A Computer Systems Odessa bejelentette, hogy elkészültek 'The Alchemist' nevû (gótikus kinézetû és érzést keltő) logikai játékukkal. A korlátozott verziója már tőlünk is letölthető, a teljes játék 19,99$-ba kerül.The Alchemist alapjainak megtanulása csupán pár másodpercet vesz igénybe, de ahhoz, hogy valaki profi szinten ûzze nagyon sok gyakorlásra van szükség.
(GameSpot)A Pyro mesteri szint feletti fejlesztői és grafikusai egyszerre két projekten dolgoznak. Az egyik ezek közül a valós idejû stratégiák koronázatlan királya, a Commandos folytatása. Csapatodnak - mely két további taggal bővült - 12 európai, ázsiai, és kínai küldetésen keresztül kell borsot törniük a nácik orra alá.
Mari néni épen a földet kapálta, amikot óriási robajra lett figyelmes. Mozdulatlanul
állt és figyelte amint, a kapa bele-beleszánt a földbe, pedig ő nem mozdul, kővé
dermedve figyeli a történéseket. Hirtelen beesteledik, ami már mari nénénknek is
sok, hiszen az előbb még a madarak csicsergése mellett boronálta a dinnyeföldet.
A Microsoft gyönyörményes képeket szivárogtatott ki, melyekkel egyből
átprogramozta a különböző stílus rajongóinak szívritmusát. Elsőként a valós-idejû
stratégiát képviselő Mechcommander 2-ről számolunk be.
A sikeres BattleTech kártyajáték adaptációjának második részében a Mech pilóták
küldetésről küldetésre fejlődnek, úgyhogy óvni, ápolni, babusgatni kell pilótáinkat,
mivel egy profi akár egy felderítővel is térdre kényszeríthet egy kezdő pilótát, legyen
bármi a hátsója alatt.
(Incite) Az Incite elsőként tehette rá a
kezét a Zono hamarosan megjelenő óriás-robot
RTS játékának, a Metal Fatigue-nek a
demójára.
A játékban a három különböző
megavállalatot irányító testvér
egyikét alakítjuk. Feladatunk a Hedoth rendszerből
származó idegenek által hátrahagyott
fegyverzet megszerzése.
A GameSpot-nak sikerült sarokba szorítania a Gamestock 2000 folyamán Bruce
Shelley-t az Ensemble Studios egyik frontemberét, hogy megvitassák, mi lesz az
útirány az Age of Empires II: Age of Kings után. A játék még most is erős
eladásokkal büszkélkedhet, az Ensemble nem tétlenkedik. Megkezdte az első
kiegészítő, a The Conquerors (Hódítók) készítését.
(Incite) A Homeworld sikerén felbuzdulva egyre több, hasonló kategóriájú RTS
jelenik meg a piacon. Az Armada 3D környezeti kamera manipulációs rendszere
(Homeworld beütés), 20 változatos küldetése és a Föderáció, Romulan, Klingon, és
Borg hajók építésének lehetősége, vélhetőleg minden Star Trek rajongó igényeit
kielégíti.
A video szekcióból letölthető múvirészlet egy Alfa Kvadráns beli csatajelenetet tár
elénk.
(AVault) A Microsoft egyre nagyobb szeletet
hasít ki magának a játékpiacból
és a mai napon hírek szempontjából
is domináns szerepet tölt be :). Az alábbi
Conquest: Frontier Wars képekkel örvendeztette
meg a 3D valós-idejû stratégiát
kedvelőket a Microsoft. A Homeworld rendszeréhez
hasonlítható Conquest a klasszikus RTS elemeket
lebilincselő grafikával és mélyebb
stratégiai elemekkel kombinálja.
(AVault) A Microsoft új krémshotokat jelentetett meg 2000 márciusában megjelenő
versenyzős játékából, a Motocross 2-ből. A Motocross Madness 2 elődjéhez képest
még több akciót, elethûbb grafikát, bámulatos és vad mutatványokat,
eredeti-licenszelt motokrossz felszerelést és természetesen többjátékos opciót
kínál. A teljesen új karrier mód lehetővé teszi, hogy zöldfülüként kezdjük, majd
szupersztárként fejezzük be pályafutásunkat.
Az Ubi Soft a világ minden táján ki fogja adni új játékait, melyekben a VIP sztárja, Pamela Anderson Lee fog szerepelni. Az összes formátumot célba vették: PC CD-ROM, Playstation, Playstation 2, Nintendo 64, Dolphin, Game Boy Color, Game Boy Advanced és Sega Dreamcast. A PC-s verzió 2000 októberében jelenik majd meg, míg a Playstation és Dreamcast verziók 2000 novemberében.