Azok a cégek, akik nyárig nem vásárolják meg az általuk a számítógépes rendszereikre feltelepíteni kívánt Windows 2000-et, ezután már jobban teszik, ha inkább letesznek erről a szándékukról.
Az elmúlt időkben nem egyszer előfordult, hogy a hackertámadást elszenvedett cégek olyan saját hackereket alkalmaztak, akiket ellentámadások végrehajtásával bíztak meg.
A Hitachi képviselői bejelentették, hogy egy új 21 colos képátlójú monitorral szeretnék kiegészíteni a cég ErgoFlat termékcsaládjába tartozó Invar Shadow Mask monitorok körét.
Piaci elemzők szerint a Microsoft megváltoztatja a nagyvállalatok részére nyúktott szoftver-liszenszelést. A lépéstől azt remélik, hogy sikerül függetlenedniük a manapság gyengélkedő PC-eladásoktól s így több bevételt kisajtolni a már meglévő felhasználóktól.
Az Intellel közvetlen kapcsolatban lévő óriáscégek hírforrásai szerint a chipóriás május 29-én adjai ki hivatalosan új, szerverekbe és munkaállomásokba szánt 64 bites processzorát, az Itaniumot.
A Compaq Computer már elkezdte szállítani azokat az új automatikus tárolórendszereket, amelyek a Quantum új SuperDLT technológiáján alapulnak, jelentette be a Quantum képviselője kedden.
Az Intel előreláthatólag néhány hetet késik Pentium 4 processzorának Xeon-osztájú szerverváltozatával, a Fosterrel, mivel a társaság elmondása szerint gyártási problémák adódtak.
Payne bíró a napokban eltörölte az Infineon trösztellenes vádait a Rambus ellen, de a társaság azon vádai, amelyek egy esetleges csalásra utalnak megalapozottak, ezért a vizsgálat folytatódik.
Ahogy arról korábban már többször is beszámoltunk, az Advanced Micro Devices által szervezett Tech Tour idén tavasszal óriási sikert aratott a felhasználók körében.
A Microsoft képviselői kiadtak egy nyilatkozatot, melyben az áll, hogy a két cég között jelenleg nagyon kiváló, baráti kapcsolat van kialakulóban, és a korábbi csatározásokat el is lehet felejteni.