Bár a Nintendo a jövőheti E3-ig nem nyitja meg kapuit a közeljövőben megjelenő GameCube játékkonzol felé, kis kerülővel, más forrásokból meglepően igéretes információk láttak napvilágot a konzolról.
Az IBM kutató és fejlesztő részlegének alkalmazottjai gőzerővel dolgoznak azon, hogy minél hamarabb 2 GHz-es frekvenciájú processzorokat is sorozatban tudjanak majd gyártani.
A 2001-es év a vírusok éve lesz majd, amit megerősít az a tény, hogy több antivírus cég esetében is előfordult, hogy az idei pár hónap alatt több vírust fedeztek fel, mint amennyit az egész tavalyi évben.
Az Universal Serial BUS 2.0-s szabvánnyal kapcsolatos legfrissebb újdonságokat mutatták be a május 7-9 között Beverly Hills-ben megrendezett fejlesztői konferencia keretein belül.
Míg a fejlettebb országokban az emberek a számítógépek teljesítményének növelésén dolgoznak, addig a harmadik világ országaiban még egy kiszolgált öreg számítógépnek is örülnének.
A Microsoft képviselői hivatalosan is bejelentették, hogy a sokak által várva várt Windows XP operációs rendszer idén ősszel, október 25-én kerül majd a boltok polcaira.
A Scarborough Research tanulmánya szerint az embereket egyre jobban érdekli az internet, és egyre kevesebbet foglalkoznak az olyan hagyományos médiaforrásokkal, mint például a TV, a rádió és az újságok.
A Fehér Ház bejelentette új tervét az internetes biztonságra és a kritikus infrastruktúra védelmére vonatkozóan, amit év végére talán valóra is váltanak.