Mikor megláttam a 3D Files-en ezt az autóversenyt először az jutott eszembe, hogy biztosan valami jelentéktelen dolog, hiszen a freeware dolgok, főleg ha rövidek messze el szoktak maradni a profi kivitelezéstől (tisztelet a kivételnek). Mivel a program összesen 3 mbyte hosszú, gondoltam letöltöm, nem vesztek vele sokat. Megérte.
Kevés játék próbált meg szembeszállni olyan súlyos témákkal, mint az örökélet és kárhozat, de a Faust nevû kalandjáték pont ezt teszi, bár néha pokoli eredménnyel.
A SquareSoft végre elkészítette a Final Fantasy VIII demóját. Bár már korábban is letölthető volt egy beta demó, abban még voltak hibák, így jól tette az, aki megvárta a hivatalos demó megjelenését. A játék elődjei hihetetlen népszerûségnek örvendtek, illetve örvendenek még a mai napig is.
A világ legértékesebb kincsei, de szimbolikus értékük még a valódinál is nagyobb. Milliókat költöttek a védelmükre. Az utóbbi 500 évben csak egy ember próbálta ellopni, de ő is kudarcot vallott.
A 3DO féle hagyományos Might and Magic kiváltság célja, hogy a gyenge szerepjáték elemekkel megspékelt akció játék rajongóknak tetszen, bár csak a sorozat kínzókamráira emlékeztet.
A Simon & Schuster Interactive elhalasztotta a Star Trek Deep Space Nine: The Fallen nevû játékuk kiadásának dátumát, a késő tavaszi megjelenés helyett, a nyár végén, augusztusban kerül majd csak a boltok polcaira. Az amerikai játékcég azonban gondol az információ(k)ra kiéhezett Trek-kerek-re, nemsokára napvilágot lát a játék hivatalos honlapja..
Angliai kutatók olyan tudományos programon dolgoznak, amely az emberi szervezet vesztibuláris (egyensúly) rendszerének elektromos stimulálásával a valóságoshoz hasonló érzést kelt a játékosban a játék közben. A virtuális környezettől függően a stimulációval lassulást, gyorsulást, kanyarodást,lebegést érzékelhetünk.
Pillanatnyilag a stimuláció bizonyos embereknél sokkal intenzívebb, mint másoknál, de a kutatók már dolgoznak azon, hogy eltalálják azt a "dózist" amely mindenkinél optimális élményt nyújt.
A Take-Two Interactive ma bejelentette, hogy játékokat jelentet meg Linux felhasználók számára. A 100 Great Linux Games Vol. 1 már megjelent, és a cég tervez még további programok megjelentetését is erre a platformra.
A Simon & Schuster Interactive bejelentette a STARSHIP CREATOR: WARP 2 fejlesztését. A játékosok kifejleszthetik saját ûrhajójukat és a vezérlőpultnál ülhetnek 10 pályán keresztül. Hat Star Trek hajóosztály van, köztük Klingon és más szövetségi gyártmányok.
Készül az Alien vs Predator Gold Edition -jelentette be a Fox Interactive. A tavasszal megjelenő küldetéslemez az eredeti AVP (grafikailag) feljavított változata lesz, 30 új pályával, 16 háló-pályával, új fegyverekkel, feljavított mesterséges intelligenciával és multiplayer támogatással. A kiegészítőben ugyanúgy -az előző kiadásból (és persze a filmsorozatból) már megismert- 3 fajjal indíthatunk küldetést, alien-nel, predatorral és persze emberrel.