Még nem. Az milyen póz?
- Innen nehéz megállapítani, de ha átugrassz a Rózsa utca 15 elé a Misihez és benézel az ablakon, majd te eldöntöd...
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2018.10.09. 10:15:38

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#40850
<#nevetes1>

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

mcmoha
#40849
Winnetou, Incsu Csunna és Old Shatterhand szótlanul állnak egy sziklahasadék előtt. Némán egymásra néznek, majd Winnetou csendesen belép. Bentről éles csattanás, majd fojtott káromkodás hallatszik. Kisvártatva kijön Winnetou, hatalmas kék monokli éktelenkedik a bal szeme alatt.
Egymásra néznek, Incsu Csunna felsóhajt, majd némán belép a hasadékba. Bentről éles csattanás, fojtott káromkádás. Hamarosan kilép Incsu Csunna is a hasadékból, hatalmas lila monoklival a jobb szeme alatt.
Ismét kérdőn néznek egymésra, Old Shatterhand megvonja vállát, nagyot köp, majd határozott léptekkel eltűnik a hasadék mélyén. Bentről éles csattanás, fojtott káromkodás, majd újabb éles csattanás és szűnni nem akaró, gyalázkodás, káromkodás hangja szűrődik ki.
Kisvártatva a hasadék szájából előtűnik Old Shatterhand képe, mindkét szeme alatt szederjes zúzódásokkal. Winnetou hozzálép, jobbját barátja vállára helyezi, majd így szól:
- Sápadtarcú testvérem, visszafelé is rálépett a gereblyére?

"Cognovi naturam rerum. Lord's countdown made the world. Truly your's Donda"

#40848
- Béla, átjössz hozzánk ma este egy kis gruppenszexre?
- Át, át! Hányan leszünk?
- Hát, ha az asszonyt is hozod, akkor hárman...
marsu
#40847
Hogy állítja meg az indián a kamiont???
rá lépe a fékre!!
Zephyr Retiring
#40846
Gyerek az anyjához:
- Anya, apa miért kopasz?
- Mert sokat gondolkodik.
- És neked miért hosszú a hajad?
- Na, menjél szépen játszani!

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#40845
A bolond sétál az erdőben. Megy mendegél, egyszercsak megpillantja a varázsgombát.
Rámutat az ujjával:
- Gooooombaaaa...goooombaaaa.....goooooom....
- Ha ezt most abbahagyod, teljesítem 3 kívánságodat! - szakítja félbe a gomba a bolondot.
Bolond megvakarja a fejét, majd megszólal:
- Legyek óoooookoooos (1)....rögtön beszarok, okos lettem (2).....beszartam, hát ilyen nincs, meg kell bolondulni (3)....
- Gooooombaaaa...goooombaaa...
<#idiota>

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#40844
Az este hallottam a kricsmibe..

Roma gyerek hazaér a suliból:
- Fater! A suliban ma vettük a számokat. Csak én tudtam visszamondani hibátlanul a tanárnőnek egyedül!
Ez azért van, mert okos vagyok, vagy mert roma vagyok?
- Azért fiam, mert okos vagy!

Másnap délután suli után megint hazaérvén, megkérdi:
- Fater! Ma az ábécét tanultuk az órán. Csak én tudtam visszamondani az első tizenöt betűt hibátlanul!
Ez azért van, mert okos vagyok, vagy mert roma vagyok?
- Azért fiam, mert okos vagy!

Harmadnap is hazaér a fiú a suliból:
- Fater! Ma biológia órára bejött egy doki és mindenkit megvizsgált. Le is kellet vetkőznünk. Nekem volt a legnagyobb farkam!
Ez azért van, mert a te fiad vagyok, vagy mert roma vagyok?
- Azért fiam, mert már 32 éves vagy!

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#40843
Azt mondja a lovász a főnökének, hogy ha elengedi egy heti szabadságra akkor megnevetteti és megsirattatja lovát..
A főnök beleegyezik, a lovász bemegy az istállóba, odasúg valamit a lónak, és a főnök látja, hogy a ló a földön fetreng és majdnem megfullad a nevetéstől.
- Nem tudom mit csináltál azzal a lóval, de tényleg nevet. De megsirattatni úgysem tudod!
Megint bemegy a lovász az istállóba és mire kijön, a ló szívszakadóan sír.
Kérdezi a főnök:
- Áruld már el nekem, mit csináltál azzal a szegény lóval? Most már tényleg nagyon kíváncsi vagyok rá...
- Hát, először azt mondtam neki, hogy az én farkam nagyobb mint az övé.
Aztán pedig megmutattam neki...<#wink>

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

#40842
Egy fiatal pár étterembe megy vacsorázni. Beülnek, s a fiatalember meglátja, hogy Korda György éppen megy a WC-re. Utánamegy s megszólítja:
- Elnézést Művész Úr! Elhoztam a menyasszonyomat vacsorázni és szeretnék előtte egy kicsit felvágni. Megoldható lenne, hogy odajön az asztalunkhoz és úgy köszöntene, mint egy régi ismerőst?
- Persze! Hogy hívják?
- Ferenc.
A férfi visszamegy az asztalához, majd jön Korda:
- Szevasz Ferikém, de régen találkoztunk!
- Jaj Gyuri, húzzál már innen a g*cibe!!

Kojiro
#40841
A japán felmegy a hegyre, hogy megkérdezze a zen bölcset:
- Akira mester! Miért mondják azt a külföldiek, hogy minden japán egyforma?
- Nem én vagyok Akira mester.

Kojiro ergo sum.

Zephyr Retiring
#40840
Lehet, hogy ez minden felekezetre átkonvertálódott már :D

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Dzsini
#40839
A bóher megkérdezi a rabbit:
- Rabbi, szabad-e a tóra tanulmányozása közben dohányozni?
- Nem szabad, a tóra tanulmányozása teljes embert kíván, közben semmi mással nem szabad foglalkozni.
Kicsit később a bóher ismét megkérdi a rabbit:
- Rabbi, mondd, dohányzás közben szabad-e a tórát tanulmányozni?
- Természetesen, a tórát minden körülmények között szabad tanulmányozni!

If your idea of "beauty" is narrow, you will rarely see it unless you live a sheltered life and avoid new experiences. The moment I stop having fun with it, I'll be done with it.

Zephyr Retiring
#40838
És egy másik gyöngyszem erre a témára:

A férfi beszélget Teremtőjével:
– Mi egymillió év neked, ó Uram?
– Akár egy pillanat, fiam.
– Mennyit ér egymilliárd forint neked, Istenem?
– Mint egy fillér, fiam.
– Ki tudnál segíteni „egy fillérrel”?
– Persze, egy pillanat…

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#40837
Két szerzetes, egy ferences és egy jezsuita már a noviciátus megkezdése óta jó barátok. Mindketten sokat dohányoznak, és nehéz számukra, hogy egy óránál tovább imádkozzanak anélkül, hogy cigiszünetet ne tartanának. Úgy döntenek, felkeresik elöljáróikat, hogy engedélyt kérjenek arra, bármikor elszívhassanak egy cigarettát.

Amikor újra találkoznak, a ferences panaszkodik: „Megkérdeztem az elöljárómat, hogy cigarettázhatok-e imádkozás közben. Azt mondta, nem.” „Rossz kérdést tettél fel, barátom – mondja a jezsuita. – Én azt kérdeztem az elöljárómtól, imádkozhatok-e miközben cigarettázom. Azt felelte: természetesen.”

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Musachy
#40836
Egy házaspár elment vásárolni a bevásárlóközpontba. A nő csak rótta a köröket és nézelődött, vásárolt. A férje már jó ideje lemaradt tőle és pár óra múlva ideges lett, hogy hova tűnhetett, ezért felhívta mobilon.
- Emlékszel drágám az ékszeboltra, ahová bementünk kábé öt éve és ahol beleszerettél abba a gyémánt nyakláncba, amit akkor nem engedhettünk meg magunknak? Én meg mondtam, hogy egy nap meg fogom venni neked? - mondta a férfi a telefonba.
A nő nyelt egyet, sírni kezdett és válaszolta:
- Hát persze, hogy emlékszem!
Mire a férfi:
- Na, a mellette lévő kocsmában vagyok.

imo :) science fiction is science fact

cenobite
#40835
Karácsonykor mindig versenyt futottunk a csomagokért, egymást lökdösve téptük fel a dobozokat. Néha civakodtunk, ha a másiknak jobb cuccok jutottak, aztán leültünk enni, a nap hátralevő részében meg tévézgettünk.
Istenem, de jó is volt dolgozni a Postánál!

gamertag: kenobita